Népújság, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-21 / 270. szám
I «lag pro» r-’-tKyM.-mYEzfH.mvek? képtdvtrönkon érkezet' AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAPIA XX. évfolyam, 270. szám ARA 80 FILLER 1909. november 21., péntek r a Mai jegyzetünk K számadást is várjuk! Érdekes. nemes hagyománya mar a szocialista munkaversenynek: a történelmi évfordulókat, a nagy, az égész országot érintő eseményeket munkával iinneplik, köszöntik a gyárak, az üzemek szocialista kollektívái. C hagyomány, a tettekkel való ünneplés ez évijén még tovább szélesedett, terebélyesedett. A közelgő nagy jubileum, a hazánk felszabadulásának 25. évfordulója ismét versenyre hívta a gyárak, az üzemek közösségét. Az alkalom. a hívó szó százezrekben talált megértésre, egyetértésre, s alig van már üzem, vállalat az országban, ahol ne csatUtkoz- tak: volna a versenyhez. Több üzem, kollektíva vállalásainak. ,.pontokba szedésén” személyesen is részt vettünk, ahová pedig nem jutottunk el, onnan pecsétes levél hozta, szerkesztőségünkbe a hírt, az ígéreteket: hogy mivel ünnepelnek a sirokiak, mit, mennyit vállaltak a ttervai- 1ik, s hogyan készülitek az évfordulóra a mátraalji bányászok, hogyan takarékoskodnak anyaggal és idővel. az építők. A felajánlások jelentős része már rég papírra került, a brigádot1 már azon fáradoznak, azon versenyeznek, hogy az ígéretekből valóság legyen, hogy egyetlen felajánlás se maradjon puszta szó. Minden bizonnyal. így is lesz. de — és es nem bizalmatlanság, nem kétkedés — lenne egy keresünk a verseny egyéni, s ,,csapat”. részvevőihez: rövidesen itt az év vége, vége a verseny első szakaszának is. Ezért a számadásról ne feledkezzenek, meg! Amilyen gyorsan továbbították . ígéreteiket szerkesztőségünkbe, amilyen lelkesedésfel tudatták a nyilvánossággal, ugyanolyan lelkesedéssel és őszinteséggel adjanak arról is számot, I hogy mit sikerült, és mit I néni megvalósítani. Mert \ egészen biztos, hogy mind- j kettőre lesz példa. Arra is, > ami sikerült, arra is, ami nem.. A szép, a nagy, a hangzatos ígéretekből nem volt hiány. A tetteken tehát a or. és olvasóinkkal együtt cárjuk a: őszinte számadást. — fcoős — fiz első munkahét Helsinkiben 1 i Hétfőn találkozik ismét a két küldöttség .J HELSINKI: Pirityi Sándor az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Bonyodalmak nélkül, türelmes munkastílusban zajlott le a szovjet—amerikai tárgyalások első hete. Helsinkiben átgondolt menetrend szerint történik a világ egyik legnehezebb katonapolitikai problémájának ..körültapogatása” azzal a céllal, hogy a mostani előzetes megbeszéléseken megjelölt mederben azután konkrét tárgyalások kezdődjenek a hadászati, fegyverkezési verseny megfékezéséről. Csütörtökön a helsinki szovjet nagykövetség tanácstermében találkozott a Vlagyimir Szemjonov külügyminiszter-helyettes vezette szovjet küldöttség a még mindig csonka amerikai küldöttséggel. Mindkét delegáció — történészekből, katonákból, diplomatákból, joKossuthünnepségek Bulgáriában Csütörtökön Szófiában koszorúzás! ünnepséget tartottak a Kossuth Lajos utcán, elhelyezett Kossuth-emlék- táblánál. Ezzel kezdetét vette Bulgáriában az az eseménysorozat, amellyel a bolgár társadalom Kossuth Lajosra és a magyar szabadságharcra, valamint az itt járt magyar . emigránsokra emlékezik Kossuth Sumer,- be érkezésének 120. és a su- meni Kossuth-múzeum megnyitásának 20. évfordulója alkalmából. Az ünnepségek ma Su- ' menben folytatódnak. (MTI) gászokfoől álló — tanácsadói és szakértői kísérettel vonult fel, hogy folytassa a témával összefüggő kérdések megtárgyalását. A százperces, csütörtöki munkaülés után a tárgyaló felek semmiféle információt nem, adtak a sajtónak. Nem közölték hivatalosan a következő munkaülés időpontját sem, de jól tájékozott körök szerint hétfőn találkozik ismét a két küldöttség, mégpedig a helsinki amerikai nagykövetségen. A helsinki tárgyalások sajtóközpontjában megcsappant a tudósítók száma. A hét elejére idesereglett, közel 300 külföldi újságíró részben már visszatért (Moszkvába. Stockholmba, Genfbe, vagy hazai állomáshelyére. A világsajtó képviselőd tiszteletére egyébiránt fogadási; adott a Finn Távirat! Iroda. (MTI) Hol vannak a mintaboltok ? (3. oldalon) Uj tv-torony a Kékesen (3. oldalon) Nyilatkozik a papirusz hajó kapitánya (5. oldalon) Sportköri közgyűlésekről jelentjük (6. oldalon) lövő heti rádió- és tv-műsor (7. oldalon) Megszüntetik a részesedési alap kategóriák szerinti felosztását Ülést tartott; a Minlsztertaiiács a Kormány tájékoztatást Hivatala közli: A Minisztertanács csüiör-* tökön ülést tartott. Meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette Fehér Lajosnak, a kormány elnökhelyettesének tájékoztatóját a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányküldöttségével .Budapesten folytatott gazdasági tárgyalásokról és az aláírt megállapodásokról. A Minisztertanács meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette Apró, Antalnak, a kormány elnökhelyettesénei: tájékoztatóját a magyal’— lengyel gazdasági együttműködési állandó bi zottság Budapesten november 3. és 5. között tartott .4. ülésszakáról. A kormány ezután megvitatta és elfogadta az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztését a népgazdaság 1970. évre tervezett fejlődéséről és határozatot hozott a jövő évi népgazdsági tervről. A Központi Statisztikai Hivatal elnökének előterjesztése alapján tudomásul vette a Gazdaságkutató Intézet jelentését a népgazdaság 1969. évi várható fejlődéséről; a Magyar Nemzeti Bank elnökének javaslatára határozatot hozott a hitelpolitikai irányelvek kiegészítéséről, illetve' módosításáról es az 1970. évi beruházási hitel- kontingensről; majd elfogadta a munkaügyi miniszter jelentését, az ipar és az építőipar 1969. 1—3. negyedévi munkaügyi helyzetéről. A pénzügyminiszter és az igazságügyim ndsZter előterjesztette az 1970. évi állami költségvetésről szóló törvény- javaslat tervezetéi. A kormány megvitatta es elfogadta a törvényjavaslatot, majd úgy határozott, hogy azt az országgyűlés, elé terjeszti. A kormány tudomásul vette’az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökének a Magyar Tudományos Akr démia elnökével egyetértő tésben tett előterjesztését’a:. 1971—1985-ig terjedő időszakra szóló országos távlati tudományos kutatási terv elkészítésének módszertanáról. Ennek kidolgozásánál figyelembe vettek A kormány ’tudománypolitikai ‘bizottsága által elfogadott elvekéi. A Szakszervezetek Országos Tanácsa javaslatára a munkaügyi miniszter előterjesztést készített a részesedési alap kategóriáik szerinti felosztásának megszüntetésére, melyet a kormány elfogadott. Határozatot hozott arra, hogy a részesedési alap felosztását, felhasználásának módját vállalati hatásköribe kell utalni. Ugyanakkor továbbra is alkalmazni kell a differenciált anyagi ösztönzést, mely biztosítja a dolgozók közvetlen érdekeltségét a vállalati nyereség növelésében; Ezért a részesedési alap felosztásánál továbbra is figyelembe kell venni a végzett munka hatékonyságát, fontosságát, a munkaviszonyban eltöltött időit, valamint az általánosnál nagyobb fizikai igénybevételt. A részesedési alapból — a kollektív szerződésben levő szabályok szerint — minden dolgozó kaphat évközi jutalmat. nyeresegprémiumot és év végi részesedést. Az év végi részesedés felosztásának alapját minden dolgozónál az eves kereset képezi. A magasabb vezetőállású dolgozók xiyereségprémiumát, jutalmát és év végi részesedését a felügyeleti szerv határozza meg, figyelembe véve a vállalat gazdasági eredményeit, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek alakulását. A határozat intézkedik a mágasabb vezetőállásunk eddigi prémiumátalányának differenciált alapbéresítésére, fenntartva a veszteséges gazdálkodással járó anyagi következményeket. ■ \z intézkedés visszamenőleg, 1969. január 1-tól érvényes, ami azt jelenti, hogy az ev végi részesedés felosztásúra már 1970-ben a módosítás szerint kerül sor. A kormány felhívta a munkaügyi minisztert, hogy a Szak- szervezetek Országos Tanácsával egyetértésben I960, december 31-ig szabályozza a részesedési alap ■ felosztásának új rendszerét. A pénzügyiminiszter előterjesztésére a Minisztertanács rendeletet hozottba kosságra vonatkozó adóigazgatási eljárás általános szabályairól. A Minisztertanács, az Országos Vízügyi Hivatal elnökének előterjesztésére megtárgyalta a határvizekkel kkpcsolatban, a szomszédos országokkal kialakult együttműködés kérdéseit, továbbá a magyar vízügyi szerveknek a Kölcsönös Gazdasági Slegítség Tanácsa és az Európai Gazdasági Bizottság munkájában kifejtett, tevékenységét. Az Országos Vízügyi Hivatal elnöke ezután a vizeink szennyezettsége elleni védekezés hatékonyságának növelésére tett előterjesztést. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke jelentést tett a csökkent munka- képességű dolgozók védelmére hozott intézkedések végrehajtásáról. A belkereskedelmi miniszter az idegenforgalom fejlesztési koncepcióira tett javaslatot. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Ezen a Hold-felszínről készült képen jól látható a* Apollo 12 holdkompja (Lunar Module), valamint a jóval korábban Holdra juttatott Surveyor 3. leszállóhelye. A két- landolás) hely közötti távolság hozzávetőleg 309 méter. (Rádiótelef oto: — AP—MTI— KS) Felszállt a Hold felszínéről az Apollo 12 holdkompja, az Intrepid WASHINGTON, Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Charles Conrad és Alan Bean, a holdkomp két utasa több mint 30 órát töltött az égitest felszínén, ebből mintegy nyolc órát a 1 kabinon kívül. A felszállásra magyar idő szerint tegnap 15.26 órakor került sor. A holdkomp úgynevezett felszálló része kilövőállványául ezúttal is., a ..leszálló” rész,szolgált, amely a. fékező rakétét foglalta magában. Ez a rész, a holdkomp lábaival a Holdan maradt. Az egyik lábon, ezúttal is táblát helyeztek el, a holdutazás emlékéül, a tábla csak a három űrhajós nevét, aláírását és az utazás időpontját — 1969. novembere — tartalmazza. A Holdról történő indítás hibátlanul sikerült: a felszálló rész a megadott pályán haladt és a hajtómű a megadott program szerint működött. Az űrhajósokat hallhatóan nem viselte meg a bonyolult és veszélyes manőver: még tréfálkozni is tudtak a földi irányító központtal, miközben a pályaadatokat és a műszerek adatait közölték. A rajt előtt. Conrad és Bean, a második holdséta befejeztével „nagytakarítást” tartott a holdkomp kabinjában: letisztogatták ruhájukat, eltávolították a felesleges szerszámokat, műszereket és mindent elcsomagolták amit a Holdról hoztak magukkal. Az utazás eredménye mintegy 25 kiló- grammnyi holdkőzet, a. Surveyor automatikus űrállomás tv-kamerája és néhány alkatrésze. Az űrhajósok a földi irányító központtal együtt; végezték el a rajt előtt a szükséges eUei^jést. HOUSTON; Az Apollo 12. holdkomp- ja az Intrepid hét perccel a felszállás Után, magyar idő. szépiipt, tegnap 15 óra 33 perckor 6035 kilométer önt sebességgel tért rá a Ho d- körüli pályára: a holdkomp ezt a műveletet 14,8 kiion \e- ter magasságban -hajtc tta végre. Pályájának holdtá. ol pontja 87 kilométer. Az elliptikus pálya magasabb- az eredetileg tervezettnél (14 kilométer, illetve 30 kilométer). Mint Houstonban m >g- állapították, annek az az c ka, hogy a két űrpilóta a kelleténél másfél másodpert cél tovább égette a felszálló rakétát. Mint közölték, a hibát a későbbi manőverek során könnyűszerrel kijr rít- ják. Ennek egyik módja, az, hogy csökkentik a h bld- komp sebességét. Richard Gordon a „Van- kee Clipper”-ről megfigyelte a holdkomp felszállását.. A holdkomp ablaka 'a Hold felé fordult, ennek’ következtében Conrad és Beán jól megfigyelhette a felszálló rakéta begyújtásának a Hold- talajra gyakorolt hatásai. (Reuter) iZ-knldöttértekezlel ax e;**i*i F i ltom szerelwé 11 ygyárbaii Csütörtökön délután tanácskozásra ültek össze az egri Finomszerelvénygyár KISZ-aktivistái. az üzem kultúrotthonában. Az elnökségben helyet foglalt Hazai Béla, a megyei pártbizottság titkára és Sebestyén János, u megyei KISZ-bizottság első titkára. Palcsó Pál, a gyár KISZ- bizottságának megbízott titkára beszámolt az elmúlt két és fél évi munkáról, a gondokról és az eredményekről. Elmondutta, hogy a bervai fiatalok a gyár Eger város életében elfoglalt helyénetc és szerepének • tudatában minden országos es városi akcióból erejükhöz mérten kiveszik a részüket Egyre többet foglalkoznak a fiatalok honvédelmi nevelésével -ia, Az. slgsszervezetefc mim; kajának hatékony eszközei a Különböző politikai rendezvények. Többek között most készülnek hazánk, felszabadulásának 25 és Lenin születésének 100. évfordulójának tiszteletére rendezendő ünnepségsorozatokra. A fiatalok politikai, tisztánlátását nagyban segítették és segítik a KlSZ-okta- tások, ahol időszerű ideológiai, gazdasági, kül- és belpolitikai kérdések tanulmányozására nyílik lehetőség. A KISZ t.evelőmunkájóban fontos szerepet játszik a kulturális és sporttevékenység is. Az előadó 1 • - colié, hogy ifjúsági klubi szükségük — ahol ; bátort: szabad idejűi« * c ’leiben kihasználhatnák. A referátumot vita követte; melyben felszólalt Hazai Béla, a megyei pártbizottság titkára is. Részletesen kitéri a KISZ-nek az ifjúság életében betöltött fontos nevelőszerepére, ismertette a KISZ lakásépítkezés fokozásánál’ terveit, hangsúlyozta, hogj a Finomszerelvénygyarban megvannak a. feltételei annak, hogy a KISZ-rnunk3 megfelelő színvonalú legyen, a jövőben is. Ezután került sor a 31 tagú üzemi KISZ-bizottság’, a vb és a titkár megválasztására. A Finomszerelvénygyár KISZ-titkára Pa'lcsö Pál le-* Majd megválasztották azt héttagú - delegációi is. aniety a gyár Kis. . fiataljait képviseli az egri városi küldötte értekezlete». ,<