Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-13 / 263. szám

UJtiö. november 13., csütörtök A i\ap kél: tí.45. nyugszik: 16.11 órakor A Hold kél: 11.15, nyugszik: 18.41 órakor Szeretette) köszöntjük névnapjukon SZILVIA nevű kedves olvasóinkat! SZILVIA új név naptárunkban, 1967-ben azoruuUu ki e nap éléről Szaniszlot, Latin eredetű és jelentése, erdőkedvelő, töu EVE. 1819. november l3-an születeti himoúy ■‘Dániel, jogtanár és költő. Tanulmányait Debrecenben végezte, 1846-tól Pesten ügyvéd. A márciusi ifjúság egyik vezetője, Jókai és Petőfi barátja. A miniszteri fogalmazó, Kossuth felhívására a népfelkelés egyi- szervezője lett. 1849-ben a kormány hivatalos lapja, a Közlöny szerkesztője. A szabadságharc bukása után ügyvédi diplomáját elvették, és csak 1852-ben kapta vissza. Ezután mint ügyvéd és hírlapíró működöt■. majd 1863-ban a sárospataki főiskolán tanár, irodai- milag rendkívül képzett ember volt, X 1 rr m r r Időjárás: Varható időjárás ma esá§: időnként borultságig növekvő felhőzet. Elénk, időnként erős délnyugati nyugati szél. A nappali felmelegedés kissé gyengül, de még enyhe marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 12—17 fok között. (MTI) Via: Uiést tart a KISZ megyei végrehajtó bizottsága Ma délelőtt Kgerberi ülést tart a KISZ Heves megyei vegreha.it«» bizottsága. Cseh Istvánnak, a megyei KIS/.- bizottság titkárának előter­jesztése alapján az úttörő­csapatokban tevékenykedő ifivezetök munkáját, majd a KISZ-bizottság kultúr-, illet­ve sporttelclösének előter­jesztése után a megye K1S2- szervezeteinek és -bizottsá­gainak Jövő évi kulturális és sportfeladatait vitatják meg. Végezetül meghallgatták Németh Lászlónak, a megyei. KISZ-bizottság titkárának tájékoztatóját a Tanácsköz­társaság jubileumi ünnepsé­geinek tapasztalataim' Több cipó SzGmbötheJyiol Az inényfiknels megfelelűcn nö­velj termelését a szombathelyt cipőgyár. Az üzemberj» elkészül­tek az öl; évre. szóló fejlesztési tervek, amelyek megvalósítására 115 millió forint középlejáratú hiteit vesznek fel. Jövőre a kör­mendi üzemegysegükben újabb két műszakos tüzőrészleg kezdi meg a munkát, s ezzel félmillió pár .cipővel növelik a termelést. Öriszentpéteren megkezdték egy uj gyarreszleg építését, amely­ben a tervek szerint 1970 végén indul a termelés. A szombathe­lyi gyár a negyedik ötéves terv időszakában új szárnnyal bővül. A gyár a jelenlegi mintegy négy és fél millió pár cipő he­lyett 1974-ben hétmillió pár láb­belit készít, s jelenlegi 4l0U-as munkáslétszáma ötezerre emel­kedik. Szociális beruházásra öt­millió forintot fordítanak, ebből az összegből korszeréi öltöző és fürdő épül a szombathelyi üzem­ben. PI ACI A Szövetkezetek Heves megyei Értékesítési Központidnak tájé­koztatása szerint megyénkben ma a piaci árak a következő­képpen alakulnak: Étkezési burgonya, Gül, kilója 3,50 Fi, rózsa 3,20 Ft. Ella 2,70 Ft, egyéb sárga és fehér húsú 2,20 Ft. vöröshagyma 4—4.80 Ft, vöröshagyma 2 kg-os necczsák- ban 10,80 Ft. fokhagyma egysé­gesen 26 Ft, fejes káposzta 1.40—1.70 Ft. petrezselyemgyö­kér 4,40—5,40 Ft, zeller­gumó 3,80—4,80 Ft, sárgarépa t.00—2,20 Ft, karalábé, kék 1,30 -1,00 Ft, kelkáposzta 2,20—2,50 Ft, karfiol 2,70—4,30 Ft, zöld­paprika 4-7 Ft, cékla 1,80—2,20 Ft, téli alma, piros fajta 2,20- 630 Ft, téli alma, fehér fajta. 1,30—4,20 Ft, teli körte, neme;; rajta 4,70—5,50 Ft, birs 1,80—2,20 Ft, dió, héjas 13—10 Ft, mandu­la, héjas 13—18 Ft, száraz bab 12—22 Ft, lencse 28—32 Ft, mák 40 Ft, sütőtök 1,20—1,50 Ft, tor­ma 12—15. Ft, tojás, darabja 1,60 —2 Ft, szárított vöröshagyma 50 Ft, szárított vöröshagyma, 10. dkg, tasakban 0,00 Ft. snniMEnns, r Uj cserépgyár épül Egerben m m Megyeszerte sok az épít­kezés. Nap mint nap új épü­letek falait húzzák fel a kő­művesek. Sajnos, kevés a cserép, pedig nagyon sokra lenne szükség. Beköszöntött az őszi. nyirkos, csapadékos időjárás, s a cseréphiány miatt sok helyen a felhúzott falakat nem tudják tető alá tenni. A cserephiányról érdek­lődtünk az egri I-es számú téglagyárban, ahol az éves terv teljesítése 145 ezer cse­réppel várat magára. De mi ennek az oka? Mint Kaknics László mű­vezető elmondotta, a tava szí fagyok miatt később kezdték el a gyártást. A nyár folyamán pedig lebon­tottak két 55 ezres cserép- szánt, így nincs elegendő tá­rolóterük az áru elhelyezé­sére. mert az új cserépgyár építéséhez helyet kellett biztosítani. A legnagyobb problémát azonban a mun­kaerőhiány, az állandó fluk­tuáció okozza. Jelenleg 108 fizikai dolgo­zót foglalkoztatnak, de még legalább 30 emberre lenne szükség a folyamatos ter­meléshez. Igaz. a dolgozók nehéz fizikai munkát végez­nemtörődómseg, a közöm­bösség, sorozatosak az iga­zolatlan mulasztások. Ez is hozzájárul, hogy Egerben kevés a cserép. Pedig a munkások minden segítsé­get, támogatást megkapnak, a szociális körülmények most már megfelelőek. Már­ciusban adták át a gvár te­rületén azt az új épületei, amelyben korszerű ebédlő, öltözők, fürdők, húszszemé­lyes munkásszálló és orvosi rendelő áll a dolgozók ren­delkezésére. Sokan megijed­nek a kezdeti nehézségektől, és-ezért otthagyják a gyárat. Pedig kitartó munkával, megfelelő akarattal jó ered ményt lehetne elérni, és ak­itől- nem lennének nehézsc gek a tervteljesítés körül. A művezető bizakodva mondotta, hogy a gondokon feltétlen javítani fog az ú i cserépgyár. amelynek az építését szeptember 1-én kezdték el. így tovább ja­vadnak majd a ímtnkakörül- mények, az új gyárban kor­szerű technológiával. több cserepei fosnak gyártani. íin. k.) Í j ra in í*í;í ii cl 11 K a in ű t rágya si.ú i I í tás Mi okozta a lemaradást?’ nek, azonban gyakori II emelem Jenő, meggyőztelek nekemoan igazat» November első napjaiban a kereskedelmi szerveknél több mezőgazdasági üzem rekla­málta az elmaradt műtrágya­szállítmányokat. Az MTI munkatársa az Agrotröszt il­letékeseitől kérdezte meg. mi okozta a késéseket? A trösztnél elmondtak, hogy október végéig az el­múlt évinél 460 ezer tonná­val több talajerőpótló anyag­hoz jutottak a nagyüzemek. A kedvező időjárás miatt az elmúlt hetekben változatla­nul nagy volt az érdeklődés a műtrágya iránt. Az ellátás­nál azonban most nem a foszfor- és a káliumműtrágya évek óta tapasztalt kisebb mértékű hiánya okozott fenn­akadást, hanem az, hogy a termelőkhöz még a rendel­kezésre álló készleteket sem tudták eljuttatni. Az elmúlt 35—25 napban ugyanis a vas­út képtelen volt kocsikat ad­ni a műtrágya fuvarozásához és emiatt a gyárakban rend­kívüli mértékben összetorló­dott a vegyianyag. Október 25-én például kénytelenek voltak leállítani a Budapesti Vegyiművek. szuperfoszfát- üzemét, mert megtelt a gyár Tanya- korszert! s ütés Kápolnáin A kápolnai Alkotmány Termelőszövetkezet géppark­ja évről évre gyarapodik. Az idén már a különböző talaj­művelő eszközök mellett 17 traktor, 3 teherautó és 4 kombájn segítette a tagok munkáját. A javító és karbantartó munkát sok esetben nem megfelelő körülmények kö­zött végezték a szerelők. &z évben mintegy 600 ezer fo­rintos költséggel új gépmű­helyt építettek és a megle­vőt is korszerűsítették. Az új műhelyben kezdik meg a téli gépjavítási munkákat. Ugyancsak inast koszukéi u tanyaközpont vízhálózata is, amelyre 380 ezer forintot fordítottak. Az állatállomány növekedésével szükségessé vált új takarmányőrlő vá­sárlása is. Erre mintegy 180 ezer forintot költöttek a ká­polnai nagyüzemi gazdaság­ban. A több mint egymilliós beruházással jelentős mér­tékben korszerűsítették így a termelőszövetkezet tanya- iközponi jói. 1SZ) A forradalmi műszakok eredménye: Rekord a Hatvani Cukorgyárban A Nagy Októbert Szocialis­ta Forradalom, valamint ha­zánk felszabadulásának 28. évfordulója tiszteletére a Hatvani Cukorgyár dolgozót november 1-tól 10-ig forra­dalmi dekádat szerveztek. A kezdeményezés célja az volt, hogy a rábízott feladatot mindenki legjobb tudása és igyekezete szerint lássa el. Ha nehézség, vagy soron kí­vüli munka akadt, a szocia­lista brigádtagok szívesen se­gítettek. A közös összefogás eredménye az lett, hogy a forradalmi műszakok során új rekordot ért el a Hatvani Cukorgyár. Naponként: átla­gosan 305,2 vagon répát-dől Míhtodih generáció A huszadik esztendős■ Du­naújvárosban jelentkezett a második generáció, Tóth Zol­tán vasműves lakatos fele­ségének újszülött kisleánya, Tünde személyében. Tóth Zoltán felesége, Sárközi Er­zsébet ugyanis 1951. április 14-én már az új városban született, s 1968. ápriliséban kötött házasságot. Kétnapos műszaki szeminárium Öndtekcf, tanácskozást; rendez Gyöngyösön a Híradás technikai Tudományos Egyesület, és az Egyesült Izzó ma és holnap a Félvezető- és Gépgyárban. A félvezető eszközök vizsgálati módszereiről cserélik ki tapasztalataikat nemcsak a gyártás, hanem a különböző ku­tató és tjudományos intézmények szakemberei is. A műszaki szemináriumra több mini 100 meghívottat várnak. goztak fel és az előirányzat­hoz képest ez 112,9 százalékos tervteljesítésnek felel meg. A kedvező időjárás követ­keztében a répa cukortartal­ma az átlagosnál több. Kü­lönösen a cukorf őzöknek, akadt nagyon sok dolguk, ám derekasan helytálltak. De a gyár egész kollektívá­jának köszönhető, hogy na­ponként 40.5 yagon cukrot raktároztak el. ^ Mem fog fájni! Nem fog fájni? Sokan kérdezik a fogorvostól, ami­kor belépnek a rendelőbe iugíümésrc, vagy -húzásra. A válasz mnidig megnyug­tató, de a legjobb az volna, ha sohasem kellene ki­nyitni a rendelő ajtaját. Az idén is megrendezték a fo­gászati hónapot, remélve, bogy sok olyan is felkeresi majd a szakorvost, akinél esetleg egy hónap múlva már késő lenue. Képün­kön dr. Kovách György szakfőorvos a rendelőben, (Foto: Kiss Bela/J 18 000 tonna befogadóképes­ségű érlelőtárolója, és az újabb tételek befogadására már nem volt hely. Az üzen; gépei ezért nyolc-tíz napig vesztegeltek. A kocsiellátásban csak az utóbbi két-három nap hozol; javulást úgy. hogy a vegyi­művek készletei 16 000 ton nára csökkentek és nagyobb erővel indult meg ismét a termelés. A gyár — az Agro­tröszt ötnapos szállítási elő­re jelzése alapján. — az árut közvetlenül a vásárló címére adja fel. így remény van ar­ra, hogy — amennyiben za­vartalanná válik a vasúti fu­varozás — néhány napon be­lül a termelők átvehetik az anyagot A szállítás akadozása kü­lönben nehézségeket okozott a Péti Nitrogénművekben j.s, ahol november első napjai­ban több ezer tonnányi mű­trágya várt elszállításra. Az Agrotröszt a nehéz helyzeten úgy igyekezett se­gíteni, hogy esetenként meg­szervezte a közúti szállítást. Azonban a teherautó-fuvaro­zó vállalatok kapacitását is lekötötte az őszi csúcsforga­lom, ezért az akció nem min­denhol járt eredménnyel. A műtrágyaszállításoknál az év hátra levő heteiben javulás­ra számítanak az illetékesek. (MTI) Szövetkezeti tanműhely ~ egri asztalosoknak Az Egri Asztalos es Kár­pitos Ktsz, régi munkaerő­gondjain az eddiginél foko­zottabb tanulóképzéssel pró­bál enyhíteni. Az idei ősz­szel, minden előzőnél több fiatalt szerződtettek a szö­vetkezetben, s a tizenkét szakmunkás jelölt szamára a lehetőségekből telhetőén, liorszerű tanműhelyt is be­rendeztek. A ktsz-ben solcat várnak az „utánpótlástól". Csonkítás Hihetetlen dolgomra ké­pes a statisztika. Még cson­kításra is! Olvasom egy- helyütt, hogy a magánhá- zaknál levő kis konyha- kertekre — JÍertenkéntl: — 2.97 fő jut. Először avrtc gondoltam: a 3 századnyi hiányt az mutatja, hogy a három ember közül csak kettőnél van kerti szer­szám. de elvetettem, a gon­dolatot. Itt főről van sáp Hiányos főről. Bizonyárára harmadik ember fején nem volt kalap — vagy haj sem? ... Vagy a harmadik­nak nincs meg a nyolc ál­talánosa? Lehet, bár nem valószínű. Rettegek a gondolattól ezek után, ha egyszer ilyen statisztikát találok: a tég­lagyárak átlag termetese nyomán Magyarországofi (hetenkint) egy főre két tégla esik.,. f G) „iSűségszaru" Petotibányán Kéf rendkívüli és egy egyszerű négyes... A lotto 45. játékhétén, el­repülve Petőfibánya fölött Fortuna istenasszony, úgy gondolta, hogy enged a sze­szélyének, s ide zúdította bő­ségszaruja tartalmát. Az eredmény meglepő volt. Csak a „nagyokat” nézve: három négyes találat született Pető- íibányán azon a héten. Az egyik nyertes — nem járult hozzá nevének közlé­séhez — egymaga két négyes találatot, három hármast es — huszonegy kettes találatai ért el. Huszonhét, szelvénnyel játszik minden héten. A 45.- en csupán egy szelvénye nem nyert... A harmadik négyes találat tulajdonosa már Ital esztendeje lelkes lottózó. Ki­sebb találatok után végre megszületett szorgalmánál gyümölcse. A négyes talála­tukért 63 559 forintot fizetlek ki. A megyei kórház és ren­delőintézet igazgatósága, szakszervezeti tanácsa, or­vosi kara és minden dol­gozója mély megrendülés­sel tudatja, hogy Or. UENOIUK F.t l.A rendelői ntézeti belgyógyász főorvos' 44 éves korában el­hunyt. A szeretett munka társ temetése november ho 14-én pénteken du. fél I órakor lesz a Hatvani-le­met« halottasházából. ». 'Vk-Magyar szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAFF JANOS. — Kiadja a Heves megyei lapkiadó, Vállalat “'JttSelőB kiadói TÓTH JÓZSEF. —Szerkesztőseg és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. (Ff.: 23.) Telefon: 12-63., I2-7S., 20-29., 24-44. Gyöngyös: 18-87. Terjeszti a Magyar Fosta.-- -J- -’^ ^*pá4uira-;«.v>^lHp.'iAi(fTrp^ctő-4üinncly postahivatalnál -cg kézbesítőnél. Index: 20 062, Heves-megyei-Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utat 4. síé« iíjazsató; dMarosán Józsáf.

Next

/
Oldalképek
Tartalom