Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-07 / 259. szám
iSgy réö listásén tislákraüa választott név gazdája ayomába szegődve kalauzoljak a lőrinci selyp! — általános iskolána. — Az első emeleti napközis csoportnál van — mondják útbaigazításként az intézetben —, a sarki tanteremben. A délelőtti tanteremből délutánra foglalkoztató „szobává” alakuló helyiségben aztán rá is akadok. Apró emberkék, első és második osztályos .lánykák, fiúk között tartja szokásos ügyeletét: ismételteti a korábban leadott oktatási anyagot, segít a másnapi leckékben, s miközben végigsimít egy-egy szöszke. kócos fejecskét, melegtől kipirult arcot, néhány közvetlen, baráti „anyai” szót is vált a kicsinyekkel. Kedvesen fogad, de láthatóan nem szívesen zökken ;&i feladatából. Háromnegyed négyig ugyanis még jócskán van idő, s ezt hivatása szerint a leghaszno- jsabban szeretné gyümölcsöz- tetni a gondjaira bízott gyerekek számára. Kapóra jön az uzsonnaszünet Mondja, hogy így már sokkal nyugodtabban beszélgethetünk. Legfeljebb néhány perccel most megnyújtja a pihenőidőt. Egy kis kikapcsolódás, egy kis mozgás, úgyis ráfér a négy fal közé szorult kis napközisekre! i— Igaz, hogy kora délután kisétáltam már velük B Zagyva-partra, levegőz- tünk, napoztunk egy keveset, de önmagában ez még alig ér valamit — fűzi előbbi szavaihoz mintegy magyarázatul, kiegészítésként Aztán, amint látja, hogy la gyerekek a jókora darab májkrémes kenyérrel kezükben vidáman csivitelnek, önfeledten szaladoznak a Egy tanácstag - a katedráról folyosón — egy óvatlan pillanatban kis darabig magukra hagyja őket Gáspár Sándomé pedagógus, a lőrinci 17-es választókörzet járási tanácstagja. — Mióta élvezi a község bizalmát? — kérdem tőle. Elérti a kérdést. Természetes hangon válaszolja: — Tizennegyedik éve, hogy a férjemmel együtt ide kerültünk Mikófal várói. — Azóta tanácstag? — Ó, nem. Csak azóta tanítunk ebben az iskolában. Tanácstag nemrég lettem. Még csak a második ciklus közepét „taposom” — beszéli mosolyogva. — Ha szabad így érdeklődnöm: mi a „reszortja”? — Természetesen nehéz elhatárolnom tanácsi megbízatásomat a mindennapi munkámtól, érthető okokból, nyilván a hozzám legközelebb álló feladatokat igyekszem elvállalni, végezni. Kezdetben a járási művelődésügyi állandó bizottságban dolgoztam, s most vb-tag- kén is főleg oktatási, népművelési, iskolapolitikai, gyermekvédelmi munkával foglalkozom. — Az otthoni munka, a napközi vezetése mellett jut ideje minderre? — Muszáj, hogy jusson! Mindig úgy igyekszem beosztani az időmet, hogy mindent rendben elintézhessek. — Mit intézett eddig? — Hát így kapásból, nem tudnék most erre teljesen válaszolni! — Mégis..'; — Talán egy néhány ügy hirtelen is eszembe jut... Igen. „Privát” kérés volt az egyik választómtól: a községi csatorna a kertjén ment keresztül, s ez roppant zavarta a telektulajdonost. Aztán szóltam az érdekében. Azóta a csatorna Iákerüli a magánkertet... Vagy itt voltak például a gyakori áramzavarok. Néha egy-egy családnál egész hére is sötétségbe borult a ház. No, utána szóltunk a jobbágyi ÉMÁSZ-osoknak, s így sikerült minimálisra csökkenteni a korábbi bosszúságokat... Persze, ez utóbbi még korántsem tökéletes megoldás, hiszen nincs ebben a nagy községben egy önálló szerelőrészleg. s a legkisebb elektromos hiba kijavítása is időbe telik. S hasonlóképpen félmegoldásnak tartom az ivóvízellátás javításáért fúratott közkutakat is, hiszen a jelenleg: körülmények mellett még korántsem beszélhetünk a kérdés rendezéséről. Csakis egy törpe vízmű építésével lehetne megoldani a régi problémákat! — Mint tanácstagot, milyen gondolatok foglalkoztatják mostanában? — Mivel kezdjem? Nemcsak mint pedagógus, hanem igenis, mint tanácstag is, fájlalom például a selypi gimnázium megszüntetését Véleményem szerint, szükség lenne arra itt ezen a környéken továbbra is. Persze, nem annyira gimnáziumként hanem inkább, mint ahogyan annak idején kértük is: szakközépiskolaként, vagy technikumként. Hiszen jelentős iparvidék a miénk, ha valahová kelleI altosatok egy termelösxövetkexetről Az úton men .. Néhány évvel ezelőtt különös határozat született az egri Rákóczi Termelőszövetkezet egyik közgyűlésén. Azt tartalmazta, hogy addig járjon az elnök, amíg valahonnan pénzt nem szerez. Mi mást lehetett tenni, a közös gazdaság új elnöke és a vezetőség útra kelt és járta a különböző fórumokat. Érveltek, vitatkoztak. Nagy nehezen megszerezték a pénzt — mintegy ötszázezer forintnyi forgóalap-hitelt. Az 1966-os gazdasági év végén így tudtak 35 forintot fizetni munkaegységenként. © o o o Bőgős Antal elnök nem szívesen beszél a nehéz időszakról. — A legnagyobb baj a bizalommal volt. Ha valami munkába kezdtünk, rögtön azt kérdezték az emberek: mennyit fizetnek érte. A szövetkezeti irodába alig lehetett bejönni, az udvaron szinte állandó volt a csoportosulás, a veszekedés. Bakacsi Ernő főmezőgazdász hozzáteszi: — Régebben évente mintegy 60—80 névtelen levelet kaplak a szövetkezet vezetői. a városi tanács pedig 30 —4ü-et. Borzalmas hangú levelek voltak. Elgondolkozik: • — Azóta romlott a statisztika. Két éve egyetlen névtelen levelet sem kaptunk. o o o o Nehéz lenne ma részletesen soron követni a változásokat. Annyi azonban tény, hogy a rengeteg eszmecsere, a meggyőzés, a késő estékbe nyúló beszélgetések elindítottak akkor egy egészséges folyamatot: a szövetkezeti •tagok hinni kezdtek. A vezetők kidolgozták a termelési terveket, a prémiumfeltételeket intézkedéseket tettek a pénzügyi helyzet megszilárdítására, elhatárolták a munkaköröket. s mindenkit felelőssé tettek a saját munkájáért. Leírva mindez egyszerűnek tűnik, a valóságban annál nehezebben ment. A viták erőssége azonban egyre csökkent, a veszekedések beszélgetéssé alakultak, s a jjsédöntőbb — a szövetkezeti gazdák egyre inkább gazdáknak érezték magukat. Olyan embereknek, akiknek beleszólásuk van a szövetkezeti ügyekbe, s éppen ezért nem közömbös számukra, hogy mi miképpen történik. o o o o — Ma már nem kell könyörögnünk senkinek, hogy dolgozni jöjjön —, mondja az elnök. Mindenki érzi, hogy munkába jönni kötelesség. Ez persze azért is van, mert mindenki megkapja a munkájáért járó pénzt. A munkaegység nyolcvan százalékát adjuk havonta előlegként, a többit az év végén. Sikerült azt is elérnünk, hogy a gazdák sohasem csapódtak be, az ígéretek valóra váltak. Ma már a nyugdíjasok is szívesen jönnek segíteni, ha valahol szorít a munka. o o o o Az utóbbi időben oekövet- kezett változásokat ~nem lehet leszűkíteni csupán emberi változásokra. Módosult a gazdálkodás szerkezete is. — Nagy súlyt fektetünk az állattenyésztésre — vázolja az elképzeléseket a főmezőgazdász —, mert a biztonságra törekszünk. Az állattenyésztés bevétele kevésbé az időjárás függvénye, mint mondjuk a szólóé. Évente háromszáz sertést hizlalunk, harmincezer csirkét nevelünk. Nem is rossz eredménnyel. Teljesen új üzemágunk a juhászat — 1967- feen kezdtünk hozzá. Elég jelentős legelőterülete van a szövetkezetnek, s ezt akartuk hasznosítani. Jelenleg 440 anyajuhunk van — ez a szám 1973-ban eléri az 1500-at. Érdemes a juhtenyésztéssel foglalkozni, hiszen a gyapjú és a juh ára elég jónak mondható. — A szőlő? — 450 hold jelenleg a közös szőlőterület, ebből 270 hold az új telepítés. A régi szőlőket kivágjuk, a túlzottan meredek részeken erdőt telepítünk, másik része legelő lesz. Egyelőre újabb szőlőtelepítésre nem gondolunk. A fő cél inkább a modernizálás a gépesítés. Kifejti a gondolatait, — Az igazság az, hogy jelenleg mintegy kétszáz dolgozó tagunk van. Az átlagéletkor viszont több mint hatvan év. Számításaink szerint két-három év múlva nem lesz több hetven-nyolc- van tagunknál, a többiek nyugdíjba mennek. Ahhoz, hogy az emberi munkaerőt pótoljuk — gépekre, modernizálásra van szükség. A pénzünk nagy részét főképpen a gépesítésre kell költenünk. A termelés fejlesztése évenként mintegy egymilliót követel. Az elnök egy listát vesz elő, arról olvassa, hogy az elmúlt években miként emelkedett a közös vagyon, a beruházott vagyon, a tiszta vagyon. — A legjobban mégis annak örülünk, hogy a gazdák is egyre inkább megtalálják a számításukat. Tavaly már 43 forint jutott egy munkaegységre, az idén negyvenet terveztünk. Óvatosak vagyunk. — Meglesz? — Most már azt hiszem, nyugodtan elmondhatom, hogy igen. A bruttó termelési értékünk 12,5 millió forint — ez az összeg be is jön. így nem lesz baj a munkaegységgel sem. o o o o Az elmúlt hónapok eredményei, a változások, a szövetkezet távlati fejlesztési terve, a gazdasági megszilárdulás mind azt bizonyítja, hogy a termelőszövetkezet gazdái, vezetői megtalálták a helyes utat. A szövetkezet elnöke, főmezőgazdásza mégis arra kér, hogy lehetőleg mértéktartóan írjak a gazdaságról, hiszen sok olyan probléma akad még a szövetkezetben, amit meg kell oldani. Az is bizonyos, hogy a tagság szorgalmán, a vezetők fáradozá- zán kivül nagyon sokat segít az állami támogatás is. Mindez bizonyára így van. Elsősorban azonban mégis a gazdáké, a szövetkezeti vezetőké az érdem, hogy megtalálták a helyes utat. Még akkor is, ha Váci Mihály szavaival élve: nem elég útra lelni az úton menni kell Kaposi! Lg?aaäe nek, ide éppenhogy kellenek a képzett szakemberek... Szólni szeretnék még néhányszor a községi utak és a közvilágítás megjavítása érdekében is, 8 ennek során példaként az egyik körzetünket, a selypi részt emlegetem. Ha ott olyan remekül megoldották a feladatot, Lőrinci más részében is elképzelhető egy hasonló folytatás! Aztán jő lenne, ha a községen áthaladó autóbuszok megállóhelyeinek számát legalább eggyel növelnék: például a gépkocsik „szusszannának” egyet az orvosi rendelő előtt is, ahová jócskán járnak a falubeliek. telepiek. S nyilván szeretnék még többet segíteni az iskolás korú gyerekeken! Különösen a vörös- majori, újmajori apróságokon, akik az átlagosnál jóval nagyobb támogatásra szorulnak. Rájuk vonatkozóan, de általában valamennyi rászoruló munkás- és parasztgyerekkel kapcsolatosan, már készült is egy részletes tervünk, s azon iparkodunk, hogy sikeresen valóra is váltsuk. Egyrészt az iskolai oktató-nevelő munkán keresztül igyekszünk közelebb jutni a célunkhoz, másrészt pedig megpróbálunk időnként a szociális segélyből is juttatni az elesettebb családoknak. — S min töpreng a pedagógus? — Napközis nevelő vagyok már a negyedik esztendeje, s a férjem még régebben dolgozik hasonló beosztásban. Ennélfogva éppen elegendő tapasztalatom van szűkebb munkaterületemről. Mondjam? Sok még a tennivaló itt, az intézetünkben is. Valamennyi csoportnak önálló foglalkoztató helyiség kellene, s természetesen a mostaninál lényegesen barátságosabb, otthonosabb környezet kialakítása lenne szükséges. így, a jelenleginél jóval többre haladhatnánk ! Aztán, szeretnénk például az ellátáson is javítani, még ízletesebb és még nagyobb adag ételeket adni a gyerekeknek, s a kiszolgálás ideálisabbá tételéhez legalább eggyel kellene bővíteni a lconyhai személyzetet. Nem utolsósorban pedig elégre iható vizet kellene vezetni ebbe a nagy iskolába, mert a mostani víz kólifertőzött. csupán mosásra alkalmas, s utóvégre az ivóvizet nem lehet örökké kannában hordani a háromszázegynéháíny gyerek számára!... Ilyen, s hasonló tervek, vágyak között búcsúzik sietve a gyöngyösi járás egyik tanácstagja. A folyosó túlsó végén ugyanis már túl zajosak, rakoncátlanok az első és második osztályosok — a pedagógusnak ideje visszatérni közéjük. Gyón! Gyula rmm KÉT ÉV (Fekete József felvétele: 2 pontit UNOKÁK (Gyöngyösi József felvétele: 2 pont) Megoldom a lakáskérdést A baj ott kezdődött, hogy három új kolléga érkezett az üzembe. Behívtam őket, megbeszéltük a munkafeltételeket, koccintottunk az eljövendő sikerekre, majd mindhármuknak jó munkát kívánva, útra bocsátottam őket a gyárban. Másnap reggel Ubul szaktárs sírva panaszolta, hogy nem létezett rendes albérletet találni a városban, segítsek rajta. — Jó, mondtam. Sári néni fia úgyis elköltözik Celldö- mölkre, odamehet. Egy hét múlva Balambér kolléga remegő szájszéllel és drámai tömörséggel közölte, hogy a szállásadója harakirit követett el magán, amikor meglátta a villanyszámlát. Egyszóval, izé.., segítsek már, ha tudok. Pillanat, mondom; Sári néni fia, Ubul, azaz a fia Cell- dömölkre, Ubul «da. Igen, Sári nénit átköltöztetem Mar_ góékhoz és máris van egy hely a kedves Balambér kolléga részére. Egy szomorú hétfői este Vazul munkatárs enyhe zavarral a zsebébe nyúlt és nyolc, egészségesen fejlett patkányt tett az asztalomra. — Ez mi? — kérdeztem lakonikusan. — Patkányok — hangzott ■még lakonikusabban — az ágyam alól. Értem. Lakás. Igen, Sári néni Margóéknál, Ubul, Balambér nála. Na most. Ha Vazul elveszi Margót, akkor ő oda, de mi lesz Sári nénivel? Cián? Előre megfontolt szándék... nem bizonyítható. Nem. Ez nem jó, úgyis mindenen felizgatom magam. Hopp! Ha a feleségem elköltözik Margóek- hoz, akkor Vazul odajön hozzám, nagyszerű' Phü. Végre minden rendben, lehet dolgozni. Másnap Balambér bözlii nem hajlandó Ubútlaí együtt lakni, mert az, éjjel fél kettő és a rekamié között törökülésben szavalja Ezra Poundot és a telefonkönyvet. Vazul átköltözik Bálám- bérhoz, Ubul hozzám. Helyes, Én sem bírom Poundot, a ielefonkönyv még megy. Tehát: Vazul elveszi a ff-' leségemet, ő oda. Ubul Sári nénit, Balambér megy Cell- dömölkre, én Margóhoz, akkor csinálunk egy röpke cserét, mert Ezra nem bírja a döglött patkányokat és a telefonkönyv... ... itt központi fűtés van és mindenki-nagyon jó hozzám, de akkor ki vette el Celldömölköt? (szigethy) 1969, aoveiattf péntek.
