Népújság, 1969. szeptember (20. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-18 / 216. szám
Most, ősszel, különösen szép a vizek mentén Televízió az iskolának — Öregek találkozója Figyelmes vonatvezető — Egy tűért egy gépet '»gyáron fiatalok és időseb- |v bek számára egyaránt egészséges, vidám szórakozást jelent a vizeken való tartózkodás. Nálunk, Heves megyében azelőtt erre kevés lehetőség nyílót:, messze kellett utazni, hogy vizet találjon az ember. Napjainkban azonban jelentősen megváltozott a helyzet, egyre több lehetőség nyílik a vizek melletti táborozásra, csónakázásra, horgászásra, fürdőzésre és napozásra. A hangulatos Tisza part szinte vonzza a természet kedvelőit. Kiskörén a helyi sportkör- kezelésében 35 ágyas turistaszálló működik, ahol mindenki és mindig jól érzi magát. Kitűnő a halászlé* a sült hal — ami a part menti halászcsárdában állandóan frissen kapható —, s aki ennél többre vágyik, az a közelben levő „aranyhomok-parton” kedvére napozhat, vagy füröd- het a langyos vizű folyóban. Kölcsön veheti a szálló gondnokától az üzembiztos, kétszemélyes kajakot, megcsodálhatja a part menti füzeseket, élvezheti a csendet, a. lapátolás örömeit, figyelheti a hallgatag horgászokat. Most* ősszel különösen szép - a Tisza táj. Lassan színesedik a part menti erdő, alacsony a vízállás. nyugodt a víztükör* horgászásra, fürdésre, csónakázásra kiválóan alkalmas. És éjjel* a szerény turistaszálláson — eny- nyi öröm és testmozgás után —* A IX. KPVDSZ kulturális és sportnapok keretében Egerben, a MESZÖV-székház kultúrtermében bonyolították le az idei sportversenyeket záró megyei sakkvillámtornát. A versenyen 19-ei) ültek asztalhoz* végül is Nagy Lajos (MÉSZÖV) nyerte az egyéni versenyt, Veres Albert, Kakukk Lajos, Rajnavölgji Vilmos, Varga László és Juhász István előtt. A helyezettek Kakukk Lajos (Poroszló) kivételével valamennyien az egri MÉSZÖV sportolói. A felsoroltak értékes tiszteleüdíjakat kaptak a KPVDSZ Feldebrőn nagy rdeklődés mellett bonyolította a a labdarúgó megyei II. c • ’.:mg ' csoportjának rangaa. -it a M. kás SE és a Gagai : iE A mérkőzés előtt a. I: '• <pa azonos pontszámmal az cT ;ő két helyet foglalta el a tát:’ ■ taton, a Karikás SE jobb sólar "vával állt az élen. KARIKAS sr—G* GARIN SF 5:3 (5:1) 159 néző. V.: Kiss Imre. Karikás SE: Nagyvátl — Bor- .'dá«f Lehóczky* Saláta — Varga, Jancsó, Péter — Zsébik. Tóth* Rajki, Nagy, Szép. Edző: Bor- SOS B. * még az álmatlanságban szenvedők is jóízűen tudnak aludni! A Tisza n. vízlépcsőről még korai lenne szólnunk, egy azonban bizonyos: a mi .,kis Balatonunk’’ igazi víziparadicsom lesz . . .! Még csak annyit: a Kál-Ká- polnáról induló személyvonat közvetlenül a Tisza-hídnál áll meg. Innen egy percre van a turistaszállás, a másik oldalon pedig három percnyire a halászcsárda. A szállást Gömbös Dezső kiskörei gyógyszerésznél keh megrendelni, akár telefonon is. ,,Tavaink*’ közül — bár a legfiatalabb — a Márkáz és a Vi- sontai Erőmű között létesült tó a legnagyobb. Hossza 3—4 kilométer, szélessége 5—600 méter. Romantikus partján most fásítanak. parcelláznak — víkendhá- zak és csónakházak épülnek. Az üzem vezetői és dolgozói mindent elkövetnék, hogy éljenek a lehetőségekkel és szabad idejüket hasznosan, egészségesen töltsék el. Ennek biztosítására tervezik a csónakház megépítését, vitorláshajók, kajakok és más szórakozásra, versenyzésre alkalmas csónakok beszerzését. A horgászok örömére bőven van hal a markazi tóban! r É rdemes felkeresni ezt a vidéket, ahonnan megragadó látványt nyújtanak á Mátra festői körvonalai. Mar- kazról könnyű felsétálni a kömegyebizotts ágától. Az eseménnyel egy műsorban meghívásos versenyre is sor került, amelyen a bervai Kálcsi János diadalmaskodott Besenyei és Nagy S. előtt. Mint fentebb említettük, ezzel versennyel befejeződtek a KPVDSZ megyei alapszervezeíi Bportküzdelmei. A legjobban a MÉSZÖV dolgozói szerepeltek, tekében és sakkban az első helyet szerezték meg. kispályás labdarúgásban pedig 4-ek lettek. Ezzel ^nyerték a KPVDSZ által felajánló:!, serleget. Gagarin SE: Csurilla — Károly,. Gombos. Somogyi — Miskolczi, Jászfalvi (Balogh) — Sebők. Suba (Rákos) Szőr, Lakatos, Kozák. Edző: Sebők János. Az első f iidőben korszerűbben. gólra tör abbén játszott a Karika s SE és a tartalékos hazaiakkal szemben megérdemelten nyerte a rangadót. Főleg a védelmekben mutatkozott jelentős különbség a vendégek javára. G.: Szép, Zsébik, Rajki, Tóth- Nagy, illetve Szőr. A játékvezetői hármas példásan látta el nem könnyű feladatát. (mező) zeli kisnánai várhoz, a Mátra déli lejtőire, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik az émilő Visontára és az Alföldön níessze elnyúló községekre, településekre. A verpeléti tó néhány évvel „idősebb” markazi testvérénél, lényegesen több és nagyobb benne a hal. A part menti fásítás után itt is tervbe vették csónakok beszerzését, kiránduló- és pihenőhelyek kialakítását. Mindkét helyre autóbusszal legjobb a közlekedés, de Verpelétre a Kál-Kápolna—Recsk között közlekedő vonattal is el lehet jutni. A hevesi és a lőrinci tavakon még nem láttunk csónakot, bár ezek beszerzése esetén itt is népszerűvé válhatna a csónakázás. Ügy érezzük, hogy a helyi szerveknek — főképp a sportköröknek — érdemes lenne csónakkölcsönzőket üzemeltetni! A partok fásításával, pihenőhelyek kialakításával, halászcsárdák, halsütő helyek működtetésével még kedveltebbé és vonzóbbá lehetne tenni a tavakat. A dolgozó emberről való gondoskodás meghatározza a tennivalókat. Azok megvalósítása pedig a helyi szerveken múlik! Rossz napot íogott ki az egri csapat BEAC-EGBI DÓZSA 3:0 (12. 6, 9) Budapest, Mező út, NB U-es női röplabdamérkőzés. Eger: Pál, Knapp, Jakab. Holló, Gergely, Szloboda. Csere: Krecz, Szajlai* Palotai. Edző: Bodnár János. Az első játszma változatos, színvonalas küzdelmet hozott. Az egriek kezdtek jobban, a játszma végón azonban feljött a hazai csapat, s innen kezdve határozott fölényben volt a fokozatosan visszaeső lila-fehérekkel szemben. A 2—3. játszmában esett a színvonal, végül is a még nem eléggé összeszokott egri együttes megérdemelt vereséget szenvedett. A csapatból csak Holló játékát lehet kiemelni. Az Egri Dózsa vasárnap Székesfehérvárott szerepel. Lendületes játék után ZALKA SE—MISKOLCI VÖRÖS METEOR 31:16 (11:11) Gyöngyös, NB Il-es férfi kézilabda-mérkőzés. 200 néző. v,_: Nyilas. Zalka SE: Molnár — Kovács, Bénél, Tóth — Szabó Gy., Egyed, Leliotai. Csere: Kosler, Túri, Simon, Szpbó L., Zsigmond. Edző: Varga Pál. Meglepetésre a Meteor kezdett jobban és kihasználva a Zalka SE játékosainak kapkodását, néhány gólos előnyre tett szert. A gyöngyösiek fokozatosan lendültek játékba és a félidő végéig sikerült ledolgozni hátrányukat. Szünet után szemmel láthatóan elfáradt a csere nélkül játszó vendégegyüttes és képtelen1 volt . felt. rtcitatni a Zalka SE lendületes támadásait. Végül Is megérdemelt gyöngyösi győzelem született. A Zalka SE góljait Kovács 6, Tóth 4, Lehotai 4, Bc- nci 3. Simon 2, Túri és Egyed szerezték. A „Televíziót minden iskolának” mozgalom Verpe- léten is megértésre talált — írja levelében Bőd Ádám, verpeléti iskolaigazgató. A fogyasztási szövetkezet igazgatósága egy Munkácsy tv- készüléket ajánlott fel az iskola részére. A verpeléti pedagógusok eddigi gyakorlata bizonyítja, hogy a korszerű pedagógiában igen nagy szerepe van az Iskolatelevízió adásainak, hiszen megoldja az oktatás sokrétű feladatát. Köszönettel vették át az iskolának ajándékozott tv-ké- szüléket, mely az új négytantermes iskolába kerül majd. A napokban ugyanis már megtörtént a műszaki átadása a felújításból létesített négy modern, korszerű tanteremnek. A kastély parkjában levő romos épületből a Recski Építőipari Ktsz „varázsolt” új iskolát, s így a 700 verpeléti gyermek oktatása és nevelése korszerű, 12 tantermes iskolában folyhat. A négy új tantermet, melynek takarítását a szülők a gyerekekkel együtt most végzik, szeptember 22-én veszik át szocialista megőrzésre az első-negyedik osztályos tanulók, s az új tv-készüléken nézhetik majd az Iskolatelevízió nekik szóló adásait. Fiatalok lelkes munkájáról írt legutóbbi levelében Sbarvas Ferencné zaránki levelezőnk. Mint írja, a községben hosszú évek óta most sikerült először a KlSZ-íiata- lokat is bevonni a kulturális munkába, egy-egy ünnepség megszervezésébe. Eddig csak az úttörők biztosítottak műsort, legutóbb nagy ünnepünkön, az alkotmány ünnepen, á KISZ-fiatalok is bebizonyították, hogy van kedvük és akaratuk a közös munkához. Komoly munka folyik az új irodalmi szakkörben Ez az első ilyen próbálkozás a községben, és sok segítséget kap a járási művelődés' ház igazgatójától és művészeti előadójától. A község vezetői bíznak abban, hogy végre megtört a jég és lehet a fiatalokra számítani, ha tanulásukhoz, szórakozásukhoz új, érdekes formákban biztosítanak lehetőséget. Vámosgyörkröl, a szociális otthonból is érkezett levelünk. Az öregek számára nagy élményt nyújtó sástói megyei találkozóról számolt be a levél írója. Az idén a Sástónál tartották meg a megye öregjeinek hagyományos ! találkozóját. Vámosgyörkön is izgalomnál kész illek ai idős bácsik és nénik, hogy találkozz inak régi ismerőseikkel. Volt, aki a kultúrműsorban is részt vett, vállalkozva arra, hogy szórakoztassa kortársait. A műsor után, mely mindenkinek nagyon tetszett, előkerültek a csomagok, s délutánra olyan jókedv kerekedett, hogy a zene hangjára táncolni kezdtek. Estére hajlott az idő, mire elbúcsúztak egymástól a megye különböző részein lakó öregek a jövő évi viszontlátás reményében. Szihalmi levelezőik, Joó Sándor három község önkéntes tűzoltóinak közös gyakorlatáról számolt be. A szihalmi, mezőszemerei és egerfar- mosi tűzoltókat riadóztatták, a feltételezett tűz helye a szihalmi tsz egyes számú majorja volt, ahol öngyulladást kellett megszüntetni. A csapatok nagy igyekezettel vettek részt a gyakorlaton, elsőnek a mezőszemereiek érkeztek a tűz helyére, ök a riadókocsit használták fel, és a tanyai tűzcsapról azonnal megkezdték a tűz terjedésének megakadályozását. Néhány perccel később megérkeztek a szihalmiak, majd az egerfarmosiakkal együtt megszüntették a tüzet. Részt vettek a gyakorlaton a községek vezetői, a BM megyei és járási szakemberei. A sikeresen végrehajtott gyakorlat után megköszönték a csapatok tagjainak önfr munkáját. Fogarasi Rózsa mónosbéli lakos egy figyelmes vonatvezetőről írt szerkesztőségünknek. Szilvásváradra, a Szalajka-völgybe készültek kirándulásra. Autóbuszon utaztak és út közben kérték a kalauzt, álljanak meg az erdei vasútnál, mert mire a rendes megállóhelytől visszaérnek, a kis vonat a menetrend szerint elmegy. A kalk- uz nem szólt a gépkocsivezetőnek és csak a nagy megállónál szánhattak le. Közben természetesen elindult a kis vonat. Heten maradtak le róla, s megpróbáltak integetni a kis vonat vezetőjének. Meglepetésükbe a szerelvény visszatolatott és fölvette a lemaradt utasokat. A többi kiránduló megértő mosollyal fogadta a késést, a kalauz udvariasan segítette fel az újabb utasokat. Nem győztünk eleget hálálkodni — írja levelezőn!: —- a figyelmességért és udva riassógért, hogy mégiscsak sikerült a kirándulásunk. Ezen a héten sem maradtak el a kisebb-nagyobb bosszúságokról beszámoló írások, ári Tamás Tarna- méráról arról panaszkodik, hogy nem lehet varrógéptüt kapni. Nem kapott a helyi szaküzletben és nem járt szerencsésen Gyöngyösön meg Egerben sem. Még Miskolcra is elment, ahol régi ismerőse, egy üzletvezető azt javasolta: vegyél egy varrógépet és meglesz a géptű is. Ha van is a véleményben némi túlzás, az tény, hogy ez az apró, filléres kis tű ritkán kapható és sok bosszúságot okoz hiánya a varrógéppel rendelkezőknek. Alkatrészhiányról panaszkodott Kovalcsik János hevesi olvasónk is. Júniusban vásároltak egy Riga 50 köbcentiméteres kis motort. Nagyon örültek az ügyes kis gépnek, s szerencséjükre akadt olyan ismerős is, aki elmagyarázta, hogyan kell használni. Kérésükre ugyan a nagykereskedelmi vállalat pótlólag küldött egy kezelési utasítást, de miért csak külön kérésre? Ám, ez csak az egyik bosszúságuk volt, A nagyobb még ezután következett. Július 24-én és augusztus 4-én motorhiba miatt el kellett vinni az új gépet a szervizszolgálathoz. Sajnos, alkatrészhiány miatt nem tudták kijavítani, csak sajnálkozva közölték, hogy sem a Lengyelországból, sem a Szovjetunióból importált kis motorokhoz nem lehet alkatrészt kapni. De vajon miért nem? Miért csak a motorokat hozták be és miért nem gondoskodtak alkatrészutánpótlásról a szervizszolgálaton keresztül? — kérdezi olvasónk jogos bosszúsággal. És igaza is van. ' J A Heves megyei Tanács VB Ipari Osztálya pályázatot hirdet a Heves megyei Bútoripari Vállalatnál löÉpeii Is teira A pályázatot írásban az eddigi működési terül-e: megjelööszi betakarítási munkákra főleg rakodásokhoz • 16 fő férfi munkaerőt szerződtetünk ■ Szerződtetünk továbbá traktorosokat erőgépekre. Bérezés megegyezés szerint, jelentkezés írásban. 1 hónapi időtartamra bérgépeket alkalmazunk mezőgazdasági munkákra. Aranykalász Termelőszövetkezet Mezőtárkány. Méhesek figyelem1 A Hevesi Állami Gazdasag felszít mólja nieliéssüetít MESZÖV-sikerek a KPVDSZ megyei sakkvillámtornáján A Marikás nyerte a labdánké megyei Sí, osztály rtui gadéi át A szeptember ? teke Bányász Kupa végeredménye. 1. Miskolci Bányász 2475, 2. Egercsehi B. 2452 3. Egri Sotttaeus 2430. 4. Edelénv 2385, 5. Bor: oll B. 2374 és 0. Nádújfalu 22C0 Iával. Egyéniben: i. Szecsőtíi (Miskolc) 452, 2 Virág (E. Spartacus) 132, 3. Flczere (E. Spartacus) 428 fá-; vak szeptember T&* A füzesabonyi jiris! llbdlnl- g6 bajnoki mérkőzések eredményei: Szihalom—Sarud 31:0 (5:0), Szihalom. 200 néző. V.: Turóczy. Kál—Mezőtárkány 3:1 (1:0), Me- zőtárkány, 100 néző. V.: Sár ősi. A bajnokság állása: 1. Szihalom . 16 13 2. Poroszló 15 12 3. Kál 16 9 4. Sarud 15 4 5. Mtezőtárk. 16 3 6. Kompolt 16 1 ¥ 2 1 57:11 28 1 2 26:13 25 2 5 43:22 20 2 9 18:51 10 2 11 27:46 3 1 14 4-Z7 3 Szepte-aber 28-án folytatódnak h 'küzdervsek a férfi sakk NB II- ben, A GYESE sakkcsapata ezen a napon a fővárosban, e Bp. íáM. yearisgbJ«®,.-. __________ l ésével folyó év szeptember 20>ig[ kérjük az ipari osztály vezetőjének nevére beküldeni. Lakást biztosítani nem tudunk; 1969, szAotcniiwp 2«-in resrge! 1 órától 1? ú-áig kiiirstfeitüM tartunk. a szaiőüaeMswgység Juhász-tornyai központjában. Eladóik képtárak, aiéiuastódolr, méhészeti felszerelések. 4----- . i