Népújság, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-12 / 237. szám

Megyénk az irodalomban „Csöndes Eger, boldog magyarok helye, életet adtál.. Jelképesnek is te­kinthető, hogy Ka­zinczy nyelvújító és ízlésfor­máló küzdelmeit a XIX. szá­zad elején Irodalmi központ­tá felnövő Pesten vitték győ­zelemre lelkes hívei. A „szép­halmi mester” öröksége így folytatódik az Auróra körül felnövő költő- és írónemze­dék tevékenységében, amely ha sokszor szembe is került Kazinczy klasszicizáló törek­véseivel, mégis a századfor­duló haladó mozgalmaira tet­te fel a koronát A romanti­ka már új ízlés jegyében fo­gant, de legjobb alkotói már a századforduló óta aktuális polgári haladás és nemzeti függetlenség mellett köte­lezték el magukat Kisfa­ludy, Vörösmarty, Bajza, Tol- dy — az új irodalmi köz­pont legkiválóbbjai — egya­ránt tisztelték Kazlnczyt és pesti íróbarátait Kazinczy «pesti triásza14 — Horvát István az író és történész. Szemere Pál és Vitkovics Mihály — akár átmenetnek is felfogható abban a folya­matban, amely az addig vi­déki és szervezetlen irodal­mat fővárosivá, és az Auróra körül igazán szervezetté tet­te. A Hercegovinából Magyar- erszágra szakadt szerb csa­lád sarja, az egri görögke­leti lelkész, Vitkovics Péter és a szentendrei származá­sú Glisics Mária gyermeke 1778. augusztus 25-én szüle­tett Egerben, a mai Széche­nyi utcában álló lelkész! lak­ban. Vitkovics Mihály a gim­náziumot Egerben kezdte majd rövid budai tartózko­dása után 1796—98-ban már újra Itt tanult A jogi tanul­mányokat felerészben Pesten végezte, de 1800-ban az egri joglíceumban fejezte be, ahol a magyar irodalmi tanára az Pápay Sámuel volt, akit so­rozatunkban már bemutat­tunk olvasóinknak, ^yitkpyics maga emlékezik meg később Kazinczyhoz írott levelében arról a törődésről, mivel Pá­pai tanított („Nesze, Mis- kám. olvasd nyelvünkön a legszebbet” — mondta, ami­kor Gessner Idylliumainak Kazinczy által készített át­dolgozását adta kezébe). A jogakadémia befejezése után egy ideig Egerben Dékány András ügyvédi irodájában gyakornokoskodott majd 1801. május 30-án Pestre ment ahol hamarosan jóne­vű ügyvéd vált belőle. Mun­káját példásan végezte, bár sajnálta az irodalmi tevé­kenységtől elrabolt Időt: „Ügyészi foglalatosságaim — írta 1810-ben Kazinczynak — melyek tömérdekek, hogy a szépnek áldozót halálra untaíók, azt úgy is tudod.” S zülei halála után (ap­ja 1803-tól 1808-ban bekövetkezett halálig volt budai lelkész) második nagy szerelmének, Popovics Theo- dorának, Manoli Konstantin özvegyének Kereszt utcai (ma Szerb utca) házában va­lóságos irodalmi kört alakí­tott ki: Verseghy Ferenc, Vi­rág Benedek, Révai Miklós, majd Kölcsey Ferenc, Sze­mere Pál, Vörösmarty Mi­hály és mások gyakran meg­fordultak ebben a körben. Szűkebb barátaival. Horvát Istvánnal és Slzemere Pál­lal a „széphalmi mester” ta­nításának ügyét akarták szívvel- lélekkel szolgálni. Vitkovics Mihály amiért Kazinczy hálából „pesti triászának’4 tisztelte ókét. Vitkovics élénk levele­zéséből, amit Horvát István­nal. Szemere Pállal, Döbren- tei Gáborral, Kölcsey Fe­renccel és másokkal folyta­tott. kiválnak a Kazinczyhoz írott levelek. Melegségük és rajongásuk szembetűnő, bár ez a gazdag levelezés egészé­ben is a kor irodalmi életé­nek kimerithetetlenül gazdag forrásanyaga. Irodalmi ügyekről, esztétikai problé­mákról, Dayka Gábor és Ber­zsenyi Dániel verseinek ki­adásáról éppúgy értesülünk ezekből a levelekből, mint a társadalmi élet akkori viszo­nyairól vagy a politikai ese­ményekről. Vitkovics Mihály, bár már diákéveiben verseket írt, eredeti műveivel csak 1817- ben jelentkezett, amikor ki­adta a Vitkovics Mihály me­séi és versei című kötetét A kötet meséket epigrammá­kat ódákat és episztolákat (verses költői leveleket) tar­talmaz, s a költőt kifejezet­ten a klasszikus versforma művelőjének mutatja. Rímes verseket ebben nem közölt de 1821-től különböző folyó­iratokban és almanachokban (Tudományos Gyűjtemény, Hebe. Auróra, Uránia), egy­re gyakrabban tette közzé népdalszerű verseit vagy a szerb népköltészetből fordí­tott dalokat és regéket. 1828 januárjában bevá­lasztották a magyar tudós társaság szervezésével meg­bízott országos küldöttség­be („ ... a magyar nyelv és tudományok körül szerzett nagy érdemeinél fogva” — szólt a meghívó levél), de ennek felállítását már nem érte meg: 1829. szeptember 9-én hirtelen betegséggel halt meg. Fáy András még ezen a napon írta Kazinczynak: hogy Vitkovics Mihály bará- „Nagy megilletődéssel írom, hogy Vitkovics Mihály bará­tunk nincs többé. Ma, dél­előtt 11 órakor végezte, sze­gény, pályáját... Mindenki sajnálja ezt a jó embert.’4 te. Sajnos, ezek, mint leve­lezésének és egyéb alkotásai­nak egy része eltűntek, vagy lappanganak máig valahol. Tudatosan foglalkozott dra­maturgiával, Wieland és Shakespeare vígjátékait jegyzetelte, Schiller egyik ér­tekezését saját fordításában adta ki. Prózájából elsősorban már említett levelei a jelentősek, valamint mértéktartóan szen­timentális műve, a Szvoré- nyi József által A költő re­génye címmel kiadott levél­regénye Ez a műve egri jo­gászkodásának idejéből való, és első nagy szerelmének hi­teles. néhol remek lélektani megfigyeléseket tartalmazó története Vidényi névvel sze­repelteti önmagját és egyik barátjához címzett levelek­ben számolt be szerelmi bol­dogságáról, csalódásáról és lelki gyógyulásáról. Néhol, meglepően friss leírásai, ele­ven és fordulatos előadása ma is élvezetes olvasmánnyá teszik A költő regényét Mint érdekességet megemlítjük, hogy Vitkovics 1800 körül hozzákezdett a Tárkányi re­mete című elbeszéléséhez, de — nem tudni miért — nem fejezte be. noha Horváth Ist­ván még 1811-ben is sürget­te e műve befejezését Vitkovics Mihály kötté­” szetét és prózáját át- meg átszövik az egri és me­gyei utalások. Lírai darab­jaiban többször megemléke­zik a jó bort termő vidékek­ről, regénye pedig a XVIII, század végi Eger társadalmi életének eredeti leírását is tartalmazza. Szülőföldjét éle­te régéig megtartotta jó em­lékezetében, s hazalátogatá­sai mindig élményt jelen­tettek számára. Születésének százados ér­fordulóján Eger nagyszabású ünneplésben részesítette és mintegy példát Is adott meg­becsülésének jelenkori foly­tatására... Nagy Sándor On húrja Jajon*. (Botte Dénes felvétele) Kö s ooi monoton bút konokon éo fájón. (Verlaine: őszi Aaf) rss^sJ’JVjy/fSfSMA^SS'/fi&SPSWSfsrArsssSsss/ssssssssssssss/sssssssssssssssssjv'sssssssssssssss. most sem kellőnk? Tizenhét süldő Végre már meg kellett ol­dani a bajt, hisz a raktár üz esztendeje krónikus betegség­ben szenvedett A szövetkezet vezetősége először is egy volt vincellért tett oda, Horváth Mózes bácsit; de már az első hónapban eltűnt a keze alatt ötven liter bor. A vén Mózsi fegyelmit kapott és maradt. Aztán eltűnt néhány zsák ocsú. Újabb fegyelmivel ezt is megoldották s annyira le­hordták az öreget, hogy a tárgyaláson elsírta magát — Elfolyik az a bor, elv­társaik, észre se veszixaz em­ber. Az öcsét két pofára za­báivá viszik ezek a mpcskos egerek, akikből annyi van a raktárban, hogy számuktól az úristen is megrémül. Nem váltották le, mert na­gyon szépen vezette a raktár­könyvet; Ilyen szép írása a gimnáziumot végzett gépíró- nőnek sem volt De amikor már két mázsa árpa is hiány­zott s ráadásul a lyukas zsá­kokból kifolyt árpa egy hajnalon végig megmu­tatta az utat a raktártól a ge­tanes kocsmáig, Mózsi bácsit nem lehetett tovább tartani; letették • növénytermesztő brigádba. Gombos Karcsi került a he­lyére. — Egyszerű parasztember, majd ő rendet tart itt — mondták. eyssstfBBt 69. október 12., vasárnap Karcsinak azonban a krumpli volt a mindene. Disznai etetéséhez már előbb is cefrét kapott a pálinka­főzőéből, miért ne szállított volna hát oda egy ízben két vágóin burgonyát? A krump­lit kifőzték, a kilencvenhat fokos szeszen megosztoztak. Egy év múlva Gombos Kar­csi is lekerült a növényter­mesztési brigádba. Aztán persze jöttek még mások a tíz esztendő alatt, legalább öten; s ki a búzát szerette jobban, ki a napraforgómagot, ki az álla­tok étkeztetésére meghoza­tott lucematápszert. Olyasmi is előfordult, hogy a pétisó­val kereskedtek, sőt, az egyik raktáros a dughagyma-lopás­ból házat épített magának. Nem tudták ugyan rábizonyí­tani, — ezek a mocskos ege­rek megzabálják még a dug- hagymát is —, de mégiscsak le kellett tenni a növényter­mesztő brigádba Már lassan a növénytermesztők, az asz- szonyokat kivéve, csupán le­váltott raktárosokból álltak. S már csak arról volt szó a vezetőségben meg a tanács­nál, de még az egyházközség képviselőtestületi ülésén is, hogy hát nincs ebben a falu­ban egy ember, aki tiszta, mint az arany s akinek a ke­zéhez nem ragad oda semmi? — Van üym mondta Kralovánszky Mi­los, a szövetkezet főagronó- musa. — Ki az? — Fekete Sámuel. Fekete Samu? Hát igen. Csakhogy eddig még semmi­féle funkciót nem vállalt a szövetkezetben. Tizennyolc holdas, aranykalászos gazda volt, felajánlották neki an­nak idején az elnökhelyettesi posztot, nem vállalta el. Fel­ajánlották a tanácstagságot, nem kellett neki. Egyedül csak a római katolikus egy­házközség kurátorsága kellett néki. Minden munkát elvég­zett a szövetkezetben tisztes­ségesen, rábízhatták a ker­tészet ellenőrzését, a cukorré­pa-szállítást, a vagonok be­rakását, sőt aratáskor a ka­szásmunkát is, olyan helyen, ahová a gép nem tudott be­menni. Nagyon jó kaszás volt és még tulajdonképpen fiatal ember, mindössze negyvenöt éves. Volt egy tízéves fiú gyermeke, meg egy tizenhét éves, gyönyörű lánya. — Éppen ő kell nekünk? — kérdezte az elnök. — Csakis 5 — mondotta Kralovánszky Milos. — Ha az egyháznak megfelel, mért ne felelne meg nekünk? Minden hónapban gyónik, áldozik. Az ilyen nem vesz a lelkére bűnt. — És ha őneki mi még — Az én dolgom — mond­ta Kralovánszky Milos. —• Mennyi a garantált fizetése a raktárosnak? — Ezemégy. Meg az alap­szabály szerint a többi. — Ezerhatot javaslok, meg az alapszabály szerinti töb­bit — mondta Kralovánszky Milos. S egyszercsak azt látták a népek, hogy mintha Fekete Samu már hétköznap is ün­neplőben járna. A tekintélyt szabó görbepálcával ment végig a soron, mint valaha a törvénybíró. Fekete kalapját a köszönőfcre alig mozdította. A nőkre pláne. Pedig a jó­kedvű menyecskék meg a lá­nyok csak most fedezték fel igazán, micsoda szép ember ő. Arányos karval varra ural­kodott az arcán. Majd két­méteres testét a lábai délce­gen vitték. — Nagy, szigorú világ kez­dődik itt — mondták a né­pek. — Még csak hagyján lenne, ha szigorú, de ha egy össze- marék csirketápot se lehet hazavinni? Mi lesz belőlünk? Féltek azontúl a raktáros­tól a szövetkezetiek. Vasárna­ponként még a templomba se igen kívánkozott az az ember, akinek valami égette a nya­kát. Hiszen a kurátort szék­ben ott ült Fekete Samu, s a nagy szómé különbül vágott; mint a papé gyóntatáskor. — Hogyan vállaltattad el vele a raktárosságot? — kér­dezték a vezetőségben Kralé* vánszky I/öltészete nem emelke- $ dett a kor legnagyobb5 költői teljesítményeinek 5 szintjére. Születésének száz- $ éves évfordulóján — Szvoré- j nyí József adta ki munkáit, s$ már 6 megállapította a költő-5 ről szóló életrajzában: „Az5 ódában Berzsenyi, s ugyan- $ abban és az epigrammban $ Kazinczy, Kisfaludy Károly, 5 s Vörösmarty, és a mesében $ Is Fáy, messze túl szárnyal- $ ták.” Helyesen mutatott rá $ azonban, hogy a népkölté- $ szét iránti érdeklődésével és $ eredeti népdalszerű verseivel^ a kor legjelesebb alkotói kö- $ zött van a helye. S tegyük* hozzá, hogy Csokonai, s Hor-5 váth Ádám után talán nála 5 a legtudatosabb az érdeklő- $ dés a népi alkotások iránt. $ Ezzel a tudatossággal pedig $ a reformkori népiesség feléi törte az utat (Jelentősebb í népdalai: Füredi pásztor da- $ la. Fut a szarvas .. „ Píron- gátol édesanyám ...). Költé- 5 szelének sajátos színfoltját^ jelentik szerb népköltészeti ^ fordításai (pL Bácskai rege- dal), amelyekhez sikerültebb^ episztolái (pl. a Horvát 1st- vánhoz írottak) és legszebb t szerelmes versei járulnak ér-j! tékes alkotásokként ^ Vitkovics drámaírással Is ^ kísérletezett. Drámát írt II. ^ Rákóczi Ferenc rodostói száműzetéséről. Gyöngyösi i István nyomán Wesselényi és § Széchy Mária murányi ka->; landjáról, és németből, illet- í ve német közvetítéssel fran­ciából is fordított. Eredeti drámáit Toldy Ferenc dicséi- \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom