Népújság, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-21 / 296. szám

ifiivitetett önkéntes «ilaeciitötesf lilétek tanszékek Ülést tartott az egri járási |»árll»lzottság‘ j Az ülésen elfogadta a pártbizottság 1970. évi munka- tervét. majd személyi ügyeket tárgyalt. Pelyhe Szilárd elvtársat — érdemeinek elismerése mel­lett — felmentette a .járási titkár funkciója alól. Felmen­tésére Pelyhe Szilárd elvtársnak az egri városi pártbizott­ság első titkárává történt megválasztása miatt került sor. A járási pártbizottság a párt végrehajtó bizottság új tagjának Mészáros Albert elvtársat választotta meg. Felszabadulási ünnepség Bélapátfalván Díszbe öltözött tegnap a bélapátfalvi főutca: a köz­ség szombaton ünnepelte fel- szabadulásának 25. évfordu­lóját. Ez alkalommal szovjet ka­tonai küldöttséget fogadtak a helybeliek, megkoszorúz­ták az 1944-ben elesett hő­sök és a tizenkilences már­tírok emlékműveit, majd a fiatalok — mintegy üzenetet hagyva az utókor számára —, egy kis kazettába zárták leg­utóbbi negyedszázadunk fej­lődésének legjellegzetesebb Számvetés egy hatvani brigádról Balesetmentes feladatvég­zés, tervteljesítés, 3416 társa­dalmi munkaóra, kilenc újí­tás, szakmai, politikai fej­lődés: röviden így jellemez­hető a MÁV hatvani csomó­pontja November 7. szocia­lista brigádjának idei telje­sítménye, amelyről a héten ünnepi, évzáró értekezleten adtak számot. A csapat tag­jainak eredményeit még in­kább növeli, hogy előrelátha­tóan ők jeleskednek a kas­sai vasutasokkal folytatott páros versenyben is. Hiányzik az „összhang” , a fenyöfapiacon,..! Aü idén országszerte időben megkezdődött a hagyományos fenyőfavásár, s egészen az utóbbi napokig megyénkben is elegendő mennyiségben vásá­rolhattak fenyőfát a vásárlók. Egerben azonban — éppen a csúcsszezonban — egyszerre elfogyott a szeretet szimbólu­ma. Többen nyugtalan érdek- , lődéssel fordultak szerkesztő- , sékpnkhöz: honnan szerezzék be az idei karácsonyfát? Megtudtuk, hogy a megyei tanács — időben — koordiná­ciós tanácskozást hívott ösz- sze annak idején, hogy mely vállalatok, szövetkezetek meny­nyi fenyőfát árusítsanak az igények kielégítése érdeké­ben. Ennek alapján a MEk ed­dig több mint 20 ezer darab fenyőfát hozott forgalomba, de az egri fogyasztási szövetkezei — elárusító hiányában — szin- e alig forgalmazott valamit.« V Nyugat-bükki Állami Fr- lőgazdaság szombaton külön tanácskozást tartott fenyőfa- ügyben, s megszületett a problémamegoldó intézkedés: hétfőn délután és kedden mint­egy 3000 db fenyőfa érkezik az egri piacra. Egyidejűleg a ’MER vezetői is* intézkedtek: Balassagyarmatról útba indí­tották a fenyőfa-szállítmányt amely líjnbb 1200 darabba! nö­veli az egri piacon a kínálatéi. Az intézkedések tehát meg­történtek — sajna, szinte j»t utolsó pillanatban. Nem lehetett volna ezt idő­ben ...? it. s.t dokumentumait, a mai éle­tünket megörökítő krónikát. Utána a Gárdonyi Gézáról elnevezett kultúrotthonban folytatódtak a jubileumot köszöntő események. Fotó- kiállítás nyilt, majd késő délután ünnepi nagygyűlést .tartottal?. Ez utóbbin részt vett Barta Alajos, § megyei pártbizottság osztályvezetője és Gubán Dezső, az egri já­rási . pártbizottság első titká­ra is. A zsúfolásig megtelt nagyteremben. Sas Kálmán országgyűlési képviselő, a Bélapátfalvi Cement- és Mészmű osztályvezetője mondott. emlékbeszédet. A nagygyűlést a kultúrház művészeti csoportjainak mű­sora követte, Javul a vörőskereszfes munka a hevesi járásban A Vöröskereszt hév ess járási szervezetűnek legutóbbi érte- kezletén, az id- évről számot adva meg állapi k. hogy ja­vult. a mozgali; iiinka. erősö­dött; a véradók tábora. A jövő évi munkaterv megvalósításával a területen tovább akarják nö­velni az eredményeket. N/VN'vN/V'-'V'« ‘ A.AA* Nincs öttaléfatos A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a/ 31. játékhéten óttalálatos szelvény . nem érkezett. Négy találatot 52 fogadó ért el, nyereményük egyenként 75 397 forint. Három talála­ta 5156 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 380 .fo­rint. A kéttalálatos, szelvé­nyek száma 149 912 darab, ezekre egyenként 16 forintot fizetnek. Elégedett; a gazda és » böllér a kolbászokkal. Pörzsölik a hízót. (Foto: Kiss Béla) Uj épületben a természettudományi Az egri Ho Si Minti Ta­nárképző Főiskola Leányka úti kollégiumának befejezé­se, felépítése után — más­fél évvel ezelőtt — megkez­dődött a nagyszabású be­ruházás második ütemének — három új tanszéknek és egy központi, nagy étterem­nek — az építése, kivitelezé­se. A mintegy 18 millió fo­rintból felépült, új objek­tum műszaki átadása a kö­zelmúltban megtörtént, sőt, megkezdődött és a befeje­zéshez közeledik a matema­tika, fizika és kémia tan­szék beköltözése is az új épületbe. A kedvező tanszéki elhe­lyezés és a modem berende­zés hosszú időre korszerű, színvonalon biztosítja — a tanárképző főiskola profil­jának megfelelően ■— a ter­mészettudományos általános iskolai tanárképzést. Az új épületben 310 tanárjelölt és 23 főiskolai oktató kezdi, meg rövidesen a tanulást, il­letve az oktatást, és a tudo­mányos munkát, a szép ki­vitelű étteremben pedig több mint nyolcszázan ét­kezhetnek. Gyöngyöst vállalói jubileuma Húsz éves a Heves megyei Gabona! el vásárló és Feldol­gozó Vállalat. Ebből az alka­lomból a vállalat gyöngyösi központja szombaton emlék- ünnepséget rendezett. PIACI rúSrivA: A Szövetkezeteit Heves megyei i Értékesítő Központjának tájé- , lioztatása szerint megyénkben ;.na a piaci árak a kővetkező­iképpen alakulnak: Étkezési burgonya Gül kilója 3.30 Ft. Rózsa 3.20 Ft. Ella 2,70 , Ft. egyéb sárga és fehér húsú 2.20 Ft, vöröshagyma 4,2(1—5 Ft. vöröshagyma 2 kg neeczsákban 11.20 Ft. vöröshagyma 1 kg necc- zsákban 0,20 Ft. fokhagyma egy­ségesen 28 Ft. fejes káposzta 1.70 -2.20 Ft. gyökér 4.60—5,60 Ft, zellergumó 4.80—5,80 Ft. sárga­répa 1,80—2,5a Ft, karaláb kék 2—2.40 Ft, kelkáposzta 3—3.50 Ft, karfiol 4,80—6,90 Ft, cékla 2.50—2,80 Ft, lencse 25 Ft, sütőtök 1,50—1,80 Ft, torma ne- mes 15—20 Ft, száraz bab 13— 24 Ft, szárított vöröshagyma 58 Ft. szárított f.-hagyma 10 dkg csomagolásban 6,60 Ft. téli alma piros fajta kilója 2,50—8,80 Ft, teher fajta 2—4,20 Ft, téli körte Bacsó fajta 3—3,50 Ft. dió héjas ;t5—21 Ft. dióbél csemege 60— 70 Ft. mandula héjas 13—18 Ft, mandulabél 70—80 Ft, mák 42 Ft, Szomöaron délben bensősé­ges ünnepség színhelye volt Egerben a megyéi tanács kis­tanácsterme: dr. Pápay Gyu­la, a megyei tanács vb-titeá- ra meleg szavak kíséretében osztotta ki az elmúlt évben .kezdeményezett megyei ön­kéntes tűzoltótestületek kö­zötti verseny díjait. Az ün­nepélyes aktuson megjelent dr. Pillák János alezredes, a Belügyminisztérium. Tűzren­dészet! Országos Parancsnok­ságának helyettes vezetője és Toronyul István alezredes, a BM Heves megyei Tűzrendé. <: szeti parancsnoka is. Dr. Pá- < pay Gyula értékelte a közel <; nyolcezer önkéntes tűzoltót f mozgósító megyei verseny je- < ientőségét és eredményeit, sí megállapította, hogy me­gyénkben ez az országosan is egyedül álló verseny pezsdí- tőleg hatott a megye önkén­tes tűzoltótestületeinek tevé­kenységére. A versenyben — a mintegy 103 önkéntes tűz­oltótestület között -— a me­gyei tanács végrehajtó bi­zottságéinak első diját, a tíz­ezer forintos pénzjutalmat az ecsédi önkéntes tűzoltótestü­let kapta. A második helye­zést az abasári, a harmadi­kat a szilvásváradi, a negye­diket a tamazsadányi, és az ötödik helyezést a besenyő­teleki önkéntes tűzoltótestü- leteknek adományozta, a me­gyei tanács vb-tikiéra. Dr. Pillék János alezredes végezetül átadta a belügy­miniszter kitüntetését — n Tűzrendé&zeti Érdemérem arany fokozatát — Pethes Istvánnak, a gyöngyösi járá­si tanács vb-elnökének áldo­zatos és eredményes tűzren­dészet) munkája elismerése­ként. ^WS^NA^WV/WWVNAAA^A^VVVSAAAAAAA/VN^W^VVVVVVNAAA/VVVVVVVVS^VV^, „Szertartás” — jó falatokért Szövetkezeti építők — a gyöngyösi KISZ-iakásokért Megyénkben először Gyón- I gyösön bontakozott ki a ! KISZ-lakásépítő akciója. AI Mátravidéki Építő- és Szak- < ipari Ktsz — mint kivitele- ; 7.ő — sokat segített a fiata- ; lóknak álmaik megvalósító-; sában. Hatvanegy lakás el-; készítése után a szövetkeze- ; tiek most további 86 építésé-; be kezdtek. l*éí er vásári segítség a vietnamiaknak A péíervásári Mezőgazda- sági Gépészképző Szakiskola, KISZ-szervezeténeik fiataljai elhatározták, hogy az intézet- 3 hez tartozó és a községi par-; kok rendezését, különféle < munkáit elvégzik. Munkájuk ‘ ellenértékét befizetik a, viet- « nami segélyszámlára Ä reflektor fényében ka­varog a hó. A falvak de­cemberi „mennyasszonyi ru­hájukban” készülnek a kará­csonyra. A reggel még vala­hol a kertek alatt kuporog, s a hajnali sötétséget csak né­hány portán fellobbanó tűz szelídíti. Makiáron állunk meg. Az. udvaron ég a villany, Sár­közi József a bokáig érő ha­vat takarítja, készíti a helyet a disznó vágáshoz. Bent a konyhában fazekak pöfékel­nek a tűzhelyen, alattuk ro­pog a gally. Odakint autó­zúgás hallatszik, megcsikor- dul az ajtó, szőke hajú kis­lány nyit be. Sárközi Judit­ka, szüleivel érkezett Feldeb- rőrőL — Hogy tudtál felébredni ilyen koránt — Már fél négykor feléb­redtem. Minden disznóölésnél itt vagyok nagyapáéknál. Látszik rajta „a hajnali nagy kaland” izgalma.,. Azért az első sivalkodásnái füléhez kapja a kezét. A fellobbanó szalma láng­ja bevilágítja a tornácot, a fazekakból páragőz verődik az ablakra, odakint tűzbe roskad a hó. Az egész család dolgozik, a fateknő lassan megtelik. A frissen porzsolt bőr szaga betölti a konyhát. Továbbindulunk. Andor- nakiályán már ébredező, vi­lágosság fogad. A Rákóczi utca 245. szám alatti házban fiatalasszony keveri az óriási üstben fővő hurkát. Az asszonyok a nagyítanál körül forgolódnak, odabent fürgén szaladnak a kések a fehérlő szalonnában. Barabás András a házigazda, körbe­jár a demizsonnal, A frissen sült tepertő után jóleső si­masággal csúszik a hazai bor. A böllér — Mészáros József — felgyűrt ingujjban ügyes­kedik, késsel a kezében ju­bilál: a mai napon a hatva­nadik disznót vágta. Ahogy végigmegyünk a fa­lun, a vasrácsos fakerítéses udvarokon itt is, ott is füst­csík kígyózik az ég felé a hó­esésben: folyik a hagyomá­nyos decemberi „szertartás” •— a jó falatokért, tsz) Üzletemberek — Szabadságom alatt nagy üzlet ütött be: a biztositól társaság. 50 ezer frankot fi­zetett nekem a tűz okozta károk, fejében.-*• Én is kaptam 100 ezer frankot, az árvíz miatt. — Ez igen! És mondja, hogyan kell árvizet csi­nálni? 1969. december 31., vasárnap A Nap kél: 7.39, nyugszik: 15.55 órakor A Hóid kél: 13.46, nyugszik: 5.37 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon IZIDOR nevű, kedves olvasóinkat* SZERKESZTŐSÉGI KÖZLEMÉNY Közöljük kedves Olvasó­inkkal, hogy 1969. december 23-i számunkhoz 1970-es évi, többszínnyomású Népújság falinaptárt mellékelünk Madrigál-est Egerben A „Röpülj Páva” közép­döntőn nagy sikert aratott Egri ÁFÉSZ kamarakórusa december 22-én, hétfőn este, 6 órakor nagyszabású kará­csonyi madrigál-estet rendez a MÉSZÖV-székház kultúr­termében. Műsorukban H. Isaac, Hasslar, Castoldi, Arcodéit, Lassus és Palestrina- madri­gáljait adják elő. Vezényel: Vloskovszky Vince. Izidor, 'melynek eredetű görög alakja „Isidoras” aolt, az egyetlen. személyneveink közül> amely egyip­tomi istenségnek állított emléket. Ebben a névben Isis egyiptomi isienasszony neve rejtőzik, a görög „doron” szó pedig ^ „cjáéndéh”-ot jelent, így a névnek „Isis ajándéka’*' az értelme,, le 25 éve, 1944. december 21-én ült össze Debrecenben az Ideiglenes Nemzett Kormány. Az ország keleti ré­szének felszabadulása után a városok és nagyközségek lakói nemzeti bizottságokat választottak, és üzemi bi- •zőttságok alakultak. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés a debreceni kollégium történelmi emlékeket idéző épü­letében ülésezett. 2Zn tagja közül 72 kommunista, 57 kisgazda, 35 szociáldemokrata, 12 nemzeti parasztpár ti volt. Ezeken kívül képviseletet kaptak a szakszerveze­tek és több kisebb pert is. Az ideiglenes Nemzeti Kormányt a. debreceni nemzetgyűlés választotta. Elnö­ke Dalnoki Miklós Béla, vezérezredes lett. A nemzet- gyűlés az 1945 őszén tartott választásokig működött• Időjárás: Várható időjárás ma estig: főként északon felhőzet., már kevesebb helyen havazással. Sokfelé erős. helyen­ként viharos, északi, északkeleti szél, csak lassan mér­séklődik. Várható legmagasabb- nappali hőmérséklet vasárnap mínusz 5— mínusz 10 fok. között, <MTI> h A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JÄNOS. — Kladla a Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: TÖTH JÖZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. (Pf : 23.) Telefon: 12-68.. 12-73.. 20-29.. 24-44. Gyöngyös: 16-1)7. Terjeszti a Magyar Posta- Wofizetési <lí| egy bóf*; ti,—Ft, Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Index: 20 062. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utca 4. szám* Igazgató: I«árosé* Józsefe

Next

/
Oldalképek
Tartalom