Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-20 / 192. szám

Semen Gyula hfisiires könyvelés« A nincstelenek árpacipójáté! a mindenkinek jutó kenyérig’ A* aníócnati*áSás és az ember ! A visontai külfejtésen két nagy kotrógép., a meddőhá­nyó és a hozzájuk tartozó szállítóberendezés mintegy nyolcezer ember munkáját : végzi. A Mátravidéki Fém­művekben alumínium tárcsát tesznek fel a félautomata Herlan-sorra, a gépekre és automatákra bízzák a hideg­folyatást, a forgácsolást, a menetvágást, alapozást, lak­kozást, színezést és sapkázást. Munkáskéz jóformán hozzá Éjem ér a berendezés másik végén kijön a kész tubus. De példákat lehetne sorolni ar­ra is, hogy helyenként a ter­melés elmaradott, a gépesí­tés kezdetleges és a termé­kek korszerűtlenek. Az első szövőgép felállítá­sától a gyáripar kialakulásá­ig mintegy 150 év telt eh Blériot sikeres kísérlete után egy emberöltőre sem volt szükség és rendszeres légi járatok közlekedtek az óceánok fölött. Gagarin űrre­pülésétől egy évtized sem telt el és a holdon járt az ember. Tehát a tudomány, a techni­ka és a termelés rendkívül gyorsan fejlődik, minőségi, forradalmi változások tanúi vagyunk. De az élet anyagi alapjainak gyors fejlődése milyen hatással van az em­berre ? A fokozott gépesítés, az au­tomatizálás vajon nem szo­rítja ki az embert? A tudo­mányos technikai fejlődés nem vezet munkanélküliség­hez? A statisztikai adatok és közvetlen tapasztalataink azt bizonyítják, hogy hazánkban •jó ideig nem fenyeget a munkanélküliség réme. Sőt, több tízezer munkaerő hiány­zik, s nemcsak budapesti, vagy nagyvárosi iparvállala­toknál, hanem vidéki üze­meknél is ez a legfőbb gond. De ha a gépesítés, az automa­tizálás gyors ütemben foly­tatódik, nem okoz ez lénye­ges változást az ipar szerke­zetében, a foglalkoztatásban? Vajon nem szűnnek meg egyes iparágak és szakmák? Abban mindnyájan egyet­értünk, hogy évről évre job­ban akarunk élni. De ezt nem elegendő hangoztatni, ehhez többet, korszerűbben és olcsóbban kell termelni. Ha a fejlettebb európai or­szágoktól nem akarunk le­maradni, akkor nemzeti jö­vedelmünket 1980—85-ig kö­zel kétszeresére kell emelni. De nem extenzív módon, nem új munkahelyek növe­lésével, hanem főleg és első­sorban intenzív fejlesztéssel, a hatékonyság fokozásával, gépesítésével és automatizá­lással. Eddig miért törekedett a család minél több tagja munkába állni? Főleg azért, mert a családfő nem keresett eleget A család sikkor bol­dogult, ha a serdülő fiatalok és a nyugdíjkorhatárt elért nagyszülők is kérestek. Auto­matizáljunk, a nagy teljesít­ményű gépen a sokat termelő munkás keressen többet és ilyen feltételek mellett elfo­gadhatjuk, hogy nem feltét­lenül kell a teljes foglalkoz­tatottságra törekedni. Köztudomású, hogy ma már kevesebb bányászra van szükség, mint tíz évvel ez­előtt. De azok az iparágak, amelyekben az ország adott­ságai kedvezőek, ahol a tudo­mány és a technika előreha­ladása gyorsabb, gyorsabban fejlődnek, ott sok munkaerőt keresnek s jól is fizetik azokat. A tudományos eredmények hasznosítása, kellő színvona­lú gépesítés és automatizá­lás nélkül az Egyesült Izzó­ban nem gyártanának tv- kópcsőgyártó berendezésedet, diódákat és tranzisztorokat, a Finomszerelvénygyár nem szállítana a magyar ipar és •több külföldi megrendelő számára pneumatikus auto­matika elemeket, Egerben nem működne a Vilati. Ter­mészetesen ez a felsorolás nem teljes, csak az utóbbi évek leginkább szembeötlő példáit említettük. De azt a következtetést levonhatjuk, hogy a jövőben a technikai, tudományos fejlődés, vala­mint a piac erősebb hatása következtében egyes ágaza­tokban csökkent a szükséges munkaerő, míg más ágazatok­ban a jelenleginél is sokkal dinamikusabb fejlődés fog bekövetkezni, ezekben a szakmákban egyre több és főleg egyre jobban képzett szakemberre lesz szükség. Ez a fejlődés, a napjainkban ta­pasztalt gyors átalakulás va­jon csak az oktatást, a szak­képzést érinti? Vagy a tech­nika és a civilizáció, a gépe­sítés és az ember kapcsola­tában más változásokra is számíthatunk ? Az automatizálás ellenzői azt állítják, hogy korunk munkásai, vagy legalábbis jelentős részük, a tanulatlan, vagy a betanított munka szintjére süllyed, az auto­matizmus az embert is géppé változtatja, pedig ez a fo­lyamat a szocialista humá­nummal ellenkezik. Kétségtelen, az automati­zálás hatására a munkások két nagy csoportja alakul ki. Akadnak olyan munkafolya­matok, ahol a dolgozó csak egy-egy műveletet végez, el­lenőrzésre aligha van lehető­sége. De nézzük meg a vison tai kotrógépkezelőket, elekt- rikusokat és kazángépésze ketl Ezek a munka körö s mennyi önállóságra, milyen fontos döntésekre adnak le­hetőséget. Ezek az emberc.-c az utóbbi pár évben menny t tanultak, az átlagos munka szintnél mennyivel nagyob > szakmai ismeretre tettek szert. A Finomszerelvény- gyárnak közel 70 fős önálii gyártmány- és gyártásfej lesztési részlege van, Sírok­ban és a Bervában sok mun­kás szerzett technikusi, sö\ mérnöki képesítést. Másokat talán a jobb kereset reménye bírt rá a szakmai képzésre, de közben egyéb tudásra is megszomjaztak. A munkáso­kat ma már egyre több olyan hatás éri, ami magasabb el­méleti és gyakorlati tudás, képzettség megszerzésére ösz­tönzi. Minderre aligha volna lehetőség, ha a legnehezebb és a legtöbb munkát az em­ber helyett a gépek nem vé­geznék el, ha naponként 14- 16 órát kellene dolgozni, mint az ipari forradalom kezdetén. A tudományos technikai forradalom korát éljük, sze­münk előtt változik meg a munka jellege és az új kör­nyezetben gyorsan változik a munka. Nem igaz, hogy ez­után csak élő automatákra, vagy egy-egy munkafolya­matra betanított munkásokra lesz szükség. Az automatizá­lással, a műszerezéssel, a hír­adástechnikával, a jármű­iparral, a karbantartással, a szolgáltatással és az építő­iparral összefüggésben álló szakmák nagy fejlődés előtt állnak. És egyre több techni­kusra, mérnökre, fizikusra és matematikusra lesz szükség a termelésben, illetve a terme­lés előkészítésében, összessé­gében ebbe az irányba hat az automatizálás. Ez az átalaku­lás jelentős mértékben érin­ti a munka jellegét, struktú­ráját, a szakképzés színvona­lát. a művelődés kiterjedését, a munka és a szabad idő ará­nyát, a fogyasztás összetéte­lét. a munkások és a vezetők kapcsolatát, az irányítás módját és a gazdálkodás módszereit. És Marx tanítá­sa nyomán azt is állíthatjuk, hogy a termelőerők fejlődé­se megteremti a társadalmi élet megfelelő változásának alapjait, a társadalmi vi­szony pedig hat a termelő­erőkre. Dr. Fazekas László A tanácsok működésének időszerű kérdései M ilyen helyük van a ta­nácsoknak az állam­élet és a demokratizmus fej­lesztésében ? Hogyan képvi­selhetik jobban a tanácsok a lakosság érdekeit? Miként lehet biztosítani a tanácsok nagyobb önállóságát és jobb központi irányítását? Hosz- szabb idő óta folyik vita és vizsgálódás közéletünkben ezekről és a tanácsok műkö­désének egyéb kérdéseiről. A Kossuth Kiadó gondozásá­ban most megjelent az első nagyobb lélegzetű összefog­laló tanulmány, amely az MSZMP KB Társadalomtu­dományi Intézetében végzett több mint kétesztendős ku­tató, felmérő és elemző mun­ka főbb eredményeit körvo­nalazza. Lakos Sándor „A tanácsok helye és szerepe a szocialista építés jelenlegi szakaszában” című tanulmá­nya — amely a tanácsok to­vábbfejlesztésének kérdései­vel foglalkozó kiadványsoro­zat első kötete — a vizsgá­lódások eredményeként kia­lakult, a fejlesztés útjai:, módjait meghatározó általá­nos koncepciókat gyűjti egy csokorba. Az MSZMP politikájának az utóbbi egy-másfél évti­zedben épperi az a sajátos vonása, hogy nem várja meg, amíg égetővé, bajokkal terhes tünetek hordozójává válik egy-egy ügy, hanem elébe megy a fejlődés során jelentkező problémáknak, I sokoldalú előzetes vizsgáló- i fiússal, kapkodás .... nélkül igyekszik ma feltárni a hol­napi gondok megoldásának kínálkozó lehetőségeit. Ez történik most — több más fontos társadalmi kérdés mellett — a tanácsok eseté­ben is. M ás ma körülöttünk az élet, mint húsz év­vel ezelőtt, amikor megala­kultak hazánkban a taná­csok. Leraktuk a szocializ­mus alapjait, s megkezdtük a szocialista társadalom tel­jes felépítését. Az ipar után megváltozott, szocialista át­alakuláson ment keresztül a mezőgazdaság is, az új ter­melési viszonyok mindjob­ban behatolnak életünk va­lamennyi szférájába, a gaz­daságirányítási rendszer re­formja kihat egész közéle­tünkre. Mindez átformálja a tanácsok tevékenységét, fel­adatait is, s az élet új jelen­ségei nem mindig fémek a korábbi sémák, módszerek kereteibe. Ezért került sor az utóbbi évedben ismételten a tanácsi munka egy-egy rész­területének korszerűsítésére, a tanácsok önállóságának fo­kozására, hatáskörük bővíté­sére, gazdasági erőforrásaik növelésére, a tanácsok és bi­zottságaik működésének egy­szerűsítésére, az igazgatási munka bürokratikus kinövé­seinek nyesegetésére. Mind­ezek azonban a tanácsi mun­ka egy-egy — bár nagyon fontos — részterületét érin­tik; a Lakos Sándor tanul­mányában foglalt ajánlások __viszont átfogják a tanácsok tevékenységének valameny- nyi ágát. A tanulmány fő érdeme, hogy valóságos értékükön méri azokat a tanácsok te­vékenységével kapcsolatos elméleti tételeket, amelyeket sokat ismételtünk, de nem eléggé bizonyítottunk és ele­meztünk az utóbbi két évti­zed alatt. Itt van például a tanácsok hármas — állam- hatalmi, államigazgatási és tömegszervezeti — jellegéről szóló tétel, amely a gyakor­lat tapasztalatai szerint ma már egyre kevésbé igazolha­tó, miután sem az államha­talmi, sem a tömegszerveze­ti funkció nem jellemző, nem domináló a tanácsok te­vékenységében. A Társadalomtudományi Intézet vizsgálódásai alapján felvázolt tanácsi struktúra az önkormányzati jellegre helyezi a hangsúlyt; a szó igazi értelmében helyi ön- kormányzati szervekké akar­ja fejleszteni a tanácsokat, vagyis azt igényli, hogy a területi, a képviseleti szem­pontok a mainál nagyobb szerepet kapjanak az állami mechanizmusban. Az állami élet fő területein, a politikai irányvonal kialakításában természetesen továbbra is meghatározó marad a köz­ponti párt- és állami vezetés, a fő irányok alkotó alkalma­zásában azonban egyre na­gyobb önállóságot és szere­pet kell kapniok a helyi szerveknek. [ Kisnánán szállt le a busz­ról a fiatalember. Akkoriban — 1949. tavaszán — Gyön­gyös felé ez volt az egyetlen járat. Hajnali ötkor indult a megyeszékhelyről. Táskáját hóna alá fogta. Jó, degeszre tömött táska volt, benne minden, ami az akkori falu­járók felszereléséhez tarto­zott. Egy hétre való szalon­na, némi kenyér és sok-sok papír, valamint hálóalkalma­tosság. Szétnézett, s hogy látta, nem küldtek érte sze­keret, nekivágott gyalog a vécsi útnak. Átgyalogolt a Majka-tanya melletti dűlőn és hét óra felé befordult ab­ba az udvarba, ahol a cso­port elnöke lakott. Elsőnek borzas hajú kislány látta meg, s rémülten szaladt az elnöki lak felé. — Jaj ...! Apukám! Jön egy aktatáskás! — kiáltotta olyan hangon, mintha „gye­rekszedők” közeledtek volna. Az „aktatáskás” bemutat­kozott az elnöknek, s mond­ta, miért jött: — Szeretném felvenni a leltárt... rendbe szedni a könyvelést, rögzíteni, hogy mennyi vagyona van a szö­vetkezetnek. — A téeszcsé­nek? No lássuk... mondta az elnök —, legalább mi is tud­juk, hogy mit érünk, mink van. Eddig úgyse nagyon volt hiteles írás róla. Sorra szedték a „vagyont”. Bizony, kevéske volt. A lel­tári ívek alá a szövetkezeti vezetőké mellett mindig ott szerepelt az aktatáskásé is: Nemes Gyula könyvelő. Barátsággal váltak el a munka végeztével, a fiatal­ember tovább ment a többi csoporthoz, mint afféle ván­dorkönyvelő, mert akkor egyes-egyedül végezte a me­gye 17 téeszcséjének könyve­lését, leltározását. A táskás fiatalember — aki nemrég szabadult a ha­difogságból és néhány „gyors­talpaló” könyvelői tanfolya­mot végzett a fővárosban, fel­adatul kapta, hogy az itteni tsz-ek könyvelését végezze — szinte állandóan úton volt. — Azon a húsz év előtti augusztuson 30 napon vol­A z önkormányzati jel­leg a tanulmány sze­rint az eddiginél nagyobb, ugyanakkor a most ismert formáktól sok szempontból eltérő, a helyi ügyekben az önrendelkezés irányába mu­tató önállóságot jelent. A ta­nácsokat fel kell ruházni a helyi ügyek végleges eldön­tésének jogával'. Az önkor­mányzati jelleg megköveteli, hogy a hatósági ügyek zö­mét a legalsóbb, tehát a la­kossághoz legközelebbi taná­csi fórumon intézzék, s a ta­nácsok vegyék át azokat a hatósági jogkörüket is, ame­lyeket ma még a különböző mimsztériumok kihelyezett szervei látnak el. További nagy változásokat igényel a tanácsok gazdasá­gi tevékenysége is, amely­ben a szolgáltatásokat, a la­kosság ellátásáról való foko­zottabb gondoskodást kell az első helyre állítani. A taná­csok ragyobb és újfajta ön­állósága, megújítást kívánó gazdasági tevékenysége azonban csak úgy valósítna- tó meg, ha az eddiginél na­gyobb anyagi-, pénzügyi ön­állóságot kapnak; ha maguk rendelkeznek saját bevétele­ik felett. Lakos Sándor köny­ve nagy tárgyi ismerettel elemzi az ehhez szükséges lépéseket, a tanácsi gazdál­kodás megoldásra váró gond­jait, problémáit. Ä fejlődésnek a könyv­ben felvázolt útja azonban érdekes, realitások­kal számoló, vonzó elképze­lés, amely minden blzony- nyal újabb színekkel, gondo­latokkal gazdagszik még a megvalósításig. Szathmári Gábor tam kiszálláson. Se lakás, se ellátás, primitív közlekedés, szekéren, vagy gyalog. Ha vittünk ... ettünk, ha nem ... nem. Mégis sokszor szinte lelkiismeret-furdalásom tá­madt, ha napközben láttam, hogy egynémely téeszcsében még mindig a lapos, keletien árpaqipó járja és volt olyan „osztás” Is, amikor 70 deka rozs jutott egy téeszcsé­tagra. Fizetségül. Ilyenkor szinte nem tudtam, mit is tegyek... De hát ezek tételek voltak, le kellett könyvelni — idézi emlékeit a húsz év előtti munkáról. Sok dokumentumot megőr­zött ebből az időből az emlé­kek megerősítéseként. — Itt van például az Encs-pusztai termelőcsoport 1949. március 11-én felvett leltára — szed elő egy zöld paksamétát. — Ilyen tételek szerepeltek akkor (pedig ez a csoport a leggazdagabbak közé tartozott.) Ló 1 db. Ne­ve: Manci. 14 éves. Vak. Ér­téke: 1400,— Ft. Nagygépek: 1 db Hoffer (rossz), 1 db K— 28-as traktor (javítás alatt). 9 db eke (hiányos, használha­tatlan állapotban). Az egész értéke: 500 forint. Volt még négy vasvilla, egy kasza, két vasgereblye, jéghúzó, daráló, juhnyíró olló (rozsdás), pet­róleumlámpa, 32 rossz patkó, 2000 forintra taksált lakóház, trágyarosta (erős drótból) 5 deka paradicsommag és még hasonló kisebb-nagyobb ér­ték. Muzeális értékű más do­kumentumok is előkerülnek Nemes Gyula szekrényeiből. Féltő gonddal simítja ki a sárguló papírokat, s idézi be­lőle a szövetkezeti mozgalom őskorát, vagy inkább hősko­rát, amikor az Encs-pusztai- hoz hasonló gondok, kezdeti nehézségek máshol is szinte fojtogatták a közös munká­nak nekirugaszkodó nincste­leneket, új birtokosokat. — Itt ez az összesítés .. A megye akkori 17 termelőszö­vetkezeti csoportjába 386-an léptek be, s mindössze 2540 holdon gazdálkodtak. Közü­lük 247 volt a nincstelen, 127 az új és 11 a régi birtokos... És egy „egyéb". (Róla még szó esik a későbbiekben.) Amikor végeztünk az összes leltárral, szinte elképesztő eredmény jött ki, a mai szemmel nézve ... Az adatok valóban sokat- mondóak: a 17 csoportban mindössze 11 szekér volt, vil­lany egyetlen helyen sem. Négy traktor, 6 cséplőgép je­lentette a gépparkot, vala­mint 14 lókapa és 12 borona. A jószágállomány is hason­lóan szegényes volt: 25 ló, 6 tehén, 10 baromfi. Ez volt a Vagyon, meg a sertések, juhok... szintén szerény számban. Ez volt... ezt szedte a nyilvántartás, a könyvelés rendjébe Nemes Gyula meg­bízatása szerint éppen húsz évvel ezelőtt. A számok mellett az em­berekhez is értenie kellett az örökké utazó könyvelőnek. Az emlékekben, jegyzőkönyvek­ben tallózva idézi fel, mi­lyen kérdésekre vártak tőle választ azonkívül, hogy mennyi is a szövetkezet va­gyona, vagy miként szerez­hetnek pénzt egy lószerszám vásárlásához? Kóstoló a kérdésekből. — EJ lehet-e hozni az ura­ság lovát, kocsiját a csoport­ba? — Helyes-e, hogy a kereszt még mindig ott lóg a kocsma falán? — Mit tegyünk azzal az emberrel, aki az elnöktől pénzt kunyerált ki nadrágra, hogy ki ne legyen az alsó fertálya és egy nap alatt le­csúsztatta a torkán mind a 130 forintot? — Mivel magyarázható, hogy a kulákság olyan vesze­delmesen csendben van és nem agitál a csoport ellen? — Hogy lehet rábeszélni az embereket, hogy ne mindenki egy munkát akarjon végezni, s ne annyian gyűljenek ösz- sze 600 öl krumpli kapálásá­hoz, mint a hét hold szőlő kötözéséhez? Éjszakába nyúló viták, be­szélgetések kellettek mind­ezek tisztázásához. Akkor az­tán az „aktatáskás ember” megint felkerekedhetett, s ment egy faluval, vagy já­rással odább, könyvelni, lel­tározni. Vécstől Nagyivánig (mert akkor még a tiszafüre­di járás is idetartozott.) Aztán ahogy a termelőcso­portok szaporodtak, új fel­adatot kapott a „vándor­könyvelő”: szerezzen, nevel­jen pénzügyi szakembereket, könyvelőket minden közös gazdaságba. — Nekiláttam .'.'. Az első Korcsog Imre volt, aki az Encs-pusztai csoportnál lépett munkába. Abasáron Juhász János adventista pap vállalta a könyvelést, (ö volt az a bizonyos „egyéb”, a tagság statisztikájában.) Volt aztán köztük fogságból hazatért gé- hás exőrmester, rokkant, s mindenféle náció ... Aki csak tudott írni és számolni. Még így is „színre” kellett köny- veltetni az első időben. —... ? — A készpénzfizetést piros papírra írattuk. Az állatte­nyésztésé a zöld volt. Az „egyebet” feketével jeleztük. De még így is nehezen ment... summázza most a húsz év előtti tapasztalatokat Nemes Gyula. Az évek rohantak. Fő fel­adat^ immár nem a konkrét könyvelés lett. Megyei fő­könyvelő, majd minisztéri­umi szakelőadó. A számok embereiből százakat, ezreket képez szövetkezeti munkára. A nagy átszervezésnél vasár­napjait agitációval tölti. Újra szolgálatba lép a „táska”. Feldebrő, Poroszló, Mátrade- recske, Egerbakta gazdáit győzködi, négy-öt órás egy ül­tében folytatott vitában. Az­tán tanítja az újdonsült szö­vetkezeti tagokat a munka­egység-számításra- Tanfolya­mokat szervez a bonyolultabb könyvelés elsajátítására. Közben funkciói változnak; hol revizor, hol megyei fő­könyvelő, vagy éppen osztály- vezető. Ez időben a megyei tanács vb pénzügyi osztályán a termelőszövetkezeti cso­port vezetője. Gyakorlatilag most is azt végzi, amit a két évtized alatt: segíti, ellenőr­zi a közös gazdaságok pénz­ügyi munkáját... és nevel. Évente most is közös gazda­ságokban tevékenykedő száz pénzügyi dolgozó képzésében vesz részt és ki tudja hány száznak adja át közben két- évtizedes tapasztalatait. Ezt senki sem könyveli, senki sem számolja. Az egykori, egyedüli „ván­dorkönyvelő’ most számítógé­pen dolgozik. Táplálja be az adatokat az idei bevételekről, a milliókról,, a termésátla­gokról, a mindenkinek jutó kenyér ezer tonnáiról és biza­kodik ... még nagyon sokat tud segíteni a szövetkezetek­nek, hiszen 16 éve van hátra a nyugdíjig ... Kovács Endre 1969. augusztus 20., szerda

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom