Népújság, 1969. szeptember (20. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-28 / 225. szám

Ma délután as egri stadionban A yqsérncrp íportfUflsúFa/wi Féreueváros - Egri Dózisa NB I-es labdarugó-mérkőzés Hosszú szünet után tovább folytatódnak a labdarúgó NB I. küzdelmei, a 22. fordulót játsszák a csapatok. Egerben a bajnoki címre is esélyes Ferencváros látogat el va­sárnap, s bár a Dózsa jelen­leg lényegesen gyengébb já­tékerőt képvisel ellenfelénél — ói'iási az érdeklődés a találkozó iránt. Tud-e még küzdeni az Egri Dózsa '! Egerben a három egymást követő vereség (Dunaújváros, Tatabánya, Egyetértés) után érthetően nagy a lehangolt- ság. Már csak a legoptimis­tább szurkolók bizakodnak a csapat „feltámadásában” és a bentmaradásban. Szerintük hat pont kellene ahhoz, hogy az Egri Dózsa a Dunaújváro­si Kohászt és az Egyetértést megelőzze a táblázaton! Kilenc mérkőzésből hat pontot szerezni látszólag nem is elérhetetlen dolog. Egy olyan Dózsának, amely pon­tot szerzett Pécsett és Csepe­len, mindkétszer megverte az SBTC-t és az Újpesti Dó­zsát is megszorította, mi ma­gunk is megadnánk az esélyt a hat pont megszerzésére! Csakhogy ez a mai Dózsa jelenleg árnyéka önmagának^ erősen visszaesett formájá­ban, és a küzdőszellemmel, fegyelemmel is bajok van­nak. Az előkészületi mérkő­zések során nyújtott gyenge teljesítmény — főleg az Óz­di Kohásztól Egerben 5:1 arányban vesztett mérkőzé­sen — egyenesen érthetetlen! A reális tipp tehát nem lehet más, mint a biztos fe­rencvárosi győzelem! Szásza Ferenc edző azonban úgy vé­lekedik: — Nem■ lennénk sportem­berek, ha előre feladnánk a harcot! Bízom abban, hogy csapatunk végre összeszedi magát és becsületes játékkal igyekszik megnehezíteni á kétség kívül klasszissal jobb Ferencváros győzelmét. Mindez elsősorban a védel­men múlik és azon, hogy a középpályások mennyire bír­ják az iramot, csatáraink tudják-e majd tartani a labdát? — Milyen lesz a csapat összeállítása? — Landi véd, Kárpáti, Kiss és Winkler a három hátvéd, Berán lesz e beállás. A szerdai edzőmerkőzésen úgy láttam, hogy a sérülésé­ből felgyógyult Kovács F. még nem teljes értékű har­cos, ezért a középpályán Tátrai, Bánkúti és Szűcs ve­szi fel a harcot a zöld-fehér játékosokkal. A gyors Tóth M. ismét elfoglalja a helyét a jobb oldalon, és Rajna lesz a középcsatár. Az előretolt ék szerepét tehát a Tóth, Rajna, Lakinger hármas töl­ti be. Az összeállítás persze még nem végleges, az utolsó percben is bekövetkezhet va­lami változás.... Lakat Károly dr.: Remélem, nem ellenünk kezdik el a pontgyííjtést . . . Lakat Károly dr., a Fe­rencváros edzője jó kedélyű, jó humorú, kellemes társal­gó, mindig van valami mon­danivalója az újságíró szá­mára. Ezúttal is így történt! És az sem véletlen, hogy elő­szói' az elmúlt heti szófiai BEK-mérkőzésről beszélt... — Kitűnő mérkőzés volt, főleg a második félidőben, amikor 2:1 után könnyen megfordíthattuk volna az eredményt, ha csatáraink nem hagyják ki a nagy hely­zeteket. Végeredményben azonban a bolgár együttes megérdemelten győzött. Szá­momra az volt a legörvende- tesebb, hogy szünet után ki­tűnő erőnlétről tett tanúbi­zonyságot a csapat, s ez a jövőt illetően biztató. így az­tán reménykedem., hogy szer­dán nemcsak behozzuk a szófiai csapat előnyét, ha­nem ... No, de erről elég ennyi, hiszen előzőleg jól kell vennünk az egri aka­dályt is, ha „partiban” aka­runk maradni a bajnokság­ban. — Egerben tavalyelőtt na­gyon nehéz mérkőzést ját­szottak ... — Hát igen. 2:0, majd 2:2 után az utolsó percekben si­került nyernünk 4:2-re. Na­gyon emlékezetes mérkőzés volt, véleményem szerint most talán még nehezebb lesz, hiszen egri barátaink számára sorsdöntő, hogy végre elkezdjék a pontgyűj­tést., Remélem, hogy nem ellenünk kezdik el! Még azt is figyelembe véve, hogy ége­tően szükségük vanJ* pon­tokra ... ' — A bajnokság szeptember eleji félbeszakításakor a re­mekül szereplő Tatabányát 3:0-ra verték meg... — Azon a mérkőzésen sok­kal jobb volt a Fradi, a Ta­tabánya nagyon gyenge na­pot fogott ki. Egerben sok­kal nehezebb lesz! Nem csak az előbb elmondottak mia/bt, hanem azért is, mert ellenfe­lünk saját otthonában játszik, a hazai közönség bizonyára űzi, hajtja biztatásával ked­venceit, akik meg akarják majd mutatni, hogy nem lehet őket eltemetni! — Es ezek után mit vár a mérkőzéstől? — Nagyon sportszerű küz­delmet és — ugye ez termé­szetes — ferencvárosi győ­zelmet. Az Egri Dózsát nem véletlenül szeretik ország­szerte. Csapat és közönsége egyaránt sportszerű, s ezt eddig mi is így tapasztaltuk. Reméljük, most is így lesz! — Mi a helyzet a csapat­összeállítás körül? — Szűcs még most sem játszhat, tehát előrelátha­tóan a szófiai csapattal kezdünk. Tehát a Géczi — Bálint, Páncsics, Megyesi — Juhász, Horváth — Szőke, Branikovits, Németh, Ráko­si, Katona öszeállítású ti­zenegy fut majd ki vasárnap délután az egri pályára. * A Ferencváros csapata szombaton délután tartotta az egri mérkőzés előtti utolsó edzését és a késő délutáni órákban utazott el Egerbe. A szombat estét tehát már a megye szék­helyén töltötték el a zöld- fehér játékosok. A mérkőzés 15.30 órakor kezdődik és Radó vezeti. Rangadó az NB 111-ban Az NB III. Északi csoport­jában a 22. forduló küzdel­meire kerül sor. Az utca­hosszal vezető Tiszaszeder- kény otthonába a második helyezett Egercsehi látogat el. A mérkőzés esélyese két­ségkívül a hazai együttes, az egereseinek azonban szerdán Egerben jó formáról tettek tanúbizonyságot. A Gáspár SE—Zalka SE összecsapás színvonalas játékot és hat­vani győzelmet ígér — ez esetben a Gáspár SE felzár­kózhat a második helyre is! Nehéz dolga lesz a Hatva­ni Kinizsinek Perecesen, ahol az M. Bányász nyilván rajta akar bosszút állni a MÁV HAC-tól vasárnap el­szenvedett vereségért. A Si- roki Vasas már tegnap leját­szotta Rudabánya elleni mérkőzését, a MÁV HAC Gyöngyösön lép majd pá­lyára a Gy. Spartacus ellen. Egy pont sokat lendíthet a vasutasokon. Az otthon játszó csapatok az esélyesek „ A megyei I. osztály rang­adóját a Bervai Vasas és a Gy. Vasas Izzó között ugyan­csak tegnap délután leját­szották. A mai mérkőzések közül nagy küzdelem vár­ható a Selyp—Petőfibánya találkozón, ahol a két kitű­nő képességű csapat közül az nyer, amelyiknek jobban helyén lesz a szíve! A for­májában visszaesett GYESE esélyes a Rózsaszentmárton- nal szemben, s ugyancsak hazai győzelmet hozhat az Apc—Lőrinci, Korvin SE— Füzesabony, Cyöngyösoroszi —Bélapátfalva és E. Sparta­cus—Pétervására mérkőzés. Persze meglepetés is elkép­zelhető. Kíváncsian várjuk, hogy a legutóbbi két mér­kőzésen remekül szereplő Recski Bányász most mire lesz képes Hevesen? , Torna: 1969. évi területi felnőtt III. osztályú, ifjúsági II—III. osz­tályú, férfi és női egyéni baj­nokság. Eger, 9 órától. Modellezés: Országos Mátra Kupa hajóverseny, Mátravidéki Erőmű, 9 óra. Atlétika: Heves megye 1969. évi férfi és női felnőtt ifjúsági és serdülő összetett bajnokságának második napja, Eger, stadion. Sportlövészet: Dobó István emlékverseny, Eger, 8.30 órától. Lovassport: A területi bajnok­ság harmadik fordulója, Heves, vásártér 9 és 14 órától. Birkózás: Országos jellegű fel­nőtt verseny, Eger, bervai kul­túrterem, 10 óra. Ökölvívás: Az országos felnőtt egyéni vidék-bainokság döntői. Gyöngyös, 10 óra. Kosárlabda: Egri Tanárképző— Bp. Vörös Meteor, NB I-es női mérkőzés, Eger, Szilágyi Gimn., 10.45 óra. Röplabda: Egri Dózsa—Kőbá­nyai Tűzálló, NB Il-es női mér­kőzés, Eger, stadion, 11.30 óra. Kézilabda: Ögri Lendület—Egri Dohánygyár, NB Il-es női mér­kőzés, Eger, 11 óra. Zalka SE— Száz éve annak, hogy Magyar- országon az első postai levele­zőlap forgalomba került. Ebből az alkalomból a Magyar Posta jubileumi levelezőlapot adott ki az első levelezőlap ábrájával és a centenáriumra utaló megem­lékezéssel. Ezenkívül később egy 60 filléres bélyeg is megjele­nik * Kiállítási előkészületek. Á KPVDSZ kulturális napok kere­tében az egri bélyeggyűjtő kö­rök összevontan rendeznek bé- lyegmotivum-kiállitást az Egri Művelődési Ház bélyeggyűjtő kö­rének rendezésében. A kiállítás a régi szakszervezeti székház (Széchenyi u. 16.) első emeleti nagytermében, október 11—12-én, — szombat — vasárnap lesz nyit­va. Október 12-én délelőtt az eg­ri bélyeggyűjtő körök közös cse­renapot tartanak és ez alkalom­ból a művelődési házi kör is itt tartja szokásos összejövete­lét. A motivumkiállítason a külön­böző (erdész, bányász, munkás- mozgalmi, űrhajózási, festmény- és egyéb) motívumok mellett kü­lönös, új színfoltot jelent a 1969 70. tanévre az Orszá­gos Szórakoztatózenei Köz­pont egri stúdiója felvételt hirdet Jelentkezni lehet: táncze­nekari szakon: zongora, szaxofon-klarinét. gitár, dob — népi zenekari hang­szerekre, táncdal- és nép­dalénekesi képzésre. Jelentkezési határidő: 1969. október 1. Cím: OSZK. Eger, PR: 127. Telefon: 12-60 164. Személyes jelentkezés ese­tén: Eger, Széchenyi u. 16. Mély fájdalommal tuda­tom, hogy szeretett, jó fér­jem, LOSONCZI JÁNOS tragikus hirtelenséggel, 62 éves korában elhunyt. Föl­di maradványát szeptem­ber 30-án, du. i * 3 4s2 1 órakor, a Kisasszony-temetőben he­lyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család Vegye igénybe az OTP hitelakcióit! Televíziót rádiót * V ff I amuvet Gy. Vasas Izzó NB Il-es férfi- mérkőzés, Gyöngyös, 11 óra. Teljes forduló a megyei I. osztály férfi és női csoportjában. Sakk: Megyei bajnoki mérkő­zések: Sirok—Bervai Vasas. 9 óra. FVSC—Pétervására 9 óra. GYESE II—Heves, 9 óra. Labdarúgás: Egri Dózsa—FTC, NB I-es mérkőzés, Eger, stadion, 15.30. V.: Radó, (Czirják, Tófal­vi). Előtte 13.45 órakor az Egri Dózsa—FTC NB I. tartalékmár- ltőzésre kerül sor. V.: Tátrai. NB 111-as mérkőzések: Gyön­gyösi Spartacus—MÁV HAC 15.30, •Too. Gáspár SE—Zalka SE, Hat­van, 15.30 (?). Megyei I. osztály: Heves—Recsk 15.30, Eli, Egri Spartacus—Pétervására (bervai pálya) 10.30, Ábrahám. Selyp— Petőfibánya 15.30, Simon dr. Apc—Lőrinci 15.30, Bolyki, Kor­vin SE—FVSC 15, Tóth. Gyön- gyösoroszi—Bélapáfalva 15.30, Angyal. GYESE—Rózsaszentmár- ton 10.30. Czibolya. Teljes fordu­ló a megyei II. osztály keleti és nyugati csoportjában, valamint az NB-s tartalékbajnokságban. Nemzetközi mérkőzések: Ga­garin SE—Vietnami Katonai Vá­logatott A. 15.30, Kiss I., Strom­feld SE—Vietnami Katonai Vá­logatott B, 14 óra. (Feldebrő). MABEOSZ svájci- bélyeggyűjtők munkaközössége egri csoportjá­nak „Svájci bélyeg — svájci táj” című kiállítási része, amelyre emléklap is készül. * A 8. országos ifjúsági bélyeg- kiállítás 1970. IV. 4—12. között Salgótarjánban. a Bólyai János Gimnáziumban kerül megrende­zésre. Már most felhívjuk me­gyénk valamennyi ifjúsági bé­lyeggyűjtő szakkörének figyel­mét. hogy anyagaikat rendezzék és minél többen vegyenek olt részt, mint kiállítók, és ezzel is öregbítsék megyénk filatelista hagyományát. * A MABEOSZ 1969. V, 28-án kelt Ifjúsági körlevele szerint a f. tanévben nem kell a szakkörö­ket újjáalakítani, azok folyama­tosan működnek, amennyiben nem történt a szakkörvézeto személyében változás. Tehát az elmúlt tanévben kiadott műkő1 dési_ engedélyek a f. tanévre is érvényesek. Szükséges azonban az. hogy a szakkörvezetö gyűjtő­társak beszedjék a tagoktól a f. tanévre szóló érvényesítési díjat és azt be kell fizetni a megfelelő csekkszámlán. Továbbá legké­sőbb október végéig közölni kell a területi irodával azon tanulók neveit, akik a f. tanévre vala­milyen oknál fogva nem érvé­nyesítik tagságukat. Ugyancsak ebben az időben szükséges foglalkozni az uj if­júsági szakkörük szervezésével is. Ifjúsági szakkör tanintézetek­ben szervezhető, ha legalább 15 fő jelentkező van. A további fel­világosításért az érdeklődők for­duljanak a MABEOSZ észak­magyarországi területi irodájá­hoz (Miskolc. Kazinczy utca 3. sz.) * A 42. magyar bélyegnap tiszte­letére Budapesten megrendezett országos bélyegkiállításon hir­dették ki az elmúlt esztendő leg­szebb bélyegére meghirdetett közvélemény-kutatás eredmé­nyét. A legtöbb szavazatot a festménysorozatok mellett a ta­valyi bélyegnapi sorozat kapta. A soir tervezője Zombory Éva grafikusművész emlékplakettet kapott, de kitüntették a buda­pesti Pénzjegynyomda kollektí­váját is. mint az 1968. év leg­szebb bélyegének készítőjét. Sä Á dél-ázsiai Bhutan állam az acélgyártás fejlődését bemutató. 12 értékű sort adott ki. amil leheletfinom acélfóliára nyom­tak. A selyem, alumínium, ezüst- és aranyfólia után tehát megszü­lettek az acélból kőszült bélye­gek is. * A közelmúltban jelent meg az idei bélyegnapi sor és blokk. A bélyegekkel azonos rajzú. í: kép­ből álló ..Pásztorfaragások” c. kéoeslapsorozatot készített a Képzőművészeti Alap_ Kiadóvál­lalat. s így 40,— Ft-os arban azok csakis carte-maximumokként igényelhetők a körökön keresz­tül. A carte-maximum-gvűjtők" kel közöljük még, hogy az októ­ber 1-én kiadásra kerül: Mahat­ma Gandhi s.— Ft-os emlékbé­lyeghez már kaphatók a képes­lapok. Csoportos megrendelése­ket a Képeslap Szakbolt (Bo. VI. Népköztársaság u. 42.) elfo­gad. Németi Vilmos ÜGYELET a hevesi szövetkezet áruházából Nagy*- és klsképernyös tv-ké&rülék minden típus. Zseb-, taska- es asztali rádiók széles skálája. Mosógép, centrifuga, porszívó teljes választéka. Hűtőgépek és Jawa motorkerékpárok. Most! Érdemes! Közgazdasági technikummal és szakmai jártas­sággal rendelkező munkavállalót eiiüciéi munkakörbe felveszünk RÖVIDKOT NAGYKEU. VÁLLALAT Eger, Felszabadulás tér 1. sz. Egerben: Szombaton délután 2 órától hétfő reggel 7 óráig a Baj- csy-Zsilinszky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10.) Gyermekorvosi ügyelet: Szom­baton 16 órától 17.30 óráig, vasár­nap délelőtt 9 órától 10.30 óráig délután 16 órától 17.30 óráig a? Egészségház utcai rendelőben. Rendelési időn kivül az általá­nos orvosi tigyeleten: (Bajcsy­Zsilinszky utca). Hétfőn 19 órá­tól kedd reggel 7 óráig a Bajcsy- Zsilinszky utcában. Gyöngyösön: Szombaton 14 órától hétfő reggel 7 óráig, a Il-es számű kórházban. (Jókat utca. Telefon: 16-36. 16-44.) Gyermekorvost ügyelet: Vasár­nap délelőtt 10 órától 12 óráig a Puskin utcában. Telefon: 16-36. 16-44. Hatvanban: Szombaton 12 órá­tól hétfő reggel 7 óráig a ren­delőintézetben. (Telefon: 10-04.) Rendelés gyermekek részére is. Rjtítíüí KOSSUTH 8.10 Édes anyanyelvűnk 8.15 Chopin-zongoramüvek 8.30 Az Állami Népi Együttes műsora 8.51 Mesejáték 9.49 Szerkesztői üzenetek 10.05 Üj kórusfelvételek 10.30 Vasárnapi koktél 12.10 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Jegyzet 13.10 Müvészlemezek 14.00 Zenésjátékrészlet 14.30 Visszhang 15.08 Zenekari muzsika 15.45 Látogatás Galgóczi Erzsébetnél 16.05 A rádióénekkar új felvéte­lei 16.16 Könnyűzene 16.36 Mérkőzések percről percre 17.30 Háromszor három ... 18.07 Felelet. Rádióváltozat 18.35 S. Danco énekel 18.50 Suppé-nyitány 19.10 Nóta- és népdalest 20.05 Kedves lemezeim 21.00 Gandhi. Összeállítás 22.25 Mi újság az Operában? 23.05 Versek 23.20 Könnyűzene o.io Operettmuzsika PETŐFI 7.00 Görög katolikus félóra 7.30 Orgonaművek 8.02 Miska bácsi lemezesládaja 8.33 Operakalauz 9.33 Szívesen hallgattuk! 11.05 Az Állami Hangverseny- zenekar koncertje 12.40 Könnyűzene 13.01 Rádiójáték gyermekeknek 14.00 Táskarádió 15.00 Mit hallunk? 15.25 Mérkőzések percről percre 16.20 Tessék, a mikrofon: 16.40 Népdalok 17.05 Liszt: Pathetikus koncert 17.25 Mit üzen a Rádió? 18.05 Slágerstaféta 18.41 Parasztok 19.35 Henryk Szeryng hegedű- estje 21.20 Tudósaink arcképcsarnoka 21.35 Tíz ország, tíz dallam 23.10 Stokowski vezényel MAGYAR 9.05 Orosz nyelvtanfolyam ha­ladóknak 9.30 Itt él a mese 10.00 Felsőfokú matematika 10.40 Üttörőhíradó 10.55 Gyere pajtás, énekelni! 11.10 Csak gyerekeknek! 11.35 Hollókirály. (Bábfilm) 13.43 Francia nyelvtanfolyam ha­ladóknak 14.10 Irodalom mindenkinek 14.45 Kepes kalendárium 15.20 Vendégasztal 15.50 A fegyveres erők napján 17.20 Közvetítés Várnából, a mo­dern gimnasztika VB-ről. Tudósítás a súlyemelő VB- ről 19.05 A világ térképe előtt 19.20 Esti mese 19.30 Rinaldo Rinaldíni. 13. (befejező) rész: Az árulás 20.00 Tv-híradó 20.20 Vízszintes, függőleges. Ze­nés keresztrejtvény 22.05 Portré Réti József operaénekes. 22.50 Tv-híradó EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) Az előadásolt kezdete: vasárnap 3, 6 és 8 órakor, hétköznap Va 6 és 8 órakor Mint a bagoly nappal (Prolongálva!) EGRI BRODY: (Telefon: 14-07 ) 4, i;2 6 és V2 8 órakor, hétkoz-* nap ': 6 és 1 j S órakor Keresztesek I—II. rész (Dupla hely árral) 29-én: Egy nap a régi házban EGRI KERTMOZI: Az előadás kezdete: este V2 7 óra­kor Azok a csodálatos férfiak EGRI BÉKE; Kalózkapitány FELNEMET: Egri csillagok I—II. rész rr>ti 'hin hóin árral) GYÖNGYÖSI PUSKIN: Hívd a férjem találkára 29-én: Belfagor a pokolból GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: A főnők 12-kor érkezik 29-én: Keresztesek I—II. rész (Dupla hely árral) GYÖNGYÖSI KERTMOZI: 3 Egy nap a regi nuzuun. HATVANI VÖRÖS CSILLAG A halál 50 órája (Dupla helyárral) HATVANI KOSSUTH: Extázis 7—10-ig 29-én: Küldd az embert fél kellőre HEVES: Here a sátánnal 29-én: Az utolsó éden FÜZESABONY: Ismeri a szandi-mandit? PÉT ÉRV AS ARA: Huszár kisasszony \

Next

/
Oldalképek
Tartalom