Népújság, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-03 / 280. szám

Pedagóguséi et:

Hol érték a diploma?

Évről évre nem kevés pedagógus akad, aki kezében a friss diplomával „megtagadja-’ a választott pályát, s falu helyett városban, alkalmazottként próbál jobb életkörülményeket teremteni maga és családja számára.

Ez a jelenség sajnos, nem egyedi, nem is csökkenő mértékű. Ízelítőül csak egy beszédes mutatót. Az egri főiskolán cti elmúlt tanén végén diplomát szerzett . hallgatóknak több mint huszonhét százaléka mondott búcsút a választott hivatásnak.

És ha már a számoknál tartunk, nem érdektelen még egy adatot említeni. Egy hallgató négyéves képzési költségei meghaladják a negyvenötezer forintot. Ennyit áldoz az állam, eny- nyit áldozunk mindannyian a felnövekvő nemzedékek jövőjéért. A végzett hallgatók közel egyharmada azonban borzong a falutól, s inkább búcsút mond a hivatásszabta pályának, mint hogy vállalja a küldetés nehézségeit.

Az okok után „nyomozva” mint legilletékesebbeket, őket kérdeztem.

Falun elhalnak az ambíciók?

Hegyi Péter negyedéves magyar—rajz szakos hallgató városból — Miskolcról — került a főiskolára. Nyíltan mondja: őt is a város vonzza, nem szeretne, falura menni tanítani:

— Középiskolás korom óta rajzolok, a diploma megszerzése után tervezem, hogy továbbtanulok, mert úgy érzem, a festészet, a grafika az élethivatásom. Falun nincs képzőművészeti élet, nem találkozhatok kollégáimmal, nem cserélhetünk gondolatokat, nincs bizto- sitva a továbbképzésem. Tudom, hogy a falu visszahúzna, ínért — és ezt néprajzi gyűjtések során tapasztaltam —, kisközségeinkben nagyon kevés a szellemi igényekkel is törődő ember, ott mindenkit a napi gondok, a kenyérkereset apró-cseprő vívódásai kötnek le. Ilyen környezetben úgy érzem: elhatnának ambícióim, és élhetnék hamis illúziókban, mert nem járhattam meg az álmok felé vezető utat.

— S ha kezdeményezne szellemi pezsgést?

— Őszintén válaszolok: először is: egy fecske nem csinál nyarat, másodszor sosem kapnám vissza azt az energiát eredményben, amit a tenni akarásba fektettem.

— Mit tesz, ha nem sikerül városi állást keríteni?

— Ha lenne protekcióm mert sokszor ez a döntő —,. ez nem lenne gond. De nincs! Ha nem kapok városi állást, lemondok a tanári pályáról, elmegyek vállalathoz dekoratőrnek, vagy valahová grafikusnak.

„A sár jelképes is"

Ezzel a mondattal lep meg a budapesti Harsányi Judit negyedéves orosz—ének szakos hallgató. És érvekkel indokol.

— Nem becsülöm le a falut, nincs bennem a városiak egy részének sznobizű lekicsinyléséből semmi. Csak azt mondom el, amit láttam, amit tapasztaltam. Ma még nagyon sok faluban egyetlen kultúráéig a kocsma. Majd mindenütt van művelődési ház, de ezek egy része olyan állapotban van, hogy oda igényes pedagógus nem menne el szórakozni. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a művészeti munka a legtöbb helyen csak papíron dokumentált valami. Menjek moziba? Amint hallom már „praktizáló” kollégáimtól: inkább lemondanak a

filmművészet nyújtotta örömökről, mintsem vagy a hangot keressék, vagy az elmosódott képeket azonosítsák.

Hasonlóan vélekedik a szintén budapesti Cziffra Mária magyar—történelem szakos is. Lovász Erzsébet, aki földrajz—rajz szakon szerez a jövő évben diplomát, hevesi, ő újabb gondokról tájékoztat:

— Nagyon sok a féltékeny, de képesítés nélküli pedagógus, nem mindenütt fogadják szívesen az érkező fiatalt, aki reformokat szeretne. Egyébként is óriási a különbség a városi és a falusi gyerekek értelmi szintje között. Azt hiszem, sok falusi tanár elkényelmese- dik, csak rutinmunkát végez. A szervzett továbbképzés sosem tudja helyettesíteni az önművelést. A fiatal pedagógus szinte berobban ebbe a környezetbe, s a gránátszilánkok legtöbbször őt érik. {

Forint

és lakáshiány

Az utolsó éves tanárjelöltek nyíltan beszélnek más, egészen konkrét dolgokról

is. Ezek közül a legégetőbb a fizetés.

Gondolataikból válogattam a legjellemzőbbeket:

— Nemrég írt egy falun tanító barátnőm. Ketten hatszázért laknak egy szobában. Most a házinéni még egy lakót akar melléjük tenni. Hogy lehet ezt fizetni 1200 forintos kezdő fizetésből.

— Illetményföld? Igen, csak ehhez is szerencse kell. A nővérexnék ez évben száz forint tiszta haszonnal gyarapodtak, mert éppen a legrosszabb területet kapták. Mi, lányok, egyébként sem értünk a földműveléshez. Azt hiszem, a tanár feladata a jó óravezetést gyakorolni, nem pedig kapálnú Miért nem lehet ezt a hozzájárulást havi fix összegben adni a falusi pedagógusoknak?

— Sok ismerősöm nem pályázott meg állást, hanem elment városba alkalmazottnak. Az egyik barátnőm egy éve laboráns és már 2000 forintot keres.

— Nemcsak a házaspároknak, de a kezdő magányos tanároknak is kellene biztosítani falun szolgálati szobát. Így nőne a kedv, kevesebb lenne a városhoz von zódó.

— Egy lány dupla áldó zatot vállal, amikor falura megy. Egy orvos, egy ag- ronómus, esetleg egy szál megrögzötten agglegény kolléga. Ilyen körülmények között nehfz kulturált társra találni.

★

Íme a számadatok mögötti őszinte indulatok. Ügy érzem, nyíltságukon felszínesség lenne megütközni, s a hivatás szeretetére hivatkozva korholó mondatokat kanya^ rítani. Felszínesség lenne, mert természetes emberi igény a kulturált élet vágya, s az is tény. hogy ehhez, különösen falun — ahol a fiatal pedagógusokat kivéve minden rétegnek anyagilag alapozott a sorsa — pénz. pénz kellene. Felszínesség lenne nyersen korholni, de megütközni azért lehet a négy év előtti hivatásérzetre, a felvételi bizottság előtt elhangzott hitvalló szavakra, emlékeztetni kell a tudás- szomjas falusi gyerekekre, a sok szempontból még mindig mgváltásra váró falura. Igényeik érthetők, mégis, mert küldetést, nemes misz- sziót vállalnak, s ezért joggal várnak nemcsak szép szavakat, hanem hathatós segítséget, gondmentesebb életkörülményeket.

Ha megkapnák, a pillanatnyi áldozat busásan kamatozna a jövő nemzedék szó-'; mára...

Pécsi István

Uj cégtáblát festenek...

Egyesült « Hyn^tif-biÜiki os a Iflslls*«!

Ál la he 1 lírai d«- ss xala wljj

A csemetétől a végtermékig — Szakiskola a Mátrában Milliók — béremelésre

Egyesült a Nyugat-bükki és a Mátrai Állami Erdőgazdaság, 1970. január elsejétől új cégtábla kerül az egri Kossuth Lajos utcai erdészeti székház falára: „Mátrai Erdö- és Fafeldolgozó Gazdaság’. (A névadók mostohán és érdemtelenül bántak el a Bükk- kel... !) A két gazdaság már korábban is tevékenykedett egy név alatt, mint nemzeti vállalat, így nem meglepő és nem is új ez a most induló házasság, amelynek létrehozását gazdasági szükségszerűség indokolta. Az egyesített gazdaság területe 100 000 hektár, ipari létesítményeinek a száma pedig most már meghaladja a húszat.

Az átszervezéssel kapcsolatos problémákról kérdeztük Tídamkó Józsefet, a Nyugat- bükki Állami Erdőgazdaság Igazgatóját, aki az egyesítés után is az igazgatói tisztet tölti majd be.

— Milyen gazdasági érdekek tették szükségessé a két gazdaság egyesítését?

— Többről van szó, mint két erdőgazdaság puszta és formális egyesítéséről. Azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy a fafeldolgozás visszatérhet „családi körbe”, az erdőigazdálkodás termelési kereteibe. Korábban mesterségesen leválasztották, elkülönítették tőlünk a faipart, s ez állandó feszültségek és ellentmondások forrása lett. Január elejétől hozzánk tartozik a petőfibányai fatelep, a gyöngyösi parkettgyár, a felnémeti fűrészüzem. Termelési tevékenységünk kiterjed majd az erdőneveléstől, a csemetétől az érett negyedek kitermeléséig, s a fafeldolgozás fázisain a végtermékekig.

—. Minden átszervezés embereket érint, óhatatlanul szorongást vagy félelemérzetet vált ki, önérzeteket sért és horzsol sebesre egy-egy szó, döntés. Mit tettek azért,

hogy a két gazdaság egyesítését e tekintetbén mind kevesebb hibaszázalék kísérje?

— Mindent a „kollektív bölcsességre” alapoztunk, őszintén, nyíltan beszéltünk, semmit el .nem titkoltunk, sőt javaslatokat kértünk: ki hogyan javasolja az átszervezés lebonyolítását, milyen szervezeti felépítést javosol stij. 14 variánsból szerkesztettük meg végül is a 15-iket, gazdaságunk új „alkotmányát” .. Létbizonytalanságba senki sem került. Biztosítottunk helyet a központban, a Mátra- füreden szervezendő szakiskolánkban, vagy a parketta- gyárban. Természetesen nem dönthettünk minden esetben az egyéni kívánságok szerint, de arra vigyáztunk, hogy anyagi helyzetén senkinek ne rontsunk. Sőt, továbbra is javítani akarunk. Alkalmazotti

állományban liáromnegy d millió, a fizikai munkásak kategóriájában pedig másj l millió forint áll rendelkczésünkre, a bérek javításán. Megfelelő lakásokról is gondoskodunk, erre ugyani . ,k megvan a kellő anyagi erőnk. A lakáskérdést persze r.e x oldhatjuk meg egyik napról x másikra, s addig naponta utazni kell 100 embernek Gyöngyös és Eger között. Mindent igyekszünk megtenni, hogy a változás nehézségein átsegítsük, az embereket, hogy indulásunk biztonságos legyen, s mindenki kedvvel dolgozhasson — mondotta be. fejezésül Adamkó József a Nyugat-bükki Állami Erdő- gazdaság, pontosabban, 1970. január elsejétől, a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság igazgatója.

(pataky)

SPORTOLÓ FÉRFI

— Sokat sportolok én, doktor úr. Minden futballmeccsen ott vagyok és teljes erővel biztatom a csapatot.

(A Weltwoche-karikatúrája.)

'sssss/fssssj,ssfs/ssfssss/ssssssssssssssssssss/s/s//jtfs/'sssssss/'s'/sssssssssssssssss/ssssss/ssj's/sssssssssssssss/sssssss/sssfssssss/sss;/s*sssssssssss/rsrss/f//ssssssss/sssssssssssssssss-sss/'sssssssssfsssssrsss'

Tóth Sándor:

Á9H9. december 3,, szerda

11. Irány Becs!

(Befejező rész.)

1945. március 16-án a dunántúli arcvonal teljes kiterjedésében támadásba mentek át a szovjet csapatok, aminek célja hazánk felszabadításának befejezése és Becs elfoglalása volt. A főhadiszállás utasítása értelmében, a fő- csapást Székesfehérvár, Pápa, Sopron, Bécs irányába kellett mérni a „Dél” hadseregcsoport erőinek zömét kitevő 6. SIS páncélos és 6. hadseregre. Tolbuhin marsall a 3. Ukrán Front parancsnoka azt tervezte, hogy a két hadsereg fő erőit Székesfehérvártól délnyugatra bekeríti és megsemmisíti, utána kifejleszti a támadást a megadott irányba.

A német csapatok kezdetben nagyon szívósan védekeztek. Hitler először azt követelte tőlük, hogy ellencsapással zúzzák szét a 3. Ukrán Front támadó erőit, Gu- derian vezérkari főnök pedig kijelentette: „Székesfehérvár és Tatabánya a védelem két sarkköve, amelyet tartani kell!” A heves ellenállás lassította ugyan a szovjet előnyomulást, de megállítani vagy visszavetni nem volt képes, ez a feladat meghaladta a német hadosztályok erejét. Guderian hiába fenyegetőzött, hogy „ez a nehézkesség és pongyolaság felháborítja a Führert,” a kezdeti heves ellenállás, a bekerítéstől való félelem miatt, fokozatosan visszavonulássá változott.

Március 21-re a Velenceitó és a Balaton közötti térségben harcoló német csoportosítást Bér hi da* Székesfehérvár. Szabadbattyán, Pol- gárdi és Balatonfőkajár körzetében „zsákba” szorították a szovjet csapatok. A 6. SS

páncélos hadsereg erőinek nagy része a Fűzfőnél nyitva maradt 2 kilométer széles folyosón, véres harcok és nagy veszteségek órán kimenekült a gyűrűből, de a 6. hadsereg bekerítésben maradt.

A visszavonulás alatt és miatt nagyon zavarossá vált

a helyzet. A csapatok fegyvert és felszerelést hátrahagyva menekültek. A két német hadsereg között megszakadt a közvetlen összeköttetés. Balek tábornok, a 6. hadsereg parancsnoka március 22-én így jellemezte az állapotokat Wöhlernék, a „Dél” hadseregcsoport parancsnokának: „A hadsereg a katasztrófa Szélén áll. Életének egyik legrosszabb szituációjába került.” Válaszként megkapta Hitler parancsát: „Egy lépést sem hátra!” Másnap a 4. gárda hadsereg felszabadította Székesfehérvárt, a 6. gárda harckocsi hadsereg Veszprémet, a 9. gárda hadsereg Várpalotát, a 26. hadsereg pedig Balatonkenesét. Ezek a sikerek megpecsételték a 6. német hadsereg 6orsát. Balcek Sepp Dietrich, a 6. SS páncélos hadsereg parancsnokát kérte: szabadítsa ki csapatait a bekerítésből. Dietrich erre nem

vállalkozott. Mint mondotta: „arcvonalán több hézag tátong ... nemsokára 'képtelen lesz a Pápa irányába kibontakozó csapást feltartóztatni.”

A nyolc napi kétségbeesetten védekező balatoni ellenséges csoportosítás a harcokban szétszóródott, összekeveredett, s rendezetlen futásban keresett menedéket. Teljesen megszűnt a felső vezetés. A hadosztályparancsnokok összes erőfeszítése egy célt szolgált: összetartani a csapatokat és biztosítani a visszavonulás lehetőségét Ausztriába. Balek tábornok Ismételten jelentette: ..csapatai már nem úgy harcolnak mint kellene. Sokan azt mondják, a háború már így is, úgy is elveszett és nem akarnak nem sokkal a befejezése előtt'elesni.” Felbomlottak az elit SS hadosztályok is. Guderian megállapította. hogy az elfogott menekülők 75 százaléka SS-kato- na. s Dietrichet súlyos szemrehányásokkal illette hadosztályainak magatartása, meglazult fegyelme miatt.

De már minden hiába volt. A menekülők között nem lehetett rendet teremteni. Katasztrofálissá vált az üzem- anyaghiány. a maradék készleteket tábornokok felügyelete alatt osztották szét, hogy a csapatok közötti összetűzéseket megakadályozzák. A katonákat csupán akkor lehetett harcba vinni, ha az a visszavonulás feltételeinek megteremtéséért folyt.

Március 25-én felszabadult Pápa. 28-án pedig a 2. Ukrán Front 46. hadserege, miután több napos harcban megtörte az Esztergom—Tata körzetében védekező nagyobb ellenséges csoportosítás ellenállását, befejezte Komárom és Győr megtisztítását. Ezen a napon a szovjet csapatok több ponton átkeltek a Rábán. amely a németek utolsó védelmi vonala volt az osztrák—magyar határ előtt.

A szovjet csapatok ellenállhatatlan lendülettel törtek előre. A 46. hadsereg Mosonmagyaróvár, a 4. gárda hadsereg Sopron, a 9. gárda és a 8. gárda, harckocsi had;

////////////

sereg Kőszeg, a 26. hadsereg Szombathely, a 27. hadsereg pedig Zalaegerszeg felé támadott. Mámus 29-én bekapcsolódott a támadásba az 57. hadsereg és az 1. bolgár hadsereg is. Muraszombat felé mérve csapást.

Ezen a napon Guderian azt követelte, hogy a német csapatok szilárdan tartsák meg az osztrák—magyar határon kiépített védelmi állásokat. „Itt mór nem Magyarországról, az olajvidékről, hanem a birodalom határairól van szó!” — mondotta.

Figyelmeztetése azonban nem változtathatott az események menetén. Amikor elhangzott. már felszabadult Szombathely és Kőszeg, s ezt követően nem sokáig váratott magára a teljes vereség. Március 30-án felszabadult Zalaegerszeg, s a szovjet csapatok több helyen átlépték az osztrák határt.

Másnap késő este megkezdődött Sopron megtisztítása, s április 1-én reggelre a város felszabadult. Április 4-én Nemesmedvesnél az utolsó hitlerista megszállókat is kiűzték hazánk területéről.

Ezen a napon a szovjet Tájékoztatási Iroda jelentette: „A március 16. — április 4. közti időben végrehajtott előretörés következtében a 2. és 3. Ukrán Front csapatai befejezték Magyar- ország egész területének felszabadítását a német megszállóktól.”

Ez a rövid közlemény zárta le azt a fél esztendeig tartó hősi harcot, amelyet szovjet, bolgár, jugoszláv és román katonák, magyar partizánok ép önkéntesek vívtak hazánk földjén a fasiszta iga lerázásáért, a szabad, független, demokratikus Magyarországért. Tíz- és tízezrek áldozták életüket ebben a harcban, amely a magyarság legjobbjainak évszázados álmát váltotta valóra. Népünk kegyelettel ápolja e hősök emlékét, s egy negyedszázados építőmunka eredményeid vei bizonyítja: áldozatiig

nem volt hiába,