Népújság, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-24 / 46. szám

Minitörténet,

a minikonzervgyárról

Gelier uajos elvtárs még uz MSZMP Politikai Akadé- ■ irháján tartott emlékezetes előadásában szólott arról, hagy a hazai termelőszövetkezetek és állami gazdaságok élelmiszeripari feldolgozó tevékenysége nem fejlődik a kívánatos mértékben. Ennek közgazdasági és műszaki okai vannak. Ekkor mondotta: „Meg kell jegyeznem, hogy a 200 vagonos kis konzervgyárakat a magyar Ipar évek óta gyártja,, közel százat exportált már, de egyetlenegyet sem állítottak üzembe Magyarországon,”

Az érdekeltek kíváncsisága bizonyára három kérdő-- jeles „m”-be sűríthető: miért, milyen, mennyiért. Nos, e kérdésekre található megközelítő válasz az alábbiakban.

A' maigyar ' ipar mintegy tíz esztendeje szállít külföldre komplett konzervgyárakat és egyéb élelmiszeripari gépsorokká A szállítás ezen idő alatt csak különböző konzervgyárakból is meghaladta a .200 darabot, ami sok száz millió forintos bevételt tjelentett. A kezdeti egyedi, vagy kiscsoportos próbálkozások ma már szervezett formát öltöttek. Jogilag is létezik egy konzorcium (gazdasági szervezetek alkalmi társulása), amely „együtt sír, együtt nevet” alapon bonyolítja ezt a tevékenységet. Tagjai a nagyobb, érdekelt gépgyártó vállalatok, a Kohó- és Gépipari Minisztérium Gépexport Irodája, valamint a Komplex Külkereskedelmi Vállalat. A részt vevők száma természetesen jóval több, hiszen egy-egy komplett- gyárhoz legalább száz magyar üzem szállít berendezéseket és felszereléseket. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy ennek a vállalkozásnak ma már nemzetközi tekintélye van. A magyar élelmiszer- ipari felszerelések minősége ugyanis sokkal jobb, mint azt a közvélemény tudni véli.

Amiről pedig a megjegyzésben konkrétan szó van, az az M—2-es típusú konzervgyár. A típusjelben az M-betű a „mini” szócska rövidítése. Rendeltetése mérsékelt égövi gyümölcsök feldolgozása félkész árunak, vagy gyümölcslének, illetőleg befőttnek, lekvárnak. Ha arra gondolunk, hogy milyen gondjaink voltak tavaly az almával és az őszibarackkal, altkor ez a kis üzem valóban nagyon. kellene belterjes övezetekben működő gazdaságainknak.

Persze, a mini szócskát nem kell egészen komolyan venni. Az M—2-es nem is olyan aprócska üzem. A kapacitás kihasználásától függően 2—400 vagon gyümölcsöt dolgozhat fel szezononként. Felszereléséhez tartozik'az 1500 tonnás hűtőtáro- tó, valamint az összesen 600 köbméteres alumínium tankok sora is a félkész termék Tárolására. (Ezt a mennyiséget azután szezonon kívül, télen, vagy kora tavasszal lehet készáruvá alakítani).

Hogy mennyire nem „mini”: fedett területének mérete 7500 négyzetméter, a teljes területi igény pedig 20 ezer négyzetméter, azaz hét hektár. ^Teljes üzemben a gyárban mű szakonként'

mintegy másfél száz ember dolgozik, közöttük természetesen mérnök is, valamint a technikusok, szakmunkások sora. Ennyi ember óránként mintegy 20 mázsa gyümölcsöt dolgozhat fel. A gyár igénye — ugyancsak óránként —, mintegy 3—400 ki- lowattórá áram, 110—130 köbméter víz és 4—5000 kilogramm gőz. \

Mindez nem is kerül kevésbe. Pontos hazai kalkuláció ugyan nincs, de maga a felszerelés is drágább lenne 20 millió forintnál és ha ehhez az épületet is hozzávesszük, bizony csinos summa kerekedik ki. Ilyesminek korábban hazai piaca nem is volt, mert a nagyiparnak igazi nagyüzemekre van szüksége, a gazdaságoknak pedig a régi mechanizmusban egyszerűen tilos volt ilyesmire még csak gondolni is. Pénzük se lett volna rá. Ma azonban, más a helyzet. Egy-két állami gazdaságnak, vagy négy-öt termelőszövetkezetnek csak mellékesen is terem annyi almája, vagy őszibarackja, amivel ezt az üzemet szakadásig ki lehet használni. Esetleg - piac hiányában több megy tönkre, illetve többet kell elpocsékolni, mint amennyit ez az üzem jó kis rubelra, vagy dollárra tudna átváltoztatná. És azt a néhány tízmillió forintot előteremteni sem lenne ma már reménytelen próbálkozás.

Itt következne: tehát a felháborodás, hogy. lia a magyar mezőgazdaság ma már hasznát vehetné ilyen üzemeknek, akkor miért nem vásárolhat efféle gyárakat?

A felháborodás azonban elmarad. A GÉPEXI vagy a Komplex ugyanis az 'M—2 kialakulása idején — úgy

1965—66-ban — azért nem keresett hazai piacot, mert ilyen akkor még nem volt. Később azért nem, mert a részt vevő üzemek kapacitását a külföldi vevő már lekötötte* Most azonban más a helyzet. Az érvényes kötések 1970-ig szólnak. A következő üzleteket még nem kötötték meg. A kapacitás egyébként is a pillanatnyi helyzet tükrében bővebbnek látszik, mint a külföldi érdeklődés. Szívesen fogadják tehát a hazai vevőt, örömmel tárgyalnak. Ha a megállapodás az idén létrejön, azt az ipar 1971-es terveibe már be lehet kalkulálni.

Ne gondolkodjunk azonban okvetlenül a M—2-es kereteiben. Ez a típus már néhány éves, azóta a technikában sok minden történt.

Képes például már hazai iparunk is olyan lényerő berendezéseket gyártani, amelyek a gyümölcs teljes zamat- és aromaanyagát is visszatartják. Ma már nem kell levet tárolni, lehet sűrítményt is. Az előző esetben 319, az utóbbiban csak 36 • alumínium tankra van szükség. Maga a konzorcium is idejét érzi az M—3-as típus kialakításának. Megfelelő hazai érdeklődés bizonyára megtermékenyítheti a konstruktőrök alkotó töprengését, s kellő érdekeltség mellett, az igények kielégítését.

Földeáki Béla

FEBRUÁRI hú

Tégla és pénz

Kétszeresen is megragadta a figyelmemet a pétervásá- ri Gárdonyi Termelőszövetkezet zárszámadó közgyűlésének egyik hozzászólása. Egyrészt azért, mert sokszor hallottam már á szemléltéül oktatásról, de ilyen frappáns példáját még nem, másrészt azért, mert ez a példa élénk tükrözője egy szövetkezet fejlődésének, a szemlélet formálódásának.

Mennyi jut munkásiőléti céléira?

Ami nincs a borítékban, az olyan, mintha nem is lenne. Akárhány munkást kérdeznénk meg, csak nagyon kevesen ismernék el, hogy a közvetett úton rájuk költött forintok az ő jólétük növelését szolgálják.

Vegyük a Mátraalji Szénbányáik példáját Nagy vállalat, komoly összegekkel rendelkezik. Mennyit fordítanak itt olyan célokra, amikre általában nem szoktunk odafigyelni ?

Ez a pénz megközelíti a hatmilliót. A kiosztásra kerülő részesedésnek mintegy harmad részét.

Érdemes részleteiben is

megnézni, mire szánják a

milliókat.

A legnagyobb összeget, közel hárommilliót adnak a? étkeztetés biztosítására. A

vállalat dolgozóinak jelentős része, általában kétezer személy ebédel naponta. Majdnem ezren laknak munkás- szállókon, ők reggelit és vacsorát is kérnék az üzemi éttermekben,

Gyöngyösön, Ecséden. Pe- tőfibányan, Visontán, Budapesten, a központi javítóüHat nem nagyszerű?!

Meatikó, Olimpia: a magyar elektrotechnikai ipar is aranyérmet nyer. Eredményjelző táblái utolérhetetlenek. Tokió, — ott is otf vagyunk, voltunk és leszünk is a magyar elektrotechnikai ipar világhírneve alapján.

München? Minden bizonnyal ott is lesz helyünk, mint ahogy ott találhatók a magyar ipar elektrotechnikai és elektroakusztikai termékei Ázsia és Afrilca, sőt mint a példa igazolja. Amerika számos országában, varosában is.

Hát nem nagyszerű?

Ezen tűnődőm ^és lelkesedem, miközben hallgatom a Ferihegyi repülőtéren a percnyi pontosággal induló járatok idején a bemondó hangjai: miitor és hová indulnak a MALÉV gépei.;.

„ ... Buketi .. .krcsk.. Aires.. .ckorcsak ...” így. ilyen érthetően.

Hát nem nagyszerű?'

í—oj

zem dolgozni részére, Pakson és Pécsett fart fenn a vállalat szállókat. Ezeknek költsége évente majdnem eléri a két és fél milliót. A dolgozók viszont csak félmilliót térítenek meg.

Egy óvoda és bölcsőde tartozik a vállalathoz. A fenntartásukra mintegy nyolc- százezer forintot kell költeniük. Ugyanennyi jut az üdültetésre.

A művelődési intézmények közül a legtöbb támogatást a petőfibányai kultúrház kapja. Nem feledkeznek meg a szűcsi, a, rózsaszentmártoni, a gyöngyösi művelődési intézményekről sem. Itt említsük meg, bár ez beruházási keretből származik: a gyöngyösi új művelődési központ megépítéséhez tízmillióval járulnak hozzá.

A sportkörök közül a legtöbb pénzt a petőfibányai kapja. Pontosan kétszázezer forintot. A gyöngyösinek 85 ezret, a rózsaszenmártonimk 12 ezret, a szűcsinek ugyanennyit, az ecsédinek pedig hétezret juttatnak. A többi ■ öt sportkör összesen 113 ezer forint támogatáshoz jut.

A legtöbb sportolója a gyöngyösi sportkörnek van: 219 a hét szakosztályban, amelyek közül a legnépesebb a sakkszakosztály, 62 fő. A legtöbb -frénz viszont — 115 ezer forint — a labdarúgók költségvetésében szerepel. ,

A petőfibányaiak szinten hét' szakosztályban 1 sportolnak, de csak 161 tagot számlálnak. Náluk a legtöbb a súlyemelő: 30 fő. ök 12 ezer forintot kapnak, a labdarúgók pedig 66 ezret.

A jövőben meg akarják szüntetni azoknak a sportköröknek és más intézményeknek a pénzben! támogatását, amelyeknek székhelyén már nem működik bánja. Az a véleményük, hogy a bánják megszüntetését kinyilvánító rendelet vonatkozó része erre módot ad a vállalatnak.

Szívesen lemondanának n bölcsőde és az óvoda üze melteleséről is. Ahogy Orts, Rezső, gazdasági igazijait« helyettes mondta:

— Mindenki végezze azt ami a feladata. Nekünk szenet kell termelnünk, rri ezzel foglalkozzunk éa ne óvodával.

Még hozzátette, hogy

kisebb sportegyesületek támogatását azért kell megszüntetniük, mert a nyereségük nem bírja el ezt a terhet. Csak ennyit ehhez az érveléshez: nehéz elképzelni, hogy akár a rózsái, akár a szűcsi évi 12 ezer forint okozna gonlot. Más az óvoda és a bölcsőde. Erre úgy nyilatkozott az igazgatóhelyettes, hogy a _ ráfordított ősz- szeget szívesen átadják a tanácsnak, de vegye le a vállukról az üzemeltetés gondját. Ez nem a szakmájuk, fogalmazhatnánk így is.

Nincs egyedül a vállalat vezetősége ezzel a gondolkodással. Látszólag még igaz is, amit mondanak. De ha már ennél a témánál, a munkásjóléti dolgoknál tartunk, hivatkozzunk arra, hogy ezek az intézmények a dolgozók munkakedvének mértékét befolyásolják, teljesítményükre is kihatnak.

Miért gondol arra a vállalat, hogy egyre több üdülési lehetőséget biztosítson ? Ezelőtt tíz évvel, csak Hajdúszoboszlón volt egy 23 személyes üdülőjük. Ma már Bükkszék, Ralatonvilágos. Jósvafő, gyerekek részére pedig Leányfalu ad pihenési lehetőséget. Évente 700—800 személy frissülhet fel ezeken a helyeken. A költségeket a részesedési alapból biztosítják.

De hét végi hazakat is építettek, illetve vásároltak Galyatetőin, Lajoshazán. Az üdültetést vállalják? Ez sem szakmájuk.

Működik Petőfibányán egy iszapgyógyfürdő. amelyben naponta 30—40 személyt kezelnek. Ez a fürdő már évek óta létezik de fejleszteni nem akarják, mert — mint mondják — ez egész- ségügjd feladat, nem tartozik a szénbányászat tevékenységéhez.

Mint kiderült, eieg széles körű gondoskodást kapnak a vallalat dolgozói. Igaz, nem mindenki, csak aki igényt tart rá

A vállalat vezetői pedig ne csak az üdülést tartsák fontosnak, ne csak a sportkörök támogatását vegyék természetesnek, hanem a bölcsődék, óvodák, napközik működtetését is.

„ fi, Mólnál Ferenc

A felszólalás egy történetet elevenített meg. Arról szólt, hogy a termelőszövetkezet valamit épített, s az építőbrigád tagjai a téglát messzebbről, talicskákkal szállították az építkezéshez. Az öreg . János bácsi is jól megrakta a talicskát, s tolta a hepe-hupás földön. A második fordulónál azonban kisebb baj történt, leesett két darab tégla. Az öreg egy pillanatra megállt, gondolkozott, hogy fölvegye-e, de aztán úgy határozott, hogy továbbmegy. . Nem is lett volna ebből semmi, ha a brigádvezető, vagy az építésvezető nem veszi ezt észre az egyik épület ablakából Aztán újabb forduló következett, s a talicskáról pontosan Ugyanazon a helyen, ahol az előbb, - ismét leesett három tégla. Az öreg újra megállt, gondolkozott, aztán fogta magát, s egy lapáttal földet dobott a téglákra.

Még be sem fejezte a műveletet, amikor megjelent az építésvezető. Zavarban volt az öreg, legszívesebben visz- szacsinálta volna az egészet, s csak akkor nyugodott meg, amikor az építésvezető nem szólt a téglákról egy szót sem.

— Hogy van János bácsi — kérdezte.

— Köszönöm, megvagyok.

Akkor nincs semmi probléma?

— Nincs.

Az építésvezető egy pillanatra elgondolkozott, majd megkérdezte:

— Van-e magánál valá mennyi pénz, János bácsi?

— Hát, akad valamennyi.

— Tudna-e nekem kölcsönadni tizenöt forintot?

Az öreg előkotorászta a pénzt, s átnyújtotta.

Az ’ építésvezető megropogtatta a tízforintost, jól megnézte az egyforintosokat is. aztán egy hirjele^i mozdu- lattal ledobta a földre. A lábával egy kis sarat kotort rá s beletaposta a pénzt a földbe.

Az öreg János elhült, el- sápadt, s megütközve kérdezte meg:

— De hát, hogy csinálhat

ilyet?

— Miért? — kérdezte vissza az építésvezető — az előbb maga nem ugyanezt csinálta? Az az öt darab tégla is pénz. A szövetkezet pénze.

Az öreg János nem szók egy szót sem, csak esende- sené lekaparta a földet a téglákról, s felrakta őket a talicskára. Aztán elindult az építkezés felé.

Eddig a történet, s talán nem is szükséges a tanulságokat levonni. Mindössze annyit, hogy néhány évvel ezelőtt a pétervásári szövetkezet elég gyengén gazdálkodott. Ma a bruttó termelési érték évente meghaladja a negyvenmillió forintot. Mégis — most van nagyobb értéke egy téglának...

(kaposi)

Egerből Irányítják a kutatást

Ülünk az igazgató irodájában és most — kivételesen — Lukács Lászlóval, a műszaki és beruházási osztály vezetőjével beszélgetünk. A téma; a Bakony érc- és ásványkincse, a Veszprém megyei kutatások, amikel innen Egerből, az Országos Érc- és Ásványbányák Kutató és Termelő Műveinek központjából irányítanak. Lukács László rendszeres •vendége a Balaton-felvidék- nek.

lgj- kívánja ezt a szakmája.

— Urkuti fúrásaink, kutatásaink eredményesek. Amit azon a vidéken mangánérc után kutatva eddig lemélyítettünk. együttesen eléri a 3300 métert. Az általunk feltárt ásványkincsek lelőhelyét azután átadjuk kitermelésre. az Urkúti Mangánércbányának. A bauxit és az, uránérc kivételével valamennyi egyéb ásványkutatás hozzánk tartozik.

Beszélgetésünk során szoba került Kékkút, ahol a híres szénsavas vizet palackozzák, Nemesgulács a hatalmas kőbányájával, Cser- szegtomaj az ország legnagyobb kiterjedésű JtösségLi

(ésaknem akkora területen fekszik, mint Budapest) a Bakony vidéke, ahol az utóbbi időben igen gyakran találkozunk kutató fúrótornyokkal.'

— Cserszegtómajon festékföld után 300 méter mélységre fürtünk le. A festék- gyártás alapanyagát kerestük, amiből nagy tömegre van szüksége az iparnak. Kékkúton és Nemesgulácson az öntödei homok volt a kutatási cél.

Mint mondottuk, a fúrásokat Egerből irányítják, persze, ez csak képletes dolog. Valójában a Veszprém megyével szomszédos Fejér me gyében leim pátkai ércbányához tartozik az úrkút: fúrási csoport. A 40 dolgozót magába foglaló gárda modern felszereléssel vizsgálja* a föld gyomrában az érc- és ásvánjn lelőhelyeket.

A Bakony — egri akaratnál; engedelmeskedve — las- san-lassan kitárulkozik.

1979, február Zh, kedd