Népújság, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-08 / 57. szám

Mit jelent a több forint ? Részlet egy február végi napszámból: kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A munkaügyi és egészség­ügyi miniszter előterjeszté­sére a kormány ez év már­cius 1-ével 1 elemelte a meg­szakítás nélkül működő egészségügyi és szociális in­tézetekben közvetlen ápolási és gondozási feladatokat végző, szakképzett és szak­képzetlen ápolónők, gondo­zónők, segédápolónők és ta­karítónők bérét. A béreme­lést munkaköri pótlék be­vezetésével kell végrehajta­ni.” OOOO A rendelkezés híre már eljutott minden érintetthez. A fogadtatásról, a hatásról érdeklődve kerestünk fel aéhány ápolónőt... OOOO pikkor volt a legnehe­zebb.” Lerobbant öt kolléga­nő. Az osztályon én voltam a vezető nővér és a beosztott is egyben. Segítséget csak egy tanfolyamos ápolónőtől kaptam. Az egész éjjel csak távgyaloglásból vagy éppen izgalomból állt.” Egyik nehéz napját, talán « legemlékezetesebbet idézi Miskolczi Sándorné ápolónő, a megyei kórház 2-es sebé­szetéről. Ez csak egy epizód, de mennyi akadhatott tizen­nyolc év alatt. S mindezt és ennyi év után csak 1700 fo­rintos alapfizetésért. Igaz, ehhez még hozzájöt a 102 forintos korpótlék, de ez sem emelte „égig” a hiva- iásszeretet forintos megbe­csülését. Amikor az új tör­vényről kérdem, kertelés nélkül válaszol: — Már decemberben hal­lottuk, hogy készül valami­lyen rendezés. Rég vártuk, természetes, hogy örülünk... — A minimális összeg két­száz, a maximális juttatás 400 forint Hogyan történik az elosztás? — Itt, nálunk, pontrend­szer alapján. Pontozták az eltöltött évek számát, a munka-, a hivatásszeretetet, a szakmai hozzáértést, a munkatársakkal való kolle- gális viszonyt; s ennek alap­ján döntött az osztályveze­tő főorvos, a szakszervezet­tel ey”atéwé<;ben. — ön mit remél? — Még nem került nyil­vánosságra az elosztás, de nem tagadom, illegálisan már megtudtam: havi 370 forintos munkaköri, ahogy mi itt mondjuk: ágymelletti pótlékot kapok. OOOO „Az ápolónő feladata segí­teni a magatehetetleneken. Ha kell — és mennyiszer kell — nem lehet húzódozni a betegmosdatástól, az ete­téstől. mert nemcsak a gyógyszeres ellátás a felada­tunk. Mosolyunktól nemegy­szer az utolsó óráit élő em­bernek oszlik halálfélelme. És mosdatni kell a halotta­kat is. Embereken segíteni, ezt választottuk hivatás­ként.” így idézi a pálya, a hiva­tás nehézségeit és szépségét, mintegy összefogva Helme- czi Erzsébet, aki csak már­cius elsejétől dolgozik a kór­házban. Ö is örül a fizetés- emelésnek, bár eddig sem volt elégedetlen: — Mások csak 1300-zal kezdtek. Velem közölték, hogy megkapom az 1400-at. Külön meglepetés volt a 200 forintos pótlék híre. 1600- zal kezdeni egy pályát, úgy érzem, sehol sem szégyellni való dolog. — Mi lesz a plusz forin­tok sorsa? — Gyűjtök, mert szeptem­berben megyek férjhez, s ilyenkor érthető, hogy égető­en kell a pénz. Gyűjteni tervez Miskolczi Sándorné is. Ö kisebbik lá­nya majdani férjhezmenete- lének ideiére gondol előrelá­tó anyaként. OOOO Járom az egészségügyi gyermekotthon „kórtermeit’. Felnőtt gyerekektől, szelle­mileg halott fiataloktól riadt tekintettel sietek egyik te­remből a másikba. Egy gye­rek csúszik elém a folyo­són ... Értelmes tekintetében szinte sejtem a kérdést... És gyóoyíthatatlan ... A kór­isme: izomsorvadás... Üjabb megfagyott, értelemszegény tekintetek. beszéd híján hava foszlányok szakadnak fel a torkokból... Itt dol­gozni kettősen nehéz.., És mégis akadnak, akik vállal;ák a legnehezebbet is. Pedig ez a munkakör nem­egyszer veszélyes is. Csőn• tos Miklósné mondja, hogy bármikor fejbe vághatja bár­mivel egyregy elborult el­méjű fiatal. S ő mégsem unta meg: — Nem lehet teljesen le­mondani róluk, valamit azért lehet tenni értük. A fiatalasszony közel egy éve dolgozik itt, júniusban szerez majd szakképesítést. Addig havi ezer forint alap­fizetésért és a veszélyességi pótlékért — nem rendkívüli összeg — törődik a tragikus sorsú gyerekekkel. Ö is örömmel üdvözli a fizetés- emelést: — A pontos összeget még nem tudom, de úgy érzem, megkapom majd a havi 250- et. OOOO „Akadnak nálunk szellemi fejlődésben lemaradt, de ke­zelhető gyerekek is. Nincs annál nagyobb öröm, ami­kor az értelem fényét látom gyűlni a megfáradt, az eddig néma tekintetekben, velük fel kell fedeztetni a világot." így érvel Csutorás Júlia, aki már három éve dolgozik az otthonban. Munkakedve azóta sem csökkent. Fizetése eddig sem volt rossz — az intézet vezetése mindig is igyekezett az igyekvő műn kát a lehetőségekhez mérten maximálisan honorálni — most mégis többet kap. Ami­kor az igazgató főorvosnő előtt reményeiről kérdem, még tanácstalan, de főnök nője kisegíti: — Nem titok már, Júlia megkapja a plafont, a havi négyszázat. — így mennyi lesz a havi fizetés? — 2080 forint. Nem aprópénz, bármelyik kezdő orvos is megirigyel­hetné, ám mégsem irigylen­dő, mert jogos méltatás azért a nehéz, azért a felelősség- teljes munkáért, amit az in tézet nővérei végeznek: ér­telmet próbálnak lopni a „holt” tekintetekbe. OOOO A törvény már életbe lé­pett, emberséges, igazságos, hiszen rég kellett ez a fo­rintbeli plusz azok részére, akik rajtunk, embereken se­gítenek, kis pénzért, ám leg­többször önzetlenül, hivatás szerétéiből... Pécsi István Régi képek, sárgult papírok a kezdésről vallanak ELSÄRGULT papírok, fa­kuló feljegyzések. Némelyi­ken már kissé elmosódott az írás: jegyzőkönyv, mely fel­vétetett a nőszövetség gyű­lésén. ., Régi, szakadozott szélű képek. Asszo­nyok állnak a hó­fehér zászló alatt, amelyen a nők érzelmeit a legjobban kifejező jelkép, a békega- lamb röpköd. Aranybetűs fel­irat: MNDSZ. A képen, amelyen fehér köténye® nők mosolyognak, a tiszanánai napközis óvoda megteremtői, fenntartód Fénykép az MNDSZ-iskoláról. A résztve­vők közül sokan már nem élnek. Sokan már nagyma­mák, a fiatal vonásokról né­ha csak találgatni lehet, kik voltak. Emlékezik egy egész ország a 25 esztendővel ezelőtti ese­ményekre. Emlékeznek ezek az asszonyok is. Sokan sze­dik elő a fiókok mélyéről a féltve őrzött leveleket. Or­szágos vezetők írták nekik, kérve segítségüket, biztatva őket munkára. öreges betűkkel írott levél. A megye első nőszövetségi titkára, Bakondi Károlyné küldte maga helyett, mert beteg a detik kis öregasz- szony. Az első évekre emlé­kezik. Régi jegyzőkönyvön őrzi a nőszövetség első me­gyei vezetőségének névsorát. Elnök: dr. Katona Zoltánné, Gárdonyi Gésa írógépe Ismét használható állapotba hozzák Gárdonyi Géza több mint fél évszázados, Ideál típusú, német gyártmányú író­gépét. Az igényes munkát Tavaszi József írógépműszerész végzi: eddig már több mint 500 órát dolgozott az értékes írógép rendbehozatalán. Előreláthatólag két hónapon belül teljesen elkészül munkájával. A felújított írógép majd méltó helyére — a Gárdonyi-házba kerül. (Foto: Kiss Béla) 7. — Van szerencsém a sze­rövébe mondani, Cziple test­vér hogy maga egy pojáca! Jói jegyezze meg, mindenki­nek ráeshet egy tégla a fe­jére! Most pedig menjen, lövessen agyon a nyilas őr­3^el! Bogdanov István nem akart hinni a fülének. Las­san, mintegy véletlenül meg­kereste tekintetével Kiss Istvánt A bajszos marós mo­solyogva rákacsintott. Mind- ját be is fejezték ezt a né­ma párbeszédet, mert ott lá- batlankodott a sziszifuszi Márkusz Ferenc, a mindig szőrős pofájú Fülemüle. Et­től az alattomos embertől tartottak a legjobban. Besú­gó hírében állott, éppen ezért nevezték maguk között a munkások Fülemülének. Bogdanov elcsodálkozott, hogy meg sem kísérelte a nyilas Cziple pártfogását. A bivalyerős Balogh Mi­hálynak viszont nem tet­szett különösebben a rokon­szenves Nagy Rezső bátor­sága. Óriási mancsával el- tuszkolta Cziple Simon kö­zeléből a fiatal géplakatost. — Mi nem lehetünk mara­kodó kutyák. Fogd be a szád és tedd a dolgod. Közéjük ódalgott a nyilas őr, Ázottan, ferde fejét a katonaköpeny gallérjába húz­va nógatta az embereket, aSIO. március i, vasárnap furcsa, nőies hangján: — Frissebben, frissebben, magyar testvérek! Ügy lá­tom, sok a vita. A dumát hagyjuk a győzelem utáni időkre! Bogdanov István nyugod­tan lazította meg a mozdony tetején heverő vagonalvázat. „Az akasztásodat hagyjuk a győzelem utánra” — gondol­ta Kovácsról. Cziple Simon vágta tovább a hegesztőpisztollyal a ron­csokat, mintha semmi sem történt volna Nagy Rezső ránézett és köpött. Ha félt valamitől Németh László János, az elsősorban a gyávaság volt. Legalább is ezt hitte magáról. Arra nem gondolt, hogy irányított akaratát megkerüli a félelem és fáradtságként nehezedik idegeire. Rég kívánta ek­kora sóvárgással az alvást, pedig az éjszakai műszaknak nézett elébe, este hatra az öntödében kellet lennie. Tüdeje már nem érzékel­te a vonatkupé rossz párá­ját, lélegzett álmosan és csüggedten, mint a többi em­ber. A dohos kabátok gyűrött arcok és szegényes batyuk káoszában egy fiatal nő szép­sége virágzott. 'Mivel Németh László János sokkal inkább volt a múzsa rajongója, mint öntödei írnok, a benne lakó költő feledtette a fá­radt bujdosót, tiszta öröm­mel csodálta a gyönyörű nőt. Talán egyidősek lehet­tek, mindketten húszévesek. A lány viszonylag elegáns volt, kacér fekete kalapocs­kája alól ritkán látható bronzbama haj csoda omlott rá az irhabunda fehér prém- gallér.iára. — Mikor érkezik a vonat Győrbe? — kérdezte a mel­lette ülő suhanctól, de tud­ta, hogy a választ az áhíta- tos fiatalembertől fogja meg­kapni. — Tizenhét óra hoszonöt- kor lenne az érkezés, de va­lamit késni fogunk — felelte Németh László János és érezte, izzadni kezd az arca, amikor ránézett a lány. Megint fásultság telepe­dett a kupéra. A lány mellett ülő pattanásos kamasz fel­sóhajtott: — Legalább rágyújthat­nék ... Németh László János elő­vette a drapp színű cigaret- tás csomagot, gyűrött Le­ventét nviíifőtt a fiúnak. — Engem is megkínálna? — kérdezte a nő és ez a kis fesztelenség nagyon jólesett a fiatalembernek. Épp lobbant a gyufa, ami­kor kivágódott a kupéajtó és betoppant két nyilas. Németh László Jánosnak megrándult a keze, de ezt a vonat lengé­sére is foghatta. Mindkét nyilast ismerte. Az egyik, Pi­ri ti József mészárossegéd, a másik Péter József vásári kucséber. — Mindenki a helyén ma­rad! Igazolványokat kikészí­teni! — rendelkezett kiabál­va Péter József, mintha ez­rekhez intézte volna szavait. A vagongyári öntöde írno­ka nyugodtan lehajtotta ko­moly fejét, csukott szemmel válogatott belső zsebében pa­pírjai között. Először a pattanásos ka­maszt kezdték faggatni. Pi- riti József kérdezgette hig­gadtan, majdnem gyengéden. — Hogy hívnak, édes fiam? A kamasz önkéntelenül pillantott a nyilas kezében levő igazolványára, jelezve mozdulatáról, hogy a papí­ron minden adat megtalálha­tó. — Novák Márton ... — Aztán tudsz-e valamit a statáriumról? A kamasznak csak a patta­násai piroslottak fehér arcán. — Kérem, én nem akarok bujkálni... — Honnan jössz?! — dör- rent rá gorombán Péter Jó­zsef. — Budapestről... Épp a hadügyminiszter úr paran­csára utazok haza ... Holnap reggel jelentkezni fogok ... — Ajánlom is — jegyezte meg halkan Piriti József. Eközben anyás szeretettel nézte a kamaszt a bronzbar­na lány. Semmi megillető- döttség nem látszott rajta, amikor Piriti József faggatni kezdte: — Hogy hívják a kisasz- szonyt? — Köteles Lenke. — Szóval Köteles Lenke. Aztán honnan tetszik utazni a kisasszony? — Szintén Budapestről. — Ne ne tessék izéin! ve­lem. Láttam, amikor Komá­romban jegyet váltott. Köteles Lenke játékos fej­mozdulattal ringatta meg gyönyörű haját. — Akkor is Budapestről utazom. Komáromig Hegy- megi László vezérkari száza­dos úr jóvoltából katonai személykocsin tettem meg az utat A szép nő feltűnési vágyat keltett a kuoséberben, büsz­kén kapaszkodott a nyaká­ban lógó géppisztolyba. — És elárulná a kisasz- szony, hogy mit keres erre­felé? A költő érthetetlen aggo­dalommal figyelte a párbe­szédet. Meg volt róla győződ­ve, hogy Köteles Lenke, mint ritkaszép és jólnevelt úrilány a gyanúfelettiség irigylendő előnyével rendelkezik, külön­ben nem lenne ennyire hatá­rozott, mégis félt miatta. Köteles Lenke könnyed vi­selkedésétől fölengedett a kupéban szorongó emberek riadtsága. — Az urak talán tudják, hogy itt van Győr megyében Hilbertpuszta — csevegett barátságosan a lány. — Iga­zán nem akarok dicsekedni vele, de rokonom az urada­lom tulajdonosa. Hozzájuk megyek, mert beteg szegény nagynéném, mármint Hilbert Ferencné őnagysága. Nem tudnák véletlenül megmon­dani, hogy mikor van csatla­kozás Enese felé? — Majd megmondom, ha vasutas leszek — mordult kelletlenül Piriti József. Az­tán vészjóslón ráterítette te­kintetét a költőre. — Na, maga jóképű lurkó. Mutassa gyorsan az újraoltási bízó nyítványát. — Parancsoljon — és át­nyújtotta katonakönyvét. A kucséber közben kérdez­gette: — Hol járt? — Ácson — felelte a költő, de mindjárt kétsége támadt, helyes volt-e megmondani az igazat. — És mit keresett Ácson? Gyorsan, szinte akaratlan vakmerőséggel válaszolt Né­meth: — A Hungarista Állam, a Kárpát-Duna Nagyhaza tör­ténelmi létjogosultságáról tartottam előadást a cukor­gyári testvéreknek. ■ (Folytatjuk.) titkár: Bakondi Kásolynft szervező titkár: Bujtor And>- rásné, oktatási vezető: Szepe­si Györgyné. propagandista: Reisinger Mária (aki később a megye első szociáldemok­rata képviselőnője lett). VALAHOGY így kezdő­dött. De mégsem! Ez más? akkor volt, amikor a sok-sok: kis falusi, városi csoportot össze kellett fogni., Mert ezt megelőzően városokban éa falvakban egymás után szer­veződtek a nőszövetségek, nőbizottságok. Szövetkeztek az asszonyok a háborús se­bek gyógyítására és arra, hogy megőrzik a gyermeke­ket az akkor még közelmúlt idők borzalmaitól. Minden községben éltek olyan asszo­nyok, akik a Kommunista párt felhívására munkához láttak. Domoszlón Árvái De­zsőn é, aki később Bakondiné után a megyei titkár lett. Tiszanánán Csillikné és a két Tóthné. Kisnánán Bér­ezés Jáno&né, a tanító fele­sége. Parádfürdőn Kovácsi Pálnét bízta meg a párt, hogy foglalkozzék az asszo­nyokkal. Vállalta és 1948 óta egyfolytában a helybeli nő­tanács titkára. A képekről újabb és újabb arcok válnak ismerőssé. Ko­vács Józsefné, az egri járás népszerű Stadler Lidi néni­je, aki Eger város első nőbi­zottsági titkára volt, s 25 évvel ezelőtt mint fiatalasz- szony, egyike azoknak, akik társadalmi munkában vitték, a párt lapját az olvasóknak. Mácsai Istvánné szíve már akkor is az emberek gondjai, bajai felé fordult, megszer­vezte a hazatérő hadifoglyok fogadását, ö volt az első MNDSZ-iskola vezetője. Szil­vásváradon Brassód Imréné talált időt arra, hogy gyer­mekei nevelése mellett a közügyekkel is törődjék. És már a fiatalabbak is emlé­keznek Bukszár Lászlónéra* az egri járás volt MNDSZ- titkárára, aki azóta sem vált hűtlenné a közösségi munká­hoz. elnökhelyettese az eger­esein szövetkezetnek. CSONTOS ISTVÁNNÉ még szinte kislány volt, mikor bekapcsolódott a nőmozga­lomba. Itt végzett munká­jáért küldték szakérettségire, majd jogi egyetemre. A gyöngyösi asszonyok ma is sokszor fordulnak hozzA ügyes-bajos dolgaikkal És ki győzné felsorolni azokat, akik az első hóna­pokban az első hívó szór® munkához láttak. Szervez­kedtek, segítettek, ott ahofi tudtak. Ruhát gyűjtöttek & rongyoskodóknak, megláto­gatták a magukra maradó­kat és kenyeret adtak az éhezőknek. Ezek a dolgok voltak akkor a legfontosab­bak. Aztán teltek az évek és újabb formája kerekedett a munkának. Később már ta­nulásra serkentették egy­mást, munkába álltak, is­merkedtek a gyárakkal & kezdtek szót emelni amel­lett. hogy ne csak írott betű legyen az egyenjogúságra hozott törvény. Segítettek megszervezni az első terme­lőszövetkezeteket és ott is dolgoztak derekasan. És mindig ott álltak rendíthe­tetlenül a párt mellett. Huszonöt év szállt el ä fejük felett. A fiatal arcok­ra ráncokat rajzolt az idő és a hajakat az évek ezüst­je fedte be. Sokan már át­adták helyüket a következő nemzedéknek, de szép örök­séget hagyva rájuk, az úttö­rők kemény, sokszor hálát­lan munkájának eredmé­nyeit. A nőnapi gyűléseken, ün­nepségeken most 900 régi harcostársnak adják át az emléklapokat, szerény jelké­peit a köszönetnek. Kilesnc- száz nevet felsorolni is sok lenne, bár mindnyájan meg­érdemelnék. * RÉGI KÉPEK, sárguló papírok őrzik a kezdet gö­röngyös útjának emlékeit, Tisztelet azoknak, akiknek emlékét e képek és írások őrzik, akik névtelenül a tör­ténelmet írták azokban aa években,-- deák s

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom