Népújság, 1969. július (20. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-23 / 168. szám

Igényes vásárlók akadozó könyvterjesztés Négyszemközt a könyvterjesztővel A 7, előző könyvtár;iesztő belefáradt, s abbahagyta. Béla tudták,1 hog5r a könyv szerelmese, róla tudták, hogy kedvvel csinálná. így lett Gyöngyösi Lajos SZTK-ügy­intéző az Egeresein-bányate­lepen a Müveit Nép Könyv­kiadó könyvterjesztője. Két éve közvetíti a köny­veket a bányatelep .1200 dol­gozójának. Tapasztalatairól, az üzemi könyv terjesztés mindennapi gondjairól és eredményeiről beszélgettem vele. Van konkurrencia Egeresein-bányatelepen négy könyvterjesztő szorgos-' kodik. Ketten az fmsz bizo­mányosai, Gyöngyösi Lajos a Művelt Nép „embere”, egy kollégája pedig a Kossuth Könyvkiadót képviseli. Akad­nak hát konkuarehsek.. — A verseny sarkallja a bizományost, hogy mindig a legfrissebb, a legérdekesebb kiadványokat szerezze meg. Ebben a vetélkedőben csak egy nyertes lehet: az olvasó, mert késedelem nélkül hoz­zájut a keresett, a nehezen beszerezhető könyvhöz. Né-- gyünk közül legjobb helyzet­ben az fmsa könyvterjesztőül* varrnak, Ök minden kért,4 minden igényelt könyvet megkapnak. Nem vagyok fél­tékeny, meet sikerük engend is megmozgat, így hát szoros»:- a „küzdelem”. A vetélkedő-■ eredménye, hogy a hiány- könyvek i* kaphatók ná­lunk. A kétkötetes Munká- esy-életregényt kejlő időben kapták meg olvasóim, még­hozzá altkor, amikor másutt még Csemegének, hiánynak számított. Nekünk kényelme­sebb lenne a konkurrencia megszüntetése, de első az al­vásai .........M>..< Csak a bányászok vásárolnak? Egeneséhíban nem sajnál­ják a pénzt könyvekre. Ha­vonta kétszer tart „nagy ki-, rakodást”. Gyöngyösi Lajos; ir.iHZ.rt«. : „ lynolcon —- igen sokan érdeklődnek könyvújdonságok és soroza­tok iránt. Egy alkalommal közel háromezer forint ér­tékű könyv talált gazdára. Nem kis siker ez, hiszen- te­vékenykednek a konkurren- sek is. — Akik vásárolnak, egy­szerű bányászemberek. Vesz­nek könyvet és nem is akár­milyet, Ez évbeh már 54 je­lentkezőt verbuváltam a Vi­lágirodalom Remekei soro­zatra. Sokan keresik és ve­szik a Kislexikont. Jó tud­ni, hogy az emberek szívesen áldoznak drágább és értéke­sebb könyvekre is. Az is ér­dekes, hegy a vásárlót nem­csak tartalmi szempontok ve­zérlik, Ma már Igénylik a stílusos, az ízléses kötésű 'és borítású könyveket. Fejlő­dést jelző tényező az is, Hogy a bányászok jó réssé nem ajánlás alapján, hanem el­képzelései szerint választ. Szerintem a kohkrét igény is jelzője az olvasottságnak. Mit olvasnak Csehiben a bá­nyászaik? Elsősorban saak- könyveket, Emellett nem­csak Berk esi és Szilvást könyveit keresik, hanem ér­, deklidnek a mai magyar és f világkódalom .remekel kánt is. j.. Ke vesetáj elismeréssé! foes ; szél a könyvterjesztő a mű­szaki gárda érdeklődéséről; Elmondta, hogy közükül hé­tül ki «legkevesebb vásárlói — Nem értem a jelenség magyarázatát, mert náluk a több pénz, a több műveltség. Á passzivitásba persze nem nyugodtam bele. Sorra jár­tam az irodákat, vittem aa ajánlott könyveket, fia akadt egy vevő, a másikhoz már [ azzal mentem, bogy kollegé- ä fa már vásárolt, Ilyenkor az- í tán nehéz ellenállni, Reg- • utóbb ez üzemvezetőt nyer­tem meg. Megrendelte a Vi­lágirodalom Remekeit. A mű­szaki gárda meggyőzésére a leaiobb érv az. ha elműt»­dom, hogy mennyit vásárol­nak a bányászok. »Hozom, amit kapok" Komplex munka a könyv terjesztőé, Ha tartalmasán akar tevékenykedni, Úgy ma­gának Is tájékozódnia kell kön,yvüjdor,Ságok, érdekessé­gek terén. Gyöngyösi Lajos lelkes könyvbarát is, aki megvesz minden újdonságot, informálódik minden érde­kes kiadványról, Ilyen felké­szülés alapján lehet térdel­ni, lehet ajánlani. — Az a báj, hogy nemegy­szer Csak ajánlani tudok. A vásárló kér, de én hiába rendetek, nem kapom meg a kért kiadványokat. Tavaly hegesztő tanfolyam indult az üzembén. Tőlem kértek szakkönyveket, öt helyett egyet kaptam, hiába szalad­gáltam, hiába telefonáltam. Emiatt á tanfolyam késett. Am ez csak egy példa a sok közül. Nem kaptam elegen­dő példányt aem az Apasszi- onátéból, sem a küszöbökből. A Zöld dióból viszont egyet­len darab sem érkezett. Az fmsz mindig küld bizomá­nyoséinak, náluk soha 6incs hiány példány. Ha a Művelt Nép is így oldaná meg az ellátást, akkor megugrana a forgatom. Ám amíg azt ho­zom, amit kapok, nem tesz javulás. Amikor személyes kíván­ságáról kérdem, a könyvter­jesztő ismét közproblémát említ? — Könyvpavilon kellene, ide a buszmegállóhoz. Az üzem segítene az alapkészí- tésbetv, a fűtés megoldásá­ban, Egyedül a pavilont kér­jük, Ha ez meglenne, a for­galom a téli hónapokban fel­tornászna havi 10 ezerre. En­nél is lényegesebb az, hogy a könyv mindn csehi olvasó­hoz könnyebben jutna el. Ügy véljük, ez a közóhaj­ból fakadó kérés teljesíthető. Pécsi István Á gyerek nem birtokunk \ Néhány elkeseredett szülő­vel hozott össze a sors az utóbbi napokban. Mindegyi­kük közös vonása, hogy kiáb­rándulást hordozták a szívük­ben, mert így vagy úgy, csa­lódtak a gyerekükben, aki az esetek többségében nem is egyetlen, hanem testvérekkel együtt nőtt fel. Tehát nem elkényeztetett gyerekekről van szó. Valahol a szülői ha­tás biesakíott ki. De hol? Nézzük előbb az egyedi példákat. ★ — Még be sem fejezte az egyetemi tanulmányait, ami­kor szóba került, hogy meny­nyit fog majd keresni, mit csinál a pénzével, mire költi. Mondtam neki, hogy itt fog lakni nálunk, a fizetését ide­adja, és abból majd én látom el mindennel, amire csak szüksége lesz. És ő erre: szó sem lehet róla. A fizetés az övé, a pénzével ő rendelke­zik. De hát, fiacskám, nem gondoltál arm, hogy eddig mennyi pénzünkben vagy ne­künk? Könnyedén mondta, hőgy a szülök kötelessége a gyereket felnevelni, utóvég- xe nem ő akarta, hogy a vi­lágra jöjjön. Azt hittem, rosszul hallok. Az én fiam beszélne így? Soha nem volt szemtelen, cinikus, tisztelet­ien, És most, tessék...1 ★ — A lányom nem hallgat rám. Tudom, most már nem tilthatom meg neki, hogy fiúkkal járjon, hiszen tizen­hét éves. Még én mondtam, hozza el a fiút, mutassa be nekünk, találkozzanak Itt, ná­lunk. Mégiscsak más az, ha itt lesznek, gondoltam, és nem az utcán csavarognak. Hát ez a fiú ,..! Ű.gy öltözkö­dik, mintha az ócskásasákból szedte volna ki a ruhadarab­jait. A haja meg egyenesen elviselhetetlen. Mit számit az? Vágta oda a lányom in­gerülten. Neki tetszik, és kész. Vagy ez a fiú, vagy senki más. De lásd be'kislá­nyom akartam neki magya­rázni higgadt. érvekkel ő azonban letorkolt. Azt mond­ta, anyu, ebbe né szólj bele, ez csalt rám tartozik. Én ah­hoz megyek feleségül, aki ne­kem tetszik. ★ ✓ — Azt szerettem volna, ha mérnök lesz a fiamból. Mit tagadjam, jól állunk, nem sínylette volna meg a család az egyetemi éveket anyagi­lag sem. Mindent* megádtam neki már kisdiák korában, hogy csak a tanulásra legyen gondja. Tanult is a gyerek, jelesnél soha nem volt rosz- saabb a bizonyítványa. Arra gondoltam, kitűnő előkészítő lesz az egyetemre a technikai alapozás, ezért szakközépis­kolába adtam. Az érettségi előtt oda áll elém és azt mondja: én nem tanulok to­vább, apu, dolgozni akarok. Hogy néki a szeiszámkészí- tés a leghőbb vágya? Azt hit­tem, megüt a guta. Előbb szép szóval próbáltam, aztán neki mentem. Válogatás nél­kül hordtam össze a szava­kat, És mi lett1 az eredmé­nye? Még ö sértődött meg! Hát ki ö tulajdonképpen? Mit képzel? ★ Mindhárom esetből kitű­nik, hogy a gyerek nem volt hajlandó eltagadni a szülő elképzelését. Szembe helyez­kedett á szülői akarattal. Ez pedig megdöbbentette a szü­lőkét. Kinek volt igazuk? Látszólag a szülőknek, hi­szen Ők a legjobbat akarták. A maguk felfogása, ízlése, el­képzelése szerint, ök a leg­jobbat akarták a gyerekük­nek, anélkül, hogy tudták volna, mit akar a gyerekük. Mert addig szinte nem is voltak kíváncsiak arra, hogy a fiúnak, a lúnypak van-e saját elképzelése, akarata, terve. Mintha ennek a lehe­tősége fel sem merült volna a szülőkben. Valószínűleg a legjobb szándék ellenére sem, mert úgy gondolkoztak, fele­lősségük tudatában, hogy ti­zenéves gyerekük még nem ismerheti az életet, helyette is Ők kötelesek a jövőjét meg,szabni. Lehet, hogy a szülők saját, be nem teljesedett, ifjúkori álmaikat akarták valóra vál­tani a gyerekükön keresztül, a gyerekük eljövendő életé­ben. Ez így nem jó. Sőt: nagy tévedés. A gyerek egyénisé­gét kell alapul Venni,, arra. kell építeni a jövőt. De ehhez a gyerek egyéniségét keresni kell, fel.kell fedezni, oda kell figyelni az apró jelekre, még az első évek idején. Nehogy későn legyen. Mert a szülői jó szándék későn volt mindhárom eset­ben. Akkor, amikor már nem lehetett hatással az. ifjúra a jó tanács. Hajlamosak arra a szülők, hogy a serdülő gyereket va­lamiféle nagyon véges képes­ségű lénynek tekintsék, aki­nek nem csak a táplálékát és ruházatát, valamint más anyagi természetű igényeit köteles a szülő a tőle telhető legnagyobb mértékben bizto­sítani, hanem elhatározásait IS. De ahhoz már hozzá kell szokhatni a gyereket az első percektől fogva, hogy legyen Igényes — jó értelemben tehát akarjon valamivé len­ni, sikereket elérni, és tudo­mására kell adni azt is, hogy tőle meg is követelnek olyan eredményeket, amik egyenlő arányban állnak képességei­vel. Egyszóval: nevelni kell a gyereket, A nevelés pedig igényesség a gyerekkel szemben, köve­telmény, ami mindig követ­kezetesen elkíséri önállóso­dásának Idejéig. „ De a gyerek nem birto­kunk. Nem kezelhetjük, mintha a tulajdonúnk lenne, úgy. Ezt ma mér a fiatalok nem tűrik el. Ne is tűrjék, mert társadalmunk Is ezt su­gallja nekik a felszabadí­tott ember társadalma, ök kimondják a gondola­taikat, a véleményüket, sok­szor nyersebben, mint ahogy el tudjuk viselni. Fellázadnak a „magántulajdon’’ ellen ' —- így is­A szülő tehát ne szóljon bele a gyereké életébe? De­hogynem! De tegye ezt a gyereke egyéniségének ki­bontása szándékéval, a gye­rek boldogulására, vele egyetértésben, a tökéletes együttműködés keretében. Tárgyalják meg, ki mit vár a másiktól és mit ad a má­siknak — miért? ★ Én a „lázadó” fiatalok mellett állok, mert a rosszul értelmezett szülői szeretet csak ezolgalelkeket nevel. De sajnálom a formálisan lá- aadozgató fiatalokat, akiknek nincs Is igazi céljuk. Mert nem tanították meg őket er­re, mert nem szoktatták őket a céltudatos következetesség­t SATUNOVSZKI» Randevú szombaton Végigsétáltak a Lenin tít- cán, befordultak a Rainisz su- gáfútm, majd átmentek a hí­don. A téren, a szökőkút mellett Milda hirtelen meg­állt: — Köszönöm a kíséretet, Fredisz. Itt felszállók a né­gyesre; — Engedje meg, hogy ha­za kísérjem. — Nem, nem,' az felesleges — ellenkezett Milda. Fredisz elkeseredett képet vágott, és széttárta karját:^ *— Lám csak. Én meg már azt hittem, hogy W, új öltö­nyöm, ellenállhatatlanná tesz. Milda elmosolyodott: a fia­talember igazán rokonszen­vesnek mutatkozott. — Ezért nem kell elkese­rednie. Tetszeni fog a lá­nyoknak! — nevetett Milda. — Itt a villamosom. Kezet nyújtott. Fredisz na­gyot sóhajtott: — Holnap szeretném újra látni... — Ilyen hamar? — kér­dezte Milda. — Akkor gyak­rabban kell varratnia ná­lunk. A négyes villamos már lelas­sított a megálló előtt. Milda sietni kezdett. 1989. július 23., szerda — Holnap fél hétkor vá­rom! — kiáltott utána Fre­disz, Milda visszafordult? *= Holnap nem érek fi. Inkább szombaton. — Hánykor? Milda már a kocsi lépcső­jén állva mutatta fel öt uj­ját .». Szombaton űjra találkoz­tak a szökőkúlnál. Fredisz jegyet váltott az Ajna mozi­ba. Még világos nappal Völt, amikor az előadásról kijöt­tek. Sokáig sétáltak a város­ban, s a Daugava partján megbámulták az alkonyt... Ettől az estétől kezdve sű­rűn látták egymást. Együtt jártak színházba, cükusz- bé. a stadionba. Fredisz rend­kívül figyelmes és előzékeny partnernek bizonyult. Sok pénze volt, s lovaglásán költött Mildára. A nő gyakran rajtakapta magát, hogy türelmetlenül, izgatottan várja a legköze­lebbi találkozót. Csak nem lettem szerelmes? — nyug­talankodott, — Fredisz! olyan fiatal. A bátyám sem értene egyet a dologgal. Az utóbbi időben különben is olyan ingerlékeny... ... Augusztus huszonhete- dike — Milda születésnapja. Egyszer említette ezt Fredisz előtt, s, a fiú nem felejtette felhőt“ célzott . arra* hogy. megürvneplik a nevezetes na­pot Huszonhatodikén este M>L da hosszasan kereste az al­kalmat, hogy bátyjával bi­zalmasan beszélhessen. Már lefeküdtek, amikor félénken megemlítette, hogy együtt jár egy fiatalemberrel, Vára­kozásával ellentétben. Prie- ditiaz egykedvűen fogadta a hírt: — Korai is lenne még kolos­torba vonulnod, hiszen fiatal vagy. És ki az a fiú? — Holnap meglátod. Meg­hívtam hozzánk. Prieditisz összerezzent: — Megegyeztünk abban, hogy nem hívunk vendége­ket! — Tadod, — kezdte bűntu­datosan Milda, — olyáti kel­lemetlen volt*..» Ajándékot akar venni a születésnapom­ra, s látszott rajta, hogy szá­mít a meghívásomra.,« Teltek, múltak a napok, az ba Mildának. Milda nem akarta elfogadni a drága ajándékot, Fredisz azonban megnyugtatta, hogy számára ez semmiség. Sokat ivott, ha­mar meg is látszott rajta. Amikor elfogyott a bor, Prie- ditisszel együtt lementek vodkáért. Útközben a nő bátyja kifaggatta, honnan is szerezte ezt a csodálatos öl­tönyt? Fredisz bizalmasan elárulta, hogy az anyagot a nagybátyjától kapta, aki most települt át Dániából. — Pedig egyszerű kőmű­ves — mondta, s jelentőség- teljesen hozzátette: — Nem is élnek olyan rosszul Dá­niában a kőművesek! Vasárnap együtt utaztak a tengerpartra. Fredisz ismét rendkívül bőkezű volt, min­dent ő akart fizetni, Milda otthon aggodalmaskodott, fogalma sincs, honnan lehet a fiúnak ennyi pénze? — Anyagbeszerző — vonta egyik olyan volt, mint a má­sik. Prieditisznek megtet­szett Fredisz. Minden szavát és tettét megjegyezte attól az estétől kezdve, amikor elő­ször látta nővére hódolóját. Divatos, angol szövetből ké­szült öltönye volt rajta, s egy kristáljfcvázát hozott ajándék­meg a Vállát Prieditisz. — Nyilván magának is besze­rez egyet és mást. Manapság mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Fredisz gyakran járt hoz­zájuk, s változatlan hévvel udvarolt Mildának. A lány­nak azonban egyre kevésbé tetszett a fiú élete. Egyszer egész hónapra eltűnt. Majd egy este, viseltes, ócska öl­tönyben jelent meg újra, — Az angolt el kellett ad­nom — mondta bánatosan, — Elbocsátottak. — Tudtam, hogy ez lesz a dolog vége — sóhajtott fel Milda. Fredisz azonban nem hagyta el magát. Kieszelte,- hogy lakást cserél, és ezen fog nyerészkedni. Az ügy valahol mégis elakadt, s Fre­disz pénz nélkül tengődött és szidta a bürokratákat, mint a bokrot, Végül már Priedi­tisznek kellett adnia néhány rubelt, hogy jóllakassa egy vendéglőben. — Meglátod öreg, nem maradok adósod — mondta Fredisz. — Csak kapjam meg a lakáscsere engedélyt. Tizen­kétezer rubel üti a marko­mat! Fredisz derűlátó volt, de látszott rajta, hogy kutyául érzi magát pénz nélkül. Mil­da teljesen elhidegült tőle, s a fiú egyre inkább Csak a bátyja kedvéért járt már hozzájuk. • Prieditisznek nemhogy barátja, de még is­merőse sem volt. Vonzódott Frediszhez. Jelenlétében nyu- godtabb volt, elfelejtette gondjait... Végül az anyag- beszerző ivásra adta a fejét. Prieditisz vett néha egy- egy üveg vodkát, s egész es­te poharazgattak. Fredisz náluk is aludt olykor... Amikor Prieditisz a£t a feladatot kapta a felderítö- központtól, hogy gondoskod­jon „helyettesről,” rögtön Fredlszre gondolt. A .fiú min­denképpen megfelelőnek lát­szott, s más választása amúgy sem volt. Prieditisz közölte tehát következő jelentésében,’ hogy az ügynököt beszervezte. Hazudott? Csak részben. Bi­zonyos volt ugyanis abban, hogy a fiú lassan besétál há­lójába. (Folytatfűk.) , re. Még mindig jobb, a jövő szempontjából hasznosabb, ha esetenként belátjuk, hogy a jó szándékú szülő is — té­vedhet. És tanulunk a baklö­véséből. Merjünk szembe nézni a tényekkel, merjünk tanulsá­gokat levonni — ez sem könnyű. G. Molnár Ferenc VÁRAKOZÁS (Tája.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom