Népújság, 1969. június (20. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-24 / 143. szám
Nem játszott rosszul az egri csapat, de a Vasas jobb volt Vasas— £gri Dózsa 2:0 (0:0) ?Zy út, 5000 néző. V.: Marton. Vasas; Mészáros — Bakos, Váradi, Vidáts, Ihász — Men- czel, Somogy- vári — Török, Puskás, Radios, Pister. Edző: Illovszky Rudolf. 'tiger: Buiyovszky — Kárpáti, Kiss, Berán, Winkler — Tátrai, Bánkúti, Kovács F. — Tóth, Lakinger, Rajna. Edző : Susza Ferenc. Csere: Radios helyett Müller, Bánkúti helyett Szűcs. Nagy lendülettel kezdett a megfiatalított Vasas, öt percen keresztül erős nyomás nehezedet az egriek kapujára, a védelem azonban résen volt. öt perc után Eger is szóhoz jutott: Váradi hazaadását vetődve mentette Mészáros, majd Lakinger lövése szállt mellé. A 10. percben szép hazai támadás alakult ki, amelynek végén Menczel lövését a felső léc mentette. Közepes iramú, de eléggé változatos játék alakult ki. A 18. percben Puskás faképnél hagyta az egri védőket, lövését azonban Bulyovszky biztosan védte. Rögtön utána az egri kapus kiejtett egy labdát, a Vasas belsői azonban egymást zavarták és oda lett a helyzet. Kiegyensúlyozott negyedóra után ismét a Vasas lendült előre, a Dózsa időnként saját térfelére szorult. A 35. percben Puskás labdája teljesen üresen találta Radicsot, a csatár azonban egy félfordulattal mellé lőtte a labdát. A félidő utolsó eseménye: Kiss nagy erejű szabadrúgása a sorfalról vágódott vissza. Szünet után Puskás lesgóljával folytatódott a játék, majd a kiugró Lakinger remek cselsorozat után középre ívelte a labdát és Kovács F. felesét védte a Vasas kapusa. Az 53. percben váratlanul esett a mérkőzés első gólja: Fister—Puskás volt a labda útja, Puskás a teljesen fedezetlenül hagyott Menczelhez továbbított, aki néhány lépés után, 10 méterről laposan a jobb sarokba lőtt. 1:0. Az egrieket nem törte le a kapott gól és a 62. percben egyenlíthettek volna: Vidáts és Ihász mellett Lakinger tört a kapu felé, közvetlen közelről azonban Mészárosba lőtte a labdát. A Dózsa játszott enyhe mezőny fölényben, de igazi gólhelyzetet ezután már nem tudott teremteni. Egy ellentámadás során Puskás távoli bombája süvített el a léc fölött, majd ismét Puskás szólóját láthatták a nézők, a csatár Bulyovszky mellett is elhúzta a labdát, de aztán éles szögbe kisodródva, az oldalhálót találta el. Az utolsó öt percben nagy fölénybe kerül a piros-kék együttes. Először Müller 100 százalékos gólhelyzetben mellévágta a labdát, majd három perccel a befejezés előtt megszületett a mérkőzés második gólja: Puskás pontos labdát küldött a jó 3—4 méteres lesen álló Menetelhez, aki a kimozduló kannst is kicselezve, közelről a hálóba lőtt. 2:0. A látottak alapján a Vasas rászolgált a győzelemre. A mérkőzés sorsát a két támadósor közötti különbség döntötte el a piros-kék javán. Az Egri Dózsa nem játszott rosszul, hadrendje sokáig eredményesnek bizonyult. Bánkúti és Kovács F. igyekezett megzavarni a Vasas támadásépítését mögöttük Tátrai és Berán szinte minden akciót meghiúsított s ha mégis sikerült áttörniük a Vasas csatárainak — szembetalálták magukat a jól záró védelemmel. Az ellentámadások lelke ezúttal is Lakinger volt, de mivel a többiek nem tudtak időben felzárkózni az akcióhoz — többnyire magára maradt s a Vasas védők nemegyszer szabálytalan eszközökkel tartóztatták fel. Egyénileg Bulyovszky jól védett, a gólokról nem tehet. Kárpáti mellett Fister nemigen rúgott labdába, de az egri hátvédnek akadtak kihagyásai is. Kiss megbízhatóan látta el feladatát, Winkler lelkesen harcolt, néhányszor azonban átjátszották a gyors Vasas-csatárok. Tátraitól és Berántól kitűnő szereléseket láttunk, mindketten bátran ütköztek és sok jó támadást indítottak el. Tóthnak nem ment a játék, Bánkúti gyenge kezdés után fokozatosan lendült játékba, de aztán megsérült és el is fáradt. Kovács F. sokat segített hátul is, de hiányzott belőle a robbanékonyság, lövései sem sikerültek. Lakinger időnként ellenállhatatlan volt, hibájául róható fel azonban, hogy szinte mindent egyedül akart megoldani. Rajna megállta helyét, a Bánkúti helyére beállt Szűcs nagy gyorsaságával, lendületével gyakran okozott zavart a hazaiak védelmében. Marton bíráskodása sok kívánnivalót hagyott maga után, a Vasas második gólja például óriási lesből eset — bár ebben elsősorban a partjelzője a ludas. Az Egri Dózsa szerdán Kispesten MNK-mérkőzés keretében találkozik a Bp. Honvéddal, majd vasárnap Egerben az Újpesti Dózsát látja vendégül. További eredmények: Tatabánya—-Dunaújváros 4:2 (1:2), Rába ETO—Komló 2:2 (1:0). Pécs— Szombathely 3:1 (2:0), Honvéd— Diósgyőr 3:1 (2:0). FTC—Csepel 4:i (2:0), Salgótarján—Egyetértés 2:0 (0:0). A bajnokság állása: 1. FTC 14 9 4 1 25:16 22 2. U. Dózsa 13 10 1 2 35:11 21 3. Bp. Honvéd 14 9 3 2 32:11 21 4. Rába ETO 13 7 3 3 28 :ll 17 5. Vasas 14 7 2 5 34:21 16 6. MTK 14 7 2 5 24:22 16 7. Csepel 14 6 3 5 15:14 15 8. Pécs 14 6 3 5 13:16 15 9. Tatabánya 14 5 3 6 16:21 13 10. Diósgyőr 14 5 2 7 14:22 12 11. Szombath. 14 4 4 6 13:25 12 12. Salgótarj. 14 4 3 7 9:14 11 13. Komló 14 3 5 6 10:16 11 14. Eger 14 3 3 8 13:27 9 15. Dunaújv. 14 3 2 9 11:29 8 16. Egyetértés 14 — 3 11 5:31 3 A Bervai Vasas a tavaszi első a megyei I. osztályban Vasárnap a tavaszi forduló utolsó mérkőzéseit bonyolították le a labdarúgó megyei I. osztályban. A legnagyobb figyelem érthetően a Bervai Vasas—GYESE rangadó mérkőzést kísérte, amelyet a hazaiak 0:0-as félidő után 2:1 arányban nyertek meg, s ezzel hárompontos előnnyel szerezték meg a tavaszi elsőséget. A mérkőzéssel szólva el kell mondanunk azt is. hogy alacsony színvonalú, csapkodó játékot láthattak a nézők, mindkét együttes idegesen küzdött, s a győztes gól is a 90. percben esett. Ezt megelőzően súlyos sportszerűtlenségek zajlottak le a pályán. A többi mérkőzéseken általában a várt eredmények születtek, bár némi meglepetésnek számít a Petőfibánya, az Egri Spartacus és a Gy. Vasas Izzó nagy arányú győzelme, valamint a füzesabonyiak és az apciak biztos diadala idegenben. Eredmények: Recsk—Apc 1:3, Selyp—Korvin SE 1:1, Egri Spartacus—Gyöngyösoroszi 4:0. Bervai Vasas—GYESE 2:1. Heves— Rózsaszentmárton 1:0, Gy. Vasas Izzó—Bélapátfalva 3:1, PéterváJ VI 1« Sára—FVSC 0:2, Petőfibánya i— Lőrinci 5:2. A tavaszi forduló végeredménye. 1. Bervai V. ÍD 12 2 1 36:10 26 2. GYESE 15 11 1 3 41: 9 23 3'. Gy. Vasas 15 10 3 2 29:12 23 4. Selyp 16 9 2 4 31:21 20 5. Lőrinci 15 9 1 5 34:23 19 6. Petőfibánya 16 6 6 3 33:17 lb 7. Apc 15 8 2 5 23:13 18 8. Bélapátf. 15 6 2 7 22:21 14 9. E. Spart. 15 5 3 7 21:24 13 10. Rózsasztm 15 5 3 7 21:26 13 11 Korvin SE 15 3 5 7 19:22 11 12. Heves 15 4 3 8 17:27 11 13. Recsk 15 4 3 8 20:33 11 14. FVSC 15 2 4 9 13:34 8 15. Pétervására 15 1 3 11 12:40 5 16. Gy.-oroszi x 15 2 3 10 10:45 5 zó Ráczot ajándékozták meg. A rangadó találkozó jó iramú mérkőzést hozott, a helyzeteit jobban kihasználó csapat győzött. G.: Szeredi 2. illetve^ Bezzeg. Jók: Rozsnoki. Németh, Csapó, Szeredi, illetve Legény, Sós, Héthy, Bezzeg. Recsk—Apc 3:4, Egri Spartacus —Gyöngyösoroszi 2:0, Heves—Ró- zsaszentmárton 2:0, Gy. Vasas Izzó—Bélapátfalva 2:2. Pétevvá- sára—FVSC 3:3, Petőfibánya— Lőrinci 0:0. x=két büntetőpont levonva. Az ifjúsági csapatok eredményei: Bervai Vasas—GYESE 2:1 (1:1), Eger. Berva. Rozsnoki — Antal, Németh, Pászk — Berta Csapó — Visontai, Szeredi, Csuz- di, Jakab, Mag. Csere: Eged. GYESE: Legény — Jakab, Román, Guti — Sós, Veres — Sil- linger, Héthy, Bezzeg, ördög. Rácz. Csere* Juhász, Kurjálc. A mérkőzés előtt virágcsokrot cserélt a két csapat, majd a búcsúA tavaszi idény végeredménye: 1. GYESE 14 13 1 71: 3 26 2. Bervai V. 14 11 2 1 28: 5 24 3 Gy. Vasas 14 9 3 2 31:19 21 i. Lőrinci 14 8 3 3 61:20 19 5. Apc 14 9 1 4 40:30 19 6. Bélapátf. 14 7 2 5 35:33 1G 7. Petőfibánya 14 5 5 4 17:18 13 8. Selyp 14 6 2 G 24:31 14 9. FVSC 14 4 3 7 21:35 11 10. Heves 14 5 1 R 19:39 11 11. Recsk 14 4 2 B 25:43 10 12. E. Spart. 14 3 3 8 17:35 9 13 Pétervására 14 2 3 9 13:35 7 14 Rózsasztm. 14 2 2 10 20:46 6 15. Gy.-oroszi 14 — 2 12 8:38 2 A V. Dinamó nyerte a Bornemissza ökölvívó emlékversenyt A hét végén Egerben három napon keresztül 22 sportkör 81 versenyzője lépett szorítóba a hagyományos Bornemissza Gergely ifjúsági emlékversenyen, amelynek színvonalát nagy mértékben emelte, hogy a teljes válogatott keret is elindult. A/, egyes súlycsoportokban izgalmas összecsapásokat láthattak a nézők, némi meglepetés, hogy a Zalka SE kitűnő ifjúsági gárdája már az elődöntők során elvérzet és egyikük sem került döntőbe. A verseny keretében kedves ünnepség zajlott le: a 70. születésnapját ünneplő Madaras Jánost, a megyei ökölvívószövetség elnökét meleg szavakkal köszöntette Újvári József a MOSZ ifjúsági kapitánya. A legjobban a Vasas Dinamó versenyzői szerepeltek, akik a pontversenyben biztosan előzték meg a Pécsi VTSK és az MPSC-t. Eredmények. Papírsúly: 1. Glück (MPSC), 2. Fikó (V. Dinamó). S. Gulyás (Egri ITSK). Légsúly: 1. Frestek (Kaposvári Dózsa), 2. Gáspár (SBTC), 3. Gács (Székesfehérvári MÄV). Harmatsúly: l. Hetei* (Volán SC), 2. Forrai (PVSK). 3. Pillik (V. Dinamó). Pehelysúly: 1. Ekker (V. Dinamó), 2. Juhász (Petőfibánya), 3. Kulcsár (Székesfehérvári MÁV). A petöfibá- nyai fiú remekül harcolt, mindhárom menetben aktívabb volt ellenfelénél. Mindenki biztosra vette győzelmét annak ellenére, hogy a második menetben bel- tenyeres ütésért megintették — mégis Ekker győzelmét hirdetJátékvezetői segédlettel: Bp. Honvéd—Egri Dózsa 0:5 Tüzér utca. V.: Lukász Honvéd: Kovács — Görgényi, Konrád H. dr. — Kucsera — Dávid, Tóth, Deák. Csere: Papp, Szabó: Edző: Brandy Jenő. Eger: Rüll — Ringelhann dr., Pócsik — Katona — Bolya, Regős, Frank. Csere: Lutter. Gál, Kovács R. Edző: Baranyai György. Góldobók: Tóth 2, Konrád II. dr. 2 (egyet 4 m-esből), Dávid 2 (mindkettő 4 m-esből), illetve Pócsik 2 (mindkettő 4 m-esből), Bolya, Lutter, Kovács. Kiállítás: Bp. Honvéd 10, Eger 11. Vasárnap befejeződnek a küzdelmeik a labdarúgó NB I-ben. Pályázóinknak az Egri Dózsa—Újpesti Dózsa mérkőzés végeredményét, valamint a félidő eredményét kell eltalálniuk. > Egri Dózsa—Újpesti Dózsa ................. (-................•) A beküldő neve: Pontos lakcíme: A beküldés határideje: június 27. ■jlr Heti pályázatunk helyes eredménye: Vasas—Egri Dózsa 2:0. (A nyomda hibájából szelvényünkről lemaradt az a rész. hogy a mérkőzés félidejét is el kell találniuk a pályázóknak, ezért a szerkesztő bizottság minden olyan szelvényt nyertesnek nyilvánított, amelyen a végeredmény helyes volt.) A nyertesek: Antalóczy Tamás, (Hatvan, Betonútépítő Vállalat Népkert Szálló), Petes András (Abasár, Fő u. 61.), Verrasztó István (Eger, Szepesi u. 25.), Tuza László (Gyöngyös, Gyöngyöspatak u. 6.), Valyon Lászlóné (Ivád, Petőfi u. 3.), Horváth József (Eger, Kossuth Lajos u. 5.), A nyereményeket postán küldjük el pályázóinknak. (2:1, 2:2, 0:0, 2:2) A Sző Így érni és Kovács R. (Kovács izomgyulladással bajlódik), nélkül kiálló egri csapat nagy becsvággyal vetette magát a küzdelembe. A játék első szakaszában teljesen kiegyensúlyozott volt a küzdelem, bár már ekkor is látni lehetett, hogy Lukász játékvezető a hazaiakat segíti. A Bp. Honvéd úgy vezetett 4:3-ra, hogy góljait három ízben 4 méteresből és egy emberelőnyből érte el. A mérkőzés döntő fordulata a harmadik negyed elején következett be, amikor Katona J. és Ringelhann dr. „kipontozódott”, s helyükre a fiatal Lutter és Gál állt be. Tetézte a bajokat, hogy a 3. negyed közepén egy megjegyzésért Pócsikót is kiküldte a vízből Lukász, s helyére a lépni is alig tudó Kovács R. került. Ezzel tulajdonképpen el is dőlt a találkozó sorsa, a a Honvéd védői — mégis mindkettőjüket kizárta Lukász a játékból! Pócsik kiállítása jogos volt, meg kell azonban azt is mondanunk, hogy nem egy hasonló megjegyzés hangzott el a Honvéd játékosainak szájából... Bolya és Frank egyenletes, jó teljesítményt nyújtott, Regős gyengébben játszott a vártnál. Gál, Lutter és a sérült Kovács R. becsülettel harcolt az egri színekért. Az egri csapat szombaton 17.30 órakor Egerben a Vasas együttesét látja vendégül. A forduló további eredményei: OSC—FTC 6:4. BVSC—Bp. Spartacus 4:4, Szolnok—U. Dózsa 4:3, Vasas—MTK 8:4. A bajnokság állása: Honvéd 6:3-ra elhúzott — a tar1. OSC 11 9 0 ___ 6 5:38 20 talékos egri gárda igazán min2 FTC 11 9 1 1 61:38 19 den dicséretet megérdemel, hogy 3.’ Eger 11 7 2 2 56:46 16 mégis szorossá tudta tenni az 4. Szolnok 11 7 — 4 53:47 14 eredményt. 5. Bp. Honvéd 11 6 — 5 52:45 12 Az egri csapatban Rüll jól lát6. Vasas 11 4 2 5 51:51 10 ta el feladatát, egy 4 méterest is 7. U. Dózsa 11 4 — 7 44:45 8 kivédett. Ringelhann dr. és 8. BVSC 11 3 2 6 43:52 8 Katona semmivel sem követett 9. Bp. Spart. 11 1 1 9 44:63 3 el több szabálytalanságot, mint 19. MTK 11 — — 11 36:80 — A magyar súlyemelő-bajnokság második napján kitűnő eredmények születtek. Veres Győző két országos csúcsot javított és Bakos is jobb eredményt ért el az országos rekordnál. A bajnokság keretében bonyolították le a Magyarország B—NDK B válogatott viadalt, amely a magyarok 7:2 arányú győzelmével végződött. * A kaliforniai Sacramentóban az amerikai Penel 541 cm-re javította a rúdugrás világrekordját. * A Bp. Építők országos úszó- versenyéu Túróczy 3:31,1-re javította a 400 m női vegyes úszás országos rekordját, s a 100 m férfi pillangóúszásban Szentirmai l:00,l-gyel ugyancsak országos csúcsot ért el. •k Leedsben Nagy-Britannia válogatott úszócsapata 143:78 arányban győzött Jugoszlávia ellen. * Rigában Supilakov szovjet ka- tapácsvető egy esti versenyen 73,72 méteres dobással győzött. Magdeburgban Chile labdarúgó-válogatottja 1:0 arányban győzött az NDK válogatottja olNagy váltósúlyban Kónya (balról) ellen Piroskát sérülés miatt leléptették. (Balogh felv.) ték ki. A döntés miatt hosszasan tüntetett a közönség! Könnyűsúly: 1. Lencz) (V. Dinamó), 2. Kótai (özd), 3. Farsang (SBTC). Kisv áltó súly: 1. Kerékgyártó (V. Dinamó), 2. Csizmadia (Bp. Honvéd), 3. Nagy (Szolnoki MÁV). Váltósúly: 1. Csizmadia (Steinmetz SE), 2. Barcza (MGM Debrecen), 3. Fegyverneki (Egri ITSK). Nagy- váltósúly: 1. Kónya (PVSK), 2. Piroska (MGM Debrecen), 3. Nagy (Bp. Spartacus). Középsúly: 1. Jakab (Szakipar), 2. Gál (Bp. Honvéd), 3. Orsós (Steinmetz SE). Félnehézsúly: 1. Horváth (PVSK), 2. Görbedi (MPSC). A selejtező és az elődöntő mérkőzéseit ifj. Kulcsár, Mesteri és Bárány, a döntő találkozóii Habony és Molnár, vezették. Pontozott: ifj. Kulcsár, Mesteri, Bárány. A zsűri különdíját Juhász László, a Petőfibányai Bányász versenyzője nyerte el. Pontversenyben: 1. V. Dinamó Ifi. 2. Pécsi VSK 13, 3. MPSC 9 ponttal. rrT 'T ▼ ▼ yr''v~'Y Az NB I. B eredményei: Bp. Spartacus—Székesfehérvári MÁV 5:0, VIDEOTON—Pécsi Bányász 3:1. FÖSPED Szállítók—SZEOL 3:2. MVSC—ZTE 0:0. SZMTE— Győri Dózsa 2:2. Oroszlány— BKV Előre 2:1. Várpalota—Ganz- MAVAG 2:0, Kecskemét—Békéscsaba 2:0, Nagybátony—Özd 1:1. Az NB 1. B tavaszi fordulójának végeredménye: GO~híra 1. Videoton 17 12 1 4 49:21 25 2. Oroszlány 17 9 5 3 32:19 23 3. Kecském. 17 8 5 4 22:14 21 4. ZTE 17 8 4 5 31:16 20 5. Várpalota 17 9 2 6 26:18 20 6. Pécsi B. 17 8 4 5 15:19 20 7. Békéscsaba 17 8 3 6 28:23 19 8. SZEOL 17 8 3 6 29:25 19 9. Szállítók 17 6 6 5 28:26 18 10 Bp. Spart. 17 5 7 5 27:22 17 11) MÁVAV 17 6 5 6 18:15 17 12. SZMTE 17 3 7 5 20:27 17 13. ózd 17 4 5 8 18:24 13 14. BKV Előre 17 3 7 7 12:19 13 15. Szív. MÁV 17 5 3 9 13:25 13 16. MVSC 17 3 6 8 14:30 12 17. N.-bátony 17 3 4 10 10:32 10 18. Gy. Dózsa 17 * 2 5 10 11:28 9 Az NB II. eredményei. Keleti csoport: Gyula—SZVSE 1:0, MGM Debrecen—DVSC 1:1, Cegléd—Budafok 2:1, KISTEXT— Szegedi Dózsa ltO. Mezőkovács- háza—Szolnoki MÄV 2:0. Jászberény—Kiskunfélegyháza 1:1, Pénzügyőr—Bocskai SE 1:1. Kőbánya— KTE 1:1. A keleti csoport tavaszi első helyezettje a DVSC lett 24 ponttal, 2. helyre került a Szolnoki MÁV, 3. helyre a Jászberény, egyaránt 20— 20 ponttal. Északi csoport: Borsodi B.—Papp József Se 2:0, Vasas Izzó—IKARUSZ 5:0, BVSC— S. Kohász 3:0, Nyíregyháza—Ormosbánya 2:1. BEAC—Sátoraljaújhely 2:0, Kazincbarcika—Kossuth KFSE 0:0, Esztergom— EVTK 3:0, Kisterenye—Volán SC 0:0. Az északi csoportban a tavaszi első helyezett a BVSC lett 21 ponttal, 2. helyet szerezte meg a Volán SC, a harmadik helyet pedig a Nyíregyháza. 19—19 ponttal. Nyugati csoport: Almásfüzitő—Táncsis SE 2:1, Savaria—Olajbányász 4:1. Pápa—Siófok fi:0. Veszprém—Fűzfő 0:0, MűzaSzászvár—MÁV DAC 2:1, Dorog —K. Kinizsi 2:0, Bauxitbányász- Pécsi VSK 1:0. Pécsi Ércbányász —Szekszárd 2:0. A nyugati csoportban tavaszi első lett a Pápa 21 ponttal, 2. a MÁV DAC 20, 3. a Dorog 19 ponttal. Vasas—Egri Dózsa 4:0 (2:0), NB I. tartalékcsoport mérkőzés. Fáy utca, 600 néző. V. Pócsi. Vasas: Horváth — Kleika. Kánási. Márkus. Nell. Vígh Schneider (Radies Z.). Berzi. Tóth B.. Antal, Szőke. Eger: Kovács — Fodor, Mészáros, Bóbita. Szász. Salcza, Faliszek (Balogh). Czeg- lédi. Kovács Gy., Barta, Czeczeli. A vendégek tervszerütienül. minden elgondolás és akarat nélkül játszottak, a hazaiak átgondoltabb játékuk alapján megérdemelten nyertek. G.: Radies Z., Antal, Nell (11-esből), Tóth B. Jók: Nell, Tóth B., Antal, illetve Kovács, Barta. & Szerdán, június 25-én újabb fordulót bonyolítanak le a labdarúgó MNK-ban. Ezen a napon az Egri Dózsa NB I-es csapata a Bp. Honvéddal találkozik Kis* pesten. A mérkőzést Vadas Gjx vezeti. Ha ez bemegy.. Lakinger beadását Kovács F. fejelte kapura, Mészáros némi szerencsével csípte el a labdát. (Molnár I. felv.)