Népújság, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-01 / 27. szám

St feSelossegi lohnsonra häru! _ l i\«n at. amerikai inflációról löhl», mint 2 millió munkanélküli .Nixon elnök arra számít, .fiogy az idei év első hónap­jaiban folytatódik az inflá­ció. illetve az amerikai gaz­daság lelassulása, azonban ígéretet tett rá, hogy az év második felére megállítják ezt a folyamatot. Az elnök szerint a kormánynak az infláció megfékezésére irá­nyuló gazdaságpolitikája máris hozott bizonyos ered­ményeket, bár elismeri, hogy továbbra is fennáll a ve­szély az inflációs jelenségek megnövekedésére, illetve, az amerikai gazdaság recesszió- jára. Nixon az állami költ­ségvetés kiegyensúlyozását, a programok szelektálását és a pénzügyi politika bizonyos megváltoztatását tekinti megoldásnak a gazdaság nor­malizálásának folyamatában. Az elnök megállapításait a kongresszus elé terjeszten­dő üzenete tartalmazza, amelyben az Egyesült Álla- ínók gazdasági helyzetével foglalkozik. A hétfőn továb­bításra kerülő üzenetet már pénteken este, Nixon sajtó­konferenciáját követően — közzétették az amerikai fő­városban. Az üzenet, amelyet a kor- tnány gazdasági szaktanács­adói állítottak össze, az amerikai gazdaság problémá­it, a Johnson-kormány poli­tikájával magyarázza ame­lyet kiegyensúlyozatlannak, közvetve pedig felelőtlennek minősít. Nixon szerint kormánya hivatalba léptekor „az inflá­ció már teljes mértékben Az „évszázad tel'*" Lénnyé országban Az „évszázad tele” tombol Lengyelországban. A hófú- vasok miatt jelenleg 300 köz­úton szünetel a forgalom. Különösen nehéz a helyzet t a Mazuri-tavak vidékén és a Blaiystoki vajdaságban, < ahol helyenként 2 méteres hótorlaszok eltakarításán több száz hóeke dolgozik. A hőmérő higanyszála az or­szág nagy részén mínusz 20 Jak alá süllyedt. (MTI) tombolt” s „ezt nem lehet egykönnyen megiállítani a recesszió'' veszélye nélkül”. Viszont a recesszió még na­gyobb nehézségeket ered­ményezne az ország számára. Ezért a kormány politikája az, hogy „következetesen és határozottan lelassítsa a kö­veteléseket, anélkül, hogy el- hirtelenkedett intézkedések­kel ütne sebet a gazdasá­gon”. A munkanélküliséggel fog­lalkozó fejezet a többi kö­zött megállapítja, hogy ta­valy több mint 2,8 millió munkanélkülit tartottak nyil­ván. A munkanélküliek ará­nya a négerek között több mint kétszerese volt a fehé­rek átlagának és az átlagos­nál nagyobb mértékben súj­totta a fiatalokat és a nőket. A fogyasztói árindexek az infláció meggyorsulásáról ta­núskodnak és megállapítják, hogy a létfenntartási költsé­gek tíz év alatt több mint harminc százalékkal emel­kedtek az Egyesült Álla­mokban. Megváltozik a Vörös Csillag Traktorgyár profilja A G. B. határozata a gyár feladatairól Trabant-sebességváltó Egerben A Gazdasági Bizottság leg­utóbbi ülésén a kohó* és gépipari - miniszter előter­jesztése alapján foglalkozott a Vörös Csillag Traktorgyár helyzetével. A miniszter a vállalat gazdaságos profiljá­nak kialakítására létrehozott tárcaközi bizottság munkája alapján terjesztete elő ja­vaslatait, amelyeket a GB elfogadott és több fő kér­désben határozatot hozot. A Vörös Csillag Traktor- ; gyár feladata marad az össz- kerékhajtású traktorok és munkagépeik, ezen kívül a földmunka és útépítő gépek, valamint a szállító-rakodó gé­pek gyártása. Ha gazdaságos, úgy a vállalat egri gyáregy­ségében törekedni kell a Tra­bant személygépkocsikhoz szükséges sebességváltók gyártásának meghonosításá­ra. A gazdasági bizottság ha- ; tározatot hozott a Vörös: Csillag Traktorgyár termeié- ; MS35SÍ-p©!iíikiis az elismerésről Hans Apel szociáldemokrata képviselő, a párt parlamenti frakciójának helyettes elnö­ke, szombaton egy televízió­adásban az NDK de jure el­ismerésének lehetőségéről ki­jelentette: „abba keli hagy­nunk ennek a dolognak a dogmatikus szemlélését. Ha az NDK-vai egyezményeket kötnénk, amelyek a két ál­lam közötti kérdéseket meg­tel. öan rendezi, ezek ter­mészetesen nemzetközi jogi érvényességgel bírnának. Ha az NDK ennek alapján kije­lentené, hogy ezzel de jure ís elismertük, én személye­sen ugyan nem helyeselném ezt az értelmezést, de nem is mondanék ellent.” Hans Apel hozzáfűzte: „természe­tesen az NDK-nak joga lesz széleskörűen interpretálnia a dolgokat s ennek, az ügy ér­dekeben nem szaoad euent- mondanunk.” A szoemidemokrata politi­kus foglalkozott Barzel par­lamenti frakció-elnöknek az­zal az állításával is, hogy a kormány a keleti politikában felmondta az együttműkö­dést az ellenzékkel: Apel ki­jelentette „az ellenzék köré­ben ellentétes vélemények vannak, s az ellenzék nem hajlandó tudomásul venni a tényeket és a rendelkezé­sükre álló szűk játékteret Ennélfogva az általunk he­lyesnek tartott utat, ha kelt az ellenzék nélkül is végig kell járnunk. A lassú, nehéz­kes, a múlt maradványai ál­tal megterhelt politika ellen vagyunk” — mondotta. (MTI) si dotációjának csökkentésé­ről, végül felkérte a kohó- és < gépipari minisztert, hogy kí­sérje figyelemmel a vállalati gazdaságos profiljának ki- < alakítását. A miniszter a Vö­rös Csillag Traktorgyár 1 helyzetéről 1972 első felében < ismét beszámol a gazdasági < bizottságnak. (MTI) 1964 szeptemberében adták át Egerben a 4-es számú Au­tóközlekedési Vállalat új, 35 millió forintos beruhá­zással épült forgalmi tele­pét. Az új létesítményben 500 autóbuszt és tehergépkocsit javítanak, készítenek elő rendszeresen, az utas- és te­herforgalom lebonyolítására. Azóta minden évben „tolda­nak” hozzá valamit, épült egy új, 200 személyes tan­A forgalmi telep iálaépe. (Foto: Kiss Béla) műhely, gumijavitó részleg és akkumulátortöltő álíon\á,s is. Modern szcrelőcsarnák.áis- ban 'alváz- és oldálliefás mo sóban 300 karbantartó dolgo­zik. Az új tanműhely, amely 1966-ban készült cl, bizto­sítja a szakmunkás-ulánpót- lást mind a vállalatnak mind az ez évben átadásra kerülő új autószerviz-állomásnak Képünk a tanműhelyben ké­szült. Ciliiéi Mxeasslfor léigogaliisa ■m‘üjísa ti li pn Szombaton délelőtt me­gyénkbe érkezett Luis Va­lente Rossi, chilei szenátor és felesége, a Chilei Peda­gógus Szakszervezet egyik vezetője, aki a Magyar Pe­dagógusok Szakszervezete vendégeiként tartózkodnak hazánkban. A vendégek —. akiket Heves megyei útjuk­ra elkísért dr. Volcsán József, & Pedagógus Szakszervezet Központi Vezetőségének tit­kára — a délelőtti órákban Gyöngyösön vár osnéz ősén vettek részt, majd megte­kintettek néhány mátrai szakszervezeti üdülőt, Eger­ben, a kora délutáni órák­ban az SZMT székházban dr Csicsai József, a Pedagógu­sok Szakszervezete Heves megyei Bizottságának titkára adott fogadást a tiszteletűk­re. A fogadáson a megyei pártbizottság képviseletében megjelent Noszticzius, Ferenc ■ is. Délután a vendégek meg­tekintették az egri várat és a vármúzeum kiállításait, majd a Gyermekváros lakói­nak életével ismerkedtek meg. A chilei vendégek az esti órákban utaztak vissza Bu­dapestre. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXI. évfolyam, 27. szám Ali A 1 1 ’ - 1970. február 1., vasárnap Kevés üzlet — több forint (3. oldalon) A budai villa titka 4'A. oldalon) 25 éve történt (5. oldalon) Díjat hozott Moszkvából A megtalált otthon (6. oldalon) Műkorcsolya EB—1970. <(10. oldalon) | Új létesítményein!« 4 4-es AKÖV etfri telepe Hémet lapok a magyar- NDK találkozóról /aírtmennyi berlini lap szóm oaton első oldalán hoz­ás í magyar- és NDK-veze- :ők megbeszéléséről kiadott köz ;ményt, és tudósítást kö­zölnek a magyar vendégek elutazásáról. A Neues Deutschland első- oldalas képén Kádár .Tános, Fock Jenő, Walter Ulbricht as - Willi Stoph köszöntik a pályaudvaron üdvözlésükre összegyűlt dolgozókat. A lap az elutazásról szóló tudósításában megemlékezik a látogatás jelentőségéről és ezzel összefüggésben utal a közleménynek a lefolytatott tapasztalatcsere jelentőségét és a írét párt harci szövetsé­gének megszilárdítását hang­súlyozó soraira. A Berliner Zeitung ki­emelt, keretes tudósításában, a lap vezető munkatársa Klaus Wilczynski hangsú­lyozza, hogy a látogatás há­rom napját kipróbált és szí­vélyes barátság légköre jel­lemezte. Hangoztatja, hogy a meg­beszélések megerősítették az egyetértést valamennyi fon­tos kérdésében, mint ezt a kiadott közlemény is tanú­sítja. A búcsúztatás szívélyes, baráti légkörére utalva meg­jegyzi, hogy ez egyértelműen tükrözi mindkét fél elége­dettségét a baráti látogatás eredményével. Vezércikket vagy külön kommentárt a lapok még nem fűztek a látogatáshoz. t­\ iádár János cs Fock Jenő szombaton hazaérkezett az NDK-ból. Képünkön: Kádár elv- társ megérkezését követően nyilatkozik a riportereknek a pályaudvaron. (Bozsán Endre felvétel e— KS)

Next

/
Oldalképek
Tartalom