Népújság, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)
1969-04-22 / 90. szám
Munkatársainh külföldön: S A néző mindig az élménye után megy, ha véleményét akarja másoknak elmondani. Ezen a héten néhány jó és átlagos műsorszám mellett és előtt a csütörtöki Kék fény viszi el a pálmát. Valóságával, izgalmával, arcaival, frisseségével, igazságkeresésével és tisztító hatásával. Az nyilvánvaló, hogy akadnak nehezen felderíthető esetek, amikor ideig-óráig — nagy ritkán véglegesen — sötétben maradnak a bűnözők, a társadalom ellenségei. Jó ötlet a nyilvánosság elé tárni ezeket a zsákutcákba került eseteket. Mi ugyan vidéken csak kevés eshetőséggel tudunk beleavatkoz-’ ni a budapesti éjszaka zsebes lovagjainak elfogásába — bár nem lehetetlen az ilyesmi —, mégis izgalmat jelentett számunkra az, hogy a nagy nyilvánosság űzőbe veheti és veszi azokat, akik a sötétben meghúzódva, esetleg cinkosok segítségével, kinevetik a nap. pali élet, a tisztességes világ erkölcsét és embereit. Ha a hétköznapi morál, a mindennapi örömök frontján van kellemes érzés áttételesen, amikor nem a mi közvetlen hasznunk hangol bennünket derűre, hanem az általánosabb jó, amit sokszor ünnepélyesen az igazság diadalának szoktunk nevezni, akkor a nézők most megkapták ezt az örömet, ezt a kellemes érzést, ezt a derűt. Jó tudni azt, hogy a kétmilliós Budapest éjszakai világában felzsongott a félelem a bűnözők között. S ha kellemetlen volt is a Jobbágy utca hétben az ébresztő azoknak, akiket 15 forintért engedtek tenyérnyi bűzös vackon kuporogni, nekünk megrendítő tanulsággal szolgáltak az arcok. Nem,is annyira az esett nyíregyházi ember félénksége, vagy az utcáról odaszólított idősebb nő szógazdag hadakozása győzött meg igazságokról, hanem a hetyke főbérlő bezsebelő szemtelensége, ahogyan a kérdésekre válaszolt. Tudatosságában és bizoHat éve az igazság szolgálatában Mindjárt nehéz üggyel kezdett Antal Lászlóné, mint a Gyöngyösi Járásbíróság egyik ülnöke: emberölés. Dr. Kamrás István büntetőtaná- csában azóta sincs könnyebb dolga. Ök tárgyalták első fokon Besze Imréné bűnügyét is. — Nem könnyű munka ez, de szívesen csinálom —• mondja Antal Lászlóné a kérdésünkre, — Még az Üj Élet Tsz tagsága választott meg népi ülnöknek, majd három évvel ezelőtt, amikor átjöttem dolgozni a téglagyárba, az itteniektől kaptam meg a feladatot: segítsek a bíróság munkájában. Szerényen, mosolyogva beszél. Csak amiatt van zavarban, hogy munkaruhában találtuk a gép mellett. Hiába: asszony, a hiúság egyik jellemző vonása. Munkatársai most is kíváncsian figyelnek a beszélgetésünkre, mint ahogy mindig érdeklődnek tőle, mit csinált a bíróságon, milyen bűnügyet tárgyaltak. Amikor Beszéné tárgyalása folyt, megtette, hogy szerzett belépőt az egyik kolleganőjének. Ennyit igazán megtehetett,' hiszen olyan kedvesek hozzá mindannyian. — Általában egy-egy ügy tárgyalására hívnak be — magyarázza ülnöki elfoglaltságát. — Ezt két-három napig eltart, aztán megint ideáitok a gép mellé. Folytatom, ahol abbahagytam, — Találkozott-e mar olyan emberrel, akit elítéltek bűnügyben, és később letöltötte büntetését? — Még nem. De gondolom, nem nagyon örülne nekem, hiszen a büntetése meghozatalában én is részt vettem. Soha nincs benne bosszúvágy, amikor az ítélet mértékét latolgatja. Igyekszik alaposan felkészülni, támaszkodik arra az emberismeretre, amit a múló évek nyomán szerzett. Jogi végzettsége nincs, az ülnöki akadémiát végezte el. Megfontoltsága, higgadtsága és humanizmusa segíti a bíróságon. — Mit szól mindehhez a család? — Ök nem érzik meg, ha tárgyalásra járok. Korán kelek, elkészítek mindent, a tízéves Ildikó és a tizenkét éves Lacika holmiját, reggelijét odateszem kéz alá. Délután ha hazajövök, folytatom a házi munkát. A férjem sem szólt még soha a „hivatalom” ellen. Pedig húsz éve házasok vagyunk. Szerénysége, jó munkája, őszinte nyíltsága miatt szeretik, becsülik munkatársai, ismerősei a téglagyári munkás népi ülnököt, Antal László- nét. ____ (gmf) M egszűnt a füstszűrőscigaretta-hiány. Korlátlan mennyiségben kapható a kiváló minőségű ( bolgár füstszűrös cigaretta, a PLOVDIV. 1 csomagban 20 db., ára: 4,40 Ft. Kék fény Sztankay A boszorkány nyos mértékű fésültségében is alvilágot idézett ez az adás, amolyan földi és társadalmi „pokol tornácát”, ahol sok idegrendszer, sok emberi sors vérzik és vérezhetik el. amíg a nagy város a társadalom elesettjeit, a vidék gyanút- lanjait nagy-nagy arc nélküli masszává gyúrja. Ezeket az álmos arcokat, felku- pox-odó embereket, nappali rongyaikban megaivókat I sokáig nem lehet elfelejteni. E képsoroknak egészséges és friss levegőt hozó hatása elvitathatatlan. Mert hiába következett mintegy ellenpontként az adásra rögtön a pazar fényességű gálaest világsztárokkal Berlinből, csak az arcokat láttuk, azokat, akiket fel kell ismernünk, hogy a társadalom, az élet tisztább és derűsebb legyen. Szombaton este Ken Hughes tévéjátékéban ismét bebizonyította Sztankay István, hogy rokonszenves egyénisége egyre mélyebb értelmű és zengésű produkciókra képes. Ebben az egyszemélyes játékban, bezárva az akciónélküliség szobadobozába, Sztankay eleven életet él, küzd magáért és tragédiája ellen. Albert Papier jugoszláv író kis és könnyed komédiája, a Boszorkány jó tálalásban került a magyar közönség elé. Almást Éva, Csákányi László és Tomanek Nándor hálás feladatot kapott ebben a revűszerű, egy ötletre épített háromnegyed órásán hosszú szórakoztatásban. Olyan volt ez, mint a bejgli: tekertes, édeskés, nagyon- nagyon szokványos, mégis el. fogyasztottuk. (farkas) Noszvaj — festői környezete, tájképi szépségei, jó levegője, kedvező természeti adottságai alapján méltán kapta az üdülőhelyi rangot. A falut két és félezer lélek lakja. Van két üdülője, turistaháza, amely egész éven át vendégeket fogad. S a jó idő beköszöntésével, tavasztól őszig, víkendezők, táborozok, kirándulók népesítik be á tájat. A község kereskedelmi ellátása régóta megoldatlan, s messze elmarad az üdülőhely követelményeitől. Számos vizsgálat feltárta már a hiányosságokat, született is — a helyzetet javítandó — temérdek határozat, s nem ... nem változott semmi. Hiányzanak a legszükségesebb élelmiszerek, az italválaszték pedig kimondottan gyenge. Évről évre bosszankodnak az ide látogató, s gondtalanul pihenni vágyó idegenek és még inkább az örökösen itt lakók, akik nemcsak az idegenforgalmi szezon idején, de egész évben érzik — az illetékesek kellő fogadkozásai ellenére is —, mennyire mostohán bánik velük a kereskedelem. Két éve népi ellenőrök javasolták az Egri Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetnek, hogy létesítsen a síkfőkúti részen olyan pavilont, amely legalább a kirándulószezon idején biztosítana ellátást különböző Karl-Marx-Stadt-i látogatás v. Amiről még beszélni kell Ama bizonyos „négyes szorzó” ismeretében elmondható, hogy általában nem fizetik rosszul a magyar fiatalokat, hiszen — mint kiderült — a legalacsonyabb fizetés értékben 1200 forint körül változik, s a .tö- zépkeresetűek is megkapják a maguk 2000— 2200 forintját. Pénzüket illetően aligha mondhatják hát, hogy különösebben csalódtak külföldi szerződésükben, hiszen a fiúk közül többen is szakképzettség, vagy legalábbis különösebb gyakorlat nélkül kerülitek mostani munkahelyeikre, jó néhányuk beosztásában ez alkalommal dolgozik először. Nem is neheztelnek emiatt. Más nyomja a szívüket, beszélgetéseink során másokról keseregteli. S ebben a Heves megyeiele állami megbízottja, a mónosbéli Bélteky Attila, és a KISZ-titkár, a kompolti Jégét László is igazat adott nekik. Nevezetesen arról van szó, hogy a fiúkat annak idején a szakmájuknak, érdeklődésüknek megfelelő beosztással biztatták, ám amikor megérkeztek, többnyire oda helyezték őket, ahol éppen emberre volt szükség. Sokan a kevésbé érdekes s tanulságos fúrást végezték hosszú élelmiszerekből, italokból. A javaslatot a szövetkezet elvetette, mondván, a síkfőkúti turistaház képes biztosítani a vendégek teljes ellátását, s így nem járna kellő eredménnyel semmilyen szövetkezeti vállalkozás. Az egrieknek nem érte meg. A mezőkövesdieknek azonban nagyonis megérte: mült évben létesített büféjük az idegenforgalmi idényben havi 80—90 ezer for'ntot forgalmazott! Üjabb és újabb vizsgálatok figyelmeztetik az illetékeseket a fokozottabb, jobb ellátás biztosítására, a határozott intézkedés azonban még mindig késik. Komoly hiány mutatkozik továbbra is tejből, tejtermékekből, hentesárukból. Az állapotok érzékeltetésére hadd említsünk egyetlen példát. Az egyik üzletvezető saját motorkerékpárján kénytelen fuvarozni a tejet és tejtermékeket. Az üzletvezetőt önzetlenségéért csak a legnagyobb dicséret illetheti, s nagyfokú elmarasztalás azokat, akik nem teljesítik szabott kötelességüket. A szavakból, fogadkozásokból és ígéretekből már nem kérnek többet a noszvajiak. Erélyes és határozott intézkedésekre várnak. Mindenekelőtt arra, hogy a legszükségesebb élelmiszerekből biztosítsák a zavartalan napi ellátást. (pataky) időn keresztül, a megígértnél jóval kevesebb fizetésért. Időbe tellett, amíg úgy, ahogy sikerült más, „testhez állóbb” feladatokat kapni, de még ma is azt mondják: korántsem elégedett mindenki. Tapasztalataik szerint olykor túlságosan magasra emelik a normájukat, a német munkásoknál többet követelnek tőlük — s persze, a teljesítésre gyakran képtelenek. A fiúk emlegettek olyan esetet, amikor az ellenvetések megcáfolására hozzájuk küldött helybeli mester sem tudott végezni a feladattal a megkívánt időn belül™ Persze, van a magyaroknak gyári „érdekképviseletük”, a közülük választott párttitkár, szakszervezeti vezető, KISZ- titkár és állami megbízott, üzemi munkája mellett, a lehetőségekhez képest gyűjti a panaszokat, sérelmeket, s hétről hétre az igazgatóék elé viszi, orvoslást kér, de hát sajnos, a javulás nem megy máról holnapra. Munkahelyi gondjaik mellett — természetesen más is akad jócskán. Több más mellett például az, hogy a mai napig sem nyílt számukra különösebb lehetőség a tanulásra, a szakmai fejlődésre s egyelőre nem is kapnak ilyesmire biztatást. Aztán sérelmesnek tartják azt, hogy postai küldeményeik — különös módon — megdöbbentően késlekedve érkeznek. Egymásfél hónapos „cammogá- sokat emlegetnek, s fölöttébb bántja-bosszantja valameny- nyiüket, hogy csomagjaikat, az államközi egyezmény ellenére is felbontják, megvámolják, sőt megdézsmálják valahol a határon. Fáj nekik, hogy nagyon egyedül vannak, segélykérésükre a legilletékesebbek jóformán még csak nem is válaszolnak... A konzulátustól állítólag már többször voltak ugyan a viií'osban, talán egy alkalommal a magyar Munkaügyi Minisztérium képviseletében is kaptak látogatót, de például Heves megyéből mi vol* tunk os első érdeklődőkValahogy nem így képzelték el a külföldi tartózkodást! Ez utóbbi sóhajukhoz kapcsoltunk; mi is egy eltérő témájú, kényesebb észrevételt. — Mi sem egészen így képzeltük el.„ fiataljaink viselkedését. S amikor erről szólunk, nem csupán a már ízléstelenül hosszú, bozontos hajviseletre célzunk, kevésbé gondolunk a túlságosan feltűnő megjelenésre, inkább a sok helyütt látott, hallott randalírozást, botrányokozást kifogásoljuk. Egyes, magukról megfeledkezett személyek ilyenformán a magyar név, a magyar ember teljes „lejáratására” képesek. Vajon mit tesznek az ismétlődések ellen? • — Igyekszünk a legszigorúbb felelősségre vonásokat alkalmazni, ha jó szóval nem jutunk eredményre... Már több társunkat megbüntettük, sőt végérvényesen haza is tanácsoltuk. Sajnos, a hazaküldöttek között Heves megyeiek is vannak... Tapasztalataink szerint kirívó esetek már alig fordulnak elő a mieink között, s reméljük, hogy teljességgel sikerül megszüntetnünk a rendbontásokat— Mindenesetre nagyon üdvös lenne, ha a legközelebbi csoport tagjait már sokkal jobban válogatnák. Örömet jelentene számunkra, s mindenképpen több elismerés érné Heves megyét, Magyarországot is. Egyelőre ennyit mondunk, ezt üzenjük az otthoniaknak. Viszontlátásra...! Gyónl Gyula Következik: Auf Wiedersehen, Karl-Marx-Stadt! Kereskedés Debrecenben jártam kereskedelmi iskolában, ott érettségiztem. Mondhatni, tanultam a szakmát. Talán épp ezért nyertem bátorítást 1945 tavaszán, hogy a debreceni zsibongón cipőket áruljak. Abban az időben mi igen nehezen éltünk. Apám hadifogságban, otthon négy gyerek. Segíteni akartam az anyámnak, mindenképpen, még cipőeladással is, amihez pedig nem éreztem se kedvet, se tehetséget. A cipőket egy falum- béli mester készítette. Tíz párat raktam egy bőröndbe, és bevittem a zsibongóra, ahol ócska bölcsőtől lyukas kályhacsőig mindent lehetett kapni. A bőrönd tetejére szép sorjában kiraktam a cipőket, minek utána kifizettem húsz fillér helypénzt. Arra hivatott rongydarabbal minden egyes cipőt lelkiismeretesen megtörólgettem. Ragyogott is valamennyi, mint a Salamon orcája, komoly vevő mégse akadt. Ha kimondtam a hat pengő árat, az érdeklődök gyorsan letették a cipőt s ott hagytak. Órák teltek el, míg végre egyetlen ember öt pengőt ígért, de annyiért nem adhattam oda, hiszen a mester ennyit kért tőlem is. Egész délelőtt ott dideregtem a csípős márciusi szélben, eredmény mégsem született. Mindössze egy vevő mutatkozott komolyabbnak. Negyven év körüli asszony volt ez az asszony, háromszor jött vissza a lányával, mindketten forgatták, nézegették az egyetlen fekete női cipőt. A lány olyan idős lehetett, mint én, tizennyolc éves. A lábán kalapposztóból készült mamusz volt, mondanom se kell, sokkal jobban mutatott a próba miatt felvett fekete cipőben, mint ebben az ócska lábbeliben. — Hogy adja, kedves? — kérdezte az asszony, pedig már háromszor megfeleltem: — hat pengő az utolsó ára. Otthagytak, hogy öt perc múlva megint visszajöjjenek. Nem vitás, ezek vásárolni akartak. — Adja ide négy pengőért! — Nem lehet. A végső árat már megmondtam. A lány újra felpróbálta. Nagyon tetszett neki. megette magát az új Cipőben, nézte áhítattal, még a szoknyáját is felhúzta közben, hogy a lába jobban mutasson. Az asz- szony összeszedte a pénzét, számolgatott. Sokáig sugdostak egymás közt, aztán a lány elfordult. Amikor kicsit felém tartotta az arcát, láttam, sir. Nem zokogott, nem rázkódott, csak végiggördült az arcán két nagy könnycsepp. — Fiatalúr! — fogta meg a karom az asz- szony. — Négy pengő hatvan fillérünk van. Adja ide! — Nem lehet. Nekem is többe van — vágtam rá majdnem ijedte». A lány nem szólt. Levetette a cipőt, visz- szahúzta a mamuszt. Nem nézett rám. Kellemetlenül éreztem magam. Megpróbáltam vigasztalni az asszonyt: — Mához egy hétre újra itt leszek, öt és fél pengőért odaadom. Ennyibe kerül nekem is. A lakodalomra kellett volna. Holnapután lesz — mondta szomorúan az asszony. Most a lány is rám nézett. Olyan kék szeme volt, mint annak a lánynak, akinek én udvaroltam. Némán kö- nyörgött, szó nélkül, mégis megértettem mindent. Abban a pillanatban fel is fogtam, hogy soha nem leszek kereskedő. Negyven fillér ráfizetéssel adtam oda a cipőt. Csak még azt nem tudtam, honnan pótolom az árát, amikor még a vasúti jegy_ re is kölcsönkértem. Cerő János A beszélgetők egy csoportja: Bélteky Attil a, Nagy László, Czipó Istváff és Jég er László. (Kiss Béla felvétele) Egy falu gondjai
