Népújság, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-24 / 92. szám

A gondolkodás reformja a termelőszövetkezetekben I Hol vannak az igazi középvezetők? RENDKÍVÜL meglepő ki­jelentést hallottam a közel­múltban az egyik termelő- szövetkezet elnökétől. Egy vita során úgy fogalmazott, hogy igen sok közös gazda­ságban a brigádvezetők affé­le szociális terhet jelentenek s ezt maguk is egyre inkább érzik. Aztán kifejtette a gon­dolatát, elmondta, hogy a brigádvezetők jelentős há­nyada idősebb, képzetlen pa­rasztember. Nincs meg a kel­lő iskolai végzettségük s a mezőgazdaság rohamos fejlő­désével egyre kevésbé képe­sek lépést tartani. Néhány évvel ezelőtt még nagyjából el tudták végezni a rájuk bí­zott feladatokat, ma már nem boldogulnak a korszerű módszerekkel, agrotechniká­val s nemhogy elősegítenék, inkább gátolják a gazdaság f e j lődését.U gyanakkor ragasz­kodnak beosztásukhoz, hi­szen ma már a faluban rang brigádvezetőnek lenni, tár­sadalmi elismerés, megbecsü­lés övezi a szövetkezeti kö­zépvezetőket. Az illető szövetkezeti el­nök véleménye talán túlzot­tan éles, kategorikus, hiszen nem minden brigádvezetőről lehet hasonló véleményt meg­fogalmazni. Sokan közülük megfelelő végzettséggel, kép­zettséggel rendelkeznek, igye­keznek munkájukat a leg­jobban ellátni és arra is jut idejük, hogy tudásukat nö­veljék, korszerűsítsék. Mégis — nagy általános­ságban — egyet lehet érteni az élesen fogalmazó szövet­kezeti elnökkel. Talán először beszéljenek a számok. A me­gye közös gazdaságában dol­gozó brigádvezetők közül mindössze mintegy tíz száza­léknak van technikumi vég­zettsége. Jelentős részűknek még szakmunkás-képesítése sincs. S ha azt is hozzátesz- szük, hogy nagyon sokan kö­zülük idős, koros emberei;, akkor azt is meg lehet álla­pítani, hogy remény sincs arra, hogy a szükséges közép­fokú képesítést megszerez­zék. SOKAN arra hivatkoznak, hogy bár a brigádvezetők nem rendelkeznek a kellő végzettséggel, olyan nagy ta­pasztalatuk van, hogy ez át­segíti őket a nehézségeken. A gyakorlat — bár kivételek mindig akadnak — mégsem ezt bizonyítja. Inkább az el­lenkezőjét. A szövetkezeti szakvezetőknek egyre na­gyobb gondot okoz, hogy a korszerű technológiákat, módszereket megértessék a brigádvezetőkkel. Hiányzik a középső láncszem, hogy a fent hozott döntéseket levi­gyék a dolgozókhoz. Egyre több időt rabol el a felső ve­zetőktől a döntések megvilá­gítása, megmagyarázása, sok esetben szinte szájba régá.sa, s a szükségestől jóval több időt igényel az állandó, perc­ről percre való ellenőrzés. Az egyik szövetkezeti főmezőgaz­dász úgy vélekedett, hogy gaz­daságosabb, ha a főmezőgaz­dászi munka mellett ő végzi el a brigádvezető munkáját, mert saját magának nem szükséges mindent elemi szinten magyarázni s emel- let legalább biztos abban, hogy nem csúszik semmi hi­ba a számításába. Az ilyen vélemények mindig vitára in­gerlők, de gyakorlatilag még­sem lehet velük vitatkozni. Hiszen ma már a mezőgazda­ságban korszerű gépekkel, vegyszerekkel, tudományos alapossággal dolgoznak s nem mindegy, hogy az illető vegyszerből több vagy keve­sebb kerül a földekre vagy éppenséggel az állatok takar­mányába. Ha valaki nem az előírásoknak megfelelően jár el, nagyon komoly károkat okozhat. Sokan szóvá teszik azt is, hogy az iparbán a főmérnök nem ér rá arra, hogy mun­kapadtól munkapadig sza­ladgáljon s nem is szükséges, mert a művezetők, a terme­lés közvetlen irányítói való­ban képzett, sokoldalú, iga­zi vezetők. A brigádvezetők, nek ugyanezt a szerepet kel­lene betölteniük a mező­gazdaságban, de nagyon so­kan nem alkalmasak erre. Hiszen nemcsak hogy nem képzett vezetők, de gyakran még nem is a legjobb szak­emberek. FELVETŐDIK a brigád­vezetők továbbképzésének kérdése. Nem véletlenül, hiszen van olyan példa, hogy egy-egy termelőszövetkezet­ben a középvezetők levelező úton megszerezték a szüksé­ges képesítést s azóta való­ban el tudják látni fejadatai­kat. A probléma viszont az, hogy néhány brigádvezetőnek még az alapfokú képzettsége sincs meg, így nincs lehető­sége a továbbtanulásra. A tanfolyamokhoz szintén elő­Ságokban, vagy ahol kedve­zőtlenül alakultai; a termelé­si, értékesítési körülmények, mint például Hatvanban, ott csak 7408 forint volt a szö­vetkezeti gazdák évi (!!) ke­resete. Az elmúlt évben me­gyénk minden harmadik-ne­gyedik közös gazdasága ke­rült be a „kedvezőtlen adott­ságú”, támogatásra szoruló szövetkezetek közé. Jövedel­mük mindössze 1,3 százalék­kal nőtt, s a szövetkezeti gaz­dák keresete ezekben a gaz­daságokban nem érte el a ha­vi ezer forintos átlagot, még 10 órás munkanapok mellett sem. Ezek a tények, gondolom, sokat mondanak majd ebben a vitában. Emellett nem árt azt sem tüzetesebben meg­vizsgálni; vajon a 3,5 száza­lékos keresetnövekedésnek mi a magyarázata: egyszerű manipulációval, a mezőgaz­dasági termékek árának nö­velésével érték-e el a szövet­kezeti gazdák, vagy nehéz, szorgalmas munkával? Miből származott tehát ez a többletjövedelem? Megyénk termelőszövetke­zetei az elmúlt évben kétmil­liárd forintot meghaladó ér­tékű húst, búzát, zöldséget, s egyéb mezőgazdasági termé­ket adtak a megye, az ország ellátására és exportra. Ez majdnem 13 százalékital több, mint amennyit az előző év­ben termeltek, amikor nem sújtotta annyira a fagykár, az aszály, a száj- és köröm­fájás megyénk mezőgazdasá­afe. képzettség szükséges. Gondot ' jelent az is, hogy igen sokan idős emberek, kötelezni sem lehet őket a továbbtanulásra, de ha lehetne, akkor is két­séges lenne az eredmény. Néhány szövetkezetben olyan megoldást választot­tak, hogy az idős brigádve­zetők mellé fiatal szakembe­reket osztottak be. Ez a meg­oldás is csak részeredménye­ket hozott, sok esetben a szakmai féltékenység, az egy­más meg nem becsülése le­hetetlenné tette a huzamo­sabb ' együttműködést. AZ IGAZI középvezetők hiányát, a gondokat ma még inkább csak feltérképezni le­het, mintsem megoldást ta­lálni — valahogy így lehet­ne összegezni a véleménye­ket. Valóiban nehéz a gon­dokra megoldást találni. Azonban az is tény, hogy a vezetés, a gazdálkodás re­formja a mezőgazdaságban is csak akkor vihető sikerre, ha az a gondolkodás reform­jával párosul. A brigádveze­tők jelentős részérél pedig ez nem látszik biztosítottnak. S ez mindenképpen elgondol­koztató. Kaposi Levente Világhír üvegekkel Ügyes kezek csiszolják, festik a már világhírnév­nek örvendő parádi üvege­ket a Parádsasvári Üveg­gyárban. A korszerűen be­rendezett tanműhelyben az idősebb mesterek mellett több fiatal ismerkedik az üveggyártással és az üveg­csiszolással. (MTI-foto) Kukoricabetakarító gépek — francia licenc alapján 400—450 mázsa teljesítmény naponta A Budapesti Mezőgazdasá­gi Gépgyár makói üzemében nagy teljesítményű, külön­leges kukoricabetakarító adapterek sorozatgyártását kezdték meg francia licenc alapján. A francia Braud- cégtől megvásárolt tervek szerint'keszüib gépeket szov­jet SZK,—4-es típusú gobana- kombájnokra szerelik, a vá­gószerkezet helyére, s így a kombájnnal „közösen” 40 ember munkáját végzik el naponta. A kukoricaföldön végigha- hadva, a gép veszteségmen­tesen letöri a csöveket, majd lemorzsolja és zsákokba vagy pótkocsira ömleszti a terményt. A naponta 400—500 mázsa szemes kukorica letakarítá- sára alkalmas gépekből a terv szerint félezret gyárta­nak majd évente. (MTI) Emberek a dossziékban összesen 370 dosszié sorakozik a vaslemezaj­tó mögött a polcokon. A Heves megyei Állami Építőipari Vállalat sze­mélyzeti anyaga. Azaz: 370 ember mérlegre tett múltja, jelene és jövője* — Titok? Nincs itt semmi­féle titok. Minden mondat, minden szó ismert az előtt, akire vonatkozik. Különben mi értelme lenne a mi mun­kánknak? Tugonyi Nándor a sze­mélyzeti osztály vezetője. Maga a ikitárulkozó nyílt­ság. A mosolya őszinte, moz­dulatai, mondatai nyugodtak. Ezüstös, hullámos haja még vonzóbbá teszi. Minden vo­nása homlokegyenest más, mint amit a régi személyze­tisekről elképzeltünk, őriz­gettünk magunkban. Tehát nehéz körülmények között is többet termeltek és a statisztikai adatok bizonyít­ják, többet is dolgoztak ezért a pénzért. Sok ezer gazda ér­te el a nyugdíjkorhatárt, s helyettük 10—12 órás munka­időben végezték el a tenniva­lókat a még munkaképes szö­vetkezeti tagok. A többletkereset másik ré­sze meg abból adódott, hogy felemelték néhány mezőgaz­dasági termék átvételi árát, s ha valaki ugyanazért a munkáért most tíz mázsa bú­zát kapott, annak átszámítá­sával már eleve „többet ke­resett”, hiszen új áron kalku­lálták be a jövedelmébe. Amikor a rögtönzött köz­vélemény-kutatást tartottam, az egyik siroki fiatalember elmondta, hogy mennyiben különbözik az édesapja és az ő munkakörülménye. Apja hajnali háromkor kel, s megy az istállókhoz. Ű még szundít egyet addig, míg műszakba kell indulnia. Délután három­ra már otthon van, s nyáron motorjával már a bükkszék} fürdőt is megjárja, sőt esté még két-három órát olvas, mikorra apja hazakerül. Jel­lemző a munkakörülmények, a munkaidő különbözőségé­re az a tény is, hogy a Nép- szabadság nemrég vezércikk­ben köszöntötte azt a tényt, hogy immáron az állami gaz­daságok dolgozói több helyen áttérhettek a nyolcórás mun­kaidőre. A szövetkezeti gaz­dáknál a tavaszi, nyári, őszi hónapokban ez még megvaló­síthatatlan, mint ahogy azok­nak a körülményeknek meg­teremtése is, amelyek az üze­mekben, hivatalokban ma már természetesek, magától értetődőek. A paraszti jövedelem kö­rüli vitákban sokan említet­ték, hogy az sem közömbös: mikorra, milyen körülmények között érték el ezt a jövedel­mi szintet a szövetkezeti gaz­dák? Felhozták példának, hogy három éve még volt olyan közös gazdaság, ahol az egy munkaegységre jutó „jö­vedelmet” kettő forint 43 fil­lérre (!!) tervezték, azt, hogy a poroszlónak miként kapál­ták évről évre hiába az ártéri kukoricát, mert mindig elvit­te a víz. Emlegették a siroki- ak, hogy volt idő, amikor a jégen csúszkálva törték a ku­koricát és az atkáriak is em­lékeznek még arra az időre — nem is olyan régen volt — amikor 60 fillér előleget vet­tek fel két doboz gyufa vá­sárlásra. Vagy három forint 15 fillért ecetre és hasonló összegeket a család napi szükségleteire. Igen... a munkások, alkal­mazottai; addigra már túl ju­tottak ezeken a filléres gon­dokon. Most elérkeztünk odá­ig, hogy a szövetkezeti pa­rasztság jövedelme, — ahogy Nyers Rezső elvtárs a napok­ban mondotta. — közelíti azt a keresetet, amelyet a munká­sok, alkalmazottak jelenleg elértek. Közelíti, ez a helyes kifeje­zés és ...ez a tény. Kovács Endre — Nálunk tervszerű mun­ka folyik. Évente 14—15 sze­mély anyagát állítjuk össze, tehát időnk is van arra, hogy pontos, megbízható munkát végezzünk. Alaposság, körül­tekintés nélkül ez nem megy. Nem is mehet, hiszen em­berekről van szó. Elkészül az éves munka- terv, amely pontosan megha­tározza, hogy kik kerülnek a minősítő bizottság elé. Még azt is megjelöli a terv, hogy az egyes személyekre mikor kerül sor. Meghatározottal; azok a kérdések is, amelyekre vá­laszt várnak, választ keres­nek. Ezeket a kérdéseket megadják a munkahelyi ve­zetőknek, akik a megjelölt határidőre elkészítik az írá­sos jelentésüket. Természe­tesen megférik a munkahe­lyi párt- és társadalmi szer­vek véleményét Ezt követően készül el a minősítési javaslat, amit a személyzeti osztály a minősí­tési bizottság elé terjeszt. Ennek a tagjai a vállalat párt- és szakszervezeti, va­lamint KISZ- és gazdasági vezetői. A javaslatot monda­tokra, szavakra szedik szét, vitatják meg. Utána a sze­mélyzeti végleges formába önti a minősítést, amit a bi­zottság újabb ülésén hagy jóvá. Ekkor értesítik ki az érin­tett személyt. Behívják, elé­je teszik a minősítést, és közük vele, hogy mennyi ideje van a felkészülésre, te­hát most jegyzetelje l;i a ja­vaslatot, majd mondja el a véleményét róla, a megjelölt időben. De akkor már a mi­nősítési tanács előtt kell ezt tennie. — Általában 85 százalék­ban egyetértenek a minősí­téssel az emberek. Nem tu­dom, jó-e ez a szám? Vagy csak azt fejezi ki, hogy nem szívesen mondanak ellent az emberek a bizottságnak? — Mutathatják ezek a dossziék az egész embert? — Meggyőződésem, hogy lényegében: igen. Vegyünk egy példát. Itt van a köz­pontban egy osztályvezető. Nap mint nap nemcsak ta­lálkoznak vele a vállalat gaz­daság és politikai vezetői, hanem együtt dolgoznak, ér­velnek, vitatkoznak vele, győzködik egymást. Alapo­san megismerik. De a be­szélgetései; során az is kide­rül, mivel tölti szabad ide­jét, mi a hobbyja, ha van iiyen, mik a vágyai, elkép­zelései. Még a családok is szinte egy kupacban élnek az új városrészben. Nem be­szélve arról, hogy a szüksé­ges információkat nagyon alaposan dolgozzuk fel. — Az információk tönkre­tehetnek egy embert. — Szó sem lehet róla! Az információt, ha az terhelő jellegű, szintén kézhez kap­ja az érdekelt. Amennyiben nem egyezik a véleménye az­zal, kap rá három hónapot, hogy tisztázza a dolgot. Ugyanis senkinek a háta mögött nem csinálunk sem­mit. Gazdálkodni az emberrel: lehet, hogy kifejezésnek kis­sé riasztó, de igaz. Gondoljuk el, az egyik osztályvezető hirtelen el­megy a vállalattól. Kéznél van, aki a helyébe lépjen? Ahol jó a személyzeti mun­ka, ott soha nem lehet ilyen gond. Így van ez a Heves megyei Állami Építőipari Vállalatnál is. A szóha jö­hető „káderok” neve mellett mindig ott található az a be­osztás is, amire alkalmasnak vélik a vezetők. Amire „ki­szemelték”, aminek a tarta­léka. De ezt csak egyféleképpen lehet elérni, ha az embereket nemcsak regisztrálják, minő­sítik, mérlegre teszik, ha­nem tervszerűen nevelik is. — A beiskolázás, a szak­mai és politikai továbbkép­zés ennek az elvnek megfe­lelően történik nálunk. Nem csinálunk abból titkot, hogy az egyes emberektől mit vá­runk el, mivé kell fejlődnie. Ez soha sem felsőbb utasí­tásra, hanem csal; a vele va­ló teljes egyetértésben tör­ténhet. Aki viszont nem tud megfelelni a követelmény- nyeknek, arról kénytelenek vagyunk lemondani, mint kádertartalékról. Ez' szigorú törvény. Két dolgot ityugodt: lelkiis­meretid megállapíthatunk. Az egyik: az emberek meg­ítélése emberségesen, nagyon tisztességesen, az érintett személy teljes bevonásával történik. A másik: ahol - a személyzeti' munka hiányta­lanul folyik, ott soha sem kell kapkodni, kétségbeeset­ten szaladgálni, ha valami­lyen posztra megfelelő em­bert kell találni. Tunyogi' Nándor szerint tíz év munkájában tellett, mire a személyzeti osztály eljutott idáig. A többi vállalat ugyani hányadik évnél tart? G. Molnár Ferenc Tizenötmillió dolláros bankhitel a magyar alumíniumipar fejlesztésére Fekete Nemzeti János, a Magyar Bank elnökhelyet­tese szerdán Londonban saj­tóértekezleten jelentette be, hogy a Bank of London and South America (Bolsa) veze­tésével kilenc angol, kana­dai, francia és olasz bankból alakult konzorcium öt évre 15 millió dollár összegű hi­telt nyújt a Magyar Nemze­ti Banknak a Magyar Alumí­nium Tröszt fejlesztési ter­veinek finanszírozására. A külföldi bankok a hitelt készpénzben, a szokásos ka­mattal, természetesen min­den feltétel vagy ellenőrzési jog nélkül nyújtják. A sajtó- értekezleten a Bolsa vezetői is jelen voltak. A Magyar Nemzeti Bank küldöttsége szerdán hazauta­zott a brit fővárosból. (MTI) 1969. április Z4„ csütörtök

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom