Népújság, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-01 / 51. szám

fgy héf a világpolitikában Csúcsforgalom a diplomáciában — Párizs és Washington — Támadás a Kőedény-síkságon Vi»mahang Brüsszeli lapok Péter János látogatásáról ( A tél még nem adta ki erejét, hideghullámmal és hótömeggel birkóznak az európai fővárosok, lavinave­szély kelt rettegést az Al­pokban, de a nemzetközi dip­lomáciában úgy látszik vég­érvényesen megkezdődött a tavaszi csúcsforgalom, i Az utazási krónikában 1 tangos helyet foglaltak el a magyar külügyminiszter tár­gyalásai. Valósággal „melegrepü- lógép-váltás” történt: P6- i tér János alighogy haza­érkezett Szófiából, Brüsz- saelbe indult. A magyar—belga párbeszéd ■órán, a kétoldalú kapcsola­tok problémái mellett, kü­lönleges hangsúlyt kapott az európai biztonság kérdése. Jóllehet az egyetértés mel­lett — amint ez különböző társadalmi rendszerű és szö­vetségest elkötelezettségű or­szágok között természetes — bizonyos kérdésekben egyet- nem értés is mutatkozott; aktív diplomáciánk kedve­zően járul hozzá az európai kibontakozás meggy őrsi tásá- bos. Az európai értekezlet ügye kmült szóba azon a nagyje­lentőségű nemhivatalos láto­gatáson is, amelyet Kekko- nen finn elnök tett Moszk­vában. Köztudomásúlag Hel­sinki' vállalta egy kontinen­tális biztonsági konferencia házigazda tisztét, s a finn kormány megkeresésére sor­ban megérkeztek az európai országok egyelőre nyilvános­ságra még nem hozott vá- lasziegyzékei. Májusban a finn állam« fő ismét találkozik a szovjet vezetőkkel, akkor hivatalos látogatást tesz Moszkvában. Közben élénk lesz a belpoli­tika, választásokat tartanak finnországban, de az alkot­mányos szokások szerint ép­pen a köztársasági elnök a finn külpolitika folyamatos­ságának és változatlanságá­nak biztosítója. Sűrű, szinte feszített mun­kaprogramot bonyolított le a demokratikus Berlinben meg­beszéléseket folytató Gromiko szovjet külügyminiszter. Pén- tekep repült haza, — rövid varsói konzultációt is beik­tatva —, mert a jövő héten várhatólag újrakezdik a szovjet—nyugatnémet eszme­cserét Bahr, Brandt kancellár bizalmi embere, ma ér­kezik Moszkvába, mielőtt Bonnban egyik ta­nácskozás a másikat érte. Közben özönlenek a sajtó­kommentárok, a két német állam kormányfőjének már­ciusra esedékes első találko­zójával kapcsolatosan is. Eb­ben a tárgyalási sokszögben, Berlinben most ismét nyo­matékosan leszögezték a Szovjetunió és a Német De­mokratikus Köztársaság ál­láspontjának és érdekeinek messzemenő közösségét Ezt nagyraértékelhetjük abból a szempontból is, hogy Bonn­ból vizsla szemekkel keresik a remélt „hajszálrepedése­ket“ a szocialista országok viszonyában. A nyugati külügyminisz­terek közül Rogers vil- lámutazason „pipálta ki” Afrikát Jóllehet eleve csak olyan országokba vezetett útja, amelyek több-kevésbé kö- zelállnak Washingtonhoz, megbeszéléseit nem kísérte túlzott siker, a Nixon-kor- mányzat beharangozott „új Afrikapolitikája” változatla­nul homályban rejtőzik. Scheel bonni külügyminisz­ter Délkelet-Ázsiából sietett haza, hogy a szuperbizton­sági intézkedések közepette az NSZK-ba érkező izraeli kollegáját Abba Ebant üd­vözölje. Kitűnhetett, hogy Bonn változatlanul politikai és gazdasági támogatásban részesíti a Biztonsági Ta­nács határozatát szabotá­ló Izraelt . 397«. március 1* vasárnap ü Thant ENSZ-főtitkár is megszakította burmai ma­gánlátogatását — két fivérét és nyolcvanhét éves édesany­ját kereste fel — majd seb­tében visszarepült New Yorkba. Egyes hírügynöksé­gek szerint „bíztató híreket” kapott a közel-keleti kilátá­sokat illetően, de a négy nagyhatalom újabb tanács­kozása nem adott alapot túl­zott optimizmusra. Az Egye­sült Államok újabb repülő­gép-szállítmányokkal kíván­ja növelni Izrael amúgyis meglevő légifölényét, fény derült egyébként arra is, hogy az Abu Za- bal-i fémkombinát ellen támadó izraeli gépek is amerikai gyártmányúak voltak — a sok vihart kavaró Phantom-szállít- mánybóL Az amerikai propaganda célzatosan használja fel a svájci Swissair-gép egyen­lőre még mindig nem száz­százalékosan tisztázott ka­tasztrófáját Ezzel kapcsolat­ban a felelős palesztin kö­rök minden gyanút határo­zottan visszautasítottak a szerencsétlenségben való részességükkel kapcsolatban. Egy régóta esedékes elnö­ki látogatásra is sor került a héten. Egy francia Wa­shingtonban, hogy megfordít síik a Gershwini-címet Nixon megkülönböztetett szívélyességgel fogadta Pompidout, miközben tüntetések sora zajlott le az utcákon: a Líbiába Irányuló francia Mirage- szállítások ellen tiltakoz­tak. A barátság tüntető han­goztatása nem zárta ki, hogy kölcsönösen ne történjék fi­nom „kioktatás”. Így érté­kelték Pompidou szavait a vietnami háborúról, az ame­rikai elnök viszont a közel­SAIGON: Utcai harcok törtek ki dél- vietnami felszabadító harco­sok és kormányműicisták kö­zött Saigon kínai negyedé­ben, Cholonban, szombatra, virradó éjszaka. Az erről szóló szűkszavú közlemény szerint a felszabadító erők egyik kis létszámú csapata géppuskatüzet nyitott a kor­mányerőkre és gránátokat hajított közéjük. A támadás következtében öt kormánykatona megsebe­sült Saigon belvárosában az éjszaka pokolgép robbant egy amerikai katonai klub­ban. A bomba két amerikai katonát és három dél-viet­namit sebesített meg. Plasz­tikbomba robbant egy Sai­gon! milicista laktanyában is, súlyos anya© károkat okozva — jelentette egy dél­vietnami katonai szóvivő. Is­meretessé vált, hogy a haza­fiak az éjszaka folyamán ra­kétákkal támadták meg a Bien Hoa-i légitámaszpontot, amely mindössze 24 kilo­méterre fekszik Saigontól. Huszonnégy órán belül ez volt a második akció ame­rikai támaszpont ellen. A saigoni kormányzat szó­vivője szombaton bejelentet­te, hogy hétfőn újratárgyal­ják a 46 éves Tran Ngoc Chau törvényhozó ügyét. Nemrég „távollétiben” — a képviselőház épületébe vette be magát — húsz évi kény­szermunkára és vagyonel­kobzásra ítélték, amiért négy év leforgása alatt nyolc al­kalommal találkozott a test­vérbátyjával. (A képviselő bátyját a VDK-val való állí­tólagos együttműködés miatt szintén elítélték). A saigoni szenátus külön­bizottságot állított fel a tá­volról sem meggyőző vádak megtárgyalására. A szenátus egyik tagja, egy nő, a pén­teki ülésen sírógörcsöt ka­pott, amikor szóba került, milyen körülmények között hurcolta el a rendőrség a képviselőházban menedéket kereső Tran Ngoc Chau-t. „Ügy megverték, mint a ku­tyát" — vallotta a képvise­lőnő. aki szemtanúja volt az eseményeknek. Chau-t egyéb­keleti helyzet kapcson cím­zett egy-két megjegyzést Pá­rizs részére Nem lehet te­hát azt állítani, hogy hábo­rítatlan „mézeshetek” lenné­nek az Egyesült Államok és Franciaország között, de vi­szonyuk valamelyest norma­lizálódott a Johnson—De Gaulle ellentéték mélypont­ja óta. Végezetül a hét eseményei Vietnam szomszédjára, La­oszra irányították a figyel­met Az „egymillió elefánt országának is megvannak a maga genfi egyezményei: 1962-ben nemzetközi megál­lapodással szabályozták a semlegességét és belső bé­kéjét. Az amerikaiak által biztatott jobboldal felrúgta az egyezményt, s évek óta ténylegesen polgárháború dúl az országban. Az elmúlt hó­napokban megélénkültek a harcok, az amerikai bombá­zógépek rendszeresen tá­madták a felszabadított te­rületeket, s a CIA amerikai hírszerző központ emberé­nek. Varig Pao reakciós tá­bornok harmincötezer főnyi hadserege nagy oííenzívát tervezett A Patet Lao szabadság­harcos erők, miután ész­szerű kezdeményezéseik nem találtak visszhang­ra, ellentámadásba men­tek át s az ország köze­pén elterülő Kőedény­síkságot gyakorlatilag el­foglalták. Az amerikaiak, akik a „vi­etnami zó lás” után a „laoszi- zálással” sem értek el sok sikert, fokozták ismét a köz­vetlen beavatkozást Minden valószínűség szerint a laoszi konfliktus új szakasza csu­pán megkezdődött ezen a héten, s a következő Idő­szakban a fontos témák kö­zött fog szerepelni. Réti Ervin ként most zárt ajtók mögött tovább vallatják. Nemrég Washingtoniban eskü alatt vallotta egy ame­rikai szakértő, hogy Chau képviselő nem volt „kommu­nista", sőt amikor kapcso­latba került a hazafias erők valamelyik képviselőjével, arról mindig tájékoztatta az amerikai nagykövetséget (Mindazonáltal Saigonban az amerikai nagykövetség nem fűz kommentárt a fejlemé­nyekhez, és nem tett semmi­lyen lépést Chau kiszabadí­tására. (REUTER) BECS] Heltai Andris. az MTI ki­küldött tudósítója jelenti: Bécsi politikai körökben általában a kormányzó nép­párt abszolút többségének elvesztését és a szocialisták­kal való koalíció felélesztését várják a vasárnapi parla­menti választásoktól. A kon­zervatív polgári Osztrák Néppárt 1966-os meglepő győzelme után az ország tör­ténetében először egyedül kormányoz. Most döntő több­sége (165 képviselőből 85) megtartásáért küzd, a siker­ben azonban nem bízik. A négy évvel ezelőtti győze­lem jórészt külső tényezők, főként a szocialistáktól 150 ezer szavazatot elvont Olah- féle szakadár párt fellépésé­nek volt köszönhető. Az idő­közben tartott helyi válasz­tásokon a néppárt a szocia­listákkal szemben minde­nütt visszaesett. Klaus kancellár kijelentet­te, hogy újatbb koalíciós kor­mányban nem vállalna sze­repet. A kormánypárt egyébként — az ellenzék szerint — 120 millió sehillinget fordított a választási harcra, amelyet a nagypártok amerikai mód­szerekkel. a tömegbefolyáso­lás rafinált eszközeit igénybe véve folytattak. A rendkívül költséges és fáradtságos kam­Lehel Miklós, az MTI tu­dósítója jelenti: A szombat reggeli belga la­pok részletesen foglalkoznak Péter János brüssqjlí látoga­tásával. A La Derniere Heu­re első oldalán közli azt a nagyméretű fényképet, amely külügyminiszterünket Bau- douln belga király társasá­gában ábrázolja. A Libr« Belgique részletesen ismerte­ti Péter Jáno6 péntek dél­előtti sajtóértekezletét, a Le Soir pedig belga hivatalos körök véleménye alapján a közös közlemény szövegét elemzi. A Le Soir a külügyminisz­térium illetékeseire hivatkoz­va kiemeli, hogy a két kül­ügyminiszter megbeszélése előbbre vitte az európai biz­tonság kérdésével foglalkozó konferencia előkészítését. Ügy vélik, hogy ebből a szempontból a következő lé­pés az atlanti tanács májusi római ülésszaka lesz, ame­lyen a NATO tagországai ja­Uj kormány alakul Jordániában? KAIRO: Böcz Sándor, az MTI tu­dósítója jelenti: A szombati A1 Akhbaram- mani politikai megfigyelők­re hivatkozva közli, hogy rö­vid időn belül átalakítják a Jordániái kormányt, s az új kormányban a palesztinai el­lenállási szervezeteik képvi­selői is helyet kapnak. Rész­vételük feltehetően elháríta­ná egy újabb válság kirob­banását a Jordániái kormány és az ellenállási szervezeteik között A várható kormány- átalakításról a pénteki AJ Ahram is hírt adott Az A1 Akhbar úgy értesült, hogy Husszein király ismét találkozik az ellenállási szervezetek képviselőivel. Az újabb megbeszéléseik céljául az együttműködés javítását, valamint Jordánia kül- és belpolitikájának meghatáro­zását tűzték kL Jaszer Arafat, a Paleszti­nái Felszabadítás! Szervezet elnöke Bejrútiba érkezve ki­jelentette, hogy Jordániában a helyzet nyugodt, az ellen­állási szervezetek és a kor­mány együttműködése kielé­gítő, s ez a nemrég létrejött kétoldalú megállaipodás tel­jesítéséinek köszönhető. (MTI) pámy végső soron néhány százezer ember megnyerését célozta, mivel az osztrák la­kosság nagy többsége hagyo­mányosan támogatja a kon­zervatív, Illetve a szociálde­mokrata pártot. Bruno Kreisky, az osztrák szocialista párt elnöke _ is ismételten nyíltan értésre adta: nem számít jelenleg 74 mandátummal rendelkező pártjának átütő győzelmére, hanem olyan előretörésre, amelynek alapján (az 1946— 66-os időszak példájára) újabb koalíciós kormány ala­kulhat meg. Kreisky, aki az elmúlt években fokozottan a jobboldali reformizmus irá­nyába tolta pártját, a kulisz- szák mögött azzal érvel: ha a polgári tábor nem engedi vissza a kormányba, a szocialisták irányította szakszervezetek módosíthat­ják „osztálybéke” politikáju­kat, amelyet az elmúlt négy év ellenzéki pozíciójában is fenntartottak. E „csendes­társi” együttműködés újabb legalizálása az osztrák nagy­tőkének is kétségkívül érde­ke. A szélsőjobboldali sza­badság párt, amely hat kép­viselője mellé legfeljebb egy-két további helyet sze­rezhet, közölte, hogy adott esetben csak a néppárttal hajlandó koalícióra. Mértékadó körökben e va­lószínűséget csekélynek s*e­vaslatokat és módosításokat dolgozhatnak ki az értekez­let napirendjére vonatko­zóan. A lap kiemeli a közös közleménynek az erőszak al­kalmazásáról való lemon­dással és a fegyverzet csök­kentésével foglalkozó részeit A Le Soir rámutat arra is, hogy haladás történt a kétol­dalú kapcsolatok tekinteté­ben. Ennek bizonyítására idézi a lap azt a bejelentést hogy jövő kedden tárgyalá­sok kezdődnek hosszúlejára­tú gazdasági megállapodás kötéséről Magyarország és a BENELUX-államok között és azt, hogy a belga miniszter- elnök, a külügyminiszter és hívta. (MTI) SAN FRANCISCO: Az Egyesült Áliatnókban tartózkodó Pompidou francia köztársasági elnök San Fran­ciscóban 15 amerikai cionista szervezet képviselőivel talál­kozott A kaliforniai zsidó közösségek képviselői a ta­lálkozón agodalmukat fejez­ték ki Franciaország közel- keleti politikája miatt Pompidou hangoztatta, hogy véleménye szerint Iz­raelnek nem szabad vallási, vagy faji alapokra építenie a többi országokhoz fűződő kapcsolatait „Ha Izrael továbbra is ka­tonai akciók kiindulópontja marad — közölte Pompidou — nem számíthat rá, hogy befogadják, vagy bármilyen formában integrálódhat a Közel-Keleten.” A francia államfő a to­vábbiakban kifejtette, hogy véleménye szerint a palesz­tínai problémát halogatás nélkül meg kell oldani. „Tudom, hogy önök nem értenek egyet velem — mondta végül, — ez azonban a lényegen semmit sem vál­toztat”. (MENA) MOSZKVA: Kozmosz—324 jelzéssel mesterséges holdat bocsátot­tak pályájára a Szovjetunió­ban. A Kozmosz—324 a fe­délzetén elhelyezett műsze­rekkel és tudományos beren­dezésekkel s a korábban be­jelentett program szerint folytatja a világűr kutatását. (TASZSZ) ük, mivel a néppártnak a kis partnerrel való szövetke­zés többet ártana, mint hasz­nálna. Az osztrák kommunista párt ezúttal valamennyi vá­lasztókerületben indul, ellen­tétben 1966-tal, amikor — egy kerület kivételével — a szocialistákat támogatta. A párt a helyi választásokon általában visszaesett, legu­tóbb azonban Karíntiában sokhelyütt szavazatokat nyert Az OKP-ra a válasz­tási kampány általában éle­sen antikommunisita légköré­ben különösein súlyos nyo­más nehezedik. Indul még a választáson Franz Oláh szakadár szocia­lista csoportja, valamint Burger hírhedt dél-tiroli ter­rorista neonáci nemzeti de­mokrata pártja, — mindket­ten esély nélkül. Az osztrák belügyminisz­tériumban berendezett vá­lasztási központban az elekt­ronikus számítógépek segít­ségével előreláthatóan már a vasárnap esti órákban kiszá­míthatják a választások eredményét. A nyugat-auszt­riai zord időjárás következté­ben egyébként elképzelhet'*, hogy a szavazást hétfő estig meghosszabbítják és így va­sárnap még nem hozna’; nyilvánosságra eredménye­se*. a külkereskedelmi miniszter elfogadta a magyar kormány meghívását egy Magyaror­szágon teendő látogatásra. A Libre Belgique kiemeli a közös közlemény két meg­állapítását: azt, hogy a bé­ke légköre csak a független­ség, a szuverenitás, a területi sérhetetlenség, az egyenlőség, a mások belügyeibe való be nem avatkozás és minden nép önrendelkezési joga alap­ján lehetséges, másrészt pe­dig azt a bekezdést, amely szerint a két fél hangsúlyoz­ta az esetleges részleges vagy regionális leszerelési intéz­kedések kedvező kihatásait. (MTI) BRÜSSZEL: Péter János kűlftgymjntre tér, ötnapos hivatala« belgiu­mi látogatását befejezve, szombat délután hazautazott Brüsszelből. (MTI) KAIRO: Szombaton háromnapos lá­togatásra Kaíróba érkezett Vlagyimir Vinogradov szót* je* külügyminiszter-helyettes. (Reuter) ADDISZ ABEBA: Az Afrikai Rgyscgszervezet Addisz Abeba-i külügymi­niszteri tanácskozáson szom­baton Diallo Telli, a szerve­zet főtitkára megtartotta be­számolóját az afrikai hely­zetről. (MTI) MOSZKVA: A Pravda tudósítói a lap szombati számában az izraeli külügyminiszter nyugat-euró­pai körutazását kommentál­ják. Jurij Harlanov, a Prav­da brüsszeli tudósítója azt írja, hogy ottani megfigyelők szerint a kétnapos belgiumi látogatásnak távolról sem volt olyan sikere, mint ami­lyenre számítottak. Még az erős cionista hatás alatt állé burzsoá holland sajté is kénytelen volt elismerni, hogy a „közvélemény negatív álláspontra helyezkedik Iz­rael legutóbbi agresszióé cse­lekményeivel szemben (TASZSZ) ROMA: Az Olasz Kommunista Párt szombaton követelte: Maria­no Rumor kijelölt miniszter- elnök ismerje be, hogy a három hete tartó kormány- válság megoldása érdekében kifejtett erőfeszítései kudar­cot vallottak. (MTI) MOSZKVA: Szombaton visszaérkezett Moszkvába Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, alá hivatalos látogatást tett a Német Demokratikus Köztár­saságban. Hazatérében Gromiko rö­vid időre megszakította út­ját Varsóban. (TASZSZ) KAIRÓ: Szombaton bonét teljes ka­pacitással dolgozik az Abu Zabal-i vasmű, amelynek a neve a február 12-én végre­hajtott barbár izraeli bom­batámadás nyomán vált vi­lágszerte ismertté. A gyár munkásai és technikusai re­kord gyorsasággal állították helyre a megrongált üzemré­szeket és berendezéseket. Szombattól kezdve ismét három műszakban folytató­dik a termelés. (MTI) CIUDAD GUATEMALA: Guatemalái gerillák pén­teken éjjel foglyul ejtették Alberto Fuentes Mohr kül­ügyminisztert, és bejelentet­ték. hogy csak egy letartóz­tatott gerillatársuk szabadon bocsátása fejében adják vissza. (MTI) LABDARÜGAS: Bp. Vasas—Tatabánya 1:0 (1:0) Budapest, Fáy utca. Az I. félidő 36. percében Farkas fejelte a tavaszi idény első gólját, mely a hazai csa­pat számára a győzelmet je­lentette, ____ V ietnam s utcai harcok — botrtfny Osztrák parlamenti választások aQHS// A Magyar Népközársaság Elnöki Tanácsa, az alkotmány 12. paragrafusának második bekezdése alapján, az ország- gyűlést 1970. március 4-én, szerdán délelőtt 11 órára ümo

Next

/
Oldalképek
Tartalom