Népújság, 1969. április (20. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-22 / 90. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGTESÜ’GtFTPK' AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XX. évfolyam, 90. szám ÄRA: 70 FILLÉR 1969. április 22., kedd Munkatársaink külföldön ★ Egy falu gondjai ★ Ez történt az NB Ill-ban ★ Leleplezett árdrágítás r-----------------t Mai jegyzetünk Az ösvény logikája Kezdettől fogva az u tö­rekvés szabta meg az ös­vények, gyalogutak irányát — taposta azt akár ember, akár állat —- hogy minél előbb, lehetőleg a legrövi­debb úton juthasson el azon a céljához. „1 legrövidebb útra való törekvést még az sem hát­ráltatta, ha közben olyan akadályok álltak az ember útjába, mint meredek hegy­oldal, szikla, kerítés, sár, vagy víz. Mostanában is megfigyelhetjük ennek az „ösvénylogikának’ az érvé­nyesülését. Vehetjük akár az egri Nép kertet, ahol hiá­ba húzódnak sugaras, fé­nyes, tiszta, sima bitumen- utak, az arra járók jó része mégis a sáros, gyepes, göd­rös részen vág át a parkon, nem kímélve cipőjét, ruhá­ját, testi épségét. Bosszan­kodnak ezen — és joggal — a parképítők, mert tönk­reteszik a virágokat, a fü­vet. Bosszankodnak az ös- vénytaposók is, mert cipő­jük bokáig sáros lesz, még­sem jutnak el időben útjuk végcéljához, nem tudják megtakarítani a vélt má­sodperceket az út megrövi­dítésével. Az „ösvénylogika’’ igen erős. Láthatjuk ezt az átkelő­helyeknél is — ha egy ut­cával odább teszik a zebra- csíkokat, — tapasztalhatjuk a buszmegállónál, ahol tu­catnyi rendőr sem lenne elegendő a normális gyalo­gos közlekedés biztosítására. De az új lakótelepektől kezdve a város más pont­jain lévő sétányokig, min­denütt ott éktelenkednek e frissen vágott csapások. Mit lehet tenni az ,,ös­vénylogika” hatalma ellen? Lehet kerítéseket emelni, akár szögesdrótból, (bár úgyis ledöntik, átmásznak rajta). Lehet és kell bün­tetni, hiszen mindannyiunk érdeke megvédeni a drága pénzen épített parkok szépségét, épségét, mert sok kárt okoznak ezekkel az illegálisan taposott ösvé­nyekkel, gyalogutakkal. Mindezeket az intézkedése­ket már megtették az ille­tékesek, de úgy látszik, nem teljes sikerrel. Ezért javasolnánk azt “ megol­dást, amelyet a budapesti új lakótelepeken lévő és más fővárosi parkok építé­sénél alkalmaznak. Ott is rájöttek, hogy az emberek nem szeretnek ,,derékszögben’ és ,,sarko­san'” járni, kerülni, hanem igyekeznek a legrövidebb utál választani lakásuk, a játszótér, az üzlet, a busz­megálló felé. Ezért mielőtt hozzákezdenek a parképítés tavaszi munkáihoz, figye­lembe veszik azokat az ös­vényeket, amelyeket télen tapostak ki az arrajárók,> és ennek alapján módosítják, alakítják, ki az utakat, sé­tányokat. Alkalmazkodnak az „ösvénylogikához’’. Reméljük, nem késtünk még ennek az ötletnek köz­readásával. Tálán Egerben és megyénk más helységei­ben is sikerül „kompro­misszumot kötni’’ az ös- vénytaposók' és a parképí­tők elképzelései között. K. E. J Kádár János vezetésével küldöttség utazott a KGST ülésszakára Kádár Jánosnak, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével a Köl­csönös Gazdasági Segítség Tanácsa április 23-án kezdő­dő ülésszakára hétfőn Moszk­vába utazott a Magyar Nép- köztársaság küldöttsége. A delegáció tagjai: Fock Jenő, a Minisztertanács el­nöke, Apró Antal, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, Nyers Rezső, a Központi Bi­zottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja és Szipka József, a Központi Bizottság tagja, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete, aki a szovjet fő­városban csatlakozik a kül­döttséghez. A delegáció búcsúztatásá­ra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fehér Lajos a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se és Komócsin Zoltán a KB titkára, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tag­ja, Benkei• András belügy­miniszter, Púja Frigyes, a külügyminiszter első helyet­tese és Gyenes András, a Központi Bizottság osztály­vezetője. Jelen volt a bú­csúztatásnál F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagy­követe. Küldöttségünk tegnap, az esti órákban megérkezett Moszkvába. Időközi tanácstagi választások Heves megyében Vasárnap időközi tanácsta­gi választásokat tartottak a megyénkben, amelyek során mintegy 3700 választópolgár járult az urnák elé. A feldí­szített szavazóhelyiségekben legtöbben már a kora regge­li órákban eleget tettek vá­lasztói kötelezettségüknek, így a szavazatszedő bizottsá­gok már a déli órákban hoz­záláthattak a leadott szava­zatok összeszámlálásához, a választás eredményének ki­értékeléséhez. Az időszaki tanácstagi vá­lasztásokat — mint ismeretes — félévenként tartják meg, hogy az időközben eltávozott, elhunyt tanácstagok helyére új jelölteket válasszanak, vagy az arra érdemtelenek helyét másoknak adják át. A vasárnapi választások során az egri járásban öt községi tanácstagot, a füzesabonyi járásban két községi tanács­tagot, a gyöngyösi járásban huszonegy községi és egy já­rási tanácstagot, a hevesi já­rásban öt községi és egy me­gyei tanácstagot választot­tak. A Hazafias Népfront je­löltjei minden választókerü­letben elnyerték a -választók szinte százszázalékos bizal­mát. Megyei tanácstagnak vá­lasztották Fekete Győr End­rét, akit a legutóbbi időközi tanácstagi választások óta bíztak meg a megyei tanács vb-elnöki teendőivel. Fekete Győr Endrét ellenszavazat nélkül választották meg me­gyei tanácstagnak. Járási ta­nácstagnak választották ugyancsak ellenszavazat nél­kül Virág Károlyt, a gyön­gyösi járási pártbizottság el­ső titkárát. | ■v „Borpárbaj" Egerben A régi hagyományokhoz híven minden évben megren­dezik Egerben a város legjobb borainak vetélkedőjét. Az el­múlt év kiváló termékei hétfőn mérték össze „erejüket” az Egri Városi Tanács épületében, ahol az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és egyéni termelők zsűrije döntötte el, melyikük a legjobb. Három kategóriában folyt a verseny: ál­lami gazdaságok, termelőszövetkezetek és háztáji gazdaságok borai, pontosabban 54 fajta vörös és fehér került terítékre, melyek közül a legjobbak a májusban sorra kerülő megyei s az ezt követő országos versenyen védik majd az egri borok hírnevét. Az idei borverseny különösen döntő, mert az 1964 óta több mint ezer holdon telepített nagyüzemi szőlők ter­mése is részt vesz a vetélkedőn. Megérte a fáradságot, javult a minőség és több lett a termés is. A városi vetélkedő zsűri­jében részt vett dr. Katona József, az Országos Szőlészeti és Borászati "Kutató Intézet igazgatója, a zsűri elnöke, dr. Tóth Mihály, a MÉM csoportvezetője és dr. Bakos József, a Haza­fias Népfront városi bizottságának elnöke. A vetélkedő meg­nyitóján Ferencz János, a városi tanács vb-elnökhelyettese elmondotta, hogy a városi tanács és a Hazafias Népfront szervezésében megrendezett városi borverseny egyik előver- senye a megyei és országos versenynek. A korábbi hagyo­mányoktól eltérően ezen a vetélkedőn változás is történt, mely szerint külön értékelik a száraz és az édes borokat. Az eredményhirdetésre pénteken délután kerül sor. Képünkön: munkában a bíráló bizottság egy csoportja. (K. B.) (Foto: Kissr Béla). Tüntetés ATyugfat-Bcrliiihen a görög: katonai junta ellen A görög katonai junta hatalomra jutása második évfordulóján Nyugat-Berlínben tüntetés zajlott le a görög katonai rezsim ellen. A feliratok szövege: „Gyilkosok, el a kezekkel hőseinktől!”, ,,Az amerikaiak hagyják el Görögországot!” (Telefoto: — AP—MTI—KS) Megkezdődött a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének kongresszusa Hétfőn megkezdte tanács­kozását a Néphadsereg Köz­ponti Klubjában a Magyaror­szági Délszlávok Demokrati­kus Szövetségének VI. kong­resszusa. A hazánkban élő délszlávok képviseletében 220 küldött vesz részt a kongresz- szuson. Ognyenovics Milán, a szö­vetség főtitkára összegezte a két kongresszus között eltelt négy év munkájának ered­ményeit. A beszámolóból ki­tűnt, hogy a nemzetiségi dol­gozók teljes jogú állampol­gárként élhetnek az alkot­mányban biztosított jogaik­kal, részt vesznek hazánk po­litikai és kulturális életében, és sok délszláv dolgozó tölt be különböző területeken fe­lelős funkciót. Az ország töb­bi dolgozójával együtt a dél­szlávok is részesei mindazok­nak a vívmányoknak, ame­lyeket a szocializmus építése során elértünk. A különféle nemzetiségiek jó összhang­ban élnek. A szövetség, — amely a jövő esztendőben ün­nepli megalakulásának 25. év­fordulóját — különösen a nemzeti kultúra ápolásában, az anyanyelv oktatásában, a népszokások megőrzésébén ért eF jelentős eredményeket. Az országban 69 helyen ok­tatnak délszláv nyelven. Kul­turális rendezvényeiket az el­múlt négy évben csaknein 73 000-en tekintették meg. 42 nemzetiségi napon, továbbá a barátsági esteken csaknem 100 ezren vettek részt az utób­bi négy évben. Jelenleg 32 öntevékeny művészcsoport járja a délszlávlakta vidé­keket. A kongresszusi beszámoló az eredmények mellett szó­vá tette főbb tennivalóikat is. Ezek között nyomatékkai emelte ki az anyanyelvi ok­tatás színvonala megjavítá­sának fontosságát, a nemzeti­ségi pedagógusok tovább­képzését. A beszámolót követő vitá­ban felszólalt Óvári Miklós, és a párt Központi Bizottsá­gának üdvözletét tolmácsol­ta. A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa képviseleté­ben Baratt József köszöntöt­te a kongresszus részvevőit Fels-éialt fjr. Kővágó László, a Művelődés'igvi Minisztéri­um nemzetiségi osztályának ve^etőie is. A kongresszus ma folytat­ja munkáját. Még 1436 óra a nyárig Az égi mechanika törvé­nyei természetesen nem vesz­tik el érvényüket a Föld idei „formabontó” időjárása mi­att. így — bár a. hőmérsék­let nem erre mutat — a két napszak küzdelmében már a félidőnél tartunk: a nappal a június ,21-ig esedékes három­hónapos hódításának a felét elérte. Kedden, április 22-én ugyanis a • Nap pontosan 14 órán át marad a látóhatáf felett,

Next

/
Oldalképek
Tartalom