Népújság, 1969. március (20. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-29 / 73. szám
t /*& % Fis községek holnapfa «^^Sf,Ä'rÄ £: Távol álljon tőlem, hogy igazságot és bölcsességet osztó kádi legyek. Mindaz, amit most elmondani szeretnék* inkább leírt töprengés: értsen vele egyet, aiki úgy érzi* hogy igazam van,, marasztalja el véleményeim az* akinek ehhez vannak meggyőző érvei. Még az sem biztos, hogy a példák, amelyen két felhozni kívánok, feltétlenül helytállóakre, vagy csak arra alkalmasak, hogy hozzávetőleges illusztrációk legyenek mondanivalómhoz. Egy dologban azonban biztos vagyok: töprengésem tárgya mindenképpen aktuális, reális. Andomaktálya önálló község. Jogilag. Van tanácsa* önálló közigazgatása, költségvetése, ami sohasem elég és van gondja, ami viszont mindig és nagyon is elég. A község élete ezer és egy szállal kötődik a néhány kilométerre — valójában városszéltől faluszélig szinte pár száz méterre — levő megyeszékhely életéhez. Természetesen ide járnak iskolába a nagyobb diákok, ide járnak dolgozni a szülők, legalábbis nem elhanyagolható részük, ide járnak bevásárolni, ha jó film megy, vagy színházi előadást tűznek műsorra, szórakozni is. És ez természetes. A közeli város, a megyeszékhely kisugároz és vonz, ilyen, vagy olyan formában, de meghatározza a község életét. Olyannyira és úgyannyira, hogy talán már ma. de mindenképpen már holnap e község belső élete — minden önállósága ellenére — függvénye lesz a félszázezernél is több, iparosodó város életének. Sok olyan ügyes-bajos dolguk akad az andormaktá- lyaiaknak, amelyeket eddig is Egerben, a járási tanácsnál intéztek el, mint felsőbb fokú hatóságnál! Érdemes-e* szükséges-e az ilyen „önállóság?” Hiszen például menynyivel több jutna a községnek, ha Eger várospolitikai költségvetéséből táplálkozhatna, mint most a bármily jó szándékú, de mégis szűkön sen kevés községfejlesztési alapjából? Andomaktálya ttt csak példa. A töprengés nem is ez, hanem általában az, hogy van-e értelme, s ha van* meddig van értelme a nagy városokkal szinte már össze r- épült „peremközségek” önállóságának? Mert úgy tűnik, hogy hovatovább nem előnyére, csak hátrányára van az ilyen körülmények között élő immáron ál-falusiaknak. S rögtön egy másik probléma. Ha jól tudom. Szentdomonkost és Bükkszenterzsé- betet egy házeresznyi hely választja el egymástól, de nem sokkal több a távolság Tamalelesz között sem. Balaton, Bekölce és Mikófalva kis lélekszámú szomszédsága is jogosain gondolkodtathatja el az embert: kell-e, szükséges-e, sőt lehet-e, három, vagy kettő, avagy éppen négy ilyen kis lélekszámú községnek külön-külön önálló tanácsa? Tudom, tradíciókat és érzékenységet sértek, talán szentségtörésnek is tűnhet e gondolat Mégis: a fokozódó őnáHósággag. tanwwa képesek-e tusaink ennyi kis községben külön is magas szánta munkát végezni? Egyáltalán van-e* lesz-e annyi szakemberünk? Nem beszélve arról* hogy lehet-e* szabad-e egy- egy ilyen kis községben például nagyobb falusi áruházát építeni? Minden bizony- nyál nem. Mozit, vagy kui- túrházat? Aligha. De lehet-e mondjuk három ilyen község számára *,városi” igényű boltot, vagy áruházat létesíteni? Feltehetően igen. Általában is célszerűbb szétforgácsolt erőket összefogni és az így kialakult jelentősebb pénzforrásokkal egy-egy nagyobb feladatot megoldani! Lehet, sőt bizonyos vagyok benne, hogy e töprengő gondoslatok nem hatnak — különösen az illetékesek körében nem — a szenzáció erejével, hiszen az élet mindennapos gyakorlata már eddig is meg-megrázta a figyelmeztető csengőt Nos, ha magam részéről is csak any- nyit tettem, hogy én is meghúzkodtam egy kicsit e csengő zsinórját, — úgy vélem, már nem volt hiába mindaz, amit leírtam. S mindezt: hogyan, mikor? Ha helyesnek igazolódnak ezek az elképzelések, az érintett községek vezetőivel, lakóival közösen, akkor, amikor erre valóban megértek a feltételek. De beszélni kell erről* hogy ne akkor kelljen töprengeni, amikor már régen megértek azök a bizonyos feltételek. i Gyurkó Géza Csizmában a legnagyobbak „Esőleső" üzem Lőrinciben □ Csövet spriccelnek, exportról tárgyalnak □ „Gyár" lesz a telepből Lőrinciben, a Mátravidéki Hőerőmű melletti bejáróét két sarkán felerősített irányjelző táblák az arrafelé hala- ■ dó idegen számára talán még ma sem mondanak többet, mint röpke néhány esztendővel ezelőtt, amikor elkezdődött a Gumiipari Ktsz egyik pesti részlegének letelepítése. Azt, hogy itt a pernyehalmok, salakdombok mögött Szerencsi Józsi bácsiék, a „honalapítók” időközben — megyei viszonylatban — valóságos nagyüzemet létesítettek, hatszáz embernek teremtettek munkát, inkább csak maguk az . itteniek s környékbeli ismerőseik tudják igazán. — A szövetkezet tavalyi 75 millió forintos termelési értékéből mintegy 50—55 mil- liót már mi adtunk — mondhatja most Füleki Endre telepvezető — csizmagyártásban pedig a legnagyobbak vagyunk az országban is. Az elmúlt évben elértük a napi 1500—1600 páros mennyiséget is,' december végéig pedig összesen 300 ezer pár gumicsizmát készítettünk. Sokatmondóak ezek a számok, s első hallásra azt hihetnék, hogy Lőrinciben véglegesen megtalálták, kialakították a profilt, mindent „feltettek” — a csizmára. Erről azonban egyelőre szó sincs. Mint a telepvezető, s a Pestről éppen látogatóba érkezett ktsz-elnök, Ádám Péter panaszolta: tavaly csúnyán megtréfálta, megijesztette őket a csizma! Helyesebben: az aszályos időjárás és a Cipőnagyker... A nagykereskedelmi vállalat ugyanis annak idején a lőrinciek egész éves kapacitását lekötötte. Közben azonban a rendkívüli szárazság — amikor senki sem vitte a gumicsizmát —, s a piaci telítettség megváltoztatta a korábbi egyezséget, febontot- ták a szövetkezettel kötött szállítási szerződést. A dolgozók kényszerszabadságra való küldése sajnos csak a kisebb kár volt. A nagyobbat, ‘t jelentős anyagi veszteséget te egész Gumiipari Ktsz megérezte... ki Mostanáig „nyögtük a terheket” — magyarázta Füleki Endre telepvezető — mivel a termelésünk átszervezése, egy másik profil kialakítása természetesen nem ment máról holnapra. Az év vége felé érkezett tekintélyesebb ékszíjmegrendelésnek csak nehezen tudtunk eleget tenni, embereink sokáig 30—70 százalékos teljesítménnyel dolgoztak. Csupán legújabban „hozzák” a százat... Ám, hogy „belejöttünk”, javult az önköltségünk is, ismét a csizmát keresik erőteljesebben, mivel meglehetősen esősre „sikerült” az év első negyede. Jóllehet a tervezettnél így is jóval több gumicsizmát készítettünk a három hónap alatt, de mégsem tudunk belőle annyit gyártani, ameny- nyi el nem kelne. Furcsa helyzetbe kerültünk: vagy a teljesen bizonytalan, de jövedelmezőbb csizmagyártásra „állunk rá” nagyobb erővel, vagy a biztos, ám kevésbé jelentős ékszíjtermelésnél maradunk inkább. A munkánkat ugyanakkor az is nehezíti, hogy létszámhiánynyal küzködünk. Talán furcsán hangzik: de a környéken már nincs női munkaerő- felesleg ... Nemcsak tavaly volt gon3, ma is „szorít a csizma" Lőrinciben, s bizony nem köny- nyű eldönteni, hogy voltaképpen mit válasszanak, minél kössenek ki. Mindenesetre: nem haayják az ékszíjat, annál is inkább, mivel belőle az idén már egymillió métert rendelt a kereskedelem, s most mód nyílik arra is, hogy rövidesen ugyanitt történjék a vulkanizálás, Lőrinciben komplett gyártást folytathassanak. Befuthatnak így az ékszíjakkal is, — legfeljebb Dunaföldvárral és Martfűvel osztoznak majd a csizma gyártáson. Mindezek mellett Lőrinciben csak a fő profil kialakításának kérdése nyitott egy kissé, más termékek előállítása zavartalan. Nyers gumikeveréket, kent szövetet, oldatot, újabban pedig különféle „spricc-árúkat”, — csöveket, gyűrűket — szállítanak, s rövidesen játékokhoz való gumialkatrészek gyártásáról tárgyalnak az NDK-ban. Eközben természetesen to- vébb épül, bővül a telep: nemrég elkezdték egy 800 személy részére alkalmas fekete—fehér női és férfiöltöző, fürdő, étkező földmunkáit az OKISZ, illetve a megyei tanács jelentős anyagi támogatásával. Mert Lőrinciben jő Ideje már 800 dolgozót, a teljes kialakításig mintegy 16 millió forintba kerülő „gumigyárat” emlegetnek. Egy kertes, parkos, modem üzemet — a hőerőmű hajdani segédépületeinek helyén. Gyón! Gyula A balesetek figyelmeztetnék P hr, W Megkezdte munkáját Egerben az I. megyei mezőgazdasági munkavédelmi konferencia Péntek« délelőtt Egerben* a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának székházában megkezdte munkáját az L megyei mezőgazdasági mun- védelmi konferencia. A konferenciát Horváth István, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese nyitotta meg. Elmondotta, hogy szocialista társadalmi rendünkben a legfőbb érték az ember, éppen ezért a dolgozók védelme mindenki számára elsőrendű kötelesség. Kifejezte, hogy a mezőgazdaság fejlődése, az új gépek, berendezések alkalmazása újabb baleseti lehetőségeket teremt, ugyanakkor a passzív belenyugvás semmiképpen sem helyeselhető. A lehetőségek ugyanis arra is megvannak, hogy a mező- gazdasági üzemek az eddigieknél hathatósabban véde-. kezzenek a balesetek ellen. A megnyitó után Göczö Géza, az SZMT munkavédel-i mi főfelügyelője a megye mezőgazdasági üzemeinek munkabiztonságáról és egészségvédelméről tartott előadást. Elmondotta, hogy hazánkban különösen a felszabadulás után indult meg a szervezett munkavédelem. Ismertette a jelenleg érvényben lévő törvényeket, rendelete- ket és beszámolt azok hatásáról. Hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos a különböző szabályok ismerete és oktatása, hiszen enélkül nem képzelhető munkavédelem. Előadásában kitért arra, hogy az elmúlt két évben megyénkben, ezen belül a megye mezőgazdasági üzemeiben miképpen alakult a baleseti statisztika. Elmondotta, hogy amíg 1967-ben a megye mezőgazdaságában kilenc halálos baleset történi, addig az elmúlt évben már kettővel több. Az egyéb balesetek száma mintegy kétszázzal emelkedett, a kiesett munkanapok száma pedig mintegy háromezerrel nőtt s meghaladta a negyvenezret. Ha viszont az ezer dolgozóra jutó balesetek számát vizsgáljuk, akkor javult a a statisztikai arány. Amíg ,1967-ben 45,4 baleset jutott ■ezer dolgozóra, addig az elmúlt évben csak 36. A számadatok mindenképpen figyelmeztetőek s elgondolkoztatóak. Figyelmeztetnek arra, hogy a munka- és a balesetvédelem nem lehet .csupán a vezetők feladata, hanem társadalmi üggyé kell válnia. Hiszen a balesetek megelőzése, elkerülése min- deki érdeke és egyben mindenki feladata. Ezután több más előadásra került sor, melynek során az előadók elemezték az állami gazdaságokban, az erdőgazdaságokban és a gépjavító vállalatnál történő munkavédelmi tevékenységet és feladatokat. A konferencia ma tovább folytatja munkáját. Hatemeletes .Irodaház épül Egerben a mentőállomás szomszédságában. A Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat költözik majd az impozáns épületbe, a tervek szerint meg ez év júliusában. Rajtuk múlik — maguknak építik. (Foto: Kiss Béla) A helybeliek „modem Attila sírjának” emlegetik a Kisköre határában épülő Tisza II. vízlépcsőt. S valóban, mint egy óriási sírgödörben dolgoznak a földgyaluk, a vízszivattyúk, hogy ágyat vessenek a Tiszát megzabolázó építkezésnek, a nagy öntözőműnek. Jóval a folyó vízszintje alatt szorgoskodnak a munkások, s csak a hosszú nyakú lengyel daru vigyázza a messzeséget, a zavarosan Feleségem vacsora közben figyelmeztetett, hogy kedden délután ötkor lesz a közeli iskolában a tanácstagi beszámoló. — Ne felejtsd el, hiszen sok panaszunk van. — De mennyi! Többek között az esőcsatorna is. — A tejfiókot se felejtsd el — szólt a feleségem... Egy papírra felírtam, hogy a hozzászólások után miről fogok beszélni. Itt van például a lépcső- ház... A kapu alatt, a magasföldszintre vezető lépcső második kockája évek óta sérült. Hiába kértük a házkezelési igazgatóságot, nem javították meg, Ezenkívül szóvá akartam tenni a második emeleti homályos villanykörtét, a tejfiókot, ahol a kifli mindig „éppen kifogyott”, az autóbuszt, amely hébe- hóba jár, a háztető esőcsatornáját, amelyből erős időben vastag sugárban ömlik a víz. Kedden azután a tanácstag beszámolt az örvendetes fejlődésről, az rendelőin, tézetről, a tatarozott postáról, a megnagyobbított Röltex- fiókról, a könyvtár bővítéséről, a létesítendő önkiszolgáló csemegeüzletről és a népi ellenőrző bizottság működéséről. A hozzászólások következtek. Jelentkeztem, de az első sorban ülő nő megelőzött. Egy házban lakunk, és így nem is csodálkoztam, hogy az örökké halványan égő villanykörtét tette szóvá. Nagy derültséget keltett, amikor megkérdezte, hogy hol gyártanak olyan körtét, amely új korában is halványan pislákol. A végén ő maga oldotta meg a rejtvényt, közölve, hogy a hatalmas lépcsőházba 100-as körte helyett mindig csak 15-öst csavarnak be. No, a villanykörtét lelőtték, erről nem beszélhetek — állapítottam meg, és a kezemben lévő cédulán kipipáltam. A nő leült és nyomban felállt egy férfi, akit gyakran láttam, amint kutyáját sétáltatta az utcán. A tejfiókról és a kifliről beszélt. Kipipáltam a kiflit. Megint jelentkeztem, ismét megelőztek. A csepegő esőcsatornát panaszolta el a szomszédom. A házfelügyelőm ugrott fel és így szólt: — Kérem, az autóbusz olyan ritkán jön, hogy szakálla nő az embernek várakozás közben! Mit tehettem, kipipáltam a buszt is. No, még hátra van a postaláda, gondoltam reménykedve, de egy fürge nő már beszélt is, természetesen a postaládáról, amely eddig éppen annak a háznak falára volt erősítve, ahol ő lakott, és így közelről érintette, hogy most száz métert kell a levelekkel gyalogolnia. Kipipáltam a cédulámon a postaládát is. A mellettem ülő fiatalember ebben a pillanatban elővette cigarettatárcáját, rágyújtott és engem is megkínált. — Gyújtson rá, — mondta kedvesen. — Köszönöm, nem kérek — válaszoltam bosszúsan —* már több mint másfél órája pipálok... Palásti László fodrozó Tiszát, a turbinaalapokat, nehogy az alattomos víz meglepje az építőket. Nedeliczki Pállal, a Tisza Il-es vízlépcső építkezés pártszervezőjével indultunk útnak, s beszélgettünk a születő pusztai „város” terveiről gondjairól: — Március végére már „kijön” a földből az új munkásszálló első falrésze, teljes üzemmel indul az új, nagy teljesítményű „betongyár” is. — A közeli napokban fűtik be próbaüzemelésre az 1300 személyre főző üzemi konyhánkat és ezzel egy időben tartja próbaüzemét a modern presszó berendezése is. — Reméljük, hogy a „honfoglaló” 14 családot mások is követik és ezután benépesül Kisköre új „városrésze” is. — A beruházás életében úgy gondolom, hogy a felsoroltak is jelentősek, hiszen ha csak a februári létszámot tekintjük, több mint ezren dolgoznak a különböző munkahelyeken. Azért foglalkozunk most mi is többet a dolgozók szociális, kulturális elhelyezésével. — Szeretnénk, hogy a munkaidő után „ne csak” a kisvendéglő legyen az egyetlen szórakozási lehetőség, hanem legyen klubszoba, televízió, filmvetítés, könyvtár. — A beruházás a terveknek megfelelően épül. Az egyre jobb időben még a munka is gyorsabban halad. Reméljük, ebbe nem szól bele a szeszélyes szomszéd, a Tisza — búcsúzik tőlünk a pártvezető, s indul a gödör túloldalára, ahol a lengyel és magyar munkások keze nyomán épül a második óriás daru. USnlsifSff 3 1969. március 29., szombat Az „új város" tervei, gondjai
