Népújság, 1969. szeptember (20. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-02 / 202. szám

) I I Befejeződött az országos atlétikai bajnokság. Az utolsó napon Ringlioffer a 400 m gátfutásban, Kiss Mária pedig a 200 m gátfutásban Országos rekorddal lett első. ★ Ráckevén végei értek az idei kajak-kenu-bajnokság küzdelmei. Az egyesületek közötti pontversenyt az Új­pesti Dózsa nyerte a Bp. Hon­véd és a Bp. Spartacus előtt. A hosszú távokon Hollósi, Hesz és Wichrruinn győzött. ★ A Hungária -Kupára készü ­lődő rr^igyar vízilabda válo­gatott keretet 13 főre szűkí­tették. A keretben egyetlen egri játékos, Katona József kapott helyet. ★ Rigában befejeződött a Nemzetközi birkózóverseny, amelyen nyolc szovjet és két bolgár győzelem született. A magyar versenyzők gyengén szerepeltek, mindössze Kiss második, Laták és Sz^bó har­madik helye dicsérhető. Moszkvában 70 ezer néző előtt találkozott egymással a Szovjetunió és Lengyelország labdarúgó-válogatottja. A mérkőzés gól nélküli döntet- 1 lennel végződött. ★ A bulgáriai Vidinben ren­dezték meg a junior súlyeme­lő Duna Kupa küzdelmeit. A magyarok közül Ambrózi a könnyűsúlyban és Rezső a váltésúlyban szerzett első he­lyet. I Indul a jubileumi Honti György Kupa A megyei LSZ Hiúsági bizott­sága az idén szeptember 4 és november 7 között bonyolítja le a hagyományos jubileumi Honti György Labdarúgó Kupa küzdel­meit. amelyben azok a játéko­sok szerepeltethetők, akik 1951. január 1 után születtek és sza­bályos, érvényes sportköri mi­nősítési igazolvánnyal rendelkez­nek. Szeptember 4-én, csütörtökön délután az alábbi mérkőzések kerülnek sorra: Petőfibánya— Hatvani Kinizsi. Apc—MAV HAC, Gy. Spartacus—Gyöngyösi MGT, Recsk—Bélapátfalva, Pé- tervására—Sírok. Lőrinci—Selyp, Gy. Vasas Izzó—Gyöngyösoroszi, E. Spartacus—Egercseht. Füzes­abonyi VSC—Bervai Vasas. A Hevesi MEDOSZ és a Rózsa- szentmártonl Bányász előnyerő. A hevesiek szeptember ll-én a Pétervására—Sírok győztesével találkoznak, idegenben. Vasárnap a 18. fordulót ját­szották a csapatok. A Heves megyei együttesek váltakozó si­kerrel szerepeltek, a Zalka SE és a Gáspár SE biztosan nyert, a MÁV HAC viszont súlyos ve­reséget szenvedett Albertteiepen s váratlanul a Gyöngyösi Spar­tacus Is alulmaradt Bagón. A Sírok—H. Kinizsi találkozó dön­tetlen eredménnyel végződött. Zalka SE—Aszódi Vasas 2:0 (1:0) Gyöngyi)«. V.: Szabó Zalka SE: Bráz — Jánosi, Bisztri. Kurtnka — Dombóvári, Molnár (Békési) — Zsólya, Var­ga (Hevasl) Laczkó, Sármány, Fülöp. Edző: Cstzmartfc Imre. Nagy iramú, változatos játék­kal kezdődött a mérkőzés. A 3. percben Varga elől nehezen tisz­tázott az aszódi védelem, a má­sik oldalon 'Bráz védése kapott tapsot. Az első gól a 9. perchen esett: Zsólya lövése a felső léc­ről Fülöp elé pattant és a szélső közelről a hálóba továbbított. 1:0 A félidő hátralévő részében mindkét oldalon veszélyes ak­ciók gördültek, a védelmek azon­ban jól álltak a lábukon. Szünet után a Zalka fokozta az iramot és az 50. percben Sármány révén megszerezte má­sodik gólját is. A 60. percben Laczkó fejesét a kapufa mentet­te, majd ugyancsak Laczkó jó helyzetben elhamarkodottan fö­lé emelte a labdát. Az utolsO esemény: Kurlr.ka nagy lövését a kapus a kapufa segítségével mentette. Nagy iramú Játék után megérdemelten nyert az átszer­vezett hazai csapat. Jók: Bráz, Bisztri, Sármány. (ödllnt) Gáspár SE— Egercsehi Bányám 2:0 (1:0) Hatvan, 600 néző. V,: Pencz. Gáspár SE: Gllányl — szües, Janik, Jánosi — Kiss, Márton (Ago) — Takács, Szabó (Vldo- musz), Kovács, Gergely, Tóth. Edző: Kovács Janos. Egercsehi: Molnár — Dorkó, Kovács, Halász, Stoff — Szabó, Kozma — Ballal, Erdei, Srajber, Tóth (Barta). EdzÓ: Gera Tiha­mér. A nagy erővel kezdő hazaiak már a játék elején megszerez­hették volna a vezetést: Kovács (jó helyzetben nagy lövést kül­dött kapura, de Molnár bravúr­ral védett. A hazai fölény a 8. percben érett góllá, amikor Tóth—Szabó—Kovács volt a lab­da útja s a középcsatár közel­ről a hálóba továbbított. 1:0. Ezután Takács, majd Gergely előtt adódott Jő helyzet, de a védelem jókor avatkozott köz­be. A 43. percben viszont a ven­dégek veszélyeztettek, Kozma lö­vését sGllányl bravúrral nyomta szögletre. Szünet után- mintegy 20 percen keresztül a vendegek kezdeményeztek többet, szinte a levegőben lógott a kiegyenlítő gól, de Gilányl mindent védett. A 76. percben végleg eldőlt a mérkőzés sorsa: Kovács lövése Molnárról visszapattant, ismét a középcsatár elé, aki nehéz szögből a bal sarokba lőtt. 2:0. A vendégek a gólra Ballal kapu­fájával válaszoltak. Egyenlő erők küzdelméből a gólratöröb­ben játszó Gáspár SE megérde­melten került ki győztesen. Jók: Gilányl (a mezőny legjobbja), Szllcs, Takács, Gergely, illetve Kozma, Ballal, Srajber. (marosuirl) Alberttelep—MA V HAC 8:1 (4:0) Alberttelep, 400 néző. V.: Mar­moly. MAv HAC: Molnár — Dobot, Kókal, Adám dr. — Tóth, Kato­na — Kulaesík, Teréftyl, Szabó, Mayer, Ludvig. Edző: Nagy Antal. Nagy erűvel él lendülettel kez­det a hazai csapat s a vendégek védelme csak ío percig tudott el­lenállni a rohamoknak. A ll. percben Dudás nyitotta meg a gólok sarát, majd a 30. percben egy szabadrúgás végén Xókatn irányt változtatott a labda és az ellenkező sarokba pattant. 2:0, öngól. Szinte állandóan a ven­degek térfelén folyt a Játék, és á 35. percben, majd a 42. perc­ben Kovács növelte tovább az alberttelepl gólok számát. A má­sodik félidőt a vendégek kezd­tek jobban a 48. percben Tóth kapáslövése jutott a léc alá. 4:1. Egy darabig kiegyensúlyozott vott a küzdelem, több helyzet adódott a hazai kapu előtt, de a vasutas csatárok sorra hibáz­tak. A félidő közepétől Ismét a hazaluk vették át az Irányítást, és egymás után potyogtak a gólok, Mocsnlk (71. perc), Ko­vács (80. perc), Mocsnlk (88. pere), Dudás (88. perc) sorrend­ben. Az enerváltan játszó MÁV HAC súlyos vereségét semmi sem menti, agyetlen játékosa sem nyújtott elfogadható telje­sítményt. t (srej) Hatvani Kinizsi— Siroki Vasas 3:3 (2:1) Sirok, 350 néző. V.: Varga. Kinizsi: Gyökér — Szulágyl. (Varga), Gubls, Mészáros — Ba- ranyl. Krlstyán — Simon, Szabó, Püspöki, Tóth, Kővágó. Edző: Seres Gyula. Vasas: Kékesi — Zám (Répás), Kovács I., Zagyi — Mlskolczl, Kovács H. (Hadobis I.) — fe- nyaskó. Krajecz, Budai, Nagy, Czipó. Ezdő: Csáki Béla. A nyugodtabban játszó ven­dégek támadásai/ál Indult a mérkőzés. A 6. percben nagyot hibázott a hazaiak védelme és) Szabó megszerezte a vezetést. 1:0. A másik oldalon Penyaskó lövését a kapufa mentette. A 13. percben Ismét könnyelmüsködött a hazaiak védelme és Simon megszerezte csapata második gólját. 2:0. A hazaiak Budai ré­vén Ismét csak kapufával vála­szoltak. majd Krajecz nagy ere­jű lövése elakadt a kapusban. A 41. percben szépített a Vasas: formás akció végén Krajecz ta­lált a hálóba. 2:1. Szünet után a hazai együttes kezdett Jobban, de csatárai Jobbnál jobb hely­zeteket hagytak kihasználatla­nul. Az 30. percben Miskolczl szabadrúgása a kapufáról Czipó elé pattant és a szélső a háló­ba fejelte a labdát. 2:2. A 75. percben Hadobás jő cselekkel ment el a védők mellett és be­\/-aaaa aaza a a/,aaa/- aaA/VVVWWWWWWVW'AA'WW'WAAA/VW'AáAAAA^MAAAAiWNAAAWVAAA^AAAAA^WWV A helikopter bőgő motorral (alja kilométereket, utasai mégis mind türelmetlenebbül fészkelőd­nek o helyükön. Nagy tét forog kockán. Ha nem érnek idejében Dakarba, megkezdődik a hadjá­rat, és akkor hiába volt minden, a véres eseményeket többé nem le­het feltartóztatni. Már nem sok van hátra az útbál, amikor a gép közelében váratlanul vörös fény­nyaláb szántja végig az eget. Két napja már, hogy Potrien őrmester különítménye eltévedt < a dzsungelben. A katonák o szomjúságtól óléban hevernek szerteszét. A kiállt megpróbáltatások a parancsnokot !> any- nyira megviselték, hogy az első percben fel sem ismeri meg- mentöit. á'vr . _ /n,iri. a. Néhány órával később a helikopter leereszkedik a cirkáló fedélzetére. De Surenne márki elégedetten méregeti a szö­kevényeket, akik a derék Potrien kíséretében felsorakoznak előtte. Lám, az őrmester jó munkát végzett, elfogta a bitangokat! adását Nagy a hálóba bombázta. 2:3. A 79. pereben 11-eshez ju­tott a Kinizsi s a büntetőt KHs- tydn értékesítette. 3:3. A 81. percben Répást utánrúgásért ki­állították. Helyzetei alapján Si­rok győzelmet érdemelt volna. Jók: Simon, Gubls, Kővágó, il­letve Zagyi, Nagy, Miskolci. (somogyi) Bagi Tsz SK— Gyöngyösi Spartacus- 2:1 (1:0) Bag, 200 néző. V.: Fülöp. Spartacus: Jakab (Berentéa) — Ács, Forgács. Szalma — Nagy 1., . Gáspár — Kövecs!, Bágyi Ba­logh (Barta), Szatmári, Petites. Edző: Péczetl Szabolcs. A vendégcsapat támadásaival indult a játék, a 15. percben Bugyi—Balogh—Szatmári' adoga­tás végen az utóbbi nagy hely­zetben hibázott. Nem sokkal ké­sőbb Szatmári nagy erejű sza­badrúgása a felső kapufán csat­tant s a védelem nehezen sza­badított fel. A 30. percben vá­ratlanul a hazaiak Jutottak ve­zetéshez: Szalma szerelését a já­tékvezető szabálytalannak ml/lő- sitctte és ll-est ítélt. Rövid hu- za-vona után u középcsatár fu­tott a labdának és a hálóba lőtte. 1:0. Eldurvult u játék, parázs je­lenetek adódtak a pályán, s né­zőtéren egyaránt. A hazai védők egymás után terítették le a gyöngyösi csatárokat, a játékve­zető azonban Pethest állította ki — reklamálásért, Ezután a sé­rült Jakab helyére Bercntés állt a kapuba» A 82. percben egyen­lített a Spartacus: Bágyi egyéni játék után lőtt a hálóba. 1:1. Már-már úgy látszott, hogy ma­rad a döntetlen, amikor a befe­jezés előtt öt perccel kapu előt­ti kavarodásból a hazaiak meg­szerezték győztes góljukat. Bot­rányos Jelenetekkel tarkított mérkőzésen a vendégek legalább döntetlent érdemeitek volna. Sajnos, a megfélemlített játékve­zető nem tudott gátat vetni az indulatoknak. A mérkőzés után ittas hazai szurkolók tettlegesen bántalmazták a gyöngyösi szur­kolókat. Jók: Jakab, Ács, For­gács, Szatmári. ~ (szkocsovszky) További eredmények: Tlsza­szederkény—Miskolci Bányász 2:1, Rudabánya—Edelény 0:0, MEAFC—Somsály 4:0. A bajnokság állása: 1. Tiszaszcd. 18 13 3 2*43:11 29 2. M. Bányász 18 10 4 4 33:19 24 3. Gáspár SE 18 9 5 4 20:17 23 4. H. Kinizsi 18 9 4 5 40:28 22 5. Egercsehi 18 8 6 4 23:17 22 6. Rudabánya iá 8 5 5 31:22 21 7. Alberttelep 18 7 5 6 35:28 19 8. Gy. Span. 18 6 7 5 27:25 19 9. Zalka SE 18 4 11 3 17:21 19 1U. Edelény 18 5 6 7 21:20 IC 11. Aszód 18 5 6 7 17:25 18 12. Somsály 18 4 7 7 21:25 15 13. MEAFC 18 3 7 8 28:41 13 14. MAV HAC 18 4 5 9 23:37 13 15. Sirok lf( 3 4 11 21:36 lu 18. Bag 18 2 3 13 20:54 7 Sok éves szünet után ’au­gusztus búcsúzó vasárnapján, ragyogó nyári időben került sor Hatvanban az élelmezés- ipari dolgozók megyei, szak- szervezeti spartakiádjára. A részt vevő1, mintegy más­fél száz sportolót s a vendége­ket reggel kilenc órakor Btt- kolyi József, az ÉDOSZ Heves megyei Bizottságának titkára köszöntötte a helyi cukor- és konzervgyár kultúrpalotájá­ban. Röviddel az ünnepi meg- aiyltó után, a szomszédos, nép- kerti sporttelepen — a nem­rég, jelentős anyagi áldozat­tal s társadalmi munkával lé­tesített, korszerű, tágas öltö­zőépület „gyakorlati” felavn- , tusával egyidejűleg — kez­dődtek a versenyek. Megle­hetősen élénk érdeklődés mellett hat sportágban vetél­kedtek kora délutánig, ami­kor a végeredmények tisztá­zódtak. Az ugyancsak a gyári sport­telepen sorra került ered­l REJTŐ 3EN0 REGÉNYÉBŐL I PELDOteOZTA: I CS.HORVATH TIBOR BA3ZOITA: KgßCSNTAROSJ? Jlabdarúíjó­hiradó Az Nil I. B eredményei: VI­DEOTON—Győri Dózsa 4:1, Pécsi Bányász—FOSPED Szállítók 2:1, Békéscsaba—BKV Előre 1:0. Ózd —Székesiohérvúr 2:1, SZEOL— Várpalota 4:4, ZTE—Nagybatony ‘3:0, Kecskemét—Ganz ^.íAVAG 2:0, Miskolc—Szolnok 1:0, Bp. Spartacus—Oroszlány 2:2. A baj­nokság állása: 1. Videoton 21 15 1 5 60:27 31 2. Várpalota 21 11 4 6 36:24 26 Oroszlány 21 10 6 5 36:24 26 4. P. Bány. 21 11 4 6 26:24 28 5. ZTE 21 10 5 6 36:21 25 6. SZEOL 21 10 5 6 39:30 25 7. Kecském. 21 9 6 6 24:16 24 8. Békéscs. 21 10 3 8 34:30 23 9. MAVAG 21 8 5 8 21:20 21 10. SZMTe 21 7 7 7 25:31 21 ♦ Az NB II. eredményei. Keleti csoport: Szolnoki MAV—Jászbe­rény 4:1, Szegedi Dózsa—Pénz­ügyőr 1:1, Cegléd—Bocskai SE 3:0. Gyula—MezőKOVácsháza 3:3, DVSC—Kőbányai Tűzálló 1:0, KTE—KISTEXT 1:0, MGM Deb­recen—Budafok 1:0, Kiskunfél­egyháza—Szegedii VSE 2:0. A bajnokságban a DVSC a vezető 28 ponttal, 2. a Szolnoki MAV, 24 ponttal. Északi csoport: BEAC —Papp J. SE 2:1, Nyíregyháza— EVTK 2:0, Kazincbarcika—BVSC 1:0, Esztergom—Kisterenye 2 :l, Sátoraljaújhely—Ormosbánya 2:2. Volán SC—Borsodi Bányász 3:1, Vasas Izzó—Kossuth KFSE 0:0, IKARUSZ—S. Kohász 1:0. A baj­nokságban a Nyíregyháza vezet 25 ponttal. 2. a Volán SC 23 ponttal. Nyugati csoport: Pécsi VSK—Almásfüzitő 1:0. Savária— Máza-szászvár 3:1. Szekszárd— Pápa 3:0, MAV DAC—Dorog 1:0, K. Kinizsi—Olajbányász 3:1, Sió­fok—Táncsics SE 2:0, Pécsi Érc­bányász-Fűzfő 1:0, Veszprém— Bauxitbányász 3:2. A bajnokság­ban a Pécsi Ércbányász vezet 25 ponttal, 2. a MAv DAC 24 pont­tal. *> Tatabánya—Eger 2:0 (0:0). NB I. tartalékcsoDort-mérkőzós. Eger, 2000 néző. V.: Bodon. Tatabánya: Csepecz — Törőcsik. Kovácshe-' gyi. Léber, Vizekeleti, Locker, Arató. Mészáros (Gerstmár), Sze­pesi, Szabó, Sántha. Eger: Bu- lvovszky — Lőczi, Mészáros, Cserős. Salcza Berán (Kovács S.). Balogh. K :y Gy. (Patva- ros). Kovács C . Ba^tha. Cze- czeli. A kanura veszr’^esnbben Játszó yendégek megé demélten nyertek. G.: Szabó. Gerstmár. Jók: Kovácshegvi. Törőcsik, Sze­pesi, Illetve Mészáros, Berán, CzeczeH. ^j1 Megyei »xak sszervezeti spariuEkiltcI Hatvanban ményhirdetésen Szegedi Bar­na, az SZMT sportfelelőse is­merhette a helyezéseket. Asztaliteniszben, céllövészet­ben, sakkban, lábteniszben a Hatvani Cukor- és Konzerv­gyár versenyzői jeleskedtek, a kispályás labdarúgást az Egri Dohánygyár együttese, atlétikát pedig a Selypi Cu­korgyár nyerte. Az összesí­tett pontversenyben a Hatvani Cukor- és Konzervgyár ke­rült az 'első helyre, míg mö­götte sorrendben a Selypi Cukorgyár, a Heves megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat, az Egri Dohány­gyár a. Mátravidéki Sütőipari Vállalat illetve a pincegazda­ság végzett. A legjobbakat az ÉD&SZ díszes yándqrserlegá- vel tiszelték meg s a többi eredményes csapatot a válla­latok felajánlott különféle értékes ajándékaival jutal­mazták az okleveleken kívül. (—ni) Apróhirdetés Szervezésben és irányításban jártas, megfelelő képzettsé­gű szakembert mű­vezetőig munkakörre alkalmazunk. Bér megegyezés szerint. Lakást biztosítani nem tuduhk. Nógrád megyei Patyolat V., Salgótarján. Ingyenes buda­pesti lakást biztosí­tunk vidéki munka­vállalóink részé­re. Felveszünk 16 év felefti nőket, fonodái betanított és segédmunkára. Jó kereset. Nyereség­részesedés Természetbeni juttatás. Szabad szombat Hét végi kedvezményes hazautazást térítünk. Jelentkezés: Kőbányai Textil­művek fonodái telepe. Bp., X., Maglódl u. 25. Munkaerő- gazdálkodás A 22. sz. Állami Építőipari Válla­lat (Bp., V., Irá­nyi u. 17.) Vison- tai Főépítésveze­tőségére felvétel­re keres; vásszerkezeti lakatos müvszeiöl valamint építésztechniku­sokat. Jelentkezést fenti cím sze­mélyzeti osztá­lyának címzett részletes önélet­rajzzal kérjük. Felveszünk férfi, női segédmunkáso­kat,' dömpervezetőt, munkásszállást biz­tosítunk. Ha sok pénzt akar keresni, jöjjön munkaidő után hozzánk dolgozni. Eger, I. sz. Tégla­gyár, Homok út. • A Bábolnai Állami Gazdaság 2 éves ba­romfigondozói isko­lát indít október hó 1-től. Jelentkezhet­nek 17. évet be nem töltött fiúk. akik 8 f általános iskolát el­végezték. Az iskola ideje alatt teljes el­látást és ösztöndíjat kapnak, majd utána korszerű telepeinken helyezzük el őket. Jelentkezést írásban kérjük, a • személy- zeti osztály címére. A Bábolnai Álla­mi Gazdaság felvesz fiatal elektromérnö­köt. Jelentkezés írás­ban. a gazdaság sze­me 1 y z e ti ^sz^yán. V cgyésztechnikus 4 évtes gyakorlattal Gyöngyösön állást keres. Szövetkezeti vagy tanácsi lakás szükséges. Faragó Boldizsár, Zagyvaré- kas, Pozsonyi_u. 4. A bátori Hegyi csil­lag Tsz* szakképzett, több évi gyakorlat­tal rendelkező ju­hászt keres felvétel­re. Lakás biztosítva, fizetés megegyezés szerint. * Egerben, Sánc u. 32. sz. alatt (Felné­met) 2x1 szoba- konyha-spájzos, 400 n.-öl telkén levő ház beköltözhetően eladó. 2 családnak. vagy vállalatnak is alkalmas. Érdeklőd­ni : Eger, Tárkányl u. 80. Vennék új R 4. Rcnault-t. Gyöngyös, telefon: 11-12. _______ J ó állapotban levő négyhengeres Sko- da-motor eladó. Sírok, Rózsa u. 3. Mihály Gyula._______ 3 50-es JátVa motor- kerékpár, 10 000 km- rel eladó. Felsőtár- kány, Fő út 43. VEGYES Nagyon szép menyasszonyi ruhái kölcsönzők. Eger, Széchenyi u. 12. 40 basszusé« tangó- harmonika, olcsón eladó. Érdeklődni: Eger, 26-34. teleío- non, esti órákban. —íviozaiklap nagy választékban kapha­tó. Eger, Homok u. 7/a.____________________ Z enit fényképező­gépemet a füzes- abony—egri vonaton hagytam, aug. 23-án. Becsületes megtaláló jutalom ellenében értesítsen. — Hege­dűs Lajos, Budapest, XH-. Lóránt utca 5. Termő citromfa el­adó. Eger, Lájer De-­-ZSŐ út 1.______________ T örzskönyvezett, - drótszőrű íoxterrier kölykök tenyész anya és vadászgörények eladók. Valiskó Im­re Gyöngyös. Víg u. 12/4. ______________ Z eneóvodások fi­gyelem! A tanárkép-] ző főiskola gyakor­ló iskolájában a ze­neóvodai foglalkozás szeptember 15-én megkezdődik. Cso- portyezető: Pogány Ferencné. Jelentke­zés Időpontja: szep­tember 3-án és 4-én, du 3—6-ig Felszaba­dulás tér 11. Gyakori ló Általános Iskola, I. em. 24-es terem. Olajégő-tulajdonosok ! ÉRTESÍTJÜK az olajégő-tulajdonosokat és vásárló­kat, hogy 1969. szeptember elsejétől a PGN—4G, PQN—10T,G és a PGN—20T,G típusú OLAJÉGŐK üzembehelyezését térítésért és garanciális javítását GELKA végzi / A jótállási idő csak akkor ér­vényes, ha az üzembehelyezést a vállalat megbízottja. a CELKA végzi PESTVIDÉKi GÉPGYÁR SZIGETHALOM 4 • __ f t Gy. Spartacus ueresége Bagón Ez történt a labdarúgó MR Illában

Next

/
Oldalképek
Tartalom