Népújság, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-27 / 172. szám

'SS/SSSSSSSS/SSSSSSSS/fSSSSSSfSSSSSSSi PSS/r/JSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSS/SS/SSSSSSSS/SSS A pillanat nemcsak tudományos szenzáció, de döbbenetes is. Ember a Holdon! Ahol talán soha „létező lény” nem hagyott nyomot maga után. A pásztori idillek, a szerelmi líra andalítóan sápadt holdfényéböl félelmetesen rideg és reális valóság lett. Az Ember lába megjelenik a létra fokán... lassan... tapogatódzva... félő bizonytalankodással lejjebb, egy­re lejjebb... most... igen... most lé­pett az ember először a Holdra! — Szédületes. Szinte nem is igaz. És, hogy látjuk is! — mondom és szakmám lévén a szó, önkéntelenül e pillanat megfogalmazását keresem, hogy az kifejezze e másodperc nagy- szerűségét, ugyanakkor kellően őriz­ze a dolgok realitását is. — A paprika ára felment. 16 forint volt a piacon reggel. — Mi ment fel? — kapom a fejem a Mama felé, aki kissé összékucorog- va ül a fotelben és nézi, vagy hogy nézdegéli inkább a képet, amely mint mondám történelmi, soha többé elő nem forduló, szenzáció és még ezer­nyi más jelző. — A paprika ára — sóhajt lemon­dóan. Nem tudom, hogy a fejemhez kapjak-e, ordítsak-e, vagy valamit felkapva, belevágjam-e azt a televí­zióba? Ott a képernyőn, velem szem­ben, ám mégis 400 ezer kilométerre tőlem, tőlünk oly esemény zajlik, amely... S akkor a Mama azon so­pánkodik, hogy a tőlünk száz méter­re lévő piacon a paprika ára felment nem is tudom mennyiről, már fogai­Sf. _11 A Mama és a holdutazás mám sincs, hogy mennyire. Ott egye meg a fene az egész piacot, vala­mennyi lecsónak valójával, amikor ott a képernyőn, velem szemben és mégis 400 ezer kilométerre tőlem ez a dolog történik. Keserű kétségbeeséssel tekintek a plafonra, valahol a plafon felett most 400 ezer kilométerre a Hold, hogy gondolatban bocsánatot kérjek a Ma­ma nevében és helyett, mert a Ma­ma biztos paprikával ültetné be a Holdat is, ha lehetne, hogy olcsóbb legyen. Mert a Mama reális, olyan reális, amilyen csak egy földhöz szo­kott és ragadt kis öregasszony lehet, aki világéletében, ugye... ... és ekkor egy pillanatra tűnődni kezdek, s kissé szégyenkezni is, aztán csodálkozni, majd ámulni is. A józan realitást! Mert valóban ki vonhatná két­ségbe, hogy ami most itt előt­tem, a szemem, a szemünk, százmilliók szeme látára le­játszódik, az nem más, mint a Földön élő ember évezredes vágyának meg­valósulása — a Holdon. De a papri­ka ára igenis felment, itt, a Földön ment fel, nem tudom én hány fo­rinttal. És nem is a paprikáról van szó. A Mama csak paprikavalutában fejezte ki mindazt a földi élet jobbí­tásához szükséges devizaigényt, ame­lyet ha netalántán már a Marsra te­szi az ember a lábát, akkor is, itt, a Földön kell nekünk és egymásnak beváltani. Jószerint talán nem is tudja a Ma­ma, mit jelent az, hogy realitás. Ha tudja is, nem használja, minek használná, ezt a kifejezést. Hiszen ez az ő élete, lényege: önmaga. A józan, földi realitás. Tudja, bölcsebben tud­ja és sok bölcs politikusnál is böl­csebben tudja, hogy az ember eljut­hat a Holdra, el a Marsra, sőt talán még más naprendszerbe is, ám akkor is, de most mindenképpen a dolgok itt dőlnek el a Földön. Amelyet piac­ra járva totyogja meg nap, mint nap. Sőt: hogy az ember eljuthatott a Holdra, hogy száraz torkú izgalom­mal figyelhettük a tévét,, — az is a Földön dőlt el. Nem csak úgy, hogy a földről indult a talajra épített áll­ványról startolt az űrhajó, de úgy, hogy a Föld van. Hogy a Föld úti­társa, a Hold a kietlen világ, amelyet az ember meghódítani, s talán maj­dan benépesíteni akar, s nem fordít­va, vagy félig „fordítva”: a Hold ki­etlen világ maradt, mert mindig is az volt, s a Föld újra kietlen világ lett, mint egykor, évmilliárdokkal ezelőtt volt. Ä Mama nem ismeri Archimedesi akinek csak egy szilárd pont kelletett volna, hogy kifordítsa a Földet a sar­kaiból. A Mama csak azt ismeri, hogy a Föld sarkainak kifordításához itt a földön kellene szilárd ponton meg­vetnie erejét a rombolásnak, s ha ez sikerülne, felesleges lenne továbbra szajkózni az archimedesi mondást: a földönkívüliség a Föld megsemmi­sülése utón értelmetlen fikció lenne. A földön járó traktoron, a földön járó vonatokon, a földre és földbe épült gyárakban és kutatóintézetek­ben, házakban, s a földön virágzó kertekben, parkokban, él, dolgozik, szeret és születik és meghal az em­beriség. És a földre, a földbe épült rakétakilövö-helyekben, s a földön járó tankokban, s a földi gravitáció­ban mozgó repülőgépekben ülő, élő, ölni is kész emberekben dől el min­den: a paprika ára is, az emberiség holnapja is. A Mama és a mamák nem akar­nak a Holdra utazni, néha még már a Balatonra se. Csak élni szeretnének békében, nyugalomban, csendesen, az aranyló őszben bízón... És mit ígér nekik a Hold rideg tája?! Bölcs figyelmeztetés: Ember, ki a Holdra léptél, ne feledd, hogy itt, a Földön felment a paprika ára! Szülőkre találtak Arcok az egri Gyermekvárosból Szőkék, barnák, feketék, mosolygósak, jökedvűek, akár c. többi hasonkorú apró­ság, Amikor azonban szüléik­ről kérdem őket, arcukra fagy a mosoly, s gondterhes emlékek nyomán könnytől íényeződik tekintetük. Sorsuk „sokoldalas”, meg­rázó érzelmi regény, talán, ezért karakterek, talán ezért pöttömnyi hősök. Szüleik megtagadták őket, de ők mégsem beszélnek sérelmek­ről, ök mentik a menthetet­lent, a szülői lelketlenségét. Mi ad ezeknek az alig tíz­éves apróságoknak ennyi büszke tartást, ennyi felnőt- tes diszkréciót? Talán az, hogy csak szülőkre találtak, idegenekre, akik pótolni igyekszenek mások érzelmi ridegségét, emberi felelőtlen­ségét? Őket érdemes erről meg­hallgatni ... ★ T. M. hatodikos kislány: — Szüleim? Egy éve vol­tam nyáron náluk. Persze, le­velezek velük. Írnak, hát hogyne írnának. Hozzam a levelet? Jó, *iete!k érte... Ne tessék haragudni, egyiket sem találtam meg, biztosan elkallódott valahol. Nagyon rossz, hogy messze vannak tőlem, tetszik tudni, Komá­rom megyében, Nagysáp-Ke- rekdomibon lakunk. Édes­apám a Lábatlan i Cement­gyárban dolgozott legutóbb. Hogy most hol, azt nem tu­dom, mert ő sűrűn változtat­ja munkahelyét. Ne tessék azt hinni azért, hogy egye­dül vagyok. Itt, Egerben is vannak nekem szüleim. A dohánygyár egyik szocialista brigádja patronál. Minden vasárnap eljönnek értem. Jó náluk lenni, mert játszhatok, tévét nézhetek, s annyi min­dennel kedveskednek. Tőlem telhetőén én is viszonzom szeretetüket, segítek nekik ebéd után törölgetni. Nem, nem ők kértek, én magam ajánlottam fel. Hogyne ten­ném meg, amikor rájuk min­dig számíthatok, hiszen ők azok, akikre vasárnap regge­lenként olyan jólesik várni. Hányszor kérdeztem vára­kozva: „Jönnek, nem jön­nek?” Tessék elhinni, sosem csaptak be, mindig értem jöttek... Részlet egy évekkel ezelőt­ti hivatalos határozat indok­ló részéből: „Az apa magatartása erő­ien kifogásolható. Nem dol­gozik rendszeresen, munka­helyet állandóan változtatja. Családja — 10 gyerek — éhezik, rongyos, piszkos.” Kivon;) n nevelői jellem- etobói: „A szülők tavaly hazavit­ték a gyereket, de pénzhiány­ra hivatkozva nem tudták visszahozni. Szülei nem tö­rődnek vele. Édesanyjától nyáron levelet kapott. A gye­rek örömével alig bírt, de a szülők csak ígértek, s a gye,- reket csúnya módon becsap­ták. Azóta sem ók, sem test­vérei nem keresik. ★ K. T. kilencéves, szőke, jó­képű apróság: — Nem ismerem a szü­leim. A nevüket is itt tudtam meg. Mégis van édesapám, meg édesanyám, ök Gyön­gyösön laknak, de néha , el­jönnek értem, sőt nyaralni is hazavisznek. Van egy lányuk, Kati, vele szeretek játszani. Legjobban az tetszett, amikor ő volt az édesanya, én meg a lánya. Annak már egy éve, de még mindig úgy emlék­szem rá, mintha most tör­tént volna. Akkor éreztem boldognak magam. Kati most megy nyolcadikba, alig vá­rom, hogy a nyáron talál­kozzunk. Már Írtak is édes- apámék, hogy majd értem jönnek. Arra kértek: írjam meg, mikor lenne számomra kedvező az időpont. Már én is elküldtem a levelet. Most a választ várom. Nagyon szere­tem őket, mert törődnek ve­lem. K. T. nem ismerheti múlt­ja drámáját, de az iratok hitelesen idéznek: Részlet egy 1967-es feljegyzésből: „A szülőknek kereseti for­rásuk nincs. A gyereket más­fél éves korában a bölcsödé­ben hagyták. Lakásuk nincs, az éjszakákat a váróhelyisé­gekben töltik. Gyermekükről nem akarnak tudni, nem lá­togatják.” ★ H. M. jó megjelenésű, har­madikos kislány: — Majd minden vasárnap szüleimnél vagyok. Béla bá­csi és Anci néni nem feled­keznek meg rólam. Testvé­reim, Klári és Béla most mennek gimnáziumba. Itt la­kunk Egerben, ezért juthatok el olyan sűrűn hozzájuk. Olyan jó otthon lenni. Van kivel játszanom, édesapá/.i, édesanyám mindig kedvem keresi Délutánonként ját­szom a homokozóban, nevem a televíziót. Előbb persze segítek mosogatni és a konyhát tisztára söpörni. Szí­vesen csinálom, mert tudom, hogy így én is adok valamit a sok jóért. Egész héten szá­molom a napokat, s akkor jó, ha már kevés van vasárna­pig. Belelapozok a feljegyzések­be. Azonnal kiderül, hogy a kis Marika „tévedett”. Ami­kor szülei nevét kérdem, mindjárt észreveszi, hogy rá­jöttem a megható „turpis­ságra”. Kérőén néz: — Igen, a Faipari Ktsz­ből patronálnak Béla bá­csiék. De ugye azért csak mondhatom nekik: „édes­apám, édesanyám”... Nem tudok válaszolni, csak olvasom a feljegyzése­ket: — Szüleinek kereseti for­rása nincs. A gyerekkel nem törődnek, nem látogatják, le. velet nem kap tőlük. ★ Szőkék, barnák, feketék, mosolygósak, jökedvűek, akár a többi hasonkorú ap­róság. A gyermekvárosban jól érzik magukat, gondmen­tesen élnek. Amikor szü­léikről kérdem őket, mégis arcukra fagy a mosoly, s hir­telen könnytől fényeződik te­kintetük. Büszke tartásuk, szimpati­kus önérzetességük lefegy­verez. Mi adja az erőt ehhez a nemes alapálláshoz. Ügy érzem, azoknak az „idege­neknek” a szeretete, akikben vér szerinti szülőnél is több­re találnak ezek az aprósá­gok. Brigádtagok, magáno­sok, egyre megy, ök kövezik az emberség útját ezekhez a sebzett telkekhez. Ök az iga­zi édesapák, édesanyák... Pécsi István A tarcali bormúzeumban Tarcalon, a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet nemespenésszel párnázott pincéjé­ben újabb ötszáz palackot helyeztek el. Ezek a most beérett 1963-as termésből való borminták. így a korábbi évjáratú borokkal együtt a gyűjtemény ezzel meghaladta a tízezer palackot. Később az üvegek felbontásával kiderül majd, mi­lyen kémiai változások történnek a borban a hosszú évek alatt, és igaz-e a tokaji borok legendás időálló volta. (MTI Foto: — Kunkovács László felv.) V. b. és vb A cím mindennapi életünk­ben igen gyakran használt végrehajtó bizottság szókap­csolat kétféle . rövidítésére utal. Külön azért foglalko­zunk a rövidítéssel, mert nagy a bizonytalanság az írásukban. Egyik levélírónk nem véletlenül írt arról, hogy ahány hivatalos, írás kerül a kezébe, annyiféleképpen rö­vidítik a végrehajtó bizottság szókapcsolatot. , A V.B. rövidítés írandó az' alábbi példákban: Heves me­gyei Tanács V. B.. Egri Vá­rosi Tanács V. B. Ezekben a V. B. a tulajdonnév, a cím részeként használt Végrehaj­tó Bizottsága birtokos szer­kezet rövidítésére szolgál. A teljes formák: a Heves me­gye Tanács Végrehajtó Bi­zottsága, Egri Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Ha tehát a végrehajtó bi­zottság nyelvi forma tulaj­donnevekben, címekben, címzésekben, hivatalos ira­tok fejrészein szerepel, akkor rövidítését nagybetűvel külön- írjuk, s mindegyik betű utón pontot teszünk. Tehát: V. ö. Különösen nagy a bizony- talarvság a végrehajtó bizott­ság szókapcsolat rövidítésé­ben, ha folyamatos szöveg­ben, s közszói értékben sze­repel. Leginkább a követke­ző írásváltozatokkal találko­zunk: a két pontos, kisbetűs: v.b., a végpontos: vb. és a pont nélküli: vb formákkal. Ez utóbbit szentesítette a Helyesírási Tanácsadó Saó>- tár is. Vajon miért? Elsősorban azért, mert a vb rövidítést gyakorisága miatt már betűszónak, illetőleg mozaikszónak tekinthetjük. Igen gyakran emlegetjük a vébé ejtésformát is. Az ejtés tehát az írásforma alapján, betűszerint történik. Ez is azt bizonyítja, hogy a vb már mozaikszóként viselkedik. A mozaikszók írásának alapsza­bálya pedg az, hogy a köz- névi funkciójú mozaikszókat kisbetűvel, s pont nélkül ír­juk: tsz, tszcs, tv stb. Az idézett kisbetűs közhé- vi mozaikszók írásának min­tájára írjuk pont nélkül a köznévi értékű végrehajtó bi­zottság szókapcsolat rövidí­tését is, így: vb! A végrehaj­tó bizottsági tag, elnök rövi­dítése pedig: vb-tag, vb-el- nök. Arról is szólnunk kell, hogy az idézett rövidítések­nek gyakori használata ne­hézkessé teszi olvasásukat, ezért csak akkor éljünk ve­lük, ha feltétlenül szükség van e rövidítésre. Ha például ezt a nyelvi formát kell leír­ni: a Heves megyei Tanács V. B. Kórháza, bátran el­hagyhatjuk belőle a V.B. rö­vidítést, mert nélküle is ért­hető a szöveg és simább, egyszerűbb a nyelvi forma elolvasása is. Dr. Bakos József Nem tudom ki hogy van vele, de én szere­tek merengeni. Néha olyan jól elmerengek, hogy egyszerre nyolc gépkocsivezető ajánl öngyilkosság céljaira vaníliafagylaltot és más gyorsan ölő mér­get. Néha még meren­geni is merengve me­rengek. És merengése­im tárgya mindig érde­kes, izgalmas, valamint mélységesen reális. Mint például ez a me­rengés is. ... igen, ott állok a szikkasztó Sza­hara szögletében szu­ahéli ruhában, ke­zemben a dárda, karo­mon a pajzs és velem szemben az állatok ki­rálya. Mellette néhány királyné, kisebb herce­gek, de azok nem ér­dekelnek. A bozontos sörényű hím támadni készül. Leguggol. Gya­nútlan és hozzá nem értő ember most meg­könnyebbülve hinné, hogy ez a Sörényes azért guggolt le olyan gyorsan, mert szégyen­szemre úgy megijedt tőlem, hogy .. De én tudom, hogy támadni készül. Farkával veri a port és már ugrik is. Körülöttem, nem tu­dom miért, — de mi­ért ne? — bikini ruhás ,nők sikongatnak a ré­mülettől, de én ördögi kacajjal fesztiem meg izmaim, s mig az őr­jöngő oroszlán bal kar­mai a pajzsomon csor­bulnak, én jobb karom egyetlen mozdulatával szívéig döföm a dár­dát. Az állatok királya meghalt, a királynék és hercegfik nyávogva inainak odább, a biki­ni ruhás lányok m-j körbefognak... Vagy ez a merengés: ... úszom a tenger mélyén. Őca 100 méter mélyen. Fülemen a víznyomás-kiegyenlítő kis készülékecske. Ma­gam csináltam egy egy­szerű membránból, az orromban pedig az oxigénkivonó, mikro- szúrásos celofán anyag­ból. Üszőm. Alattam korallok, felettem ha­lak, fogaim között egy jatagán. Az óriás és vérengző cápát kere­sem, amely háromszáz- huszonnégy és fél em­bert evett meg. Egy fe­let ugyanis valamiért meghagyott, s ezek kö­zött volt az én szerel­mes Lujzám is. Le akarok és le fogok vele számolni. Órák óta úszom. Tu­dom, hogy tudja, hogy keresem. Fecsegő pa- pagályhalak locs-pocs szájú sügérek és rossz­májú tonhal adták kopoltyúrói koponyá­ra a hírt, hogy jövök és velem jön a nagy le­számolás is. Ahá! — bugyborékol fel dü­hödt ordításom száz méter mélyen, hogy a felszínen egy halász­hajó azonnal jelentet­te központjának: ten­ger alatti gejzirkitörést észlelt. Megláttam ugyanis. A cápát. Az emberevő óriást. Ti­zenkét méter hosszú, négy méter széles a fe­jénél. Fogainak hossza, ahogy így látom, amint farolni próbál vicso­rogva, ötven, usque hatvan centiméter. Mint a jatagánom. De félre félelem, elő bosszú! És már táma­dok is. Kilőtt torpedó­ként menekül előlem, én utána lőtt ellentor­pedóként követem, le kétszáz méterre, fel egészen a víz felszíné­ig. Aztán, mint sarok­ba szorított fenevad, igaz hogy itt nincs sa­rok, de van fenevad, szóval úgy, már tátja is a száját és durr ne­kem. Nekem? A víz­nek! Amelynek felül az árja, de alul és ol­dalra úszva én, aki máris suhint a jata­gánnal és vége egy cá­pának, cca. 100 méter­re a tengerszint alatt... Vagy milyen ez e merengésem? ... megyek éppen a... — Maga marha. Ho­vá tette a szemét? —•, s akkorát taszít raj­tam egy undorító, szemüveges, vastag nyakú pasas, hogy csak úgy szikrázik a szemem... — De, uram..: mi ez? Hogyan képzeli? — hebegem. — Van még valami dumád, kisapám, mert ha igen, akkor... — és emeli a kezét, vi- csorgatja a fogát. Mint egy cápa. — O dehogy, semmi, kérem — motyogom letörten. Nem tehet­tem mást. Éppen me­rengtem és otthon fe­lejtettem emiatt a ja­tagánom. (egri) Július 27., vasaraa#

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom