Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-19 / 191. szám
Kettévágott házak, mini telkek nek ki, „amennyi jut”. TelÉrdemes a szomszédba látogatni! A szövetkezeti mozgalom kialakulása kezdete óta magában hordja a tapasztalatok, a jó módszerek terjedését egyik községből, városból a másikba. Emlékezhetünk rá, hogy nagyon sok közös gazdaság első tétova lépéseit úgy tette meg, ahogyan azt elleste a közelében levő néhány hónappal, vagy legfeljebb egy-két évvel „idősebb” társától. Azóta megerősödtek a szövetkezeti gazdaságok, szinte mindegyike gyűjtött gazdag saját tapasztalatokat. De vajon hogyan vándorolnak manapság egyik helyről a másikra a felgyülemlett tanulságok, a gazdálkodás és a szövetkezeti élet bevált, gyakran milliókat érő jó módszerei? A termelőszövetkezetek alapos ismerői szerint a kép eléggé vegyes. Többféle nézetet, magatartást figyelhetünk meg. Vannak makacs emberek, akik valamiről szentül hiszik, hogy azt ők csinálják a legjobban. Évek óta ugyan egy lépést sem jutnak előbbre a gazdálkodás egyik, vagy másik ágában — ám módszereiket illetően mégis kitartanak saját nézeteik mellett. Más helyen meg azt láthatjuk: bár elismerik, hogy eljárásuk nem valami eredményes —, de egyre bizonygatják, hogy az ő körülményeik között nincs más megoldás. Sokféle emberi tulajdonságból fakadhat az ilyen és ehhez hasonló magatartás. Idézzük csak a régi közmondást: ..A szomszéd rétje mindig zöldebb”. Valószínű, olyan időben keletkezett ez a szólás-mondás, amikor egyik vagy másik parasztember a keserű irigységben keresett vélt menedéket. Mégis: ma is idézhetjük ezt a mondást. Mert ha a szomszéd rétje valóban zöldebb a miénknél, akkor nézzük meg, hogy mitől az! Szerencsére a termelőszövetkezetek sokaságában ilyen értelemben figyelik a „szomszéd rétjét”. Éppen a legjobb szövetkezeti gazdaságok vezetői és tagjai emlegetik büszkén, hogy hol mit látnak, tanultak és hasznosítottak önmaguknál. Mindjárt megjegyezhetjük: ez így is van rendjén! Sok szó esik mostanában a mezőgazdaság műszaki fejlesztéséről, új növényfajták elterjesztéséről, az állattenyésztés módszereinek változásairól. A mi korunk egyik jellemzője a gazdálkodás világának állandó és egyre gyorsuló változása. Ebből pedig következik, hogy a nélkülözhetetlen ismeretek menj - nyisége töbhszöröse a 20—30 év előttinek. De ehhez még számítsuk hozzá: nagyon sok részletmegoldást. egyszerűnek látszó „fogást" magunknak a szövetkezeti szakembereknek, dolgozóknak kell megtalálniuk. Hát mennyivel könnyebb mondjuk egy gép gazdaságos hasznosítását, vagy egy növényfajta igazán eredményes termesztését megvalósítani, ha annak fortélyait megfigyelhetjük egy másik gazdaságban, mint akkor, ha csak önmagunkra utalva kísérletezünk! Dicsérik sok vidéken a tsz-ek területi szövetségeit. Mindenekelőtt azért, mert jó kezdeményezői és szervezői a hasznos tapasztalatcseréknek. Valóban: nemcsak a működési szabályzat szerint, hanem az élő gyakorlatban is ők a legfelelősebb gazdái annak, hogy egy-egy szövetkezet ne legyen „bezárt világ”, hanem szabadon adja és fogadja a szövetkezeti élet sokszínű tapasztalatát. Gyakran vita kerekedik arról: hol és mit érdemes megnézni egy-egy ilyen tapasztalatcsere alkalmával. Vannak, akik úgy vélik, hogy az az igazi, ha minél távolabbi vidékre mennek. Persze bizonyára van sok minden, amit a közelben nem lehet fellelni, vagyis indokolt és hasznos egy távoli szövetkezet tanulmányozása. Ám az esetek többségében, sok példát lehetne rá sorolni, mégis a legközelebb eső, adottságaiban, körülményeiben leghasonlóbb gazdaság módszerei bizonyulnak igazán hasznosnak. Ezért biztat jó eredményekkel a területi tsz-szövetségek olyan törekvése, hogy elsősorban a saját körzetük kimagasló szövetkezeteinek jó tapasztalatait terjesszék és tegyék általánossá. Mindig érdemes meglátogatni a szomszédot, ha így tanulni lehet. n. ti.- - Miért nincs Fecske? f Síkfőkút Egertől 13 kilo- • méterre, árnyas völgyben fekszik. A tavat erdők veszik körül és innen sudár növésű tölgyfák között turistautak vezetnek a Várhegyre. onnan a Bükk legszebb kirándulóhelyeire. Tíz éve csodálkozva nézték az első fészekrakókat, de az utóbbi egy-két évben gomba mcidra szaporodnak a kőházak, a készen vásárolt, vagy a helyszínen barkácsolt nyaralók. A zajos és a zsúfolt városból a szabadba vágynak az emberek, friss levegőt és nyugalmat akarnak. De tavasz óta Síkfőkúton nincs nyugalom. Ha gépkocsival, vagy autóbusszal megérkeznek az emberek, csoportba verődnek és szidják a tanácsot és a tervezőket. Sérelmek és panaszok Nézzük csak, jogos-e Kis- varsányi Tibor panasza és felháborodása? Legalább tíz éve vásárolta síkfőkúti telkét. A lejtős hegyoldalban ki tudja, hány köbméter földet mozgatott meg, csak any- nyi fát vágott ki, hogy a két helyiséges kőház és a terasz elférjen. Szinte minden szabad idejét családjával együtt Síkfőkúton' tölti. De jöttek a telekrendezők. Méricskéltek, Kisvarsányi Tibor és társai megkérdezése, beleegyezése nélkül az új telekhatárokat úgy jelölték ki, hogy a teraszt, á feljáró lépcsőt kettévágták, a 180 négyszögölnyi telket több oldalról szétszabdalták. Panaszkodik Miskolci László, az Egri Gépjavító Állomás szakmunkása, Varga György, az ÉMÁSZ többszörösen kitüntetett nyugdíjas kőművese és Bablonkai Gyula, egri kisiparos, mert beépített telküket megcsonkították, közéjük még egy házhelyet erőszakoltak. Né- gyessy Zoltán banktisztivise- lő elkeseredetten mutatta, hogy 180 négyszögöles. telkét úgy osztotta ketté a tervező, hogy a teraszról az új határt jelző betonoszlopra lép, a beépített szalonnasütő is a másik telekre esik. A tervezők utat és sétányokat jelöltek ki. Kétségtelen, erre szükség van, de azzal nem lehet egyetérteni, hogy úgy és annyi telket jelöljejesen ésszerűtlen és éppen ezért tűrhetetlen, hogy házakat, teraszokat és lépcsőfeljárókat kettévágjanak, a telekkönyvben biztosított jogokat csorbítsanak, az embereket zaklassák és bizonytalanságban tartsák. Még nem hagyták jóvá a terveket Síkfőkút területe Noszvaj- hoz tartozik, ezért először Pintér Zoltánt, a noszvaji tanácselnököt kérdeztük, hogy mi a szándékuk a telekparcellázással. Azt a választ kaptuk, hogy Síkfőkút általános rendezési tervét a megyei tanács évekkel ezelőtt elkészítette és az elmúlt évben a Miskolci Tervező Vállalatnál ugyancsak a megyei tanács redelte meg a telekelosztási tervet. Ha ezt jóváhagyják, az értékesítést az OTP-re bízzák. A noszvaji tanácselnök szerint nincs szükség a beépített telkek kettéosztására, kisajátítására, mert legalább 30 holdnyi területük van, örülnek, ha azt el tudják adni. De több kispénzű ember is szeretne Síkfőkúton telket venni, ezért a noszvaji tanács nem szól az ellen, ha 50 négyszög- öles telkeket is parcelláznak. (Az elnök 16 négyszögölre egy kiszolgált „fakaruszt” állított fel.) Csikós Lajos, az Egri Járási Tanács építési, közlekedési csoportvezetője is arra hivatkozott, hogy a tervezőnek a megyei tanács adta a megbízást, tehát az ellenőrzésre, a telekelosztási tervek elfogadására, vagy visszautasítására is a megyei tanács jogosult. A megyei tanács építési, közlekedési osztályán Ott László mérnök foglalkozott Síkfőkút terveivel, de ő jelenleg katonai szolgálatot teljesít. Sólymos József osztályvezető tud arról, hogy panaszok érkeztek a tervezők munkájára, de a javaslatot még nem bírálták felül, az üggyel érdemben nem foglalkozott, jelenleg Tesléry László az ügyintéző. A fiatal mérnöktől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy Síkfőkút rendezési tervére 1966-ban kötöttek szerződést. Ezt ugyan még nem hagyták jóvá, de azért, hogy a munka haladjon, a megyei tanács ugyanezt a miskolci tervezőt bízta meg a telekelosztási terv elkészítésével. A megyei tanács építési osztályának mi az elképzelése? Milyen megbízást adott a tervezőnek a beépített régi telkekre és milyen nagyságú új telkeket tart legcélszerűbbnek az új parcellákban? Ezekre a kérdésekre a megyei tanács építési osztá. lyán nem kaptunk kielégítő választ. Sürgős intézkedést Síkfőkutat nem lehet a Balatonhoz hasonlítani. Ha a Bükk lábánál víkendházából kilép az ember, nincs előtte a végtelennek tűnő víztükör, ahol száz és ezer üdülő is elfér. ahol szabadnak érezheti magát mindenki. Ha 50—70 négyszögöles telkeket osztanak; ha egymás nyakára kényszerítik az embereket, akkor tönkreteszik Sikfőku- tat. Az ésszerűtlen parcellázás oda vezet, hogy pár év múlva a zsúfolt városból a még zsúfoltabb Síkfőkútra jutnak az egriek, valamint a hazai és a külföldi kirándulók. Észrevételünkkel egj'etér- tett Berecz István, a megyei tanács vb-elnökhelyettese és már korábban jelentést kért a telekfelosztásokról. Vajon elegendő az információ? A miskolci tervezők rossz munkájának híre, a panaszok és a sérelmek eljutottak a megye vezetőihez? Síkfőkút és a noszvaji kastélyok környékének nagyszabású terveit a megyei tanács elkészítette, már (ffcost az a veszély fenyeget, hogy az egymás mellé zsúfolt telek- tulajdonosok kiirtják az erdőt, a szakszerűtlen és meggondolatlan tervezés, valamint az ellenőrzés elmulasztása következtében tönkreteszik egyik legkedvesebb üdülőhelyünket. Miért utánozzuk Szentendre rossz példáját? Síkfőkút különböző tervein több mint három éve dolgoznak a mérnökök, nem kevés pénzt költöttek rá. Ennyi költséggel, ilyen hosszú idő alatt és a tanács kellő ellenőrzése mellett jó munkát végezhettek. volna. A hibás tervek felülvizsgálatával nem szabad még hónapokig várni. A megyei tanács ésszerű, határozott intézkedésére var: szükség, addig, amíg nem késő. Dr. Fazekas László Ha az Egri Dohánygyár helyén egy szuperszonikus pergettyűgyár lenne, a Fecske cigarettát pedig a mohácsi Farostlemezgyár melléküzemágként készítené — ismerve e cigaretta óriási népszerűségét, keresletét — egészen biztosan nem lenne az egriek szájíze sem olyan keserű, ha egy hónapban kétszer vagy háromszor hiáDa keresnék az egri üzletekben a Fecskét. De a gyár itt van. Egerben, nap mint nap 8 millió Fecske cigarettát gyárt, tudjuk, hogy megállás nélkül dolgoI zik, és látjuk, hogy a rogyá- sig megrakott teherautók naponta cirkálnak át a városon, s viszik a Fecskét — Egerből Budapestre, Kőszegre, Mohácsra, a Balatonra, az egri üzletekben pedig szomorúan tárják szét a kezüket az eladók: Fecske? Ugyan, kérem. Sajnos egy szál sincs.., A gépek a maximumot adják Domán Lászlót, az Egri Dohánygyár főmérnökét is naponta „zaklatják” Fecskeügyben. Talán hihetetlennek tűnik, pedig így van: nem a gyár okozza az egri Fecskehiányt ..; ■— Gyárunk megállás nél— Az eddigi gyakorlat alapján: az igényeket hány százalékban tudják, kielégíteni? — Legfeljebb 70 százalékban. — Itt az elosztóban pontosan lemérhető; nyáron ®z idegenforgalom szezonjába»"» Eger város több Fecske-cigarettát kap-e a budapesti elosztástól, mint télen? — Gyakorlatilag nem,; 1 Eger is csak egy a sok közül Egy dolog tehát tiszta és világos: Egerben nem azért 4 jó Uemjér mestere Valamikor régen, a molnárok megkínáltak egy szeletke kenyérrel, s még ma is emlékszem rá, hogy nagyon finom volt. Talán azért, mert az egykori kis kemencék, öreg falusi búbosok csemegéinek már-már feledésbe merült ízét idézte. Meg is kérdeztem gyorsan gyerekes kíváncsisággal, hogy: vajon hol süthették ezt a veknit, amelyből a karéjt szelték? — Adácson él, dolgozik a pék — mondták az ismerőseim —, s azt tartják róla, hogy a mesterségében minden bizonnyal messzi földön az első... Azóta hallottam már, hogy rendszeresen átjárnak hozzá a vámosgyörkiek, s felkeresik Kápolnáról, Ludasról is a sütödét. Felfokozott érdeklődésem ejtette útba velem sok év után Kóczián László péket. — Ö, nem' csoda az, ha a „szomszédból” hozzám járnak — hárította el a dicséretet —, nincs abban semmi különös, ha Kápolnáról vagy éppenséggel Ludasról jönnek Adácsra kenyérért. Hiszen vonattal olyan közel vagyunk egymáshoz. A kápolnaiak és a'ludasaik is néha talán hamarább hazakerülnek innét,' mint az otthoni boltokból... ! így szólt a távoli vendégekről, s jelentkezéseiket egyszerűen csak a jó közlekedéssel magyarázta. Elhittem volna, ha mások közbe nem vetik, hogy az adácsi pékség előtt még Tar- naőrsről is gyakran várakoz« k. Pedig hát, abból a köziből valamivel nehezebb idejutni! Az ottaniak jobbára csak a biciklire szorítkozhatnak, s az őszi esős, pocsos időben, a hideg, szeles téli napokban csakúgy mint a fül- lesztő melegben, meglehetősen fáradságosnak nevezhető a vállalkozásuk. Persze, hogy erre már nem állhatta tovább az idős pék sem, s markáns arcán szelíd, elégedett mosoly szaladt keresztül. Ügy magyarázta elégedetten: — Hát igaz, ami igaz ... Igyekszem mindig megadni a módját, úgy bánok én a liszttel, a tésztával, úgy vigyázok a kenyérre, hogy a kemencémből csupa jó vekni, cipó kerüljön ki! Utána elmondta, hogy szerencséjére jó „iskolába” járt annak idején, volt mit tanulnia, s ha eleinte ugyan inkább kereskedő akart lenni, végül is csak pékké vált a soroksári, a Százados úti, a hódmezővásárhelyi, karcagi, bajai, mezőtúri műhelyekben. Alföldi „csavargásainak”, sok vándorlásának köszönheti, hogy alaposan elsajátította a magyar kenyér készítésének minden csínját- bínját, s most is a fogyasztói kedvében tud járni. — Mi a jó kenyér titka? — kérdeztem tőle. — Amolyan „szólásmondásként” emlegetem: „Kéz után megkelve, lapát után megsütve ...” Sohasem szabad rohammunkát végezni, kár siettetni a tésztát túlzott mennyiségű élesztővel, mert különben zsengés lesz a kenyér. Kérem, amikor en süt; ni akarok, engem nem érdekel semmi más, minden programot félreteszek. Aztán kellő időt adok az érlelésre, a dagasztásra, a pihentetésre, a szakajtásra, a „várakozásra” és végül a sütésre. Közben pedig mindig figyelem a hőmérsékletet és igyekszem hozzá igazodni a műhelyben. Mert nem mindegy ám annak a tésztának, hogy hidegebb vagy éppen melegebb helyen „dolgozik”! így aztán — higgye el — nem is lehet elrontani a lisztet, a kenyeret! Egyébként a szilárd tüzelőanyag híve vagyok, fával fűtök, s „magyar kemencében” sütök... a segítségeimmel együtt. Merthogy van mellettem még két ember: egy segédmunkás és egy szakmunkás is. Különben naponta 16—13 mázsa kenyeret sütünk itt, s ehhez öt csé- szénj'i tésztából szakítunk. Ötször szedünk a kemencéből, s így szinte egész nap friss az áru«.. — Mikor kezdik a munkát? — Én úgy maradtam itt a házamban levő műhelyben, mint amikor még a sajátom volt a pékség. A szokásaim semmit sem változtak: hajnali egy vagy két óra tájban kelek, s nem egyszer délután kettőig maradok idebenn ... A Mátravidéki Sütőipari Vállalat dolgozója. Hatvanhárom éves. Idáig már többször is kapott elismerést, kitüntetést a munkájáért. Különös ember. Pék, ennélfogva „tűzimádó”. Ugyanekkor azonban üldözi is a tüzet — mivel önkéntes tűzoltó százados. Negyvennyolc esztendeje tagja a testületnek. Mellette tagja a helyi tanácsnak és a Hazafias Népfront megyei bizottságának. Sokszor még régi ismerősei sem tudják, hogy ebben az emberben mit tiszteljenek jobban.« ....... ........... (gyóni) k ül termel, s a gépek a maximumot adják. A jelenlegi gépekkel több Fecskét már nem tudunk gyártani. — Új és több gépre lenne szükség. És van remény új gépekre? — Van, augusztus végén két új, nyugatnémet géppel gyarapodik gyárunk, s a fo- lyamatos termelést már szeptember közepén elkezdjük. A két gép napi plusz négymillió cigarettát jelent majd. Az igényeket azonban csak a jövő évtől tudjuk kielégíteni, amikor újabb gépeket kapunk. — Hová kerül, kik osztják el az Egri Dohánygyárban készült cigarettát? — Ez már nem a mi asztalunk. Mi csak megtermeljük, az elosztás fölött a központi elosztó diszponál. Nekünk se jogunk, se lehetőségünk nincs beleszólni... Az elosztást Pesten végzik — Hol, s kik osztják el az Egri Dohánygyárban készült cigarettát? A kérdésre ezúttal Jászi Gusztávnétól, az egri dohányelosztó vezetőjétől kértünk választ... — Az elosztás mechanizmusa a következő: a Magyar Dohányipar pesti központjától kapunk egy keretet, és mi csak ebből a meny- nyiségből tudunk gazdálkodni, illetve csak ezt a mennyiséget tudjuk a beérkezett igények alapján tovább osztani. — Az egri elosztóhoz mekkora terület tartozik? — Eger és az egri járás. gyakori a Fecske-hiány, mert az Egri Dohánygyár pillanatnyilag még nem tudja kielégíteni az .ország igényeit, hanem mert: az Egerben készült Fecskét elviszik a városból és csak egy kevés töredékét adják vissza. Tévedés ne essék: egyetlen egri sem azt kívánja, hogy a dohánygyár csak az egrieké legyen, hogy sehol másutt az országban, csak Egerben lehessen Fecske cigarettát kapni. Kérésük mindössze csak annyi: Egerben mindig legyen Fecske. Mert elvégre itt van a gyár, s ezért Eger ne csak egy legyen a sok közül, hanem legalább annyival több, hogy a Fecske cigaretta az Egri Dohánygyárban készül. Biztosak vagyunk benne, hogy a Magyar Dohányipar vezetői, a budapesti elosztó munkatársai is elcsodálkoznának, és szóvá tennék, ha Tokaj valamelyik borozójában azt a választ kapnák, hogy tokaji bor ugyan nincs, de kövidinkából szívesen szolgálhatnak. De valószínű, azt sem áll- nák meg szó nélkül, ha Egerben járva a kért Fecs-ke helyett az eladó széttárná karját és így válaszolna: Fecske? .Ugyan, kérem! Tessék Plovdivot szívni. Summa summárum: Egernek több Fecske kell. S jogos a város kérése. Koós József 1963. augusztus la, kedd
