Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-10 / 184. szám
/ TsMlnökök — szociálist» menedzserek A kor követelménye: az új típusú vezető Kérdőjelek — válasz nélkül „Piackutatás” Egerben Kevesebb áru és több bevétel — Szabolcsi segitség Manipuláció a pult mögött — Meddig „úr” a MÉR? Lapunk július 20-i számában írtunk először a termelőszövetkezeti elnökökről, mint szocialista menedzserekről. Az eltelt három hét alatt jó néhány közös gazdaságban jártunk, gyűjtöttük a tapasztalatokat, s folyamatosan beszámoltunk arról, hogy a ma szövetkezeti elnökei mennyiben felelnek meg ennek a kritériumnak, miként változott az elmúlt időben tevékenységük, s a jövőben miként, milyen módszerekkel szeretnék irányítani gazdaságukat. Nem véletlenül választottuk ezt a témát, hiszen az új gazdaságirányítási rendszerben, a megváltozott körülmények között már nem elég a régi módon gazdálkodni, irányítani. A kor új típusú, képzett, széles látókörű gazdasági vezetőt kíván, aki széles skálán, nagy diplomáciai érzékkel bonyolítja szövetkezetének ügyeit, s nemcsak a jelenben, de a jövőben is igyekszik minél nagyobb haszonnal vezetni vállalkozását. Tágabb horizonton Nehéz összegezni a tapasztalatokat, hiszen a „szocialista menedzserség” egyrészt mint vezetői magatartás, másrészt mint vezetési módszer, rendkívül sokoldalú tevékenységet takar, s ezért inkább csak a főbb tendenciákat lehet jelezni. Az egyik legfontosabb tényező az, hogy a szövetkezeti elnökök többsége felismerte a megváltozott körülményeket, él az új gazdasági mechanizmus adta lehetőségekkel, igyekszik a gazdálkodást a külső és a belső adottságokhoz igazítani. Bizonyítja ezt, hogy ma már egyre inkább csak azt termelik, ami számukra gazdaságos, bővítik tevékenységi körüket, újabb és újabb melléküzemágakat hoznak létre, élnek a többcsatornás értékesítés lehetőségeivel, keresik, kutatják az újabb üzleti megoldásokat, bővítik kapcsolataikat a különböző vállalatokkal. A nagyobb termés, a nagyobb jövedelem reményében igyekeznek korszerű gépeket, korszerű módszereket alkalmazni s felhasználják a tudomány eredményeit. Az ma már minden szövetkezeti elnök előtt világos, hogy a jó gazdálkodáshoz megalapozott, körültekintő és nem utolsósorban gyors gazdasági döntésekre is szükség van. Ehhez azonban feltétlenül szükséges a kellő információk beszerzése. Csak a külső és a belső információk alapos ismeretében lehet jól dönteni s minél több az információ, annál kisebb a kockázatvállalás mértéke. Hogy az információnak milyen jelentőséget tulajdonít néhány közös gazdaság elnöke, arra jó példa, hogy a pétervásári Gárdonyi Tsz-ben még a FAO adatait is tanulmányozták, mielőtt döntöttek volna az épülő szarvasmarhatelep ügyében. Az új körülmények között teljesen új vonással is bővült az elnöki profil: röviden úgy fogalmazhatjuk meg — diplomáciai tevékenységgel. A közös gazdaságok vezetőinek egy része ma már afféle utazó nagykövet, aki magas szinten tárgyal a különböző vállalatok képviselőivel. Ma már nem elegendő csupán termelni, az árut el is kell adni, s ehhez nélkülözhetetlen a jó értelemben vett üzleti diplomácia. Nem közvetlen irányító A változott körülmények között természetesen irányítani sem lehet a régi módszerekkel. A szövetkezetek elnökei a régebbi merev módszerek helyett ma egyre szelesebb körben alkalmazzák a menedzser vezetési stílust. Nem közvetlenül irányítanak, nem utasítást adnak, hanem megbízzák a szakvezetőket, egy-egy részterület irányításával. Igv a beosztott vezető is felelős, van döntési köre s maga választhatja meg n számára leghatásosabbnak tű- ■ő módszereket. A beszélgetések során világosan kibontakozott, hogy az elnökök ma már nem látják célszerűnek, hogy mindennap kijárjanak a határba, ellenőrizzék a munkákat. A hetente tartandó vezetői megbeszéléseken megtárgyalják a soron következő munkákat, tisztázzák a feladatokat s a továbbiakban már a szakvezető feladata, hogy megszervezze, irányítsa a rábízott munkát. Az elnök így nem közvetlen, hanem csupán elvi irányító. Ebből a módszerből az következik, hogy a szakvezetők nem beosztottaknak, hanem munkatársaknak érzik magukat, akik közösen dolgoznak egy- egy feladat megvalósításán. Ez egyáltalán nem ássa alá az elnöki tekintélyt, sőt növeli. Felmerült az a kérdés is, hogy az elnöknek szükséges-e szakembernek lennie. A vélemények szerint, ha nem is szakembernek, de a mezőgazdaságban jártas, a gyakorlati problémákhoz is értő vezetőnek kell lennie mindenképpen. Elsősorban azonban nem az a lényeg, hogy mindenben tudjon szakmai tanácsot adni, hanem az, hogy átfogóan irányítsa a gazdaságot. Gátló tényezők Érdemes megemlíteni azt is, hogy milyen akadályokkal kell megküzdeni a ma szövetkezeti elnökének, helyesebben melyek azok a körülmények, amelyek gátolják menedzserré válásában. A nagyobb gazdaságok az új gazdasági mechanizmusban elég számottevő előnyre tettek szert a kis termelőszövetkezetekkel szemben. Jobban, gyorsabban tudnak alkalmazkodni a mai igényekhez, nagyobb árukészlettel rendelkeznek, jobbak az anyagi lehetőségeik s a vállalatok is szívesebben keresik velük a kapcsolatokat. S bár a kis szövetkezetekben is szükség van az új típusú vezetőkre, mégis nehezen alakulhatnak ki menedzserek, éppen a kisebb lehetőségek folytán. Az új gazdaságirányítási rendszer feltétlenül szabadabb lehetőségeket hozott, azonban a bürokrácia, a késedelmes ügyintézés, túlzott aggályoskodás még mindig érezteti hatását. így esett el igen jó, külkereskedelmi szerződéstől a hevesi Rákóczi és még néhány más szövetkezet, így húzódik a dán—magyar kooperációban tervezett poritó üzem létrehozása is. Sajnos a jelenlegi hitelpolitika kötöttségeit még az elnöki, ha úgy tetszik menedzseri ta- leményesség sem képes sokszor feloldani. A külső okokon kívül sok esetben nehézséget okoz az is, hogy a tagság még mindig a régi vezetőben látja az ideált, s nehezen értik meg, hogy az elnöknek nincs ideje, napjában ötször is kint járni a határban. Gátló tényezőként lehet még azt is említeni, hogy néhány szövetkezetben még mindig kevés a képzett szakember, kevés a szakmunkás s általában nincsenek megfelelő középvezetők. Pedig a régi, római mondás is azt tartja, hogy az a jó hadvezér, aki jó vezérkart választ magának. S nem utolsósorban érdemes megemlíteni: a mai elnökök még inkább ösztönös, mint tudatos menedzserek. Ez nem az ő hibáiuk, a korszerű vezető- képzés még napjainkban kezd szervezett formát ölteni. Pedig a vezetés, amíg régebben inkább művészet volt, addig manapság már egyre inkább tudomány. Persze az Is biztos, hogy nem szabad türelmetlennek lenni, mindössze az egészséges türelmetlenségnek van helye. Maguk a gazdasági kö rülmények is állandóan változnak, fejlődnek s talán ez mondható el a ma „fél menedzsereiről" is. Az elnökök zömében megvan a képesség, hogy valóban korszerű, modern vezetőkké váljanak, ha nem is egyik percről a másikra. Maga a mened zseri „portré” is sok olyan vonással bővül, amire ma még gondolni sem tudunk. S az is biztos, hogy a későbbi években a stafétabotot még tudatosabb, még korszerűbb vezetők veszik majd át. Kaposi Levente Júliusban szerepelt legutóbb az Egri Városi Tanács végrehajtó bizottsági ülésének napirendjén a megye- székhely piacának helyzete, s a napokban a testület ismét foglalkozott ezzel a témával. Mintegy bizonyítva, hogy a piac helyzete — a napi felhozatal, az árak alakulása — kulcsfontosságú a város és a nagy számmal idelátogató hazai és külföldi turisták ellátásában, s nem lehet figyelmen kívül hagyni a gyakori észrevételeket a helytelen nyitvatartási időről, a magánkereskedők indokolatlanul magas árszintjéről és általában arról, hogy a piac körül nincs minden rendjén ... o o o o A piac fő funkciója a zöld- ség-gyümölcs-ellátás. A Mezőgazdasági Értékesítő Központ szállítja a zöldség 60, a gyümölcs 55 százalékát, a tsz-felhozatal alig több 15 százaléknál és a többi részt a magántermelők és magánkereskedők biztosítják. A MÉK a piacon kilenc pavilont, a város különböző részében kilenc zöldségboltot üzemeltet. Ez monopolhelyzetet biztosít számára mind a piacon, mind a városi üzlethálózatban. Az év első hat hónapjában a vállalat mintegy ötezer q zöldséget és gyümölcsöt adott el Egerben. A kedvezőtlen tárolási helyzet, a késői kitavaszodás ellenére kielégítő volt a kínálat. A primőröket a MÉK import útján is igyekezett biztosítani. Egy hónapon keresztül román, bolgár irr» portparadicsomot, hetente két alkalommal jugoszláv szőlőt hozott forgalomba. Salátából, zöldhagymából a fő- városssal egy időben Eger piacán is megkezdődött az árusítás, zöldpaprikából a megjelenéstől kezdve biztosítani tudták a folyamatos ellátást. Ha az ország más piacaihoz — Vas, Veszprém, Zala megyét véve alapul — hasonlítjuk az árakat, az eredmény Egerre nézve hízelgő. Látszólag kedvező tehát a helyzet, ám mégsem lehetünk nyugodtak. Ha az árakat például a megye másik két városának piacaihoz hasonlítjuk, más az eredmény: Gyöngyös és Hatvan piaca lényegesen olcsóbb az egrinél! Májusban a sárgarépa Egerben 14,60, Gyöngyösön 12,70 és Hatvanban 12,30 forintba került. A saláta ugyanilyen sorrendben 7,20, 5,70 és 5,20, a zöldhagyma 17, 5 és 8 forint volt. Jogosan kifogásolták az egriek, hogy délután csak magánkereskedőknél tudtak vásárolni. A vb-ülésen szereplő jelentés és a hozzászólások is foglalkoztak azzal, hogy a vállalati boltvezetők áruikat a piacon átadják a magánkereskedőknek. A pult mögötti manipulációnak természetesen a vásárló látta kárát... Mindössze a boltvezetők ellen kezdeményeztek fegyelmi felelősségre vonást! A nyilvánvaló üzérkedésért ez nevetséges retorzió! o o o o Érthetetlen módon, pontosan a legforgalmasabb időszakokban és délután a vállalati elárusítók a csarnokban zárva tartanak, s ilyenkor a magántermelők és magánkereskedők „diktálnak”. Azt már lapunkban is bebizonyítottuk, több alkalommal isj milyen nagy a különbség a vállalati és a magánárusok árai között. Egyetlen számot említenénk: annak ellenére, hogy a tavalyihoz képest az idei félévben közel kétezer mázsával kevesebb árut értékesítettek az egyéni és termelőszövetkezeti eladók, bevételük nem csökkent, hanem növekedett. Az tény, hogy néhány zöldség- és gyümölcsfélére rossz hatással volt a hűvös idó, megkésett az érésük, öe az árak aránytalan növekedését ez csak kis részben indokol * ja. o o o o A MÉK monopolhelyzetét, csak az áru mennyiségével biztosítja. Csak úgy lehetne igazán „úr” az egri piacon, ha gondoskodna az elárusítópavilonok és zöldségboltok napi kétszeri árufeltöltésérők Ez hűtőtárolási gondokkal jár, de a fogyasztók érdekében vállalni kell néha az áldozatokat is. Könnyebb lenne a helyzete, ha a termelőszövetkezetek is részt vennének nagyobb arányban a piaci ellátásban. A csarnokban az egri Nagy József, a Petőfi és a Rákóczi, a nagytályai Viharsarok és a kübekházi Sarló-Kalapács tsa foglalkozik értékesítéssel. Május—áprilisban a szabadpiaci felhozatalnak mindösz- sze 18 százalékát biztosították. ugyanakkor Gyöngyösön ez az arány 30 százalékos volt. Az egri é# Eger környéki tsz-ek — bár tevékenységük hasznos — nem tudják biztosítani a folyamatos ellátást, nem versenyképesek az árak és az áruválaszték tekintetében. Jól jött ezért a szabolcsiak segítsége, ahonnan három vagon burgonyát hoztak idén az egri piacra. Tavaly még rendszeresen szállítottak az egri piacra az egerszalóki, kerecsendi, me- zőszemerei tsz-ek, és Mező- keresztes környékének szövetkezetei. A megye szövetkezetei megkeresik a jobban fizető salgótarjáni, miskolci és a budapesti Bosnyák téri piacokat. A megyeszékhely ellátásáért nem éreznek felelősséget, ilyen irányú tevékenységük kizárólag a nyereségre törekszik. A zöldség- gyümölcs-ellátás mellett a baromfi értékesítése js csökkent, emelkedtek az árak. o o o o A város kinőtte piacát. Szűk, terjeszkedési lehetősége nincs. Lehetetlen elképzelni, hogyan adnának helyet egy értékesítésre vállalkozó szövetkezetnek! Mi lesz akkor, ha a szolgáltatóház építése miatt felvonulási épületek és anyagok tárolására a piac jelenlegi területét is megcsonkítják? A kiszolgálás kulturáltságáról nem is lehetne beszélni.., A kérdőjelek régóta megválaszolatlanok. ★ Egyetlen megjegyzést kívánok még e sorok alá: a piaci felhozatalt tárgyaló vb- iilésről hiányoztak a legilletékesebbek, a MÉK képviselői. Piltsy Elemér 1969. augusztus 10., vasárnak A hosszú szerelőcsarnokban megálltak ** a gépek. Az üvegtetőig csapó olajszag közé virágillat keveredett, valaki vörös drapériát, meg kanosában vizet hozott az asztalra. Negyedóra múlva a rögtönzött díszteremben trikóban és olajos köpenyben helyet szorítottak egymásnak az emberek. — Ma húsz éve államosítottuk a gyárat... Az emberek összenéztek. Csitri, babos kendős lányok kacsintottak, és arról beszéltek, hogy közös ebéd, meg bál lesz az ünnepség után. Az egyik öregnek az első sor lócáján könny csillant a szemében. Emlékeket tépett fel benne minden szó, minden hang. Csúnya, pokolba kívánó megjegyzéseket, fenyegetéseket azokból az időkből, amikor a hűség és a hit mellett személyes bátorság is kellett kimondani: ez a gyár a miénk. Szavak röppentek a levegőbe: Államosításkor mindössze harmincegy néhány forintot találtunk a kasszában, most kilencvenmillió körül mozog az évi termelés ... A nyári hőségben mozdulatlanul ült. a tömeg. Az olajjal itatott szerelőasztalok mellé diszkréten szegfücsokros lányok sorakoztak. Az igazgató név szerint szólította a veteránokat. Azokat a munkásokat, akik végigjárták a húsz esztendő nehéz, göröngyös, de nagyon szép útját. Az övéké volt a virág, nekik szólt a köszöntés. Azután nagyot csattant a taps. A KISZ- titkár az igazgatót köszöntötte, aki harmincnégy forinttal a kasszában magára vállalta az államosított üzem irányítását. A diszebédnél úgyszólván az öreg munkások beszéltek. Emlékek kergetődztek, a letűnt két évtized igaz történetének valameny- nyi jelentős eseménye említésre került■ Egy hetvenegynéhány esztendős nyugdíjas szólni készült, de a hang elcsuklott, és csak a pohara emelkedett a magasba. Búcsúzáskor még nóta hallatszott az ebédlőből. Valaki a kis kapuig kísért és elmesélte, hogy a város szélén épül már az új üzem, az új gyár, ahol megünneplik majd a negyedszázados jubileumot is... D élután van. A szél alig jár a napsütésben, a száraz torzsák között kövér szöcskék ugrándoznak. A tó vize csendes, szinte langyosnak tűnik. Közel a tóhoz aratógép dohog, nem messze tőle fekete barázdákat hyz a naptól szikkadt tarlóra az eke. Hűvösbe húzódva beszélgetünk, és várjuk az alkonyt. A vadőr kenyeret, szalonnát vesz elő, bicskát csattint, aztán jóízűen falatozni kezd. — Várnunk kell még. A kacsák a tarlón vannak... Bámészkodom, figyelgetem a tájat, a közelben ólálkodó gólyát, a tó széli iszapból ki mászó békákat, amelyek mint a beteg ember, vánszorogni látszanak, majd hatalmas ugrással fejest dobják magukat a vízbe. Most már erősen alkonyodik. Az ég alja olyan, mint a rajzlap, amelyre a gyerek ki öntötte a sokszínű festéket. A nádasból hangok hallatszanak, és kövér szúnyogok indulnak vérszívó útra. A közeli tarlók meleg alomszagot lehelnek, az oszlopmagas kukori cából fogolycsapatot röppent fel a mezőőr kutyája. Hűvöses szél bodrozza a vizet, a környéken szélesen elterül az alkony. Magas fűzbokor ágai közé húzódom és türelmetlenül figyelem az eget, a húzni készülő kacsákat. Egyre többen vagyunk. Puskás emberek bukkannak fel a nád között, zöld gallyat tűznek kalapjuk mellé. Várakozás közben szúnyogmuzsikát hallgatok, és kezem fején a kegyetlennel együtt szétfröccsen saját vérem is. Jönnek az első kacsák, megkezdődik a húzás. Először két tőkés, mint két szürke pont bukkan föl a távolban. Körözni kezdenek a tó fölött, majd gyanúsat nem sejtve, alább ereszkednek. Itt is, ott is durrannak a puskák, és két gácsér örökre elfeledi az árpával borított tarlót. Ma kitűnő húzás van. Csapatostól jönnek a tóra a kacsák. Apró cigánykacsák, tőkések vegyesen. Kis háború kezdődik a tó körül, és mire mindent ellep a sötét., szépen kialakul a teríték. Eltelt a nap. Egy azok közül, amelyikre egy életen át érdemes emlékezni... — szi —
