Népújság, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-21 / 68. szám

A MAP ESEZ 1970. március ti., szombat A Nap kél: 5.46, nyugszik: 17.57 órakor A Hold kél: 16.25, nyugszik: 5.11 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon BENEDEK nevű kedves olvasóinkat! Kdönféle formában az Összes európai nyelvekben tílterjedt. Latin eredetije .,Benedictus, Benedict” volt, amelynek ,jíldott*'’ a jelentése. tSS évvel ezelőtt, !6íS. március tl-én született Johann Sebastian Bach német zeneszerző, a zenetör­ténet egyik legnagyobb alkotó lángelméje. Bach mű­vészetében a barokk hangszeres polifónia (ellenpon­tos többszólamúvá^) fejlődésének csúcspontjára érke­zik. Ennek a stílusnak legfontosabb műfaja, a fúga, az 6 alkotóműhelyében nyeri el legtökéletesebb alak­ját, legkoncentráltabb kifejező erejét. Munkásságának tekintélyes része vallásos tárgyú kompozíció. Több mint 200 kantátát és néhány motettát irt. Bach mű­vészete a barokk kor zenei törekvéseinek maradandó értékű, hatalmas összefoglalása. m © o m Koszorúzás! ünnepség Egerben Ma délelőtt 11 órakor a Tanácsköztársaság évfordu­lója tiszteletére koszorúzási ünnepséget rendeznek Eger­ben a Szabadság téri mun­kásmozgalmi emlékműnél, il­letve Nemecz József és Nagy József díszsírjánál, ahol a városi pártbizottság, a KISZ-, a társadalmi, és tc- megszervezetek képviselői helyezik el a kegyelet ko­szorúit. Napirenden Időjárás: Várható időjárás m» estig- felhőátvonnlások, szór­ványos futó esővel. Az élénk, helyenként erős északi, északnyugati szél fokozatosan mérséklődik és délnyu­gatira fordul. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 10 fok körül. (MTI) )0i A Hazafias Népfront Heves megyei Bizottsága pénteken tartotta ülését. A bizottság tagjai meghallgatták Nagy Sándornak, a megyei pártbi­zottság munkatársának elő­adását, aki a gazdaságirá­nyítás új rendszerének első két esztendei tapasztalatai­ról beszélt, s kitért a nép­frontbizottságok ezzel kap­csolatos tevékenységére is. Ezután ár. Hortobágyi Ist­ván, a megyei tanács terv­osztályának vezetője tájé­koztatta a bizottsági ülés résztvevőit a megye negye­dik ötéves tervének főbb irányelveiről. (Foto: Kiss Béla) Újra Hevesen a vcndorzászló Ezen a héten kétszer ün­nepeltek a hevesi Háziipari Szövetkezet dolgozói. A szö­vetkezetben megrendezett or­szágos takácsversenyen első helyezést értek el, pénteken pedig átadták a HISZÖV vándorzászlaját. 78 háziipari szövetkezet vetélkedett az el­ső helyért, s ez évben im­Kulturális szemle Bélapátfalván Pénteken este Bélapátfal­ván ünnepi megnyitóval vet­te kezdetét a Magyar Ce­ment_ és Mészművek jubile­umi kulturális szemléje. A felszabadulás jubileumi év­fordulója tiszteletére rende­zett kulturális eseménysoro­zat első napjának program­jában fellépett a bélaptáfal- vi gyár irodalmi színpada, a lábatlani gyár fúvószeneka­ra, a tatabányai gyár kóru­sa, valámint szavalattal, tánc- és népdalokkal mutat­koztak be selypi és az eter­nitgyár fiataljai. Eljöttek a hejőcsabai cementgyár fia­taljai is, akik ötletes show. műsorral szórakoztatták A közönséget. A kulturális szemle ma délelőtt további változatos programmal folytatódik, majd az este 10 órakor kezdődő táncmulatsággal zárul. — Vettem a férjem­nek dohányzás elleni orvosságot, amelyet a kávéba kell szórni. — És használtT — Igen, azóta nem iszik kávét. 4lla(orvosi ügyelet Egerben: szombaton délután 13 órától hétfőn reggel 8 óráig a 17-94-or telefonszómon. (Dr. Mánya Kristóf, Eger, Nagy Já­nos U. 4.) Gyöngyösön: szombaton dél­után 13 órától hétfőn reggel 8 óráig, az állatkórházban. (Tele­fon: 16-45.) PIACI Tél) alma piros kilója 3.40—T Ft, téli alma fehér fajta klója 2,50—5 Ft, dió héjas 15—21 Ft, dióbél csemege 60—70 Ft, man­dula héjas 13—18 Ft, mandulá­ból 70—80 Ft, mák 42 Ft. fejes k^foszta 3,50 Ft, vöröskáposzta 4.40 Ft. kelkáposzta 4,80 Ft. sa­vanyú káposzta 5 Ft, petrezse­lyemgyökér 5—6 Ft, sárgarépa 2.80 Ft, zellergumó 6.60 Ft. ka- raláb kék 4 Ft. fekete retek 2,60 Ft, dughagyma 11—15 Ft, vöröshagyma 5.50 Ft, fokhagy­ma 28 Ft, cékla 3,40 Ft, torma nemes 20 Ft, étkezési burgonya 2,40—3,70 Ft. csomagolt burgo­nya 2 kg-os 7—8,60 Ft. tojás da­rabja 1—1,40 Ft. száraz bab ki­lója 13—24 Ft, lencse 25 Ft, szá­rított v.-hagyma 58 Ft, szárított petrezselyemgyökér 70 Ft, szárí­tott sárgarépa 50 Ft, szárított zellergumó 80 Ft, árpa 3,40 Ft, morzsolt kukorica 3,40 Ft. Játékszín 70: Riadó Budapest után, Sarajevo előtt Egy férfi betört egy nő la­kására, s felszólítja: vetkőz­nék le! így kezdődik Krysz- tof Choinjki kétrészes drá­mája, amelyet az egyesített miskolci és egri színház stú­diószínpada mutatott be Mis­kolcon. A lengyel szerző mű­ve lényegében egyetlen óriá­si monológ, amelynek kere­tében a Férfi leleplezi fa­siszta múltját, s drámai erő­vel beszél véres emlékké­peiről és látomásairól. A Nő 4 az utolsó jelenetig néma szereplő, tulajdonképpen a passzivitást, a megadást, a csöndes belenyugvást képvi­seli. Ez ellen a belenyugvás ellen tiltakozik, lázit a Ria­dó. A drámát Sallós Gábor rendezte, a Férfit Upor Pé­ter, a Nőt Balogh Zsuzsa alakította. A stúdiószínház bemutatója nagy sikert ara­tott Miskolcon, eddig 15 alkalommal játszották. Az Ha a tűz nem alszik el... • Mitől gyulladt ki a benzin ? • Ismét építési hiba! Egy hét leforgása alatt négy olyan tűzeset történt a megyében, amelyeket érde­mes megemlíteni. A márkáid Kossuth utca 15. számú ház­ban, húsvéti készülődés lé­vén, a friss disznóhúst füs­tölőbe tette a gazda, majd őrizetlenül hagyta a tüzet. A zsíros hús meggyulladt, s ha idejében közbe nem avatkoz­nak, nagyobb kárt is okoz­hattak volna a lángok. A boldogi Erkel utca 12. számú házban a gazdaasszony, mi­után tüzet gyújtott a tűzhe­lyen, elment. A sugárzó hő­től tüzet fogott a 25 centire (!) levő — szerencsére üres — gyermekágy, majd a lán­gok továbbterjedtek más be­rendezési tárgyakra. Szeren­cse, hogy miután a lezárt he­lyiségből a lángok „elfo­gyasztották” az oxigént, a tűz magától kialudt. A kár igy is elérte a hétezer fo­rintot. A visznek! Béke Tsz mű­helyében három dolgozó benzinben mosott gépalkat­részeket. Eddig még kiderí­tetlen okok miatt meggyul­ladt a benzin, és súlyos ká­rokat okozott a tűz: megha­ladta a tízezer forintot! Az egri Vörös tüzér utcában péntekre virradó éjjel — épí­tési hiba miatt — a 12. szá­mú ház padlásán keletkezett tűz. Tóth Istvánná 58 éves háztulajdonos igyekezett el­oltani a tüzet s közben olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba kellett szállítani, A lángokat a helyszínre si­ető egri tűzoltók fékezték meg. előadás híre túljutott a vá­roson, a közelmúltban Bu­dapesten megrendezett bor­sodi—miskolci napok kereté­ben két alkalommal bemu­tatták a Riadót a Thálja Színház stúdiószínpadán is. A fővárosi szereplés után most újabb vendégjáték kö­vetkezik. A jugoszláviai Szarajevóban évről évre rendszeresen megrendezik a stúdiószínházak fesztiválját, s erre rendszeresen meghív­nak egy-két külföldi társu­latot is. Ebben az évben a szarajevói fesztivál rendező bizottsága a budapesti Thá- lia Színház, valamint a mis­kolci és egri színház stúdió­színpadának küldött meghí­vót. A színház művészei örömmel fogadták a meghí­vást, s az április 1—9. kö­zött megrendezésre kerülő fesztiválra Szarajevóba utaz­nak és öt alkalommal bemu­tatják a Riadót. A budapesti és szarajevói bemutatók után reméljük, az egri közönség is minél előbb láthatja Choinjki drámáját, a Riadót m. már/ negyedszer (először 1957-ben, majd 1962-ben és 1965-ben) nyerték el a HI­SZÖV vándorzászlaját. Ez egyben kettős ünnepség is volt a szövetkezetben; mér­legzáró közgyűlés, s a jó munkáért járó vándorzászló átvétele. Tompa Béláné a szövetkezet elnöke beszámo­lójában elmondotta, az el­múlt évben közel húsz mil­lió forintos tervet teljesítet­tek, melyből négy millió fo­rint értékű áru exportra ment. Kiemelkedő volt a szövetkezeten belül a saját tervezés; 230 tervet fogad­tak el gyártásra. Az ünnepi közgyűlésen, melyen részt vett Sramkó László, a járási pártbizott­ság , első titkára és Hatóéra László, a járási .tanács elnö­ke, a HISZÖV f részéről pe­dig Bátori Xavér adta át az elmúlt év jó eredményeiért járó vándorzászlót. Képün­kön Tompa Bélóné átveszi a vándorzászlót a HISZÖV képviselőjét Tanácskozott a megyei úttörő­elnökség Pénteken délelőtt Illést tartott a Heves megyei Úttörő Elnök­ség, amelyen aa egri Hámán Kató Ütíörőház vezetőképző munkájáról és az V. Téli Üttörő- _ olimpia terem-, havas és gyors­korcsolyaszámaiban szereplő Heves megyei úttörök eredmé­nyéről hangzott el tájékoztató. Ma: 1 ára 57 perckor A csillagászati menetrend szerint, mára virradó éjszaka, három perccel 2 óra előtt Kezdődött a tavasz. A legszebb évszak érkezésére ez tulaj­donképpen már a második ha­táridő, mert a meteorológusok szívósan állítják, hogy már­cius 1. óta már a tavaszban élünk —, noha ezt az időjárás nem nagyon támasztja alá. A lottó Nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Kemencsén a közpon­ti általános iskola tornater­mében megtartott lottósorso­láson a 12. játékhétre a kö­vetkező nyerőszámokat húz­ták ki: 21, 24, 42, 57, 60. (MTI) 'Válaszúi , AZ ILLETÉKES A\\\\\\\VA\\\VS\\\\\\\\\V\VO.. • a tarn ászén tmáriai buszjáratok ügyében Lapunk február 25-1 szá­mában, a Postánkból című rovatban közöltük egyik ol­vasónk panaszát, Meddig terjed a buszkalauz joga? al­címmel. Olvasónk azt pana­szolta, hogy az Eger—Tar- naszentmária között közleke­dő járatról, mely február 17- én, 16 óra 45-kor Indult a megyeszékhelyről, a kalauz leszállította. Az Autóközle­kedési Vállalat illetékesei a megjelent cikk nyomán ki­vizsgálták az esetet, s értesí­tették szerkesztőségünket. A vizsgálat alapján kiderült, hogy február 17-én is, mint máskor is, nem volt a jára­ton külön kalauz, ezt a fel­adatot a busz vezetője látja el, aki írásban tett nyilat­kozatában nem ismeri el, hogy olvasónkat leszállította a buszról. (Olvasónkkal — írják az illetékesek —, bizo­nyára nem ezen a napon tör­tént az eset). Mindezektől függetlenül utasítást adtak ki a járatok személyzetének, hogy hasonló eset ne ismét­lődhessen meg. Intézkedtek arról is, hogy a járatok Egerszalókon a „Kápolna” megállóhelyen mindenkor álljanak meg. \ A húzíújl lilsáüaílciiyosztcsi verseny eredményei Városka épül Csillebércen A Magyar Úttörők Szövetsége Országos Kinőkségének felhívása A Magyar Úttörők Szövetsé­gének Országos Elnöksége társa­dalmi összefogást hirdetett meg, amelynek oélja, hogy az úttörő­mozgalom negyedszázados jubi­leumára felépüljön Csillebércen egy kis városika, ahol bemutat­nák azokat az épületeket, hida­kat. közlekedési eszközöket, amelyekről a gyermekek 14 éves korukig tanulnak. Helyet kapna a városkában sok más objektum mellett a moszkvai tv-torony, a Téli Palota, az Eiffel-torony, az egyiptomi piramisok, stb. ma­kettje. A területet, ahol 1:50 arányú kicsinyítésben az objektumok elhelyezhetők, a Fővárosi Tanács bocsátja a pajtások rendelkezé­sére. A parkosítási munkálatokat a Fővárosi Kertészeti Vállalat végzi majd. Az objektumok terv- r^izalnnk elkészítését a Buda­pesti Műszaki Egyetem KISZ- tagjai vállalták. A Magyar Úttörők Szövetségé­nek Országos Elnöksége kéri a felnőtteket, az ügyes kezű KISZ- fiatalokat, néphadseregünk ezer­mestereit, az úttörő^zakkörök tagjait, hogy vegyenek részt mi­nél többen az elképzelések meg­valósításában. Azok a gj'ermekeík, fiatalok és felnőttek, akik részt kívánnak venni a városka építésében, fel­ajánlásaikat jelezzék a Magyar Úttörők Szövetsége Országos El­nökségének (Budapest, V., Ba­lassi Bálint u. 16.) Kérjük, hogy minél többen járuljanak hoízá az úttörőszö­vetség 25. évfordulójára készülő létesítmény megvalósításához. Magyar Úttörők Szövetségének Országos Elnökség© Véget ért a háztáji gazda- Ságok között 1969. évben meghirdetett verseny. A MÉ­SZÖV és a megyei nőtanács értékelte a verseny eredmé­nyeit, megállapították hogy megyénkben a háztáji kis­állattenyésztésből származó többlet jelentős mértékben hozzájárult a lakosság ellá­tásához. Az elmúlt évben mintegy hat és fél millió tojást és 10—12 vagon húsárut adtak át értékesítésre a kereskede­lemnek. A versenyben járásonként értékelték az eredményeket. A legjobb eredményt Nyer­ges Károly egercsehi, Kovács Jánosné sarudi, Kajinka Ist­ván abasári és Sárándi Já­nosné hevesi termelők érték el. Csütörtökön a MESZÖV- székház kultúrtermében tar­tották meg az egri járás kis­állattenyésztőinek tanácsko­zását, melyen részt vett Ná- nási Istvánná az Országos Nőtanács és Surányi Vilmos- né a MÉM munkatársa. A tanácskozás keretben meg­vitatták a háztáji kisállatte­nyésztési tapasztalatokat. majd Nánásl Isvánné kiosz­totta az elismerő okleveleket és pénzjutalmakat. Nánási I-»t-.ánnc az Országos Nőtanács munkatársa Itadfs a kitüntetést Nyerges Károly Egcrcsehi-bányatelepi lakos­nak, aki az egri járásban első helyezést ért eL A Magyar Szociálist» Munkáspírt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: paff JANOS - Kisdia a Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u 3 iPf.: 23.) Telefon: 12-68.. 12-73., 2D-29 . n-.— negyei Eapaisao Előfizetést 4il egy hóra: M,— Ft. Előfizethető* bármely"poswiiivatairtéí és~'k'ézbesliónél ‘ index: 20 062. Heve* mégyeTNyomda VUU^^Eger.^Bródy ^Sándor”tca" azlít Igazgató: Marosán Józaad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom