Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-08 / 182. szám

Az o lvasé kérdez

sík illetékes wálasxol

Eger kösleltetiésfejlesz'tési terveiről

Vaas István olvasónk érdekes javaslatot küldött be • Eger közlekedésének megoldására, tekintettel arra, hogy a szűk belvárosi utcákon a megnövekvő autóforgalom lassan mór lebonyolithatat- lan Lesz. Javaslatára és érdeklődésére Zámbori Ferenc, Eger város tanácsának építési es közlekedési osztályvezetője v alaszolt, részben ismertetve Eger távlati közlekedési terveit:

Közel 15 esztendős tervezési időszak zárult, le a 25. számú főút Eger városán átmenő szakasza tanulmánytervének elkészítésével. A tervezés véglegesen 1969 végére fejeződik be, elkészül az egész város területét érintő közlekedésfejlesztési terv. a tervben figyelembe vették, hogy a védett belváros szerkezetét megváltoztatni nem lehet. A városon átmenő forgalom, szinte kivétel nélkül a belvárost elkerülni nem kívánja. Az új lakótelep és az iparterület között is szükséges a jó

forgalmi kapcsolat biztosítása.

A tanulmányterv készítése 1967-ben a korábbi években kialakult közlekedésfejlesztési koncepciók figyelembevételével, forgalmi vizsgálattal kezdődött meg. A számításokat az UVATERV tervezője — 1975, 1985 és

2000-re — előre megbecsülve a járműtelítettséget végezte el. A számításokhoz elektronikus számítógépeket is igénybe vettek.

A számítások alapján, már 1972-re gondoskodni kell a belváros tehermentesítéséről, mert a jelenlegi úthálózat a forgalmat lebonyolítani már nem tudja. 2000-ig a következő ütemben épülnek ki az útvonalak:

1. Lenin út. Árpád út, Vörösmarty út, Vöröstűzér utca, Rákóczi út, négy nyommal. Az út elkészítésének beruházási összege 222 millió fo-. rint

2. Lenin út, Somogyi Béla út, Beloiannisz út, Tűzoltó tér, Rákóczi út, négy nyommal. A beruházás, összege 170 millió forint.

3. Az M 25-ös autópálya, (Kerecsendtől leágazva) a déli iparterület, Tinódi utca, Kertész utca, a Szarvas térnél kezdődően a vár alatti alag- úton át, a Knézich Károly utcán keresztül a Rákóczi útra. A városi átkelő szakasz részben autópálya, részben autóútként lesz kiépítve. Ennek az útnak beruházási ösz- szege 170 millió forint.

A három útvonal megépíté- si sorrendje, a forgalom és a gazdaságossági szempontok figyelembevételével: a hármas, a kettes és végül az 1-es számú útvonal. Minthárom útvonal kiépítése 2000-re válik szükségessé.

A tervet természetesen — mint minden távlati tervet, 5 évenként felülvizsgálják, hogy az élettel szorosan kapcsolatban maradjon a beruházás.

" ».1U_

Közhasznú hobbykt

mm -em

Uzemtörténet készül

Az sem mindennapi, hiaegy megyei pedagógus arra szánja magát, hogy üzemtörténetet ír. Az viszont minden bizonnyal egyedi eset, ha egy lakásügyi előadó tervez és valósít meg ilyesmit. Mihelyt találkoztam a gyöngyösi Püspöki Győzővel, érthetően erre az ellentmondásra céloztam.

— Az ellentmondás csak látszólagos. Ugyanis magyar —történelem szakos tanár vagyok, s a képzettség adta alapállásból fakad az érdeklődés. Egyébként a gyöngyösi ÁFÉSZ vezetői kértek fel szövetkezetük történetének megírására. A megbízást szívesen fogadtam, mert vonz ez a történetírás számára még nem mindennapi terület.

Hamar kiderül az is,' hogy Püspöki Győző már gyakorlatból ismeri a történetírás szakmai ábécéjét. Három évvel ezelőtt ugyanis szakdolgozatként írta meg Boldog község történetét. A kész munkát nemrégiben vette meg tőle a községi tanács, hogy kellőképpen ápolhassák majd a községi hagyományokat. Az új feladat mégis jobban vonzza.1 *

— Feldolgozatlan témakör, óriási anyag. Ez valósággal tűzbe hozza a kutatót. Itt lehet búvárkodni. Munkámban tulajdonképpen a gyöngyösi fogyasztási szövetkezetek történetét írom meg, egészen a Hangyától kezdődően. Természetesen központi szerepet kap majd a gyöngyösi ÁFÉSZ történetének húsz éve. Ahhoz azonban, hogy jelentőségét objektiven lehessen értékelni, célszerű megismerni a régi fogyasztási szövetkezetek történetét és legjellemzőbb vonásait. Az különösen tetszik, hogy üzemtörténetet írhatok, mert e téren adós legtöbbel mai történet- írásunk.

A fiatal kutató mór túl a munka időölő részér.: néhány hét múlva végez az anyag- gyűjtéssel. Utána jöhet az összegezés, a tulajdonképpeni alkotómunka. Ügy tervezi, hogy év végére kész lesz a körülbelül 140 oldalra tervezett könyv.

— Kettős céllal készítem ezt a könyvet. Egyrészt szeretném hitelesen, adatokkal érvelve bizonyítani, hogy a városi földművesszövetkezeteknek is van jövőjük. Tíztizenöt évvel ezelőtt még sokan kétkedtek ebben. Aki ma Gyöngyösön él, már nem ta- máskodik. Másrészt hangsúlyozni szeretném munkámban azt, hogy az egyes szövetkezeteknek törődniük kell falusi boltjaikkal. Azt bizonyítom majd éppen a gyöngyösi ÁFÉSZ eredményeivel,

hogy jó áruellátás, bő választék, ízléses üzlethelyiségek biztosításával a falusi vásárló falun költi el forintjait. Egészséges konkurrenciára szeretnék buzdítani, mert az ilyen versenynek valódi győztese, igazi haszonélvezője elsősorban a falusi vásárló lehet.

! Húsz év történelmi mértékkel mérve nem nagy idő. Ha a kutató ilyen közelből szemlél, ha ilyen friss keletű dokumentumok közt tallóz, könnyen kerül tévútra. Püspöki Győző erre is gon- , dőlt.

i — Jó néhány ellentmondó, i yagy erősen kétségbe vonha- . tó mozzanatra bukkantam máris. A tisztán látás, az ob- j jektív szemlélet biztosítása i érdekében kérdőíves mód- I szerrel érdeklődöm volt szövetkezeti vezetőktől. Ha még ezután is marad tisztáznivaló, úgy egy monstre kerek- asztal-beszélgetést kezdeményezek majd, s ott minden megnyugtatóan tisztázódik. Hány nap, hány éjszakai virrasztás nyomán készül majd el a fiatal történész második publikációja. Ám Püspöki Győző szerényen , mentege- tődzik:

— Mindenkinek van hobbyja. Itt nem számít az idő,

itt még a fáradtság is pihenést jelent. Egyébként is, hogy valami sikerüljön, áldozat szükséges. Ha majd tudom, hogy könyvem hivatását betölti, akkor elégedett leszek. Ez feledtet minden nehézséget. Ügy érzem, mindent megteszek azért, hogy valóban közkézen forgó kiadványt írjak. Talán a legne- zebb lesz a megfelelő stílusra lelnem. Az olvasóközönségnek semmit nem mond a száraz terminológiákkal megspékelt szakmai nyelv. Arra törekszem, hogy közérthetően, hogy olvasmányosan világítsam meg a legbonyolultabb közgazdasági összetevőket is.

Ahogy Püspöki Győzővel beszélgetek, érzem, hogy évek múltán a közhasznú hobbyból majd csak „főhivatás” lesz. Amikor rákérdek, meglepődik:

— Nem tudom. Igaz, terveim vannak, de nem távlatokra méretezek. Ha az üzemtörténet elkészül, a város környéki termelőszövetkezetek történetét szeretném feldolgozni. Egyszóval: bizonyítani szeretnék.

Ügy hisszük, ilyen felkészültség, ennyi áldozatkészség biztos fedezete lesz az elismerésnek. (pécsi)

Szovjetj tengerészek

emlékIII int

1942 végén nevezetes hadműveleteket hajtottak végre Feodoszija partjainál: több

ezer szovjet katona és matróz partra szállt a Krím akkor német megszállás alatt álló keleti partvidékén. A fasiszták ellen vívott kegyetlen harcban sok harcos vesztette életét. Ennek a hallatlan hőstettnek szentelte munkáját Vlagyimir Bondarenko festő.

A művész eredeti elgondolását Moszkvában nagy tetszéssel fogadták. A ~,Ju- noszty” (Ifjúság) című lap a műemlékterv fényképét is közölte.

Bondarenko 34 éves. Katona korában kezdett a képző- művészettel foglalkozni, s kapcsolatot teremtett a le- ningrádi Művészeti Akadémiával. Leszerelése után beiratkozott a Muhina felsőfokú iparművészeti iskolába,

amelynek elvégzése után Sze- vasztopolban, majd Balahla- vában dolgozott. A Krim-fél- sziget szerelmese és kitűnő ismerője.

A feodoszijai partra szállás emlékmű-terve három, husz- méteres magas katonaalak, speciális, a tenger sós vízének ellenálló betonból. Az emlékmű előtti partszegélyt fekete kőlapokkal burkolják. A szoborcsoport bal oldalán levő horgony a honi födhöz való kötöttséget jelképezi.

(APN)

Képünkön: V. Bondarenko műemlékterve.

Lavina a faluban

— Es képzelje, láttam, amikor éjjel kilopózott Kere- kesné házából. A fiatalasz- szony még ki is kísérte a kapuba és hallottam ahogy sírt.

Másnap már széltében- hosszában beszélték a faluban, hogy a termelőszövetkezet párttitkára éjszakánként Kerekesnéhez jár és a szenvedélyes búcsúzkodás még a kiskapuban is tart. Igaz ugyan, közben az is kiderült, hogy a fiatalasszony férjét baleset érte és a párttitkár saját kocsiján vitte be a kórházba a súlyos állapotban lévő férfit, és a műtő előtt várt a késő éjszakai órákig, hogy hírt vihessen az aggódó feleségnek. Tudta ezt akkor már a faluban mindenki, de a suttogás csak nem ült el, a hitetlenség apró lángja ott hunyorgott a szemekben, és az emberekben a bizalom falán hajszálvékony repedés keletkezett.

Aztán beszélni kezdték, hogy a párttitkár durván bánik az emberekkel: a múlt héten is hogy leteremtette K. Istvánt, a fogatost. Azt az apró tényt, hogy K. István enyhén szólva italos állapotban fogott a fuvarozásnak, és majdnem halálos balesetet okozott, elhanyagolható körülménynek tekintették.

A bizalmatlanság, a rossz- indulat, a hitetlenkedés misztikus csapja körbefonta a párttitkárt és a suttogás hullámainak szélesedő gyűrűi egyre feljebb szálltak. Jelentés. Vizsgálat. Tárgyalás. Aztán hivatalosan megállapították, hogy semmi rendellenes cselekedet, erkölcstelen életmód, visszaélés nem terheli a párttitkár lelkiismeretét. De mit ért ez már akkor? Semmit. Hol keresse, kin követelje a szenvedő alany elveszett tekintélyét? Becsületes munkáját kiknek bizonygassa és főleg miért kell bizonygatnia? A falu lakói vajon felteszik-e maguknak a kérdést, hogy mi szükség volt a történetekre? Vajon közülük valaki érez-e felelősséget az eseményekért? Nem valószínű. Hiszen mindenki azzal nyugtatja saját magát, hogy ő semmi rosszat nem tett, ő mindig is tudta, mi az igazság, csak hát ezt is beszélték, azt is beszélték ...

Ez a falu a térképen is megtalálható. Itt húzódik meg megyénkben, a hegyek dombokká szelídült lábainál.

Előfordul, hogy valaki óvatlan kiáltása parányi hógörgeteget indít meg, s a kiáltó esetleg nem is sejti, hogy milyen hatalmas, rohanó lavinát indított el feltartóztathatatlan útjára ...

(szigethy)

SZAMOS RUDOLF:

Kántor és Csupati

Részletek egy nyomozókutya történetéből

1969. augusztus 8., péntek

— Főnök! — szólt halkan Csupati. — Kántor a zenekari dobogó szélén álló nagydobot szimatolta növekvő izgalommal. Az illatok és szagok ilyen hatalmas burjánzásába még sose tévedt. Szesz; parfőm, izzadt testek, étel, padlóviasz, terpentin, különböző cigaretták és tárgyak tobzódó szagdzsungelében csak egy vékony erecske vezette a dobig. „Hé! Főúr!” — szólította Sátori a főpincért, aki görnyedt, alázatos tartással közeledett. — „Rumot, konyakot az uraknak?”...

— Nem! Kapcsolja be a világítást — förmedt rá ingerülten Sátori, aki már az előbb észrevette a főpincér gúnyos tüszkölődését.

— De kérem, hiszen minden lámpa ég. Itt, csak hangulatfények vannak. — Sátori nyelt egyet, és bosszúsan folytatta: — A dob világítását ... — A főpincér széttárta kezeit és megjegyezte, hogy ahhoz nem ért és egyébként is csak Jonny .kezelheti. Ez a séf utasítása.

Ezalatt Kántor nyugtalanul szimatolta a dobot, és végül bal oldalt, ahol a keret a tartófával találkozott,

izgatottan megállapodott. Szipogva kapkodta a levegőt, és jelezte gazdájának, jöjjön közelebb. Csupati Kántor mellé guggolt, és zseblámpája fényénél vizsgálgatta a dob oldalát. „Kérem, ha bármi kárt okoznak, az urakat terheli a felelősség”, szólalt meg ekkor alig leplezett gyűlölködéssel a hangjában a főpincér. Sátori a legszívesebben kizavarta volna a középmagas, kopaszodó fejű embert. „Folytasd nyugodtan” — szólt Csupatinak.

Az előtérből behallatszotta spicces vendégek méltatlankodása. Csupati zsebkése hegyével a dob oldalát piszkálta. Négyszögletes fémlap ébresztette fel gyanúját. Kántor is odadugdosta orrát, miközben hasra feküdt, hogy fejét kényelmesebben dughassa a dob aljához. „Főnök”

— emelkedett fel Csupati — ez a bigyó kulcsra jár”.

— Mindegy. Feszítsd le, ahogy tudod, csak gyorsan

— nógatta Sátori. „Önök fizetik a kárt” — szólt a főpincér.

— Ne károgjon! — förmedt rá a főhadnagy.

— Nekem zárásom van, kérem, ki fizeti meg az elvacakolt időmet? — A főpincér mintha megszeppent volna, mindezt már halkabban mondta. Távozni akart. „Itt marad. Majd a jóisten honorálja!” — kiáltott rá Sátori.

A zöldre festett lemezablak Csupati feszegetésére lepattant a dob oldaláról és Kántor nyomban bedugta or„Az anyját, ez ráz” — mondta meglepetten. Sátori a dobba szerelt villanykörte zsinórját kereste. A szőnyeg alatt talált rá a kígyózó vezetékre, és a végét kihúzta a fali csatlakozóból. „Most már nyugodtan benyúlhatsz” — mondta.

A bejárat felől csoportjának két nyomozója közeledett. Az egyik Sátori füléhez hajolt és suttogott valamit. A főhadnagy bólintott. Csupati közben egy újságpapírba göngyölt csomagot húzott elő a dob aljából. A papírhal- mazból két újabb csomagot húzott ki.

— A törvény nevében lerát a résen. Vissza is kapta és tüsszögve morgott. „Menj arrébb!” — tolta el kutyája fejét Csupati, és a dobba világított. Bal kezével benyúlt, és sziszegve rántotta ki ő is a kezét

tartóztatom — kapta el ekkor a főpincér karját Sátori. — Bilincseljék meg — utasította nyomozóit.

— Én, én ... ártatlan vagyok.

— Majd kiderül. — A főhadnagy Csupatihoz fordult.

— Más nincs? Csupati taga- dóan ingatta fejét. „Azonnal hozzák ide a dobost” — mondta nyomozóinak- „Az bajos lesz — válaszolt az egyik. „Véletlenül láttam, amikor az igazoltatók a zenekar tágjait kieresztették az utcára.” Sátori bosszúsan káromkodott.

— A professzor elől úgyse lóg meg — szólt közbe Csupati. „Vigyék be a portást is, meg az üzletvezetőt. Kezdjék el a kihallgatásokat” — utasította embereit, és intett a terem közepén ácsorgó rendőrnek, hogy kövesse őket.

— Keresd. Szimat — mondta Csupati Kántornak, és mit nem adott volna, ha csak egy kicsit is ismerhetné Kántor titkát. „Vajon hányszor váltott szimatot, mire a határtól a nagydobig eljutott — gondolta, miközben a földről felszedte a pórázt. Kántor a kijárat felé indult. A ruhatári előtérben Sátori az elhárító csoport vezetőjének bosszúsan jegyezte meg: „Nem azt kértem, hogy zárjátok le a szálló összes kijáratát?”

— Miért? Nem azt tettük?

— A vendégeket bevitetted, a jómadarakat meg eleresztetted.

— Csak Jonnyt és a zenészeket engedtem haza. „Ez az” — legyintett reménytelenül Sátori, és Csupati után sietett.

(Folytatjuk)

I