Népújság, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-10 / 34. szám
Negál! a józan ész! Valóban ;áll a józan ész. Elme ... ... miért és hogyan börze1 ta tol hét végi kedélyemet két híradás. E Egy külkereskedő rossz üzletéről olvastam terjedelmes beszámolót két országos napilapunkban is. Előre bocsátom, hogy ez az ügy a nagyobb. rázósabb, sőt, mondhatnám, ebben vagyok személyesen is érdekelt. A külkereskedelmi úriember ugyanis az erkölcsiek mellett sok milliós anyagi kárt is okozott az országnak — móhozzá deviza-forintban —, s így előfordulhat, hogy épp emiatt hiányzik most néhány forint az én pénztárcámból is. Hót végi kedélyváltozáso- mat mégsem ez a néhány forint, inkább az a jó néhány óv — pontosan 11 — okozta. Ilyen hosszú ideig működhetett ugyanis zavartalan körülmények között a Győri Magyar Vagon- és Gépgyár nagyvonalú üzletkötője. s ikötötte egymás után, sorban a maga számára hasznos, de a gyár és az ország számára a ráfizetéses üzleteket. Elismerem df. Fábry Sándor különös üzletérzékét — a bíróság is méltányolta ezt nem kevesebb, mint öt és fél évi börtönbüntetéssel —, de nem tartom tehetséges, nagyvonalú embernek. Ügy is mondhatnám, nem művész a -'szakmában”. Egy évtizedig ugyanis nem voltak „ellenfelei”, s így könnyű volt neki. De miért nem voltak ennek a külkereskedelmi üzletkötőnek méltó „ellenfelei”? Hol voltak hosszú tizenegy esztendeig az ellenőrök, a pénzügyi osztályok, a nagy gyár igazgatósága, vagy esetleg a felsőbb fórumok? Tizenegy évig alig tűnt fel valakinek, hogy rossz üzleteket kötünk, hogy a szóban forgó külkereskedő mindig a világpiaci árakon felül vásárol nyugati cégektől; és nem tűnt fel az sem, hogy több mint 600 ezer schillinget vett fel a nyugati cégektől és helyezett el külföldi bankszámlákon, vagy kiadta kamatra; hogy idehaza az öröklakás, a kocsi és a villa mellé még ezer négyszögöles telek is társult. Mindez senkinek sem ütött szeget a fejébe, vagy legalábbis csak jó sokára, tizenegy esztendő múltával. Ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez az üzletkötő egyszer már végre rossz üzletet csináljon. És most ott áll a bíróság előtt. Egyedül...! S Ez az ügy merőben más. Csak egy a közös vonása az előbbivel: itt is mulasztás történt, valaki, vagy valakik nem végezték el munkájukat. Még a hét közepén történt; hogy megható kis riportot sugárzott a televízió. Egy kis budapesti Iskolában fáztak a gyerekek, mart elment a fűtő, mert nem volt jó a kályha, mert füstölt, s egyébként sem lehetett benne fűteni. A riporter a tévénézők millióihoz, az ország közvéleményéhez, a magyar társadalomhoz fordult: segítsenek! Segítsenek olajkályhát szerezni! Ugye, megáll a józan ész! Két éjszaka és három nappal telt el mindössze, s a lévé boldogan mutatta ismét a szóban forgó Iskolát, ahol már szerelték az olajkályhá- kat< sőt. mint hallottuk» a Balzac és O Henry Igen nagy szüksége volt az előrebocsátott mentegetőzésre — legalábbis, ami az első részt illeti —, a Balzac műve nyomán készült francia tv- filmsorozatnak. Maurice Ca- zeneuve, az Elveszett illúziók televízióra alkalmazója és rendezője érezte és tudta: oly feladatba vágta fejszéjét, amely lehet tisztes, de sikeres aligha, lehet megismerésre méltó, de elismerésre már kevésbé. Hogy mégis vállalkozott rá, hogy a magyar televízió mégis bemutatja? — több oka van ennek, s ezek között nem is egy feltétlenül figyelemre méltó. Például az a tény, hogy ilyen formában is megismerteti Balzacot a nézők millióival, felkelti e milliók közül ezreknek, vagy talán tízezreknek is az érdeklődését az eredeti mű iránt. S ha ez sikerül — máris nem érdemtelen a munka, amire Cazeneuve vállalkozott! Ám az is igaz, hogy mindazoknak — s ezek sincsenek kevesen azért —, akiknek nagy olvasmányélménye volt de Rubempré története, akik az Elveszett illúziókból, sőt az egész balzaci életműből ismerkedtek meg a korabeli Franciaországgal, nos mindazoknak ízeket is alig sejdít fel ez a film. Ügy érzem, s gondolom, nem egyedül vagyok ezzel az érzéssel, mintha televíziósított képregényt látnék. Én jómagam még a nem klasszikusokat sem tudom szeretni az újságok kép i»ÍO. 10,, kedd regényeiben, hogyan tudnám szeretni a klasszikusok regényét képekben a televízióban! Csak egyben bízok: hogy velem együtt, sok „sznobot” bosszant e filmsorozat, de mégis milliókat ismertet meg egy korral és egy nagy íróval. Egy nagy író és egy nagy kor árnyékával legalább! Pénteken egy estét töltöttem O’Henry vei: négy kis novelláját, pontosabban karcolatét láthattam a képernyőn. Csendes maliciózus derűre, nem franciás, de mindenesetre könnyed humorra és merész fricskára készültem fel —, tévedtem természetesen. Azok a fricskák, amelyeket O’ Henry adott, manapság már csak úgy tűnnek, mintha valaki egy múzeumban bátran megrántja a kitömött mammut ormányát. Ez azonban még nem lenne baj: az ember tudomásul veszi, hogy nagy író művei között is van olyan, amely témája merészségét illetően korántsem időtálló. A nyugatnémet rendezők, színészek azonban szinte precíz pontossággal érezték meg azt is, hol kell a sztori alá ólomlábat kötni, nehogy könnyeden derűs legyen, s szakértő vegykonyhájukban a derű mellett még a csipkelődő gúnyt is kilúgozták. így aztán egyfelől az évtizedektől megkopott társadalombírálat, másfelől az ebben az évtizedben megnyomorított humor és derű —, nem bántak •alami jól a jobb sorsra ér- lemes O’ Henryvel. Becsületszavamra — nem ninth a pont az én megállatásomon múlna —, messze bb író az amerikaiak kiválj novellistája! i, Gyurkó Géza hivatalsegéd boldogan vállal-1 ta a fűtést is. Ennyi a történet, amelyről megállapítható, hogy minden rendre elintéződött. Van kályha, van fűtő, remélem, olaj is aikad. Mégis felborzolta hét végi kedélyemet ez a híradás. Nem tagadom, hiszek a társadalom segítőkészségében, a tévé nagy nyilvánosságának jelentőségét sem vitatom. Sőt! Jól tudom — szakmám ez! — a sajtó, a rádió és a televízió sok mindent el tud intézni. De nem hiszem, hogy néhány olaj kályha ügyében az ország közvéleményéhez kell fordulni. Nem hiszem, hogy az illetékes tanács illetékes osztályának még illetékesebb gondnoksága, ha akarná, ne tudná, hol kell olajkályhát venni és főleg mikor: tél közepén, vagy még a tél előtt. A tanács illetékes osztálya ugyanis pont azért van, hogy törődjön az iskolákkal, a gondnokság pedig pontosan azért, hogy időben megvegyen, beszerezzen mindent, ami a tanításhoz szükségeltetik. Persze előfordulhat, hogy a tévé jobban és gyorsabban intézkedik. Ha ez hosszabb távra is érvényes, akkor érdemes lenne növelni a tévé apparátusét, s ezzel együtt műsoridejét Is. És ugyanakkor megszüntetni néhány hivatalt...! S (márkusz) Szeressétek Odor Emííid;! Magyar fiúm Még mindig nem ismerjük eléggé pontosan a film dramaturgiai határait. Any- nyi film után sem tudjuk, mi a lényegesebb, mi a meghatározóbb a filmben: a képi megjelenítés vagy az azt összetartó drámai váz, a történések valamilyen rendje. Ügy tűnik, minden attól függ, ki és hogyan érzi művészi feladatát, hogyan teszi láthatóvá művészi szándékait, gondolatait. Mindez azért jut éppen a film kapcsán eszünkbe, mert Sándor Pál, a rendező az emberek egy stilizált és stilizálható csoportját választotta ki annak bizonyítására, hogy egy zárt színhelyen, színekkel és formákkal, azok ritmusos és köny- nyed ismétléseivel-váltásai- val sok mindent el lehet mondani, tragédiákat lehet kifejezni. A millenniumi lánynevelő intézet egy vidéki, isten háta megetti kastélyiskolában, kitűnő terep ennek a színdramaturgiának a megvalósítására. Itt látszólag minden a legnagyobb rendben folyik. Feszes pantomimszerű mozdulatokkal zajlik le a mindennapi szertartás reggeltől estig, mert a tanárnők: egyetlen gondja: jómodorú dámákká fejleszteni ezeket az egészséges csitri- ket. Más formájú és színű i uhában ülnek az iskolapadokban, másban dolgoznak a délutáni kertben, estére is új formát öltenek ezek a lányok, amikor a hálószobában, a csupafehérben álmodoznak — igen tarkán. Más színűek ezek a lányok, ha a parkban hancúroznak, vagy zeneórán muzsikálnak, megint mások, amikor a táncórán illedelmesen párra oszolva adják át magukat a könnyed mozdulatok ritmusának. Az intézeti élet letompított tempóját érzékelteti minden mozgás, akkor is, amikor párosával ebédre mennek, vagy kirándulni indulnak, fejük búbjáig felöltözötten. Ebbe a konokul keményre fogott vasfegyelembe csöppen bele Odor Emília, a pesti lány. Sok mindent nem tudunk meg róla, hiszen a film két írója — Tóth Zsuzsa és a rendező Sándor Pál — csak azt akarja elmondani róla, ami trap' . urnáig vezet. Ö hozza a lázadás szellemét a VII/b-be, az egész intézetbe. Apró igazságtalanságok naggyá nőnek körülötte. Ráveszi barátnőit, osztálytársait az ellenállásra az igazgatónő zsarnokságával szemben. Nem egetrengető lázadások ezek, inkább a megaláztatás elleni apró küzdelem. Odor Emília nem hiszi, hogy a jó modor Horling Kóbort kiállítása Intézmények rendezésében február 6-án megnyílt Horling Róbertnek, a Magyar Távirati Iroda munkatársának, az Ismert fotóművésznek „Kanada” című kiállítása a Műcsarnokban. A kiállítást Rátonyi Róbert érdemes művész nyitotta meg. Az idegen tájakat és embereket bemutató művészi fényképeket március 1-ig tekinthetik meg az érdeklődők. * a. .,.„i i,i i, i i (MTI foto — Vitányos József felvétele) erőltetése, a fegyelem minden mértékben való követelése egybeesik az emberi méltóság és szabadság értékeivel. Azt tudja, hogy mindezt így nem kepes elviselni. Meg is szökne, de végzetére szembetalálkozik a mindig és mindenütt jelen lenni akaró igazgatónővel. S ez a botra támaszkodó árnyék- szerű zsarnok érzi, hogy a lázadás szellemét az intézetben csak akkor szereli le, ha a millenniumi Pestre utazás kitüntetésében Odor Emíliát részesíti. így meg- gyűlölteti őt a többiekkel, akiknek eddig vezérük volt. S ez a fiatal és álmodozó lány példásan-példátlan mozdulattal szolgáltat mindenkinek igazságot, mert csak azt akarta, hogy szeressék őt. A vázlatos dramaturgiai szálat azért illesztettük ide, hogy elmondjuk: a végül is bekövetkező tragédia előkészítésére alig történik valami. S ha ezt a mindvégig érdekes képi élményt nem tartjuk befejezettnek, nem érezzük teljes hatását, azért van, mert a rendező mindent a színekre és a formákra akart bízni. Igaz, a lányok csoportja mozgásban, színekben mindig fogva tartja a nézőt, mert érdekli mindaz, ami ebben a tőlünk fényévnyi távolságban levő korban történt vagy történhetett. S bár a film záróképéből visszaolvasva úgy érezzük, hogy a rendező szándéka világos és tudatos: azért nem készíti elő különösebben Odor Emília áldozatvállalását, mert az is olyan könnyed és fellengzős mint a kor, a mindig ünneplő kor. A hintók végül is úgy gördültek ki Pest felé, mintha mi sem történt volna. Mintha csak Odor Emília lett volna a hibás. Mégis úgy gondoljuk, hogy az egyébként hatásosan pergő film más gondolatokat is ébresztett volna, ha Odor Emília végső mozdulatát a rendező jobban előkészíti dramaturgiailag. A kiváló jellemszínészek — Bulla Elma, Sulyok Mária, Törő- csik Mari — mellett Moór Mariann szerelmes tanárnője, Ronyecz Mária Matere és az Odor Emíliát alakító Szabó Gabriella jól ötvözi egybe a civilekből álló lányegyüttest. A rendező elképzeléseit Zsombolyai János operatőri munkája valósította meg úgy, hogy képeire, színeire, felvételi ötleteire emlékezni fogunk, annyira önálló és sajátos szemlélet vezeti alkotás közben. _ Tamássy Zdenkó zenéje simul a filmben használt pasztellszínekhez. (farkas) HARMAT ENDREI J * “ .................. É miwiiiűw s. Ejnye, Aljosinka! Raszputyin népes társasággal szórakozott, amikor megszólalt a telefon. — Carszkoje Szelő — mondta borzongó tisztelettel az, aki felvette a kagylót. Raszputyinnal közölték, a cárevics nem tud aludni, fájdalmai vannak. — Micsoda? Még nem alszik? Na, küldjétek csak a telefonhoz! Aztán a vendégek elhül- ve hallották, amint a házigazda ezt mondja Oroszország nagyhercegének és trónörökösének. Minden zákok Hetmanjának: — Ejnye, Aljosinka, mi újság? Fáj valamid? Ugyan, dehogy fáj. Eredj csak és tüstént feküdj le! Nem fáj semmid, én mondom neked, hogy nem fáj. Hallod-e, siess aludni! Néhány perc múlva a palotából jelentették a szta- recnek, hogy a fiú már alszik és minden rendben \ ar.. Ahhoz, hogy Raszputyin pályafutásának ezt a legíontosíibü motívumát egy, belyen tárgyaljuk, ezúttal engedményt kell tennünk az időrend rovására: előre kel' ugranunk hét esztendőt. surgolodes — segítség nélkül 1912.;; A lengyelországi Spalában a trónörökös éppen lábadozott egy vérzés után és a cámé úgy gondolta: a gondosan elegyengetett erdei úton, a különleges rugózású hintóbán megkocsikáztatja a pompás levegőn sápadt kisfiát. Néhány kilométer után a gyerek láb- és hasfájdalmakról panaszkodott. Alek- szandra azonnal visszafordít- tatta a kocsit. Szokása szerint azonnal úrrá lett rajta a pánik: őrjöngve sürgette előbb gyorsabb, majd lassúbb hajtásra a rémült kocsist. Alekszej a legapróbb zökkenésre is felkiáltott a kíntól. Botkin doktor, az udvari orvos vérzést állapított meg a hasban és az egyik combban. Távirat ment Pétervárra és amilyen gyorsan akkor lehetett, befutottak Fjodcuyv, RauMus* gs Osztrogorszkij sebészek, valamint a cárevics tengerész- testőrének névrokona, dr. Gyerevenko. A gyerek szobája megtelt sürgölődő, aggódó arcú szaktekintélyekkel — csak éppen egyikük sem tudott segíteni. Az utolsó kenet A cár kénytelen volt utasítani Frederiksz' gróf udvari minisztert: bocsásson ki hivatalos jelentéseket a trónörökös állapotáról. Oroszor- szágszerte könyörgő istentiszteleteket szerveztek. Pé- tervárott, a Kazáni Miasz- szonyunk katedrális ikonjai előtt huszonnégy órán keresztül, felváltva imádkoztak a cárevicsért a birodalom legmagasabb egyházfejéé elmei. A lengyel vadászparadicsomban pedig többször is azt hitték, hogy a vég bekövetkezett. Már megfogalmazták a Pétervárra küldendő hivatalos táviratot amely szerint Ö Cári Fen- fége, Oroszhon trónörököse elhunyt. És eljött az az éjszaka, amikor Ireas porosz hercegnő, a cárné egyik nővére zokogva kirohant és azt kérte az udvaroncoktól, vonuljanak vissza, mert most adják fel az utolsó kenetét. Ezen az éjszakán támadt Alekszandrának az a kétségbeesett ötlete, hogy táviratozzék a személyesen elérhetetlen, mert nem is Péter- várott, hanem Szibériában tartózkodó Raszputy innak: imádkozzék a fiáért. Nem sokkal később megjött a sztarec híres válasza: „Isten látja könnyeiteket, meghallgatja imáitokat. Ne essetek kétségbe, a kicsi nem fog meghalni. Ne engedjétek, hogy a doktorok túlságosan sokat zaklassák őt.” — Az orvosok szerint ugyan nincs semmi javulás, de engem Grigorij atya távirata megnyugtatott — mondogatta hisztérikus optimizmussal a cárné. És a vérzés másnap elállt. Klinikai kérdég Mi történt voltaképpen? Távgyógyítás, távirat sál? Nem egy orvos-történész szerint csaknem bizonyos, hogy Raszputyin táviratának az a része, amely szerint „ne engedjétek, hogy a doktorok túlságosan sokat zaklassák őt”, valóban jótékony hatást gyakorolt abban a hely zetben, ........ ! . (Falutatiufy j íü&I-í; w■■ sjsr
