Népújság, 1969. február (20. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-08 / 32. szám
Mag«, sgri fölény kardban és női tőrben Csapó Z. (szemben) nagy küzdelem után szerezte meg az első helyet. A megyei vívószövetség Egerben bonyolította le a területi junior vivóbajnoKságot. A négy fegyvernem egyéni és csapatbajnokságának zavartalan megrendezése nem kis problémát jelentett a versenybíróság számára, annál is inkább, mivel valamennyi szúró fegyvernemben villannyal folytak a küzdelmek. Az országban négy terület van és a területi csapatbajnokság első két helyezettje, míg egyéniben a nyolcas döntőbe jutott versenyzők indulhatnak az országos vidéki bajnokságon. Az egri fiatalok kitűnően szerepejtek. Nói tor egyéniben uralták a mezőnyt és csapatoan is biztosan szerezték meg az első helyet. Fiatal kardozómk is felülmúlták a iegvérmesebb reményeket is, a dobogó két legmagasabb fokára egri fiatal került es a 4—5. helyen is egriek osztoztak. A csapatdöntőben az E. Vörös Meteor fölényesen, 9:3 arányban győzött a DVTK ellen. 4 eredmények. Női tőr egyéni: 1. Csapó Zita (Egri VM) 6gy. 2. Dcvánszky M. (Egri VM) 5 gy, 17 kt. 3. Tóth Katalin (Egri VM) 5 gy, 23 kt, 37 at. 4. Oláh (S. Kohász) 5 gy, 23 kt, 25 at. 5. Nagy Éva (Egri VM) 4. gy. 22 kt. A verseny nagy esélyese, az I. osztályú minősítéssel rendelkező Oláh volt, de a négy egri versenyző közül hárman is legyőzték, Devánszky például 4:0 arányban! A döntő tagjai ötletesen, színesen vívtak, s a több óráig tartó versenyt jól bírták erővel. Csapatdöntö: Egri Vörös Meteor—DVTK 9:3 (gy: Devánszky 3, Csapó 2, Nagy 2, Tóth 2). Férfi tőr: 1. Bérezi (S. Kohász) 6 gy, 2. Gell ért (DVTK) 6 gy, 3. Tóth (Ózd) 6 gy. Ebben a számban nem indultak egriek, mert az előző napi kardverseny jóval éjfél után ért véget, s miután ugyanazok vívtak volna férfi tőrben Is — nem léptek pástra. Az első helyért egyébként kétszeri hármas holtversenyt vívtak. Csapatban: DVTK—S. Kohász 10:5. Kard egyéni: 1. Fekete György (Egri VM) 7 gy, 2. Moldoványi (Egri VM) 5 gy, 10 kt. 3. Gellért (DVTK) 5 gy, 12 kt. 4. Sóhajda (Egri VM) 4 gy. 5. Nagy István (Egri VM) 3 gy. Az egri fiataloktól vártuk a jó eredményt, de ilyen nagy sikerre nem számítottunk A technikailag kitűnően képzett Fekete nagyszerű kardvívást mutatott be. Sem a csapatversenyeken, sem az egyéni küzdelmekben nem szenvedett vereséget! Külön örvendetes, hogy a fiúk közül csak Moldoványi negyedikes, Fekete harmadik osztályba, a másik kettő pedig második osztályba jár! Csapatdöntő: Egri Vörös Meteor—DVTK 9:3 (gy: Fekete 3, Moldoványi 2, Sóhajda 2, Nagy 2). Párbajtőr egyéni: 1. Gasparin (S. Kohász) 5 gy, 2. Vertieh (S. Kohász) 5 gy, 3. Zámborszky (DVTK) 4 gy. 10 kt. Csapatban: S. Kohász—DVTK 9:7. Vívóink rendkívül mozgalmas heteket élnek át, hiszen vasárnapról vasárnapra soron van valamelyik korosztály versenye. Legközelebb a hét végén Debrecenben bonyolítják le a körzeti kiválasztó versenyt, 14—15, és 16 —17 évesek részére. Az egriek 12 vívóval vesznek részt a küzdelmekben s Borsod, Hajdú, Nógrád, Szabolcs és Szolnok megyék legjobbjai lesznek ellenfeleik. Újabb nemzetközi labdarúgó-mérkőzés Egerben Nem panaszkodhatnak az egri labdarúgó-szurkolók: az Egri Dózsa NB I-es együttese sorozatban játssza érdeklődésre számot tartó előkészületi mérkőzéseit. A Bp. Spartacus, a Dynamo Berlin és az Ózdi Kohász után vasárnap, 14.30 órakor a stadionban, újabb nemzetközi találkozóra kerül sor, ezúttal a Gornik W&ldbrzych jó képességű lengyel, 1. osztályú együttes lesz az ellenfél, amely a Salgótarjáni BTC vendégeként tegnap, az esti órákban érkezett Egerbe, ahol a mai napon városnézésen vesz- részt. A lengyel együttes hétfőn utazik Salgótarjánba. Hét végi műsor: SZOMBAT Sí: Az országos ifjúsági lesikló bajnokság küzdelmei. Galyatető, 11 óra. Asztalitenisz: Az országos vidéki Ifjúsági és serdülőbajnok- . Ság második napja. Eger, Il-es számú iskola, 9 óra. Jégkorong: Eger általános iskolai bajnokság. Eger EVSC pálya, 16 óra. (Megfelelő jégviszonyok esetén.) Ha az Cjpesti Dózsa a VVK- ban továbbjut, a Legia \Varso csapatával szemben — március 12-én játsszák le Egerben a feb- már 23-án elmaradó Egri Dózsa— Újpesti Dózsa bajnoki mérkőzést. » Az Egri Dózsa elnöksége elhatározta, hogy a stadion középső, B-szektorába kiadott ülőhelyi bérleteket számokkal látja el. ezáltal biztosítja bérletesei számára a kényelmes helyeket. Akik már megvásárolták a bérletet, haladéktalanul vigyék be utólagos számozásra a Dózsa nepkerü irodájába 1 * Csütörtökön Galyatetőn bonyolították le a férfi és női ifjúsági mülesikló-bajnokságot. A nők számában a Bp. Előre színeiben szereplői egri származású Egri Katalin győzött, a 3. helyet Kroó Erika, a Kékesi Sas SC fiatalja szerezte meg. Szombaton ugyancsak Galyatetőn, 11 órakor, az ifjúsági férfi és női iesíkló- bajnokságot bonyolítják le. * Szombaton és vasárnap Budapesten. a Sportcsarnokban rendezik meg az ökölvívók országos I—II. osztályú minősítő versenyét. Az I. osztályban 75-en lépnek szorítóba, a Zalka SE színeit Fischer, Klenovics, Mincsik és Juhász képviselik. Gyöngyös, Eger és Heves középiskolás tornászat az elmúlt évek során sokszor találkoztak már egymással, különböző versenyek keretében. Januárban például két izgalmas küzdelmet bonyolítottak le a gyöngyösi Beme Gimnázium tornát n mében. Először a gyöngyösi és az egri fiatalok mérték össze tudásukat, I. és H. osztályú csapataikkal, s a verseny legjobbjának a gyöngyösi Juhász Judit bizonyult. A második találkozót Gyöngyös és Heves tornászai vívták. Mindkét részről I. osztályú csapat vett részt a viadalon, s ennek a versenynek is Juhász Judit lett a győztese, megelőzve a hevesi Gulyás Zsuzsát. Az eredmények arra mutatnak, hogy a február 23-án, Gyöngyösön megrendezésre kerülő megyei középfokú Iskolai bajnokságon nagy harcra van kilátás. Elmarad a február 9-én, Gyöngyösre tervezett megyei úttörő gyorskorcsolyázó verseny. A február 23,-án, Budapesten lebonyolítandó úttörő-olimpiai döntőn Heves megye színeiben az egri Lőréméi Emese és a gyöngyösi Misi Ottó indul. * Február 13-án, Budapesten, a városligeti műjégpályán kerül lebonyolításra az országos vidéki gyorskorcsolyázó bajnokság. A versenyt, — ellentétben a kiírással, — 400 m-es pályán rendezik meg, külön hosszú és rövid korcsolyások részére. így a gyöngyösi rövid korcsolyások indulására is számít a megyei szövetség! A gyöngyösiek, hatvaniak, apciak nevezéseiket február 11-ig küldjék meg Balogh Tibor, Eger, MÁV szertárfőnökség címére. Az egri gyorskorcsolyázók február 10-én, 18 órakor megbeszélést tartanak az EVSC jégpályán. VASÁRNAP Labdarúgás: Egri Dózsa—Gornik Waldbrzych, nemzetközi mérkőzés, Eger, stadion. 14.30. Előtte 12.30 órakor: Megyei Ifjúsági Válogatott—Egri Dózsa Utánpótlás. Hatvani Kinizsi—Lőrinci Vasas, előkészületi mérkőzés, Hatvan, Népkert. Asztalitenisz: Az országos ifjúsági és serdülő bajnokság befejező napja. Eger, H-es iskola, 9 óra. Kézilabda: A megyei terembajnokság második fordulója, Eger, Szilágyi Gimnázium, 8 óra. Si: Az országos ifjúsági ugró- bajnokság és az ifjúsági északi összetett bajnokság ugrószáma. Mátraháza, kis sánc, 11 óra. Jégkorong: Eger általános iskolai bajnoksága, Eger, EVSC pálya, 9 óra. A Mátravidéki Fémművek, Sírok, füzesabonyi gyáregységében felvételre keres gyakorlattal rendelkező gépésztechnikus w •• 1 •• W •• rr kulonboso műszaki munkakörökbe Fizetés a vállalati kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet írásban, vagy személyesen a gyáregység személyzeti és munkaerő-gazdálkodásán, Füzesabonyban. (A volt gépjavító telepen.) dolgosokat ÁLLÁSI Vasipari Vállalat azonnali belépésre keres számviteli csoportvezetőt, mérlegképes könyvelői képesítéssel. Keresünk továbbá számlaellenőrt és nagy gyakorlattal rendelkező utókalkulátort. Mindhárom munkakörnél a követelmény legalább 5 éves vasipari gyakorlat és megfelelő szakmai képesítés. A pályázatokat „Jó fizetés’* jeligére kérjük, a hirdető vállalat egri ki" rendeltségén leadni, február 15-ig. A KAEV 10. számú gyára (voll Lakatosárugyár, Eger, Lakatgyártó u. 2.) felvesz géplakatost, vasszerkezeti (általános) lakatost, vasesztergályost, szerszámlakatost és segédmunkást. Továbbá IPARI TANULÓNAK még vasesztergályos géplakatos, szerszámlakatos, marós-gyalus, hegesztő, vas- szerkezeti lakatos víz- és gázvezeték-szerelő, villanyszerelő és asztalo. szakmára. Szerszámlakatos, valamint marós-gyalus szakmára lányok is és érettségizett fiúk is jelentkezhetnek. Jelentkezni lehet: a gyár személyzeti és oktatási vezetőjénél. Építőipari Szállítási Vállalat vi- sontai kirendeltsége visontai, munkahelyre gépkocsivezetőket és gépkocsi-rakpdómunkásokat, valamint autómotor-szerelőket vesz fel. Bérezés kollektív szerződés szerint. Munkásszállást biztosítunk és vasúti hozzájárulást térítünk. Kettöszoba-^^mfortos ház, bakói- »özhetően t "íngyös, Banáfc Béla u. 2‘i. EideKlödnl > délelőtt. Egerben, Kertész u. 16. számú házrész, 2 szoba, mellékhelyiséggel eladó. Érdeklődni: du. 3—6-ig. Eger Város Tanácsa vb építési és közlekedési osztálya, az Egri Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalathoz, „műszaki vezető”-i munkakör betöltésére, mérnöki képesítéssel és gyakorlattal felvételt hirdet. Jelentkezés: Eger Város Tanácsa vb építési és közlekedési osztály vezetőjénél. JARMO Kertitraktor, pótkocsival eladó. Heves, Bródy u. 17. Vizsgázott 407-es Moszkvics eladó. Eger, Kisfaludy u. 5. VEGYES: INGATLAN: Gyermekszerető háztartási alkalmazottat, gépesített háztartásomba sürgősen keresek. Eger, Sóház utca 9. „20 éves az üzemi vendéglátás” Önt is várja újjávarázsolt Otthon Éttermünk Legyen vendégünk a február 8-án rendezendő magyaros vacsoraesten. Kisegítőt konyhai és takarítási munkára szorgalmas, megbízható nő személyében felveszünk. Petőfi Sándor Kollégium, Eger. Foglár út. 1. sz. Heves megyei Vízmű Vállalat 1. sz. üzemegysége könny űgépkezelő-vi zsgá val rendelkező munkavállalókat vesz fel, egri munkahelyre. Jelentkezni: Fürdő u. 3. Felveszünk márc. 1-től E 652-es géphez kotrómestert, férfi és női segédmunkásokat Kereseti lehetőség férfiaknál: 2500—2800,— Ft., nőknél: 1500—2000,— Ft. Munkásszállást biztosítunk. Kéthetenként szabad szombat! Eszak-magyarországi Tégla cs Cserépipari Vállalat Eger, II. Téglagyára. (Vé- csey-völgy) A Műszaki Anyag és Gépkereskedelmi Vállalat Borsod—Heves megyei ki- rendeltsége MŰSZAKI BECSLÉST tart. 1969. II. hó 10 és 11 én Egerben a Magyar Hir dető helyiségében. Széche nyi u. 8. alatt. Telefon 18-49. Adás-vételi és ta nácsadás ügyében megbí zottunkat felkeresni szí veskedjenek. MAGÉV Miskolc, I. Petőfi tér sz. ügyintéző: Varaa. Eladó Hatvanban, a József Attlia u. i4 sz. alatti családi ház. Beköltözhető. Olcsón eladó Ostoros község Ra- kottyás dűlőjében 075/10 hrsz. 1163 öl szőlő, gyümölcsös megosztva is. Ajánlatokat levélben, Bajzáth István részére, Miskolc, Tinódi 16. Elcserélném házfelügyelői lakásomat a Hadnagy úti telepen. Eger, Hadnagy u. M/5. Miskolci, két és fél szoba-összkomfortos, gázfűtéses, új lakásomat elcserélném egri hasonlóért. Dr. Gyula, Eger, Baktat u. 38. Műhelynek, raktárnak, esetleg garázsnak, 4x6 m helyiség kiadó. Eger, Sas út 1. Garázst keresünk vállalatunk részére. Beruházási Vállalat, Eger, jelentkezés főkönyvelőnél. Elcserélném 2 szobás, OTP öröklakásom, 2 és fél szobásra, vagy .újszerű családi házra, a belvárosban. Telefon: 27—14, Eger. Harisnyaszem-felszedő gépek automata tűvel, állandóan kaphatók, jótállás, részletfizetés. Németh* Győr, Rákóczi u. 2. Törzskönyvezett kan kuvasz kölykök, 12 hetesek, törzskönyvezett,díjnyertes szülőktől eladók. Szűcsi, termelőszövetkezet, Iroda. Kifogástalan állapotban levő, német, mély gyermekkocsi eladó. Eger, Puky M. u. 2., III/13. _______ E ladó egy bécsi mechanikás barna zongora. Marsó, Hatvan, Bajcsy-Zsilinszky u. 39. Eladó 515 öl közeli szőlő Agárdin és 224 literes boroshordó. Eger, Lájer Dezső u. 2. Nagy méretű, szoba-konyhás lakásomat elcserélném kisebbért. Eger, Grónai Sándor u. 11. Oláh. Eladó 3 szobás családi ház, 260 négyszögöl telekkel. Hatvan, Baj- csy-Zsilinszky u. 39. Hatvan központjában, a főútvonalon, 2 szobás, télikertes ikerház kerttel, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Nagy János, Hatvan, Lenin tér 12. 2x1 szoba-konyhás ház eladó. azonnal beköltözhető. Megtekinthető: Eger, Tavassy A. u. 7. Kedden, csütörtökön, péntekén, délután és vasárnap délelőtt. Két és fél, háromszobás társasházba társulnék. Ajánlatokat „Készpénz” jeligére, az egri hirdetőbe. A „Nagy József* Mg. Tsz-nél már kapható I. osztályú minőségű, fával égetett darabos mész. Nagyobb tételnél árengedmény. Eger, Barkóczy u. 8. (tsz-iroda). Erdélyi Sándor kőművesmester bármilyen építési munkák kivitelezését vállalja, közületek részére is. Egerszalók, Felszabadulás út t$. 15 köbméter kanadai nyárfa rönk eladó. Ar megegyezés szerint. Havasi, Kápolna, Kossuth út 39. JA A A A. A. 4 LEGJOBB. ... í HÍRVERŐ a:1 fNémsw rfT'T' T VT t vtV A 212. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet Jua«: vxV matematika-kémia szakos tanárt keres szerződéses alkalmazásra, szülési szabadságon levő tanál helyettesítésére. Jelentkezés az intézet igazgatóságán, Eger, Kertész u. 128. Azonnali belépéssel alkalmazunk teljesítménybérben: ácN, kőműves, műköves, kőfaragó, villany szerelő, hegesztő, csőszerelő, vasszerkezeti lakatos szakmunkásokat, betonoző-útépítő kubikos brigádokat, betanított munkásokat, férfi segédai un kősókat Szállás, napi háromszori étkezés térítés ellenében biztosítva. Jelentkezés: 26. sz. Állami Építőipari Vállalat, Dunaújváros, Kenyérgyár a L (fercnczfalvi)