Népújság, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-25 / 21. szám

A vállalati belső mechanizmus üli az igazság; Visoalán ? A gyöngyös-visontai bá­nya- és erőmű-beruházás harmadik ötéves tervünk legnagyobb építkezése. Or­szágosan kiemelt, egyedi nagy beruházás, amely mintegy 12 milliárd forint­ba kerül. Az ország legkor­szerűbb bányája, a legna­gyobb erőművünk, az em­beri alkotás nagyszerű pél­dája ... Visontára büszkék vagyunk, de aggódunk is érte. A Gagarin Hőerőmű első száz megawattos gépegysé­gének már 1969. februárban működni kellett volna, de egy évvel túllépték a határ­időt. A kazán még a tűztéri gyújtóöv beépítése és olaj­tüzelés segítséggel sem tud­ja az előírt teljesítményt nyújtani, még most is olyan hibákat észlelnek, a berende­zések tartósan nem működ­nek. — Mi okozza a kése­delmet és az alapvető hi­bákat? — Az első gépegység problémái hogyan, milyen mértékben befolyásolják a további munkát? — Mit tettek az akadá­lyok leküzdésére, a külön­böző vállalatok munkájá­nak jobb megszervezésé­re? Ezekre a kérdésekre Nagy Zoltántól, az Erőmű Beruhá­zási Vállalat létesítményi fő­mérnökétől, Tamásy András­tól, az Erőmű Tervező Vál­lalat visontai kirendeltség­vezetőjétől, dr. Vadász Ele­mértől, a Gagarin Hőerőmű Vállalat főmérnökétől, Erdé­lyi Istvántól, a Magyar Hajó- és Darugyér kirendeltségve­zetőjétől kértünk választ. Te­hát azokat a vezetőket kér­deztük meg, akik Visontán közvetlenül irányítják a be­ruházást. A megkérdezett felelős ve­zetők nem tudtak, nem akar­tak válaszolni, vagy arra hi­vatkoztak, hogy nincs felha­talmazásuk. A Magyar Hajó- és Darugyár kirendeltségve­zetője előzetes érdeklődé­sünkre azt mondta, hogy másnap megadja a szükséges felvilágosításokat. De egy óra múlva csengett a telefon és a főépítés-vezetővel együtt arra kért, hogy Budapesten, a vállalati központ igazgatási osztályát keressük fel. Hol ismerik jobban a prob­lémákat? Vajon a helyszínen, vagy Visontától száz kilo­méterre, Budapesten? A be­ruházást ki ismeri jobban, ki a felelős? Az a vezető, aki Visontán dolgozik, vagy aki Budapesten több munkát irányít? Ez vállalatonként és személyi adottságonként vál­tozhat, de nem hisszük, hogy Visontán ne akadna egyetlen beruházó, tervező, vagy ki­vitelező. aki érdemben ne válaszolhatna a közvéleményt nagyon is foglalkoztató kér­désekre. Vagy talán mester­ségesen és tudatosan akadá­lyozzák az igazság megisme­rését? Ügy tűnik, hogy az orszá­gos terveket, sikereket és gondokat jobban ismerjük, mint azt, ami megyénkben és a vállalatoknál történik. Az országgyűlés legutóbbi ülés­szaka a legszélesebb közvéle­mény előtt tárgyalta közös ügyeinket. Visonta talán nem közügy? Hiszen nekünk épül és vajon kinek a pénzéből és kinek a munkájával? Visonta példája vajon el­szigetelt, egyedi eset? Nem! Országos jelenség, hogy nép- gazdasági szinten már érvé­nyesül a gazdaságirányítási reform, tisztázódnak a hatás­körök, a jogok és a köteles­ségek, de a vállalati belső rpechanizmus megrekedt a kapu előtt. Ez az igazság Vi­sontán. A vállalatok meglehetősen széles körű jogokat kaptak, és követelnek. És Visontán milliókkal, sőt milliárdokkal rendelkeznek. Az idei beru­házás összege meghaladja a másfél milliárdot. De a dön­tések, a gazdálkodás hatását nem a vezetők zsebe, hanem főleg az állam érzi. De ki az állam? Mi vagyunk, akik eb­ben az országban élünk és dolgozunk. Ezért olykor — főleg az év elején az új öt­éves terv küszöbén — a fe­lelős vezetők kötelessége, hogy közérdekű kérdésekre nyílt, őszinte választ adja­nak. Elsősorban a vezetők fel­adata, hogy a vállalatok közötti kapcsolatokat felül­vizsgálják és javítsák, Szükséges, hogy a tervezés és a megvalósítás, az ered­mények és a kudarcok ösz- szefüggéseit kutassák. A műszaki, gazdasági szer­vezet harmóniáját, a helyi és a budapesti vezetés, va­lamint az azonos célokért dolgozó vállalatok, a gaz­dasági-, a párt- és a tár­sadalmi vezetés jobb együttműködését kell meg­valósítani. Mindez csak egy-két vezető joga és kö­telessége lenne? Dehogy, ez mindnyájunk ügye és ér­deke. Dr. Fazekas László AZ ÜT MENTÉN hatalmas koloncokban áll az osszela- gyott hó, de maga az út jó, a tél nem tett kárt benne. Ezeken az utakon, amelyek összekötik Kiskörét a kül- viiággal ebben az évben 130 ezer tonna anyagot szállíta­nak a Tisza II-höz. A falu előtt terelőút van. Építik a Jászsági csatorna fölött a hidat. A faluban az első presszó­ban megiszunk egy kávét, a cserépkályha ontja magából a hideget. A községi taná­cson, az elnök szobájában jól­esik a meleg. — A falu lakossága hat­vanháromtól hatvanhatig 3900-ról 3300-ra csökkent. Mióta a Tisza II. épül, nincs elvándorlás. Az új népszám­lálás szerint most 3800-an vagyunk. Ebbe nem számít bele az új lakótelep lélek- száma. Molnár János az anya­könyvet keresi. — Tudja, a hatvanas évek elején volt olyan esztendő, amikor több halálozás volt, mint születés. Az utóbbi két év alatt meg­duplázódott a születések szá­ma, — Van-e már elég ivóvíz Kiskörén? — Van. Az a sokat megírt, egyetlen artézi kút az utóbbi időkben már csak tizenöt li­tert adott percenként. Jelen­leg 36 kifolyó van a község­ben. az építkezés lát el ben­nünket vízzel. — Mit jelent, mit ad még az építkezés a falunak? — A munkagödör túlsó ol­dalán volt egy cigánytelep. Százötvenen laktak ott. Sár­IXent maradnak egyedül T ermelőszö vetkezeti nyugdíjasok Megyénkben az idén mint­egy harmadával növekszik a termelőszövetkezeti nyugdí­jasok száma. Négyezer idős ember helyett most már hat­ezerhez kopogtat be havon­ként a postás, s a havi nyugdíjösszeg egymillió fo­rinttal emelkedik. Első pillantásra talán sok­nak tűnik, hogy ilyen jelen­tős számú termelőszövetke­zeti dolgozó váltja fel a munkát a pihenéssel, de a magyarázat egyszerű: tíz éve valósult meg országunkban a mezőgazdaság szocialista átszervezése, s az idén már mindazok számot tarthatnak a nyugdíjra, akik tíz évet ledolgoztak a termelőszövet­kezetekben és elérték a nyugdíjkorhatárt. Valljuk be őszintén, nem volt könnyű az elmúlt tíz esztendő. Hiszen mindazok, akik most az idén elbúcsúz­nak a közös gazdaságoktól, átélték a kezdeti nehézsége­ket, küzdöttek a rengeteg problémával. Ugyanakkor büszkén tekinthetnek visz- sza életüknek erre a sza­kaszára, hiszen alkotó ré­szesei voltak a szocialista nagyüzemek kialakításának. A kezdeti időkben talán maguk sem gondolták, hogy egyszer megismerkedhetnek ezzel a fogalommal: ter­melőszövetkezeti nyugdíjas. Hiszen ez a — ma már ter­mészetesnek tűnő — társa­dalmi megbecsülés, régeb­ben korántsem volt ennyire természetes. Valamikor a mezőgazdaságban dolgozók számára fenyegető veszély volt a megöregedés — úgy érezték, hogy öregségükre csak terhet jelentenek csa­lád juknak, gyermekeiknek. S a megélhetésért vívott küzdelemben nem is alapta­lanul tartottak ettől. A termelőszövetkezeti nyugdíj — szocialista társa­dalmi rendünk, a szocialis­ta mezőgazdaság vívmánya. Joggal illet meg minden, munkában megöregedett dol­gozót. Sokszor felvetik azonban az idős emberek, hogy job­ban jártak volna, ha később születnek, hiszen, ha húsz évet dolgoztak volna a szö­vetkezetben, akkor több nyugdíjat kaphatnának. Ez valóban így van, de feltét­lenül meg kell említeni, hogy nem csupán a nyugdíj biz­tosítja számukra a békés öregséget, hanem a háztáji terület jövedelme, valamint a termelőszövetkezetek egyéb szociális juttatásai is. Sőt, ezen túl, bárki tovább is dolgozhat a nyugdíjkor­határ elérése után is a kö­zös gazdaságban — nyugdi­jának érintetlenül hagyása mellett Meg kell említeni azt is —, hogy a termelőszövetke­zetek egyáltalán nem akar­nak szabadulni öreg tagja­iktól, szívesen tartanak szá­mot továbbra is munkájuk­ra, s biztosítják számukra a kisebb fizikai igénybevételt jelen lő tevékenységet vagy az időszakos munkát. Természetesen azokkal is törődnek, akik nem tudnak már tovább dolgozni. A leg­több közös gazdaság komoly erőfeszítéseket tesz, hogy minél gondtalanabb, béké­sebb öregséget biztosítson idős tagjainak. A háztáji te­rületeket ingyen felszántják, bevetik, sőt, nagyon sok esetben pénzben kifizetik a a háztáji értékét. Egész sor szövetkezet ki is egészíti bi­zonyos összeggel a nyugdí­jat, legutóbb például az eg­ri Dobó Termelőszövetkezet közgyűlése szavazta meg, hogy minden olyan nyugdí­jas havi 100 forint kiegészí­tést kap, akinek nyugdíja nem haladja meg az ezer forintot. Természetesen mindaz, hogy egy közös gazdaság milyen juttatásokat nyújt­hat. függ attól is, hogy mi­lyen a ,, u.^asági helyzete. Az erősebb szövetkezet töb­bet, a gyengébb kevesebbet segíthet» ..,... , __ Mindezek a jelen, a ma problémái. Távlatban a hely­zet még biztatóbban alakul, hiszen a termelőszövetkeze­ti nyugdíj egyáltalán nem lesz hátrányosabb az ipari­nál. Azonban az eddigi vív­mányokat se becsüljük le, hiszen a társadalom minden erőfeszítést megtesz az idős emberek érdekében, megbe­csüli őket, s nem hagyja őket egyedül, (kaposi) — Ha megfeszülök, akkor sem értem. Kérem én tizen­két éve vagyok csoportveze­tő, s olyan vagyok az embe­rekhez, mint egy falat ke­nyér. És most ezt kapom. Értse meg, nekem minden ember egyforma. Ha bérfej­lesztést kapok, emelek min­denkinek, ha jutalmat osz­tok, mindenki bent van a kalapban. Az a baj kérem, hogy ön- zöek, anyagiasak az emberek. Itt var. például a Kovács. Igaz, le a kalappal, jó szak­ember. De meg is fizetjük kérem. Mégis egy szép na­pon fogta magát és tooább- állt. Azt mondja, nem haj­landó olyan csoportban dol­gozni, ahol ő csak annyit kereshet, mint a Kiss. Na jó, persze, hogy van különbség a két ember munkája közölt, de a Kovács még csak 26 éves, a Kiss pedig már negy­ven. A Kiss húsz éve dolgo­zik itt, a Kovács pedig csak hat éve. Nálam minden em­ber egyforma, én nem sértek meg senkit és a végén mégis rajtam csattan az ostor. A múltkor is a termelési tanácskozáson feláll az egyik ember és ott mindenki előtt kijelenti, hogy itt hagyja a csoportomat, mert én egyen- lósdi rendszert valósítottam A dolgozó azért váltja meg a bérletet, mert naponta uta­zik, s úgy gondolja, hogy ez­zel előnyt biztosít magának azokkal szemben, akik csak esetenként veszik igénybe a -járatokat. A novajiak is így gondolták, azonban az utób­bi időkben nagyon gyakran tapasztalják az ellenkezőjét. A téli hónapok idején a felső megállónál szinte kivétel nél­kül minden kedden ott ma­rad sok bérletes, s gyakran meg, és hogy az én csopor­tomban nem ösztönzi semmi az embereket. Hát éppen az ösztönözhetné őket, hogy ná­lam mindenki egyforma, ná­lam nincs protekció, kivéte­lezés, ott mindnek egyforma vastag a borítékja. Persze, hogy van különbség az em­berek és munkájuk között. De ha én a különbséget ke­resném, és nem a közös ér­deket, akkor mi lesz kérem?' Ha nem egyformán adom a jutalmat, akkor napokig, he­tekig az megy, hogy ennek miért annyi. annak miért csak ennyi. Kombinálnak, spekulálnak az emberek — ha pedig mindenkinek egy­formán tömöm be a száját, mindegyik hallgat. Illetve hallgatott! Most már nem hallgatnak. A Ko­vács elkezdte, itt hagyott, a másik beolvas a termelési tanácskozáson, a harmadik, negyedik megint csak elké­szül és a többi is morog, zsörtölődik. Van néhány em­berem, akik hallgatnak, nem szólnak semmit, de megmon­dom. őszintén ezek nagyon gyengén muzsikálnak a mun­kapadoknál. És ami a na­gyobb baj' Már két alkalom­mal is lemaradtunk, nincs jutalom, nincs mit elosztani, nincs vita sem. 'een ám, 4a „Nálam mindenei egyforma" Egy csoportvezető sirámai Kisköre — azóta kunyhószerű tákolmányok­ban. Azt megszüntették. — Hol laknak most a cigá­nyok? — Bent a faluban. Az OTP adott n©kik negyvenezret, hogy vegyenek házat maguk­nak. Tíz százalékot kellett készpénzben kifizetni. A falubeli szomszédok nem va­lami szívesen fogadták őket, de aztán beilleszkedtek. Mindannyian dolgoznak. — Érdekli-e a lakókat a vízlépcső? — Nagyon is. Volt a mű­velődési házban előadás az öntözőrendszerről, sokan vol­tak. — Az építkezőket hogy fo­gadták a helybeliek9 — Nem a legjobban. A falu élelmiszerellátása jelen­tősen megjavult. Az építke­zésen dolgozók sokat vásá­roltak. Elég gyakori volt az olyan hang, hogy felesznek, felvásárolnak előlünk min­dent. Minden csoda három napig tart. Megszokták őket. CSENG A TELEFON. Az elnök felveszi a kagylót. Rö­vid párbeszéd, aztán vissza­jön az asztalhoz. — Hát ez egyszerűen fan­tasztikus — csapja össze a tenyerét. — Mi a fantasztikus? — Harminc íéxőhelyes böl­csődénk van. Benne 39 gye­rek. Negyven férőhelyes óvo­dánk. ötven gyereket helyez­tünk el. A napköziben a leg­szigorúbb rendelet írja ele, hogy a negyvenes létszámot nem lehet meghaladni, negy­venötén vannak napközisek. Telefonáltak az építkezésről, hogy vetessek fel még gyere­két órahosszat ácsorognak, mire a legutolsó járat veze­tője végre beszállítja őket Egerbe, a munkahelyükre. A panasz nem új, minden év­ben ismétlődik, a téli hóna­pokban. Ismerik már a gép­kocsivezetők és tudnak róla az AKÖV illetékesei is, mert nem egy panaszos levél meg­írásához vették már kezük­be a tollat a fagyoskodó, le­maradó bérletesek. Mégsem orvosolják a panaszt. Vajon miért nem veszik figyelembe, hogy a munkába igyekvő bérleteseknek valóban fontos időre beérkezniük munkahe­lyükre? Miért nem találnak olyan megoldást a zsúfolt keddi napokra is, ahogy hét­főn szokták, rásegítő járatot küldenek ki a faluba, hogy mindenki idejében beérkez­hessen ? A végleges megoldást jo­gosan sürgetik a bérlettulaj­donosok. eddig mindig csak csurrani, cseppent valami és ha nem is szólnak az emberek, látom rajtuk, valamit gondolnak, nem jó szemmel néznek rám. No, de nézze csak, én is azt mondom, nincs ez így rendjén. Tizenhét ilyen cso­port van a gyárban, mint az enyém. Nem mondom, mind kap jutalmat, csak én nem, csak az én csoportom nem. Ez már kivételezés. Valaki­nek, vagy valakiknek nem tetszik a fizimiskám. Tehe­tek én arról, hogy az egyik ember nem olyan, mint a másik? En azt szeretném, ha mindnyájan egyformák vol­nánk ... — És csak mondja, csak mondja! Mondja, mintha most született volna, most csöppent volna bele a cso­portvezetésbe, mintha nem left volna részese az új irá­nyítási rendszer előkészítésé­nek és megvalósulásának, mondja, mintha életében nem hallott volna a szocia­lista bérezés elveiről, az anyagi érdekeltség alkalma­zásáról. Mondja és hangja mögött ott bujkál a gondolat: hát érdemes jófiúnak lenni? Hát ez a hála? Hát megértik az embert? Gondolom, idő kérdése és csak rádöbben ez a „jófiú” is, hogy divatjamúlt az m’ gondolkodása és ahogy mon­dani szokták: elmaradt né­hány brosúrával. (pappi keket. A szülők az építkezé­sen dolgoznak, muszáj. A Tisza II. 250 ezerrel já­rul hozzá a költségekhez. Az ö gyerekeiket el kell helyez­ni. — Most épül az új böl­csödé. — Mennyi lesz a férőhely? — Negyven. — Nem kevés? — De, nagyon oooo Munkásszállás. Erre a szó­ra barakképületek jeleim ek meg képzeletemben. AZ ÉPÍTKEZÉS ' erű létén negyemeletes, színes lakó- házak emelkednek, lit él­nek a DUNABEK. most már OVIBER emberei, a VTZÉP munkásai, műszaki szellemi gárdája. Belépek az egyik négyeme­letes üvegajtaján. A takarító­nő vizes rongya fényes csí­kokat húz a kőlapon. Az el­ső szoba üres. Hét ágy egy­más mellett, katonás pnecíz- séggel beverve a f »1 "król vakít a tisztaság, a fűtőtest egyenletes melege elnyújtó­zik a szobában. A falak mel­letti vasszekrényeken ö'riöm- nyi lakatok lógnak. Bekopogok a következő aj­tón. Az ágyon, gumicsizmás lábait lelógatva, zakóban, sálban hever egy fiatal férfi. Bemutatkozunk. Rédei Sán­dornak hívják, egy hónapja dolgozik az építkezésem, — Miért jött ide? — Közei van. Hevesen la­kok. Jól fizetnek. — Mennyit? — Hét ötven az alapóra­bérem. meg ehhez jön tizen­öt százalék. — Mi az a tizenöt száza­lék? — Azt nem tudom. Nem is kérdeztem. Meg tizenöt forintot kapok naponta kü­lönélést. A nősek többet kap­nak. — Mennyire jöm ki egy hó­napban ? — Kétezerkétszáz körül. Mindennel együtt, az egész. — Mire költi a pénzt? — Ebédre meg vacsorára. Aztán sört is szoktam inni. — A munkatársaival la­kik együtt? — Nem, én könnyűgépke­zelő vagyok. Az apámmal, meg a sógorommal vagyunk hárman egy szobában. — Mire gyűjti a pénzt? — Majd egy házra. Utána megnősülök. Ebből a pénz­ből csak futja. — Esténként mit szokott csinálni? — Kártyázunk, televíziót nézünk. Szombatonként van tánc. Megcsomózza a nyakán a sálat, indul dolgozni. Még- egyszer szemügyre veszem a szobát. A tágas ablakon be­süt a téli nap. A virágállvá­nyon kaktuszok zöldellnek. A cserepekben, drótszáraik­kal beszúrva, otthonról el­hozott lilás-rózsaszínű mű­virágok díszienek. OOOO A MUNKAGÖDÖRBEN kezd formává alakulni a ha­talmas mennyiségű beton. Az erőmű víz alá kerülő része épül, alakul. Már látni a ro­hanó víznek kiépített, vas­beton alagutakat. Az idén át kell adni a szivattyútelepe­ket, készen kell lenni a be­eresztő zsilipekkel. Már a tá­roló töltését erősítik. Furcsa. Pár éve még csak beszéltek, írtak róla. Itt van a szemeim előtt, látom, hogy alakul. Furcsa. A teherautók dömpe­rek percenként fordulnak. A gigantikus toronydaru mél­tóságteljesen lódul előre sín­pályáján. Kisköre lendületben van. Lépést kell tartani vele. Szigethy András 1970. janink SS,, vasárnap

Next

/
Oldalképek
Tartalom