Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-12 / 185. szám
Több mint hivatásérzet Kéí történet az emberségről A színház — Leleplezés gyötrelem nélkül — Halott az expresszen Ásítóan unalmas, közben idegese^ semmitmondó napok, sőt,' heteit után, amikor a kritikusnak leginkább csak méltatlankodnia volt lehetősége és válogatni a rossz között, hogy mit tegyen érdemesnek a mércére, jót is mondani — az elmúlt héten a kellemes túlzsúfoltság Volt a jellemző a televízió műsorára. Majd minden napra ésett valóban említésre méltó „esemény”: jólesően lehet válogatni az emlékekben is. Kedden került a képernyőre a Fáklya, a televízió irodalmi folyóirata. Bitskey Tibor tolmácsolásában mély bensőséggel és a rendezés ötletéből képekkel oldott formában csendült fel az immár klasszikussá nemesedett Szabó Lőrinc három verse. Sarkad! Imre miniatűrje inkább csak a Sarkadi-életmű beavatottjai számára jelenlett kuriózumot, a Tavaszi történet miniatűrjében felfedezve a későbbi nagy drámát, az Elveszett paradicsomot. Kitűnő alapötletre, fordulatos szituációkra és találó jellemrajzokra épült Gorges Gábor és Komlós János bűnügyi szatírája, az Európa expressz. A halottnak vélt útitars körüli „tánc”, az exkluzív társaság önleleplezése, a kissé Maupassant-tól kikölcsönzött modern Gömböcfigura szembeállítása a nemes úri társasággal, kitűnő alkalmat nyújtott a szerző- párnak, hogy groteszk fintorral mutassák be a fülke utasainak igazi arcát. Különösen Rajz János, Bilicsi Tivadar és Soós Edit játéka tetszett, de e groteszk többi szereplői is érezték és éreztették e műfaj sajátos ízű atmoszféráját. Ismét Molnár Ferenc. És ismét lekötött, szórakoztatott, s közben a maga sajátos modorában, a színpad varázsának tökéletes ismeretében mondott is valamit. Nem nagy dolgokat, nem a társadalom mélységeit érintő gondolatokat vetett fel. „csak” a színházról szólt, a művészet lebilincselő erejéről az Előjátékban. s a művészet leleplező erejével is, a Marsodban és egy keveset, de Igazat az őszinte, meg-megbukva is tiszta szép emberségről — Az ibolyában. A Madách Színházból^köz- vetített három egyfelvonásos nagyszerű lehetőséget biztosított Gábor Miklósnak, Márkus Lászlónak és Dómján Editnek elsősorban, hegy koM>69. augusztus 12., kedd médíázó kedvük, színészi kvalitásuk és — eszközeik gazdagságát sziporkáztassák. Valóban könnyed, de nem „könnyű”, kellemes eptét szerzett e (színházi előadás közvetítésével a televízió. Vasárnap este —, hogy ne csak a labdarúgás szerelmesei jussanak valami csemegéhez — krimit tűzött műsorára a tévé. A leleplezés gyötrelmei győtrelmesen gyenge filmecske. Lélektani kriminek aligha nevezhető, mert éppen a lélektan hiányzott belőle, kriminek már kevésbé, mert a föld alatti ásatások történetét már inkább a Delta műsorában nézi meg az ember. Két csók és más semmi — aligha nevezhető egy „megtisztuló” asszony szerelmi drámájának sem. Mi maradt hát a filmből? Egy óra és tíz perc ülés a képernyő előtt. Szó sem' lehetett, hogv béi-ki is felzaklatott idegekkel tért volna nyugovóra. Ha viszont éppen ez volt a televízió célja, akkor kétségkívül elismerésre méltó sikert ért el e gyötrelem nélküli leleplezéssel. (gyurkó) VIXCSKE GYÖllttY: ÚT A i. A rendőr ment elöl, mögötte Korompai lépdelt. A rendőr körülnézett a folyosón. Az orvos szobáját kereste. Aztán intett Korompainak, hogy üljön a padra, s, vár jón, amíg visszajön. Korompai tekintette egy tükörbe ütközött. Végignézett önmagán, bizbnyá- rá öltözékét vette szemügyre, amely meglehetősen vékony, ebben a december közepi télben. A rendőr kilépett az orvos szobájából, és beszólította Ko- rompait, aki hamarosan ápoló kíséretében indult a folyosó vége felé. A raktárhoz értek. A felnőtt* férfiben különös érzések csaptak össze. Remegett és mint gyermeknek — aki elrontja játékát — sűrű könnycseppek gurultak elő szeméből. Az ápoló nézte ezt a nagy darab könnyező embert, s csak gondolta, hogy mi történt vele. — Nyugodjon meg, barátom. Sokan lecsillapodtak már nálunk... Jó lesz ez a pizsama? Új! Vegye fel a köntöst is. Korompai átöltözködött. Ezzel egy időben kissé alább- 1 igyott belső vergődése. Ügy -7,te magát, mint az üldözött, ha hosszú kínos mene- j leülés után végre megpihen-. I hét. ,, Tv-játélc Gogol Háztűznézőkjéből i A film főszereplői: Szabó Ottó, Csata Zsuzsa és Ve- lenczei István. Rendező: Horváth Tibor. Vezető operatőr: Molnár Miklós. Képünkön: Horváth Tibor rendező utasításokat ad Ladómerszky Margit, Csala Zsuzsa és Petur Ilka művészeknek, (MTI Foto: — Benkő Imre felvétele.) Amilyen jól kezdődött, olyan rosszul végződött. Éppen azért nem véletlen, hogy néhány napig szábeszid tárgya lesz Hevesen a péntek esti magyar- ,nóta-e,st. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet kisvendéglője zsúfolásig megtelt vendegekkel. A műsort előre hirdették, a megyei verseny első öt helyezettje meg is érkezett, de a műsort csak fél kilenc felé kezdték. Az énekesek, a zenekar és a magyar nóta olyan sikert aratott, amilyenre Hevesen már régen nem volt példa. A közönség is énekelt és újra Varga Jánost, a megyei verseny első helyezettjét akarta hallani. 1 — Záróra! Az italokat itthagyni, a helyiséget elhagyni, záróra! — szóltak a kisvendéglő pincérei és összeszedték a poharakat, üvegeket, az asz— Gyerünk — szólt az ápoló. — Megmutatom a szobáját, az ágyát. Lábaik alatt kopogott a betonfolyosó: Az utolsó ajtón benyitottak. Tágas kórterembe léptek, benne nyolc ágy. — Ez lesz a helye — mutatott az egyetlen üres ágyra az ápoló. Aztán oktatólag hozzátette: — de most már ne legyen úgy elkeseredve látja, emberek vannak itt is. Ha szépen megkéri a plébános A hatvani főorvos emberségéről megyeszerte történeket idéznek. Akikkel beszéltem, akik észrevették rosszul leplezett kétkedésem, magabiztosan javasolták: — Ha kételkedik, nézzen utána így tettem. Amikor felkerestem, Dr. Szabó I ászló meglepődött: — Csak így tehettem, mert emberi kötelességemnek érzem a segítségnyújtást. A baleseti cserbenhagyás büntetendő. Én úgy gondolom, ezek hasonló eseiek. Hiszem, hogy az orvos nemcsak a műtőben orvos .,. ö így látta, ezért sokáig szabódott. Végül történeteket idézett az általa természetesnek tartott emberségről. Feljegyeztem a két legjellemzőbbet ... Pálffi bácsi otthont keres Nyolc; évtizeddel birkózott meg. Felnőtté nevelte gyermekeit, unokái mosolyára vágyott. Jó természete feledni tudta a jogtalan keresűséget. Túl a nyolcvanon, már csak egyben bízott: az egészség nem lesz hűtlen. Utolsó reménye volt, s ebben is csalódott. Kórházba került. A diagnózis: érszűkület. Egyik lábát amputálni kellett. Annak együtt örültünk, hogy a másikat sikerült megmenteni. Évtizedek óta vallom, hogy a tekintet a lélek tükre. Teltek a hetek. Pálffi bácsi állapota javult, ö egyre kérdett: —■ Hány napig kell még benn lennem, főorvos úr? — Mindig kevesebbet mondtam. Az öreg tekintete talra rakták a székeket, kíeb- rudalták a vendégeket. Természetesen a zárórát be kell tartani. De ha Heves fennállásának 750. évfordulójára ünnepségsorozatot rendeztek, akkor a vendégeket nem illik 10 órakor hazaküldeni. Milyen műsor, milyen magyar nóta-est az, amelyik másfél óráig tart? Elsősorban nem a pincéreket, hanem a kisvendéglő és a szövetkezet vezetőségét hibáztatjuk. Miért nem kértek idejében zárórahosszabbítást? Nem elegendő indok az, hogy szombat este tovább tartott a műsor. A pélek esti hangulatot elrontották. Szóvá tesszük ezt, mert pénteken éppen a kereskedelmi és a vendéglátói napokat tartották. És Hevesen — éppen ezen a napon — a vendéglátás figyelmetlen volt. F. h. urát, — intett az egyik beteg felé — még egy jó viccet ií hallhat. Hogy is volt az, amikor a sekrestyés megitta a misebort és szentelt vízzel öntötte fel a kelyhét?... A kérdezett pizsamás ember zavarában elpirult. — No, — folytatta az ápoló — mutatkozzanak be, aztán — fordult ismét Kórompai- .iz — pihenjen le, mindjárt hozok gyógyszert. Az ápoló kiment a kórteegyre nyugtalanabb lett. Egy héttel kiírás előtt feloldódott szótlansága: — Maradhatnék tovább itt? — kérdezte idegesen, mintha félne az elutasítástól. Meglepődtem, nem tudtam válaszolni hirtelen. Az én öregem kisegített, most már túl az első mondat akadályán, könnyen fakadtak a panaszos szavak: — Nincs nekem otthonom. A gyerekek kicsaltak tőlem a házat, aztán az istállóba zavartak. Ott élek évek óta, még csak meg sem közelíthetem a lakást. Eddig csak bírtam két lábbal, de most rokkantán ... Hadd maradjak még itt, főorvos úr ... Hagytam, hogyne hagytam volna az öreget. Közben persze intézkedtem. Behívattam a családot, ök mellébeszéltek először. Aztán fentebb akarták folytatni, mintegy jelezve a hanglejtéssel, hogy ez már nem az én dolgom. Nem hagytam annyiban. A tanácscsal, a gyámüggyel „fenyegetőztem”: — Meglátogatom magukat, figyelem továbbra is apjuk sorsát... A kombinált módszer hatott. Értesítettem a tanácsot is, sőt felvettem a kapcsolatot a szociális otthonnal. ígértek, segítettek. Pálffi bácsit egy délután vitte falujába a mentő. Jó néhány hónapja ennek, arcát már nem tudom visszaidézni, de tekintetére ma is emlékszem. Szemét remény fényezte: — Most már csak haza jutok.., Karcsi nem fél többé Feléhajoltam, visszarettent. Tekintetét vallattam, félelemről beszélt. Munkatársaimat a szülőkről kérdeztem: — Áz apa értelmiségi,' technikus, az anyának szeme fénye a gyerek. A jóképű másodikos apróság azonban továbbra is megriadt, bárki közelített hozzá. Több mint két héttel az operáció után oldódott fel. S ekkor megszabadult a félelemtől. — Apa mindig ver, üt, ahol ér. Tessék elhinni: én nem csinálok semmi rosszat. Ismertem annyira Karcsit, hogy hinni tudjak neki. Behívattam az anyját. Amint rémből és az ajtó csapódását úgy érezte Korompai, mint ; amikor a foglár kattintottá be a cella zárját, Akkor is éppen nyolcán voltak együtt. Nyolcán, különböző bűnökért. Amíg ezt végiggondolta, hideg verejték csapódott ki homlokára. Ráfeküdt az ágyra, és mereven nézte a plafont. Senki sem törte meg a csendet. Mintha a többiek is érezték volna, hogy egyikük most vajúdik — valamennyi- I en hallgattak. Volt ebben a i csendben bizonyos részvét és ok az önvizsgálódásra. A gondolatok, ahányan voltak, annyiféleképpen, de valameny- nyiüknél szárnyra keltek és csapongtak, mint részeg madár. Aztán megállapodtak végül egy képnél: kezükben pohár, s a pohárban szesz. Szesz és szesz. Ez a fő vádlott, amely kipuhítja az emberi akaratot, olyan gyengévé és hajlítható- vá teszi, mint azt az anyagot, amelyből könnyűszerrel lehet formálni bármilyen alakot. Percekig tartott ez a szárnyaló kábulat. Az ápoló jött ismét. — Vegye be ezt a gyógyszert, Korompai úr — és hozzátette: — két Andaxyn. Ha bevette, jöjjön a vizsgálóba, a doktor úr, Fenyves doktor úr kéreti. Korompai igent biccentett és a vízcsaphoz ment. Néhány korttyal lenyelte a gyógyszert, utána a kezelőbe indult. Az orvos hellyel kínálta. Az írógépbe kórlapot csavart, elmondtam a gyerek panaszát, az ő tekintetében is felelem vibrált: — Valahogy meg ne tudja a férjem, hogy Karcsi elmondta. Mindkettőnknek rosszabb lenne ... Igen, iszik a férjem ... Sajnos, elég sűrűn, s akkor megfeledkezik magáról.... Nem hagytam annyiban. Behívattam az apát is. Fennen kezdte: '— Makacs a gyerek. Egy jól irányzott pofon, minden kárba veszett szónál hatásosabb. Egyébként is az én gyerekem... Más lehetőség nem maradt „nehézfegyvereket" kellett bevetni: — Jelentést tettem az életvédelmi osztályra, a gyámügyhöz fordultam. Ha nem változtat bánásmódján, eljárás indul ön ellen. Egyébként azt is megígértem, hogy továbbra is figyelem Karcsi sorsát. A keményebb hang használt. Újra jöhetett a lélektani meggyőzés. Az apa megtört, már ígért: — Nem történik többet, nem leszek'hirtelen. De ugye nem lesz az esetnek hivatalos kihatása,.. Left, mert én a riadt gyermekszemeket látom... Tudtam, hogy Karcsi jövője mindennél elóbbrevaló. A fiú aztán1 idebenn teljesen feloldódott. Újra gyerek lett. s félelem helyett játékos fények gyúltak tekintetében. Lassan — lassan szinte hozzánőtt az osztályhoz. Bizonyította, hogy figyelmes; hogy nemcsak kiváló tanuló, hanem átlagon felüli számtani érzékű apróság. Amikor hazament, amikor búcsúzott; mint „jó baráttal”; parolá- zott: — Mikor számolunk újrá együtt, Laci bácsi? ★ A főorvos történeteket idézett, neveket említett, arcoű kát villantott fel, embereket; akiknek gondjain önzetlenül segített. Mindezért joggal jár méltatás, ő azonban így hárítja: — Ha nem lennék orvos, akkor is megtenném. meg kellene tennem.,, S intézkedik, tárgyal, telefonál betegei érdekében: Amit tett, amit tesz, több mint hivatásérzet: igaz emés kopogni kezdett: Korompai Pál, született... 1925. — Mióta fogyaszt rendszeresen szeszt? — Egy hete. — És azelőtt? — Azelőtt egy hétig nem' ittam, azelőtt pedig szabadságvesztésen voltam. — Mit ivott? — Mindent. — Hogy értsem ezt? — Ittam bort is, de főleg' sört és pálinkát. — Meg akar gyógyulni? — Igen. Az orvos Korompai karjára csavarta a vórnyomásmé-. rő gumitömlőjét, és figyelte az érverés játékát. Azután reflexkalapácsával térdét és könyökét ütögette, majd újból kérdezett. —■ Szülei hol laknak? ’ — Miskolcon. — A felesége? — Egyedül él. — És a gyerekek? — Gyerekotthonban van-; nak. — Nem lenne jó helyreállítani a család normális életét? — Én is ezt akarom, doktor úr... — No igen, a puszta akarat kevés. Eltökélt szándék kell. Vagy könnyű azt mondani, Igaz?... Az orvos hosszasan beszélt Korompaihoz és az lehorgaszt tott fővei hallgatott.-- -----(Folytatjuk) ber seg. Pécsi István POKOLBÓL Figyelmetlen vendéglátás Hevesen
