Népújság, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-13 / 160. szám
Eger város legnagyobb építkezésére készülnek 4210 lakás a Káposztásföldön, áj vízmű és teljes közművesítés Kezdődik a csúszás A facsavar és a toronyház — A megye legmagasabb épülete — Percnyi pontosságú építési menetrend A VÉLETLEN JÁTÉK \, Az utóbbi években új városrész épült a Hadnagy és a Csákány utcában. A lakás- I igénylők száma mégsem I csökken, mert sokan költöz- I nek a megyeszékhelyre és a ( Tégi albérletekből új lakásba | vágynak a helybeliek is. i Ezért Egerben újabb építke- I zésre, sok lakásra van szűk* 1 ség. A Népújságban már korábban hírt adtunk az új lakótélén építésének terveiről, de most már újabb részletekről számolhatunk be. Elkészült az előzetes beépítési terv és ebből kitűnik, hogy Eger északi részén, a Káposztásföldön, a városi tanács 4210 lakást akar építtetni. Mikor kezdik és mikor adják át az első épületeket? Eger Város Tanácsánál, a Heves megyei Beruházási Vállalatnál egybehangzó választ kaptunk. Az építkezéseket 1970. második negyedévében el kell kezdeni, hogy az első 300 lakást 1971. végéig átadhassák. Zöld utat a lakásépítkezéseknek ! Az építőipari vállalat igazgatója és főmérnöke az elmúlt héten szóvá tette, hogy nincs írásbeli szerződésük, ezért nem tudnak anyagot rendelni, de ha. salakblokk, vagy homok és cement érkezne. nem tudnák hová tenni, mert a tanács még nem sajátította ki a felvonulási épületek helyét, a beruházási vállalattal alapvető kér- • désekben sem egyeztek meg. Jártunk a tanács és a beruházási vállalat illetékes vezetőinél és ma már arról számolhatunk be, hogy a tervezés, a beruházás és a kivitelezés „gépezete” megindult. A tanács és az érintett termelőszövetkezet pénteken megegyezett, a beruházási vállalat és az építőipari vállalat, megkötötte a kapacitásszerződést. Budapesten két variációban készítették el a beépítési terveket, hétfőn ezt megvitatják, hogy a helybeli hatóság a tervezők és a kivitelezők véleményének egyeztetése után a legjobb megoldást választhassák. Célszerű javaslatokra. sőt, bátor vitára van szükség, de azt is szeretnénk hangsúlyozni, hogy Eger város legnagyobb építkezésének előkészítése sürgős. Közérdekből mondják ki: zöld utat a lakásépítkezéseknek! Házgyári elemekkel és salakblokkokból Sokáig vitatták, hoky milyen technológiával építsék Nem. Azt igazán nem mondhatjuk, hogy irigylésre méltó helyzetben voltak a lőrinci Petőfi Tsz vezetői, amikor az elmúlt év végén számot vetettek anyagi helyzetükkel. A rossz, aszályos esztendő. keresztülhúzta számításaikat, s zárszámadáskor nemcsak az 1969-re tervezett teljes biztonsági alapot kellett felhasználni, hogy a tagság ne szenvedjen hiányt anyagiakban, hanem az ei— Az új év rosszul kezdődődött — mondja Kertész János főkönyvelő. Tehénállományunk, amely közös istálló híján magánházaknál volt elhelyezve, a rossz körülmények miatt nagymérvű tbc-s fertőzésnek volt kitéve, Az újonnan épült istállóban elhelyeztük 90 tehenünket, de a gümőkór ekkor már állományunk közel egyharmadá- ban olyan károkat okozott, hogy 26 tehenünket le kellett vágni. A hús java része értékesítésre sem volt alkalmas. Tejtermelésünk féléves átlagban 20 ezer liter visz- szaesést mutatott. Százho’Ins répatáblánkban drótférer 'iisztított. A gazdaság' go lökön kívül a tsz vezetősége sz-mélyi problé- ) inával is küzdött. az északi lakótelepet. A miskolci házgyár termékére a következő egy-két évben még nem lehet számítani. Ezért az északi lakótelep építését nem a Rákóczi utcához és a Malom utcához csatlakozó, öt emeletnél magasabb házak építésével kezdik, hanem a Petőfi Tsz jelenlegi gépjavító műhelyének közelében. Először a felvonulási épületeket, a munkásszállót és a hozzájuk tartozó utakat építik, majd a salgótarjáni salakblokkból négyemeletes lakóházak következnek. A ki- lencemeletes házakra csak akkor kerülhet sor, ha Miskolcról házgyári elemeket tudnak szállítani. Az északi lakótelepen 15 ezer embernek nemcsak lakást, hanem óvodát, iskolát, autóbusz-végállomást, üzleteket, éttermet és cukrászdát terveznek és építenék. Természetesen a lakásokat teljesen közmű vési tik. Mennyi munkát és főleg költséget jelent a villany-, a gáz-, a víz és a telefonkészülékek építése, szerelése, az új vímű, szennyvízderítő? Mennyibe fog kerülni egy- egy lakás? Melyik évben hány épületet adnak át é» mikor készül el mind a 4210 lakás? Erre ma még nem adhatunk választ, hiszen a feladatokkal még most ismerkednek a beruházók, a tervezők és a kivitelezők. Még nem hagyták jóvá a negyedik ötéves tervet, még nem tudjuk, hogy Eger Váro6 Tanácsának melyik évre menynyi pénze lesz. De az biztos, a lakótelep építését úgy kell megszervezni, hogy az anyagi lehetőségekhez mérten a lehető leghamarább elkészüljön. Az érdekeltek közül még most is többen vitatják, hogy az építkezés elkezdéséhez, a máris sürgető feladatok megoldásáhaz a tanácsnak van-e pénze. A 4210 lakás építése több évre szóló program. minden bizonnyal a negyedik ötéves terv időszaka alatt sem lehet befejezni. Ezért a teljes pénzügyi fedezet most még nem lehet meg. De az 1970-es fejlesztési alapban vízellátásra 4,1 millió, csatornázásra 5,1, alapközművesítésre 2,2, lakóépületek tervezésére és elkezdésére 13,5 millió forintot irányoztak elő. Részletes vizsgálatot igényel, hogy a tanácsnak már az idén mennyi pénze van és a célcsoportos beruházásokra különböző bank- és pénzügyi műveletekkel még mennyi szerezhető. Most készítik megyénk negyedik ötéves tervét. A lakásépítkezések anyagi fedezetéről a lehető legnagyobb mértékben kell gondoskodni, hogy az 1969—70-es évek lemaradását minél előbb behozhassuk. Kulcs&tad&sig teljes együttműködés Az egész lakótelep beruházási programját 1969. szeptember 30-ra kell elkészíteni. De sürgősek a kisajátítási és a közműtervek is. Budapesten a „Lakóterv” mérnökei és technikusai készítik a beépítési tervet, közben párhuzamosan dolgoznak az épületek kiviteli tervein. Ez a megoldás gyorsítja a munkát. A legtöbb mégis a különböző vállalatok, a beruházó, a tervező és a kivitelező jó együttműködésétől függ. Ki legyen Eger város lakásépítkezésének gazdája, ki fogja össze a szerteágazó munkát? Ügy véljük, az ügy fontossága és a közérdek azt diktálja, hogy a városi tanács legyen a gazda. A lakás- építkezéseknél sürgősebb, nagyobb és szebb feladat sem most, sem a következő években nem lehet. Dr. Fazekas László konkrétan lemérni a javulást? Miben látja, hogy biztos, jó úton halad a tsz? — Mindennél többet mond, ha a tavalyi 69 forintos napi átlagkeresetet összehasonlítom az idei 75 forintossal? — Csak a rossz esztendőnek „köszönhető” a közel másfél milliós kiesés? — Könnyű lenne személyi hibákra, tévedésekre hivatkozni, bár kétségtelen, hogy előfordultak ilyenek. Én azonban legjobban az egészséges üzleti szellemet hiányoltam eddig gazdaságunkban'. — Az eddigi eredmények mind az állattenyésztés, mind a növénytermesztés vonalán megnyugtatóak. A termésátlagok különösen jók, még a kedvező időjáráshoz viszonyítva is. — Tehát elégedett a jelenlegi helyzettel? — A jelenlegivel igen, de a jövő gondot okoz. A termelőszövetkezetnek 300 tagja van. Ebből 150 nyugdíjas, vagy töz-járadékeo. 150 doiBiztató keidet (Laczik János tudósítótól): Két szomszédos üzem tevékenységét — főleg, ha munkájuk kölcsönösen függ egymástól, kedvezően befolyásolja, ha dolgozóik jó kapcsolatok kiépítésére törekednek a magánéletben is. Ebből a helyes nézetből kiindulva találkoztak a minap a Gagarin Hőerőmű szállítóüzemének műszaki vezetői és a Thorez Külfejtéses Bányaüzem szerelő üzemének a műszaki dolgozói. — Szorosan függünk egymástól, másra hibát nem háríthatunk. De a siker is a mi érdemünk lesz, — mondotta többek között Nagy Albert, a szállítóüzem vezetője. — Mi meghívjuk önöket, hogy nézzék meg a bányát, kövessék a szén útját a szalagokon, a törőberendezéseken át az erőműig, önök megmutatják nekünk az erőmüvet. Es ha bármikor szabad időnk lesz, ismerkedünk egymás portájával, — válaszolta Ker- tai József, a szerelőüzem vezetője. Már az együttműködés kezdetére jellemző, hogy felvetődött egy szocialista szerződés kötésének a lehetősége is. Ez még csak terv, de a kontúrjai már egy figyelemre méltó emberi és gazdasági kapcsolatra utalnak. Elhangzott tehát egy kezdeményezés, amelyet vétek lenne parlagon hevertetni. A gazdasági vezetők tudják, hogy mekkora lehetőséget rejt magában, ha e két kulcsfontosságú üzem együttműködése zökkenőmentes lesz. Várjuk tehát a további lépést. hogy a mostani kifejezésnek: csúszás — kettős értelme van, és most mind a két jelentését egyaránt meg kell vizsgálnunk. Csúszás: a határidővel. Mert eredetileg úgy volt, hogy a gyöngyösi toronyház építéséhez, magához a csú- szózsaluzásos művelethez már április közepén hozzákezdenek. Bizony, éppen egy negyedévet késnek ezzel. Hogy miért? Racskó Gyula építésvezető több okot is felsorol. Ezek közül csak olyanokat említünk, mint a tervrajzok hiánya, a kiszolgáló toronydarú váratlan elromlása, de elég sok vitát adott a különböző megoldások megtalálása is. Mert a húsz lakószintes épület falainak — nyugodtan mondhatjuk így — felhúzását ugyan elvégzik öt hét alatt, ahhoz azonban, hogy ebből a vázból lakások legyenek, nagyon hosszú idő kell még. És bármilyen furcsa is, maga a facsavar is akadályozhatja a munkát, ha hiányzik. Gyánti József, az ácsbrigád vezetője jegyezte meg kesernyésen, hogy ha nem módosították volna háromszor például az erkélykiváltó keret technológiáját, ha minden tervrajz készen lett volna már korábban, akkor sem tudták volna még az ácsolatot elkészíteni a csúszáshoz, mert hiányoznak a facsavarok, hiányzanak a légvezeték-csövek is. A brigád tagjai, persze, dolgoznak ezek nélkül is, mert van mit csinálniuk. Éppen tizedszer fognak hozzá ehhez a nagyon ritka, de érdekes és gyors építkezési módhoz, amikor vasbeton falakat emelnek olyan módon, hogy pneumatikus emelők segítségével a zsalut naponta kétméteres ^sebességgel” mozgósítják felfelé. A zsalu alól így bukik ki a kész fal, az épület külső és belső váza, méghozzá az éjjel-nappal folyamatosan végzett munka nyomán. Ennél a technológiánál mindenkinek pontosan megvan a tennivalója méghozzá szinte percre megszabva, amitől nem lehet eltérni. Az ácsok mellett Udvari István vasbeton-szerelő brigádja és a kubikusok dolgoznak még a toronyházon. Mindannyiuknak elegendő tapasztalatuk van már, megszokták és meg is szerették ezt az érdekes munkát. Most még fűti őket az a tudat is, hogy itthon, a megyében először építenek fel lakóépületet ilyen módszerrel. Ezért lelkiismereti kérdést is csivonzza a fiatal munkaerőt. — Milyen módon próbálják ellensúlyozni ezt az elszívó hatást? — Egyetlen járható út van. A lehető legnagyobb fokú gépesítés, amellyel minimumra csökkentjük a munkaerőigényt. Fiatal gépész szakmunkásokat akarunk szerződtetni. A kézi erővel végzett munkák döntő részét a cukorrépa-termesztésre kell fordítanunk. Ezen a téren valóban forradalmi változást hozott a szemen- kénti vetés, amely lehetővé tette a — nyugodtan nevezhetem így — a rettegett egyelés megszüntetését. Jövőre cukorrépa-kombájnt vásárolunk majd, s ezzel a répa felszedését és fejelését is gépesítjük. — Visszatérve az ominózus másfél millióra. Sikerül-e behozni ezt a hátrányt? — Eddig fokozatosan javult a helyzetünk. Ha a terv- számok ebben az ütemben valósulnak meg, de ha ez az ütem esetleg csökken is némileg, akkor is sokkal nyu- godtabb hangulatú zárszámadásnak nézhetünk elébe mint a tavalyi volt, s kellő biztonsági alap birtokában tekinthetünk az új esztendő elé is. Szigetig András nálnak a munkájukból. Jót akarnak vizsgázni. NÉHÁNY JELLEMZŐ adatot érdemes felsorolni a torony házról. Húsz szintjén összesen 156 lakás lesz. Ezek közül a legkisebb másfél, a legnagyobb pedig hálom ej fél szobás. Az épület legmagasabb pontja túlhaladja majd a hetven métert. Eldöntötték azt is, hogy rz egyes szinteket egyedi zsaluzassál képezik ki a felmenő falak) készítésével párhuzamosan. Most már befejezéshez közeledik a zsaluzat felszerelése, ami pillanatnyilag olyan képet ad, mintha valami óriási tüskés lény feküdt volna rá az alapra helyezett betondobozra. Fémkeretek és facölöpök meredeznek elő valami furcsa ábra szerint, amiről viszont a szakemberek azonnal leolvashatják az épület alaprajzát. Megkérdeztük, mikor kezdenek hoz?4 a csúszáshoz. És most a szónak a második jelentését értjük: a zsaluzat emelését, a falak ilyen módon való kiképzését. Gyánti József határozottan állította, hogy a jövő héten, július 18-án este fognak hozzá az első hetven centi széles betonszalag kialakításához, amire támaszkodva, egyszerre 18—20 millimétert emelve, lépcsőzetesen haladva, hat szakaszra tagolva csúsztatják a zsaluzatot az utolsó lakószint magasságáig. Még egyetlen dolgot: Gyöngyös vízszegénysége miatt felmerül a kérdés, hogyan tudnak majd a tizenkilencedik emeletre is vizet biztosítani minden időben? A megoldás nagyon egyszerű. Az épület tetején helyezik el a víztárolót, amit éjjel, a legalacsonyabb vízfogyasztás idején töltenek fel. és innen a természetes lefolyás, a gravitáció segítségévei juttatják el a vizet, a lakásokba. AZ BIZTOS, hogy a megve legmagasabb lakóépülete sok érdekességet nyújt a megépítése során is, érdemes lesz tehát egy kicsit odafigyelni rá. (g. molnár) Termelőszövetkezetünk azonnali hatállyal belső ellenőrt alkalmaz Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés Búzakalász Tsz Irodájában, Andornaktá- Iyán. Azonnali belépéssel mérlegképes keres . 15/1968. sz. MÉM. rendelet keretei közötti megegyezés szerinti bérezéssel a kápolnai Alkotmány Mg. Tsz. 1969. július 13.« vasárnap yVttfi — Szervusz. Hogy vagy? — Kösz. Jól — s akarom mondani, hogy miért és hogyan is vagyok én jól. s azt is, hogy » mennyire örülök, mert lám, embertársaimból azért nem veszett ki az őszinte érdeklődés a más sorsa iránt. Különben is jól vagyok, tehát örömömet akarom megosztani vele és nem nyüglődésemet, hogy elkeserítsem vele az ő életét. Akarnám mondani, hogy miért és hogyan, ie már négy utcával odább lohol. Megint bedültem. Most kérdi meg talán századszor, hogy vagyok, most kezdtem volna bele századszor, hogy elmondjam, hogy vagyok és most lohol tovább századszor anélkül, hogy választ várna a kérdésre. Ma megint találkoztam vele. — Szervusz. Hogy vagy? — Sajnos, nagyon rosszul — vágom rá azonnal, hogy megtorpanásra és meghökkenésre késztessem. — Tudniillik — kezdem mondani, de ismét feleslegesen. Nem tudok a konzerv udvariasságával elbánni! (-ó) Másfél millió hátránnyal indullak Rossz előjelek utón... múlt évi tartalékhoz Is hozzá kellett nyúlni. Így alakult ki az 1 200 000 forintot meghaladó hiány. Ki az az elnök, főkönyvelő, s var.-e olyan tagság, amely ezek után is aggodalom nélkül Indulna néki az új gazdasági évnek? i — Hogy áll jelenleg a közös gazdaság? — Ha azt mondom, hogy nagyon' jól, biztos nem hiszi el. Pedig valóban Jó a helyzetük. Július 1-től 7—800 liter tejet szállítunk naponta. Ez azt jelenti, hogy bár csökkent az állomány, ennek ellenére a tavalyi 400 literes napi mennyiség csaknem megkétszereződött A répatáblán sikerült megakadályozni a drótféreg nagymérvű elterjedését. Erre az évre 27 hízómarhára kötöttünk szerződést. Szerződési kötelezettségünket már most teljesítettük. Az első ellésből 300 darab szopósbárányt adtunk el s most keresünk új piacot az ősszel várható második „garnitúrának”. —; A tagság mivel tudja Á legnagyobb gond — Történt változás ezen a téren? — Igen. Nagyon kedvező feltétellel kötöttünk szerződést az egri baromfikeltővel 150 ezer kacsatojásra. Itt szeretném megemlíteni, hogy 256 darabból álló törzskacsa- állományunkat az idén 2500- ra emeljük. Talán merésznek tűnik ez a szám, de megvalósítható. A termelőszövetkezet bővizű forrással rendelkezik, amely a tenyésztéshez szükséges tavat táplálja. Ez is egy példája annak, menynyire nem használtuk ki eddig kínálkozó lehetőségeinket. gozó tagunk van, s a korátlag 58 év. — Miért nem jönnek fiatalok a termelőszövetkezetbe? — Kivételesen rossz környezetben fekszik a lőrinci tsz. Körülöttünk olyan gyárak vannak, amelyekkel az ország legjobb termelőszövetkezetei Is nehezen konkurálhatnának. A Mátravi- véki Erőmű, a Selypi Cukorgyár, a malom, a cementmű