Népújság, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-08 / 56. szám
Egy tiszta szívű harcoi ein lékére HATVAN ÉVVEL EZELŐTT született Rajk László, a & niély udvarhelyi tizenhárom gyermekes nehéz sorsú csizmadia fia, akinek pályafutása és sorsa fényes hullócsillagként vonult át a magyar munkásmozgalmon. Nagy küzdelmek árán, nélkülözések közepette szerezte meg a tudást. Egyetemista korában az Eötvös-kollégíumban, gyermekkori tapasztalatai, olvasmányélménye, a környezet, és kutató kíváncsisága jóvoltából megismerkedett a marxizmussal-lenihizmussal, s egy forradalmi diákcsoport tagjaként átesett a forradalmi tűzkeresztségen. Huszonkét éves korában már az illegális kommunista párt aktív tagja. Salllal és Fürst törvénytelén kivégzése idején ő is a börtönöket járta, de semmilyen üldöztetés nem tudta visszariasztania felismert igazság szolgálatától. Űtja az egyetemről, a budapesti építőmunkások közé vezetett. Belevetette magát az akkoriban vívott bérharcokba, beválasztották a szakszervezet szervező bizottságába, az 1935-ös nagy épitőmunkás sztrájk egyik vezetőjeként tartották számon. A HARMINCAS ÉVEK KÖZÉPÉN Rajk László a forradalmi munkásmozgalom egyik központi alakja lett Magyarországon. A rendőrség üldözése elől egy időre illegalitásba vonult. A spanyol nép szabadságharcának megsegítésére önkéntesnek ment Spanyolországba, a nemzetközibrigádban, a magyar zászlóalj politikai biztosa, majd párttitkára lett. Sok csatában vett részt, súlyosan megsebesült. Az 1941-es összeomlásig franciaországi intemálótábo- rok lakója, a Franciaországból visszavonult sok ezer különböző nemzetiségű forradalmárral együtt. A nácik szovjetellenes rablóháborújának megindulása után Rájk Lászlónak több más magyar kommunistával együtt sikerült titokban hazatérnie. Elfogták, a nagykanizsai, majd a kis- tarcsai intemálótáborba zárták. 1944 tavaszán a Margit- körúti katonai börtönbe került Büntetése szeptemberben telt le, azokban a napokban, amikor Horthy, Lakatos tábornokot bízta meg a kormány vezetésével, s az uralkodó körök a háborúból való kiugrás gondolatával foglalkoztak. Híz a körülmény játszott közre abban, hogy a Margit- köruti börtönből szabadlábra kerülhetett. Hosszú évek múltán ismét alkalma nyílt arra, — méghozzá a legkritikusabb időkben —, hogy a párt más vezetőivel együtt szervezze és irányítsa a széles körű antifasiszta összefogást, az ellenállást, a hitleristák és magyar bérenceikkel szemben. ELÉVÜLHETETLEN ÉRDEMEKET szerzett abban, hogy a párt megtalálta az együttműködés útját és lehetőségét Bajcsy Zsilinszky Endrével és más németellenes politikusokkal, hazafiakkal, akik ki akarták vezetni az országot a Hitler oldalán vívott háború katasztrófájából, szövetségre léptek a munkásosztállyal, annak osztályharcos politikai sezrvezeteivel, az ország függetlenségének, szabadságának kivívásáért. Forradalmi munkája közben Rajk Lászlót a fasiszták elfogták, sopronkőhidai fegyházba vitték, majd a németek menekülésekor Németországba. Onnan tért haza a felszabadult hazába, 1945 május 15-én. „A magyar kommunista párt szeretettel és büszkén köszönti visszaérkezésekor egyik leghűbb vezetőjét, Rajk László elvtársat — írta e napon a Szabad Nép — üdvözli azt a férfit, akit sem a terror, sem az üldöztetés megingatni nem tudott, aki a magyar kommunista becsületet társaival együtt mindvégig maradéktalanul megőrizte”. HARMINCHAT ÉVES VOLT, amikor a nagybudapesti pártbizottság titkára lett, majd a párt főtitkár- helyettese, a Politikai Bizottság tagja, a Magyar Függetlenségi Népfront főtitkára. A felszabadulást követő években hatalmas, sokirányú tevékenységet folytatott. Az ország népe gyűlések százain találkozott vele, az ország- gyűlés fórumán gyakran hangzottak el feltűnést keltő nyilatkozatai az_ ország sorsát érintő legfontosabb kérdésekről. A párt őt állította a belügyminisztérium élére, ahol harcedzett keménységével, megingathatatlan igaz- ságszeretetével küzdött a népi hatalom biztonságáért. Mindenkor következetesen védelmezte a törvényességet, de nem ismert elnézést a nép hatalmát veszélyeztető ellenforradalmárokkal, reakciósokkal, kártevőikkel, összeesküvőkkel szemben. TRAGIKUS VESZTESÉG ERTE PARTUNKAT, a magyar munkásosztályt, és egész népünket, amikor húsz évvel ezelőtt, 1949 tavaszán Rajk Lászlót, az önfeláldozó forradalmárt, a koncepciós perek során bíróság elé állí- I tották és kivégezték. Csak évekkel később kerekedhettek I fölül a pártban azok az egészséges erők, melyek véget vetettek a törvénytelenségeknek és rehabilitálták őt. RAJK LÄSZLG ELVTÄRSRA, születése hatvanadik évfordulóján, a nép tisztaszívű hőseinek kijáró tisztelettel és megbecsüléssel gondolunk. Vadász Ferenc Apolló 9. Az űrhajó és a holdkomp összekapcsolása megtörtént A Houstonból érkező jelentések szerint sikerrel folyt le slz Apolló—9 küldetésének legnehezebb feladata, a holdkomp kipróbálása. A Lunar-modul először a Holdra szálláshoz szükséges segédrakétákat üzemeltette 28 másodpercig, nem sokkal az elválás után, majd magyar idő szerint, pénteken 16 óra 40 perckor másodszor is bekapcsolták 25 másodpercre ezeket a hajtóműveket. A holdkomp és az űrhajó ösz- szesen 179 kilométeres távolságra távolodott ei egymástól. Ez a művelet a rakétahajtóművek üzemeltetése tekintetében megfelel a Holdra-szállás manővereinek. Magyar idő szerint pénteken 17 óra 22 perckor a holdkomp űrhajósai bekapcsolták a visszatérő rakétát. Ez egyben szimulálása a Holdról, a parkoló űrhajóhoz való visz- szatérésnek. Ezzel egyidőben mivel kifejezetten a Holdra 'Vállúsi szolgáló berendezések feleslegessé váltak, ezeket leválasztották a holdkompról. A UPI tegnap 19.35 órakor jelentette, hogy az Apolló—9 űrhajó és a holdkomp összekapcsolása megtörtént. A hírt néhány perccel később az AFP is megerősítette. Közel-Kelet Az Izraeli Munkáspárt Központi Bizottsága pénteken 287 szavazattal, ellenszavazat nélkül, 75 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy a köztársasági elnöknek a 70 éves Golda Meir asszony miniszterelnöki kinevezését javasolja. A köztársasági elnök vasárnap fogadja az Izraeli Munkáspárt küldöttségét, majd a többi párt vezetőivel folytatandó tanácskozás után hivatalosan felkéri Meir asszonyt az új kormány megalakítására. Cahot Lodge fsnyegetifdziic A Vietnamról tárgyaló párizsi négyes konferencia 7. ülése után Cabot Lodge, az amerikai delegáció vezetője közölte az újságírókkal, hogy az amerikaiak a Dél-Vietnami Felszabadítási Front fokozódó támadásai miatt „visszavágásra” készülnek. (Telefoto — AP—MTI—KS) Az új elnökhöz A Német Kommunista Párt Országos Bizottságának szóvivője nyilatkozatot tett ózzál kapcsolatban, hogy Hei- nemannt választották meg a Német Szövetségi Köztársaság elnökévé. A nyilatkozat szerint a Német Kommunista Párt felhívja az új szövetségi elnököt, hogy szálljon síkra az Európában jelenleg fennálló határok és a Német Demokratikus Köztársaság elismeréséért Buteflika a Kremlben Aleksze} Koszigin szovjet miniszterelnök pénteken a Kremlben beszélgetést folytat ‘Buteflika algériai külügyminiszterrel. Szovjet részről a megbeszélésen Gromíko szovjet külügyminiszter és Sevljagin algériai szovjet nagykövet is részt vett n világűrben Russel Schwei- ckart, az Apolló— 9 űrhajósa csütörtök este 45 perces „űrsétát” tartott. Ez alkalommal próbálták ki a 36 kilós űr- öltözéket, amelyet úgy szerkesztettek j meg, hogy a Hold felszínére lépő embert megóvja mind a sugárzástól, mind a kisebb meteori- toktól. A rajz Schwei- ekart űrsétáját ábrázolja. (Telefoto — AP MTI—KS) 24 éra a külpolitikában PÉNTEKEN DÉLUTÁN több, mint tízezer moszkvai dolgozó tüntetett a Kínai Népköztársaságnak a szovjet fővárosban lévő épülete előtt. Kifejezést adtak a szovjet nép felháborodásának a legutóbbi, példátlan méretű kínai provokáció miatt, amely a szovjet—kínai határon játszódott le. „Gyalázat a Mao Ce-tung klikk politikájára!” „Vesszenek a pekingi provokátorok!”,1 „A Mao-klikk politikája az imperializmust szolgálja!” ilyen, s hasonló feliratokat vittek, jelszavakat hangoztattak a tüntetők, akiknek demonstrációja hangsúlyozta azt is, hogy a szovjet határok szentek és sértetlenek. Ezzel válaszolt a szovjet nép a szovjet határőrök életét kioltó kínai határprovokációra és azokra a kihívó, szovjetellenes tüntetésekre, amelyek Pekingben és más kínai városokban már napok óta tartanak, CSAKUGYAN EL KELL TŰNŐDNI AZON: a Mao- klikk monomániás, nagyhatalmi sovinizmusa csakugyan oly kórossá vált-e már, hogy Pekingnek eszébe se jut: a szocializmus első országa elleni példátlan provokációival és agresszív magatartásával csupán az imperilizmus malmára hajtja a vizet?! Hiszen az imperializmus hosszútávú stratégiájának egyik legfontosabb célkitűzése: a szocialista tábor megosztása. Az elmúlt évtizedek során már rengeteg pénzt és energiát áldoztak erre, s a magát csalhatatlan istennek képzelő Mao elnök és köre most „ingyen” szállítja ezt a lehetőséget az imperializmusnak. A CSAKNEM KÉT HET3 FOLYÓ DNFF TÁMADÁS mind nagyobb méretekben bontakozik ki. A csütörtökről péntekre virradó éjszaka több, mint harminc katonai célpontot támadtak a hazafias erők Dél-Vietnam területén. A támadások döntően amerikai katonai támaszpontok ellen irányultak. A DNFF imponálóan szervezett és erős, a tavalyi TÉT offenzívában bevetetteknél még korszerűbb fegyverzettel folyó új offenzívája cáfolja azt a Washingtonban és Saigonban költött legendát, amely szerint a dél-vietnami hadihelyzet az USA és a Thieu— Ky-klikk erőinek fölényét mutatja. Éppen ellenkezőleg. FIGYELEMREMÉLTÓ UGYANAKKOR, hogy e sikeres fegyveres offenziva közepette is folytatják politikai erőfeszítéseiket a dél-vietnami demokratikus és békeszerető erők a béke mielőbbi elérése érdekében. Békekormányt! HANOI: Hanoiban most hozták nyilvánosságra azt a felhívást, melyet a Dél-vietnami Demokratikus és Békeszerető Erők Nemzeti Szövetsége tett közzé á közelmúltban. A felhívás arra szólítja fel Dél-Vietnam minden hazafias érzelmű polgárát, hogy segítsen megdönteni a jelenlegi saigoni kormányt és követelje tárgyalások megkezdését a DNFF bevonásával egy békekormány alakítására. A demokratikus és békeszerető erők szövetsége — mint ismeretes — az értelmiség, a buddhista hívők, a városi polgárság haladó elemeinek és a diákságnak ösz- szefogása. Mostani felhívásában ez a szervezet hangsúlyozza, hogy mindenkivel hajlandó együttműködni Dél-Vietnam jelenlegi bábrendszerének megdöntésére, beleértve azokat is. akik ma még a saigoni bábrezsimhez tartoznak. A nyilatkozat rámutat, hogy Dél-Vietnam népe számára nem kínálkozik más lehetőség, minthogy elszántan harcoljon az amerikai agresszió ellen és következetesen haladjon előre a forradalom útján. A demokratikus és békeszerető erők idézett felhívása annál is inkább figyelemreméltó, mert arra utal, hogy Dél-Vietnam hazafias erői a fegyveres offenziva közepette is folytatják politikai erőfeszítéseiket a béke mielőbbi elérése érdekében. (MTI) PALOTAÍ BORIS Gazsinét az előszobában új lány fogadta. — Az asszonyát keresem — mondta Gazsiné, s ügyelt, hogy a futószőnyegre lépjen, ne a parkettát járja össze, mert arra kényes az asz- szony! — Csals annyit mondjon, hogy Róza van itt. — A mosónő? — kérdezte a lány. Gazsiné bólintott. Jólesett, hogy már az új lány is tud róla. — Emlegette az asszony — mondta a lány, s Gazsiné szerény- kedve legyintett, mert biztos, hogy ágy- húzásikor esett szó róla, amikor kivették a szekrényből a kártyasimasá- gú paplanhuzatokat. „Senki sem tud úgy a kedvemre vasalni, mint Gazsiné.. A lány blúzához sírnitgatía a melleskötényt. — Ügy vettem fel a helyet, ha a nagymosásról nem is tudok. a sscattfg, bajon a tiszte. Mondta az asz- szony, hogy ez a Gazsiné dolga. . Ez, meg a nagytakarítás. S épp tegnap szólt, hogy szaladjak el magáért, mert én létrára sem mászok, nem töröm össze magamat, hogy ragyogjon az üvegcsillár. „Jól van már, mit káricsál” — gondolta Gazsiné. — Hát pedig nem nagy ügyesség kell ahhoz, hogy az ember ne essék az orrára. Látja, én egy darabban vagyok, pedig sose kíméltem magam. De hát a mai lányok. .. — Már okosabbak! — vágott szavába a lány. — Na, szóljon már be — mondta mérgesen Gazsiné —, hogy a Róza van itt. A lány vihogott. — Maga ds Róza? Előttem is egy Róza volt. — Én csak itt vagyok Róza — csúszott ki Gazsiné száján. — Aztán mért Róza maga, ha egyszer nem úgy hívják? „Mit kérdez már annyit?” —• gondolta Gazsiné, de azért válaszolt neki. — Mert az asszonynak is az a neve, ami az enyém: Margit. Aztán nem akarta, hogy két Margit legyen a háznál. A lány felhúzott ajakkal nézett rá. Kilátszott az ínye is, melynek, erős rózsaszínjéből csúfondárosan villantak elő a fogai. — Maga hagyta, hogy átkereszteljék?! Próbált volna engem!... Amikor bent állt a túlfűtött, bútorokkal teletömött szobában, szorongás fogta el: Hogy fogja megmondani, hogy ne számítsanak többé rá. Csak éppen elköszönni jött, mert úgy illik, hogy az ember ne hagyja el szó nélkül a helyét. Mégiscsak itt szolgált három esztendeig, s azóta is mirrden hónapban biztos keresete volt náluk. — Maga az, Róza? — üdvözölte Micskeyné, és ölébe eresztette a hálóingét, melyen éppen varrogatott. — Látja, javítgatom a régi holmimat. Ilyet ma nem kapok. Ennek a foszlánya is többet ér, mint... Na, üljön már le, Gazsiné megérintette a szék karfáját, állva maradt. — Tán megérezte, hogy épp küldeni akartam magáért. Nem csuklott tegnap este? Mert folyton emlegettük. Mondja meg, mikor megy férjhez a lánya. — Férjhez ment — felelte gyorsan Gazsiné, s büszkeség feszült a hangjában. — S ezt csak így mondja? — Micskeyné felugrott, a kék ing lecsúszott az öléből. — Majd kap tőlem valami szép nászajándékot. Neki adom azokat a csontnyelű desszertkéseket, égy se hiányzik belőle. S maga, Rózám?... Maga mikor tud belépni? — Én... az úgy van... nem megyek már helybe... — Gazsiné megfogta a szék támláját s hátralépett. — Nem akar visszajönni hozzánk? — kérdezte Micskeyné, s leszegte az állát, hogy enyhe kis toka képződött alatta. Cazsiné zavartan köhintett. — Akarni akarnék, de hát... — A szőnyeg ismétlődő ábráit nézegette. — Ha akar, akkor nincsen baj — szakította félbe Micskeyné. — Hisz tudja, hogy évek óta küszködöm ezzel a sok... mindenféle lánnyal. — Cigarettát halászott ki a zsebéből, párnás kezefejéhez ütögette. — Azt ígérte, ha Tériké férjhez megy, átengedi a fiataloknak a lakását, s visszajön hozzánk. Így vaa*