Népújság, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-15 / 12. szám
j4 m ÍNYE et Í970. január IS., csütörtök Ä Nap kél; 7.28, nyugszik: 16.19 órakor A Hold kél: 10.55, nyugszik: 1.01 órakor Szeretettéi köszöntjük névnapjukon LÓRAND nevű kedves olvasóinkat! A? égermán nyelvben a hruod„dicsőség jelent. A mai német nyelv „Land” szavának, pedig „ország” az értelme, így a név viselője olyan ember lenne, aki hazájának dicsőséget szemez. Rokonságot tart a Rólanddal is. * 120 éve, 1850. január 15-én született Mihail Eminescu az észak-moldvai Botosamban, részben szerb, részben orosz eredetű paraszti ősöket számon tartó, és csak nemrég kisnemességet szerzett családból. Fiatalon évekig vándorol, mindennel próbálkozik, egy vidéki színtársulatnál súgóként is működik. Aztán Bécsbe kerül, s az egyetem „rendkívüli hallgatójaként” filozófiával, hindu bölcsészénél ismerkedik, de leckekönyve tanúsága szerint jogi és orvostudományi előadásokat is hallgatott. Eminescu, aki fiatalon a románok legnagyobb költője lett, de akinek életében egyetlen verskötete jelent meg. ismerte a szocialista ideológiát, olvasta az utópista szocialistákat, sőt Marxot is. Tiltakozott a munkásosztály nyomorult helyzete ellen. Az elnyomottakkal való együttérzését táplálta a munka megbecsülése. Ezt így fejezte ki: „az új világ törvénye a munka”. ír o ív • r r Idoiaras: Varható időjárás ma estig: erősen felhős, párás, ködös idd, többfelé kisebb esővel, ködszitálással. Napközben mérsékelt déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között. (MTI) m m m m o m Tovább tart az őszies tél A karácsony és szilveszter közötti esőzések után a meteorológusok igazi téli időjárásra számítottak. A hideg, fagyos idő azonban nem következett be, továbbra is az őszies tél uralkodik. Január eleje óta több mint ötven milliméter csapadék hullott megyénkben a földekre. Az esőzések alaposan leapasztották a hótakarót, az összefüggő hóréteg ma már inkább csak foltokban tapasztalható. Az esős, őszies időjárás megnövelte az ár- és belvíz- veszélyt. s azon felül azzal a veszéllyel is jár, hogy egy hirtelen fagy esetén a hó- és vízfoltok megfagynának, s a vetések elől elzárnák a levegőt. Egyelőre azonban — az előrejelzések szerint — nagyobb fagyveszély nem fenyeget. Gyöngyösöm i ©készületek © zárszámadásra Az új KiSZ- bizottság murikoterve Két jelentős politikai szervezet tanácskozott január 14- n Gyöngyösön. A városi párt-vb Bokros ..ászló osztályvezető előter- esztése alapján megvitatta a áros területén végzett párt- pítői munka helyzetét Lztt- ,án Fapp Lajos osztályvezető számolt be a Mátra Kincse Tsz zárszámadásra történt .elkészüléséről. Az ifjúsági mozgalom területéről a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat KISZ-bizottságának ülése érdemiéi figyelmet, mivel a járási jogú szervezet nemrég alakult meg Ezen a tanácskozáson a megyei KISZ-bi- zottságot Visontai Bcrnát képviselte. A fiatalok a múlt év! ak- cióprCt. am végrehajtásának értékelését végezték el, illetve az idei első félévi munka- tervet állították össze Dobos Imre vb-titkár előterjesztése alapján. leli tanfolyam Eger / «I rm oson Január 13-án. a kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozásáról tartottak előadást az Egér- farmoson megszervezett téli politikai tanfolyam keretében. Szerdán Leninről folytattak beszélgetés ugyanott. A következő előadások már a helyi termelőszövetkezet belső helyzetével, termelési és üzemi tevékenységével foglalkoznak. PIACI á A Szövetkezetek Heves megyei értékesítő Központiának tájékoztatása szerint megyénkben ma a piaci árak a következőképpen alakulnak: Étkezési burgonya kilója 2,20— S.öiWFt, száraz bab 13—24 Ft, cóf’h 3,20 Ft, fokhagyma egysé- j^Sen 30 Ft. vöröshagyma 4,50— also Ft. dughagyma 9—12 Ft, szárított v.-hagvma 58 Ft, vöröskáposzta 4.40 Ft. kelkáposzta 3,60 Ft. feles káposzta 2,40 Ft, kara- láb kék 2,60 Ft, kaíiol 3—9,60 Ft, lencse 25 Ft. petrezselyemgyökér 5—6 Ft, sárgarépa 2,50—3 Ft, fekete retek 2,41 Ft, torma nemes 20, Ft, sütőtök nagydobosi 1,80 Ft, zellergumó 6—6,50 Ft, téli ; alma piros fajta 2,80—6,50 Ft, téli alma fehér fajta 2,20—4 Ft, téli körte nemes fajták 4—9,80 Ft, téli körte Bacsó fajta 3—3,50 Ft. dió papír- és csonthéjé 15—21 Ft, cilóbél csemege 60—70 Ft, mandula héjas 13—18 Ft, mandulabél 70—80 Ft, mák 42 Ft. kémiai ankét a tanárképző főiskolán Szerdán délelőtt országos tanácskozás színhelye volt az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola új kémiai tanszéke. Az ankéton országos szakemberek részvételével megvitatták az egri kémiai tanszék másfél év óta irányított programozási kísérletek eredményeit, amelyek új oktatási módszert jelentenek az általános iskolai kémiatanításban. Szűcs László főiskolai igazgatónak, a kémiai tanszék vezetőjének értékelő és bevezető szavai után dr. Kiss Árpád kandidátus, az Országos Pedagógiai Intézet tanszék- vezető főiskolai tanára tartott előadást „A programozott oktatás elméleti alapjai” címmel. Az előadást követően Sárik Tibor adjunktusnak és Sárdi Béláné docensnek, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola kémiai tanszékvezetőjének értékes korreferátumaira került sor. Mindketten vázolták az újszerű kísérlet eddigi tapasztalatait. A vitában az Országos Pedagógiai Intézet és a testvér főiskolák kémikusai, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Szabolcs-Szatmár megyék vezető szakfelügyelői és a kísérletet végző tanárok szólaltak fel. Ekkor jött arra, éjszakai műszakba készülve a tizennyolc esztendős Spányik Margit. A szóváltásba ő is „bekapcsolódott”, miközben rokona elment. Először ütlegelni kezdte Bulyákit. majd a kézitáskájából elővett egy kést, és azzal öt sebet ejtett a haragoson, aki a helyszínen meghalt. Spányik Margit ellen emberölés miatt emelt vádat a megyei ügyészség. Bűnügyét szerdán kezdte tárgyalni az Egri Megyei Bíróság dr. Kamrás István büntetőtanácsa. Ma pártnap megyénkben Egerben (VILATI) 14.3(1 órakor: Szikszai Béla, Füzesabonyban, 15.00 órakor: dr. Szűcs Ferenc, Egerben (posta) 16.30 órakor: Polgár Miklós tart pártnapot. Színházbusz Mezőkövesdre Sajátos módját tál ál 1 a meg a fokozódó kultúrál? igény kielégítésére a meze szemerei és egerfarmosi nép művelők. Más lehetőség hiú nyában rendszeres színházi togatást szerveznek, s a jelentkezőket különjáratú au tóbuszon szállítják el a ki zeli Mezőkövesdre. így te kintették meg a szolnc Szigligeti Színház opere. előadását, amelyre két aut. buszt is kellett igényelni, fiatalok kérésére a ..szín házbusz” szolgálatba lépett, amikor hangversenyt adót Mezőkövesden az Illés-zene kar és most legközelebb, január 23-án Korda György táncdalestjére is indul a két község különjáratú autóbu sza. Grafikusok a képernyőn A tv-Galériája ez évi első műsorát sugározzák ma este, 21. óra 15 perces kezdettel a Képcsarnok Derkovics-termé- ből. Ezúttal öt fiatal reklámgrafikus mutatkozik be a tv közönségének: Mezöszemerén is befejeződött a község lakosainak összeírása. A népszámláiók közel kétezer ember adatait gyűjtötték ösz- sze. A hét számlálókörzet összesített adatlapjait Papp Béláné, a községi tanács megbízott titkára ellenőrzi és rendezi. A kilószámra összegyűlt adatlapokon sok száz válasz vár feldolgozásra, közülük a népességre vonatkozó rubrikákat ösz- szesítették elsőnek, s az 1970. évi népszámlálás első adatát ■ma postázzák. Képünkön Papp Béláné megbízott tanácstitkár és Bukta Ferenc tanácselnök ellenőrzik az adatlapokat. (Foto: Pilisy) (Fehér János tudósítónktól): A Hevesi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága Varga Zoltán művelődési központ igazgató előterjesztésében szerdán tárgyalta a művelődési központ munkáját, különös tekintettel a területi tevékenységre. Az intézményt 1968. január 1-én sorolták a művelődési központ kategóriába és ez a körülmény új munkastílust, magasabb szintű követelményeket jelentett a központi művelési tevékenységben. Megállapította a végrehajtó bizottság, hogy a művelődési központ munkája az elmúlt két évben javult, a kívánt irányban fejlődött, elsősorban Heves községben. A területi munkában azonban tovább kell fejleszteni és erősíteni az eddigi, kezdeti, de bíztató vonásokat. A központ munkaprogramjában érvényesülték a járási tanács művelődéspolitikai irányelvei. A proletár internacionalizmusra, a szocialista hazafiságra nevelés mellett a termelést elősegítő tevékenység is előtérbe került. Újszerűnek és jelentősnek számít az az eredmény, amit a műszaki rajz tanfolyamok szervezése során elértek. Jelenleg 38 hallgató vesz részt a foglalkozásokon. Az ifjúsági és tv-klubokban több ankétot rendeztek. Az érdekelt járási szervek és a moziüzemi vállalat korábbi megállapodása, hogy a mozielőadásokat ebben a szép népművelési intézményben kell megtartani, helyesnek bizonyult. Az új, kulturált környezet és a helyes műsorpolitika növelte a lakosság érdeklődését. A végrehajtó bizottság az elért eredmények mellett szükségesnek tartja, hogy a művelődési központ tevékenységében erősebben jusson kifejezésre a járás mezőgazdasági jellege. Felmerült a: a gondolat is, helyes lenne nagyobb propagandát biztosítani a kiskörei vízlépcső mezőgazdaságra történő kihatásának, vagy például helyes lenne, ha a központon belül létrehoznák az agrár- szakemberek klubját. Keresni kell a jövőben azokat & módszereket és formákat, amelyekkel a közép- és idősebb korú lakosság is megtalálja szórakozási és művelődési lehetőségeit. » • f* «• W ßissnoolvH A vadászat nemcsak a vadra veszélyes! Töltött fegyverrel a vontatón — Egy riasztólövés rövid története — Mi történt két „kör" között? Lassan befejeződik a téli vadászati idény: a hónap végén fellélegezhetnek a megmaradt nyulafc. s nem sok- ■ kai később a fácánok is... Jellemző, hogy idény végén kissé „nekiiramodik” némelyik vadász, hogy amíg lehet, minél több vad kerüljön puskavégre. A kapkodás, a meggondolatlanság édestestvére, melyet csak egy hajszál választ — vagy még az sem —. él az első balesettől. Néhány napja Csány környékén történt egy baleset. Körvadászatra indultak, s a helyszínre vontatóval mentek ki. D. J., az egyik idős vadász, töltött fegyverrel szállt fel a pótkocsira. Fegyverét a padlóra tette, s az valahogy elsült. Nyolcvan centivel arrébb ült egy másik vadász, akinek a lábát érte a lövés. Óriási szerencse, hogy masz- szív bőrcsizma volt a lábán, másképp .;. rossz is rágondolni! Így szerencsére nem szenvedett súlyos sérülést. Az erdészek, vadőrök, mezőőrök,, hivatalból” viselnek fegyvert. Indokolt esetben riasztólövést adhatnak le, másképpen csupán jogos önvédelem esetén emelhetik emberre a fegyvert. Mostanában igen elszaporodtak a fatolvaj - lások. Így történt, hogy az egyik erdész észrevéve a lopást, riasztólövést adott le, de nem az előírás szerint — fölfelé —, hanem a fatolvaj irányába! S néhány sörét megsebesítette a tolvajt. Néhány kiló fa ezt azért nem éri meg... Nemrégiben körvadászatot rendezett az egyik vadásztársaság. Az első kör után ösz- szejöttek a vadászok, hogy előírás szerint megbeszéljék a következő kört. Miután ez megtörtént, mindenki indult a kijelölt helyére. Ám az egyik vadász, aki már betöltötte a fegyvert — bár a. megbeszélés alatt a csövet „letörve” tartotta —, meg sem várva, hogy a többiek eltávolodjanak, visszacsapta a csövet, és a fegyver elsült. A lövedék nem messze, az egyik vadász lába mellett csapódott a földbe! Érdemes megemlíteni azokat az orvvadászokat is, akik az MHSZ speri.puskáival járják a számukra, és ezzel a fegyverrel tilos vadászmezőket. Mezőtárkány határában, leszerelt tusájú fegyverrel vadászgatott egy MHSZ-ve- zető. Tettenéi k, de az igazoltatás elől elmenekült. Sőt! Ahhoz is vett bátorságot, hogy riasztólövést adjon le (!), nehogy üldözzék... Azóta már megkapta méltó büntetését. /z említett esetek tanulságosak. Jobb lenne a téli vadászati idényt minden komolyabb baleset nélkül befejezni. (kátai) Gyakran veri fel disznóvisítás a fagyos hajnalok csendjét ezekben a hetekben. A gazda szemével, no meg jófajta tengeridarával és burgonyával kigömbölyített sertések sorsa egyre-másra beteljesedik. Böllérkés villan, pálinkás- bütykös csobban és a perzselő lángok felcsapódó fénye jelzi a sok örömmel járó ősi szertartás, a disznótor kezdetét. Képünkön: Elérkezett a hónapok óta áhított pillanat: a böllérek feldarabolják a kétmázsás hízót. (MTI foto — Fehérvári Ferenc felv.) A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Kiadja a Heves meevel fcanktart« Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. (Pi.: 23.) Telefon; 12-68., 12-73., 20-29!. 24-44 Gyöngyasr^ Előfizetési Ülj egy hóra: 20,- Ft, Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Index: 20 062. Heves megyei Nyomda VáUalaí Eger, BrődyJ Sándor'utca 4. „ Igazgatós jUarpste Jóscet, ... ' A tárgyalóteremből: Haiálss végű fs'eWla... A sírok! Spányik és Bulyá- ki családok között már évek óta áldatlan volt a viszony. A haragnak csupán egyetlen „oka” volt: a két család telek-szomszédságban él... A telek, illetve a telitek mérete miatt már volt pereskedés közöttük. Egy Ízben Spányi- kélt a telek határában kerítést építettek, melyben az egyik rokonuk is segített. 1969. szeptember 13-án este, nyolc óra tájban Bulyáki Bálint a:; italboltból hazafelé jövet összetalálkozott Spányi- kék rokonával, aki segédkezett a kerítés építésében, s durva szavakkal rátámadt. fi hevesi I&BFia&i muívcsScídiessi Bcüzporat tevékenysége As első adut Mesassemerén