Népújság, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-04 / 100. szám

Ing helyett - jó tanács f Eddig szemérmesen hall* F gattam róla, mert azt hit* tem, csak a ntakacsságom* F nak köszönhetem a sok si- j kertelen kísérletet. Miért kell nekem éppen 39-es ! fehér nylonlnget vennem : minden áron, amikor any­; nyiíélc ing kapható? Ueecmbcr óta rendszere- L sen bemegyek Gyöngyösön i és Egerben az áruházba, j December óta rendszeresen } azt a választ kapom, hogy 39-cs fehér nyloninget nem ■ tudnak adni. Illetve: egy­szer — még február elején | — Egerben ajánlottak H. í osztályút. Kérdésemre, t hogy miért másodosztályú, azt a választ kaptam, vala* 1 mi kis hibája van. Utólag ktdertilt, hogy a kis hiba csupán a mértékben mu­tatkozik meg. Olyan szűk az ing mindenütt, mintha kinőttem volna. Ezért nem kellett annak a külföldi ve­vőnek sem, amelyik nem volt hajlandó ezeket az in­geket átvenni. Szóval, az ingvásárlás nem sikerült. Van egy 39-es „osztályos” fehér nyloningem,' ami inkább ne volna. De olyan ..ren­des”, olyan igazi, az még ma sem kapható. — Tessék megpróbálni Hatvanban — kaptam nem­rég a jó tanácsot az eladó­tól. — Ott azt mondják, na­gyon sok íchér nyloning kapható . Megköszöntem a felvilá­gosítást és elgondolkoztam. Ml lesz, ha ezt a vevőszol­gálatot általánosan elter­jesztik a megyénk iparcikk­üzleteiben? Ha az edény­boltban azt hallom, hogy a keresett árut Jászberényben vehetem meg, a keresett ci­pőt pedig Kunmadarason, Illetve a grafltbctétes nyo- mósiront Dunaújvárosban. Arra kérem csupán a fi­gyelmes kereskedőket, hogy ha lehet, maradjanak az or­szág határain belül, mert útlevelem nincs. Kellemet­len lenne egy pár zokniért Lengyelországba utaznom. Az ötlet egyébként ne­kem nagyon tetszik, csak annyit várok cl, hogy az útiköltségemet is térítse meg a kisker vállalat, ha már engem, a vevőt küld az áruért, és nem ő, a ke­reskedő hozza a helyembe az árut. Kíváncsi vagyok ennek az országos mozgalomnak a kifejlődésére. Vajon milyen nevet adunk majd nekl7 Mert legalább az elnevezés legyen jó, ha ugyanazt az áruellátásról nem tudjuk elmondani, (—ár) tudományos kutatás tölti be a meghatározó, vezető szere­pet. Az is jellemző, hogy a műszaki-technikai haladás hallatlanul dinamikus, ha­talmas méretű, átlépi az or­szághatárokat. betör a gaz­daság legkülönfélébb terüle­teire. Az atomenergia, a mű­anyagok számtalan változa­ta, az automatizálás nyomán kibontakozó új termelési el­járások zöme a kutató, kísér­letező laboratóriumokban született és születik, mint a tudomány új, forradalmi fel­ismerései. Innen hatolnak be a termelésbe, a munka esz­közeibe, a munka tárgyaiba, mint a folyamatosan meg­újuló emberi tudás és tapasz­talat. így, s ebben az érte­lemben valóban elmondhat­juk, hogy a tudomány nap­jainkban egyre inkább köz­vetlen termelőerővé válik. Már a IX. pártkongresszus, ezt követően még konkré­tabban a gazdasági reform arra ösztönzi tudományos életünket, hogy vívmányai gyorsan váljanak termelőerő­vé. Kialakulóban van a tu­dományos kutatások tervezé­sének, szervezésének, össze­hangolásának és finanszíro­zásának új rendje. A cél hármas: először is szorosabb összhangot teremteni a tár­sadalmi szükségletek, a tu­dományos munkai a kutatás és a termelés között. Ennek érdekében készül az 1970— fsa-ot> évekre az új távlati tu­„A legemberibb gyógyszer" Hazánkban tíz évvel ez­előtt bontakozott ki a térí­tésmentes véradórnozgalom. Társadalmunk új, szociális életformája ezzel újabb, szép vonással lett gazda­gabb, A véradómozgalmai: is a a társadalom életében jelent­kező reális igények, a fel­merült objektiv szükségle­tek hívták életre. A azá- zadforduló óta az orvostu­domány nagyot fejlődött. A vércsoportok felfedezésével, a vérkonzerválás kidolgo­zásával lehetőség nyílt egy új gyógyító eljárás, a vérát­ömlesztés bevezetésére é* széles körű elterjedésére, A vértranszíúziót mind több orvosi szakterületen, mind több betegség gyógyítására, egyre gyakrabban alkalmaz­zák. Ma már vérátömlesztés nélkül korszerű gyógyítás elképzelhetetlen. A fejlő­dés jelenleg is tart. A köz­úti é» üzemi balesetek nö­vekvő száma új gyógyító módszerek — mint a szervátültetések — beveze­tése, és . újabb kórképek megismerése folytán nap­jainkban Is állandóan nő a vérátömlesztések száma. A ■transzfúzió elterjedésével a gyógyító intézmények vér­igénye olyan mértékben megnövekedett, hogy azt, ré­gebben a lakosságnak csak egy szűk rétegére támaszkodó vérellátás csupán akadozva, hiányosan tudta kielégíteni. Megvolt tehát egy részről a sérültek és súlyos betegek megmentésének tudományos, orvosi lehetősége, másfelől hiányzott a megvalósítás tárgyi feltétele, a szüksé­ges, nagy mennyiségű és állandóan rendelkezésre ál­ló vér. A nehéz helyzetben döntő fordulatot hozott az önkéntes véradómozgalom megszületése. A Magyar Vöröskereszt kezdeményezé­sére szélet körű társadalmi mozgalom indult meg, a magas színvonalú egészség- ügyi ellátáshoz szükséges vér biztosítására. Áldozat­kész emberek ezrei adták vérüket a sokszor teljesen ismeretlen betegek egészsé­gének helyreállításához, ön­zetlen emberbarátságból, se­gíteni akarásból. Az elmúlt tíz év alatt a véradó-mozga­lom valóban tömegméretűvé vált, az önkéntes véradók száma már több százezer. E nagyméretű társadalmi össze­fogással sikerült a kórhá­zak vérigényét kielégíteni, a gyógyításhoz szükséges meny- nyiségű vért előteremteni. A vérről, a véradásról, a vérátömlesztés fontosságá­ról, e kérdések egészség- ügyi jelentőségéről az el­múlt években sok szó esett. Alig van ma már olyan ál­lampolgár, aki nem tanult, olvasott, hallott vagy látott volna Valamit ezekről. Ke­vesebbet hallunk a kérdés társadalmi, erkölcsé — ha úgy tetszik — politikai vo­natkozásairól. önkéntes véradómozga- lomról beszélünk, és két­ségtelen, hogy mível a vér az emberi szervezet élő, in­tegráns része, a véradás csak teljesen szabad elhatá­rozásból, önként tett fel* ajánlásból eredhet. Mégis, mint ahogyan a rászoruló öregekről ée elesettekről való gondoskodás az egész társadalom ügye, ugyanis a társadalom feladata betege­ink számára a gyógyuláshoz szükséges vér biztosítása. A véradás minden embernek a közösséggel, családjával, ba­rátaiból, munkatársaival, az egész társadalommal szembe­ni erkölcsi kötelessége. Bár­ki kerülhet olyan helyzetbe, hogy életben maradásához, egészsége visszanyeréséhez embertársa vérére lesz szük­sége. A beteg emberért áldo­zatot vállaló véradó annak viszonzását — nem kívánt szükség esetén — bátran re­mélheti. A vér élő anyag, mesterséges úton nem állít­ható elő, egyetlen lehetséges forrása az emberi szervezet. Ezért a kellő mennyiségű vér biztosításának nincs Is más módja, mint hogy az egész­séges lakosság köréből minél több ember adjon vért. A véradás nemes és nagylelkű segítségnyújtás a bajba ju­tott ember számára. Aligha van szebb, drágább ajándék a vérnél, mellyel életet lehet menteni. De továbbmenve: a véradás jó kovácsa a közös­ségi szellemnek, alkalmas arra, hogy az együvé tarto­zás, az egymásra utaltság ér­zését elmélyítse ég tudatosít­sa. Kifejeződik benne az is hogy az egyes, a közösségtől elszigetelt ember helyzete mennyire kilátástalan. A vér­adás ezért színvallás is, ér zelmi és akarati állásfogla­lás mások baja, a közösség Ugye iránt. Végigtekintve a véradó mozgalom történetén és eredményein, megállapíthat­juk, hogy az ország lakossá­gának tekintélyes része — sok százezer ember — elfo­gadta és magáévá tette eze­ket a gondolatokat. A vér­adást ma már igen sokan a civilizált társadalom életé­hez hozzá tartozónak tart ják, szükségesnek és termé­szetesnek ismerik el. Igaz, hogy vannak még értetlenek. közömbösek, sőt cinikusak is. akik különböző kifogásokkal félrehúzódnak, ha segítséget kérnek tőlük, őket meggyőz­ni felfogásuk káros és hely­telen voltáról, még jövő fel­adataink közé tartozik. Egerben a Vöröskereszt az idén is megrendezi a nyári „véradó heteket”. Városunk üzemeihez, vállalataihoz, hl vatalalhoz, a város egész dolgozó lakosságához fordu­lunk, közvetítve a betegek és egészségügyi dolgozók kéré­sét: véradással minél többen járuljanak hozzá az egri kór­ház vérellátásának zavarta­lanságához. Az elmúlt évek­ben egyre többen tettek ele­get ennek a kérésnek, és bi­zonyos, hogy ez évben is so­kan eljönnek segítő kezet nyújtani a bennük bízó bete­geknek. Dr. Molnár Miklós kórházi főorvos 13 milliárd forint beruházás a közlekedés, a posta és a tárközlés fejlesztésére A Gazdasági Bizottság jó­váhagyta a közlekedés-, a posta és a távközlési ágaza­tok célcsoportos állami beru­házásainak tervét. Az 1969— 70. évi fejlesztési költségelő­irányzata 13,3 milliárd, ebből a költségvetési juttatás össze­ge több mint 6 millió forint. A vasútnál befejeződik a Cegléd—Nyíregyháza közötti vasútvonal villamosítása. Ko­rábban már villamosították a Bu dapes t—Miskolc—N y í regy- háza—Záhony vonalat és így a két legforgalmasabb vonal villamosítása 1970-ig meg­történik. Ez az áruszállítás, elsősorban a tranzit szem­pontjából nagyon fontos, mert a legerősebb villany- mozdonyokkal óriás-szerel­vényeket vontathatnak, ami a gazdaságosság szempontjá­ból rendkívül előnyös. 1970 végére egyébként a vontatás 70 százaléka a Villamos- Diesel mozdonyokkal bonyo­lódik le. A fővonalakon kise­lejtezik a favázas kocsikat, ehhez viszont több mint 500 négytengelyes személykocsit Tovább épül — két év alatt kell beszerezni. 56 kilométerre — a balatoni autóút, az M—7-es, Székes- fehérvár és Siófok között. Különösen jelentősek a híd­építési beruházások. Befeje­ződik a bajai Duna-hfd és megkezdődik az új algyői Ti- sza-híd építése: 1972-ben át­adják a forgalomnak. Űj híd épül 1969—1971 között a Du­nán, Medvénél és átépítik a Kunszentmártoni Hármas- Kőrös hidat. A bekötőút-épí- tés programja szerint össze­sen 190 kilométer új úttal 58 község illetve település kap­csolódik be az országos úthá­lózatba. Fiatal, Jó alakú nő. Óvatos hpegéssel, előre tartott kézzel! Megható és sajnálni való. Az élet kegyetlensége ez. Mindene tökéletes, erről árulkodik a feszülő ruha alatt még jobban fe­szülő áramvonala, szép vonalú szája, dús, pom­pás haja... Mindene tökéletes. Csak a szeme. Igen. Azért is hord fekete szemüveget, s azért is tapogatódzik oly tétován, előre nyújtott kéz­zel, óvatos léptekkel. És nincs aki a hóna alá nyúlna! Kegyetlen társadalom. Pedig milyen szép a nő. — Atkisérhetem? — lépek mellé megható­dott hangon. — Felesleges! — mondja indignálódva a nő. — Ilyen trükkel nem ismerkedem... — s máris leveszi a szemüvegét, a modern vonalú, új napszemüvegét, átlibeg az úttesten, s még látom, mint teszi vissza az orrára a divat eme új remekét és máris előretartott kézzel, óvatos botorkálással ütödik embertől emberig a másik oldalon. (~ó) Furcsa szakma öreg mestere Nagyvisnyó főutcáján lát­tam meg amint négy­öt nyúlfoőrrel a vállán ban­dukolt a kocsma felé. Utánaszegőd­tem. Ügy in ­téztem a dol­got, hogy egymás mellé keveredjünk odabent, az­tán koccintot­tunk. — Mióta csinálja? — Én, öcsém, kilenc- százharminc- három óta. Szeme alatt mosolyba sza­ladnak a ba­rázdák, bán­ná arcáról az országutak napfénye jut eszembe. — Má’ bocsáss meg, hogy tegezlek, de hát az én ko­romban. — Hány éves? — 1895-ben születtem, Lükén. Azóta is ott élek. Oláh Bertalannak hívnak. A nagyapám is bőrös volt. Először borbélykodtam ott­hon, aztán a 14-es háború­ban megsebesültem. Gon­doltam, én is bőrös leszek. Volt egy lovam, meg egy kocsim, nekivágtam a falvak­nak, aztán mindig összejött annyi, amiből megéltem. Most « szekérrel járom dományos terv. Az OMFB irányításával. elemzések folynak a kutatás számára is orientációt nyújtó legfonto­sabb komplex gazdasági, mű­szaki fejlesztési feladatok megfogalmazására. A minisz­tériumok, az Akadémia tudo­mányos intézetei kidolgozzák és közreadják a tudományos célprogramokat. A termelő vállalatok kutatásai szerző­dések révén biztosítják a termelés korszerűsítéséhez szükséges új tudományos is­mereteket. Egységes rend­szer alakul így ki a különbö­ző tudományágak ismeret­anyagának gyarapító alap­kutatásából, az alkalmazott kutatáson át egészen a fej­lesztési feladatokig. Párhuzamosan a terv ki­munkálásával és arra építve a második feladat: a tudo­mányos erők és kapacitások koncentrálása. Korábban ná­lunk a 12 ezer kutató csak­nem ugyanennyi témával foglalkozott. Az ilyen állapot szétforgácsolja az erőket, he- lyenkint öncélúságot szül, felesleges párhuzamosságokat okoz, lassítja a tempót. Ezért néhány jól körülhatárolt te­rületen a kutató erők, a tár­gyi és anyagi feltételek össz­pontosításával kell dolgozni, így nagyobb a valószínűsé­ge. hogy e területeken világ- színvonalon álló, új tudomá­nyos eredményeket produkál­hatunk. A harmadik feladat; a ku­tató helyeken a szervezet­nek és a gazdasági ösztön­zőknek olyan sajátos rend­szerét kialakítani, amely ser­kenti a kutatási eredmények gyorsabb gyakorlati alkal­mazását. Az ipari és mező- gazdasági kutató helyek zö­me a reform bevezetése óta már korszerűbb keretek kö­zött dolgozik, szerződésre, rendelésre, vállalnak kutatá­si témákat, fejlesztési fel­adatokat körülhatárolt céllal, megjelölt határidővel, meg­határozott összegért. A bevé­telekből tartják el magukat és fejlesztési alapot is ké­peznek. A korszerű gazdasági sza­bályozók kidolgozása ugyan­akkor megerősíti, hogy az alapkutatásokkal foglalkozó kutató helyeket, egyetemi tanszékeket továbbra is álla­mi költségvetési keretből kell finanszírozni. Erre áldozni szükséges, mert a tudomány­nak mindig meg is kell előznie a mát, törődnie kell a jövő­vel, a távlattal, amelyből a holnapi magasabbrendű gya­korlat fakad. Zárógondolat­ként ehhez még annyit: ha egyfelől arra ösztönözzük a tudományt, hogy kerüljön közelebb a gazdasághoz, a gyakorlathoz, másfelől nem kevésbé fontos a másik oldal: az, hogy a gazdasági élet, a termelés is gyorsabban, bát­rabban lépjen előre a tudo­mány felé, merítsen és alkal­mazzon minél többet annak vívmányaiból. Hogyan illeszthetők mind­ehhez nemzetközi tudomá­nyos kapcsolataink, he­lyünk és részünk a világ tudományos, szellemi ter­mékcseréjében? — Egy olyan kis ország, mint a miénk, korunk tudo­mányos ismeretanyagának csak a töredékét szerezheti meg saját erejéből. Még a két szuperhatalom, a Szovjet­unió és Amerika se haladhat kellően, ha csak a saját vív­mányaira támaszkodik. Ha­zánknak elég jó helyezése van a nemzetközi tudomá­nyos ranglistán. Kapcsola­taink széles körűek a kapita­lista világgal Is, még inkább a szocialista országokkal, el­sősorban a Szovjetunióval. Innen is, onnan is szívesen jönnek hozzánk tudományos rendezvényeinkre, becsülik publikációinkat, figyelik eredményeinket. Megítélésem szerint a szo­cialista országokkal, a tudo­mányos szférában előbb- utóbb a mainál magasabb színvonalú együttműködés­nek kell kialakulnia. E te­kintetben még sok a kihasz-' nálatlan lehetőség. A kétol­dalú tudományos kapcsolatok ápolása és fejlesztése mellett erősíteni lehet a többoldalú kapcsolatokat, sőt, bizonyos feltételek megteremtése ese­tén további integrált kutatási központok irányába is kívá­natos előbbre lépni. Most elsősorban bátrabban alkal­mazhatnánk a többoldalú kö­zös kutatást, a kutatóeszkö­zök gyorsabb, bürokrácia­mentes cseréjét, a közös fo­lyóiratok kiadását, az össze­hangolt szakemberképzést, tapasztalatcserét. A feltéte- .lek mindehhez egyre kedve­zőbbé válnak. Azt hiszem, megoldásra vár ennek kere­tei között az is, hogy — az erőteljesebb ösztönzés érde­kében — a kutatási eredmé­nyek és találmányok átvé­telénél, az átvevő ország té­rítse meg az átadó országnak a ráfordításokat. Nemzetközi kapcsolataink szemszögéből azt minden­képpen hangsúlyozni kell: önálló kutatást csak olyan te­rületen végezzünk. ahol kellő anyagi és szellemi erő­vel rendelkezünk ahhoz, hogy világszínvonalon ma­radjunk és haladjunk. így, saját vívmányaink külföldi értékesítése mellett, egyéb szükségleteinket nemzetközi csere révén, bátrabb licenc- politikával. vásárlásokkal biztosíthatjuk. A tudomány- politika és a tudományszer­vezés napirenden levő kér­dései között mindez ott sze­repel. Várható, hogy a kellő párt- és állami határozatok e területen is új lendületet, táv­latot nyitnak a tudományok hazai fejlődése előtt. — - 11 „i í (j. i ÄE» da egész Hevest. Igaz, hogy Nógrádban lakom, de ide járok. — Haza miikor szokott menni? — Ritkán. Inkább télen. Ugye, akkor már mégis hi­degek vannak. — Most hol adja el a bő­röket? — A MÉH-nek. Annak a dolgozója vagyok. — Mióta? — 1952 óta. — Mennyit keres? — Mikor mennyit. Nyolc- százat, ezret, ahogy jön. — A falvakban, ahova jár, hol szokott aludni? — Mindenütt van nekem barátom, azoknál. — Van még magán kívül, akj ezzel foglalkozik a megyében? — Hát az Imre, meg a Sági — számolja a kezén — több nincs. — Moziban mikor volt? — Hát, az ördög se tud­ja. Háború után voltam. De otthon van televízió. A gye­rekek azt nézik. Három fiam van. Mind a három dolgo­zik. A két lányom férjhez ment. — Meddig csinálja még? — Amíg bírom. Két év múlva kapok nyugdíjat. — Olvasni tud-e? — Nem. Nem tudok. Se írni. De még nem csaptak be soha. Jól tudok számol­ni. A kocsma előtt kint áll a lova. Kimegyünk, szemügyre ve­szem az öreg, roskadt ele- jű sárga kancát. — Nagyon jó lovam van. Meg egy kutyám is. Zsivány, gyere csak ide — int a bo­zontos fekete kutyának. Mindketten felszállnak a kocsira, az öreg magára te­ríti a ponyvát és elindulnak a legközelebbi faluba. Nyúlbőrért. (szigethy) TÍ3] május 4., vasárnai»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom