Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-24 / 195. szám
A „Hold-ügyelet" megfigyelései Fényjelenségek az Aristarchus kráterben Már beszámoltunk arról, hogy az Apollo-kísérlet alkalmával „Hold-ügyelet”-et tartottak. A megfigyelések — a legújabb jelentések szerint — nem is voltak hiábavaló- ak, mert több észlelő is jelezte, hogy a Hold felszínének bizonyos pontjain (vulkanikus eredetűnek gyanítható) felvillanások játszódtak le. Július 19-én Clarke Harris kaliforniai kutató összesen húsz, egyenként 0,5—3,5 másodpercig tartó fénylést észlelt az Aristarchus kráterben és annak környékén. Az első jelenség éjszaka 3 óra 53 perc 58 másodperckor kezdődött (valamennyi időadat greenwichi időben értendő), az utolsó pedig 4 óra 21 perc 14 másodperckor. A legérdekesebb tünemény 4 óra 8 perc 55 másodperckor következett be, amikor is az Aristarchus és Grimaldi kráterek között mintegy 160 kilométeres szakaszon mutatkozott egy kékesszinű, az Aristarchus saját fényénél erőteljesebb jelenség. (Az Aristarchus egyébként a holdfelszín legfényesebb területe.) Ugyanaznap este, 18 óra 45 perckor a Hold körül keringő űrhajósok újabb fénylést észleltek az Aristarchus-ré- gióban, az űrhajótól északi irányban. A kráter észak- nyugati fala mutatkozott aktívnak. 20 óra 53 perckor ismét az Aristarchus közelében jártak és szabad szemmel nézve könnyen megfigyelhették a tüneményt. Az NSZK-beli Bohumi Csillagvizsgáló Intézet július 19-én 22 óra 26 perckor jelentette, hogy 18 óra 46 perckor ők is észlelték az Aristarchus 5—7 másodpercig tartó kifényesedését. Ezek szerint 19-én este legalább három ilyen úgynevezett tranziens jelenség játszódott le a Holdon, 18 óra 45-kor, 46-kor és 20 óra 53 perckor. Az űrhajókísérletet megelőző időkből az Aristarchus kráter aktivitására vonatkozó legutolsó megfigyelési adat Patrick Moore, angol csillagásztól származott. Moore 32 centiméteres tükrös távcsövével észlelte a szóban forgó krátert és az Aristarchus délkeleti falánál június 30-án 23 óra 37 perckor elszíneződést vett észre. A szín ekkor narancs volt és az egész délkeleti falat érintette. 23 óra 53 perckor a színeződés sárgává változott, öt perccel később a jelenség már csak igen halványnak mutatkozott, éjfélre eltűnt. Éjfél után 2 perccel újra láthatóvá vált, majd további három perc elteltével véglegesen elenyészett. Megjegyzendő, hogy az Aristarchus kráter mindig is úgy volt ismeretes, ‘amióta a tranziens jelenségeket vizsgálják, hogy egyike a holdfelszín legaktívabb vidékeinek. Előfordult már, hogy 19 kilométer hosszú, 2—4 kilométer széles, elliptikus vörös folt mutatkozott sáncfala mentén. Söráradat A magyar, borivó nép, mégis a sörfogyasztás növekszik hazánkban hihetetlen mértékben. Tegyük mindjárt hozzá, hogy a sörfogyasztás növekedése világjelenség, e tekintetben egyáltalán nem állunk egyedül. Nálunk kevés a sör, s már nemcsak nyáron, hanem olykor télen is akadozik az ellátás. Ha az igények ilyen ütemben nőnek, a söripari szakemberek megállapítása szerint az 1972-ben üzembe lépő borsodi sörgyár 100 millió literes évi termelése sem igen enyhít a gondokon. Pedig kevés iparág fejlődött hazánkban olyan ütemben, mint éppen a söripar. Ezt jól tükrözi az egy főre eső évi sörfogyasztás alakulása is. 1938-ban mindössze 3,7 liter volt az átlag. 1944- re azonban már csaknem megháromszorozódott, 10 liter körül mozgott az egy főre eső fogyasztás. A háború utáni években természetesen visszaesés következett be. 1946-ban mindössze 1,6,1947- ben 4,5, 1948-ban 5,4 liter volt a fejadag. Az államosítás után 1950-ben már 8,4, tíz év múlva pedig 36,4, végül 1968-ban 51,3 liter sör jutott egy-egy állampolgárra. A fejlődés igen „dinamikus”, NÖrhiány s érdekes, hogy a sör szezonjellege is megszűnőben van, télen-nyáron egyre több fogy belőle. De hol tartunk a világ- ranglistán? Az 'élen Bajorország áll több, mint 170 liter évi fejadaggal, Utána Belgium. Luxemburg, Ausztrália, Űjzéland, az NSZK, Csehszlovákia, Anglia, az NDK, Ausztria, Dánia a hozzávetőleges sprrend. Magyar- ország jelenleg valahol a 20 —25. helyen található. Megelőzzük azonban Lengyelországot, Bulgáriát, a Szovjetuniót, Olaszországot stb. Előrukkolni semmiképpen sem lesz könnyű. Ez egyrészt gyártási kapacitás kérdése, másrészt a sörfogyasztás éppen az „élenjáró” államokban nő ma is a leggyorsabban. Pedig a jószándék megvolna bennünk.:. Érdekes megemlíteni, hogy a borivásbán szilárdan tartjuk a 10—12- helyet a világ- ranglistán. A borfogyasztás mértéke azonban világszerte is csak igen lassan nő. Nem úgy a söré. A magyar söripar termelése 1948—1968 között 49 millió literre nőtt Ehhez járult még tavaly 44 millió liter import sör, S mindez kevés... Az OFOTÉRT pótfelvételt hirdet a látsz©rés* osztályba. Eger, Ózd és Sátoraijaújhe ly körzetében lakó érettségizett fiatalok jelentkezését is várjuk. Jelentkezés: a 83-as OFOTÉRTBAN (Miskolc, Bajcsy-Zs. 12.) augusztus 29-ig. A bálna is megkapja az influenzát A Hong Kong-i A 2 influenza, amely Amerikában és Európában hónapokig garázdálkodott, — átterjedt az állatokra is. Orvosi körökben nagy feltűnést keltett a legújabb eset: három bálna a kaliforniai San Diego akváriumában megbetegedett, elvesztette az étvágyát és szemmel láthatólag az életkedvét is. Vérvizsgálattal megállapították, hogy mindhárom óriás emlős Hong Köng-i influenzában betegedett meg. Hat napi kezelés után meggyógyultak. Élelemmel keverve 25 000 pirulát adtak be nekik. EGERBEN, a Gárdonyi Géza Színház előcsarnokában antikvár könyvvásárt rendezünk 1969. augusztus 26—29-ig. Szabad böngészés, alacsony árak. Felesleges könyveit a helyszínen készpénzért megvásároljuk. Nyitva 26—28-ig 10—19 óráig, 29-én 10—15 óráig. KERESSE FEL! BÖNGÉSSZEN! /o\AAAWAAA/yvsAAAAA/^VSAAAA/VAáAAAAAA\ŐAAAAA\őAAAAáAAAAAAAA\\AAAAAAAAőAAV>AAAAAAAAAA<VWúVVWW , # Jelentkezés: Hatvani Konzervgyár, Hatvan Apróhirdetés ÁLLÁS A Lőrinci és Vidéke ÁFÉSZ a Nagykökényes községben működő 270/M Ft-os készletü vegyesboltjába boltvezető házaspárt keres. Pályázók személyesen érdeklődhetnek a szövetkezet központi irodáján, ahol bővebb íelvilágosítással szolgálunk. Lőrinci, Árpád utca 131. sz. alatt. _____________ H a sok pénzt akar keresni munkaidő után jöjjön az Eger, I. sz. Téglagyárba. Eger. Homok út 2.. dolgozni. _________ Z etorvezetőket, kovács és hegesztő szakmunkásokat felveszünk. Műszaki Erdészet Eger. Rákócziim 66._______ A z egri Állami Zeneiskola hivatal- segédi állást hirdet. Jelentkezés a gondnoki irodában. Kis családi ház, beköltözhetően eladó. Eger. Kohári út 17/c.______________. K ét és fél szobás, mellékhelyiségekkel ellátott házrész beköltözhetően eladó. Eger, Faiskola út 10. 248 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni: Eger, Puky Miklós u. 30. 15—19 óráig-________________ H atvanban, beköltözhető, háromszobás családi ház eladó. Érdeklődni: Balogh. Hatvan, Horváth Mihály u. 36., vagy Fehér. Budapest. 1665l9._telefonon._____ ö sszkomfortos családi ház, melléképülettel, 171 négyszögöl kerttel, eladó. Gyöngyöshalász, Kossuth u. 1.______ K étszobás, összkomfortos. miskolci gázfűtéses. tanácsi lakásomat elcserélném egri hasonlóra. „Sürgős” jeligére az egri hirdetőbe. Bélapátfalva központjában, a Lenin út 45. szám alatti — két családnak Is megfelelő — vízveze- tákes ház, esetleg kerttel, jövő évi be- költözhetőséggel eladó. Érdeklődni a helyszínen._________ K ettőszoba-konyhás, fürdőszobás, 495 n.- öí ' gyúmölcsöskert- tel, ház sürgősen eladó. Azonnal beköltözhető. Eger, xm. kér. Egri u. 21. Mátrafüreden, 140 négyszögöl telek eladó. Gyöngyös, Kossuth u. 25, Fodrászüzlet. n 21 éves, szőke, magas - szakmunkás leány keresi társaság hiányában magas szakmunkás, esetleg értelmiségi férfi ismeretséget, házasság céljából, „Fehér rózsa” jeligére, az egri hirdetőbe. ____________ üzemképes faeszterga, tartozékokkal együtt eladó. Érdeklődni Eger, Leányka m39.__ ___________ B arna, bolgár hálószoba bútor, ágybetéttel, új állapotban, 165-ös konyhabútor jó állapotban, eladó. Érdeklődni: Eger, Csokonai u. 3., munkanapokon 17-től, vasárnap egész nap. Felújított 600-as Trabant, neolux duk- kóval, jutányos áron, készpénzért eladó. Eger, Ady Endre u, 47. p. 10 Pannónia, bejáratva eladó. Mag- dus. Sírok. Lenin út. Jó álapotban levő 750-es Zastawa eladd. Érdeklődni: Gyöngyös, Jókai u. 4.___ Ú j, 250 köbcentis Jáwa eladó. Gyöngyös, Zalka Máté u. 24. 500-as Trabant eladó. Egerbakta, Sza- badság u, 20. sz. 250 köbcentis Jáwa villogóval, komplett, eladó. Füzesabony. Rákőczi u. 79. Trabant 600-as Limousine jótállásos. olcsón eladó. Kovács, Hatvan, Jókai U. 37. Köszönjük mindazoknak, akik részvétükkel enyhítették drága férjemnek, jó édesapánknak és nagyapánknak elvesztését, A gyászoló Richter család. Színházi b az 1969-1970. évadra váltható a Magyar Hirdető egri kirendeltségénél Széchenyi u. 8, Telefon: 18-49. Hétköznap de. 10-től du. 6-ig. Felvilágosítás ugyanott. Pályázati hirdetés Hatvan Városi Tanács Kórházának igazgató főorvosa (Hatvan, Kossuth tér 18.) pályázatot hir- dett a kórház belgyógyászati és traumatológiai osztályaira 4—4, összesen 8 fő E 210 kulcsszámú általános ápolónői állásra, valamint 3 fő E 211 kulcsszámú csecsemő- és gyermekápolónői állásra a kórház csecsemő, gyermek osztályára. Az állások azonnal elfoglalhatok. Illetmény kulcsszám szerint. Az állásokat elfoglalók részére a nővérszálláson — térítés ellenében — férőhelyet tudunk biztosítani. Az állásokra a pályázók szabályszerűen felszerelt kérelmeiket a szolgálati út betartásával adják be.