Népújság, 1969. szeptember (20. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-07 / 207. szám
É/5 Irodalom Kisértő igazság Mai jugoszláv elbeszélők i BŰZAS ANDOR: \ Korán hazamentem r Tfz mai jugoszláv szerző , novelláiból kap ezúttal válogatást a magyar olvasó; szerb, horváth. szlovén és makedón írók műveit. A mai jugoszláv novella másodízbe- ni bemutatása ez (Mai jugoszláv elbeszélők címmel 1960-ban adott közre egy kötetet az Európa Könyvkiadó), mégis sok újat ad, a mai jugoszláv prózaírás pezsgő elevenségéről kapunk hírt a kötet nyomán. A kötet és a sorozat (Modern Könyvtár) jellege szabja meg, hogy elsősorben a modern jugoszláv prózaírás művelői szólalnak meg itt, a mai Jugoszlávia irodalmi életének középső és legfiatalabb generációja; ennek is legmarkánsabb egyéniségei. A nevek közt tallózva nyomban észrevesszük: Jugoszlávia négy legnagyobb irodalmából (szerb, horvát, szlovén, makedón) áll össze a kötet anyaga és annál meglepőbb lehet a felismerés: minden írás közös nevezőjeként sut át a sorokon egy erőteljes in- tellektualitásra törekvés, jórészt a modem európai próza legjobb eredményeinek fel- használása révén és szellemében. Még a hagyományos elbeszélő formákhoz leginkább ragaszkodó szerzők írásaira is rányomja bélyegét a modernebb eszközökhöz való igazodni akarás. A jugoszláv prózában ma újat adni — az eredetiség szintjén —, meglehetősen nehéz vállalkozás; Ivó Andric (Nobel-díjas!) és Mirosláv Krleza világirodalmi horizontú életműve már eleve egy komoly szintet diktál és parancsol az újonnan jelentkező íróknak, s természetesen azok a közelmúlt irodalmi eseményeit jelentő és jelölő művek is, melyek a ki- teljesedés jegyében születtek — éspedig épp a modem hangvétel igényével. (Gondolunk itt a szerb szürrealizmus egykori mesterének, Oskar Daviconak, avagy a kiváló, montenegrói származású, szerb prózaírónak, Mi- hailo Laliénak műveire; őket a magyar közönség is ismeri). A Kísértő igazság novelláit lapozva úgy tűnik: a közép- és legfiatalabb nemzedék írói felérnek erre az európai horizontú szintre, a kötet valamennyi írását az egyetemesérvényűség, az igényesség. s a korszerűségigény jellemzi. Az állandó Európára és a Világra tekintés, illetve az ehhez való igazodás nem tradíció nélküli a jugoszláv irodalomban, hisz — ahogy Predrag Sztepánov szép utószavában olvassuk — «a századforduló óta a fiatal értelmiség nagy része Párizsban tanult”, mi több: ennek a nyugat-európai orientációnak eredményeként „a jugoszláv népek irodalmában is polgárjogot kapott az avant- gardizmus” — hozzátennénk: sokkal szélesebb és nagyobb távon, mint pL nálunk. Így érthető, hogy a legfiatalabb •jugoszláv próza is fogékonyabb — más kelet-európai mai prózákhoz viszonyítva — az intellektuális hangvétel iránt. Noha „gyakran egészen ellentétes koncepciók képviselőit ismerjük meg a jelen rmu. szeptember 7n vasárnap kötet anyagából, mégis egységes kép rögződik bennünk a novellák végigolvasása nyo. mán, s ez éppen az említett inteljektualitás-igénynek tudható be. A kötet írásaiból érdekes, szürrealisztikus asszociációival, pszichoanalitikus módszerével, olykor valami leesés misztikával Risto Trifko- vic, illetve Filip David novellái tűnnek ki, míg a makedón Tasko Georgievszkire, s a szlovén Benő Zupancic- ra a lélekelemzés és realista ábrázolásmód ötvözése miatt érdemes odafigyelni. A kötetben szereplő fior- vát novellisták — Antun Soljan. Visnja Stahuljak, Zvonimir Máj dák — mindhárman már a mai horvát próza középnemzedékének képviselői, így érthető, hogy náluk a nyugat-európai orientáció mellett a legerősebb a hazai hagyományokhoz való kötődés is. Különösen Visnja Stahuljak és Zvonimir Máj dák esetében, akiknél gyakran kitapinthatok ..a horvát irodalomra oly jellemző krlezai elbeszélő stílus” nyomai, is. Egészében érdekes, színes kötet a Kísértő igazság, egy szomszéd irodalom érdekes mozgására nyit ablakot... Lőkős István Korán hazamentem. Az őregek aludtak még, hajnali etetésre vártak, topogtak a csikók. A szél sem támadt föl napkelte előtt, meglengeti majd szemük felé a bóbiskoló Holdat. Almában püffedt még a vén szolgáló kemence, meleg gőzök ringatták s mélyeket lélegeztek piszkában az apró parazsak. Merev mankóin ingott a kert: fakó biklájú fonnyadt őszirózsák lekönyörgik maholnap a dért. Az öregek békéje szunnyadt Itt mindegyik sarokban: elkelne már azt mondják, elkelne már egy fiatal! Hiányoztál. Anyám rég megvetette az ágyat s tudtam, némán elfordulva fogadnak majd a székek, a tárgyak szemrehányása fogad: magunkra hagytál! Látod, roskad a ház s az apád is: izmainkat eloldoztad a gyorslábú jövőtől! ANTALFY ISTVÁN: Négysorosak L Jó annak, aki gyáva, jó annak, aki retteg, akinek az se fáj, ha rárakják a keresztet,2. Elpattant kezemben a pohár, — aki babonás, fejtse meg — rád gondoltam, ez az egész, kit még nem is ismertelek, 3. Az öregasszony kenyeret eszik, csak úgy magában, öreg fa alatt. A konyhából ide szűremkezik a hagymaszag. Iszonyú hagymaszag, 4. Hátam mögött beszélnek, szidnak, vagy épp dicsérnek. Jó, hogy nem tudok róla. S ha tudok. Régi nóta. FORGÁCS KAROLT: MÁTRA Rikoltó szél vágja be ajtónk ablakunkon, félénken pislogó csillag könyököl be Az erdőszélen nyírfatörzs villámlik a sétányon tüntető felhők vonulnak fel vezetőjük kék lobogót lenget a minden nap erősebb-zöldbe öltöző hegyoldalak éles ibolyaillatot dobálnak fel a teraszon álldogálóknak Ha a fiatal gesztenyefa alatt két fel-nem-tört diót összekoccantok gyors farok-evezéssel röpül váltamra a sűrű fenyőlombok közül Négus- a sötétbarna szőrű mókus A gyepek palástjába bújt hegyeken és völgyeken át vörös kígyók kúsznak felénk hívogatón lépjünk hátukra Mindegyikük más-más látványosságot ígér. KARPÁTI KAM1L: A konyha előtt A konyha-ajtón magas küszöb. Ott ültek sok este rokonaim, míg az ölünkbe hulló éjszakában közösek lettek álmaink. Lassú beszédben kiömölve megfogant néhány gondolat! Napraforgók selymén puhán terült az oszló pára csak. Vajon ki figyelte (ki tudja már,) a komoly eperfák alól a néma társaságot, amint nagyanyám időzött valahol egy elképzelt-megtörtént mesén. S kikéit ráncos-homlokú fején. 6RANDPiBRRe t4DOS : Bizakodással indultam el munkahelyem felé, a pusztai tanyai iskolába. Tudtam, hogy a megszokott kényelemről le kell mondanom... Talán nem is fejeztem ki magam pontosan, hiszen a villany, a vízvezeték, a mozi, a könyvesbolt ma már a mindennapi élet szerves tar- . tozéka. Azzal a tudattal vállaltam el a tanítást, hogy a felsoroltakon kívül is sok dolgot nélkülöznöm kell majd. De bíztam: hasznos munkát végezhetek és megnyugtatott a több mint húszfős tantestület: tehát nem leszek magamra hagyatva. Az igazgató örömmel és kedvesen fogadott. Mivel déltájban éreztem meg, nyomban meghívott ebédre, mondván, máshol úgysem jutok ennivalóhoz. Már ötvenéves elmúlt. Elmondotta, hogy mindig tanyai iskolákban tanított és megszokta az ottani életet. Kétszobás lakásának berendezése azt bizonyította, hogy különösebb gondok nélkül éL A terjedelmes könyvespolc zsúfolt volt, találtam néhányat rajta a legújabban megjelent könyvek közül is. Ebéd utáni borozgatás közben igazgatom történeteket beszélt a tanyai tanítókról. Mindegyikből az derült ki, hogy életük változatos, munkájuk hasznos, szép, a legtöbben hivatásuk igazi hősei. Tudtomra adta, hogy engem egy távoli — tíz kilométerre eső — tanterembe osztott be, amelyhez a nyilvántartás szerint huszonnyolc gyerek tartózott, első osztályosoktól nyolcadikosokig. A központi iskolában az igazgatóval együtt nyolcán látták el a munkát, a többi pedagógus pedig, ugyanúgy, mint majd én, régi épületeikből átalakított, egymástól és a kövesúttól távol eső iskolában tanított. — Egyelőre nincs más megoldás, ott kell tanítanunk, ahol lehet — mondotta és részletesen elmagyarázta, miként foglalkoztathatom a legjobban a gyermekeket. Azt javasolta, hogy az alsctsokat délelőtt, a felsősökéit délután tanítsam. Figyelmeztetett: két napra való élelmet vigyek magammal, mert legalább ennyi időt vesz igénybe, míg lakást és kosztadót találok. — Addig hol alkatom? — Az iskolában. Mire mindezt megbeszéltük és mire a földművesszövetkezeti boltban bevásároltam, már elmúlt öt óra. Igazgatóm elmagyarázta az utat és még utánam is kiáltott. — Lépj ki, mert rád sötétedik! Eltévedhetsz! Messze van a kövesúttól! Jókedvvel indultam eL Szép, napsugaras őszi délután volt. Figyeltem a vidéket. Szépnek találtam. Miután az útbaigazítás szerint letértem a kövesútról, különösen megnyugtatóan éreztem a szokatlan, tökéletes csendet és a mezők hasonlílhatatlan illatát. Hol nedves, tapadós, fényes fekete földön jártam, hol bokáig süllyedt a lábam a puha homokba, majd pedig olyan kemény és sima volt az út, mintha aszfaltot öntöttek volna rá. A figyelmeztetés ellenére is kényelmesen gyalogoltam és csak sikkor döbbentem rá, hogy esteledik, amikor egy akác- erdőbe fordult az út. Mire kiértem belőle, besötétedett Jó ideig haladtam a növekvő sötétségben, mikor végre balról, bizonytalan távolságból fény villant a szemembe. Azonnal lefordultam a sze- kérútróL Magányos tanyához értem. ^Amikor megtudták, hogy én vagyok az új tanító, nagy örömmel fogadtak. Megva- csoráztattak. Fel sem tettem a kérdést, hogy éjjelre befogadnak-e, mert magam is láttam, hogy a két helyiségben éppen elegen vannak. Ezért örültem a gazda ajánl- kozásának, hogy elkísér az iskolához. Meggyújtott egy viharlámpát, vállára vetett egy szürke pokrócot, így indultunk el a sötétségben. Odaérve, kísérőm kivette rejtekhelyéről a kulcsot, kinyitotta az ajtót, majd meggyújtotta a falon függő lámpát. Segített fekhelyemet az ösz- szetalt padokon elkészíteni, ideadta a pokrócot takarózni, aztán jó éjszakát kívánva, eltávozott. Egyszerre megéreztem: annyira egyedül maradtam, mint még soha, hiszen a legközelebbi tanya is legalább ötszáz méternyire volt tőlem. De bizakodtam, hogy már a legközelebbi estét emberek között, barátságosabb környezetben töltöm. Megvacsoráztam. A maradék élelmet az asztalra helyeztem. Aktatáskámat törölközőmbe burkoltam, hogy legyen mire helyeznem fejemet. Ráfordítottam a kulcsot az ajtóra, elfújtam a lámpát, aztán valahogy elhelyezkedtem a padokon. Hamar elaludtam. De a kemény fekhelyen rosszul telt az éjszaka. Azt álmodtam, hogy fürdés közben csalánbokrok közé kerültem és hiába kapdostam utánuk, a hosszú csalánszárak mégis hozzám érlek és végi gszu rkálták egész testemet Reggel fáradtan, megviselten ébredtem íaL A kút- nál, mosdás közben vettem észre, hogy egész mellem és karom tele van hintve bolha- csípésekkéL Megértettem álmomat. Amikor azonban beléptem a tanterembe, újabb meglepetés ért: eltűnt az asztalról az élelem. Teljesen bizonyos voltam abban, hogy kinnlétteim Blatt senki meg nem közelítette az épületet. Csakis éjjel vihette el valaki ennivalómat. Az ajtót azonban reggel zárva találtam és egy perc alatt meggyőződtem arról, hogy az ablakok is csukva vannak. Mégis nyomtalanul eltűnt az élelem ... Miközben éhesen a gyermekekkel foglalkoztam, egyre jobban bosszantott, hogy a talányt nem tudom megfejteni. i Déilben hazabocsátottam a gyerekeket és elgyalogoltam a pusztára bevásárolni. Vettem élelmet, egy zseblámpát, egy csomag rovarirtót. Mindenképpen sötétedés előtt akartam hazaérni, ezért fel sem kerestem igazgatómat. Bevásárlás után azonnal visszaindultam. Törődött, fáradt és éhes voltam, talán ezért gyalogoltam egyre ko- morabban. Ügy éreztem, minden lépésemmel mind jobban távolodom a civilizált élettől. Előbb a villany- vezeték maradt mögöttem, aztán a kövesút, majd a dűlőn is mind ritkábban mutatkoztak keréknyomok ___ A z iskolám közelében már csupán egy keskeny ösvény vezetett... A tanyák elég messze vannak egymástól, ezért a szálláskeresést másnapra halasztottam. Egyébként is megkértem tanítványaimat, hogy érdeklődjenek szüleiknél, nem adhatnának-e nekem szállást. Reménykedtem, hogy kosztot is kapok. Lefekvés előtt gondosan bezártam az ajtóit, kipróbáltam az ablakok zárjait is, aztán megnyugodva burkolóztam a pokrócba, amelyet vis»; szafértemkor alaposan behintettem rovarirtóval Éjjel hirtelen felriadtam. Ügy éreztem, mintha valaki járt volna a teremben. Halkan' és óvatosan, hogy semmi zajt ne okozzak, zseblámpámért nyúltam, aztán felvillantottam a fényt. Éppen az asztalra. Élelmem körül patkányok hemzsegtek. Megriadva ugráltak le. Hangos puffanással csapódtak a padlóra ... Körbejárattam a lámpa fényét, mindenfelé patkányokat pillantottam meg. Feltápászkodtam és az asztalhoz siettem. A kiló szalonnából alig maradt valami. A kenyérben hatalmas lyukak tátongtak. A sajtból már csupán morzsákat találtam. Így tűnt el hát az előző éjszakai élelmem is ... Meggyújtottam a petróleumlámpát. Visszahevered- tem a padokra. Sokáig gondolkoztam, mit csináljak? Közben elnyomott az álom. Aznap több mint húsz kilométert gyalogoltam... Reggelre a patkányok még a papírt is megették, vagy eltüntették az asztalról. A terjengő erős patkánybűztől felfordult a gyomrom. Itt élni és tanítani?! Megrémített a jövő. Az Igazgató és a tanyaiak örömmel, megbecsüléssel fogadtak. De a patkányok! A magány.. összeroppantam. Hősök, igen, hősök a tanyai tanítók... És én .. A gyermekeket már tizenegy érakor hazaküldtem. megszöktem... Begyalogoltam. Elhallgató ct. — Hát... Útközben gondolkoztam — folytatta halkan. — A gyerekek. . Az egyik kislány olyan szomorúan nézett rám, amikor hazaküldtem őket, mintha sejtette volna, hogy nem térek vissza. Hirtelen előrehajolt. — Mondja meg nekem, honnan lehet patkánymérget szerezni! — Felemelte hangját. — Mondja meg. ha kell saját pénzemen is veszek, de kiirtom, kiirtom a nyomorul* takat! — kiáltott bdssaa,
