Népújság, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-02 / 150. szám
I'M ítélet a gyöngyösi gyilkosság! ügyben ★ Egy befejezett történet története ★ Napirenden a termelékenység ★ Postánkból VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÉ AZ MSZMP HEVES XX. évfolyam, 150. szám ARA: 80 FILLÉR A népi ellenőrzés napirendjén Vizsgálatok a lakosság panaszai alapján Dr. Dabrónaki Gyula államtitkár, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke tegnap a népi ellenőrzés munkatervéröl tájékoztatta a sajtót. Elmondotta, hogy több fontos, évelr óta visszatérő téma vizsgálatát tűzték napirendre. Elemzik például a szénellátás helyzetét: ezen a Mai jegyzetünk Az or ómról Eső utáni estében mentem hazafelé. Jó néhány utcasarkat hagytam már el, amikor egyik pillanatról a másikra felrázott a felismerés: tulajdonképpen egV nagyon hangulatos estében rovom az utat, mindennel törődve, csak az adott perc apró örömével nem. És valahogy ez a mostani utam, mintha példázta volna eddigi életemet is. Hányszor mentem el úgy valami mellett, hogy nem vettem észre, nem figyeltem rá, pedig felüdülést, frissülést nyújtott volna, színezte volna az erőmet koptató órák egyoldalúságát, azt a beidegződést, hogy mindig csak a következő napokra figyelek, de nem hagyok magamnak időt a pillanat szépségének észrevételére, Magamról beszélek, de mindannyiunkra gondolok. Különösen arra a korosztályra, amely a háborús években kezdett eszmélni, a felszabadítást követő időkben ért meg a munkára, az elhatározó tettekre. Vállalta a sorsát, az ebből fakadó feladatárt, és egyre kevesebb ideje jutott mindarra, ami a munkán kívül esik. Sajnálta a nap huszonnégy órájából azokat a hatvan perceket, amiket az álom kényszerített rá, amiket az evés, a test munkaképességének fenntartása leövetelt meg. Mert mindig úton volt — az egyik elvégzett munkától a másik ráváró munkáig. Senki sem követeli ezt így tőlünk, önmagunknak álíítxátvk fel ezt a mércét. Ezen az eső utáni estén, hazafelé tartva döbbentem rá ennek a látszólag erőteljes közösségi magatartásnak a köz- és önveszélyességére. így nem szabad élni. Nem lehetünk felelőtlenek önmagukkal és a közösséggel. Senki sem kívánja tőlünk azt, hogy csak hajszoljuk magunkat. A mi társadalmunk a boldogabb emberi életet állította elénk célként. Meg kell hát tanulnunk örülni is. Örülni az eső utáni estében a párás, földszagú levegőnek, a rohanó felhők mögül kivillanó csillagoknak, a jó ízű estének, a lépésünktől visszhangzó utca meghitt békéjének, a százszínű, százízű élet teljességének. Mert aki nem tud visz- s:amosolyogni az apró örömöknek. az érzéketlen marad a nagy boldogság iránt is. (g. molnár) téren ugyanis különösen télen nem mindig megnyugtató a helyzet. A bányák folyamatos, egyenletes termelésre törekednek. a felhasználás azonban szezonális jellegű. Emiatt az üzemek kénytelenek kedvezőtlen körülmények között, nagyobb készleteket tárolni, ami végeredményben minőségi-omlással jár. A népi ellenőrzés valószínűleg olyan javaslatot tesz majd, hogy alakítsanak ki idényárakat, tehát nyáron olcsóbban lehessen hozzájutni a tüzelőhöz. Egy másik, tervbevett módosító javaslat: a nagyfogyasztóknak biztosítani lehetne, hogy szükségletüket közvetlenül a bányától szerezzék be. A népi ellenőrök napirenden tartják a magánlakásépítés problémáját. A lakások 60—65 százaléka magánerőből épült az elmúlt években, nagyobb részük községekben. vidéken. Jelenleg nincs megoldva a normális telekelláíás, gyakori a spekuláció és nincs minden rendben a közművesítésnél sem. Ráadásul qz építőipar sem érdekelt a magánlakás-építésben, ezért gyakran éveket vesz igénybe az épületek átadása. A második fél évi programba a lakosságot közvetlenül érintő kérdéseket vettek fel. Egyebek között tisztázzák a tartós fogyasztási cikkek javításának körülményeit, pontosabban a cserealkatrész- és alapanyag-ellátás helyzetét. A gyakori panaszokból arra lehet következtetni, hogy az építési és a • szerelési munkák számlázása kifogásolnivalót hagy maga után. A KNEB részletesen elemzi majd a jelenleg érvényes elszámolási rendelkezéseket és kimutatja azokat a tényezőket, amelyek esetleg visszaélésre, a lakosság megkárosítására adhatnak lehetőséget. A fuvardíj-elszámo- lássál kapcsolatban sem ritka a reklamáció: a megren- ' delöknek gyakran olyan tételeket, utakat kell fizetniük, amelyekre tulajdonképpen nem lennének kötelezhetők. ■ Általános gyakorlat, hogy egy ; vidéki szállítást oda-vissza I viszonylatban számláznak,; holott a gépkocsi — különben ■ nagyon helyesen — a kiin- : dulási állomás körzetébe ■ szállítmány nélkül csak rit- kán érkezük vissza. Az államtitkár elmondotta : még, hogy napirendre kerültek a műszaki fejlesztés 1 egyes kérdései. Egyrészt ér- : tékelik, hogy a vállalatok j miként használták feL á; ren- : delkezésre álló 3,6, milliárd ; forintos műszaki fejlesztési alapot, másrészt megvizsgálják, hogy az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság; miképpen gazdálkodik a ■ rendelkezésre bocsátott anyagi lehetőségekkel. (MTI) Sötétben tapogatődzik az amerikai hadvezetés! Dél-Vietnamban Az ostromlott Ben Het-i táborra 85 milliméteres kaliberű szovjet gyártmányú ágyúkból származó lövedékek csapódtak be. Ezeknek az ágyúknak a hatóköre 16 kilométer. Az amerikaiak szerint a tábor folyamatos ágyúzása ellenére csökkent a hazafiak nyomása. A saigani hírszerzés azt állítja, hogy Ben Hét köré felvonultatott DNFF- alakuilatok egy része visszavonult a laoszi és a kambodzsai határ irányába. A UPI azt jelentette, hogy a szövetségesek jelentős légi- támogatással ellentámadásba lendültek a táborhely körül magasodó dombokon kiépített „kommunista állások” megsemmisítése végett. A tudósításokból azonban egyértelműen kiviláglik, hogy az amerikai hadvezetés képtelen felmérni a pontos helyzetet. sötétben tapogatózik a hazafias erők szándékait illetően, s továbbra sem tudja kivédeni a I5NFF tüzérség hol megélénkülő, hol lassúbb ütemben végrehajtott akcióit. (AFP) WASHINGTON: Lépcsőzetes sztrájkot tartanak az új tanévben az amerikai egyetemeken a vietnami háború elleni tiltakozásul. Több egyetemi szervezet közös határozata értelmében az ősszel kezdődő tanévben minden hónapban távolmaradással tiltakoznak az egyetemistáik a háború folytatása ellen. A formálisan „Moratóriumnak” nevezett tiltakozás októberben kezdődik, egy napon át tart, s ettől kezdve havonta egy nappal növelik, mindaddig, amíg a kormány nem terjeszti elő részletes és pontos terveit a vietnami háború befejezésére. A diákok kampányt akarnak indítani annak érdekében, hogy < a tervezett moratóriumot az; üzletekben, hivatalokban is J léptessék életbe. (MTI) 'Megy a gőzös, megy a- gőzös Egerbe ... ...Füzesabonyból és vissza lassan immár egy évszázada. Sok-sok utast hoz és visz a történelmi múltú városba,, kirándulókat, diákokat, munkásokat. Húsz éve mozdonyvezető Sineki István, öt-éve pedig az „ingával” jár Eger és Füzesabony között. Mint szocialista brigádvezető s mint kiváló mozdony vezető jó munkájáért már többször kapott kitüntetést. . ;•* *Fote Késs Béfe.j Vizes június Egy hónap alatt 138 milliméter csapadék esett Egerben Heves megyében szokatlanul esős volt az időjárás júniusban — amint az a hó végi összegezésből kitűnik. Egyetlen hónap alatt 18 esős napot jegyeztek fel és Egerben 138 milliméter csapadékot mértek. Ez a csapadék- mennyiség ezen a vidéken rekordnak számít. A szakemberek véleménye szerint negyedéves átlagnak felel meg és a legidősebb emberek Is alig emlékeznek ilyen „vizes” júniusra. Az esőzés különösen Eger környékét és a Mátra alját „látogatta”. Érdekes, hogy az eső többnyire pász- tásan vonult át a vidéken és különböző időközökben áztatott egy-egy körzetet. Ebből fakad az a furcsa helyzet, hogy például a sok esős nap ellenére, a Tárná folyásának felső szakaszán viszonylag kevés csapadék hullott. A júniusi esős idő meg- < gyorsította a növények fejlő- < dését, különösen kedvezett a< szántóföldi kertészetekben. A < szőlő növekedése rohamosan ; megindult, és behozta a le-; maradást, amelyet a késői J fakadás okozott Ugyanakkor < az esős idő megnehezítette a< növényvédelmet & az erősen í elburjánzó gyomok irtását A szőlőtáblákban ennék < ellenére nem észleltek számottevő peronoszpórave-< szélyt Ez azzal magyarázba- • tő, hogy a csapadékos. idő < nem párasait magas hőméi séklettel, legtöbb napon szokásosnál alacsonyai* hő-1 mérsékletet mérték ezen a< vidéken. Az esőzés többször ; jeget is hozott, és mintegy; négyezer holdon okozott < kárt -