Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-09 / 183. szám

INMEtf­ONNA Ritka .,sportcsemegének** ígérkezik am Egri Dózsa—OSC vízilabda-mérkőzés A magyar bajnok és a vidék legjobbja találkozik ma Egerben Apróhirdetés Ritkí ..sportcsemegét” ígér ma ■i/. Kgerben lebonyolításra kerülő ligri Dózsa—OSC OB I-es vízi­labda-mérkőzés. A már bajnok fővárosi, egyetemi csapat ez évi veretlenségét Jött megvédeni Egerbe, míg a lila-fehérek a 3. helyet, azaz a bronzérmet sze­retnék biztosítani mai győzel­mükkel, utolsó hazai mérkőzé­sükön. Tehát nem mindennapi tétért szállnak majd vízbe a já­tékosok és várhatóan nem min­dennapi küzdelemre, harcra, Já­tékra van kilátás. Az OSC esélye papírforma sze­rint valamivel nagyobb, mint a hazaiaké, hiszen célkitűzésük, a veretlenség megvédése, biztosí­tottnak látszik. A fővárosiak már az aranyérem tulajdonasal, lé­nyegében alapos és megszerve­zett védekezéssel „kibekkelhe- tik” a döntetlent. A hazaiaknak viszont nem biztos, hogy egy döntetlen eredmény esetén le­hetőségük nyílik a 3. hely meg­tartására, mert holnap, vasárnap Idegenben, a Szolnokot is legyő­ző Bp. Spartacus otthonában lá­togatnak, ahol nem adják oda egykönnyen a pontokat egyet­lenegy csapatnak sem. Az eg­rieknek támadniuk, győzniük kell ahhoz, hogy holnap nyugod­tan mérkőzhessenek Budapesten. Tisztában vannak ezzel Katona Jóskáéit is. A héten alapos mun­kát, mindenre kiterjedő edzése­ket tartottak, hogy ma vala­mennyien legjobb tudásukat nyújthassák a mérkőzésen. Pő- csik Dénes csapatkapitány el­mondotta, hogy az OSC ma a legjobb formában levő magyar vízilabdacsapat. Olyan világ­klasszis játékosai vannak, mint Szívós, Bodnár dr. és a Konrád fivérek, akikkel szemben nagyon nehéz felvenni a versenyt és így egy döntetlen eredmény már az Egri Dózsára volna hízelgő. Ter­mészetesen nem adják meg ma­gukat, küzdeni fognak, mert sze­retnék a 3. helyet a bajnokság végére Is megtartani, ugyanak­kor a bajnokcsapat legyőzése or­szágra szóló bravúr lenne, ame­lyet megpróbálnak végrehajta­ni... Az egriek a héten két napig Szolnokon edzőtáboroztak. Va­lamennyi számításba Jövő játé­kos szóhoz jutott és kisebb hi­báktól eltekintve Jól Is játszot­tak a fiúk. Idehaza az Egerben táborozó magyar ifjúsági váloga­tottal is megmérkőztek, amely találkozó jól szolgálta a felké szülést. Véleményünk szerint a döntet­lenhez közeli eredmény várható a magyar bajnokcsapat és a vi­dék legjobb együttesének össze­csapásán, hiszen tavasszal Is 4:4 volt az eredmény Budapesten. Az egriek a hazai pálya előnyé­nek és a szurkolók buzdításának kihasználásával ellensúlyozhat­ják a fővárosiak nagyobb tudá­sát. Ha Rüll meg tudja Ismétel­ni az FTC ellen nyújtott kima­gasló teljesítményét, s ha a csa­tárok Is gólratörőbben Játszanak, nem hagyja őket cserben a sze­rencse, még győzhetnek Is. A találkozó 17.30 órakor kezdő­dik. A mérkőzést Nádat vezeti. — f. 1. — Hét végi sportműsor Labdarúgás. Megyei 1. osztály: Apc—Recsk 17, Kiss I. Korvin SE —Selyp 17, Koncz. Gyöngyösoro- szl—Egri Spartacus (Gyöngyö­sön) 10.30, Takács. GYESE—Ber- val Vasas 17, csere-játékvezető. Rózsaszentmárton—Heves (Szű­csiben) 17, Csiba. Bélapátfalva— Gy. Vasas Izzó 17, Joó. FVSC— Pétervására 17, Gyarmati. Me­gyei 11. osztály. Keleti csoport: Egerszalók—Stromfeld SE 17, Fe­jes. Novaj—Egercsehi II. 17, Sze­pesi. Besenyőtelek—Erdőtelek 17.30, Vlnczepap. Mezőszemere— Kisköre 17, Rácz. Egerszólát— Mátraderecske 17, Fodor. Makiár —Kápolna 17, Bartha. Nyugati csoport: Karikás SE—Kerekha- raszt, Heréd—Kisnána, Nagyréde —Tárnáméra, Gyöngyöstarján— Adács, Ecséd—Szűcsi, Domosz- ló—Hort, Gagarin SE—Gyöngyös­halász (valamennyi mérkőzés 17 órakor kezdődik). Elszabadult a pokol BUENOS AIRES: Argentínában elszabadult a pokol — közli a DPA — az­zal kapcsolatosan, hogy a lab­darúgó-világbajnoki selejte­zőn immár második veresé­gét szenvedte el az argentin válogatott. Az első kudarc La Pazban érte, amikor 3:l-re kikapott Bolíviától, a mostani pedig Limában, l:0-ás vereséggel. Idegenben kezd az Egri Dózsa nói röplabdacsapata Elkészült a női röplabda NB H. őszi fordulójának sorsolása. Az első mérkőzésekre augusztus 30—31-én kerül sor, míg az utol­só összecsapásokat november első napjaiban bonyolítják le. Az Egri Dózsa NB Il-es női csa­patának őszi ,,menetrendje”: Augusztus 31.: Bp. Helyiipar— Eger, szeptember 6.: Eger—Mély­kút, szeptember 7.: Eger—Duna­újváros, szeptember 14.: BEAC- Eger, szeptember 21.: SZTC— Eger, szeptember 28.: Eger—K. Tűzálló, október 5.: MAFC—Eger, október 12,: Kecskemét—Eger, október 19.: Eger—DSK. október 26.: Zagyvapálfalva—Eger, no­vember l.: Eger—Tokod, novem­ber 8.: SBTC—Eger. SAKK Az elmúlt évben három heti küzdelem után dőlt el. hogy 1969-ben Szpászklj mérkőzhet a világbajnoki cím megszerzéséért Petroszjánnal, a cim védőjével. Az azóta világbajnokságot nyert Szpászklj már a tizedik játszma után 6,5:3,5 arányban győzött Korcsnoj ellen, de diadalmasko­dott Geller, Larsen felett Is. A stratégia és a pozíciójáték terén éppúgy felülmúlta ellenfeleit, mint a taktikai, kombinációs bo­nyodalmakban. Korcsnoj elleni párosmérkőzésének legérdeke­sebb játszmája azonban torzó: kitűnő játék után Szpászkij nyert állásban, tőle szokatlan hibát vétett és vesztett. An­nál Inkább érdeme, hogy nem esett vesztőszériába, nem tört le, hanem már a két következő játszma megnyerésével bebizto­sította győzelmét. Elhárított vezércsel V. Korcsnoj — B. Szpászkij Kljev, 1968. 1 d4. d5 2. c4, e6 3. HcS, FeT 4. cd:, ed: 5. Ff4, c6 6. Vc2. (A 2. játszmában 6. e3, Ff5 7. g4, Ee6 Miután letáboroztak. Csülök is Senki Alfonz félrevonul, hogy megtárgyalják, milyen óvatos­sági rendszabályokat foganatosítsanak. Egy­szer csak.. REJTŐ JENŐ REGÉNYÉBŐL £ EIDOIGOITA. CS.HORVÁTH TIBOR RADIOITA : KOBCSMÁROS P * ZsatíA. történt. Korcsnoj újításra ké­szül). 6.-—, g6 7.0—0—0!? (Ebben az állásban újítás). 7.-—, HfÖ 8. f3, Ha6 9. e4, Hb4 10. Vb3, Fe6: (Kikényszeríti a centrum lezá­rását a de: fenyegetéssel. Sötét már itt a következő tisztáldo­zatra készül). 11. e5, Hd7 12. a3, a5! (A kinyíló a-vonal és a vi­lágos királyállás bizonytalansá­ga kárpótolja sötétet az anyagi hátrányért). 13. ab:, ab: 14. Hbl, c5, 15. g4, c4, 16. Ve3, Ba2 17. h4. Va5 18. Bh2 (Korcsnoj híres a nehéz állások védésében meg­mutatkozó leleményességéről. A gyaloglépések lehetővé tették, hogy a bástya a távolból a ve­zérszárny védelmére siessen). 18. —. Bal (Most azonban 19. —, Va2 fenyegetés ellen nincs más védelem, mint a tiszt visszaadá­sa). 19. Fd3, b3 (Egyszerűbb nye­rés volt 19. —, cd: 20. Vd3:. h5! védhetetlen fenyegetésekkel) 20. He2, Fb4 21. h5! 0—0 22. hg:. tg: 23. Bdhl!, cd: 24. Vd3.\ Vc7 + (24. —Bc8 4- 25. Hc3; Fc3:? már nem ment 26. Vg6: +! miatt. Ez a motívum a játszmában is visszatér). 25. Hc3. Hb6?? (Sznászklinál ritkán előforduló satekvaksá.g. Azonnali 25. —, Bf4:? ugyan szintén nem ment 26. Vg6:-M miatt, de 25. —, .Fo*:! 26. be:. Bf4: 27. Vg6:4-. Kf"! után világos támadása véget ér és sötét anyagi előnyével nyer). 26. Vg6:-f!, hg: 27. Bh8+, Kf7 28. Blh7+, Ke8 29. BÍ8:+, Kf8: 30. Bc7:, Hc4 31. Bb7:. Fc3: 32. be:. b2-f 33. Kc2. Ke8 34. Fg5!, Ba6 35. Hd2. Fc8 36. Be7+, Kf8 37. Hc4de: 38. Kb2:, Bb6-f- 39. Kc2, Fb7 40. Bb7:!, Bb7: 41. f4. Bh7 42. Kb2 sötét feladata. Flórián Tibor Villany szereié ta­nulót felveszek. Tö­rök. Eger. Görög u. 16. ____________________ T öbb éves gyakor­lattal rendelkező, gépírni tudó, műsza­ki rajzoló munkahe­lyet változtatna. „Szerkesztő rajzo­ló” jeligére az egri hirdetőbe. ____________ A Nyugat-bükki Állami Erdogazdasag gyakorlott gépírót keres, 12 havi idő­tartamra (szerződés­sel) a gazdaság köz­pontjába. Munkabér megegyezés szerint. Kisgyermek gon­dozását lakásomon vállalom. Ajánlato­kat „Éiatal anya” jeligére az egri hir­detőbe kérem._______ A z Eger L sz. Téglagyár, Eger, Ho­mok út 2. férfi és női segédmunkások részére felvételt hir­det. Jó kereseti le­hetőség. Munkásszál­lást és utazási költ­ségtérítést biztosí­tunk. 16 évet betöltött lányokat szövőátkép- zősnek felvesz a Pa- mut-textilművek Jacquárd Szövőgyá­ra. A betanulási idő 12 hét, ezen idő alatt havi 1000,— Ft brut­tó fizetést és napi 1 Ft-ért ebédet, két szabad szombatot biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett leányotthon­szerű elhelyezésben adunk. Kiképzés után igen jó, 1600— 2000 Ft közötti ke­reseti lehetőséget nyújtunk. Jelentkez­ni írásban a P. T. M. Jacquard Szövőgyá­ra üzemgazdasági osztályán. Bpest, XIII. Szekszárdi u. 19. lehet. Beköltözhető bel városi kétszobás komfortos házat, házrészt, vagy lakást vennék. Oláh Gyula, Eger, Garay u. 2. 1040 négyszögöl belterületi telek, ter­mő szőlővel házhely­nek is eladó. Ugyan­ott: Családi ház, 200 négyszögöl kerttel, fürdőszobával, sza­bad kézből, beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni: Gyöngyös, Virág u. 1. Vasár­nap 2—6 óráig. _____ G yöngyösön há- romszoba-összkom- fortos . családi ház beköltözhetően el­adó.. Gyöngyös, Ve­zekényi u. 18.______ B ükk festői kör­nyezetében modem nyaraló eladó. „Té­len is üzemeltethető” jeligére, az egri hir­detőbe^___________ E lcserélném két­szobás. összkomfor­tos, kertes családi házamat lakótelepi, kétszobás erkélyes lakásra. Eger. Mind­szentl G. u. 9._____ F iatal mérnök há­zaspár részére albér­leti lakást bútoroz­va. vagy bútor nél­kül keresek. Cím: Mezőtárkány, Dózsa u. 17.____________ G ólya utcai más­félszobás, összkom­fortos, szövetkezeti lakásomat eladnám. ..Cserelakás szüksé­ges” lelieére az eg­rt hirdetőbe.________ K ét szobás ház Kálban, a vasútállo­más közelében, be­költözhetően eladó. Érdeklődni: Kál, Kompolti út 14. Két és fél szobás, mellékhelyiséggel el­látott házrész azon­nal beköltözhetően eladó Eger, Faisko­la u. 10. 601-es fehér Tra­bant eladó. Érdek­lődni: vasárnap dél­előtt Eger, Lenin út 112. ____________________________ J ó állapotban levő 250-es Jáva igényes­nek eladó. Eger, Kü^ősor 13.________ K ifoerástalan, jól beiáratott Simson Schv/albe kismotor- kerékpár eladó. Eger, Kertész u. 23. Pedálos Simson Moped eladó. Gypn- gyös, Klapka u, 2. Jobbkézhajtású rokkantkocsi eladó. Eger, Május 1. u. 29. Keveset futott Opel Record, jó állápot- ban eladó. Megte­kinthető : Eger, Rá- kóczi u. 14. SkodíT 1000 MB el­adó. Eger. Sfcmrecsá- nyi tér 4. Érdeklőd­ni hétfőtől. Megkímélt 403-as Moszkvics eladó. Horváth István, Eger, Szovjet Hadse- reg u. 16/a.________ Ü jtfpusú Wartburg eladó. Megtekinthető Eger. Puky Miklós u. 10., szombaton 4- tőL______________ E ladó egv Simson Moped, bukósisakos, 5000 km-rel. Cím: Hatvan. Horváth Mi­hály u. 22. Értesítjük ’ kedves vásárlóinkat, • hogy a Füzesabony, és Vi­déke Általános Fo­gyasztási és Értéke­sítő Szövetkezet Sír­kő Üzeme beindult. Füzesabony, Szihal- mi u. 80. sz. alatt, ahol bármilyen sír­kő elkészítését rövid határidővel vállal­juk. ________ A Megyei Könyv­tár felnőtt olvasó- szolgálata augusztus 15-től 30-ig kölcsön- zési szünetet tart. Mozaiklap, mintás és fröcskölt kapha­tó. Eger, Homok u. 7/a._________________ 2 darab hízónak való eladó. Eger, Tóth József u. 1.__ Ü j fogászati felsze­relés eladó. „Fúró­gép” jeligére az eg­ri hirdetőbe. Debrecenben I. éves orvostanhallga­tó fiú szobatársat keres. Érdeklődni: 10-én estig. Eger. Bárány u. 4.______ Német gyártmá­nyú. mély gyermek­kocsi eladó. Egér, Bercsényi u. 16. Megvéíelre keresünk 1 hajós csillagkeretes épülethez CS-1 tip. duua fii j\ű rost acélszerkezetet Borsod—Heves megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat Miskolc, Yágóhíil n. O, Ui.: Monostory Jenő. Tel.: 38-336. Építtetők! Építőipari Vállalat, Szövetkezetek! Augusztus 19-ig olcsóbban vásárolható 3 mm-es húzoitiiveg 3 mm-es C minőségű jugoszláv síküveget m2/i2,— helyett 31,— Ft-ért. Csak augusztus 19-ig! Megrendeléseket írásban és személyesen elfogad az üveg és Porcelán Nagykereskedelmi Vállalat egri lerakata. SZOMBAT: \ Vízilabda: Egri Dózsa—OSC OB i-es mérkőzés. Eger, 17.30. V. Nádaí. Labdarúgás: Lőrinci—Petőfibá nya, megyei I. osztályú mérkő zés, 17 óra. V.: Répás. Teke: Egri Spartacus—FTC NB I-es férílmérkőzés. Eger Népkert, 1? óra. Dobó István em­lékverseny'. Eger, Lendület-pá lya, 15 órától. Úszás: Megyei serdülőbajnok' ság. Eger, 14.30. Tenisz: Területi férfi csapat­verseny. Gyöngyös, 15 óra. VASARNAP: Si: A megyei síugró Nyári Ku­pa II. fordulója. Gyöngyös, kité- rőgyári sporttelep, 10.30. Röplabda: Egri Dózsa—Bp. Vö­rös Meteor, női MNK-mérkőzés Eger, Népkert, 10 óra. Teke: Dobó István emlékver­seny. Eger, Lendület-pálya, 8.3< és' 15 órától. Tenisz: Területi férfi csapat- verseny. Gyöngyös, 8 óra. Kézilabda: Zalka SE—Miskolc Bányász.JNB H-es férfimérkőzés Gyöngyös, Partizán út 11 óra Megyei férfibajnokság: Hort— Sírok 10 óra, Hatvani FMGT—E Helyiipar 10.30, Dormánd—E. Ta­nárképző 16 óra, Gáspár SE—Do­bó SE 9 óra, Gyöngyössolymos- Füzesabony 15 óra, Heves—Gyön­gyösi Építők 10.15 óra, Egeresek —Gyöngyösi Előre 10.30 óra. If- jús'ági fiúmórkőzések: Hort—Sí­rok 9, Gy. Vasas Izzó—E. Helyi­ipar 8.30, Gyóngyössolymos—Fü zesabony 14, Egercsehi—Gyön­gyösi Előre 9.30, Heves—Gyön­gyösi Kékes (?) Augusztus 9-én rendezik meg Egerben a megyei úszó serdülő­bajnokság küzdelmeit. A verseny . előtt a megyei szövetség az MTS i emlékpiakettjét nyújtja át majd azoknak a fiataloknak, akik az országos gyermekseregszemlén első helyezéseket értek el. * Vasárnap több ország részvéte­lével nemzetközi teniszversenyt rendeznek a fővárosban. A ver­senyre meghívták Széman Katit, az Egri Dózsa tehetséges fiatal versenyzőjét is. * Szeptember 4-től november 7-ig folynak megyénkben a labdarú­gó Konti György Jubileumi Ku­pa mérkőzései. Szeptember 4-én a következő mérkőzésekre kerül sor: (elöl állóak a pályaválasz­tók) : Petőfibáinya—Hatvani Ki­nizsi, Apc—MÁV HAC, Gyön­gyösi Spartacus—Gy. Mg. Tech­nikum, Recsk—Bélapátfalva, Pé- tervására—Sírok, Lőrinci—Selyp, Gy. Vasas Izzó—Gyöngyösoroszi, Egri Spartacus—Egercsehi, Fü­zesabony—Bervai Vasas. * Néphadseregünk tiszt és tiszt­helyettesekből álló küldöttsége tett látogatást a napokban a Mátravidéki Fémmüvekben. A gyárlátogatás után labdarúgás­ban és röplabdában is összemér­ték erejüket a helybeliekkel. Sí­rok—Honvédség 10:3 (7:1) labda­rúgó-mérkőzés. Sírok, 300 néző. V.: Földi. Honvédség—Sírok 2:1 röplabda-mérkőzés, Sírok.-I - -i— I ■ —■■■■■ I ■■ ■■ M .... -Ml

Next

/
Oldalképek
Tartalom