Népújság, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-16 / 110. szám

így lát a halszem- objektív A japán Camera Industry Association 13 cég részvé­telével kiállítást nyit a Technika Házában. Tizen­három vállalat 39 különbö­ző típusú fényképezőgéppel vonul fel. Ezenkívül be­mutatnak 10 különleges filmfelvevő gépet és 8 film­vetítőt is. A gépek között az egyik legérdekesebb a 180 fok lá­tószögig úgynevezett hal- szem-objektív. „így lát” a halszem-objektív* (MTI foto — Kácsor László felvétele) Diákélet: „Békekötés" a hatvani Zalka Máté Kollégiumban A Hatvani Bajza Gimnázi­umban diákok újságolták: — A Zalka Máté Kollégi­umban még formálisan sem működik a diákönkormány­zat. A tanács ugyanis két hó­napja lemondott. — Az indok? — Összetett ügy. A lénye­ge: a diákok úgy érzik, hogy a nevelőtestület semmibe ve­szi az önkormányzati veze­tők javaslatait. Mi szükség így ránk? Ezt már Gelencsér Tibor, a lemondott tanácstitkár pa­naszolja. Ö invitál. — Jöjjön el hozzánk! Be­szélgessen el velünk! Mi ke­ressük a megoldást, mi tud­juk, hogy tűrhetetlen ez a „csendes háború”. A tarthatatlan helyzet oka­it bogozgattam nevelőkkel, lemondott diáktanácstagok­kal együtt. — Két hónapnál korábban kezdődött — összegez Gelen­csér Tibor. — A diáktanács bizonyítani. Emiatt állandó­an panaszkodtak nekünk. A lemondást nem vártuk, ám a passzív ellenállás ellen mit sem tehetünk. A megoldás útjait kutatom. A fiatalok a kibontakozás szükségességét hangoztatják. Ezt szeretné az igazgató, a nevelőtestület is. Mégsem történt meg eddig, mert a szakadék túl széles, őket kér­dem, a „vezérkart”: vállal­ná-e újra, hiszen nem fiata­los vonás félreállni, megol­datlan hagyni a problémá­kat. Válaszaik: — Ha összeülnénk, s kö­zösen megbeszélnénk a dol­gokat. ahogy azt régen meg­szoktuk! ' — Ha nem becsülnék le a diáktanács tevékenységét, ha nem fordulna elő több inci­dens ! — Ha nagyobb lenne a jog­körünk, ha elmondhatnánk véleményünket jutalmazás­ról és büntetésről egyaránt! Döntsön a nevelőtestület, de hallgasson meg bennünket! — Ha mindez megvalósul, újra vállalnánk, együtt akar­nánk dolgozni a közös cé­lért. Hibáztunk, elismerjük. A jövőben azonban segítsé­get kérünk a további téve­dések elkerülésére. Megannyi feltételes mon­dat. Hosszú konzultáció után azonban a nevelőtestület egyetért a fiatalokkal, s már oldott légkörben mond igent, vonja vissza lemondását a ^vezérkar”. Már jókedvvel invitálnak e két héttel későbbi megyei kollégiumi sportrendezvé­nyekre: ,,Mi rendezzük, győ­zünk. elsők akarunk lenni” —- bizakodnak. Mig hallgatom őket, egyre gondolok: Miért késett meg ennyire ez a „békekötés ?” ... Pécsi István Harmadszor is.». Sajnos harmadszor is kény­telenek vagyunk foglalkozni az április 26-ára hirdetett Könnyű­zenei hangversennyel. Nehéz- ményeztük, hogy az ŐRI di­lemmát okozott a helyi rende­zőknek, mert a könnyűzenei hangversenyre az ígéret elle­nére sem biziositoilák vala­mennyi szereplőt, s erről a mű­sort megelőző napon értesítet­ték csak a rendezőket. A köny- nyűzenei hangverseny elma­radt, mivel nem érkezett meg a Syrius együttes sem... Űjabb ígéret érkezett: az elmaradt hangversenyt május 19-én tartják mpg Egerben. Lapunk segítséget adott a műsor ren­dezőinek azzal, hogy közölte az újabb időpontot, az ígért szereplőket — s most ismét za­varba kerültek a rendezők, de mi is, mert egy újabb levél ér­kezett a fővárosból: sajnos a május 19-re ígért műsorra■ tv-■ felvételek miatt nem tudják biztosítani a szereplőket, s ja­vasolják, hogy a hangversenyt 29-én, vagy június 2-án rendez­zék meg. Éhhez csak annyit tennénk hozzá, hogy nyolc- százötven jegy kelt el a még februárban szervezett műsorra, közel 12 községből várták a fiatalok az élményt. De maguknak a helyi rendezőknek is igen sokba ke­rült már eddig ez a félresike­rült program. Ami pedig a jog­gal csalóaolt közönséget illeti, a jegyeket sokkal könnyebb lesz visszaváltani, mint a — bizalmat... Ugyanis a közönség — vidé­ken is közönség! K. G. Kizáró ok Nem az a véletlen, ha az ittas vezető gázol; az a véletlen, ha nem gázol A hivatalos adatok sze­rint tavaly nálunk óránként négy közlekedési baleset tör­tént, naponta ketten meghal­tak a közutakon és minden hatodik balesetnél közreját­szott az ittasság. Arról per­sze nincs kimutatás: hány ezren úszták meg véletlenül a végzetes szerencsétlensé­get, noha a közelükben ittas vezető markolta a volánt. Mert nem az a véletlen, ha az ittas vezető gázol; az a véletlen, ha nem gázol. A KRESZ szigorú, a rend­őrség szondáz, az ittasság súlyosbító körülmény a bí­róság előtt, a járművezetők pedig rendszeresen iddogál- nak. Az országúti csárdák előtt tucatnyi jármű. A sör­ben konyak, pálinka, rum. A minap az egyik csárda előtt egy Warszawa ittas ve­zetője még arra sem volt képes, hogy szabályosan visszahajtson az országúira: nekiment egy Trabantnak. A napokban bíróság elé állítottak egy hívatásos gép­kocsivezetőt, aki már számtalanszor bizonyságát adta annak, hogy híján van a minimális erkölcsi érzék­nek Gyakran lerészegedett, ilyenkor az élő fába is bele­kötött. Felaprította lakásuk berendezését, doronggal tá­madt a rendőrökre és így tovább. Most egy évre elítél­ték ugyan, de hogy az gát­lástalan iszákosága kizáró ok volna a gépjárművezetés­ben, az nem vetődött fel. Magyarországon egymillió jogosítvány lapul a zsebek­ben. Egy-két pohár nem számít. Hányán vélekednek így az ivászat szabadságá­ról? Nem tudni. De akik így vélekednek, azoknak a zsebében felesleges a jogo­sítvány. Akiket nem riaszt vissza sem a katasztrófák __ képe, sem a büntetés, sem az értelmes érvelés, sürgő­sen adják át a volánt. Süket ember mehet éjjeli­őrnek, vak idegenveezetőnek. felkarú légtornásznak, néma dalénekesnek, tériszonyban szenvedő toronyőrnek, vértől iszonyodó orvosnak. Telje­sen normális és elfogadott, hogy sok ’foglalkozásnál van- eleve kizáró okok; egysze­rűen azért, mert van, aki arra a bizonyos foglalkozásra nem alkalmas. A gépjárművezetői foglal­kozásnál az iszákosság a ki­záró ok; akár hivatásos, akár passziózó vezetőről van szó. Megérthetjük és elfogadhat­juk, hogy valaki ragaszkodik a mindennapi poharazggatás jogához. Semmi akadálya. De akkor adja visza a jo­gosítványát! Megértik ezt vagy nem értik meg az érintettek, a társadalomnak, jogos és indokolt önvédelem címén, ezt az elvet érvény­re kellene végre juttatni. Akit télen csak az olkohol tud felfűteni, nyáron lehű­teni, naponta kétszer-három- szor felüdíteni, az nézzen más mesterség után. A töb­biek nem kötelezhetők arra, hogy miattuk folyton far- kaszemet nézzenek az élet­veszéllyel. Van, akinél a be szeszelés csak alkalmi kisiklás. Hogy ez sem tűrhető el, ezt a büntetés mértékével kellene határozottabban kifejezni. Sok országban az ittas ve­zetés minimális birsága: egy­havi jövedelem. Ez igazsá­gos és mindenkit meggondo­lásra késztet. Ismétlődő ese­tekben pedig sok helyütt kérlelhetetlenül bevonják a jogosítványt, mert az ivás: kizáró ok. Nincs más meg­oldás. (H. F.) rendez havonta ifjúsági na­pokat. Ilyenkor mi irányít­juk mint diáktanárok a kol­légiumi életet. Ezeknek a napoknak Íratlan hagyomá­nya, hogy klubestekkel zá­rulnak. Így volt ez már évek óta. Űj nevelő tanárnőnk — ugyanis koedukált kollégium vagyunk — azonban két al­kalommal is semmibe vette az ifjúsági napok szuvereni­tását. Besztercei Edit, a lányok képviseletében is konkreti­zál. — Első alkalommal én voltam a diáktanár.. Igazgató , űr engedélyezte a két és fél órás összejövetelt. A nevélő tanárnő azonban idő előtt lefújta és kijelentette, hogy ő félredobja a hagyományo­kat. Azt mondta: a diákta­nács csak papírforma, szük­séges rossz, s ő ezzel nem tö­rődik. Sánta László titkárhelyet­tes is elkeseredett: — Mi akkor kértük igaz­gató urat, hogy rendezze s dolgot, mert társaink előtt nyilvánosan elvesztettük a tekintélyünket. Segítséget kérünk, de semmi nem lett belőle. Sőt, az incidens is­métlődött egy nőnap múltán. A titkár tárgyilagos. — Lehet, sértődékenyek voltunk, de összegyűlt min­den keserűség. Csak néhány dolgot említek: a kollégium­vezetés nem beszélte meg velünk a feladatokat, gondo­lat s tájékoztatásunk nélkül intézkedett. Társaink gúnyol­tak. Éjszakákat meditáltunk azon, mit tegyünk. Először én mondtam le, majd utána ß teljes tanács. A nevelőtestület érzi a ne­hézségeket, Véleménye: — Szükségünk van a „ve­zérkarra”. Ók azonban gye­rekes módon felmondtak. Sértődöttségük részben jogos, mert az első incidens tény. Nem kellett volná azonban félreállniuk! Tekintélyhi- á'iyra panaszkodtak. Igen, ez i| |r van. De ők korábban serr. ÍUdták vezetési képessegeiket PINTÉR ISTVÁN; a. Megint jóval előbb érkez­tem. Szórakozásképpen — és persze bosszantásul — ismét megsétáltattam néhányszor kí­sérőimet a mellékhelyiség és az asztaluk között. De most már valahogy kevesebb ked­vem telt a dologban, mint előző nap. Hívatlan vendége­im határozottan kezdtek az idegeimre menni. Még húsz percem volt Ruth érkezéséig. Ezalatt azon töp­rengtem, miként szabadul­hatnék meg ezektől az ala- koktóL Annál is inkább sze­retem volna lerázni őket, mert tudtam, hogy Ruth ez­után sem lesz hajlandó ilyen díszkísérettel belépni velem egy szálloda kapuján. Szerencsére New Yorkban is akadnak átjáróházak. Gon­doltam, hogy azok segítségé­vel talán megszabadulhatok tőlük. Mindenesetre meg kel­lett várnom Ruthtot, hogy megbeszéljem vele a haditer­vet. Az volt az elképzelésem, hogy... De belépett Ruth, és minden dugába dőlt. — Neked volt igazad — mondta minden bevezető nél­kül. — Cucke nem úriember. Előző nap, miután elvál­tunk, az egyik kopó felszállt ugyanarra az autóbuszra, amelyen ő utazott. Aztán reg­gel már ketten követték. De most szólni sem kellett, mert néhány másodperc múlva be­lépett a nyomában két férfi, akik közül az egyiket már is­mertem. Nagyon jól értették a szakmájukat, mert leültek egy asztalhoz, és eszük ágá­ban sem volt még csak oda sem biccenteni azoknak, affi- ket az én jelenlétem vonzott a vendéglőbe. Pedig hát Ruth egyik kísérője és az én egyik kísérőm tegnap együtt üldö­gélt itt, ugyanebben a ven­déglőben. Mondanom sem kell, hogy a hangulat nagyon elromlott, mielőtt még kellemessé vál­hatott volna. A lány folyton a szomszéd asztalok felé fi­gyelt, olyannyira, hogy ide­gességemben meggyanúsítot­tam: valamelyik kellemetlen fráterrel szemez. — Ugyan, szivem — mond­ta Ruth — Ha egyetlen férfi lenne egy ezred női segédszol­gálatos között egy bárány- himlő miatt karanténnak nyilvánított laktanyában, ezek közül akkor sem kéne egyik sem. Egyszerűen idege­sítenek, ennyi az egész. Elmondtam, hogy mit eszel­tem ki, de a lány kinevetett. Es igaza is volt. Még akkor se rázhattam volna le kísé­rőimet, ha nem kellett volna Ruthnak is megbirkóznia ugyanezzel a feladattal. Hi­szen a fickók nyilvánvalóan jobban ismerték a várost is, a szakmát is, mint én, a zöld­fülű. Elkomorodva hallgattam, mert semmi - ötletem nem volt, mi módon teremthet­nénk olyan körülményeket, hogy Ruth beválthassa az ígé­retét. Ruth kitalálta, mire gon­dolok és így vígasztalt: — Ne félj, szivem, nem szaladok el. Néhány napig várunk... Szavai meg is nyugtattok ▼olna, de közömbös hangaor­dozása nyugtalanított. Az volt az érzésem, mintha imponál­na neki az ügy. Alighanem megbánta, hogy annak idején nem fogadta el Cucke ajánla­tát, s egyszerűen elmenekült előle egy másik állásba. A felhajtás, amelyet Cucke-nek tulajdonított, legalább kétszáz százalékkal emelte szemében a szállodaigazgató értékét. Ha az az alak most indul ost­romra, alighanem közel jut a vár bevételéhez. Viszont én, aki már megkaptam a vár­kisasszonytól a vár kapujá­nak kulcsát, csalódottan ve­hettem tudomásul, hogy fur­fangos vetélytársam időköz­ben új zárat szereltetett fel. A hallgatásnak Ruth vetett véget. Azt indítványozta, hogy szombat délután menjünk el valami jó varietébe. Már két­szer el kellett vinnem ilyen helyre, mert nagyon szerette a légtomászokat. Nem volt túlságosan ínyemre ez az ér­deklődés, de el kellett ismer­nem, hogy légtornásznak len­ni sokkal fantáziadúsabb fog­lalkozás, mint naphosszat fel- húzókalíantyúkat csavarozni. Méghozzá ébresztőórákra. Könnyen lehet, hogy egy lég­tornásznak még vekkerje sincs, egyszerűen nincs szük­sége rá. Közbevetőleg meg­jegyzem, hogy ebben az idő­szakban két részre osztottam a világot. Azokra, akik nem nélkülözhetik a vekkert, és azokra, akiknek nincs szük­ségük rá. Természetesen, az utóbbiakat irigyeltem. Sőt, reggel, amikor csengetett ott­honi órám, és délután, ami­kor a végeláthatatlan szala­gon utazó órák között sehogy se akart megszólalni a mun­kaidő végét jelző csengő — akkor szinte gyűlöltem őket. — Szívesen elmennék ve­led egy varietébe, de sajnos nem érek rá! A lány elvesztette türelmét, s végre éreztem, hogy még nem vagyok közömbös szár mára. — De hát, szivem, ezt nem érdemeltem meg! Nem raj­tam múlik a dolog. Ezért még nem kell más lányok után futkosnod! Jóleső büszkeséggel nyug­tattam meg, hogy szombat délután nem egy másik lány miatt vagyok kénytelen el­hanyagolni őt, hanem azért, mert honfitársaimmal tea­zom. Megmutattam neki a tea jegyet, amelyen nemcsak magyarul, hanem angolul is lel volt tüntetve, hogy mi­re szolgál. „Belépő a Magyar Nemzetmentők Bajtársi Kö­rének New Yorkban, a Rhit- mus Hallban, vitéz Csánkő András vezérezredes, a Ma­gyar Nemzetmentők Bajtársi Körének vezérelnöke látoga­tása alkalmával rendezendő teára.” Ruth, mintha valami éget­né a kezét, úgy dobta el a belépőt. — Szivem, ha szeretsz, ak­kor velem jössz... Nem me­hetsz el oda! A hirtelen feltörő félté­kenység nem esett rosszul, de nem akartam engedni, hi­szen legalább annyira vágy­tam néhány magyar szóra, és esetleges magyar barátok­ra, mint Ruth szerelmére. Kezdtem magyarázni, hogy nem lány van a dologban, ha­nem azért szeretnék elmen­ni a teára, mert már nagyon hiányoznak számomra a hon­fitársaim. — Ne menj el, agyonlőnék! — sírta el magát. Bnnivaló- an édes volt. És megfejthetet­len. — Miért lőnének agy©»? Tea ez, nem háború! Ruth elővett egy újságot, a New York News délutáni lei- adását. Fellapozta a harma­dik oldalt, és az orrom alá tartotta. Hatalmas betűkkel ez állt az oldal élén: „Vörös gyikosok el akarták tenni láb alól a magyar emig- rációs kormány fejét! Csánkd András sajtóértekezleten lep­lezi le a budapesti terveket! Az FBI a vörös ügynökök nyomában. A hazájukat sze­rető magyarok hűségnyilat­kozatai Csánkő iránt.” Kikaptam Ruth kezéből az újságot és olvasni kezdtem: „Egy merénylet felháborí­tó és gyalázatos tervéről tá­jékoztatta ma délelőtt a saj­tó képviselőit Mr. Csánkő, aki a Német Szövetségi Köztár­saságból néhány nappal ez­előtt érkezett az Egyesült Ál­lamokba. Mr. Csánkónak a régi magyar hadseregben ve­zérezredesi rangfokozata volt, 1944-ben, az akkori Magyar- ország képviselőivel együtt a magyar felszabadító moz­galom élére állt. (Folytatjuk) r

Next

/
Oldalképek
Tartalom