Népújság, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-03 / 151. szám

Á Parlament tegnapi üléséről

jelentjük

(Folytatás az 1. oldalról.)

súlyozva, hogy a mai támogatási rendszer az átmeneti időszakban, — a vállalatok különböző starthelyzete miatt — nélkülözhetetlen, de fokozatos változtatásra szorul, mert

nem lehet túl sokáig elviselni, hogy a jól gazdálkodó vállalatok pótolják a gyengék által okozott veszteséget.

Nyomatékosan szólt a miniszter a készletek kedvezőtlen alakulásáról: az 1968. évi 15 milliárdos növekedés ugyanis a legnagyobb az elmúlt esztendőkben. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a rugalmasság szükségszerűségét, de nélkülözhetetlennek ítélte az elvek szigorú betartását, mert csak ezektől remélhető kedvező változás a készletgazdálkodásban.

A fogyasztási piacról szólva az egyensúly erősödését jelezte, de

kitért a húsellátás tavaszi nehézségeire, a zöld- telek késői megjelenésére és magas árára.

Mind a hús, mind a ruházati ellátás vonatkozásában hatásos intézkedéseket ígért.

Végül kilátásba helyezte a reformban lefektetett gazdasági szabályozók rugalmas kezelését, amely lehetővé teszi majd, hogy tovább javuljon a vállalati vezetés és szélesebb körben hódítson az egészséges közgazdasági szemlélet.

A felszólalások és a miniszteri beszámoló nagy része is néhány jelentős és elég bonyolult kérdéshez kapcsolódott. Ezek közül elsősorban a beruházásokat és a készletgazdálkodást, a termelékenységet és a foglalkoztatás kérdéseit, a tanácsi gazdálkodást, a jövedelmek és az életszínvonal alakulását, végül — a költségvetésről lévén szó — a banktevékenységet emelhetjük ki elsősorban.

Ami a beruházásokat illeti, a miniszter eredményként könyvelte el, hogy 1968-ban nem törekedtek i a korábbi beruházások túlszárnyalására, ez némileg csökkentette a feszültséget, ha nem is teremtett teljes egyensúlyt, mert ahhoz egy év nem elegendő.

Az üzembe helyezések üteme azonban elgondol- koztatóan lassú,

Vályi Péter pénzügyminiszter

mert más forrás már alig van. Megvizsgálják a szabályzókat is, mert az idei tapasztalatok sem jók. Szőke Antal budapesti képviselő közvetlen tapasztalataira hivatkozva elmondotta, menynyire nem takarékoskodnak az élő munkával, ami egyenesen odavezetett, hogy országosan a termelés növekedésének már csupán egyhar- mada származik termelékenységből. Véleménye szerint mindez az állag bér- színvonal ellenőrzésére vezethető vissza, mert mérlegelés nélkül.

gyakran felvesznek alacsony bérű embereket

csak azért, hogy a jó

munkásokat megfelelően honorálhassák.

E kérdésre koncentrálta nagyrészt mondanivalóját Nemeslaki Tivadar képviselő, a vasas szakszervezet főtitkára is, aki ugyancsak szembehelyezkedett a teljes foglalkoztatottság leegyszerűsített értelmezésével. Tapasztalata szerint népgazdaságilag már mutatkozik a jövedelmek erősebb differenciálódása, a vállalatokon belül azonban még csak igen kis mértékben és ez — hiszen nincs ami ösztönözzön — károsan hat a termelékenységre, ez pedig az a kérdés — hangsúlyozta a képviselő —, amelynek megoldásával a legtöbbet tehetnénk az életszínvonal javításáért. Hosszan elemezte a reáljövedelmek kedvezőbb és a reálbérek kedvezőtlenebb alakulását.

ezért ebben az évben még jobban megfontolták úgynevezett nagy beruházások megkezdését, amj lehetővé teszi az eszközök koncentrálását, a megvalósítás gyorsítását és így az egészségesebb ütemezés révén, valójában semmi fontosról nem kell lemondani. Továbbra is magas azonban a beruházások építési részaránya, sőt jelenleg még növekszik is. Ezzel kapcsolatban dr. Bodgán János, az illetékes bizottság előadója felszólalásában javasolta az építővállalatok decentralizálásának megfon tolását^ ami feltehetően jótékonyan hatna rugalmasságukra, teljesítő képességükre.

A termelékenység kérdését felettébb kritikusan tárgyalták a képviselők,

bár tartózkodtak attól, hogy sommás elhamarkodott ítéletet mondjanak ebben a nehéz kérdésben. Vályi Péter véleménye szerint a szabadabb létszámgazdálkodás és az új szabályzati rendszer -némely fogyatékos « a egyaránt

hozzájárult a termelékenység kedvezőtlenebb alakulásához. Nemkülönben a teljes foglalkoztatással kapcsolatos egyoldalú értelmezések, ám ez utóbbinak megvalósítása népgazdasági, nem pedig vállalati feladat. A vállalat törekedjék nagyobb nyereségre Hozzátette,

a termelékenység javulásának mind nagyobb szeress

lesz

a nyeresége7;

> / «ívelésében,

Utalt az olyan jellegű áremelkedésekre, amelyek főképpen az alacsony jövedelmű vagy nagy létszámú családokat érintik érzékenyen. Emlékeztetett a IX. pártkongresz- szus elhatározására, miszerint nagyobb szerepet kell játszania a reálbéreknek a családok összjövedelmében.

De addig is, amíg ez megvalósítható, dinamikusabb bér- fejlesztési politikát javasolás és ennek alátámasztására következetesebb törekvést a termelékenység javítására, a hatékonyabb termelési és gazdálkodás szervezési tapasztalatainak elterjesztésére.

Egyébként több felszólaló foglalkozott az egyes dolgozó rétegek jövedelmi és életviszonyainak alakulásával.

Dr. Bodgán János például szembeszállt azokkal, akik sokallják a paraszti jövedelmek növekedésének értékét,

mintha ezzel máris meghaladná jövedelmük a bérből :-s fizetésből élőkét.

Holott csak arról van szó, hogy a paraszti dolgozók élet- színvonala felzárkózik a bérből és fizetésből élőkéhez, ami még korántsem történt meg. Dr. Bélák Sándor, egyetemi tanár, Veszprém megyei képviselő még közelebbről, a

tsz-tagok jövedelmi viszonyairól szólott és figyelmeztetett rá, hogy az átlagok mögött nagy különbségek rejtőznek, vannak egészen kis jövedelmű rétegek is, valamint gyenge adottságú megyék, ahol általában mesz- sze elmaradnak az országos átlagtól.

Majd mindenütt jelentős számban találhatók olyan járadékosok, betegek, öregek, akiknek jövedelmi viszonyaival több tapintattal foglalkozhatnának a saját városba vándorolt gyermekeik, de a tsz is, az SZT, meg a tanácsok is.

Ezen túlmenően javasolta, vizsgálja meg a kormány a kis jövedelmű rétegek és a 200-ra tehető gyenge tsz-ek jövedelmi viszonyait.

A nyereségrészesedés oldaláról közelítette meg a kérdést Korpái Jánosáé budapesti képviselő. Tapasztalata szerint a differenciálással elvileg mindenki egyetért, a kategorizálásban azonban mégis az emberek megkülönböztetését látják. Miután pedig felettébb erős a munkaerő vándorlás. — 50 filléres, 1 forintos órabér különbségekért régi dolgozók hagyják el munkahelyüket, ami semmiképpen sem kívánatos — javasolta, központi intézkedéssel is tegyék érdekeltté a dolgozókat a munkahelyhez való hűségben.

Végül felszólalásának! jelentős részében érintette a jövedelmi viszonyokat dr. László Andor államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, nemkülönben Szirmai Jenő, Somogy megyei képviselő, az OTP vezérigazgatója. Az utóbbi elmondotta, hogy a lakossági pénzbevételek 8 százalékkal növekedtek a múlt évben, a betétálomány pedig 4,4 milliárd forinttal növekedett, ebben az esztendőben

Már eddig mintegy 4 milliárdos a gyarapodás, ami álDimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter

tál a betétek összege meghaladja a 30 milliárdot. Véleménye szerin i alapvetően egészséges folyamatról van szó, részben tartalékolásról, értékesebb cikkek, lakás, telekvásárlásra, részben a gyermekek jövőjének, a gondtalanabb öregkornak a megalapozására.

A tartalékolás a társadalomnak is fontos, forrása a lakossági hitelkereteknek, egyszersmind a nyugodt fejlődés, a bizalom kifejezőjének.

A késő esti órákig húzódó tanácskozásban a továbbiakban felszólalt még dr. Di- mény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Varga Károly Somogy megyei, dr. Mihályfi Ernő budapesti, Nagy Antal Komárom megyei és Fülöp János Szabolcs- Szaifcmár-megyei képviselő.

Szövetkező — szövetkezetek

MA MAR nem megy újdonságszámba, ha arról hallunk, hogy két vagy több termelőszövetkezet összefog és közösen épít korszerű sertéstelepet, hűtőházat vagy a társulás valamelyik formájában együtt értékesíti áruit. Más célú, de lényegileg azonos együttműködés alakult ki már sok helyen a fogyasztási szövetkezetek között is. A kisipari szövetkezeti hálózatban szintén vannak példák a gazdasági kapcsolatok erősítésére, különféle feladatok közös megoldására. Sőt, mind gyakoribb az is, hogy másmás rendeltetésű szövetkezetek vesznek részt a közős vállalkozásban. Főként a mező- gazdasági szövetkezetek gazdálkodásában figyelhető meg az az új vonás, hogy állami vállalatokkal — konzervgyár, pincegazdaság, baromfifeldolgozó üzem stb. — és állami gazdaságokkal egyesítik erőiket.

A termelés és a kereskedelem korszerűsítése, az utóbbi években meggyorsult fejlődése, s gazdaságirányítási rendszerünk szükségessé, illetve lehetővé tette az ilyen kooperációkat. Elsősorban a tsz- eknél van kiemelkedő jelentőségük, mert népgazdaságunk nagy, befejezetlen beruházása, a szocialista mező- gazdaság, rengeteg befektetést igényel. Arra csak kevés közös gazdaság képes, hogy a saját erejéből és a megszerezhető hitel segítségével maga építsen szakosított, modern állattenyésztő telepeket, s valósítson meg más ugyancsak költséges beruházásokat. Annak viszont nincs értelme, hogy mindegyik tsz külon- külön törekedjen létrehozni azt, amit közösen ésszerűbben, gazdaságosabban és Hamarabb tető alá lehet hozni.

FELMERÜLT mindezzel kapcsolatban az a nézet is, hogy leghelyesebb, ha egyesülnek a tsz-ek, mert akkor

nem kell semmiféle társulásról, kooperációról gondoskodni, hiszen maga a megnöve- kedett társas gazdaság úgy intézi ügyeit, ahogyan legjobbnak látja.

Nyilvánvaló azonban: attól nem lesz több anyagi eszközünk, mert mammut-gaz- daságokat alakítunk ki. Pénz, építőanyag, beruházási kapacitás annyi van, amennyi.

Ezen semmit sem változtat az, hogy a tsz-ek átlagos területe — mondjuk — háromezer vagy tízezer hold. Bizonyos méreteken felül már kizárólag gazdasági szempontból sem kell — sőt: nem is helyes — a méretek további növelésére törekedni. Hazánkban már kialakultak azok a mezőgazdasági nagyüzemi méretek, amelyek a világ legfejlettebb technikáját is képesek befogadni és eredményesen használni.

VAN AZONBAN más megfontolni való is.’ Az, hogy minél nagyobb területű és taglétszámú a tsz, annál nehezebben látják át a tagok az egész gazdaság munkáját, életét. Márpedig alapvető követelmény, hogy a tagok, a tsz tulajdonosai, ismerjék szövetkezetük helyzetét, gazdálkodását, s meg tudják ítélni, hányadán vannak. Enélkül lehetetlen, hogy alapos véleményt mondjanak saját gazdaságukról, s érdemben, tényleges gazdaként határozzanak a szövetkezet valamennyi lényeges ügyében.

A szövetkezetek gazdasági együttműködésének az a módja, hogy egyik résztvevő tsz sem adja fel önállóságát, de a külön-külön szerény gazdasági erőt egyesíti, módot ad korszerű beruházásokra. A lényeget tekintve ugyanerről van szó más típusú szövetkezetek, illetve szövetkezetek és állami vállalatok kooperációja esetén is. Tévedés lenne persze azt gondolni, hogy a társulások, közös vállalkozások vagy vállalatok mentesek bizonyos veszélyektől.

HA NEM ÜGYELNEK rá,

akkor elkülönülhet létrehozóitól, fenntartóitól a közös vállalkozás. Fölébe nőhet a szövetkezeteknek, ami súlyos hiba lenne, mert gyengítené vagy kizárná működésének társadaimi irányítását, ellenőrzését, ami ebben az esetben a benne résztvevő szövetkezetek háttérbe szorítását jelentené.

Ma még van néhány olyan akadály, ami nehezíti a nem azonos rendeltetésű szövetkezetek gazdasági együttműködését, főként pedig szövetkezetek és állami vállalatok kooperációját. Ezek az akadályok elsősorban abból adódnak, hogy a szövetkezetekéi, illetve a vállalatokat érintő pénzügyi, s a gazdálkodásra vonatkozó egyéb jogszabályok nincsenek teljes összhangban egymással. Leginkább az állami vállalatoknál-: okoz ez nehézséget, mert a rájuk érvényes rendelkezései: egyike-másika még nem teszi lehetővé, hogy ésszerű gazdasági együttműködést valósítsanak meg szövetkezetekkel.

MEGGYORSÍTJA az egészséges fejlődést, ha mind a szövetkezetek mind az állami vállalatok igyekeznek minél előbb pontosan felmérni. — és erről az irányító fórumokat tájékoztatni —, hogy milyen gyakorlati problémákkal találják szemben magukat, amikor közös vállalkozásba akarnak kezdeni. Jó szolgálatot tesznek ezzel, mert megkönnyítik a még rendezetlen kérdések tisztázását, s olyan intézkedések kidolgozását, amelyek előbbre viszik jól átgondolt, közigazgatásilag megalapozott, az egész népgazdaságnak is hasznos kooperációk ügyét.

G. P.

Figyelmet érdemlő „újítás" g VILÄTI egri gyárában

Nem az irodákban — az üzemekben osztják el a pénzt

A példa a legegyszerűbbek közül való: van egy bizonyos összeg, amelyet — természetesen egy meghatározott munka elvégzése után — szét lehet osztani a dolgozók között. összeül a vállalat „vezérkara”, aztán kezdetét veszi a „totózás”: „Ez már tíz éve itt dolgozik, tehát kapjon ennyivel többet.” „A másikról se jót, se rosszat nem hallani, neki tehát elég lesz a fele is.” „A harmadik már brigádot szervezett, szó nélkül vállalja a vasárnapi munkát is, ezért megérdemli az emelést”. Aztán betelik a papír, elfogy a pénz, és néhány nap múlva kézhez kapják a dolgozók a pecsétes papírokat. Sokan örülnek, és még többen elégedetlenek, vitatkoznak, érvelnek: „Életemben nem beszéltem még az igazgatóval, honnan tudja ő, hogy mennyi pénzt érdemiek?” „A kalapácsot sem tudja becsületesen a kezébe venni, mégis kétszer annyit kapott, mint én.” „Könnyű neki, régi barátja a „vezér”. „Háromszor annyit dolgozok, mint ő, és nekem is csak any- nyit adtak, mint neki.”

Nem felül, alul döntenek

A VILATI egri gyárában mindez már a múlté. Július 1-ével a gyár „vezérkara” megváltoztatott egy hosszú éveken át törvényesen burjánzó elvet: mely szerint a dolgozókat legjobban a vezetők ismerik, egy ilyen nagy üzemben is, ezért az anyagi javak megállapításakor, szétosztásakor is a vezetőké a döntő szó. Rég tudtuk, hogy ez nem igaz, de ehhez is idő kellett, hogy megváltozzon. A VILATI-nál már éltek a lehetőséggel, az új bérezési formát — amely egyben tá- gabb teret nyitott az üzemi demokráciának, a közélet szélesítésének, a dolgozó kollektívák feladat- és felelősségvállalásához — a gyár dolgozói is jónak, ésszerűnek.

okosnak tartják, és már el is fogadták.

Miből is áll ez az új bérezési rendszer? Mi benne az új, az ésszerű? A kérdésre Vass Pétertől, a szakszervezeti bizottság titkárától kértünk választ...

— Vegyük előbb a múltat: egy brigád, vagy egy kollektíva kapott egy feladatot. Elvégezte, aztán függetlenül attól, hogy az egyes emberek hogyan dolgoztak, és milyen munkát végeztek, a személyi órabérek arányában, vagyis az előzőleg megállapított felsőbb döntések alapján, egyenlően részesültek a munka értékéből. Ez most merőben megváltozik. A vállalatvezetés, pontosabban a műszaki osztály csak azt mondja meg, hogy milyen munkáról van szó, az öt kategória közül melyikbe tartozik az elvégzendő feladat, mennyi pénz van rá, és hogy milyen képzettségű dolgozók szükségesek a feladat elvégzéséhez. A többi, tehát a munka brigádon, csoporton belüli megosztása, és a végzett munka alapján a pénz, a jövedelem megállapítása már lent az üzemben történik.

Megszűnt az egyenlősdi

— Van egy X munka, van

rá Y összeg. Én, mint csoportvezető az 5 kategória alapján eldöntőm, hogy ^ csoportomban ki milyen munkát csinál majd. A segédmunkás egyszerűbb, a szakmunkás bonyolultabb, a nagyon jó szakmunkás igényes munkát kap. A munka minőségi, mennyiségi végzését naponta figyelemmel kísérjük, és a havi elszámoláskor csak egyetlen dolog dönt: ki hogyan látta el feladatát, és ennek arányában részesül majd az anyagi megbecsülés bői is. Tehát nem kollektiven, hanem egyénenként kel’ a kitűzött feladatnak eleget tenni. így megszűnik, hogy egy csoportból tíz dolgozó

nagyon jól és sokat dolgozott, öt pedig rosszul és keveset, de a pénzből mégis egyenlően részesültek. Ez természetesen nagy felelősséggel is jár, hiszen nekünk, dolgozóknak, csoportvezetőknek, művezetőknek, műhely- és pártbizalmiaknak kell majd közösen kimondani az igeneket és a nemeket.

Ki mennyit dolgozik?

Jónak tartja, és sok fantáziát lát az új bérezési formában Bakondi Ferenc, a párt- szervezet titkára is...

— Azonkívül, hogy sokkal tisztességesebb, becsületesebb lesz a régebbinél, még több jó oldala is van. A kollektív érdekeltség helyett a személyi érdekeltség kerül előtérbe. És nemcsak jobban és többet kell majd dolgozni, hanem a tanulásra, a szakmai ismeretek elsajátítására is nagyobb figyelmet kell majd fordítani mint eddig, hiszen egy jó szakmunkás más kategóriában dolgozik majd, mint egy közepes nem is beszélve a segédmunkásokról. A „ki tud többet és ki tud jobban” — jelszó nap mint nap érvényesül majd. A pénzről pedig éppen azok az emberek döntenek, akik lent dolgoznak az üzemekben.

— S vajon mit szól mindehhez a fizikai munkás, Mezei Miklós?

— Én személy szerint örülök ennek az ú.i bérezésnek, és úgy érzem: többet !ceresek majd. mint eddig: Nem kell olyan munkát végeznem, amihez nem értek, nem kell más helyeit dolgozni, és természetesen az én munkámat sem végzi el más. Kj menynyit dolgozik, annyit keres.

Xoós József

1969. július 3„ csütörtök