Népújság, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-26 / 249. szám

i

Rosszkor születtek ?

Kétszázhatvan forint.

Mit vásárolna ebből az ösz- szegből? Eleimet, cipőt, ruhát? És mit vásárolnak azoic, akiknek havonta ennyit nyújt át a postás? Hogy élnek meg belőle?

Telnek a napok, túl a hetvenen, a nyolcvanadik felé araszolva, s a kéz már lassan engedelmeskedik az akaratnak. Megöregedtek. Tsz-jára- dékosok.

— Mennyien vannak?

— Körülbelül 200—250 nyugdíjas és járadékos van. Ebből 80 százalékuk járadékos.

— Hozzájutnak valami mellékjövedelemhez?

— Aki tud dolgozni, az évi -öt-hatezer forintot megkeres — mondja a poroszlói Üj Erő Termelőszövetkezet párt- titkára.

— Aki nem?

— Azoknak juttatunk valamit.

— Mennyit?

— Száz, százötven, kétszáz forintot. Évente.

— Kevés. Nagyon kevés.

— Tudjuk. Nem bírunk többet. Nem járulna hozzá a tagság. Túlságosan sokat venne le a jövedelemből. Tüzelőt adunk. Még néhány év kell, hogy elbírjuk a nagyobb segítség megterhelését.

— Hány éves?

— Hetvenhat.

— .Rendszeresen dolgozik?

— Igen. Mindennap. Valahogy meg kell élni. Én kétszázhatvan forintot kapok, a feleségem meg negyvenek

— A félesége is tsz-tag volt?

— Nem. Csak beadta a földek

— Mennyit keres havonta?

— Hol ötszázat, hol hatszázat, meg még bent is tartanak valamit zárásra.

— Milyen munkát végez?

— Ács-kőműves munkák A kerékgyártó műhelyben segítek. De nyáron, ha kell, a hordásnál is.

— Naponta mennyi időt tölt a munkahelyen?

Kocsár István az órákat számolja az ujján.

— Tízet. Az ebédidő nem számít bele.

— És bírja még, István bácsi?

— Persze. Reggel öt felé mindig felkelek. Nem mondom, a kaszát már nem' bírom, meg étvágyam sincs úgy, ahogy annakelőtk

— Mit szokott ebédelni?

—r Kenyeret meg szalonnák Néha főz otthon az asz- szony húsk mert van baromfi.

— Malac van-e a háznál?

—■ Van. Kettő. Az egyiket

el szoktam adni. A háztájin terem annyi, hogy fel lehet nevelni. Idén jo termés volt. Üetorral hordta be a krumplit meg a kukoricát a tsz. Három kilométerre van a falutól a föld.

— üzletből vásárolnak-e valamit?

— Kenyeret meg cukrot. A többi megvan otthon. Aztán én még meg szoktam inni nagy néha egy pohár sört, de nem sokszor.

Pólónkat Lajos, a niaklári Lenin Tsz elnöke széttárja a karját. '

— Megöregedett a termelőszövetkezet. Tagságunknak csaknem a fele nyugdíjas és járadékos. E közül a kétszáznyolcvan ember közül százan nem tudnak dolgozni, részük- , re búzát adunk fölajáradék- ! ban. Aki bejelenti, hogy nem 1 képes megművelni a háztájit j sem, nyolc mázsa terménnyel «

pótoljuk a földet. A termelő- szövetkezet szociális bizottságának ötezer forintos- keret áll rendelkezésre, hogy a kivételesen rossz helyzetben lévőkön segítsen, ötszáz forintot juttat a bizottság a rászorultaknak évente. Külön havi segélyezés nincs. A tapasztalat azt mutatja, hogy a rokonok általában segítik őket. Olyanok szorulnak a szociális bizottság támogatására, akiknek nincsenek hozzátartozóik.

Fanyar lekvárillat száll fel az üstből, betölti a portát, szúrja a szemet;

Özv. László Ignácné fekete ruhában és kendőben fogad. Bent leülünk a lócára.

— Amikor beléptem a tsz- be, az uram már nem élt. Egyedül dolgoztam. Lassan, de rendjén megéltem belőle. Most már három éve nem tudok dolgozni. Kapom a járadékot és a háztájit, de azt is napszámossal kell megraű- veltetni. A napszámosra ki kell adni négy-ötszáz forintot. A lányom segít, akivel együtt lakunk. Ő is özvegy.

— Szintén tsz-járadékos?

— Nem. A vöm a bányánál dolgozott. így most nyolc- száznúsz forintot kap. Ebből segít, mert ő se nagyon tud dolgozni. Szívbeteg.

— Ketten laknak együtt?

— Hárman. Az unokám is, így egy szobát kell fűteni.

— O mennyi idős?

•— Tizenhét éves. Egerben dolgozik.

— Mennyit ad haza?

— Mostanában semmit. Ügy hisszük, nősülésre gondol.

— Mit vásárolt utoljára? Ruhaneműre gondolok.

— Ezt — mutatja magán a fekete szvettert.

— Mikor?

— Azt már nem tudom.

— Három forint az órabérem.

— Hol dolgozik?

— Fogaton. Kocsis vagyok — néz ki a kalapja alól Nagy Imre. Megkeresném azt a hétszáz pénzt, de 77 éves koromban se tudok meglenni cigaretta nélkül. Naponta elszívok egy doboz Kossuthot. Meg a tejet is szeretem. A feleségem minden reggel vesz egy litert a tsz-től.

— Mennyiért?

— Háromhatvan egy liter.

— Ketten élnek a keresetéből, meg a járadékból?

— Igen. Az asszony is kap negyven pénzt. Van egy lányom, de már férjnél van régen. Pesten laknak.

— Eljác-e haza?

— Búcsúkor szokott jönni.

— Segít valamivel?

— Ezt a kabátot ő küldte. De van nekem még sok régi ruhám, abban tudok dolgozni. Tudja, én mindig mondom a többieknek, az a baj, hogy olyan rosszkor születtem. Az első világháborúban öt évig voltam katona, meg mindenből kivettem a részemet. Aztán, ha legalább tíz évvel később születtem volna, most még nyugdíjat is kapnék. Mert most még tudok dolgozni, de mi lesz akkor, ha nem keresek semmit?

Brigád vezető volf. A Szajnáitól napszálltáig való rohanásban kimerült tüdő egyenetlenül kapkodja a levegőt. A kerékpár pedálját fáradhatatlan taposó láb erőtlen, és a szív ritmustalan zakatolását félve tükrözik a szemek. Kecsmár István halkan, meg-megakadva beszél.

— A nyáron még kint volÍ elveszünk

kovát»

Ilitől.

hegesztő

felajánlunk megvételre.

Vas Nagytér. V., Eger, Nagyváradi u. Telefon: 23-86. Gondnok,

Eger, Rákóczi úí

tam a szőlőben. Van egy kis< robogóm, azzal ki tudtam 5 menni, de már évek óta nem< bírom a munkát. Szívasztmás< vagyok. 1966 óta kapom a 5 munkaképtelenségi j áradé-<

kot. A feleségem keres rám,< ő dolgozik a tsz-ben. Mindig^ fekszern, ráérek gondolkozni.« Azon töprengek, hogy miért > van ez így, hogy csak ennyit« kapunk. Olvasom az újságo-j Icát. Tudom, hogy sokat beszélnek rólunk. A múltkor j bent feküdtem a kórházban és 5 elbeszélgettünk. Az egyik ipa- ri munkás ezerkétszáz forintot kapott, a szomszéd ágyban fekvőnek 1900 volt aj nyugdija.

— A földet beadtam a tsz- be. Becsülettel dolgoztam, < amíg tudtam. Nem tehetek í róla, hogy most nem tudok.} Ezt nem lett volna szabad« tenni velünk.

A kezek bizonytalanul ka-< landoznak a hófehér papla-< non.

— Ezt érdemeltem csak 5 meg... és a többiek is csak« ezt...

mu a íHmiswr^!

Mindannyian tudjuk, hogyJ nem ennyit. Többet érdemelnek. Az értelem és érzelem S sürgeti: valamit tennünk i

kell értük. A termelőszövet- < kezetek segítenek, ahogy < tudnak, de ez nemcsak az ő< ügyük, mindannyiunké: a <

társadalomé.

Tennünk kell értük. Bocsa-« ugat a kegyetlen-begye;)

szóért: amíg élnek!

Szigethy András

JCutturálh világkrónika

Helsinkiben egy nagy köl- csömkonyvtár tulajdonosa három hónap alatt az olvasók által visszahozott könyvekben a következő könyvjelzőket találta: szalonnahéj, borotvapenge, zsebkendő, 11 játékkártya, két előhívott film, 23 levél, öt fénykép és egy nagyobb címletű bankjegy, valamint egy válást kimondó bírói ítélet — ez utóbbi egy szerelmes regényben volt.

★

A világ papírfogyasztása 1966-ban 18,1 millió tonnát tett ki. Ebből 9 millió tonna jutott az Egyesült Államokra. Az egy főre jutó éves papírfogyasztás az Egyesült Államokban 30,2 kilogramm, Európában 10,9 kilogramm, Afrikában pedig mindössze 90 gramm.

★

Az angol Országos Film- archivumot élő történelemnek nevezik. Az itt tárolt filmek pótolhatatlanok, de bármely pillanatban lángba borulhatnak.

A problémát a nitrát film okozza. A némafilm, aranykorának remekműved — Charlie Chaplin, Buster Keaton és Rudolph Valentino — filmjei cellulóz-nitrát filmből készültek, akárcsak a legtöbb film egészen 1951-ig.

tartsák fenn.”

(MTI)

sár”

ÉVFORDULÓ

(Gyöngyösi József felvétele: 3 pont)

A cellulóz-nitrát még űj karában is annyira gyúlé- ikony, hogy betiltották annak postai szállítását. Ha egy ilyen film meggyullad, a lán_ got semmilyen ismert eszközzel nem tudják elfojtani, mert a film oxigént termel. Sem a víz, a homok és ; egyetlen vegyi tűzoltószer■ sem hat rá.

Az Amerikában végzett kísérletekből kitűnt, hogy egy tonna nitrátfilm alig 26 ; másodperc alatt elég és mérges gázt áraszt égés közben. Az astonclitoni angol film- archivum 37 millió láb hosz- szúságú filmszalagjából 32 000 láhnyi nitrátfilm.'

Clark Gable, Jean Harlow, Charlie Chanm filmjei mellett vannak köztük fontos híradó filmeäc, így például az, amely Viktória királynőről készült gyémánt jubileumán.

★

Egy New York-i moziban hiábavaló volt az igazgató minden kérelme, hogy a nők vegyék le a vetítés folyamán a kalapjukat. Ez a helyzet csak akkor változott meg, amikor a következő felírás jelent meg a vásznon: „az

igazgatóság tanácsolja az összes idős hölgyeknek, hogy az előadás alatt kalapjukat

SZIKRÁZÓ ACÉL

(Krasznay Ferenc felvételez 3 pont) ,

Amikor lánykánk született, kitört a családi perpatvar, ősz- szeszaladt a rokonság, nevet találni a gyereknek. Nem akartuk eljátszani a nagynénik rokonszenvét, még kevésbé a kilátásba helyezeti ajándékokat: meg kellett hallgatni őket.

költötisztelö LilMt javajó az lilának az isMivel vagyok, soltam.

—• Az nem akadékoskodott anyósom csúfolják majd kólában.

— Halljuk hát a javaslatokat!

Kereken tizenkét leánynév gyűlt csokorba, Ilyenek: Honorka, Abellina, Fatime, Bernadett, Carmen, Brigitta, Luca, Lukrécia, Pe- pinka, Rita, Polett ás Muskátli,

A Muskátlira felhorkantam, mintha légy csípett tolna, de Kamilla néni megnyugtatott. Ez a lánynév,szógyűjteményben. Hosz- szabb csatározás után megmaradt öt név, ebből a nagynénik nem engedtek. Muskátlival együtt...

Feleségem a szülő- kórházban nem volt egészen öntudatnál, amikor megkérdezték: — Mi legyen a kislány neve?

— söJucjlapítóktol.

Így hívták a nővért. Sürgős volt az ügy, menten odakanyarin- totta a blankettára Zsófit a nővérke, feleségem aláírásával együtt.

Hivatalos „titoknak” számít a névadás, ez csak természetes. Lézárt borítékban továb- öíioiiáK a tanácshoz.

megjelentem az anyakönyvnél, hogy beírhassam a neveket.

— Zsófit nevezett meg a kórház — mondta az illetékes férfiú.

, — Még egyet javasolhat.

— Öt nevet tessék beírni, de Zsófit semmiképp se. Nem szerepel a családi összeállí- ban.

— Az anya Zsófit mondott. Itt az aláírás.

Tessék.

Előkotorta feleségem személyi igazolványát, saját szignójával. Kiderült a turpisság, valaki odarajzolta a nevét.

— A kórház volt a uévadomáiiyozó — mondtam szilárdan, • de szelíd önmérséklettel, — Zsófiról nem tudunk.

— Tessék visszamenni a kórházba, ott helyesbítsék.

— Ragaszkodom mind az öt utónévhez — ma- kacskodtam.

— Azt nem lehet. Kettőt enged a tor— Megnézte a cédulámat. — Válasszon dupla nevet.

— Éspedig?

— Hát mondjuk: Annabella, Citadella, Pan- csatantra

Nem hagytam ma*

gam

— Pancsatantra, az egy indus mesegyűjtemény. A Citadella pedig testes várvendéglő

A matrikulaőr kedélyesen hunyorított.

— De ritka-különleges név. Maguk ilyet akarnak.

Mária-Terézia már nem egészen időszerű, — világosított fel.

Visszamentem a kórházba, hogy töröltessem a Zsófit.

Szó se lehetett róla. Beírták a rubrikába. Még egyet javasolhattam. \

— Ide se jövünk ■szülni többet! — in- dulatoskodtam. — Legyen, hát Irma! «

Így lett Zsófia-lrmá a lányom.

A nagynénik végleg íám, csapi 'k az aj: újt,

*—&■***