Népújság, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-13 / 37. szám
* mp 1910. február 13., péntek ff;) Ä Nap kél: 6.54, nyugszik: 17.04 órakor E ik Hold kél: 9.48, nyugszik: 1.17 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon t ELL A nevű kedves olvasóinkat! Ez & kedves női nevünk a Gabriella rövidítése- ként vált önálló névvé. Ez viszont a Gábor női formája, ősi héber eredetű, amely nyelvben a „geber” szó „férfi”-t jelentett, az „él” pedig az istenség fogalmát fedte. Jelentése ilymódon „úrnő, isteni nő” lenne. * Nyolcvan évvel ezelőtt született dr. Braun Soma, a Szociáldemokrata Párt oktatási munkájának vezetője. Már a Tanácsköztársaság ideién színt vallott: cegiédi ténykedéséért a Tanácsköztársaság bukását követően a kecskeméti királyi törvényszék vonta felelősségre, s ötévi börtönbüntetésre ítélte. A szegedi Csillag-börtönből szabadulva, egyike lelt a sok állástalan diplomásnak, de 6 rögtön dolgozni kezdett: fordított önálló köteteket jelentetett meg a magyar jakobinusokról, a népmeséről, a primitív kultúráról. A 30-as évek elején a Szociáldemokrata Pártban és a szakszervezetekben folyó oktatás függetlenített vezetője lett. Harcos antifasiszta tevékenységéért 52 éves korában vitték el Horthyék munkaszolgálatra, ahonnan nem is tért többé vissza . lg 8 m m m m # # * 9 Időjárás: Várható időjárás ma estig: a keleten még élénk északi, északnyugati szél mérséklődik. Nyugat felől növekvő felhőzet többfelé havazással, havas esővel, majd esővel. Mérsékelt, időnként megélénkülő délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz i, plusz 6 fok között. (MTI) r’L'.-'izitmíi IB Ülésezett a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság Tegnap a szilvásvárad! SZOT-üdülőben ülést tartott a megyei Népi Ellenőrzést Bizottság. Az ülésen részt vett és felszólalt dr. Molnár Imre, kandidátus, a Központi NEB elnökhelyettese, dr. Tamás László kandidátus, a megyei párt- bizottság titkára. Barta Alajos, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Szalay István, a megyei tanács vb-elnök- helyettese. A megyei Népi Ellenőrzési Bizottság Csepelyi Károly elnök előterjesztésében megtárgyalta a népi ellenőrzési bizottságok 1969. évi munkáját és határozatot hozott a soron lévő feladatok megoldására. 4 Heves megyei Bútoripari Vállalat ajándéka Megértésre talált a „Televíziót az iskolának” országos mozgalom a Heves megyei Bútoripari Vállalat dolgozói között is. A vállalat kollektívája egy Sztár televízió-készüléket vásárolt, és az iskolatelevízió vezetőjének javaslata alapján a Vas megyei Nagyrákos község általános iskolájának ajándékozták. A készüléket Kormos Pál, a vállalat igazgatója és Sándor Imre, a szákszervezeti bizottság titkára adta át az iskolának. Az iskola tanulói ünnepi műsorral köszönték meg a szép ajándékot. Mátrai farsang Galyatetőre, a SZOT-üdü- !ő szállójába szombaton délután, Recskre, a bányászotthonba vasárnap érkezik Karnevál herceg. Az előbbi helyen a személyzet jelmezes gyermekei veszik birtokba néhány órára a hatalmas épületet, látványos műsorral szórakoztatják az apróságokat és természetesen a ;felnőtteket. közöttük a külföldi vendégeket is — míg Recsken batyubállal ünnepük a farsangot. PIACI áfasuk A Szövetkezetek Heves megyei értékesítő Központjának tájékoztatása szerint megyénkben ma a piaci árak a következőképpen alakulnak: Étkezési burgonya kilója 2,40— a.70 forint, étkezési burgonya 2 kg-os csomagolásban 7—8,60 forint, száraz bab 13—24 forint, cékla 3,20 forint, fokhagyma egységesen 30 forint, vöröshagyma 5,40 forint, dughagyma 11—18 forint, szárítóit vöröshagyma 58 Ft, vöröskáposzta 4,40 forint, kelkáposzta 4.20 forint, tejes káposzta 3,40 forint, káraláb kék 3,20 forint, lencse 25 forint, petrezselyemgyökér 5—6 forint, sárgarépa 3.20 .forint, fekete retek 2.40 forint, íprma nemes 20 forint, sütőtök nagydobosi 2,40 forint. zellergumó 6,50 forint, szárított petrezselyemgyökér 70 forint- szántott sárgarépa 50 forint, szántott zellergumó 80 forint, dió héjas 15—21 forint, dióbél csemege 60—70 forint, manóul* héjas 13—18 forint, mandulából 70—80 forint, mák 42 forint, téli alma piros faita 3—7 forint, téli alma feltér fajta 2,50-5 forint. savanyú káposzta P forint, tojás darabja 1,20—1,80 forint. Csütörtöktől — szerdáig A múlt hét csütörtökétől e hét szerdáig térje, ,i idő alatt Heves megyében 11 közlekedési baleset történt, egy nap átlagosan kettő. A tizennégy balesetből négy végződött sérüléssel. Az okok között elsősorban a szabálytalan kanyarodás vezet, amikor a kanyarodó jármű vagy a mögötte haladó, vagy a vele szemben jövő más járműveknek nem biztosítja az áthaladási elsőbbséget. Jellemző volt az elmúlt napok baleseteire a gondatlan vezetés, és a gyorshajtás is. (Ez utóbbiakban balesetek főképpen a csúszós, vagy éppen grön- gyös útpadkák miatt keletkeztek.) Okvetlenül meg kell még említenünk, hogy a közlekedési baleseteket nagyrészt a személygépkocsik vezetői okozták! Az elmúlt egy hét alatt négy gyalogos szenvedett sérülést — olvashatjuk a statisztikában. S most néhányat a legjellemzőbb balesetekből: február 6-án Tari András tatabáA tárgyalóteremből A szilvásvárad! Varró Aladár és a karcagi Varró Ala- dárné különböző bűncselekmények miatt már régebbi ismerősei a hatóságoknak. Legutóbbi büntetésük letöltése után Egerbe érkeztek, és a tanácsi építőipari vállalatnál helyezkedték el. Szállásuk egy magánháznál berendezett munkásszállás volt, ahol a vállalat biztosította a szükséges ágyneműt, takarókat. Még két hónapja sem dolgoztait az építőknél, amikor — az elmúlt esztendő júniusában — elhatározták. hogy a vállalat által biztosított ágyneműt pénzzé teszik. Varró azon a napon nem dolgozott — mint a tárgyaláson kiderült, egyébként sem szeret dolgozni —, s négy pokrócot, meg két ágylepedőt eladtak a Bizományi Áruházban. Hétszáz forintot kaptak értük, amiből Varrónő főképpen ruhaneműket vásárolt. A lopást a lakás tulajdonosa észrevette, és jelentette. Ekkor azonban Varróek már Szilvásvárad felé haladtait. BélapátTűzvész 3ózsefmajorban A kár meghaladja a nyolcvanezer forintot Csütörtökre virradó éjszaka nagy tűz pusztított a Gödöllői Agrártudom ányi Egyetem józsefmajori (Hatvan melletti) tangazdaságában. Az egyik, nagy méretű baromfiistállóban az olajtüzelésű léghevítőbői — műszaki hiba miatt — kifolyt az égő olaj. megrongálódott a 200 literes tartály vezetéke, s a lángok pillanatok alatt megkezdték pusztításukat. Az anyagi kár igen nagy: 81 ezer 300 forint. A helyszínre siető tűzoltók — a hatvani, gyöngyösi, gödöllői egységek — megfeszített munkával akadályozták meg a tűz tovaterjedését, s nekik volt köszönhető, hogy a baromfiistálló- ban levő 13 ezer csibe közül csak jelentéktelen meny- nyiség pusztult el. Hatásos közbeavatkozásukkal több, mint egymillió forintos értéket mentettek meg. __ nyai lakos Kerecsend és Eger között személygépkocsijával elütött két gyalogost, akik súlyos sérülést szenvedtek. Nyolcadikén Szabó István salgótarjáni lakos Hatvan belterületén okozott balesetet: személygépkocsijával — elmulasztva az elsőbbségi jog biztosítását — összeütközött egy autóbusszal. Két utasa könnyebb sérülést szenvedett, s jelentős az anyagi kár is. Ugyancsak február 8-án Bortély József egri lakos a megyeszékhelyen Velorex-tí- pusú gépkocsijával elütött egy gyalogost, aki súlyos sérülést szenvedett. Február 9-én Buzogány József budapesti lakos gyorshajtás miatt összeütközött egy közeledő tehergépkocsival. A baleset — mely Gyöngyös és Hort között történt — szerencsére nem járt sérüléssel. Buzogány azonban nemcsak túl gyorsan, hanem ittasan is vezetett... 11-én Szécsi József egri lakos Felsőtárkányban. elütött egy gyalogost, aki súfalván egy motorkerékpártulaj doinos ismerősüket arra kérték, hogy fuvarozza őket Szilvásváradra. Az ismerős ráállt, s először Varrót ültette a háta mögé. Nem sókkal később vissza is tért, de — ki tudja miért?... — Varró Aladárral együtt. Míg az Ismerős néhány percre távozott, Varró begyújtotta a motort, és elrobogott! Nem jutott messzire — Kerecsend- nél karambolozott... A motorban 1500 forintos kár keletkezett. Az egri Járásbíróság dr. Berta Károly büntetőtanácsa Varró Aladárt társadalmi tulajdont visszaesőként károsító lopás és jogtalan használat miatt 10 hónapi, szigor: tolt büntetésvégrehajtási munkahelyen letöltendő szabadságvesztésre Varró Ala- dárnét pedig társadalmi tulajdont visszaesőként károsító lopás miatt nyolchónapi, börtönben letöltendő szabdságvpszbésre ítelte. Az Ítélet jogerős. K. a. Januárban 3600 holdat műtrágyázott a repülőgépes növényvédelmi szolgálat légiflottája. Februárban azonban le kellett állniok, mert annyira felengedett a talaj, hogy nem tudtak startolni a repülőgépek. A hét közepén viszont sokat javult a helyzet, valamelyest felszikkadtak az ideiglenes repülőterek és az alföldi megyékben a gépek újra munkához láthattak. A flotta idén 1,3 millió lyos sérülést szenvedett. A rendőrség folytatja a vizsgálatot — kivéve Buzogány József esetét, aki súlyosan veszélyeztette útitársa épségét is. Ügyét gyorsított eljárással tárgyalta a bíróság, és hat hónapi javító-nevelő munkára ítélte 10 százalékos bércsökkentéssel. k. g. holdon látja el a talajt műtrágyával és különféle növényvédő szerekkel. A mezőgazdasági légiflotta idén új egységekkel bővül. Tavasszal hét új helikoptert vesznek át, ezekről a repülőgépekkel „megközelíthetetlen” dombos területeken levő gyümölcskultúrákat kezelik. Emellett négy Z—37-es csehszlovák gyártmányú gyakorló repülőgépet kap a nyíregyházi növényvédelmi pilótaképző iskola. (MTI) „Hevesért" emiékplakett A Heves községi pártbizottság és községi tanács még a múlt évben határozta el, hogy a község fejlesztéséért legtöbb társadalmi munkát végzőknek „Hevesért’ feliratú emlékplakettet alapit. A különböző fokozatú emlékplaketteket a budapesti Állami Pénzverdében készítik és első alkalommal hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából ítélik oda. Megtartották az egri járás idei első tanácsülését Az egri járás tanácstagjai csütörtökön tartották idei első testületi ülésüket. Ez alkalommal az 1970. évi költségvetésről tárgyaltak, meghatározták a községek szabályozó bevételeit, kötelező gazdasági mutatóit, a fejlesztésről döntöttek. Ezután különféle indítványokra. előterjesztőkre, a járási tanácstagok interpellációira került sor. Bővülő üzlethálózat Pétervásárán Az idén tovább bővítik Pétervására üzlethálózatát is. A tervek szerint új élelmiszer- és vegyesáruboltot építenek a Dózsa György úton, a MAVAÜT-megálló épületének átalakításával pedig a váróterem mellett új húsüzletet és büféhelyiséget létesítenek. Selyp! cemenfiervek A Cement- és Mészművek Selypi Gyárában az idén a tervek szerint közel 70 ezer tonna különböző fajta cementet készítenek. Érdekesség, hogy a selyplek viszonylag új gyártmányból, az országban csak egyedül itt előállított tűzálló cementből minden eddiginél nagyobb mennyiséget. összesen 800 tonnányit szállítanak a felhasználóknak. Tanfolyam a szabadság alatt Az Egri Közúti Építő Vállalat dolgozóinak nagy része ezekben a hetekben fagyszabadságon van. A vállalat gazdasági vezetése és szakszervezeti bizottsága a két építésvezetőségből a szabadság ideje alatt harminc dolgozó számára kéthetes könnyű- gépkezelői és munkavédelmi tanfolyamot szervezett. Az eredményes vizsgák után a tanfolyam hallgatói ma kapják meg az okleveleket. Művelődési központok igazgatóinak országos munkaértekezlete Egerben Csütörtökön kezdődött Egerben a megyei művelődési központok igazgatóinak kétnapos országos munkaértekezlete, amelyen részt vesz Ács Miklósné, a Népművelési Intézet igazgatónője és Takács Kálmán, a Művelődésügyi Minisztérium osztályvezetője is. A munkaértekezleten a művelődési központok információs tevékenységét értékelik, s kicserélik munkatapasztalataikat a részvevők. Ä káli v&tmna»tÍHaíítóban “S?nv.etésre ’^züinf m 9 ban indult be a munka a Vetomo termeltető- és Értékesítő Országos Vállalat Káli Magtisztító Telepén, amely azóta is haza legkorszerűbb ilyen létesítménye-Húszféle növény sok-sok értékes fajtájának fémzárolt zsáko ba csomagon nemes vetőmagját — most a tavaszi vetési szezon beindulása előtt — j vában szállítják ki a káli kilencemeletes telepről, az ország ellátására és külföld- Képünkön magvizsgálat és a csírázóképesség-vizsgálat a laborban. (MTI foto — Kuiikovács László fel’ Napi két baleset... — Okok: szabálytalan kanyarodás, gondatlan vezetés — Legtöbb balesetet a személygépkocsik okozták Karambol a lopott motorral... Afflag: yar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megye) tanács napilapja. — Főszerkesztő: FAPP JANOS — Kiadja a Heves megyei Lackiadö Vállalat Felelő^ kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. <P£.; 23.) Telelőn: 12-68.. 12-73., 20-29., 24-14 Gyöngyös: 16-37 rerjeszti*a Magyar Postai jiára: I2d ^ i^etheta^ bárgelg ccí,^ tálnál és kéz^ 362. Heves megyei Nyomda Vállalti Eger, Brody Sándorurnal •i.L- r Hét helikoptert kap a repülőgépes növényvédelmi szolgálat