Népújság, 1969. február (20. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-02 / 27. szám

EZER VITA

F' áx ehniSK évben a DélVezetők és vezetettek

[ Heves megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetségéhez és az Eger—Gyöngyösvidékihez körülbelül ezer alkalommal fordultak a, közös gazdaságok: segítsenek annak ! eldöntésében, hogy búzájuk,

• tejük, zöldségük, vagy hizó- 1 jnJc olyan minőségű-e, mint 1 ahogy azt a felvásárló szakemberek állítják, vagy jobb (tntytrr

Egy év alatt ezer vita i

minőség felett, — valóban elgondolkoztató ez a szám. Mintegy kínálja a megállapítást: s sok-tok intézkedés ellenére még mindig nem egyértelműen korrekt a kap- ! ctolat a termelők és felvám 1 sárlók között. A termények és jószágok fcninősítése körüli vitáknak ea ■s óriási mennyisége még a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vezetőit is meglepte és igen sok szó esett erről a Termelőszövetkezetek Dél-Heves megyei Szövetségének küldöttgyülé-. •te is.

— Addig nem is nagyon remélhető változás, amig a felvásárló trösztök, vállalatok monopóliumot élveznek, • agy-egy terület piacán egyedüli arak. — Így fogalmazták ezt meg a fél száz szövetkezet érdekeit hangoztató küldöttgyűlésen, Jóné- hány példával szolgáltak a bizonyításra.

í Említették a kecskeméti konzervgyárat, ahol egy-két forinttal többet fizettek tavaly Is a paradicsomért, mint Hatvanban. Arra nem nyílt (febatőség, hogy ezt az előnyt kihasználva a Heves megyei Szövetkezetek Kecskeméttel (szerződjenek? Nem. Ezt már *apartizánkodásnakH vennék, mert más területhez tartozik, a bér az új gazdasági mecha- I wfvmushen a termelőszövetkezeteknek nagyobb lehetősége van a választásra azért « „megyehatáron tál oem- igen ugrálhatnak

J Nemcsak a „területi el- ■rek” vannak kiszolgáltatva y sok esetben közös gazdaságaiig, as áruk eladásánál, da

Hr««» károsodnak úgyis, bogy a valódi minőségen alul ; veszik meg tőlük a zöldséget,

I gabonát, húst, vagy vetőmagot

| Számtalan esetben fordul- i tok segítségért a területi szö- , vétséghez, hogy érzésük sze- | rint alacsonyabb áron „leosz- , tályozva" veszik ét termékei- í két többek között a kenyér- I gabonát

[ S nem alaptalanul, f Mint Simonka Béla szerve- j nő mondta; a Dél-Heves me- [ gyei területi szövetség ja- , vas la tára a tenkiek például a i Kereskedelmi Kamarához küldték fel gabonamintáju- , kát mivel a felvásárló sze- | rtat a búzájuk nem volt acé- j r™1. ók pedig az ellenkezőjét 1 állították.

f As eredmény: a felülvizs- 1 gálát során bebizonyosodott 1 hogy a tenkl búza igenis acé- i loa és megkapták érte a jo- I gos felárat

i A pélyleknek ax tűnt fel,

[ hogy a vetőmag ocsú-részé- t lóhoz vitték búzájukat a ! minőségvizsgálathoz, onnan j merítettek, ahol a pelyva és | a törött, »léha" szemek gyűl- j tek össze, s így érthetően ke- [ vesebbet kaphattak volna az j árujukért, — ha nem szólnak I közbe a szövetség szakkép- t nett emberei.

t A szövetkezeteket sokszor ! nyugtatták azzal az átvevő

vállalatok, hogy most már a I minősítést megfelelő képzett- i ségű szakemberek és műszerek végzik.

; Az elmúlt évben előfordult

1000 minőségi vita azonban azt mutatja, hogy ez sem megnyugtató, mert Igaz ugyan, hogy műszerek mérik a minőséget, de nem közömbös, hogy kinek a kezében van a műszer. Nem mindegy, hogy a vetőmag ocsu-részé- ből vesznek-e mintát vagy három helyen „szúrják-e meg” a zsákot, hogy ott van-e a szövetkezet hozzáértő szakembere a mintavételnél, vagypedig a szakértelmet

• „Sovány*

’•e a (ej ?

■ Nedves-e

a búza?

■ Ocsú-e a

vetőmag:

■ Sáros-e a

répa?

n Gyenge-e

a hízó?

arra használják fel a felvásárló vállalati* átvevői, hogy megrövidítsék a szövetkezeteket

Sajnos, sok esetben arra ■falnak a tények, számok, bogy es történik.

A vágóállatok átvételénél a területi szövetség szakembere köztük dr. Palik János állatorvos rendszeresen ellenőrzi, hogy olyan minőségben veszik-e meg a szövetkezetektől a hízott sertéseket, mint amilyen minőségű. A múlt évben másfél ezer esetben ellenőrizték ezt és 325 próbavágást kértek. Az eredmény elgondolkoztató. Az esetek 88 százalékában bizonyosodott be, hogy a termelőszövetkezetek rovására történt a hízóállatok minőségének megállapítása és az átvevő vállalat mindössze az esetek 14 százalékában „károsodott”.

A szövetség felmérés« szerint csaknem hasonló arányúak volt a tejátvételnél tapasztalt „tévedések” is.

Amikor a termelőszövetkezet, vagy a szövetség szakemberei megvizsgálták a tej zsírtartalmát, az rendszerint 0,2—0,3 százalékkal „kövérebb volt, mint a tejipar átvevője megállapított

Hasonló „csodák" történtek a cukorrépa átvételénél Is, ugyanis amikor a szövetségtől ellenőrizték az átvételt 0,5—1 százaléknyi föld tapadt ■ csak a répához, más esetekben viszont két—három százalékot vontak le azon a elmen, hogy sáros a répa.

Ebben az ezerre tehető vitában sokszor saját baklövése után kell megvédenie a szövetségnek egy-egy tagszövetkezet érdekét. Így volt ez a baromfi-átvételnél, ahol

néhány közös gazdaság „bedőlt” a baromfifeldolgozónak és tizenöt filléres kilógram- monkénti apadásdíj ellenében hajlandó volt arra, hogy Törökszentmiklóson adja át az áruját. Arra nem gondoltak, hogy a nyári időszakban mennyit törődik a baromfi ilyen hosszú út alatt, szomjazik, összeveri egymást és ha csak egy százalék súlyt is veszít — ami 23 fillér — máris jóval többet veszítettek, mintha ott, helyben adták volna át az árut.

Példákat lehetne sorolni az ezer vitából, igen sokat, amikor a szövetkezet húzta a rö- videbbet, de azok közül is, amikor a közös gazdaság akart ügyeskedni, vagy személyes kapcsolatait kihasználni, hogy a valóságnál jobb minőségben adhassa el terményéi, jószágát

A szövetség segítsége rendkívül sokat jelent. Az ecsé'di- eknek például csak azzal, hogy 15 hízómarhájukból nyolcat egy osztállyal feljebb minősítettek a próbavágás után, jó ötezer forintot mentettek meg, de a megközelítő számítások szerint a vágóállatoknál másfélmillió, a gabonánál öt-hatszázezer, s más termékeknél is milliókkal mérhető az az összeg, amelyeket úgy mentettek meg a közös gazdaságoknak, hogy „utána mérte” valóban megfelelő volt-e a minősítés.

Az mindenesetre örvendetes, hogy ezt az ezerre rúgó vitát aránylag rövid Idő alatt sikerült befejezni és sok vállalat, különösen a Gabona Tröszt őszinte törekvést mutat arra, hogy valódi minőségben vegye át a szövetkezetek áruját

Amennyiben ez az őszinte törekvés a többi felvásárlóra is Jellemzővé válik, úgy elképzelhető, hogy még a télen a vállalat szakembereivel együtt tanfolyamon vehetnek részt a termelőszövetkezetek átvevői is, hogy együtt sajátíthassák el az adás—vétel, a minősítés tudományát, s amikor eljön a zöldség, gyümölcs, gabona, vetőmag, vágóállat szezonja, mind a két oldalról egyforma szakértelemmel dönthetnek a becsületesség, a korrekt üzleti kapcsolatok, az igazság alapján.

Kit tart ön Jő vezetőnek?

Egy előadás után a Mátra- vidéki Fémművek kultúrhá- zában hangzott el a kérdés. Rövid tűnődés után kaptuk az első választ:

— Az a jó vezető, aki jó munkafeltételeket teremt és tisztességes keresethez juttatja beosztottait.

— A vezető legyen igazságos és emberséges!

— Értse a szakmáját, de tekintsen a gyárkapun túl is! A vezető legyen határozott, de hallgassa meg és tartsa tiszteletben mások véleményét is!

Folytathatnánk a válaszok felsorolását, mert mindenki az igazságot kereste, másmás oldalról igyekezett a lényeget megragadni. De a vezető hogyan biztosíthat jó munkafeltételeket és megfelelő keresetet beosztottjainak? Vajon akkor dolgozik eredményesen, ha reggeltől estig intézkedik és utasít? Nem! Ha egy vezető ezt a munkamódszert választja, akkor hamarosan nem ő intézkedik, hanem korábbi intézkedései és önállóságuktól megfosztott beosztottjai rángatják őt a bukáshoz vezető kényszerpályán.

Több üzemben szerzett tapasztalataink azt Igazolják, hogy a beosztottak azt tekintik jó vezetőnek, aki a fontosabb kérdéseket elvi irányítással tudja rendezni, aki a gondjaira bízott kollektíva számára hosszabb távra helyes feladatokat fűd kijelölni;

Ám a legjobb vezető sem boldogul munkatársainak és beosztottjainak támogatása nélkül. Nem elegendő tehát kemény kézzel fogni a gyeplőt, nem szabad mindig parancsokat osztani. Az ütemekben ezt úgy mondják, hogy a vezető legyen igazságos és emberséges. A műhelyek egyszerű dolgozóinak igazságérzetét rendkívül bántja, ha azt tapasztalják, hogy a „sógor, koma” mindig jó munkát kap, a másik meg hiába gürcöl, a keresete nem lesz több. Elkeseredést, elégedetlenséget vált ki, ha protekció és nem rátermettség szerint nevezik ki a csoport- és a művezetőket.

A munkások és a mérnökök időnként felteszik önmaguknak a kérdést, hogy szakmai tudásukat és iparkodásukat elismeri-e a vezető.

Ennek megfelelően történik-e a besorolás, a végzett munka szerint osztják-e a prémiumot és a részesedést?

Alapvető az anyagi juttatás, hiszen mindnyájan ebből élünk, de nem kevésbé fontos az erkölcsi ösztönzés. A legtöbb ember szívesen veszi, ha munkatársai előtt főnöke megdicséri, főleg, ha arra valóban rászolgált. Legalább azt mondják néha, hogy ezt jól csináltad, csak így tovább, köszönöm. Néha ez is ér annyit, mint egy szerény összegű jutalom. Mégis, néhol jobban fukarkodnak a köszönő szóval, mint a pénzzel.

Ha azok kapják a béremelést, a prémiumot és a jutalmat. akik valóban megérdemlik, ha az üzemben azt tapasztalják, hogy az anyagi juttatásokat igazságosan osztják el, ezt az egész kollektí-^ va a munka elismerésének, biztató erkölcsi ösztönzésének érzi. Ilyen módon az erkölcsi elismeréshez az anyagi is hozzátartozik csak igazságosan kell elosztani. Viszont a jó légkör, az egészséges vállalati közszellem is visz- szahet a bérezésre, jobbá, hatékonyabbá teheti az anyagi ösztönzési formákat.

Ma még több vállalatnál nem veszik figyelembe az anyagi és erkölcsi ösztönzők kölcsönhatását. A legtöbb üzemben alig tesznek különbséget az egy-egy kategóriába sorolt műszaki dolgozók, vagy munkások között. A kereseteket elsősorban a beosztás és bizonyos fokig a szakképzettség, valamint a gyakorlatban eltöltött idő határozza meg. Ezeket a merev szabályokat több helyen nem tartják igazságosnak, szóvá teszik a veszélyes egyenlős- dit, kifogásolják az egyenlős- di veszélyességét.

Közeledik a részesedési alap felosztásának ideje, ezért időszerű felhívni a figyelmet, hogy az azonos kategóriába sorolt dolgozók ne azonos összegű részesedést kapjanak és ne csak az alapfizetéshez, hanem sokkal inkább az elmúlt évben végzett munkához igazodjék ki- nek-kinek a részesedése. A dolgozók döntő többsége ezt tartja igazságosnak, ez az ösztönzési rendszer teremt olyan közhangulatot és olyan kapcsolatot vezetők és beosztottak között, amely biztosíthatja az idei még nagyoob feladatok sikeres megoldását.

A Mátravidéki Fémművekben, a Finomszerelvénygyárban, illetve az Egyesült Izzóban ma már háromezer. v,.gy annál is több ember dolgozik. A technika gyors ütemű fejlődése és az egyre erősödő verseny következtében mindinkább tért llódítanak a nagyüzemek, ez világjelenség. Nyilvánvaló, hogy a több ezres létszámú nagyüzemben egészen más. sokkal bonyolultabb kapcsolatok alakulnak ki a beosztottak és a vezetők között, mint a kis üze-> mekben. Azt is tapasztalt at- juk, hogy a nagyüzemek fejlődésének többnyire a munkaerőhiány szab gátat.

Hol, melyik gyárban jelentkezik munkára a dolgozó? Ez nemcsak a kereseti lehetőségektől, hanem a munkafeltételektől, a bánásmódtól, a vezetők emberségétől is függ. Nyugaton, különösen az Amerikai Egyesült Államokban a korszerű vezetés külön tudomány. Hasznos lenne ezt jobban megismerni. de most mégis adottságaink jobb kihasználását szeretnénk hangsúlyozni.

A mi társadalmunk olyan lehetőségeket teTemt az üzemi demokráciára, hogy e tekintetben velünk eyv tőkés állam sem versenyezhet. A jelenleginél sokkal több munkást és sokká! aktívabban bevonhatunk a vezetésbe, csak következetesebben és hatékonyabban éljünk a lehetőségekkel. Nálunk joga és egyre több lehetősége Is van a dolgozóknál; hogy a vállalati feladató! . t, valamint a nyereség hovafordítását a vezetéssel együtt határozzák meg. Egyre többen érezhetik, hogy nemcsak a munka részesei. hanem az üzem tulajdonosai is De ehhez még tökéletesíteni kell a termelési tanácskozások rendszerét, az is szükséges, hogy a kollektív szerződést ne egy-két megbízott. hanem valóban az üzem kollektívája állítsa össze.

Mit jelentene a termelékenység emelkedése és a Vezetés hatékonysága tekintetében, ha jobb emberi kapcsolatokat sikerül megvalósítani az üzemekben? Bizonyára többet mint amennyit a következő ötéves terv előirányoz. Dr. Fazekas László

Kovács Endre

Már a negyedik órája tartott a vezetőségi ülés. Most éppen a kis Kovács, az egyik brigádvezető állt fel ■ kezdett hozzá a mondóké jához. Rá támaszkodott a hosszú, kopott deszkaasztalra, jobb kezével beletúrt a hajába, s bizonytalan hangon megszólalt Közben az elnökre sandított, vajon az miképpen fogadja szavait

— Lehet, hogy a főmezőgazdász elvtárs képzettebb szakember, mint mink vagyunk — mondta kínos lassúsággal —, t az is lehet, hogy az ötlete beválna. Én nem mondom, hogy itt nálunk a dombokon a legjobban terem a kukorica, az is biztos, hogy minden évben venni kell hozzá. Mégis úgy gondolom, hogy a malacokat ne pusztítsuk el a háztóL Már évek óta foglalkozunk velük, jó pénzt is kaptunk értük, miért kellene most ezen változtatni Még egyszer mondom, lehet hogy igaza van a főmezőgazdász elvtársnak, ő ugye képzettebb ember, mint mink vagyunk, de azért az se biztos, hogy az mind okos dolog, amiket beleírkálnak azokba a könyvekbe. Leírni könnyű, de a megvalósításért már kockázatot is kell vállalni.

Igaza van — mondták néhányan

—v egyáltalán nem biztos, hogy a malacoknál jobb lenne a szarvas- marha.

Ekkor már nem bírta tovább. Méregbe gurult, arca pipacsvörössé vált s akkorát vágott az asztalra, hogy táncolni kezdtek a humutartók

— Hát nekem elegem van ebből. Ha valaki a kalács helyett a korpakenyérhez ragaszkodik, sikkor egye. De nélkülem.

Kirohant a szóbáből, bevágta maga után az ajtói A telifüstölt szoba után hirtelen megcsapta a hideg. Igazi téli este volt, száraz, kemény téli este. A csillagok teljes fénnyel ragyogtak, a hó csikorgott a lába alatt Ment az utcán, s az elnök szaval jutottak az eszébe. Azok a szavak, amiket két évvel ezelőtt mondott neki, mikor idekerült a szövetkezetbe. „

Zsákutca

Valahogy úgy fogalmazta meg, hogy tudják róla, hogy jó szakember, képzett mezőgazdász. 1 Bíznak is benne, mert az ő szövetkezetükben eddig még sohasem dolgozott Iskolát végzett agronómus, olyan vezetők vannak, akiknek csak tapasztalatuk van. Mégsem lesz könnyű dolga, mert az itteni emberek keményfejűek. S amellett érzékenyek. Félnek az újtól, de ha ezt a szemükbe mondják, akkor megsértődnek. Próbálja meg valahogy okos szavakkal rávenni őket, hogy az újért is szívesen dolgozzanak.

Akkor azt mondta az elnöknek, hogy ő nem diplomatának, hanem főmezőgazdásznak jött a szövetkezetbe. Dolgozni akar, nem lélektan órákat tartani.

Az elnök szeme keményet villant, s csak annyit mondott: ahogy maga gondolja.

Hát igen, már a bemutatkozás sem volt szerencsés. Ha pedig az ember nem jól kezd, nehezen fordul később jóra Olyan ez, mint a sakk, egy hibás lépés és máris veszélyben a pozíció.

Mégis úgy gondolta, majd a munka. A szóbeszédnél többet érnek a tettek, azok beszéljenek, ne ő. Csak valahogy a tettek se sikerültek. Mindig úgy érezte magát, mint .a kívülálló, úgy fogadták a szavait, mintha eszkimóul beszélne. Egyedül meg nem szánthatott, arathatott, gondozhatta az állatokat.

Az első összeütközés a kertészeten volt. Hiába mondta, hogy ebben a szövetkezetben nincs értelme, hiszen mire náluk megterem a zöldpaprika, máshol már vége a primőrnek. A vezetők is, meg az emberek is hallgattak, s mikor nagynehezen szóra bírta őket, csak annyit mondtak, hogy évek óta csinálják.

— Évek óta — háborodott fel —, hát nem értik, hogy ez hülyeség.

Erre csak rá lehet fizetni. Amfg a

kertészetben piszmognak haszon nélkül, addig máshol, ahol kellene, nincs munkaerő. Mit akarnak maguk — kiabált —, délikertet az északi sarkon?

— Hogy mit akarunk? — válaszolta kimérten az egyik vezetőségi tag —, eddig maga nélkül is tudtuk, elvtársam. S, ha eddig volt kertészet, akkor továbbra is marad.

Elpárolgott a mérge és segélykérőn nézett a többiekre. De azok csak szótlanul álltak, s hallgatásukból megérezte a feléje áradó ellenszenvet.

A fene egye meg — gondolta utána magában —, miért kell mindig a magas C-t megütnöm. Ezzel csak magam ellen hangolom az embereket.

Az értetlenség, a néma szembeállás egyre inkább dühítette. Zátonyra futottak az elképzelései. Maradt a kertészet, továbbra is tenyésztették a tyúkokat, a szervezetlenség óriási volt. Valamit ugyan haladtak minden évben előre, de szerinte az a nullával volt egyenlő.

S most megint ez az átkozott vezetőségi ülés. Előterjesztette a javaslatát, hogy fokozatosan szüntessék meg a sertéstenyésztést, hiszen nincs elég abraktakarmányuk, ha meg vesznek, akkor már nem kifizetődő a hizlalás. Inkább térjenek át a szarvasmarhára. A pillangósok ezen a vidéken jól teremnek, lesz elég takarmány. Az állam is segíti majd őket, hiszen az istállókat állami támogatással építik. S a hitel nagy részét elengedik.

Elmondta a terveit csak úgy szűkszavúan. Nem tért ki a részletekre, hiszen a gond úgyis az ő vállán nyugszik majd. Egyébként is minek szaporítani a szót. Ha megértik, megértik — értelmes ember, úgyis felfogja egyből a lényegét

Most az egyszer nyugodt, volt a dolgában. Annyira világosnak, kézenfekvőnek érezte a tervet hogy nem is gondolt komolyan arra, valaki vétót mondjon.

Mégis ez történt Egymás után álltak fel a vezetőségi tagok, sokan, úgy érezte, pusztán ellenszenvből kifogásolják a tervezetet.

S amikor a kis Kovácsra, a brigádvezetőre került sor, már nem bírta tovább. A zsebében összegyűrte a számításokat tartalmazó papírlapokat, felállt s elrohant

Hatalmas léptekkel rótta az utcákat. Észre sem vette, hogy arcát kicsípte a hideg.

Csak arra lett figyelmes, hogy valaki megszólította:

— Hova rohansz, Balázs? Csak nem kerget valaki?

Az egyik tanító volt.

Ránézett az alacsony, mosolygó emberkére, akiből csak úgy áradt a derű, a nyugalom.

— Kártyázni voltam az igazgatónál — mondta a tanító —, csuda jó formában voltam. Nyertem is az öregtől va.gv hat forintot. Na, gyere, kísérj el egy darabon.

Valamit, morgott a fogai között, hogy most nem ér rá, már várják otthon, meg egyébként is késő van.

Ahogy elváltak, hirtelen az jutott az eszébe, hogy a nagyüzemi gazdálkodás sem lehet könnyebb, mint a gyerekeknek az egyszeregy. S mi lenne, ha valaki az iskolában nem értené meg egyből, hogy kétszer kettő az négy? A tanító egyből kiabálni kezdene? Vajon jó lenne?

— Igaz — gondolta —, főmezőgazdásznak jöttem. De azért nem ártott volna, ha egy kicsit a diplomata képessegeivel is rendelkeztem volna. Mert emberek nélkül hiába a legszebb terv.

— Igen, diplomatának is kell lenni. A jövő miatt. Aztán hirtelen, léptekkel újra nekiindult. Elmegyek mindenkihez, aki ott volt az ülése* — határozta el hirtelen —, mé{ most, este.

Kapóst Levente