Népújság, 1969. május (20. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-15 / 109. szám

Kiábrándító játék, megérdemelt szombathelyi győzelem Szombathelyi Haladás—Egri Dózsa 2:1 (2:1) Eger, 9.000 néző. V.: Ka­posi (Hévízi, Stenczel). Szombathely: Szarka — Szőke, Pék, Szántai, Hor­váth — Gyarmati, Halmosi —Szabó, Iszak, Rátkai, Kul­csár. Edző: Albert József. Eger: Bulyovszky — Mé­száros, Kiss, Winkler — Tátrai, Berán — Tóth M., Bánkúti, Kovács F., La­kinger, Rajna. Edző: Szusza Ferenc. Csere: Berán helyett Salcza (a félidőben), Rajna helyett Faliszek (56. perc), Kulcsár helyett Mester (65. perc), Gyarmati helyett Né­meth (80. perc). i Szögletarány: 7:4 (2:3) Szombathely javára. Szokásához híven jól kez­dett az egri csapat és már a második percben vezetést szerezhetett volna: Bánkúti labdájával Lakinger átját­szotta Szántait, majd haj­szállal a jobb sarok mellé lőtt. A második oldalon Rátkai jól eltalált lövése ke­rülte el az egriek kapuját Az első negyedórában jó- iramú, változatos volt a küzdelem, amelyben előbb a hazaiak szereztek gólt: A 13. percben Tóth tört ki a szélen, élesen középre lőtte a labdát; amit Pék kézzel ütött le. 11-es! A labdát Kovács F. a jobbra elmozduló Szarka mellett a bal sarokba vágta, 0:1. Nem sokat váratott magá­ra a szombathelyiek egyen­lítő gólja sem: A 19. percben Kulcsár be­adása nyomán a labda a menteni akaró Berán lábán felpattanva a léc alá vágó­dott, 1:1. öngóll Ezután a vendégcsapat vette át az irányítást, az Idegeskedő hazaiak egyre több hibát vétettek. A 32. percben Bulyovszky csak A napokban érdekes, tanúlsá- gos levél érkezett szerkesztősé­günkhöz, Verpelétről. A levelet — amelyet Zemkó Márton őr­nagy. szakosztályvezető, Szabó Lóránt honvéd, játékos és Nagy Béla szurkoló írt alá — most teljes egészében olvasóink elé tárjuk. — A megyei labdarúgó-bajnok­ság eddig lejátszott mérkőzésein sok kitűnő játékvezető bírásko­dott, akiknek a Népújság hasáb­jain szeretnénk megköszönni lel­kiismeretes, példamutató műkö­désüket. A Korvin SE—Apci Va­sas mérkőzésen Koncz István mutatott be mintaszerű játékve­zetést, mindkét fél megelégedé­sére. Ugyanez mondható el a Borsod megyei Kruj játékveze­tőről, aki a Korvin SE—Bélapát­falva találkozót vezette. Legfő­képpen szeretnénk azonban szól­Heves—Egri Spartacus 3:1 (1:0), megyei I. osztályú bajnoki lab­darúgó-mérkőzés, Heves, 350 né­ző. V.: Dezső. Heves: Petróczki (Nagy) — Rédei, Stolcz. Berki — Gomba­szegi, Budai I. — Tari, László (Meleghegyi), Budai II., Balogh, Mihics. Edző: Nagy Ferenc. Eger: Tóth — Antal I., Mezei, Ko­vács — Visnyei, Czinege — Tar- di, Vinczepapp, Szamosvári, Do- mány, Antal II. Edző: Bóta Já­nos. A találkozó előtt rövid ün­nepség keretében köszöntötték a hevesi Gombaszegit labdarúgó­pályafutásának 20. évfordulóján. Ezután izgalmas, jó iramú já­ték alakult ki, a hazaiak szünet után biztosították be győzelmü­ket. G.: Balogh, Tari, Tóth ill­ésből), illetve Tardi. Jók: Ba­logh, Tari, Gombaszegi, illetve Vinczepapp. Tardi, Visnyei. (kakukk) * Szerdai számunkban röviden hírt adtunk a Gy. Vasas Izzó NB Il-es kézilabda-csapatának 26:24 arányú győzelméről, amelyet Miskolcon, a Miskolci VM ellen aratott. Pótlólag közöljük az ösz- szeállítást: Imricsik -*• Szabó, Csépány L., Vladár — Cserta, Baranyi, Fenyvesi. Csere: Ba­logh, Tátrai, Csépány I. Edző: Gyenes József. Góllövők: Feny­vesi 9, Baranyai 6, Cserta 5. Sza­bó 2, Vladár 2, Csépány, Tátrai. * Bélapátfalva—Selyp 4:1 (3:0). A cement- és mészművel által ki­írt vállalati labdarúgó bajnoki mérkőzés. Selyp, 100 néző. V.: Czibula. G.: Bársony 2, Mikó II., ihikó I., illetve Oldal. * Megyei női, bajnoki kézilabda- mérkőzések : Hevesi Spartacus— kiütni tudta Szabó lövését, de aztán Iszak jó helyzet­ben elvétette a labdát. A vendégek fölénye a 40. percben újabb góllá érett: Ismét bal oldali akció alakult kif amelynek végén Halmosi kapáslövése a vető­dő Bulyovszky mellett jutott a bal sarokba, 2:1. Szünet után egy darabig az egriek kezdeményeztek többet, de aztán mindinkább fölénybe került a tervsze­rűbben játszó, erőteljesebb szombathelyi csapat. A 70. percben Iszak jobb sarok­ba tartó lövését Bulyovszky szögletre öklözte, majd az előretörő Szőke beadását Szabó kapásból alig lőtte mellé. A másik oldaV>n Mészáros előreívelt labdá­ját Lakiinger kecsegtető helyzetben kapta, de a lab­da a kezére pattant és oda­lett a helyzet. Az egri kö­zönség bosszúsan figyelte csapata vergődését, bizony, •néha-néha a fütty is fel- csattant a lelátókon — a lel­kesen küzdő vendégek vi­szont nem egyszer tapsot kaptak a sportszerűen gon­dolkodó nézőktől. ni a Petőfibánya—Korvin SE mérkőzés bírájáról, Kiss János­ról, aki a kiváló játékvezetés mellett emberi magatartásával is kivívta a hazai és a vendég­csapat vezetőinek, játékosainak, szurkolóinak elismerését. Az iz­galmas mérkőzés hevében ugyan­is előbb egy petőfibányai, majd egy verpeléti játékos megsérült. Kiss János mindkét esetben azonnal megszakította a játékot, s maga segített a sérültek segít­ségére ! Látszólag apró dolgok ezek, de valójában mély emberség, hu­manitás, a mérkőzésre való lel­kiismeretes felkészülés húzódik meg mögöttük. Mi mégegyszer megköszönjük Kiss János és a többi említett játékvezető kivá­ló működését, s kívánjuk, hogy példájukat a többiek is köves­sék. Petőfibányai Bányász 13:1 (7:0), Hevesi Spartacus—Bélapátfalvi Építők 14:12 (10:1). * Úttörő kerékpárversenyt ren­deztek Atkáron. Első lett Kocsis József, második Herbai Béla, harmadik pedig Tóth Imre. * Istenmezeje—Ivád 5:0 (3:0), já­rási bajnoki labdarúgó-mérkőzés, Ivád, 300 néző. V.: Lakatos. G.: Utassy 3, Nagy J., Tar. * Az ODOT előkészületeként megrendezték a füzesabonyi já­rásban is a már hagyományossá vált akadályversenyt. A csapat- versenyben az első három helye­zést a Füzesabonyi Gimnázium diákjai hódították el. Vendégként részt vett a versenyen a Hevesi Gimnázium csapata is. * Megyei II. osztályú labdarúgó- mérkőzések eredményei: Strom­feld SE—Erdőtelek 3:1, Kisköre— Egeresein II. 0:2, Máíradcrecs- ke—Egerszalók 4:0, Kápolna— Novaj 3:3, Tarnalelesz—Besenyő­telek 3:0, Dobó SE—Mezőszeme- re 4:5, Makiár—Egeszólát 2:2. A bajnokság állása. Keleti csoport. (Kiesés-feljutási ^táblázat): 1. Stromf. SE 7 6 — 1 19: 9 12 2. Besenyőt. 7 4 1 2 11:10 9 3. Erdőt. 7 4 1 2 13:12 9 4. Mátrád. 6 3 2 1 15: 7 8 5. Novai 7 3 2 2 22:15 8 6. Kisköre 6 3 1 2 13:12 7 7. Dobó SE 6 2 1 3 15:14 5 8. Tárnál. 6 1 3 2 10:10 5 9. Egerszal. 7 2 1 4 10:15 5 10. Mezősz. 7 2 1 4 9:20 5 11. Makiár 6 1 2 3 7:11 4 12. Kápolna 6 1 2 3 8:14 4 13. Egerszólát 6 1 1 4 8:11 3 Egeres. II. 7 5 — 2 28:10 10 Régen láttuk ilyen gyen­gén és ilyen erőtlenül ját­szani az egri csapatot. Az első negyedóra és a játék egyes rövid szakaszai kivé­telével mintha ólomlábakon jártak volna a játékosok, akik ráadásul végig ideges- kedték a mérkőzést. Ezzel szemben a vendégek erőtel­jesen, tervszerűen szőtt tá­madásaikkal szinte mindig veszélyt jelentettek a Dózsa kapujára, s ha csatáraik lö­véseit több szerencse kíséri, nagyobb arányban is nyer­hettek volna. Közülük Szarka, Halmosi, Szabó és Iszak érdemli a legtöbb di­cséretet, de a többiek is meg­tették a magukét Az egriek közül csak Kiss, Lakinger és Bánkúti játéka érdemel em­lítést. Kaposi jól bíráskodott. Vasárnap a magyar utánpótlás válogatott szerepel Egerben A hét végén nem lesz forduló a labdarúgó NB I- ben — az egri szurkolók azonban nem maradnak mér­kőzés nélkül: az Egri Dózsa a magyar utánpótlás váloga­tottat látja vendégül. Az utánpótlás Teeret a követke­ző. Kapusok: Hajdú, Rother- mel. Hátvédek: Kelemen, Salamon, Horváth, Vidács, Hunyadi, Megyesi. Közép­pályások: Kelemen (Csepel), Halmosi, Somogyi. Csatárok: Pusztai, Szabó, Branikovics, Sárközi, Németh M., Nagy L., Kocsis, Ladinszki, Tie- ber. A találkozó 17 órakor kezdődik. Előtte a Kisterenye II.—Egri Dózsa III. tartalék- bajnoki mérkőzést bonyolít­ják le, amely előtt az ifjú­sági csapatok mérik össze tudásukat. És egy előzetes hír: május 24-én, szombaton újabb érdekes, barátságos labdarúgó-mérkőzést rendez­nek Egerben: a Ferencváros és az Egri Dózsa találkozik egymással s előtte a cseh­szlovák VVS Kosice és az Egri Dózsa ifjúsági csapata játszanak előméúkőzést. Hevesről A Vöröskereszt járási ak­tívái tartottak tanácskozást arról, hogyan lendíthetik fel a járásban a tisztasági moz­galmat. A Vöröskereszt szá­mos feladatai közé tartozik a céltudatos egészségvéde'mi felvilágosító munka és a tisztasági mozgalom segítése is, a közegészségügyi hely­zet javítása érdekében. Az aktívák minden községben türelmesen, sok tapintattal, példamutatással igyekeznek meggyőzni az embereket a tisztasági mozgalom szüksé­gességéről. A tanácskozáson az aktívák kicserélték ta­pasztalataikat, ismertették egymással a célravezető he­lyes módszereket is. Rozgonyi István Visontáról A Thorez-üzem gépészeti osztályának műszaki szocia­lista brigádja idei vállalá­saiban olyan feladatok meg­oldását tűzte ki célul, ame­lyek az üzem munkájának zavartalanságát biztosítják. Az üzem nagy teljesítményű gépeinek javításához, a nagy karbantartásokhoz, hidrauli­kus tájolóberendezésre van szükség. Jelenleg az üzem ilyen berendezéssel nem ren­delkezik, ezért a nagyjaví­tás gyorsítása és megköny- nyítése érdekében a brigád vállalta a szükséges beren­dezés megtervezését, és a legyártáshoz szükséges do­kumentáció elkészítését. A gépet az üzem javítóműhe­lyének szocialista brigádjai készítik el, és ehhez a szük­séges műszaki segítséget a brigád biztosítja. Szükség van az üzemiben egy villamos próbapad elké­szítésére is, hiszen a külfejtés területén több mint 300 vil­lanymotor üzemel. Próba­pad felszerelésére majd csak a III. sz. főműhely üzembe helyezésekor számíthatnak. Az új műhely üzembe helye­zéséig áthidaló megoldást kell találni, ezért a brigád vállalta egy olyan berende­zés megszerkesztését, ameiy- lyel egyelőre pótolhatják a villamos próba padot. A be­rendezés a későbbiekben a II. számú műhely igényeit teljesen kielégíti majd. A gépészeti osztály mű­szaki brigádja mintegy 300 társadalmi munkaórát is vál­jál. A brigád tagjai részt vesznek a politikai tovább­képzésben, marxista közép­iskolában, egyetemen, vagy különböző tanfolyamokon bővítik ismereteiket. Közös összejöveteleket is terveznek, kirándulásokat, s a későb­biekben közös mozi- vagy színházlátogatást is. Remé­lik, az 19!39-es évben is jó eredményt ér el a brigád a beruházás szocialista bri­gádjainak versenyében. Ifj. Berta Tibor Petőfibényáról A településen egyre több szó esik arról, hogy az igé­nyeknek megfelelően gondos­kodni kellene egy kisven­déglő létrehozásáról. Igaz ugyan, hogy az üzemi ven­déglátó a dolgozók egy ré­szénél megoldja az étkezési gondokat, de kívánatos vol­na egy lépéssel előbbre jut­ni. Több dolog indokolja a petőifibányaiak kérését. A piaci ellátás nem .mindig zavartalan és a húsellátás­ban is vannak gondok. Az üzemi étkeztetést vasárnap és ünnepnapokon nem lehet igénybe venni, s a dolgozó asszonyok részéről is van olyan kívánság, hogy teher­mentesítsék egy kicsit a va­sárnapjukat. Figyelmbe véve, hogy Petőfibányán sok a nyugdíjas, egy olcsóbb árak­kal forgalmazó kisvendéglő az ő érdekeiket is szolgál­hatná. Helyes lenne, ha az érdekelt vendéglátóipari vál­lalat a tanácskirendeltség segítségével felmérné az igényeket. A telep lakói szí­vesen járulnának hozzá az új létesítmény felépítéséhez társadalmi munkával is. Dobrocsi Pál Hatvanból A járása népi ellenőrzési bizottság összehívta a női népi ellenőröket, hogy segít­séget kérjen tőlük annak felméréséhez, milyen körül­mények között élnek és dolgoznak a hatvani járás­ban a nők. A téma sokrétű, a nők helyzete az üzemben, a családvédelem. Vizsgálják, hogyan veszik figyelembe a nők érdekeit az üzemi mun­ka szervezésénél, érvénye­sülnek-e a Munka Törvény- könyvébe nyújtott kedvez­ményeket. Külön súllyal foglalkoznak az egyedülálló anyák helyzetével, körülmé­nyeivel. Vizsgálják azt is, hogyan foglalkoznak a nők, családanyák problémáival a gazdasági, párt- és tömeg­szervezeti vezetők. Milyen problémákat vetnek fel az asszonyok, és milyen vála­szokat kapnak javaslataikra. Felmérik azt is, hogyan él­nek a lehetőséggel a gyer­mekgondozási segély igény- bevételét illetően a hatvani járás asszonyai. Nagy Piroska Az Országos Szakipari Vállalat felvesz festő-mázoló. hidegburkoló, ács-állványozó, lágy­szigetelő, hő-hangszigetelő, műanyagburkoló, parkettás, bádogos, tető­fedő, üveges szakmunkásokat, ugyan­ezen szakmákba betanított munkásokat, valamint 18 éven felüli segédmunkáso­kat, szállító- és rakodó- munkásokat. Heti 44 órás munkaidő, minden héten szabad szombat, különélési és idénypótlék, szállást és üzemi étkezést, utazási költségtérítést biztosítunk, munkába állást követően az első feluta^ási költséget meg­térítjük. Jelentkezés: Bp., V., Báthory u. 12. II. em. 229. Munkaerő-gazdálkodó*. Győz: Farkas (Bervai Vasas) 'Az Egerben megrendezett Bornemissza Gergely ifjú­sági birkózó emlékverseny sok jó küz­delmet hozott. Képünkön Farkas (jobb­ról), a Bervai Vasas tehet­séges verseny­zője biztosan győzi le ellen­felét a döntő­ben. (Molnár I. felv.) Értesítjük pébégáz- fogyasztóinkat, második (tartalék) palack beszerzésére most lehető­séget nyújtunk! A második palack megvá- sárolásához kiutalásra nincs szükség. Postautal­ványt a második palack be­fizetésére a pébégáz-csere- telepek adnak. A MÁSODIK PALACK­KAL HÁZTARTÁSÁT KORSZERŰSÍTI ÉS LEHETŐSÉGE VAN MINDEN PALACK TEL­JES KIÜRÍTÉSÉRE! Kőolajvezeték Vállalat, PÉBÉGAZ Főosztálya, Bp., V., Alpári Gy. u. 4. Értesítés A Tejipari Tröszt 1969. X. L — 1970. m. 31-lg állami gazdaságok és termelőszövetkezetek tejkezeléssel és el­sődleges tejfeldolgozással foglalkozó dolgozói részére bentlakásos tanfolyamot szervez. A tanfolyam helye: Jászberény. A tanfolyam ideje: 4 hét. A tanfolyam tárgya: a tejkezelés, a fogyasztói tej, a tejföl, a túró és az ízesített termékek készíté­sének elméleti és gyakorlati elsajátítása. A tanfolyam részvételének feltételei: 45 év felső kor­határ nőknél (lehetőleg) 40, férfiaknál — 8 általános is­kolai végzettség, vagy tejkezelői képesítés, — érvényes egészségügyi könyv, vagy orvosi igazolás. A tanfolyamon teljes ellátást biztosítunk, a ténylege­sen felmerülő költségek ellenében (kb., 1600,— Ft). Jelentkezés a területileg illetékes tejipari vállalatnál (üzemében) augusztus 15-ig. A tanfolyam tényleges költségét az illetékes tejipari vállalatnak kell utólagosan átutalni. Vállalatok, termelőszövetkezetek figyelmébe! SZEMÉLYGÉPKOCSI KHOZ. TEHERG ÉPKOCSIKH OZ ÍRÓGÉPEKHEZ AKKUMULÁTOR kapható AZ EGRI JÄRMÜBOLTBAN, ZALÄR J. ü. 10. TELEFON: 23-23 Kiváló játékvezetők \natw-0ivm*

Next

/
Oldalképek
Tartalom