Népújság, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-14 / 290. szám
Beszélgetés í »» am r Ff 1 közönségről — aki válaszol: Orosz György főrendező Rövid beszélgetésre kértük Orosz Györgyöt, az ösz- szevont miskolci és egri színház főrendezőjét. Témánk: természetesen a színház. — Évadkezdéskor és azóta többször is hallottuk: korszerű és népszerű színházat kell csinálni. Lassan áz évad félidejéhez peregnek a bemutatók. Vajon eddig sikerült-e megvalósítani ezt az elképzelést? — Merem remélni, igennel felelhetek. Már a műsorterv összeállításánál is az a szándék vezetett bennünket, hogy bemutatóink — s itt elsősorban a prózai darabokra gondolok —, kicsengése- mai legyen, hogy a nézők választ kapjanak az élet kisebb, vagy nagyobb kérdé- j seire. Az évad műsora két : gondolatot hordoz, mindket- . tő nagyon is aktuális. Az egyik egy általánosabb, egy ii átfogóbb gondolat, amelyet . így lehetne röviden megfo- i galmazni: az ember helye a társadalomban, az ember ! boldogságkeresése. A másik: a mai családi élet, az együttélés kérdései, s ezzel együtt a generációs problémák köre. A műsor tartalmát te- : kintve így értelmezzük a i korszerűséget. A népszerűség pedig azt jelenti, hogy [ olyan műveket tűztünk műsorra, amelyeket a mi közönségünk — Eger és Miskolc közönsége — szívesen fogad. Az eddigi előadásokból ítélve nyugodtan mondhatom, a közönség megértéssel fogadta elképzeléseinket, — Az utóbbi időben egyre gyakrabban kérik számon a színházaktól az önálló profilt és a sajátos játékstílust. Mi a véleménye erről? — A profillal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy a vidéki színházaknak az a profilja, hogy mindent ■ játszanak az operettől a kabarén keresztül a tragédiáig. A szorosan értelmezett profillal még a fővárosi színházai?. is nehezen birkóznak. A stílus persze az más kérdés. önálló játékstílus kialakítására mi is törekszünk. Tiszta, puritán előadásokat akarunk nyújtani, olyanokat, amelyek egyértelműen kifejezik a bemutatott darabok tartalmát. mondanivalóját, ©lyan előadásokat szeretnénk produkálni, amelyek agyszerre nevelik és szórakoztatják is a közönséget. — Véleményem szerint a gyakori színészcserék gátolják az önálló játékstílus kialakítását. — Nem olyan nagy mértékben. A modern színház; áál ugyanis mindig a rendezési törekvések szabnak irányt. Az erőteljes rendezési elv szinte végigvonul az előadásokon, s képes kialakítani egy-egy évad, sőt évadok stílusát. Gyorsés gépíró mm, december 14» vasárnap — Ez a válasz újabb kérdésre ösztönöz: van-e lehetősege a főrendezőnek arra, hogy saját elképzeléseit érvényesítse más rendezők munkájában? Így is kérdzhetném: lehet-e a főrendező ellen rendezni egy előadást? — Nem lehet. Ha egy rendező munkájában olyan vonásokkal találkozunk, amelyek összeegyeztethetetlenek a színház vezetőinek művészi elképzeléseivel, akkor természetesen időben közbelépünk. — Szeretném megjegyezni, hogy itt csupán arra gondolok, hogy egy rendező egész más felfogásban képzeli el mondjuk a Vörös és feketét, vagy másként érte]_ mez egy-egy szerepet, mint a főrendező. — A rendező önálló alkotó- művész, aki természetesen rányomja egyéniségét az előadásra. — De a főrendező is ön- . álló alkotóművész. — Ez is igaz. De el kell mondanom, hogy jól ismerjük rendezőinket, s már eleve úgy osztjuk el a darabokat, hogy nagyvonalakban előre tudjuk, mit és milyen előadást várhatunk. — Mi a véleménye a színházi válságról? —- Igen sokat emlegetik ezt a válságot, de őszintén szólva, mi nem érezzük. Gyorsan hozzáteszem: szerencsére. A közönség — Egerben és Miskolcon is — szereti a színházat. s egyre jobban visszapártolnak azok is, akiket évekkel ezelőtt a tévé hódított el a színháztól. Mert mégiscsak az élőszínház az igazi. — Véleménye szerint hogyan lehetne jó színházat csinálni? — Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni. Mindenesetre a jobb gazdasági alap, a több szabad idő, a nagyobb felkészülési lehetőség színvonalasabb előadásokat eredményezne. Nem beszélve arról, hogy a kevésbé fáradt színészek is emelnék az előadások színvonalát. Érdemes ennél a kérdésnél megemlíteni azt is, hogy a vidéki színházaknál •még több lehetőséget kellene teremteni a filmezésre, a tévére, a szinkronra, s ajckor mindjárt kevesebb vidéki szí. nász kacérkodna azzál a gon1«. (Befejező rész.) Április 4-én a Vörös Hadsereg teljesen felszabadította Magyarország területét, ezzel a helyzet teljesen megváltozóét A kormány ugyan még ideiglenes volt és a novemberi választásokig az is maradt, de nem működhetett tovább Debrecenben. Április végén Budapestre költözött. Az ellentétek, amelyek a debreceni korszakban is itt- ott megmutatkoztak, most, hogy az egész országra kiterjedő tevékenységről volt szó, méginkább jelentkeztek. Ennek egyaránt bel- és külpolitikai okai voltak. Amikor azonban a kormány a fővárosba költözött és teljes egészében felmerült a demokráciáért folytatandó harc szükségessége, már nem volt többé vita a párton belül. A Magyar Kommunista Párt május 20—21-én összeült első országos értekezlete programot dolgozott ki az ország gazdasági rekonstrukciójára és útmutatást adott a főbb politikai irányelvek tekintetében- Mindkettőre nagy szükség Ä Hiszen az ardolattal, hogy a fővárosba szerződjön. •— A befejezéshez tartogattam egy nehéz kérdést: mi a véleménye a miskolci és az egri színház összevonásáról? — Előre kell bocsátanom, hogy részese voltam az ösz- szevonásnak, így ismerem az akkori körülményeket, a két színház anyagi és személyi feltételeit. Véleményem szerint az anyagi és a szellemi javak koncentrációja eredményes, s a két színház ösz- szevonása mind a közönség, mind a művészet számára hasznos volt. — Ha csakugyan hasznos volt akkor miért nem folytatják az összevonást? Eddig ugyanis csak a miskolci és az egri színházat vonták össze. — Meggyőződésem, hogy ölytatják, bár lehet, hogy ■gy másfajta verzióban. — Az egri közönségnek nem ilyen egyértelmű erről a véleménye. Nem vitás, a színház vezetői mindent elkövetnek, hogy Egerben is a miskolcival egyenértékű előadást kapjon a közönség, mégis az egriek bizonyos nosztalgiával figyelik a színházat, amely úgymond csak vendégségbe jár Egerbe. Még mindig sokan vannak olyanok, akik fogadkoz- nak: addig nem járnak színházba, amíg nem lesz valóban egri a Gárdonyi Géza Színház. Hadd tegyem hozzá ezekhez a véleményekhez azt a gyakran emlegetett távlatot, amely szerint lesz Egernek hatvan, nyolcvan, sőt, talán még százezer lakosa is! — Jól tudom, nem ezen a beszélgetésen dől el, milyen színház legyen Egerben, de az összevonás óta eltelt négy esztendő! Érdemes és hasznos lenne sokoldalúan megvitatni az elmúlt évek tapasztalatait. természetesen megfelelően hasznosítani ezeket a tapasztalatokat. — Azt hiszem, <e* az utóbbi megjegyzés már nem a színház főrendezőjének szól. Egyébként ezzel egyetértek. Márkusa László szagban még éppen csak megkezdődött a romok eltakarítása. Április—májusban megindult Budapesten a rendszeres közszolgáltatás. A Kelenföldi Erőmű helyreállítása és a bánhidai távvezeték újjáépítése például olyan gyors ütemben haladt, hogy 1945. májusára az Elektromos Művek a háború előttihez hasonló mennyiségű áramot tudott szolgáltatni a lakosságnak. Május 1-én nemcsak a nagy munkásfelvonulás mutatta a bizakodást, hanem az is, hogy ezen a napon jelent meg a Nagykör- úton Budapest egyik jellegzetes színfoltja, a hatos villamos. Politikai szempontból a helyzet kevésbé volt örvendetes. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy az angolszász hatalmak és főleg az Egyesült Államok a Németország elleni háború befejezése után — sőt bizonyos értelemben már az előtt, amikor a fasizmus feletti győzelem már biztosnak látszott —, a hidegháború útjára lépett Roosevelt halálával az Egyesült Államok politíikájá- toSBS lassú, de állandó váLtoWÉSSELÉNyt MIKLÓS * tj tv-fllm Francia műből készült tv-fllm. Dömölky János rendező irányításával megkezdték a világhírű magyar származású francia író Vervores közismert novellájából a „Clementine”- ből készülő televíziós film forgatását, „Utolsó ítélet" címmel. Operatőr Kocsis Sándor, főszereplők: Dómján Edit, Rajz János, Harsány! Gábor. Képünkön Dómján Edit és Harsányi Gábor a készülő film egyik jelenetében. (MTI-foto — Tornai Andor felv.) Beszámolunk két kiállításról í j Heves megye Az Űj Heves megye fotóanyagát pályázat hozta létre. A bíráló bizottság jelentős anyagot mutat be ezen a tárlaton, amely — ha mozaikszerűen és távolról sem törekedve a teljességre — ízelítőt ad azokból az színeidből és formákból, amelyek ma a poétikus elemekkel lírai részletékkel, a múlt itt levő emlékeivel, embereivel, formáival békés együttélésben a jelen harmóniáit alkotják. Köles Aladár (Eger) kapta a legjobb kollekció díját, mert a Tornyok, Múlt és je- jen, Műemlék és Fény című fotója együttesein szemlélteti mindazt, amit ebben a megyében, a Mátra és a Bükk alján szemlélni érdemes. Fejér István (Eger) a témában legjobb alkotás kü- löndíját a Visontai képsorért kapta — megérdemelten. A visontai építkezés néhány jellegzetes alakzatát vette lencsevégre, de úgy, hogy a formák részleteik ellenére túlmutatnak a képen megjelenő arányokon. Elmélyült művészi szemléletét bizonyítja, hogy az üveg, mint téma. a sokfajta fénytöréssel jó megoldásokhoz vezette őt. Szabó József (Eger) Erkélyek című fotója, a tirádás, régi és a beton kontrasztját értzékelteti kitűnően. Fehér Miklós (Gyöngyös) nem véletlenül látja az új és a modern Heves megye arcát az építkezésekben. Képed mozgalmasak, Tetőfedők című kompozíciója pedig a kiállítás egyik legjobb képe. Végh Elek (Budapest) négy fotója közül a Hazafelé címűt díjazták, de lírája miatt a másik három is említést érdemel. Gömbös Dezső (Kisköre) érthetően a kiskörei vízlépcsőt ragadja meg témaként, de azokat a tiszai hangulatokat is, amelyek a jövőben — éppen a tiszai vízlépcső megvalósulása után — újabb romantikát jelentenek majd a hazai és külföldi látogatóknak. Mazumel László (Budapest), Gyöngyösi József (Füzesabony), Koczka István (Füzesabony), Fekete József (Füzesabony), Körmendy Károly (Eger) munkáit kísérte még komoly érdeklődés. Dicséretre méltónak tartjuk azt a mecénási mozdulatot, amellyel a művelődési szervek a pályázatot, és a formájában is újszerű, tetszetős kiállítást létrehozták. Barátaink között A Pallas UNESCO-klüb fiataljai az elmúlt nyáron lengyel barátainkkal, Olsz- tynban vendégeskedtek. Ennek a számukra felejthetetlen szünidőnek a színeit, formáit örökítették meg. A kiállítás anyaga nemcsak tetszetős, de friss hangvételét, szemléletének újdonságát is azonnal észrevesszük. A kiállítás egyik legsikerültebb tábláján — Herczeg István a szerző — nem is központi helyen, de elolvasásra kényszerítőén az alábbi mondat olvasható, a statikusnak ható formák között: „Fel kell támasztani az ősi kultúrákat, közkinccsé kell tenni a mai primitívek művészetét a népművészetekkel együtt, így a mézeskalácssütők is közelebb kerülnének a modem képző- művészethez.” A mondat első olvasásra ' meghökkentett, hogy a kiállítást végigszemlélvén vissza kellett térnem ehhez a mondathoz. Önkéntelenül is azt kerestem — és már nemcsak Herczeg István (mindenképpen ő a kiállítás vezéralakja, érettségében, határozottságában, témáiban is) munkáiban, hanem a többdé- ben is azt kutattam, vajon hogyan és miért kellene feltámasztani az ősi kultúráltat, hogyan lehetne köz- kinccsé tenni a mai primitívek művészetét? Kell-e ilyen program, hiszen a táblák, amiket láttam, modem. Érett alkotásai közül is kiválik a Mária és Pók király című kompozíciója Herczeg- nek. A „primitívség” és az absztrakció viszonya — ha van ilyen — művészi mű- hély-kérdós. És ezeknek a fiataloknak, Lizsnyánszky Erzsébetnek, Molnár Bélának, Perényi Annának, Hernádi Paulának, Papp Gyulának és a textíliát festő Szabó Évának a művészi vallomás a gondja elsősorban. S ha keresik is őseiket, formáikat, abban mindannyian megegyeznek, hogy teljes őszinteséggel — ha különböző érettséggel, művészi erővel is — önmaguk kifejezését tartják elsődlegesnek. Legnagyobb örömünk ezen a kiállításon éppen az, hogy ilyen nyílt és őszinte szemléletet kaptunk a fiataloktól. Még László Endre karikatúráiban és a riporteri íris- seségű fotókon is, amelyek Fejér Istvánt, F. Koczényi Zsuzsát és Köles Aladárt dicsérik. Farkas András aás következett be. Washington mindinkább bátorítani kezdte a jobboldali és szovjetellenes erőket. Ez pedig nem maradhatott következmények nélkül. Az angolszász hatalmak és a velük együttműködő jobboldali magyar emigráció élénk figyelemmel kísérte az itthoni helyzetet és egyre fokozottabb mértékben támogatta a hazai jobboldali elemeket. A felszabadulás után a két munkáspárt mellett, a magyar közélet legjelentősebb politikai pártja a kisgazdapárt lett. A kisgazdapárt összetétele azonban nagyon heterogén volt. Valóban haladó gondolkodású polgári politikusok mellett. soraikat a különböző árnyalatú jobboldali elemek töltötték J.Ó1. A nyugati hatalmak termé- jszetesen ügyeimmel kísérték ezt a fejlődést, és nem egészen jogtalanul. A kisgazda- párt jobboldali szárnyában látták politikájuk letéteményesét. A kisgazdapárt vezetősége és főleg annak a Kis Újság köré tömörült legmozgékonyabb és politikailag legaktívabb csoportja gyorsan reagált a nyugati szövetséges hatalmak kezdeményezéseire. így Budapesten a kisgazdapárt azoknak az erőknek a gyűj tőtábora lett, amelyek a fővárosban túlsúlyba jutó munkáspártok ellenpólusát képviselték. Más polgári pártok, mint a Polgári Demokrata Párt, vagy a Radikális Párt ősz- befogtak ogyaüi! Taáaonyos csoportokat, de semmi esetre sem tömegeket. Ez a politikai szituáció azért volt érdekes és azért vezetett a helyzet lassú, de állandó kiéleződéséhez, mert hiszen az ideiglenes kormány nem maradhatott örökké ideiglenes és az ország felszabadulása után legfőbb ideje volt annak, hogy választások útján az országban végre állandó kormány legyen. Különben is a kormányzat megerősítését általános demokratikus választások útján, nemzetközi szerződések írták elő. A potsdami egyezmény (1945. július), Magyarország diplomáciai elismerését az ország mielőbbi demokratikus berendezésétől tette függővé: a békeszerződés megkötését és az ország felvételét az ENSZ-be stb. A szeptember 16-i VIII. törvénycikk november 4-ére tűzte ki a választások időpontját és meghatározta, hogy azon mely pártok indulhatnak. Törvény szerint a választásokon indulhatott a Magyar Kommunista Párt, a Magyar Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt, a Független Kisgazdapárt, a Polgári Demokrata Párt és a Polgári Radikális Párt. A polgári pártok közül a kisgazdapártról már szóltunk a DemoJirata Párt a régi Rassay-féle polgári liberális vonalat képviselte, míg a Radikális Párt folytatása volt annak a nagymúltú pártnak, amely az 1918-as polgári for- aaöalora előkészítésében bky nagy szerepet játszott, a Galilei Kör, a Huszadik Század és a Világ révén. Számottevő tömegek azonban csak a két munkáspárt ás a kisgazdapárt mögött álltak. Bizonyos jobboldali körök elsősorban katolikus oldalról szerették volna feltámasztani a régi Wolff-féle Néppártot is, mely a háború utolsó szakaszában ugyan németeUenee volt, de azt megelőzően mesz- szemenően kiszolgálta a Hor- thy-rendszert. Az országos nemzeti bizottságok engedélyezték is indulásukat, a- választáson, de a koalíció bal- szárnya végül is megakadályozta a rosszemlékű áldemokrata párt indulását. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a november 4-i szavazás az első demokratikus választás volt Magyarországon. Míg 1935-ben a lakosságnak mindössze 27,9 százaléka volt választásra jogosult, 1945- ben 72,8 százalék. 1935-ben a jogosultak 79,8 százaléka élt választójogával, 1945-ben 89,9 százalék. A választási küzdelem heves volt, élesen kirajzolódtak a bal- és S jobboldal körvonalai. A választások utáni kormányalakítási vitában a ki» gazdapárt haladó szélién-* elemei kerekedtek felül és i párt a koalíció fenntartást mellett döntött. így Tild* Zoltán elnökletével megalakult az új koalíciós kormány és a felszabadult ország véglegesen elindult az .újjáépítés és a demokratikus fejlődés útján, (VÉGJE?
