Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-07 / 259. szám

A Tiba-hegy alján állt egykor a TTE menedékháza... Az elmúlt vasárnap ben­sőséges ünnepség zajlott le a Tiba-hegy aljában: em­léktáblával jelölték meg azt a helyet, ahol valamikor a Természetbarátok Turista .'•Egyesülete egri csoportjának menedékháza állott A szervezett természetjá­rók , és meghívottak mellett sok-sok régi TTE-tag volt jelen az ünnepségen, járta be ismét azt a területet, amelynek minden kis részé­hez annyi munkásmozgalmi esemény, annyi kedves em­lék fűződik, s emlékezett vissza meghatottan a rég­múlt időkre... Hogy is volt csak? 1929-ben a maroknyi cso­port már elég erősnek érez­te magát ahhoz, hogy reá­lisan tárgyaljon egy merve- < lékház felépítéséről. A kö­blös „vagyonból” száz pengő bekerült a takarékba, majd megvásárolták a Tiba-hegy alatti erdő szélétől keskeny réttel elválasztott telket, ahol aztán a védkunyhó egy hét alat elkészült, éspedig há­rom építőmunkás turista, Húsz Lajos, Herendovics István és Martus Ferenc ke- :ie munkájának ryomán. A tagság egy része munkatú­rákkal segítette az építke­zést: alapot ásott, vizet gyűj­tött, kőanyagot szedett, így a három szakembernek min­den a kezénél volt, ha kel­lett! Varrólányok, lakatosok, nyomdászok pengőiből Elkészült tehát a Bük'k- hegység első természetbarát menedékháza, s ez a nagy­szerű akció csak úgy való­sulhatott meg, hogy a tagok anyagi erejüket meghaladó áldozatokat vállaltak: aszta­losok, villanyszerelők, nyom­dászok, lakatosok, varrólá­nyok, mesterek és segédek adták össze pengőiket. Kohut Ilonka varrólány például heti keresetét — öt pengőt ■— ajánlotta fel a nemes cél­ra! A menedékház fordulópon­tot jelentett a csoport életé­ben. Állandó íanyahellyá vált a kedves kis fészek, s nem kis része volt abban, hogy az egriek taglétszáma rohamosan növekedni kez­dett. Persze, abban az idő­ben sokan akadtak, akik ferde szemmel figyelték az eseményeket: az Egri Bükk- osztály tagjai például gú­nyos megjegyzéseket szórtak a kis menedékházra, de meg is kapták a rá a méltó vá­laszt: v — Mi a magunk erejéből építettük, nem, adott az ér-, sek hozzá sem, ingyen téglát, sem ingyen szöget meg fa­anyagot, — hangoztatták a természetbarátok, utalva ar­ra, hogy a Szmrecsányi ki­látó elkészítését, a várkúti menedékház bővítését csak az érsek hathatós anyagi se­gítségével tudta a Bükkosz- tály megvalósítani... A kis menedékház első „nyaralója” Dancza János volt, aki 1930. májusában tért vissza Egerbe Budapest­ről és kapcsolódott be a cso­port életébe. Egy hetet töl­tött el a csendes, nyugodt környezetben, itt fejezte be egyik természettudományos értekezését. De se szeri, se száma azoknak, akik felke­resték az idillikus pihenő­helyet: Pestről, Miskolcról és más városokból rendsze­resen érkeztek ide a termé­szet kedvelői, itt találkoztak egymással a szervezett egri. munkások, s — bár tilos volt — még cserkészek is nem­egyszer felkeresték! 1930. szeptember 31-én Stefán Gyula, a TTE nyomdászosz- íályának vezetője ezeket je­gyezte be a vendégkönyvbe: — A szabad természet a szabadság hazája, szeresd mind a kettőt! És szerették is! A vörösőrség parancsnoka is oda járt A vezetőség mindent el­követett, hogy a látogatók jól érezzék magukat. Persze a családias jellegű kirándulá­sokon gazdásági és politikai témákról is szó esett a szer­vezett dolgozók között. Gyakran járt ide Ankli Jó­zsef, az egri vörösőrség 1919-es parancsnoka, Bene­dek János volt direktóriumi tag, továbbá a szakszerveze­ti és pártélet akkori, irányi­tól: a Mácsaiak, Lájerclc. Zbiskók, továbbá Hornyak Pál, Gertner István, Szepesi András. A hatóságok tisztá­ban voltak azzal, hogy a csoport egészes más összeté­telű, mint amelyik 1922-ben a Katolikus Legényegyletben tartotta közgyűlését, s csak az alkalmas pillanatot vár­Szombaton a Csepel SC ökölvívói látogatnak el gyöngyösre . 'Az Újpesti Dózsa elleni ököl­vívó-rangadó még mindig be­szédtéma városszerte. A szurko­lók újra és újra hangoztatják: sajnos nem mindig a sportolók döntik el a mérkőzések ered­ményét ... Szombaton újabb erőpróba áll a gyöngyösi íiúk előtt: a Csepel SC látogat el Gyöngyösre. Szakács Bála, a Zalka SE ed­zője nem tervez változást a csapatban, s abban reményke­dik, hogy mindkét bajnoki pont Gyöngyösön marad. Ehhez azonban az szükséges, hogy a versenybíróság feladata magas­latán álljon, nem úgy mint leg­utóbb! Az edző elmondotta, hogy sze­rinte a bajnoki, cím sorsa min­den bizonnyal Budapesten dől majd el a Bp. Honvéd—Zalka BE találkozón. Visszatérve az U. Dózsa elleni rangadóra, még csak annyit: a MOSZ képviselői Is jelen vol­tak a mérkőzésen, s ők is aggo­dalmukat fejezték ki a verseny­bíróság összetétele miatt. Szinte érthetetlen, hogy az illetékesek nyugdíjkorhatáron túli gárdát küldtek el Gyöngyösre — holott vasárnap délelőtt csak egyetlen NB I-es találkozóra került sori Vajon hol voltak a fiatal, Európa-szerte elismert ökölvívó bírók? Az U. Dózsa egyébként a Bú­két—Dancsi mérkőzést megóv­ta, az óvást azonban első fokon elutasították. A Csepel elleni találkozó iránt változatlanul nagy az érdeklő­dés, a honvédségi sportcsarnok termét bizonyára megtöltik majd a szurkolók és remélhetőleg gyögyösi győzelemnek tapsol­hatnak. (Unntfd sportműsor í; PÉNTEK: Atlétika: Megyei váltóbajnok- g és megyei serdülő B-kate- <rla pályabajnokság, Eger, sta- cci, 9 óra. Labdarúgás: A jubileumi Hon- Kupa döntője. Eger, stadion. .30 és 14.30 órakor. Apc—Egri iartacus, megyei I. osztályú érkőzés, Í3.30, Fekete. .Természetjárás: November 7. ni éktúra, Blikk-hegység. Köplabda: Bornemissza Ger­Sy ifjúsági emlékverseny, ger Szilágyi Gimn., 8 óra. Sakk: Egyéni verseny. Hát­in, cukorgyári kuItúroUhoi •. iák, hogy lecsaphassanak! Az 1931. október 5-i vá­lasztmányi ülésen általános megdöbbenést keltett Klein ehlök bejelentése: a nagyobb menedékház építése iránt beadott kérelmet a főszolga­bírói hivatal elutasította, a magyar királyi földművelési miniszter pedig a területet kisajátította! Úgy véljük: ehhez hasonló igazságtalanságot sem a ma­gyar sem pelig a külföldi turistamozgalom annalesei- ben nem tudnak felmutatni! Amikor az ország a gazda­sági és politikai problémák egész sokaságával szinte élet­halálharcát vívta — őminisz- terségének az egri természet- barátok egy hodnyi telkére fájt a foga... Persze, a cso­port tagjai jól tudták, hogy az elutasítás és a kisajátítás mögött a Bükkosztály reak­ciós vezetősége állt. Nem volt mit tennie: új telket vásároltak Hajdú Imre tagtárs nevére, aki aztán a telket „bérbeadta” a csoport­nak, s azt is „engedélyezte”, hogy menedékházat építse­nek rajta. Lelkes erőfeszíté­sek eredményeként 1932. jú­niusában már tető alá ke­rült az új mendékház, amely ugyancsak nagy látogatottság­nak örvendett Az egyik hosszabb túrán részt vevő természetjáró ezt jegyezte be a vendégkönyvbe: — Lezárt utak, tilos táb- lág, magas vasrácsok és nagyúri kastélyok mellett, végre otthon! Mint ahogy otthona minden természet­barátnak ez a munkásszoli­daritás nevében épült haj­lék ... Fekete hűsvét... És eljött 1944 húsvét ja. A Simon-házaspár, Inán esik Jenő, Tóth Imre és Tóth Jó­zsef nem sejtették, hogy utolsó túrájukon vannak a menedékházbar.'. Csendesen, kártyázgatva töltötték az időt, amikor egy főhadnagy vezetésével fegyveres kato­nák és csendőrök szállták meg az épületet, a >bentlévő- ket elzavarták, az ajtót lela­katolták, a kulcsot elvitték. A hatóságok aztán a felső- tárkányi leventéknek adták át a házat, akik. a szovjet csapatok közeledtének hírére teljesen kifosztották. A felszabadulást követő időkben Dancza János és társai hiába követtek él mindent, hogy a menedék­házat megmentsék a végle­ges pusztulástól, hiába zár­ták le — újból és újból fel­törték, berendezését, faanya­gát ellopták. Ma már csak az 1933-ban elültetett, magasra nőtt fák és a vasárnap elhelyezett emléktábla hirdeti, hogy a Tiba-hegy alján állt valami­kor a TTE sok vihart átvé­szelt, egri csoportjának me­nőd ékháza. Somody József Több lapunk, megírta az elmúlt héten, hogy 200 éves c Buda­pesti Orvostudományi Egyetem. Sajtóértekezleten ismertették,,hogy november 1-én kezdődik ünnepségsorozat Budapesten, mert 1769. november 7-én kelt Mária Terézia alapitó levele és ezt kövebőleg nyílt meg Magyarországon az első orvostudományi kar Nagy­szombaton. Ez került később Budára, majd Pestre. Szeretettel gratulálunk a Budapesti Orvostudományi Egyetem­nek, mely majdnem két évszádos munkája során megérdemelt hírnevet szerzett az egész világon! Nem ünneprontás, ha az egriek itt megemlítik, hogy Egernek egy évvel előbb volt orvosi iskolája, mint Nagyszombatnak . . . így az egri Scola Medicinalisban folyt az első nyilvános orvosi ta­nítás Magyarországon. A nagyszombati orvosi kar az 1769. évi ala­pító levél után 1770. november 2C-án kezdte meg munkáját hét hallgatóval. Az egri Scola Medicinalist 1768-ban alapították és (pon­tosan ebben a hónapban 200 éve) 1769. november 25-én nyílt meg az egri irgalmas kórházban, 10 hallgatóval. Abban a kórházban nyitotta meg Markhot Ferenc az egri orvosi iskolái, mely akkor már 41 éve fennállott és ahol ma is, 241 év óta megszakítás nélkül folyik az emberek gyógyítása . .. * A lakosság kétharmada meghűlt, olvassuk az Esti Hírlapban a címet. Űj-Guinea 2,5 milliós pápua lakosságából^ „1,7 millió szen­ved meghűlésbe nSok a halálos áldozat. Az ausztráliai katonaság oltja be a lakosságot védő szérummal. A nagy járványt azzal magyarázzák, hogy eddig ezen a területen „a meghűlés is­meretlen volt és a lakosságnak kicsiny az ellenállóképessége a vírusokkal szemben” Lehet, hogy a meghűlés is ismeretlen Üj-Guineáoan, de je­lenleg a járványos influenza pusztít a pápua lakos­ság közt. Az influenzát okozza a vírus, a meghűlést a hideg .. . * Azt írja a Népújság, hogy Tanzániában a kutatók tranzisztoros rádiót kötöttek az oroszlánok nyakába. így tudták meg, hogy lusták az oroszlánok és napi 20 órát is alszanak.. . Nem hiszem, hogy tudtak aludni az oroszlánok, ha a nyakuk­ban szólt a tranzisztoros rádió . . . Még jó, hogy meg nem bolon­dultak 21 nap alatt . . . Persze, ha rádió adót akasztottak a nya­kukba, az csöndben maradi és így könnyebb volt a megfigyelés is, csak a kutatók hallották a rádiójeleket. Valószínű, hogy■ így igaz ez a tranzisztort ... (DR. SZEMES) Az űrkutatás terén kimagas­ló eredmények születtek az i960, évben. A témával foglalkozó bélyegek és blokkok olyan nagy számmal jelemnek meg, bogy egyre nehezebb lesz . en­nek a motívumágnalj; gyűjtése. A Magyar Posta november 1-én forgalomba hozott és 8 értékből álló sora művészi kivitelű, ér­tékes kiegészítője az űrkuta­tással foglalkozó bélyegeknek, mert Verne Gyula fantasztikus regényétől kezdve bemutatja mindazokat a kísérleteket, me­lyek eredménye alapján ez év júliusában az első emberek el­jutottak a Holdra. A most ki­bocsátott űrkutatási sorozat névértéke 15 forint. — A .Ma­gyar Posta december hónapban a már jelzett galambbélyeigen túl, kiadja a VII. festményso­rozatot és blokkot 16 Ft-os, il­letve 10 Ft-os névérbékben. * Ki volt az első a Holdon? — Az első földi ember, aki lábát a Hold talajára tette, biztosan az amerikai űrpilóta, Armstrong volt. így volt a valóságban, így lesz a történelemben! De nem a ' bélyegkiadásban! — Mert Fu- jeira, a Perzsa-öböl menti kis olajsejkség már 10 nappa* az amerikai holdrakéta indulása előtt kiadott egy 9 bélyegből álló sorozatot az első ember Holdra érkezése alkalmából. Honnan vették a bélyegek raj­zait? Egyszerű. Az Apolló 10. űrhajó akkor befejezett utazá­sa alatt készített, felvételeket egészítették ki néhány további rajzzal: a holdikomp a Hold ta­laján, egy űrpilóta, jellegzetes Holdra szálló felszerelésben, kőzetet gyűjt fogóval a Holdon. Az így elkészített sorozat bé­lyegeit felülnyomták aranybe­tűs ..Moon landing”, magyarul ..Leszállás a Holdra” szöveggel, mintegy előlegezve az amerikai űrutazók, az Apolló 11. sikerét. * Heves község alapításának 750. éves jubileumi rendezvénysoro­zatában a két bélyeggyűjtő kör is kiveszi részét A járási ta­nács és a földműves-szövetkezet bélyeggyűjtői a Járási Művelő­dési Központban bélyegklállí­k űövaEBí«: -«a péakefe SZOMBAT; Kosárlabda: Egri Tanárképző —Szigetvár, NB I-es női mér­kőzés, Eger, Szilágyi Gimn. 9 óra. Labdarúgás. NB HI-as mér­kőzések ; Hatvani Kinizsi- Aszód 13.30, Spanyol. Eger csehi —Somsály 13.30, Pencz. Gyön­gyösi Spartacus—Zalka SE 13.30, Medveczki. MÁV HAC—Ruda~ bánya 13.30, Szabó. Megyei I. osztály: Selyp—Recsk 13.30, Fal­caik. Korvin SE—Bervai' V. 13.30. Sasvári. GYESE—Gy. Va­sas Izzó 10.30, csere-játékvezető. Rózsaszt.-márion—P. vására 13.30, Czibolya, Bélapátfalva—Petőfi- bánya 13.30, Benes. FVSC—Lő­rinci 13.30, Szepesi. Teljes for­duló az NB-s tartalékbajnck- ságban. ökölvívás: Zalka SE—Csepel, NB-s mérkőzés. Gyöngyös»" 31 Öra» GáCcgoq, _____ V illanyszerelő-ipari Vállalat felvesx villany szerelőket, ezek melif —■ betanított munkásokat, — segédmunkásokat, — kubikosokat budapesti és vidéki munkahelyeire. Egy műszakos, heti 44 órás, 5 napos munkaidő, szabad szombattal. Teljesítménybérezés, idénypótlék. különélés! pótlék. Kedvezményes utazás es étkezés, természetbeni szállás, vagy szállásköltség. Négyéves szakmai gyakorlat után a szakmunkás- képesítés megszerezhető. Egyhónapos munkaviszony után a felvétel érde­kében felmerült utazási költséget megtérítjük. Jelentkezés budapesti munkahelyre: fást rendeznek november 11— 16-ig. A kiállításon népviselet virág, sport, űrkutatás, fest­mény és évfordulók, események mint motívum kerül bemuta­tásra. A kiállítás, amely egybe­esik a község felszabadulásá­nak közeli 25. évfordulójával máris nagy érdeklődésre tart számot. A kiállítást november tl-én, Grúz János, a járási ta­nács vb-elnökhelyettese nyitja meg. A „Pécs! Bélyeggyűjtők Egyesülete" megalakulásának 50. évfordulója alkalmából a Pécs Városi Bélyeggyűjtő Kör 48 oldal' terjedelemben kiadta a pécsi szervezett bélyeggyűjtés 50 éves történetét. E monográ­fia 5 Ft-os áron szerezhető be. Ugyancsak a pécsi kör a szep­tember 13—IS. között megrende­zett jubileum: kiállításra há­rom színnyomású, díszes kivi­telű emléklapot adott ki, amely 3 Ft-os áron. szintén beszerez­hető. Az érdeklődők bianco csekken fizessék be az össze­get a MABEOSZ Pécs. Városi Bélyeggyűjtő Kör 128—803. sz. csekkszámlájára és a kiadvá­nyokat megküldik postán a' megadott címre. Németi V. 16. Budapest, VI., Mozsár u. Budapesti és vidéki munkahelyre: Budapest, VT!., Síp utca 23. uoy rét Egerben: csütörtök délután 2 órától vasárnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rende­lőben. (Telefon: 11-10.) Gyermekorvosi ügyelet csütör­tökön 16 órától 17.30 óráig, ün­nepnapon délelőtt 9 órától 10.30 óráig, (délután 16 órától 17.30 óráig az Egészségház utcai ren­delőben, rendelési időn kivül az általános orvosi ügyeletén). Baj- csy-Zsilinszky utca. Gyöngyösön: csütörtökön 14 órától vasárnap reggel 7 óráig a U-es számú kórházban (Jó­kai utca, telefon: 16-36, 16-44.). Gyermekorvosi ügyelet: pén­tek délelőtt 10 órától 12 óráig a Puskin utcában. Telefon: 16-30, 16-44. Hatvanban: csütörtökön 12 órától vasárnap reggel 7 óráig a rendelőintézetben. (Telefon: 10-04.) Rendelés gyermekek ré­szére is. Fíff+t * 3 EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-32) Az előadások kezdete: ‘i-én: 3, fél 6 és 8 órakor. A 17. szélességi fok 8—9-én: Flórián kapitány 2—TE, . (Dupla hely árak!) Az előadások kezdete 8—9-ún: 3 és 6 órakor„ EGRI BRÓDY: (Telefon: 14-07) Az előadások kezdete: fél fe és fél 8 órakor. Zsiráf az ablakban 2—9-én: Trans—Európa expressz Az előadások kezdete \ vasár­nap: fél 6 és fél 8 órakor. EGRI BÉKE: 7- én: Angyal lesen 8- án: Kleopátra (Dupla hely árak!) FELNÉMET: 7—8-án: Fényes szelek 9- én: Én szeretlek, te szeretsz GYÖNGYÖSI PUSKIN: 7—9-én: Az idő ablakai GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: 7-én: Nyomorultak I—ll0 (Dupla helyáraktl- ­8.10 Édes anyanyelvűnk. 8.15 Verdi operáiból. !i.f>0 Mesejáték. 10.05 Világhírű előadóművészek, 10.31 Emil Gi lelsz játszik. 11.33 Operettrészletek. 12.10 Tánczene. 12.55 Magyar nóták. 13.40 József Attila verseiből. 14.00 Schubert-dalok. 11.39 Láttuk, hallottuk! 15.0-S Néva-parti muzsikusok. 16.13 Magnósok, figyelem! 17.05 Művészlemezek. 18.00 A Nagy Október évfor­dulóján. 18.10 Népi együttesek műsora- ból. 19.10 135-660. Automata közön» ségszülgálat. 22.10 Világhírű szovjet művészek» 0.10—2.00 Melódiakoktél. PETŐFI 7.00 Két divertimento. 8.00 Szórakoztató zene. 9.00 Fúvószene 9.35 Benjamino Gigli felvételei­ből 10.00 A Rádió Kabarészínháza 11.10 A Római Rádió Zenekará­nak hangversenye. 13.17 Rózsa és Ibolya. Arany verses meséje. 14.00 Operettrészletek. 14.50 Közv. a Salgótarján—' Dunaújváros labdarúgó­mért II. félidejéről. 15.20 Az eladó birtok./ Rádió­változat. 16.23 Mravinszkij vezényel. 17.00 Olasz dalok. 17.30 Fekete Kőrösnek hófehér a habja. 18.05 Szólistaparádé. 18.26 Riport. 18.46 Muszorgszkij: Borisz Godunov. Négyíelv. opera» 22.15 Kívül az időn. 22.30 Tánczene. 23.10 Népi zene. 23.30 Zenés játékrészlet. MAGYAR %43 KÖzv. Moszkvából, a Vörös térről, a katonai dísz­szemléről. 9.15 A homok városa. (Magyar kisíilm.) 9.30 A leningrádl Péter—Pál erőd. (Szovjet kisfilm.) 9.55 Zeeb-tv 10.25 Csak gyerekeknek! 10.55 Kazahsztáni képek. (Útifűm.) 11.15 Élet a pusztán. ' (Dók.-film.) 16.23 Földrajz mindönkinek! 16.55 Viharos alkonyat, (A Nem­zeti Színház előadása felvételről.) 19.00 Esti mese. 19.10 A Déli-sarkvidéken jártunk. 19.45 A Nagy Októberi Sz-oeia lista Forradalom 52. év­fordulóján beszédet mond F. J. Tyitov. a Szovjet­unió nagykövete. 20.00 TV-híradó. 20.20 Humorban nem ismerünk tréfát. 22.00 Kórusamuzsika 22.25 Tv-híradó. POZSONYI 8.00 Díszszemle közvetítése Moszkvából. 9.00 Tíz nap, amely megreng gette a világot. (Szovjet film.) 18.00 Lenin nyomdokain. (A szovjet tv műsora.) 19.35 A Szovjet Tv ünnepi estje. A Pál utcai fiúk HATVANI VÖRÖS CSILLAG: 7—8-án: Modern Monte Christo 9-én: Estély habfürdővel HATVANf KOSSUTH: 7—9-én: Az oroszlán ugrani készül HEVES: 7—9-én: Autósok, reszkessetek PÉTERVÁSÁRA: 7—8-án: Milliárdókat érő ember 9-én: Imposztorok FÜZESABONY: 7—8-án: A halál 50 órája (Dupla hely árak!) 9-én: A betyárok bosszúja Egerben, pénteken délután 3 órakor és este 7 órakor: ÖN IS LEHET GYILKOS (Bérletszünet/ Egerben, szombaton este 7 órakor: az Állam én vagyok (Bérletszünet) Egerben, vasárnap délután % orakor: AZ ALLAM ÉN VAGYOK (Petőfi, ifj. bérlet.) Este 7 órakor: AZ ALLAM £N VAGYOK JOirdonya i£&, öériefc&o

Next

/
Oldalképek
Tartalom