Népújság, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-07 / 284. szám

MŰVÉSZÉT

Megyénk az irodalomban

Vörösmarty Mihály: Eger

A nemzeti történelem dicsőséges eseményeinek felidézése a reformkori magyar irodalom legszebb céljai közé tartozott: a hősi

múlt példája a függetlenségért és haladásért harcoló magyarságot lelkesítette újabb tettekre. A polgárosu- ló nemzet eszméjét így tudta híven szolgálni a nemzetébresztő szándék; amely a magyar irodalmi romantika legnagyobb alakjának, Vörösmarty Mihálynak eposzaiban és történelmi tárgyú elbeszélő költeményeiben fogalmazódott meg egyértelmű tisztasággal.

A Zalán futása (1823) után — Tóth Dezső írja a költőről szóló könyvében — a Cserhalom (1825) és az Eger (1827) előbbrelépést jelent az epikus Vörösmarty pályáján, mert a nemesi múltszemlélet felől ezekben egyre jobban a nemzeti érvényű múltidézéshez jutott eL A nemzet és haladás egyértelmű egysége éppen az 1825—27-es országgyűlés sikertelensége láttán a Zalán futása után írott történeti eposzokban, s talán leginkább az 1552-es egri várvédelemnek szentelt Eger címűben hangzik fel sürgető szándékkal.

„Megnehezült az Idők viharos járása fölötted Oh haza!” — kezdődik a hároménekes történeti hősköltemény, amely jól szerkesztett, arányos cselekményvezetésével, áttekinthető meséjével és romantikus jellemábrázolásával, valamint tömör eszmeiségével valóban határozottabban vall a nemzeti egység reformkori eszményéről, mint a nehezen áttekinthető, a honfoglalás távoli múltjából visz- szazengő Zalán futása. „Még Eger áll, a puszta Eger, sasfészke Dobónak” — írja a költő:

Díszesen All Eger termékeny völgybe kitéve S mintha leélt idejét

álmodná vissza, megaggott Várkoszorúzta fejét kisded

l dombhátra lehajtja;

r Vörösmarty reális tényanyagot mond el: messzemenően felhasználta Tinódi históriás énekét, amelyben már benne rejlett egy nagyobb epikai mű kibontásának lehetősége. Megismerkedünk Eger veszedelmével, a Temesvárt és Szolnokot pusztító török seregek egyesülve a felvidék felé fordulnak, de a belső széthúzás legalább ilyen nagy veszélyt jelent. Bornemissza a szikszói gyűlésen keményen ostorozó szavakat mond a nemesi rendekre, amelyek félreérthet tetten keserűséggel a költő jelenéhez szólnak, és az 1825—27-es országgyűlés utáni állapotokra vonatkoznak:

. Vagy most is mire gyűltünk itt? elhagyjuk apadni Gazdag aranyfolyamát a megtérhetetlen időnek S végzésünk nincsen, de nehéz vádakra fakadván Múltakról perelünk, nem ( ügyekszünk ónt jövendőt!

r A történetiség konkrét tényszerűsége jól érzékel—

MGü. december Z, vasárnap

tethető az eposz cselekményében. A háborgó Tisza és Zagyva űzi a török hadakat, amelyekben a belső egyenetlenségek már előre vetítik az ostromló ellenség erkölcsi hanyatlását. A várban pedig a Dobó által vezetett várvédők hősies küzdelemre tesznek esküt. A török levélhordó megszégyenítése, a mindig konkrét helyen és határozott célért folyó változatos harcok, Bornemissza ügyeskedései, a lőportorony felrobbantása, az aknafúrások, Hegedűs árulása és bűnhődése olyan valóságos tények, amelyekről a krónikás hitelességével már Tinódi beszámolt. (Tóth Dezső említett könyvében részletesen kimutatja azokat a vonásokat is, amelyek Vörösmarty művét Zrínyi Miklós eposzához, a Szigeti veszedelemhez kapcsolják.) A várvédők a vér- zivataros csatákban nőnek hősökké. A csaták leírásának pazar színei és sodró lendülete Vörösmarty költői nyelvének legszebb teljesítményei közé tartoznak.

A hősies küzdelem, a hazafiúi hűség lelkesítő győzelemmel írta be az egriek nevét a történelembe:

Így a harc, mely kezdődött nagy rettenetekkel S tíz ország ordítását hordozta magával, Elhagyván fiait százféle halálnak ölében,

Végződik csenddel, s tévelygő lassú nyögéssel. fis Eger áll, többé meg nem kísértve töröktől. Omladozott kövein vérengző férfiak ülnek:

ök tartják meg Egert, s ez volt sasfészke Dobónak.

A Jcőltő ügyesen készíti elő az egri védők győzelmét: a magyarok kitörései mindig sikerrel járnak, a törökök között pedig az ellenségeskedés és a belső viszály békétlenséget szülnek. Hiába küzd hősiesen a török Hanivár a párviadalban, a hős Zoltai fegyvere sebekbe dönti, s melléje nőnek fel Pető, Fügedi, Bornemissza, s mindenekelőtt Dobó, aki nemcsak rettén- hetetlen harcos, hanem — az előző eposzok, főleg a Zalán futása hőseinek heroikus felnagyításával szemben — mosolygó apa és hazáját „keseredve sirató” ember is.

Az eposz tárgyiasan fegyelmezett, az eseményeket objektív hitelességgel elmondó sorai nem mondanak ellent a mű romantikus jellegének. Az eszmei mondanivalót — a nemzeti egység gondolatát — híven szolgálják ezek a leírások, amelyeket átszövik a romantikus jellemek és történetek, a sajátosan romantikus epizódok.

Zoltai heroikus hősként, rabnőként szerzi meg a hűtlenül szerelmes Leilát, a főcselekményhez szorosan, nem tartozó Omár—Ida szerelem pedig a legszebb romantikus fantázia-szülte történet. Omár valódi, ízig- vérig romantikus hős: vad féltékenységből fiatalon hagyta el Idát, Dobó lányát, és törökké lett Szenvedélye döntötte romlásba, s most halállal kell bűnhődnie re

negátsága miatt, hűtlenül elhagyott szerelmese mellett pusztul el. Omár és Ida történetét Gyulai Pál „a legszebb lapok egyikének nevezi, melyeket a magyar költészet felmutathat”. Itt már nem az a puha lírai- ság uralkodik, amely a Zalán futása szerelmeseit egy,máshoz kapcsolta, ez mára romantikus drámák tragikumát, a bűn és bűnhődés lélektanilag elemzett katarzisát idézi. Innét már csak egy lépés, hogy a reményekben csalódott Vörösmarty jobban tetet engedjen a romantikus szenvedélyek által megszabott embersorsoknak, és a harcra buzdító, az összeiogásra és az egységre serkentő történelmi példák helyett a pusztulásba döntő individuális tragédiákat, a féltékenység és a bosszú szélsőséges helyzeteit írja meg az Eger után keletkezett epikai művekben, elsősorban a Széplak (1828) és A két szomszédvár (18? 1) címűekben.

Az Eger legnagyobb jelentősége az, hogy Vörösmarty eljutott benne a pol- gárosult nemzet egységének progresszív gondola*áig, és rangos esztétikai értékekkel, remek leírásokkal, művészi seregszemlével, romantikus jellempárok ábrázolásával, ügyesen megformált kompozícióval a műfaj, a történeti epika egyik legkiválóbb magyar alkotását hozta létre.

Nagy Sándor

„„„„fsf/rsrsssssffsfms/sssr/swss/r'ssf/rs/sftnrrmrrmn

Nikola Vapcárov versei:

BÚCSÚ

Feleségemnek

íájd álmaidban meg-meglátogatlak, nint messzi vendég, kit senki se várt Ne hadd, hogy kinn az úton ácsorogjak —

Az ajtót be ne zárd.

Belépek hozzád, csendben letelepszem, s csak nézlek, nézlek a homályon át.

És mikor édes arcoddal beteltem.

Megcsókollak és úgy megyek tovább.

Utolsó verse

Irgalmatlan, kegyetlen, ádáz

harc a mi harcunk, í— azt mondják: eposz.

Lebuktam s a helyemre áll más...

Egy emberélet — nem oszt, nem szoroz!

Sortűz után pondrókkal vár az árok.

Ez a logika odalenn.

De új viharban újra harcba szállók, népem, szerelmem, mindenem!

1942. július 20., délután 2 órakor.

Kardos László fordításai

Ma hatvan éve született Nikola Jonkov Vapcarov, a bolgár költészet egyik legtragikusabb sorsú, egyik legkiemelkedőbb költőegyénisége. Apja forradalmár, anyja, tanítónő volt. Családi neveltetése, irodalmi élményei formálták forradalmárrá. 1932-ben fejezi be a várnai tengeri gépészeti iskolán tanulmányait. Szakmájában nem tud elhelyezkedni, megismeri a munkanélküliek keserű sorsát Egyszerű emberek, kétkezi munkások közt lett cselekvő forradalmárrá. A fasiszta diktatúra idején a párt tagjaként szervezi az ellenállást 1942. márciusában letartóztatták, s többhónapos kínzás után, július 23-án kivég- zik. Verseinek jórésze nem jelent meg életében, mindössze egyetlen kötetet publikálhatott

ILJA SATUNOVSZKIJ:

LUTRI

— Ufói csak báróm nap a húzásig! Most vegyenek legények — kiáltott ránk a lottóárus, amikor Kosztya Lav- ruskimnal és Vászja Petrowal a pályaudvar előcsarnokába léptünk.

— Vésziünk egyet-egyert? — kérdezte Vászja. — Hátha sikerül.

— Szerencsétlen flótás vagyok — kesergett Kosztya. —

Nekem a vajas kenyér vajas felével esik a földre, s mindig fél perccel a vonat indulása után érkezem a pályaudvarra. De hát ti miért ne próbálnátok szerencsét?

Kosztya ment a lottóárushoz. Köszönt neki, s így szólt:

— Adjon kettőt. Megajándékozom őket.

Aztán kiosztotta köztünk a szelvényeket.

— Várjatok és reménykedjetek, mert szép számmal vannak már nyertesek is. Példának okáért itt van az egyik volt munkatársam, aki, alighogy a tárgynyeremény listájába nézett, azonnal megállapította, hogy egy Volgát nyert.

— Megtartotta a kocsit, vagy inkább az árát kérte? — kérdezte Vaszilij.

— Erre nem került sor, s különben is, csodálatos história kerekedett belőle.

★

Viktor Ivanovics Biljagyin intézetünknél mérnöki beosztásban dolgozott, bár sem diplomája, sem gyakorlata nem volt, — kezdte mondókáját Kosztya Lavruskin, amikor elrenidezkedtünk a vonaton — amolyan mihaszna ember volt ez a Viktor Ivanovics. Éppen ezért minden munkatárshoz készséges, figyelmes volt, iparkodott szolgálatukra lenni: ez segített neki megkapaszkodni tisztségében. Vele együtt négy, éLemedett hölgy dolgozott, s valameny- nyien szinte rajongtak Biljagyinért: ha valamit be kellett hozni, vagy teát főzni, Viktor Ivanovics már rohant is.

A főnökök talpsimogatónak ismerték. Ha például az osztályvezetője, vagy igazgatója előadást tartott valamiről. Viktor Ivanovics az első sorban ült, és minden szóra egyet értően rábólintott. És, bár a szónok rá sem ügyelt, ő csal bólogatott, erre szoktatta magát. Biljagyin kedvtelései kö zé tartozott a vezetőkkel való liftezés is. Kilesett az abla kon az utcára, s ha neki tetsző valakit meglátott, rohan"' és úgy tett, mintha csak véletlenül akadna össze vele bejáratnál. Ilyenkor Viktor Ivanovics fölragyogott, mint tavaszi nap, nagyra tárta a felvonó ajtaját, készség:; megnyomta a gombot, s míg a lift a negyedik emeletre ér érdeklődött a főnök kedves egészsége felől, és mindenfé hízelgő szavakat mondogatott néki.

Hanem egy gyönyörű nap épp akkor ért a lifthez E jagyin is, amikor Alexandr Petrovics részlegvezető, egy nehezült ember.

— Szaporábban! — formed! rá Biljagyin —. Ne f nem fogysz tel

A részlegvezetőnek először úgy tetszett, talán nem is hozzá szóltak. Még körül is nézett, hátha van valaiki a háta mögötti

— Még tekinget iid — kiáltott rá Biljagyin —. Robogj már, hájpacni. hiszen várnak téged!

Alexandr Petrovics, maga sem tudja hogyan, odaüge- tett a lifthez, ám amikor az ajtóhoz ért, Biljagyin becsapta az arra előtt, a csoportvezetőre öltötte a nyelvét és egymaga megindult fölfelé.

— Szevasztok, mének — vihogott, mikor irodájába lépett.

Ez a négy hölgynek szólt, aztán Viktor Ivanovics, mintha mi sem történt volna, leült. Am amikor látta munkatársnői rosszaló pillantásait, magyarázatot adott:

— Igen, kikenve-kifenve meg akarjátok játszani a szép lányt. Röhej rátok nézni!

Jevgenyij Mihajlovnát fejgörcs kapta el, Ligyija Abramovna pedig sikítva kirohant. Hamarosan visszatért Szidarkin, a gazdasági igazgató kíséretében.

— Nofene, még védelmet is keresett! — vigyorgott gúnyosan Viktor Ivanovics —. De hiszen -mindenki tudja, hogy esténként szépen etyepetyéztefc. Mikor már mindenki hazamegy...

Biljagyin leleplező szónoklatát telefon szakította félbe. A. lázadó mű-mémök kelletlenül a kagylóért nyúlt, melyből osztályvezetője, Anatolij Szidorovics hangját hallotta:

— Biljagyin elvtárs, összegyűjtötte már az áramlástani adatokat? ’

Viktor Ivanovics a türelmetlenül topogó Szddorkinra kacsintott, s így szólt a készülékbe:

— Nem, Tolja, nem szedtem össze és nem is fogom. Elküld jelek, vagy mész magad is?

És lecsapta a kagylót, de megint megszólalt a telefon.

— ön az? Azt hiszem, valami huligánnal kapcsoltait össze az iménti Meg szeretném...

— Mondjuk, sündisznót simogatni nem szeretnél? — kérdezte pimaszul Biljagyin —. És hagyj békén az áramlástani marhaságaiddal! Vagy ahogy Nagy Katalinunk mondta volt: „Élj és hagyj élni másokat is”. Olvastál már klasszikust, te?

Mikor Viktor Ivanovics letette a kagylót, már egy lélek sem volt a szobában. „Megyek, egy kicsit én is megjáratom magam” — gondolta Biljagyin.

A folyosón az igazgató titkárnője érte utol Biljagyint, s közölte vele, hogy Emmanuil Andrej evics sürgősen magához kéreti.

— Nincs nekünk semmi beszélnivalónk — felelte Viktor Ivanovics —. Inkább meghívom az Aragvi étterembe. Tokhalat rendelünk majd mártással, s fogunk néhány csirát is a serpenyőbe... Egy csirkefogónak semmi az...

— Emmanuil Andrej evics várja önt — nyomta meg özlendőjét a titkárnő. — Maga nagyon jól tudja, hogy

m ismer tréfát.

— Kíváncsiskodik az öreg? — húzta föl a szemöldökét ktor Ivanovics. — Akkor hát, legyen!

Az igazgató irodájában Biljagyin együtt találta már itolij Szidorovicsot, Alekszand, Petrovicsot, «teidorkin asági igazgatót. Ligyija Abramovics és Jevg-'nyíj Mi- lovna is ott volt. A kis csoporttól valamelyest távolabb izejics, a tűzoltó állt, akit arra az esetre nrrtak, hátha :• ngol a tűz.- Viktor Ivanovics meg sem várva, hogy hellyel kínál