Népújság, 1969. szeptember (20. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-11 / 210. szám
A szakképzés reformja f Két hír, s első olvasásra #gy tűnik, semmi közük egymáshoz. Az első: a Munkaügyi Minisztérium és a Köny- nyűipari Minisztérium szakmunkásképző intézeteiben szeptember 15-ig meghosszabbították a felvételt. A másik: a közeljövőben az országgyűlés ülése elé kerül a szakmunkásképzés reformjának tervezete. A két hír szorosan összefügg. A betölthető 92 ezer első éves szakmunkástanuló-helyből mintegy két és fél ezer még üres. Ezért a felvételi idő meghosszabbítása. Az üres helyek — egy. tény a sok közül — a szakmunkásképzés feszültségeit, gondjait tükrözik. Ideje hát e reformnak. Ma már közhely: minden ország legfontosabb beruházása a szakoktatás. Hazánkban 1938-ban hatvanezer inas volt. Képzésük szervezetlen, helyzetük rendezetlen, a tanonciskolák felszerelése szegényes. 1950-ben már a nemzeti jövedelem három százalékát költjük oktatási célokra, 1968-ban pedig 5,2 százalékát. Tizenkét milliárd forintot! A szakképzésben részt vevők száma a legtöbb szakágban húsz év alatt megháromszorozódott. Mégis: szakemberhiányról panaszkodnak mindenütt. A szakmunkás pedig — mondják aranyat ér. Érne, Ha lenne elegendő. De nincs. Miért? A technikai fejlődés hazánkban is átformálja az iparban foglalkoztatottak ösz- szetételét. Míg 1938-ban a fizikai dolgozók 34 százaléka volt szakmunkás, addig 1961- ben már 40, 1968-ban pedig 42 százalék volt ez az aránya A betanított munkások aránya az 1938-as 42 százalékról 39-re, a segédmunkásoké pedig 24 százalékról 19-re csökkent a múlt esztendőben. A műszakilag fejlettebb és a korábban soha nem gyártott termékek előállításához több szakmunkás kell — ez egyszerű következtetés. A hogyanra azonban már nehezebb a felelet; Az 1968—1969-es tanévben 210 ezer szakmunkástanuló ‘ tett vizsgát; közülük 64 ezer végzett. Az 1960—61-es tanévhez mérten hatvan százalékot tesz ki a létszámbeli növekedés. A mennyiséggel tehát nem lehet hiba!? Pedig van. Számszerűen is, s —főként — szakma szerinti megoszlásban is az igényeket — a keresletet — jobban tükröző képzésre — kínálatra — van szükség. Abban nincs semmi különös, hogy az egész országban egyetlen sodronykészítő, két fémszoborműves, hat intarziakészítő, két nyomdai betűvésnök, egy kőszobrász szakmunkástanuló van. Abban sem, hogy ugyanakkor kétezer szabó, háromezer asztalos, 12 ezer esztergályos, 14 ezer lakatos Szakmunkás- tanuló sajátítja el a szükséges tudnivalókat. Az azonban már különös, hogy 285 szakma szerepel a tanítottak listáján, s hogy például 15 féle lakatosi, 17 féle nyomdaipari tanulót képeznek. A fölaprózott szakmák — a túl- specializáció, mondják a szakemberek — nehéz ballasztként lassítják a korszerű szakoktatást. Az úgynevezett alapképzés ugyanis kevésnek, a speciális ismeret soknak bizonyul. Ez utóbbi gyorsan elavul, az alaptudás- szegényessége viszont megnehezíti azv új specializáció elsajátítását... A megoldás kézenfekvő: számszerűen is több szakmunkástanuló ésszerűbb, szakmacsoport, szerinti képzésére van szükség. Azaz: az alaptudás növelésére. A fölmérések szerint a 285 szakma mintegy százzal csökkenthető, éppen a túlspecializáció mellőzésével. Ugyanakkor az ún. emelt szintű szakmunkásképzés bővítésével, a szakközépiskolák gyors gyarapításával lényegbevágó szerkezeti átalakulást lehet és kell előidézn' a jelenlegi szakmai összetélelben. Magyarán: nincs szükség 15 félt lakatosra, hanem csak három-négy félére, akik szakmai alapképzettsége lehetővé teszi a gyorsan változó speciális ismeretek rövid idő alatt történő eljárását, már a — munkahelyen! Nem esztergályos, meg marós, meg köszörűs szakmunkást kell képezni, hanem forgácsoló szakmunkást, aki rövid ideig tartó begyakorlással bármikor, bármelyik szakmában azonos értékű munkát végez, és lehetőleg nem idegen tőle még a forgácsolást sok területen fölváltó hidegen sajtolás sem. i Hosszú éveken át az volt a kialakult gyakorlat, hogy a már „beiskolázott” gyermekek számára keresték az elhelyezkedési lehetőségeket. A reformtervezet a feje tetejéről a talpára állítja a dolgokat, fordít a sorrenden. A képzés meghatározója az igény legyen — bár ennek előzetes fölmérése nem köny- nyű, de a „piackutatást” itt is meg kell tanulni —, a társadalmi szükség; Átfogó módon — például a nemrég létrehozott társadalmi ösztön\ díjrendszerrel kedvezmények nyújtásával stb. — segíteni kell a ma nem népszerű szakmák — kőműves, festőmázoló stb. — vonzóbbá tételét, éppen az igények kielégítése érdekében. Bár az 1969—1970-es tanévre már több, mint 23 ezer lányt vették fel a szakmunkásképző intézetekbe, még mindig túl nagy a vonzereje az általános gimnáziumnak, s emiatt a középiskolát végzett, de szakképzetlen lánypk elhelyezése sok gondot okoz. A reform e kérdésben is változással kecsegtet, elsősorban a szakközépiskolák nyújtotta előnyök mérhetővé tételével, a szakmunkástanulók továbbképzésének biztosítékaival. A termelés, szolgáltatás, értékesítés támasztotta igények, valamint a szakképzés, s ezen belül a szakmunkás- képzés összhangjának megteremtése érthetően- nem egy vagy két esztendő kérdése. A reformtervezet reális, lépcsőzetes lépésváltást jelöl meg, a feltételek egyidejű kialakításával, melyek között néhány alapvető is szerepel, mint például a szakmunkás- képzés, a szakközépiskolák egységes irányításának létrehozása. Az 1960—1961-es tanévben 333 szakmunkástanuló-iskolában 125 ezer ifjú tanult, az 1968—1969-es tanévben 376 iskolában 210 ezer gyermek. A főfoglalkozású tanárok, szakoktatók száma 2600-zal nőtt, új kollégiumok, tanműhelyek épültek fel. A szakmunkásképzésre fordított kiadások növelése — egyéb oktatási formák terhére — nemcsak szükséges, de elkerülhetetlen: A szakképzés fejlesztése, alapfeltétele a gazdasági reform hosszú távú sikeres megvalósításának, s ezért az itt befektetett tőke ésszerűbb elosztására van szükség. Elsősorban a regionális igények előtérbe helyezésével, a túlzott centralizmus enyhítésével. Az élet napról napra „megreformálja” a tudással szembeni igényeket. Elavultá teszi, ami tegnap még érvényes volt, s új ismeretek gyors elsajátítására sarkall. A szakképzés reformja a rugalmasabb oktatási szerkezet megteremtésével a szaktudás reformját hajtja végre. Képessé teszi a szaktudás hordozóját arra, hogy lépést tartson a technika és technológia változásával, a gyorsuló idővel;.. Mészáros Ottó Egy megvalósuló kormányprogram A kormány programja szerint 1985-ig a lakosság 85 százalékát közüzemi vízvezetékkel, 60 százalékát szennyvízcsatornával és szennyvíztisztító berendezéssel kell ellátni. Ehhez a programhoz csatlakozik a Tatabányai Szénbányák Víztisztító- és Dúsító Berendezések Gyára, amelyben víz, illetve szennyvíztisztító berendezéseket gyártanak. A cél elérése érdekében kísérleti telepet is létesítettek, ahol az általa szállított berendezések minőségi jellemzőit (paramétereit) mérik be. A Tatabányai Szénbányák új üzemében gyártott berendezésekből a hazai szükségletek mellett exportmegrendeléseket is kielégítenek. A gyár kísérleti telepén felépítették az ún. DETA víztisztító-berendezést, (jobb oldali képünk), amelyen kísérleti méréseket végeznek. Az új szűrőberendezés ivóvíz minőségű ipari vizet ad. (MTI foto — Bajkor József felv.) Mezőgazdasági szakkörvezetők tanácskozása Karácsondon A megyei tanács mezőgazdasági és élelmezési osztálya, az Egér-Gyöngyös vidéki Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége és a Hazafias Népfront megyei bizottsága közös rendezésében a kiará- csondi művelődési házban tanácskozásra ültek össze megyénk mezőgazdasági szak- körvezetői. A tanácskozáson megjelent dr. Fábián László, a Hazafias Népfront OrszáKét évtizede működik megyénkben is a gazdasági döntőbizottság. Ez idő alatt vállalatok, perek, ítéletek „forogtak” a meglehetősen eldugott egri hivatali helyiség falai között, a munka sok érdekességet és tanulságot sejtet... — Vajon mit mond erről dr. Fábián István elnök? A termelőszövetkezetek kivételével valamennyi területileg illetékes gazdálkodó szervezet szerződésszegései, különféle vagyonjogi vitái tartoznak hatáskörünkbe. Ha azonban a felek szerződéskötési kötelezettség alá nem tartozó szolgáltatásokban sem képesek egymással megegyezni, közös kéréssel ugyancsak a döntőbizottsághoz fordulhatnak. Szerzőlési üggyel egyébként egymillió forintos értékhatárig foglalkozunk, más üggyel pedig csak akkor, ha a vitatott ösz- szeg a 300 ezer forintot nem haladja meg. Ami pedig a határozathozatalt illeti: döntés előtt — főként a műszála kérdésekben — mindig figyelembe vesszük a szakvéleményt. — Mik a leggyakoribb témák? — Havonta átlagosan 60— 70 ügyet tárgyalunk, s közöttük meglehetősen sűrűn találkozunk különféle számlavitákkal, amelyeknél a sértett fél a helytelenül alkalmazott egységárakra, a kivitelező „vastagon ifogó ceruzájára” panaszkodik. S hadd fűzzem mindjárt hozzá azt is, hogy: általában jogosan. Ezenkívül aztán gyakori az is, hogy például a leszállított áru ellenértékének kiegyenlítésétől húzódozik a megrendelő; vagy más esetben: éppenséggel kártérítést követel... Vitás ■ számlaügyekben elég sokszor szerepelnek az építők, egy-egy szállítmány árának kifezetésére pedig mostanában különösen az apót Qualitált kell felszólítani. Ez utóbbiaknál különösen bosszantó, hogy gyakran nem is olyan nagy összegekről van szó, hanem „csupán” két-há- rom ezer forintos tételekről ám ennek ellenére az elintézés mégis a döntőbizottságra marad. — Hallhatnánk néhány furcsább esetet? — Szívesen említek párat ... A Heves megyei Vendéglátóipari Vállalat például — a panasz szerint — nem a helyi igényeknek megfelelően szabályozza az egeresein sportbüfé nyitva tartását, s ezért a községbeliek felmondtak neki. Helyette bérleti megállapodást kötöttek a közeli, tarnaleleszi szövetkezettel, amely aztán valóban igazodott is a kéréshez. Ugyanekkor a vendéglátóipariak ragaszkodtak a régi helyiségükhöz, megszokott „piacukhoz”, s persze, a szövetkezetiek sem akartak tágítani! A jogszabályok alapján és a községi ellátás javítása érdekében természetesen elutasítottuk a vendéglátóipariak keresetét... — A döntőbíró mindig csak ítél, köteles? —: Korántsem, hiszen a döntőbíró feladata a segítségadás, s természetesen tanácsot is ad, a körülményekhez képest igyekszik a legbékésebb megoldásokat keresni. Időnként ellátogat egy- egy vállalathoz, gazdasághoz megbeszélni, hogy a szerződéseknél „hol szorít a cipő”. Megpróbálja felfednU vagy éppenséggel megelőzni a rendellenességeket, a nagyobb vétségeket. Tanulságos eset... A Heves megyei Vas- és Fémipari Vállalat a Gyöngyösi Izzó beruházása során több más mellett az EVM Csőszerelő- ipari Vállalat egyik megrendelését is átvette a korábbi profilgazdától, de figyelmen kívül hagyta, hogy a kért gyártmány szerződésköteles. A megrendelésre aztán nem is válaszolt időben, a megszabott tizenöt napon belül, s így egyetlen napos késedelem miatt is petbe fogták. Ha a döntőbizottság szigorúan csak a paragrafusokat tekintette volna, kétségkívül helyt ad a felperes keresetének. Kiderült azonban, hogy a kérdéses gyártmányt még jó néhány hónapig nélkülözheti a megrendelő, csupán formaságból ragaszkodik követeléséhez, s így végül is eltekinthet attól. Ha a döntőbizottság jóindulattal nem szól közbe, nem javasol egyezséget, a tanácsi vállalat visszamenőleg, február végétől fizetheti a kötbért. Így pedig mindenféle büntetés nélkül az év végéig módjában áll leszállítani a terméket. Emellett, nyilván1 figyelmeztettük a határidők jövőbeni pontosabb betartására, a körültekintőbb ügyintézésre... — Mik a tapasztalatai gazdaságirányításunk új rendszerében? — Kezdetben több esetben is visszaéltek például az árváltozással: amikor „megszimatolták”, visszatartották a szállítmányokat és jóval később, az ,új árral teljesítették a megrendelést. Szerencsére még idejekorán elejét vettük a további, gyakoribb ismétlődésnek... Csökkentek a kötbérviták, s helyettük inkább emelkedett a kártérítési ügyek száma. Tapasztalataim szerint a tanácsi vállalatok valahogy jobban igazodnak az új rendszerhez. S úgy látom, hogy az állami gazdaságoknál, erdészeteknél ,is kevesebb az ügy mint régebben. — Végezetül: röviden hogyan foglalná össze a gazdasági döntőbizottság hivatását, szerepét? — Kötelességünk az igazság feltétlen tisztelete, a reá- deletek, törvények é. vényre juttatása, a legjózanabb döntés. Munkánkban fő a gyorsaság, a pontosság. A gazdasági élet ugyanis nehi' tűrheti a tévedéseket, á késlekedést. S mi természetesen mindezek szellemében igyekszünk végezni mindenkor a munkánkat. ' Gyón! Gyula gos Tanácsa mezőgazdasági bizottságának titkára és dr. Csizmadia István, a Mező- gazdasági Könyvkiadó osztályvezetője. Marsai Ervin, a Gyöngyösi Járási Tanács mezőgazda- sági és élelmezési osztályvezetője az üzemi mezőgazda- sági szakkörök munkáját elemezte. Az üzemi szakköri foglalkozásokon megvitatják a mezőgazdasági tudomány új eredményeit, az aktuális termesztéstechnikai munkálatokat. A szakkörök nagyban hozzájárultak a termelőszövetkezeti parasztság politikai és kulturális életének formálásához is. Elmondotta, hogy a megyében a gyöngyösi járás termelőszövetkezeteiben működnek legeredményesebben, a szakkörök, szám szerint tíz szakkör, 24 tagozattal és 664 résztvevővel. A megnyitót követően Mészáros Zoltán, a karácsondi Kossuth Tsz üzemágvezetője bemutató szakköri foglalkozást tartott a szőlő növényvédelméről. A foglalkozáson a tagok a termelőszövetkezet újonnan telepített szőlőiben a növényvédelmi munkák során szerzett , tapasztalataikat és javaslataikat mondtál: el. A tanácskozás befejezéseként a résztvevők megtekintették a közös gazdaságban folyó hibrid kukorica fajtaösszehasonlító kísérleteit. A kísérletekben szereplő 20 hibrid fajta vetését és a no-1 vényápolási munkáit a szakkör tagjai végezték el. Közös ebéd után a szakkörvezetők Gyöngyöspatára kirándultak, ahol szintén tanulmányozták a Béke , Tsz- ben beállított kukoricakísérleteket. (mentusz) A tanács intézkedett / Délután is lehet zöldséget, gyümölcsöt vásárolni A családanya reggel ellenőrzi, hogy a gyerekek rendesen mosakodjanak, öltözzenek és idejében elinduljanak az iskolába. Közben reggelit is kell adni, de munkahelyéről sem késhet el a dolgozó asz- szony. Mikor vásároljon gyümölcsöt, zöldséget? Reggel ritkán jut rá idő, legfeljebb. ha befőzní akar, egy órával korábban kel és rohan a piacra. A városon és ipari központban lakó asszonyok többsége dolgozik. Kívánhatjuk-e, hogy a dolgozó nők hetente többször is azért keljenek hajnalban, mert a MÉK és a termelőszövetkezetek délben becsukják a piaci standokat, az asztalokról elpakolják az árut? Nem, inkább a kereskedelem alkalmazkodjék az élethez, a lakosság igényeihez, egy-két állami és szövetkezeti egység délután is . árusítson. A dolgozó asszonyok és a cipekedésben segítő férjek helyeselték Eger Város. Tanácsa V. B. korábbi határozatát, hogy több MÉK és termelőszövetkezeti kereskedelmi egység délután is árusítson. Az elmúlt heti vb-ülésen Eger város tanácselnöke arról számolhatott be, hogy délutánonként két MÉK-egység árusít és dinnyét az esti órákban is lehet vásárolni. Ezen felül a Petőfi Tsz két, a Rákóczi Tsz egy asztalon árusít. A csarnokban a Nagy József és a Petőfi Tsz délután három óráig nyitva tart. A csarnokban árusító termelőszövetkezeteket a városi tanács felszólította* hogy délután is hozzanak árut és akkor részükre kedvezőbb helyen adnak a piacon helyet . Persze, nem elegendő, ha csak az árusok ülnek a piacon, de zöldség, paprika, paradicsom és gyümölcsöt aligha találunk, legfeljebb a maradékot kínálják. A MÉK azt ígérte, hogy a keresletnek megfelelően naponként többször is szállítanak a piacra és az üzletekbe árut. A tanács arra is felhívta a MÉK vezetőinek figyelmét, hogy a magán- kereskedőknek és kofáknak né adjanak árut, mert azzal a piacon nem lesz nagyobb a választék, csak az árak lesznek magasabbak. Eger Város tanácsának végrehajtó bizottsága ellenőriztette a megállapodások és a határozatok betartását és megállapította, hogy az intézkedések nyomán javult a lakosság zöldség- és gyümölcselláíása. Ezzel a megállapítással egyetértünk, de jobban örülnépk, ha nem is lett volna szükség hatósági intézkedésre. ha a kereskedelem a tanács beavatkozása nélkül is azt tenné, amit üzleti érdeke és a lakosság jobb áruellátása megkövetel. Annál is inkább várjuk a kereskedelem rugalmas intézkedését, mert zöldség és gyümölcs van bőven és az új mechanizmus második évének második felében járunk. F. E. 1969. szeptember 11., csütörtök Vállalatok, perek, ítéletek a megyei gazdasági döntőbizottság munkájáról
