Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-20 / 192. szám
BENCZE JÓZSEF: Új kenyér Kemencében tölgytőzön sült fehér, foszlós búzakenyér, egy morzsádban mennyi munka szívégető fáradság fér. Fehérbelű, pufók élet, nem korpás és nem keserű, nem dohos és nem savanyú légmazsolás, puhabelű... Mennyi rész is Illet engem? dolgoztam én féltve érte, arattam és tudom nehéz Napba nézni fél az égre! Kévét hánytam asztagokba, fát vágtam a sütéshez, arcomról sós verejték benne van az ízében. DARÁZS ENDRE: Pékek A pékek általában vakarcs emberkék: ' ~TTTTT Hiába komáznak a tűzzel, mégis, Már ifjan összemennek, mint rosszminőségtt Felöltő, ami megázott. A legfinomabb péksüteményekkel ehetnék Degeszre magukat, de csak csipegetnek, Mint kedvenc rigóik, akiket a műhely Előtt kalácsmorzsa vár a hajnalok legkezdeténi Mikor még csillagok is varrnak. \ BÉNYEI JÓZSEF: Alkalom Tavaszok, nyarak és ködök, kristály-havak, harmincszor forduló örök élet-darab, asszonyok édes illata,' könyvekbe zárt, egyetemessé nőtt haza, ember, világ, tér és idő, mit két karom átérhetett. Vissza nem térő alkalom, hogy élhetek. Fekvő nő .(M,T1 Foto: — Benkő Imre felvétele.) H. Barta Lajos: Rajta futnak a vonatok igazi halálodat. Hatvanöt éves voltál már, de csak nem akartál nyugodni, egy hónapban egy hetet még bejártál mellém dolgozni. Emlékszem. szép nap volt, sütött a nap, de nálunk még forróbb volt minden, mint szokott, ittuk az ásványvizet, felemeltél egy csatost, alig tudtam lehúzni a szádról, megittad a másfél litert egy szuszra. Mondtam is, hagyd már abba, az üveget azért nem kell lenyelni. Akkor letetted az üveget, jobb kezeddel megtörülted a szádat, aztán a homlokodat. Odamentünk a kemencéhez, megráztuk a kolompot, amit még te hoztál egy vezérbika nyakáról, megráztuk, hogy csapolunk. Ott álltái az edénynél, én meg felmentem a lépcsőre, felhúztam a csapolókart Folyt, szikrázott a vas, te meg álltái az edénynél, a kis lapáttal belekotortál a forróságba, hogy utat engedj a folyásnak, és aztán hirtelen, Józsi. Zágler József azt láttam, hogy megdőlsz, és nincs tovább. Nem is tudtam megmozdulni. Beleestél a forró vasba, az edénybe és többet nem láttunk. Így mentél el, Zágler József. Semmi sem maradt belőled, csak a vas. Így haltál meg, Zágler József. Felemlítem, Zágler József, kit hagytál hátra. Itt hagytad a feleségedet, a két gyerekedet, itt hagytál százhúsz négyszögöl szőlőt az udvarodban, magad ültetted, szépen gondoztad, szépen terem. Itt hagytál a konyhában négy kis sámlit, magad faragtad, magad szögelted össze, meg egy deszkaasztalt a konyha közepén. Magad csináltad, még a gyúródeszkát is. És itt hagytál, Zágler József, nem is tudom megmondani, menynyi vasat, nagyon sok vasat, amit te csináltál, és tudod, Józsi, ezekből a vasakból síneket hengerelték, ki vitték a síneket a nyílt pályákra, felszerelték a talpfákra és most rajta futnak a vonatok Rajta utaznak az emberek oda, ahová álcamák. rajta utaznak, akik szeretik egymást, hogy egy állomáson találkozzanak Ilyen síneknek 'galót csináltunk mi mindig. Zágler József, ez volt a mi életünk :..Hát csak por és hamu vagyunk mi, Józsi? Ilfikus Sándor: Látjátok feleim, szemetekkel, mik vagyunk? Bizony, por és hamu vagyunk! — így mondja a régi Halotti Beszéd és így mondom én felemlítve néked Zágler József. Meghaltál, elmentél, Zágler József. Nyugodjál békében. A barátom voltál, Zágler József. Különös életed volt és különös halálod. Négyszer haltál meg. És háromszor feltámadtál. Negyedszer nem akartál Felkérték Zágler József, hogy említsem fel életedet itt, a családod, feleséged, két nagy gyereked és az egybegyűlték előtt. Négyre emlékszem én nagyon, Zágler József, négy halálodra Józsi, felemlítem mindegyiket Az egyik halálod a háborúban volt. Együtt kaptunk behívót együtt mentünk a vasúti állomásra. Te fogtad a batyut, kísért a feleséged, meg a két kicsi gyereked. Sántítottál, mert az első világháborúban a jobb lábadnak ment egy repesz. Nem kellett volna bevonulnod, mert a másik Zágler, a testvéred kapta a behívót de annak hat gyereke volt és te jöttél helyette a repeszes lábaddal Emlékszem, Zágler József, amikor bejött az állomásra a vonat és felültünk rá és kinéztünk az ablakon, sírt mindenki, sírtál te is, de aztán alig indultunk el, máris visszatolattak minket lecsatoltak a szerelvényre egy vagont, és akkor te kihajoltál az ablakon és azt mondtad. ne sírjatok, látjátok, már vissza is jöttünk. És akkor nevettél. Aztán már nem sókat láttalak nevetni. A harctéren egyszer se láttalak nevetni. Emlékszel-e Józsi, amikor a lövészárokban a Donnál hárman haldokoltak melletted ? Éhesek voltak. Nem volt már két napja egy karéjka kenyerünk se. Neked még volt három karéjod a hátizsákban, tíz méterre tőlünk a földbe elásva, oda ástad el, nehogy megegyed. Oda ástad el magadnak, hogy tartalékban legyen. És akkor már nem bírtad tovább és elmentél oda a helyre és kikapartad a hátizsákot és elhoztad a három szelet kenyeret a három haldoklónak. És ahogy hoztad, kimásztál a lövészárokból és akkor egy golyó eltalálta a melledet És akkor még a három szelet kenyeret odaadtad annak a háromnak, és aztán hanyatt estél, elvesztetted az eszméletedet. Nem kaptál levegőt csak kapkodtál a száddal fölfelé. Akkor az a három megette a három szelet kenyeredet, aztán föléd hajolt és az orrodon fújták be a levegőjüket. Felváltva fújták, egy órán át Akkor megjöttek a szanitécek. Elvittek. Hárman mentették meg az életedet. Így haltál meg először, Józsi, és így támadtál fel. Felemlítem a második halálodat A szomszédomban laktál a falunkban, és láttam, hogy mindig, öt éven át, éjszaka mész munkába, éjszaka, hogy többet keressél, hogy több legyen a családnak. Egyik éjszaka után, amikor hazamentéi a kis házadba, ettél, aztán fogtad a kapát és $tt9. augusztus-29., ^zerúa kimentéi az udvarba szőlőt kapálni. Ott kapáltál a folyó partján, a kis szőlősödben, amikor láttad, az egyik fán a folyónál játszik egy gyerek. Egyszer csak a gyerek az ágról a vízbe zuhant és segítségért kiabált. Levágtad a leap át, és ruhástól nekirohantál a víznek. Kegyetlenül lettél, sokszor mondtad, tudtuk. tudták, hogy nem akarsz te nyugdíjba menni. Ez jött nekik kéz alá. Szereztek az irodából egy hivatalos papírt, pecsétet is csempésztek rá, és ráírták az Írógéppel, hogy elsejétől nyugdíjaztak, ne gyere. A küldöncnek adták a levelet, az kézbesítette ki neomilr/vr mocflranfjírí Felemlítem a harmadik halálodat. Látlak téged, Zágler József, az öntödében. Ott dolgoztál, ott jöttél le mindig a kúpo- lókhoz a vaslépcsőn, a gázos öntödébe. Facipő volt rajtad, húsz évig ugyanaz, és kopogott a cipőd, ahogy jöttéL Megálltál, nézted, a hosszúnyakú Schneider hogyan fütyül és hogyan rakja a szenet a kemence alá. Emlékszel, biztos, a formakészítők mellett a falon húsz évig hosszú repedés volt, hányszor szóltál már a kőműveseknek, javítsák ki, de tettek rá, olyan volt nekik, ha szóltál, mint a süketnek mondott szó. Szerettelek, Józsi, de volt, aki neheztelt, nagyon neheztelt rád, mert sokuknak sokszor szóltál, mivel nem úgy cselekedtek, ahogy kellett volna. Tudom, te jót akartál, de egy kicsit nyers voltál. Emlékszel rá biztos, Zágler József, egyszer, amikor két fiatal öntő az Öntőedényt vitte, farudak közé szorított üstben. Hintázott a vas, és a hátsó ember erőlködött a cipeléstől, izzadt, mintha gőzfürdőből jönne, akkor azt mondtad neki: „hájjá, kijjebb fogja a fanyelet, könnyebb úgy”. Nem köszönte meg, hogy szóltál, csak rántott egyet a vállán és otthagyott mérgesen. Ilyenekért voltak mérgesek rád,! Zágler JóaaeC- Hatvan éveni kezd, olyan sodrása van,' hogy rohan. Onnan kijönni nem lehel Viszi a fákat és bömböl, négy éve itt belefúlt a község apaállatja is. Nagyon erős állat voll mégsem bírt kijönni. Te mégis belementéi, csapkodtál, vitt az ár, a kalapod leesett, úszott a vízen, de megragadtad a gyereket. Téged is levitt a víz, levitt egyszer, kétszer. háromszor is. A víz messzire sodort, már fulladoztál, de akkor ott volt fölötted egy nagy fűzfa koronája, gyökerét a víz kiforgatta, megdöntötte, koronája belehajolt föléd és lenyújtotta egyik ágát néked. Azt el tudtad még kapni Így támadtál fel másodszor, Zágler József, ez a fűzfa volt, úgy mondják, a jó emberek fája. nem Is köszöntél, nem is szóltál elmentél És délután én már mentem hozzád, mert üzent értem a feleséged, hogy beteg vagy. Lebetegedtél Nem is szóltál csak feküdtél elmentem az orvoshoz, megkérdeztem mi bajod. Azt mondta, nincsen bajod, de ha még így megy egy hétig, meghalsz. Másnap bementem az öntödébe és akik kegyetlenék voltak veled, elmentek mind hoznád, az ágyadhoz, és bocsánatot kértek. És akkor te feltámadtál Zágler József, mert másnap már bent voltál Felemlítem a negyedik, az
