Népújság, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-25 / 170. szám

Mi újság labdarúgó-csapatainknál ? Csülök lényén boldogság árad széf. Nemcsak azért, mert így túljárt az eszén ennek a „boszor­gánynak". Végre szerét ejthette, hogy borsot törjön a vérszc. . Kiképzőőrmester orra alá, aki annyiszor megtáncoltatta őt és Senki Alfonzok Folytatjuk megyénk labda­rúgó-csapatairól szóló be­számolót. Most három bá­nyászegyesületről, az NB Il-as Egercsehiről, a megyei .. osztályban szereplő Pető- .Lányáról és a Rózsaszent­tonról aduink hírt .EGEDETTEK Z EGERCSEHI B. EZETÖI — A csapat labdarugói a tavasza idényben maradékta- anui teljesítették a _ rajtnál :elhatározott célkitűzéseket., A bajnoki táblázaton elfog­ad helyünk, valamint a megszerzett pontok száma gazolja, hogy valós mércét a' ütött a vezetőség a csapat e_é — mondotta Orbán Pál, a-- Egercsehi Bányász SK el­nöke. — Ezért elégedettek vagyunk. Negatívumként ta- .„n csak a csapat hazai sze­replését említhetnénk meg. A korábbi évekkel ellentét­ben nem sikerült az idén ha­zai pályán annyi pontot meg­szerezni, amennyit tervez­tünk. Ugyanakkor a mutatott la­tókkal sem volt minden eset­ben megelégedve a szakve­zetés. Különösen a támadó­játékuk akadozott, amelyet igazol az is, hogy viszonylag kevés gólt, szám szerint hú­szat szereztek a tavaszi idényben. El kell monda­nunk azt is, hogy a csapathoz újonnan került játékosok be­váltották a hozzájuk fűzött reményeket, ezért a fiatalok beépítése elmaradt, mert azok a fiatalok, akikre szá­mítani lehet Egercsehiben, még korban túl fiatalok, csu­pán az ifjúsági csapatban szerepeltethetők. Az egereseinek három hét szünetet tartottak a tavaszi szezon végén. Az őszi fordu­lóra való felkészülést július 15-én kezdték el. Hetente ötször tartanak foglalkozást. A felkészülési program ke­mény erőnléti edzést, sok előkészületi mérkőzést tar­talmaz. Tervbe vették egy külföldi portyautazást is, hogy sikerül-e vagy sem, az majd később dől el. Abban bíznak, hogy az ősszel a ne­hezebb .sorsolás ellenére is sikerül megtartani helyüket az élmezőnyben. GÓLRATÖRÖBBEN JÁTSZANAK MÄR A PETÖFIB ANYAI CSATÁROK Petőfibányán elégedetlen­kednek a vezetők és a szur­kolók a csapat tavaszi sze­replésével. Azt várták, — s tegyük hozzá: joggal, — hogy a tavaly még NB III-as gárda a tavasszal legalább 22—23 pontot gyűjt egybe, ezzel szemben azonban csak 18-ra futotta erejükből. — Legboszantóbb az, hogy a csapat érthetetlenül az úgynevezett sereghajtó együttesekkel szemben hul­lajtottá el a pontokat. (Péter- vasára, Heves, Gyöngyösoro- szi, Korvin SE, FVSC) — mondotta Kulcsár Mihály, a Petőfibányai Bányász SK in­tézője. — Még szerencse, hogy a hajrára megszilárdult az együttes s az utolsó öt for­dulóból például nyolc pontot szerzett és egyszer sem szen­vedett vereséget. A hullámzó teljesítmény okát keresve a petőfibá- nyaiak azt mondják: külön­böző okok miatt kénytelenek voltak az első tavaszi mérkő­zéseken a tervezettnél több játékost szerepeltetni, s ez rányomta bélyegét az ered­ményességre. Ugyanakkor el­érték azt, hogy a fiatalok mint például Dombi, Pintér és Tamás jól beilleszkedtek a csapatba, s az ősszel már mint stabil játékosok kezdhe­tik a küzdelmet a Bányász színeiben. A petőfibányaiak mindösz- sze egy hét pihenőt tartottak a tavaszi idény befejezése után, s aztán teljes inten­zitással fogtak hozzá az ed­zésekhez es niár túl vannak a harmadik edzőmérkőzésen is. A szakemberek úgy lát­ják, hogy tudatosabbá, hatá- rozottabbá és főleg gólratö- rőbbé vált a csapat játéka. Tisztában vannak azzal, hogy az idén már nem na­gyon tudnak beleszólni a bajnoki cím eldöntésének sorsába, mert az éllovasok nagyon, „elhúztak”, de ennek ellenére a petőfibányaiak szeretnének minél feljebb kerülni a táblázaton. I A KÖZÉPMEZŐNYBEN SZERETNÉNEK VÉGEZNI A RÓZSASZENTMARTO­NIAK Nem nagyon kényeztették el a szurkolókat az idén jó szerepléssel a Rózsaszent- mártoni Bányász játékosai. A tavaszi idényben hat pont­tal szereztek kevesebbet a tervezettnél és csupán négy­öt mérkőzésen nyújtották azt a játékot, amelyet joggal elvártak tőlük a szakveze­tők. Igaz, sok volt a sérülés s emiatt gyakran változott az összeállítás, ám az is baj volt, hogy az új szerzemé­nyek sem váltották be a hoz­zájuk fűzött reményeket és a fiatalok sem tettek meg min­dent azért, hogy az első csa­patban gyökeret tudjanak verni. Sokan sportszerűtlen életmódot folytattak. Ezek mellett az üzem leállása is problémát okoz, mert nehéz gazdasági helyzetbe kerültek, amelyen sem a tanács, sem a tsz nem tud megfelelően segíteni Jelenleg a fegyelem meg­szilárdítására fordítják a leg­nagyobb gpndot Rozs a szenf' mártonban. A játékosok két hét szünet után kezdték az őszi idényre való felkészü­lést, amely tartalmasnak mondható. A tervek szerint a bajnokság kezdetéig mintegy hét-nyolc előkészületi mér­kőzést játszik majd a csa­pat. A szakvezetők bizakod­nak, hogy az ősseel 15—16 pontot szereznek, s a táblá­zat középmezőnyében tudnak majd végezni. AA.WWVSAAAAAA^VXAAAAAzVSAAAAA^WSAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/VWSAAAAAAAAAAAAAAAAAZNAAAAAAAAAAAA^V» Augusztus 9-én és 10-én ren­dezik meg Egerben, a Lendület­pályán, a Dobó István nagygo­lyós teke emlékversenyt. A ver­senyzők 100 vegyes dobást vé­geznek majd. Az első csapat, va­lamint az egyéni első három he? lyezett díjazásban részesül. * Az fiszak-magyarországi Áram­szolgáltató Vállalat fiataljai ba­ráti találkozó keretében éven­ként összemérik erejüket kü­lönböző sportágakban. Az idén július 25—27-e között Kazincbar­cikán rendezik meg az EMASZ INNEN­ONNAN sportnapokat, amelyen az egri üzemigazgatóság, valamint a gyöngyösiek is részt vesznek. A fiatalok kispályás labdarúgásban, sakkban, asztaliteniszben, cél-' lövészetben és atlétikai sport­ágakban mijrik össze tudásukat. Petőílbányárr rendezték meg a sportlövő MNK csapatkupa ne­gyedik fordulóját. A férfi fel­nőtt kispuska 300 összetett ver­senyben első lett Kormos T. 262, második Kormos Gy. 252, harma. dik Lénárt J. 250 körrel (vala­mennyien a Petőfibánya ver­senyzői). A csapateredmény lő­tér- és járási csúcs: 1002 kör. If­júságiak. Fiúk: 1. Bozó 236, 2. Hegyi 226 (Petőfibánya). 3. La- czik (Rózsaszentmárton) 218. Leá­nyok: 1. Siraki 243, 2. Molnár 204, 3 Veres 195 (mind apci verseny­ző). KERESZTREJTVENY a MŰSORÁBAN KERESZTREJTVÉNY II. ■-•Fa ES: *. Egy úton halad vele. 8. Beái együttes. 12 ............17. ------18.............. 19............20. Végszükségben levők várnak r á. 21. Detto. 22. Angol díj. 24. Költe­mény. 25. A Buddhizmusban a Megvaló­sulás fája, ékezetfelesieggel. 28. Semle­ges ország fővárosa. 30. Ilyen hadjárat is van. 32............ 33. Kevert Sári. 35. .... 37 . Nem a leghízelgőbb jelző. 38............. 40............41. Egyedül Írországban talál­h ató. 43. Német prepozíció. 44. Angol lépcső, lépcsőfok. 45............ 46. Visszafelé f igura. 49. Teljesen kevert hegy. 52. Szol­fézshang, előtte névelő. 53. Ez gondos­kodik az üzem gépeinek zavartalan mun­kájáról. 54. Merítem része. 55. Sarastro legfőbb tulajdonsága. 58 ............ 59. Angol á rnyék, fonetikusan. 61. Karinthy Frigyes egyik figuráját szólítják így a Kávéhaz- ban. 63............. 65............. 67. Külföldi ki­a dványokon olvashatjuk. 69. Előfizet, ide­gen szóval, de az első és utolsó betűje nélkül. 70............ „ F ÜGGŐLEGES: 1. Fiatal éjszakai ma­dár. '2............3. Névmás. 4. Költői műfaj m ásodik fele. 5. Heresó része. 6, .... 7. 8» Mutatószavas névelő. 4). Kettős mássalhangzó. 10............. 11. Több ma­gánhangzó. 12. Lakhelymegjelölés más­salhangzói. 13.............. 14. Idegen ba­b e. 15. Kettős mássalhangzó. 16. Fran­cia kisváros. 23. Edény, előtte mu­tatószó. 25. Közepén egy J-vel sör- szerető nép. 26 ............ 27. Ebben az eset­b en hiába vonul ki a tűzoltóság. 28. Sza- kadár állam, utolsó betűje hiányzik. 29. Bergamott része. 31. Előtte és utána ugyanazzal a betűvel: betegségek. 32 ........... 3 4. A kirakat teszi ezt. 36. Irgalom ré­sze. 37. .... 39............... 42. Dél-amerikai v áros közismert rövidítése. 46............. 47. . ... 48. Babilonban és Palesztinában így nevezték a vallástudókat. 49. . . . . __ 50. Főnököm, ékezethiánnyal. 51. MÁV- szolgáltatás elnevezésének második szava. 53. Mássalhangzó fonetikusan. 56. Német • sajnálkozás, fonetikusan. 57. .... 58. Kétszer ugyanaz az angol prepozíció. 60. Helyhatározó. 62. Híres király, fonetikusan, visszafelé. 63. Nyu­gat-európai folyó. 64. Más néven Go­wa, Elö-Indiában. 66 ............ 68. Különböző n yelven beszélők között közvetít, de itt csak a magánhangzói. A kipontozott sorok meghatározásait a műsor folyamán közöljük. Ezek közül megfejtésül be­küldendők az alábbi sorok, melyeknek megfejtéséhez segítséget adnak: Függ. 39. — Házy Erzsébet, Zentay Fe­renc, Honim Pál, Angyal Sándor, Csajányi György. Függ. 7. — Egy opera és egy idomított elefánt. Ttízsz. 5& Bánky Zazsa és Zieh Kati. Függ. 46. — Orbányi Iván, az AUatkert főigazgató-helyettese. Függ. 66. — Alfonso. Függ. 37. — Sipos Béla boltvezető. Függ. 10. — Gordon Zsuzsa és Csákányi László. Függ. 26. — Bikaviadal. Függ. 2. — Szakács Miklós. Vízsz. 17. — Kun Zsuzsa és Sipefd le­vente. Beküldési határidő: 1969. augusztus 4. (Magyar Televízió, Budapest V., Szabadság tér 17.) A bo­rítékra írják rá: „VÍZSZINTES—FÜGGŐLEGES*'. A helyes megfejtések beküldői között a VIDEO­TON GYÁR termékei közül az alábbi jutalom­díjak kerülnek kisorsolásra: Függ. 57. — Voith Ági és Bodrog! Gyű!*: Függ. 32. — Gene Kelly. Vízsz. 65. — Kibédi Ervin és Hlatky László. Vízsz. 45. — Alfonso. Vízsz. 18. — Greguss Zoltán, Kálmán György és Szoó György. Vízsz. 70. — Rátonyi Róbert és Rátonyt Hajnalka. Vízsz. 12. — Pécsi Ildikó, Major Tamás, Elek Zsuzsa és Kósa András. I. díj: Mobilette tv-készülék n. díj: Minivizor m. díj: Asztali rádiókészülék, 1800 Ft értékben 1V-VUI. díj: 5 db Teenager táskarádió IX-XV. díj: 7 db Miniszuper rádió VIDEOTON' | t

Next

/
Oldalképek
Tartalom