Népújság, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-18 / 112. szám
,VWS/\AAA/WA/SAAAAAAAAAAAAAAAAA^/\^AAAAAAAAAAAAAAA^AAAAAAA/VW\AAAAAAAAAAAAAAA/W\AAAA/\AAAAAAAAAA» NAM BA: Tábortűznél Pantomim Megyénk az irodalomban II. Rákóczi Ferenc emlékiratai Ülünk a tűz körül. Leves és füst szagával illatozik az este. Lassan eljön az éj a sziklák meredek ormaira. Ülünk és hallgatunk Nem kell most a beszéd. Kiáltása éji madárnak. Mintha hangokat hallanék a víz felől, — mintha ünnepi vacsorára jöttünk volna a dzsungel sűrűjébe, honunk végtelen szerelmével. Fölöttünk oly nyugodtan csendben úszik a hold, mintha nem is robbannának a bombák, csak álmodnánk a harcot;.. Testvéreim! Testvérek! Hová fut a folyó, hová nyúlik a dzsungel bozótja, sűrűje? ömlik a vér, mindenhol, — földemen, amely oly kedves, oly jó S az emberek verik kezét, lábát, bordáit, — bár összetörhetik, nem ölhetik meg őt E harcok súlyait s fájó ütlegelt a mi erős vállaink viselik. És mindenütt, hol ellenségeink, ott mi is ott vagyunk, mi, — katonák. Fejünk felett tető, a csodálatos ég, ahol a hold ragyog. Testvérek! Halljátok! Szívünkben rajzanak a tűz izgalmai, s bátorság születik a hazaszeretetből! Fordította: Antalfy István magyar barokk Irodalom 1690-től 1740-ig tartó szakaszának legkiemelkedőbb írói egyénisége XI. Rákóczi Ferenc volt. Sokirányú irodalmi munkásságával — verseivel, harcra buzdító imádságaival, barokk pátosszal telített szónoki beszédeivel, politikai pamfletj ei- vel, gazdiig levelezésével, emlékirataival és vallomásaival, valamint vallásos és államból cseleti elmélkedéseivel — nemcsak a kuruc- kor irodalmát gazdagította, de a XVIII. század első évtizedeiben újra felvirágzó barokk irodaiam nemzeti törekvéseinek káteljesítője is volt. Az 1703—1711 között lezajló szabadságharc idején különösen, a harcokat segítő vitairatai, politikai elmélkedései és szónoki beszédei a fontosak. Rákóczi európai látókörű, történelmi szemlélettel rendelkező, nagy műveltségű író is volt, aki kiváló szónoki képességeivel könnyen szerzett híveket magának és a szabadság- harc ügyének. Leírt beszédei telítve vannak személyes indulattal, zsúfolt, díszített mondatai és pateti- kus szónoki stílusa nagyon, sokszor könnyekre fakasztották hallgatóit A szabadságharc küzdelmeinek lehanyatlása után Rákóczi emigrációiba kényszerült Franciaországi tartózkodása idején fogott hozzá önéletrajzának a megírásához latin, nyelven. Nyilván, külpolitikai meggondolásból — a franciák megnyeréséért — francia nyelven számolt be a szabadságharc küzdelmeiről, majd V állomások címmel újra latin nyelven írja önvallomás-szerű vallásos meditációit és bölcselkedéseit Az 1717-ben keletkezett Emlékiratok (Mémoires) című munkájában a szabadságharc eseményeiről kronologikus sorrendben számod |be. Lelkiismeretes önvizsgálattal emlékezik vissza eseményekre és személyekre. Az erdélyi önéletrajz- írók — Kemény János és Bethlen Miklós — kemény őszinteségével értékeli önmagát, a nemesi rendeket a klérust és a hadi helyzeteket Bár az Emlékiratok stílusa tudatosan visszafogott, szinte tárgyszerűen pontos, helyenként mégis pompás mondatokban, leírásokban, találó jellemzésekben vagy novel- lisztikusan kerekített törtéketekben. gyönyörködhetünk. v fltaanfoeiűnö a történetig politíkaS látásmódnak a tisztasága, amelyel Rákóczi viszaemlékezve látja a harc értelmét és jelentőségét Világosan kitűnik ezekből a sorokból, hogy Rákóczi elgondolásaiban milyen fontos helyett kapott a stratégiailag fontos Eger és Heve* megye. Már 1703 októberében elküldi Bercsényit a sereg színe-javával Egerbe* hogy fogadja a város felajánlott hűségesküjét és rábeszélje Telekesy István egri püspököt a kurucok igazságos harcának támogatására. Elismeréssel szól Telekesy- ről, aki „megőrizte fiatalságában fogant eszméjét a nemzet szabadságáról, nem ragaszkodott a jezsuiták érzelmeihez és egyáltalában nem szerette az osztrák uralmat...” vallásfelekezet! kiengesztel őd és politikája mellett egyéb te- ■ m rületen is számított | H Egerre és megyénkre a fejedelem. Többször itt töltötte a telet Egerben, gyakran átutazóban érintette a várost, vagy hadait itt gyűjtötte össze egy-egy nagyobb hadjárat előtt a meghódolt vár falai alatt. 1706-ban, amikor Rabutin császári csapatait Vas Sándor várparancsnok ágyúival Kassa felé elűzte, Rákóczi az „ország szivének” nevezte a várost. 1708-ban pedig itt fogadta Ukraincevet, I. Péter orosz cár követét. 1704-ben Gyöngyösön kétszer is megfordult, a császár követeivel folytatott béketárgyalásokat és a megye e másik jelentős városában fogadta a megyék követeit is. Az Emlékiratok szerint a Hatvan melletti Lőrinciben is megfordult 1706 októberében. Másutt szép mondatokban szól a hevesi tájról: „A Mátra-hegység Egeméi kezdődik, zömét és a Harangodra néző síkságot Bükknek hívják, jó bort termő dombokkal ereszkedik Borsod megye felé... A Mátrából eredve sok kis folyó szeli át a Hatvan és Buda közt fekvő síkságot. A Zagyva az egyik, a Tama a másik. Az első Hatvan alatt folyik és Szolnok fölött ömlik a Tiszába.. Az Emlékir atok-ban a fejedelem az egész szabadságharc történetét megírta, de nem törekedett a teljességre. Bevallja azt is, hogy néha tévedhet, emlékezete megcsalja, de még ezek is a személyiség jelenlétének írói hitelét erősítik. Ez a mű, amely a magyar történelem egyik legnagyszerűbb szabadságharcáról szól éppen írójának »zenvedé-: lye» jelenlétével állít emléket megyénknek is. Ugyanazt a politikus határozottságot mutatja minden sora, amit a kuruc publicisztika képviselt a szabadságharc idején. ákóczi Ferenc írodal0 mi tevékenysége sokrétűségével, műveinek szabadon áradó erejével, a nemzeti politika és a vallásos kegyesség szintézisével a magyar barokk kultúra csúcsaira emelkedett, értékes irodalmi hagyományunkká lett. E. Nagy Sándor A zongora mellett töltöttem ^ # időmet. Nem gyakoroltam, ha- űAL/l^O .DEibA. nem csak úgy kalimpáltam. Szerettem zongorám hangját. Ügy érintett, mint valami jó barát meleg hangja. Nem kellett „valamit” játszanom, ha csak megütöttem egy hangot, már „tisztára mosdottam” benne, mint ahogy Lont kisasz- szony mondotta volt. Mert a puszta hang elegendő volt ahhoz, hogy a zene szférájáha emeljen, egy lehetséges, latens, csak még meg nem szólalt zene szférájába. Mert hiszen zene, az nem daloknak, operáknak sokasága vagy összessége volt, hanem nagy, külön világ, amelyről csak hírt hoztak ama szonáták, dalok és operák (néhány véletlen virág a nagy mezőkről), és abban az országban még sokkal több és szebb, és egé-z másféle csodák is vannak. Gyakran elég volt egy hang, elég volt egy szó, egy pillantás, hogy engemet abba az országba emeljen, mely alapjában csak egy bizonyos lelkiállapotom volt. Még három nap volt hátra a jubileumi óda megírásának határidejéig Dettre, aki mindennap könyörgött hogy írjam meg már egészen elbátortalanodott, miikor az egyik estén Bodnár úr jóvoltából mégis megírtam az ódát. Ez váratlan dolog volt, mert Bodnár úr mesterségének ugyancsak kevés köze volt a költészethez. Ö volt a szegedi sportklub ökölvívó mestere. Oda se jártam el egy ideig mert semmihez se volt kedvem. Viszont a vívóterem, az izzadság szagú férfitábor durva tréfáival mégis a legjobb vigasztaló helynek látszott Akkor léptem a terembe, mikor Bodnár úr éppen legjobb tőrvívónkkal, Keresztessy főhadnaggyal vitatkozott. Az aiKe- resztessy alacsony termetű, filigrán, finom alak volt valószínűtlen vékony, de inas tagokkal. Finom mosollyal mondotta el megint egyszer véleményét az ökölvívó sport durvaságáról, melyet mészároslegények számára találtak ki, de kultúremberhez nem méltó. — Hát akkor miért bokszolnak az oxfordi és cambridge-i diákok — dörmögte végtére megbosszankodva a különben nagyon hallgatag Bodnár úr. Mert Bodnár úr már százszor meghallgatta Keresztessy véleményét, anélkül, hogy felelt volna rá. Fizetett boksztanár ne mondjon ellent a fizető klubtagoknak. De különben is hallgatag látszólag nagyon nyugodt, türelmes ember volt. Beret- vált feje,szinte hústalan arca halálfejre emlékeztetett. Ha beszélt is néha, csak dörmögött. — Hiszen éppen azt nem értem — mondotta Keresztessy, — hogy még arisztokraták közt is hagyományos szokássá válhatott, hogy egymás orrát bezúzzák, egymás fogait kiverjék. — Hát én megmondom, ha megengedi, főhadnagy úr, — dörmögte Bodnár —, illetve meg tudnám mondani, ha érdekelné, hogy mi a vélemény erről Oxfordban, mert én jártam ott. — Ügy — vetette közbe Keresztessy meglepetve, de kétkedő iróniával , — Igenis. Ott tudniillik az a vélemény, hogy a bokszban nem az orrbezúzás és fogkiütés a fontos... Az ottani vélemény szerint az oxfordi diáknak, ha bokszolni tanul, nem ezt kell megtanulnia főképpen, hanem felállni. — Mit? — Felállni — ismételte Bodnár halkan, de valami forróság volt a hangjában, és a halálfejre valami konok, kőkemény ki♦fejezés ült. — Ha knock out ütöttek, és már a földön fekszel, AZ ÓDA .. FIKRLT SZADIK: öröm Mikor először láttam meg a fiam, de kedvem támadt felkap mutatni a kék, széles égnek a napnak, a nyüzsgő csillagoknak! De parányi, gyönge karjával ő kapott fel, ő vitt el... S úgy éreztem, híd vagyok az ég és a föld között, óriás ívként nyújtózva az űrben.•• Ügy éreztem, Pici gyerekként imbolygók a Lét közepében. Bár Ervin fordítása felállni, felállni. Ha két zápfogadat kiverték, és a szemedből csurog a vér: felállni! Harhin- den lélekzetvétel tűrhetetlenül fáj, ha ott fekszel, éppen ájulásból eszmélsz, és hallod a ringbíró számolását... három, négy, öt... és úgy érzed, mintha minden csontod darabokra törne: felállni, felállni! Ha fektédben látod, fölébed hajló ellenfeledet, ütésre kész kesztyűkkel, várva első mozdulatodra... mégis felállni... Csakazértis! — ordította el magát hirtelen, és vad ütéssel vágott a levegőbe — Tovább verekedni, ütéseket kapni, vérrel elborított szemekkel nem látni többé, és mégis tovább verekedni, újra elvágódni, és mégis újra, meg újra felállni, az istenit az anyádnak! És mindig felállni, ha ördögök hullanak is az égből, és megállni és megállni, megállni! A rekedt halálfej félelmesen fokozódó szenvedéllyel beszélt, úgy hogy Keresztessy öntudatlanul egy lépést hátrálva egy kis parádmozdulatot tett. — Ezt kell a bokszolásnál mindenekelőtt megtanulni, mondják az oxfordi diákok — fejezte be Bodnár úr ismét szerényen, csendesen. Megkértem, hogy vegyen fel az ökölvívó csapatba, és még azon az éjszakán nekiültem a jubileumi óda megírásának. Be is nyújtottam határidőre, meg is nyertem az ötforintos díjat Nincs most türelmem körülményesen elmondani azoknak a napoknak a zajló eseményeit. A jubileumi ünnepen magán, mikor kérdezősködtem, hogy miért nem jött el Dettre, megtudtam, hogy Bicskey mellbe lőtte magát. Hegedűs Pál, aki korábban plágiummal vádolt, maga olvasta fel ódámat. Hangosan, szépen olvasott. Tudta-e, hogy én vagyok a szerzője? Mikor feltépte a borítékot, összehunyorított szemekkel hallgatott egy darabig. Akkor halkan mondta a nevemet, és kiment a teremből. Egy órával később, mikor az ünnepség éppen befejeződött, megirjt bejött, és a közönség sorai között egyenesen felém tartott. Én akkor már az első sorban ültem. A fiúk fölálltak, és egy részük a kijárat felé tolongott. De mikor Hegedűst meglátták, megálltak, és némán integetve utat nyitottak neki. Könyökkel egymást oldalba bökve fordultak mind felém, mert Hegedűs Pál éppen elém lépett. Olyan ijedten ugrottam fel, hogy az öt forintot tartalmazó borítékot földre ejtettem, és nagy zavaromban ott is hagytam. Szomszédom emelte fel, és adta újra kezembe. — Én magát igazságtalanul megbántottam — mondotta Hegedűs hangosan, és úgy rémlett nekem, hogy haragos pillantással. — Ezennel, mindenki előtt bocsánatot kérek magától. — Kezet nyújtott, és én kezet nyújtottam. De úgy meg voltam hatva, hogy egy szó sem jöt ki a számon. — Megvigasztalhatja az a tudat — folytatta mérges arccal —, hogy az én gyanakvásom voltképpen a legnagyobb elismerésnek tekinthető. Most már csak arra legyen komoly gondja, hogy nyelve magyarosságának tisztaságát tökéletesítse. — Minden erőmmel rajta leszek — dadogtam. Hegedűs még egyszer kezet nyújtott, mire az egész terem tapsolni kezdett. Tómét pillantottam meg a közelemben. Q tapsolt a legvadabbul. Dülledt szemei majd kiestek a fejéből Részlet a szerző Álmodó ifjúság című önéletrajzi regényéből, Az írást Balázs Béla, a kitűnő író, költő és filmesztéta halálé* nak huszadik évfordulója alkalmából közöljük.
